Hitves
Midőn egykorvolt nőm,
a hajdani szépség,
ez élveteg beste,
egy viharos éjjelen felsikoltott,
s maga mellett kihűlt korpuszom kereste,
megszántam.
mondtam csendesen.
Melltartóid fölött, a szemközti polcon.
Hogy voltál képes így megalázni
Honnan e giccses olcsó urna?
Becsaptál
Nem lett teljesítve az ígéret.
Azóta már a tengert járnám,
Algáit etetném
hajóit csapkodnám,
színeznék fiatal korallokat,
de te becsaptál.
Tudom a gonosz tervet.
Láttam az örömöt csillanni szemeidben
midőn száraz marhatrágyát vettél, hogy tavasszal belekeverj.
Gonosz asszony
Nem akarok muskátli lenni,
Ne dugdoss belém dugványokat
Én költő voltam, neves.
Szerettek
Szeretteimet úntad, lenézted,
Jó szavad nem volt egyikhez sem.
Mihez értenek, mi hasznuk a fennkölt lobogásból..?
Igy mondtad – és soha egy sort,
egy verset nem értettél.
Csak szép voltál, magadnak.
Nagyon szép, királynő alkat
De nem másnak, nem a világnak
Száraz, fennsőbbséges, fölényes,
Ahogy a csiszolt márvány fénylik.
Csukd be az ablakot, félek,
A tegnapi bőregér már megint itt van,
mögém bujt, ne, ne a partvissal,
Nem bánt senkit csak fél a vihartól neeee…
Na már csak ez hiányzott,
porszívózni az éjszaka közepén…?
Így hajnal felé…?
Korai még, de mégse hagyhatom
És másik urnát is kell vennem,
teremtő Isten,
Hát nem múlik el soha a gondom?
beírom a költség rovatba.
Várj, felmoslak édesem, az is víz,
eljut a tengerig
várj, ne félj, óvatos leszek, kíméletes.
Isten áldjon szerelmem,
ne haragudj, de belecsavarlak a szebbik vödörbe.
Utolsó kommentek