( Egy újabb "adalék" a, "a Művésznő"-nek )
- Valamikor villamos járt a Rákóczi úton, és semmi baj nem volt vele. Elzörgött sárgán csilingelve a Keleti pályaudvarig - ott megfordult és visszafele még a hídon is át tudott menni nekifutás nélkül. Jó, persze, vele egészen más volt a város hangulata, és nem is ezek a böhöm nagy autók jártak - aranyos kis trabantok pöfögtek és hercig skodák meg fürge velorexek.
- Ez utóbbiak olyanok voltak, mint amikor lenyisszantják a dinoszaurusz farkavégit, három gumikereket tolnak alá, és pöfög és megy szépen magától. Éppen úgy mint annakelőtte mielőtt kihalt volna. Már csak azért is nagy a hasonlóság, mert az a barnás kifejezetten szarszínű borítás amivel befedték az volt a dinók igazi szine.
- Tudom.
- Annyi minden érdekes dolog volt a régi Rákóczi úton, felsorolni is nehéz. Ott volt például a Lottó áruház, meg az a híres NDK bolt, ahol alkatrészt lehetett venni a kávédarálóhoz, és lejjebb a másik oldalon a Marika, ahol meg cigánypecsenyét lehett enni - igazi jó cigánypecsenyét. Nekem ma is hiányzik. Szeretem a jó cigánypecsenyét.
- És tényleg egészen más világ volt, mert nem a Demszky volt a polgármester - akkoriban még azon mesterkedett, hogyan lehetne a hatalom közelébe férkőzni piros könyvecskével. Nem az Ifjú Gárda ócska kis izéjével, azzal minden proligyerek kitörölhette a magáét, egy frászt - a Mao piros könyvecskéjével. Mert balról fúrni az az igazi, abból mégsem lehet baj, legfeljebb még sokkal igazabbnak látszunk, már már a legigazabbnak a közönséges bárgyú igazak között. És az jó...
- No de lényegében most az Edgár és a Lucia van soron, semmi esetre sem a napi politika, meg a nézelődés az egykori Budapesten. Szóval Edgár és Lucia...! - illetve a "Lammermoori nász", amit a Walter Scott mester írt, és amiből meg Gaetano Donizetti szerzett szokása szerint operát ezúttal Lammermoori Lucia névvel.
- És ez csak egy volt abból a több mint ötven operából, amit a mester jegyzett. Szinte minden női névről írt egy operát, de még olyan huncut címűt is mint a "Nyolc hónap két órában". Ez mi lehet? Nem én mondom, a wikipédia, onnan vettem a képet is. Látjuk, hogy le sem teszi a tollat meg a papirost, nagyon elkötelezett ember az operairodalom iránt és szép kockás nadrágja van.
- Ami pedig a Walter Scottot illeti, engem nagyon lenyűgözött azzal az Ivanhoe című regényével, melyet még zsenge rajongó koromban olvastam. Attól kezdve szerelmes könyvek után keresgéltem, mely igencsak nehéz művelet egy kemény protestáns parókián. Talán ennek is köszönhetően legalább háromszor is elolvastam az Ivanhoe-t, s többé alig tudtam szabaduni a romantikától. Lélekben ódon várkastélyokban éltem, páncélingben és páncélnadrágban és skóciába vágytam mert az ódon várkastélyok leginkább ott találhatók.
"Walter Scott (Edinburgh, 1771. augusztus 14. – Abbotsford, 1832. szeptember 21.) skót költő, regényíró, az angol romantika kimagasló alakja.
Alig van olyan műve, amit ne zenésítettek volna meg operaként.
