Megzavartam.
Kiugrik a vízmosás mélyéről,
s a túloldalon megáll.
Kétlábú vagyok, lassú, tökéletlen.
Csak ember, ismeri a fajtámat.
Ősi földjén állok,
ahol újabb és újabb idegenek jönnek
s egymást váltva élnek,
vagy ölve pusztítanak.
Várunk mozdulatlan.
Fejünk felett ölyvek víjjognak.
Bodzák fehérje bólogat,
zöld búzatenger ring a könnyű szélben.
Tudom mire gondol,de nem!
Nem megyek vissza a városba.
Onnan hoztam a szagomat ami megzavarta.
Nem vágyom a műfényes kőrengetegbe
Ott téli éjszakákon
nem néznek szembe,
mert nem érnek földig a csillagok.