- Ebben a zavaros, és igencsak rend-hagyó időszakban ideje megemlékeznünk esmeg népi hagyományainkról, legfőleg pedig pénzügyi dolgokról, de legalábbis a pénz körüli mahinációk és szokások bőséges gyüjteményéről.
      - Ki is lehetne főszereplője, szellemi atyja és jótékony istápja ennek a folyamatnak, mint maga a lidérc!   
       - Igaz ugyan, hogy a korabeli leírások, és megélt, vagy annak látszó tapasztalatok mai világunkban gyermekded, mosolyogtató hatásuak, mert a korszakos fejllődés talán ezen a téren mutatkozik meg leginkább. Manapság már nem nyílt és mindenki számára ismert, a téma, ó nem. A korábbi lidércek titka nem is volt igazán titok. Szájról szájra járt a híre, míg a maiak, a mai lidércek kevésbé bíznak a nyilvánosságban s legtöbbjüknek gyógyíthatatlan szájzára van.
      - Ipolyi Arnold gyüjtésének szereplője nem mese, nem is ábránd. Rögvalóság. Köztünk jár. Igaz nem nyamvadt kiscsirke képében, de valódi udvartartása van. Őrzők őrzik és kigyúrt agyú fiskálisok védelmezik.

     Lidérc.

      - A néphit sokféle alakot ismer nálunk különböző tájszólások szerint: lúdvérc, lodovérc, lucvér. Csallóközben iglic, vagy ihlic név alatt. Mai értelme sajátlag bolygótűz volna, melyet azonban a köznép, úgymond, ördög, vagy boszorkányi látomásnak hisz sok helyt. Gyakran, úgymond, a gyúlékony anyag a légben negtüzesedve, mintegy tűzgolyó esik le a földre. Ezen légi tünemény azonban olykor különféle alakban jelenik meg, majd mint tüzes lánc, vagy repülő tüzes sárkányi alak, esetlegesen a pór kürtőjén is beesik. Ez oka azután, úgymond, a kükönös néphitnek, hogy az ördög a vele viszonyban lévő embert segíteni jő sárkány, vagy lidérc alakjában.

     - Erdélyi szerint: " A lidérc a magyar nép hitében valami tüzi manó volna, mely mint a tüzet tápláló lég a kulcslyukoon is befér, s legzártabb helyeken is , csukott erszényt , ládát, anélkül, hogy gyújtana meglátogatja. Természete a pénzhordás, gazdagítás, ezért mondják a hirtelen gazdagvóra: Lidérce van.

      - ( Hogy manapság mit mondanak, azt a mai szakemberek nem is kutatják, nem is érdemes)

      - Lakása posványok, várdüledékek, barlangok, temetők, vagyis dohos, penészes helyek : ha lidérctüzekről hallunk ez csak erősíti a a fentebbi véleményt."
     - Az általános néphit és regék azonban eme jellemzéseknél sokkal többet, s különös vonásokat tudnak még a lidércről, s azt sajátlag mint segéd, pénzhordó, sőt mint incubus szellemet is elázott, nyomorék csirke alakjában állítják elő. Egy összefüggő csallóközi rege szerint, melyet egy idevaló földműves beszél: P faluban egy vénasszony, Szabó Mihályné, látott egyszer, úgymond, az utcán egy rongyos tyúkfit, mi nem egyéb volt, mint az ihlic. Az asszony nem tudta, hogy mivel van dolga, házába vitte, s a kemence megé tette, , de mire felmelegedett, pistyegni kezdett, és pistyegés közt mindcsak kivehetőbbé lehetett hallani a szavakat: "Mit hozzak? Mit hozzak?"
      - Az asszony előbb csak hallgatózik, végre bosszankodva felkiálta: már mit hoznál no, tán bíz sz...t?! De mire reggel lett, csak tele lett a ház ganajjal, hogy nem is győzték kihordani. Az asszony is okosabb lett, s mire másnap kérdését pistyegi , mondá neki, hogy hozzon hát pénzt. Az ihlic erre mindent telehordott pénzzel: emelett sem nyőtt, se nem lett símább, csupán szőrös tojást tojt. Az asszony már megijedt, s túl akart rajta adni, kitette ismét a helyre, honnét vette, de az mindig visszajött, s nyugtalanítá a házát, míg végre az asszony valahogy nyakára hágott, de azóta pénze is ganajjá vált, s a többi után potomba ment...