- Nemcsak korának legünnepeltebb és legtöbbet olvasott regényírója volt, de ösztönzése és módszerbeli hatása pontosan kimutatható a következő írói nemzedékek fontos és továbbható alakjain. Romantika és realizmus egyaránt tőle vett példát. Balzac nem olyan, amilyen, és Jókai sem olyan, amilyen, ha nincs előttük tisztelt és szeretett mesterként Walter Scott. De ez csupán az irodalomtörténeti helyet határozza meg, világirodalmi helye azonban a könyvkereskedések és közkönyvtárak statisztikájából olvasható ki. A rég múlt angol romantikának ez a legfőbb regényírója jó néhány könyvével ma is világszerte a népszerű olvasmányok szerzőjének bizonyul. Manapság is újra meg újra fordítják a legkülönbözőbb nyelvekre. S legismertebb regényének hőse. Ivanhoe, de még inkább ennek a kalandos történetnek híres mellékalakja, Robin Hood, odatartozik a nagyközönség halhatatlan ismerőseinek sorába".
- Namármost, akkortájt tehát, amikor még villamos járt a Rákóczi úton, akkoriban mutatták be az Erkel szinházban A Lammermori Luciát. Ahol én az Edgár csapatához, hol meg ahhoz a másik társasághoz a Lucia bátyjának katonáihoz voltam beosztva, semmi az egész, mindössze ruha kérdése, még a kard is lehet ugyan az, és nem okoz identitásbeli zavarokat.
- Sokat számít minden korban és helyzetben az öltözet csereberélgetése, és nem csak szinpadokon, máshol is, az ember nem is hinné...
- A történet persze igazi romantikus mese, mert például van benne egy bika is aki megtámadja szegény Luciát, amint anyja sírjához igyekszik napnyugtakor a temetőbe. ( igazi vérromantika, nemdebár...?) Még jó, hogy a közelben van az Edgár is aki viszont lelövi a gonosz bikát, vagy valami egyéb merész dolgot tesz vele, mindenesetre a bika elhalálozik. Lúcia megmentve Anyja sírja közelében a temetőben. Mindennapi dolog.
- A helyzet ugyanakkor sajnos az, hogy a Lúcia bátyja tette tönkre korábban az Edgár családját, és ezért az Edgár nagyon haragszik. A bika lelövése után viszont a szerelmesek rögvest egymásba szeretnek, és Edgár már szívesen kibékülne, hogy feleségül vehesse Lúciát. Meg is fogadják mindörökre, hogy egymáséi lesznek mindörökre. És erre fogadalmat is tesznek, ami ebben a helyzetben fontos következményekkel járhat. Eközben:
- Enrico - Lucia bátyja - elérkezettnek látja az időt, hogy régi tervét megvalósítsa. Luciát összeesketi Artúr Bucklaw-val, a befolyásos főnemessel, és ez a frigy nemcsak új vagyont és hatalmat, hanem a királyi udvarral való szoros barátságot is jelenti.
Már gyülekeznek a vendégek a menyegzőre.
Enrico ismeri húga állhatatos, hűséges szívét. S a hamis levelet mutatja meg Luciának, mely Edgar hűtlenségéről tanúskodik.
Lucia összeroppan a hazug hír súlya alatt.
Kintről éljenzés hangzik.
- Megjött a vőlegény... meg kell, hogy mentsél - követeli Enrico húgától. Hiszen egyedül az Artúrral kötendő házasság mentheti meg az Asthon-családot a pusztulástól.
De Lucia még mindig habozik. Az eskü, az Edgarnak adott szó ott ég a szívében. Enrico azonban végképp megtöri ellenállását: „Hogyha elhagysz és elárulsz - életemről is döntöttél. Fejemre a hóhér bárdja vár. Álmaidban árnyam visszajár majd és átkot szór rád. Szüntelenül látod majd a bárdot, mely halálosan talált.”
- Szegény ártatlan becsapott Lucia. Megszegi esküjét, hogy mentse az Asthon családot, s e szörnyű pillanatban megjelenik Edgar, s kérdőre vonja. Drámai pillanat, a híres sextett, az opera egyik csúcsjelenete ekkor következik.
