Amikor már belektam nagyjából a házat, s azt hittem senki sem tud majd újabb történettel előhozakodni, egy délután a szomszédasszonyom a kutamat kezdte el dicsérni. Vigyázzon rá - mondta, látja, mi is meghagytuk, de sokan betömködték, vagy a szennyvizet vezetik bele, mert lusták derítőt ásni valahol a kert végében. Híres kút a magáé, ha máshol már nemigen volt a faluban, ebben a kútban még mindig lehetett vizet találni. Ide jártak még onnan fölülről is a temető felól...

    Ebben maradtunk. Aztán jött a tél s az én kutam színültig megtelt. Talán ha tíz centivel maradt a talaj szintje alatt. Szivattyúval próbáltam csökkenteni a vízmagasságot, féltettem a ház egyre nedvesedő vastag tömésfalait. Persze nem sok eredménnyel.

     Igazi változást a csatornázás hozott. Nemhogy színültig, de még háromnegyedig sem telt meg a kút még télen sem. Kérdés persze mi lehetett addig benne ami úgy feltöltötte...? Nyáron persze még jobban leapadt, az elmúlt nyáron már négy fehér gyűrűt láttam benne, s nyolc tekerés után ért felszínre a vödör.

     Ma reggel amikor vizet húztam Wilmának és Franciskának, nagyon meglepődtem. Vissza is eresztettem a tele vödröt és újraszámoltam. Ma reggel, télvíz idején január hónapban kilenc és fél tekerés után ért fel a vödör. És öt száraz karika, öt száraz gyűrű világított odalenn. Hány lehet még tartalékban, nem tudom...

     Vezetéken jön a gáz a víz a villany - tudom. És persze egyre többért, néhol már van aki meg sem tudja fizetni. De még jön amennyi kell.

     Ezt a postot azért jegyeztem, hogy a forrónak jósolt nyárban majd visszaemlékezzek. Nálam 2009 január 23-án, egy téli napon, kevesebb víz volt a híres kútban, mint az elmúlt nyáron. Milyen idők jöhetnek...?

     A tűztornyok őreinek figyelmeztetése ma már más értelmet nyert. Fogyóban mindkettő - a tűz is a víz is - már kevésbé vigyázni, inkább félteni kell őket. Vigyázzatok...!