      - De nem mindig szabadulhatni íly könnyű áron a lidérctől. Többnyire határozott alku történik közte és gazdája között: az utóbbi gyakran írásilag, vérével, stb kötelezi le magát, lelkét ígéri oda, véle minden eledelét megosztja, sőt vérével is táplálja.
      - K-a városában az egész lakosság ismert egy sovány, mogorva kinézésű agg hajdúnőt, ki a ganajon egy záptojásból kikelt lidércet talált volna. Azóta a lidérc hordta neki az aranyat, de ebben még férje sem részesülhetett, a lidércet pedig a nőnek keblén kellett hordania, hol ez vérét  szívta és a nő szemlátomást soványodott, nem is mert senki előtt enni, mert a lidérc minden falatjából a felét megkívánta.

       (...hát nem azért mondom, de van némi hasonlóság a korabeli lidérc, meg a mai apehnak nevezett vérszívó között, bár ez utóbbi nem éppen ganajon termett, nem is záptojásból, és kebelén sem hordja senki, de most ez mindegy...)

       - Ezen összefüggőbb regéken kívül a különféle tájakon dívó néphit is számos kiegészítő vonásokban tudja még a lidérc különös eredetét, tulajdonságait, stb. Karcsay a csallóközi néphitről tudósítva mondja:... a falusi pórok nagyobb része állítja, hogy saját szemével látott iglicet a légben röpülni, s ekkor úgy néz ki, mint egy tüzes nyomórúd, hosszú farka van, gyorsan röpül, tüzet szór maga körül, s a kéményen röpül be a házba, hová kincseket hord. Származik pedig kakastojásból, de embernek kell kikelteni, éspedig a hóna alatt hordozva azt a tojást: ha kikelt, sótlan kásával tartják titokban a házban, s meg is fésülik, azonban mindig igen pilledt nyomorék csibe alakban van és szüntelenül csipog, éjenkint aztán eltünik és hordja a pénzt.

      - ( Édes jó Istenem, hát csak ennyi az egész? Fésülném, hordoznám, sótlan kásával táplálnám, éjjelente, meg mehetne ahova akar, csak hozza a pénzt, mire felébredek.)

       - Egy másik csallóközi közlés szerint: ha a jércének első tojása meleg ganajba tétetik, vagy pedig maga az ember azt hóna alá teszi, s ott kilenc nap alatt kikelti, az ilyen tojásból kikelő csirke lidérc lesz.
       - Csallóközben leghasználatosabb neve, úgymond, iglic, és az a rongyos és csipegő csirke káépében házanként járó ördögnek mondatik lenni. Gyakran megtörténik, úgymond, hogy a konyhában sürgő forgó gazdaasszony, mint lába alatt fetrengő jószágoz felrúgja, ilyenlkor megszólamlik és szolgálatát ajánlja. Aki szolgálatát elfogadja és lelkét nekiadja, annak pénzt, kincset hord - e pénz a setétben fényleni mondatik. Gyakran éjszakánként két öles hosszú lángostor gyanánt röpül a falu közelében  a házak felett, míg valamely ház felett el nem enyészik, azt tartván, hogy ilyenkor a kélményen ereszkedik bé a házba.
        - Kecskemét vidéki néphit szerint a lidérc olyan, mint a tüzes gombolyag, mikor a levegőben mén, és tüzes szikrát szór maga után. Közönségesen oly tojásból kél ki, melyet hétéves kakas tojt, ezt hóna alá tegye az ember, s addig hordja amíg kikel. Kikelése után soha nem hagyja el az embert. Mások szerint, úgymond, a lidércet csak azon nő bírhatja, aki vele közösülni akar, ha az a gonosznak ( mert a pórnép a lidércet gonosznak hiszi ) akaratát tudtára adja, az mindjárt tyúk vagy csirke alakban megjelenik nála. Az asszony kötelessége ekkor őt jól tartani, mire megrázkódik és férfialakot vesz fel, s az asszony minden óhaját teljesíti, különösen pedig pénzt hord...(...ez tetszik...)

      - Végre ezen népmonda és elnevezésekben sokoldalúlag majd világosban, majd ismét homályosban jelentkező néphit a lidércről  fejezik ki és visszhangozzák még közmondásokban is mint: tüzes, mint a lidérc -  okdádja a szikrát, mint a lidérc - idérc üli pénzét - ludvérc is tudja, hová vigye pénzét - kinek rossz a lekiismerete lidércről álmodik, stb.

      - Lehet, hogy mindez nem igaz, vagy csak félig az - nekem azonban némely főemberünk és környezete legalábbis gyanús. A Csallóköz emlegetése sem kerülte el a figyelmemet. Mi már egy ellel írjuk e téjékot ahol szokásaikat gyakorolják. Meg hát a ganaj is valahogy mindenütt ott van a közelben, nem is szólva a záptojásokról, bár ezekkel, és egyéb tojásokkal nyilvános helyen mutatkozni manapság törvényileg veszélyes.

      - Az "Ősi magyar hitvilág" leírásai tehát a mára is érvényesek. Legalábbis nagy vonalakban. Nem kéne belenyugodni.