- Azt hiszem manapság már erősen félreérthető a szó, sextett. Ez kérem zenei kifejezés. Hatan művelik egyszerre, de nem egymáson. Néha éneklik, máskor különböző hangszereken húzzák vonják, esetleg fújják. És semmi köze kérem a sexhez, főleg a gruppensexhez.
- Az adott pillanatban tehát berontunk Edgarral az élen, és hogy nyomatékot is adjunk felháborodásunknak, kardot rántunk. Kissebségben ugyan, de elszántak vagyunk - és ekkor hangzik el a híres sextett.
- No de van még előtte valami. Állóképnek nevezhetném, mely a lexikon szerint atmoszféra teremtés feszültségfokozás, a tartalmi összegzés egyik eszköze.
- Ebben az esetben lírai hárfaszólóról van szó, idősebb úrhölgy hallgatja udvarhölgyei társaságában az üres szinpadon. Nemigen lehet tudni kicsoda a hölgy, mert Lúcia anyja már a temetőben nyugszik, de az egész jelenet igazi feszültségfokozás, rendezői lelemény. A zsölyék népe lélegzetvisszafojtva hallgatja, s azon tanakodik - aláírja-e Lucia a végzetes iratot vagy sem? Mindenki töprenghet egy kicsit.
- Az ügyelőpultnak támaszkodva álltam bevonulásra várva a szinpadtéren kívül - csak hölgyek vettek részt a jelenetben - amikoris az egyik udvarhölgy értem jött. Azt sem tudom, hogyan kerültem az "úrnő" elébe, csak az járt a fejemben nehogy az ügyeletes rendező is jelen legyen valamelyik páholyban, mert akkor rettenetes botrány lesz, de még mekkora. Ez kérem egyáltalán nincs benne a darabban...
- A közönség nem érdekelt. A közönségnek fogalma sincs mi miért történik, hallgatja a hárfát, nézi az állóképet és kész. Már régen lekopott rólam a színpad iránti ájult tisztelet, pofátlan magabiztossággal járkáltam rajta, mintha ott születtem volna valamely sarkában a panoráma függöny mögött.
- Csak annyit észlel az egészből, hogy egy fiatalember is megjelent a társaságban, az idős hölgy graciőz mozdulat kiséretében hellyel kínálja, amaz megpróbálja kissé sután viszonozni a mozdulatot, oldalához térdel, s andalító zene kiséretében könnyed, a hosszú spádét szívéhez szorítva bizalmas társalgásba kezdenek.
- Kérdő tekintetek a zenekari árokból – a karmester összefont karokkal mosolyog a korlátnak támaszkodva, csak a hárfásnő keze remeg egy kissé, de tartja magát. A kép idilli hangulatot áraszt, s a halk hárfaszó mögül sem hallatszik ki beszélgetésük, legfőképp pedig az úrhölgy kissé izgatott hangja:
- Jöjjön közelebb kedvesem, mondja, mi volt az a csődület délben a Rókus kórháznál...? Láttuk a buszról motorját egy olajtócsában, meg a mentőket, rendőrséget...Valami baleset történt...? Láttunk egy öreglányt is ott oldalt a padon visongani...Nincs semmi baja...?
- Kecses, az udvari etikett szabályai szerint apró meghajlás kiséretében kénytelen vagyok elmondani a történetet, bár csak tőmondatokban, mert lassan véget is ér a hárfázás, és látom a következő jelenet, a híres sextett szereplőit csoportosulni a takarásban. Meg hát amúgy is dolgom van Edgár kiséretében felbőszülni. Még egy kecses meghajlás, s a hölgy kegyesen elbocsát...
- Hát igen, baleset történt. Igazi áprilisi baleset. Amikor a hirtelen felmelegedett időben kinyílnak és pompázatosan illatoznak mindennemű tavaszi virágok, s az ember lelke megtelik bódulatokkal. Próbára mentem Erkel Brankovitsára, konvojban haladtunk szépen a Rákóczi úton, s a Rókus kórház megállójához közeledve láttam amint egy idős asszonyság, két súlyosan megrakott cekkerrel a kezében kiválik a járdán állók tömegéből, s megindul az út közepén lévő tömött megállósziget felé.
