Hazafelé azon tűnődtem van e, maradt e olyasmi Barcelonából, ami megfogott azonkívül, hogy a város szép, nyugalmas és nyájasan konfortábilis?

   Muszáj volt elnyomni valamivel bosszúságomat, mert átszálláskor Düsseldorfban lekéstem a gépet, s a jegy, higy hazajussak 250 euró fölösleges kiadást jelentett. Akkor még nem is tudtam, hogy valószínüleg előző esti bolyongásom során egy szemfüles spanyol ( katalán? )megszabadított a pénztárcámtól, benne irataimmal magyar pénzzel, s mindazoktól melyek itthon majd szükségesek lehetnek.
   Sokra nem mehetett a zsákmányával, a sikerélmény mindössze a kapás' lehetett. Legyen boldog vele.

   Isztambulba is éjjel érkeztem, de az ablakon kitekintve alig néhányszáz lépésnyire a Sultanahmet kivilágított együttese fogadott, s képtelen voltam a szemem levenni róla. Lenyűgöző látványa hatalmat, erőt sugallt, egy világhatalom többszázéves remekét, s szinte betolakodónak éreztem magam ebbe az ismeretlen világba.

   Barcelona persze más, ismerős nyugat, európa, s az ablakom egy lichthofra nyíllott, melynek egyik odala hiányzott, hogy levegősebb legyen. Fönn magasan két csillag vibrált a sötét éjben, csend, városi zaj semmi, pedig a környék a Girona elég forgalmas, már másnap megtapasztalhattam.

   Na de a plágium! Az is jön, de még mennyire. Soha nem érdeklődöm előre, útaim felfedező utak a nagy ismeretlenbe, a cél az utazás maga, ahogy MP oly találóan megjegyezte. Ha van is könyvem, valamely útleírásom, csak utólag nézek bele, nem követem a tanácsait, semmiféle utaításait inkább maganak fedezem fel a vilábot, mégha el is megyek nagy hírességek, látványosságok mellett.

   Most is így utólag néztem bele a net-be, mit is találok, Barcelonából amit kihagytam, amiről oly sokat írnak, s találtam fotókat leírásokat szép számmal, többnyire érzelemdúsan, ahogyan pl. egy nászutaspártól elvárható.

   Aztán a Trnsindex egy 2007 áprilisában valami mást:

   "Fotózni fölösleges.
    Barcelona: a város amit simogatni kell"

   A szerző fotós, ( Sipos Zoltán) és éppen így éreztem az utcákat járva, mert egy idő után valóban az az érzése az embernek, hogy

   "Nincs mit tenni: minden szép

    A végeláthatatlan betonrengetegből odatévedt turista első nap buzgón kattintgat, de aztán sejteni kezdi, hogy valójában fölösleges fotózni. Itt úgyis minden szép, és az egész Barcelonát csak nem lehet hazavinni memóriakártyán, .jpg formátumban:"

   "Egyébként ugyanilyen megfontolásból került ki a válogatás során a „kötelező” turistalátványosságok zöme, közöttük Barcelona legjobban jövedelmező fejőstehene, a La Sagrada Familia: ami úgyis minden útikönyvben benne van, azt minek feltenni?"

   Na én azért csináltam néhány részletfotót róla, az egészet ugyanis képtelenség belevenni, leginkább a japán katolikusok tömegei miatt.
 

 Az alábbiakat megint nem én mondom, de egyetértek vele:

   " La Rambla: giccsbulevárd

A flasteren, a La Ramblán viszont elég egyszer végigsétálni: egyedül a pénzcsörrenésre mozgolódni kezdő élő szobrok érdekesek, amúgy elég gagyi az egész – szuveníreket meg hasonlókat lehet vásárolni, illetve enni is lehet a teraszokon – meglehetősen drágán. Délután hat után pedig a helyet ellepik a turisták (a félmeztelen, hangosan böfögő britektől a kamerájuk mögé bújó japánokig mindenki itt van), járni is alig lehet tőlük"

  Na egy saját kép innen:

    Megint nem én mondom:

"Gaudí mindent elad

Gaudí amúgy olyan Barcelonának, mint Bécsnek Mozart – kiválóan működik az árukapcsolás, a szuvenírárusok hatalmas pénzeket kereshetnek a jellegzetes, mozaikmintás törülközőkön és mindenféle egyéb, színváltós vagy villódzó Gaudí-bizbaszokon"

   A város házait nézegetve, melyek hatalmas versenyben vannak külső jegyeik változatosságát illetően, az volt az érzésem Gaudi, minta kitörni akart volna ebből a csicsavilágból, merész fordulattal egy másikba, mely hasonlóképpen túlburjánzott, de mégis van valami sajátos egysége.
   Korábban azt hittem Makovetz világkiállitási épületét különlegessége, egyedisége miatt vette meg a város, pedig valószínüleg fölismerték, hogy ez kéremszépen, mégha fából is van, tökéletesen idevaló.
   Nem tudom áll e még, s ha a látogatók megcsodálják, talán Gaudi kései követőjét láthatják benne.
   Saját kép megint - városrészlet a La Ramblán:

    Jobb ha nem folytatom a plagizálást, a szerző fotós, és pontosan számbavesz mindent ami lényeges, közlekedéstől kezdve az éttermi kalandokon kersztül nyelvi anomáliákig.
   Nekem így is jó kis csavargást jelentett a város, főleg amikor kerékpárt bérelve hatalmas területet tudtam bejárni.
   Érdekelt volna a stadion, a híres, de ott is húsz japánnál többet számoltam, s számomra amúgyis a Pasaréti úti Pénzügyőrpálya az etalon. Ott futkároztam a balszélen még fekete, durva salakos korában.
   Kubala szobránál persze, hogy le kellett fényképeznem egy japánt, szerintem fogalma sem volt kit ábrázol, s ekkor olyat tettem mint még soha. Végezvén a művelettel kezébe nyomtam a saját gépemet, s fölvettem a pózt amit tőle láttam:

    Befejezésül csak a plagizált szerzőt tudom idézni:

    "Fotózni fölösleges.
     Barcelona: a város, amit simogatni kell."