- Nem nézett semerre csak ment előre az orra, meg a bizsergető tavaszi illatok után. Mi mást tehettem, elfektettem a motort és csúsztam a vastag olajon mindaddig amíg elértem. Megbillent a felém eső szatyor, szerencsére őt el sem értem - térdre esett, és e pillanattól kezdve csak visított és visított négykézláb mászva a tavaszi olajtócsában.
- Ennyit láttak a "kollégák" is. Egy rendőr felvette az adataimat, a hölgyet pedig folyamatos visítozás közepette talpig kenőolajban egy közeli padra ültették, s aztán inkább elvitte a mentő, nehogy még nagyobb riadalmat keltsen.
- A tömeg szétoszlott, nem folyt vér, nem volt halál, nem volt semmi érdekes. Kiderítettük hova vitték, de mire felkereshettük volna eltűnt.
- A tárgyalásra sem jött el. Mert az is lett az eseményből. Egy jókedvű kopasz őrnagy ugyanis közölte velem, hogy nyolc napon túli helyzet van. Megbillentettem a hölgyet, ő térdre esett, s ahogy földet ért a két kezével, a bal vállán lepattant valami csontszilánk. A kresz szerint pedig neki volt elsőbbsége. / néhány hónappal később már nem volt / Ügyészség, tárgyalás, ítélet - erre számítson -mondta az őrnagy. Ja és hogy visszaeső...
- Nem akartam elhinni, mert, soha semmi balesetem nem volt, de az ügyészségi kihallgatás után, amikor már a vádiratot is megkaptam, akkor már elhittem. Az ügyész súlyosbitó körülményként kivánta figyelembe vetetni, hogy korábban két és fél évre itéltek az államrend megdöntésére irányuló cselekedetemért.
- Hoppá, ujságolvasó ember vagyok tudtam, hogy életbe lépett valami mentességi lacafaca, elmentem hát a korábbi bíróságra, ahol megtudtam, hogy valóban életbe lépett, de csak akkor érvényes személy szerint, ha kérem.
- Maga pedig nem kérte ugyebár...? - nézett rám ártatlan képpel az ügyintéző. Hát bizony nem kértem - azt elfelejtették közölni, az ujságban vagy mi. Ez, ha jól belegondolok, igazán nagyszerű találmány...Megagggyuk', de kérjed te nyomorult...!
- Ketten voltunk a tárgyaláson egy öregúr, meg én. Nem ismertem, nem emlékeztem rá. Mellőle lépett le az öreg hölgy, nem tudta visszatartani. Tanúnak jelentekezett, s később tőlem kérdezte, minek tartanak tárgyalást, ha már az ítélet is készen van?
- Miután meghallgatták s kiküldték, engem már rögtön az itélethozatalra hívtak be. Kész volt minden, legépelve rendesen ahogy kell, de még csak írógép sem volt a közelben. Szerintem a létező legenyhébb büntetést kaptam. Hat hónap tíz százalékos bércsökkentést, melyet a munkahelyemen kell teljesítenem. Így tudta meg drága jó igazgatóm a József Attila műv házban, hogy az itéleten kívül milyen ügyekben vagyok sáros. Sikerrel fel is használta amikor kellett, s végül a Dunán kötöttem ki matrózként - Jegesek és mások - az előző bejegyzés szólt erről az időszakról.
- Furcsa véletlenek sodortak a legkülönbözőbb helyzetekbe, de már nem bánom. Régebben irigyeltem az egyenes jól kiszámítható utakat, útáltam a magam kényszerű kanyarjait. Később rájöttem, semmiség, idővel eltűnik mindkettő mint a füst.
Utolsó kommentek