"Szeretem a hajnalt...!" - szólt a régesrégi mondás - azt hiszem már hosszan magyarázni kéne az értelmét... Nem, nem fordulok át napi politikába, a kérdés csak a pici mancsok esetében érint, de elnézve a kedves arcú libavédő libuskákat Mária Antoinette jut elsőre eszembe. " ...ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot.." Aranyos nem...?

      Egy kicsit beleérzőbben kellett volna az ügyet kezelni, de ők sajnos csak a libákba éreztek bele jó mélyen, egészen a májáig. Valami olyanformán gondoltam volna, hogy - idefigyeljenek' emberek megjöttünk megvédeni a libákat, meg a májukat, de magukat sem akarjuk elpusztítani. Beszéljük meg mi egyébbel tudnának pénzt keresni a családjuknak, mihez értenek, van e földjük amit művelhetnének, hová tudnának dolgozni járni, hogy ne csak a libák járjanak jól. hanem maguk is, s ha már minden elrendeződött, mindenki megtalálta a maga számítását, akkor fejezzék be szépen a libák fojtogatását, meg azoknak a ronda csövek dugdosását, mert az nem illik és mert baj lesz. Hogy miért szólunk bele a maguk dolgába ? - mert mi az állatokat védjük nem az embereket. És nekünk van igazunk különben is. Mondták. És mi meg ezzel keressük a kenyerünket, és külömben is ez jó állás és mi ezt szeretjük csinálni. Dögöljenek meg...juj de mérges vagyok, szemtelen buta parasztok...! Európai értelemben....

    Izabell, öcsém belga felesége eljött ejrópából keletre pulit keresni szklerózisos Apukájának. Beleszerettek mindannyian, egynlőre csak képről, a híres magyar kutyafajtába, a puliba, s a Papa megrendelését teljesíteni kellett. Végigjártuk a menőbb kenneleket, s hosszas keresgélés után megtaláltuk Dudást, mert Izabell már eleve pulinak való névvel érkezett. Pöti szákápüsz, pöti szákápüsz,ezt hajtogatta naphosszat, s már alig várta, hoigy bemutathassa kinti családjának. A repülőtéren azonban gondok támadtak. Ketrec kell a csomagtérben, előirás állatszállitás céljából - rohangálás, mi az hogy nincs előjegyezve..? - végül vissza a pulthoz az Isten szerelmére mindjárt megy a gép csináljanak már valamit....A kisasszony telefonálgatott jobbra balra, végül mentőötlete támadt - megkérdezem a kapitányt mondta, és újra tárcsázott. Elmondta a súlyos problémát, s jól hallottam amint a kapitány belerikkant a kagylóba, jöhet a puli.!!! A maroknyi puli így került Izabell zsebében  Brüsszelbe, s szépen fejlódve igazi pulivá vált. Ez lett a veszte. Mert mint egy néhány éve kint élő és dolgozó páros blogjában olvastam, nagy ám arrafelé az állatvédelem, nem úgy mint minálunlk ostoba kis magyarkáknál. 

      Sokat jártam Belgiumban, s főleg régebben, tudom mi lyen volt ott az élet korábban, s milyen mostanában, mert jelentősen megváltozott. Régen a disszidensek "oktattak", manapság az állami kiküldöttek. Ejrópa, ejrópa...Ez valami kényszeres beidegződés ami hamar kialakul a legtöbb kinn tartózkodóban, mert hirtelen felülről kezdi látni az elhagyott portát. Egyformán sajnálom mind a kettőt - keményebb kifejezést nem merek, nem is akarok használni.

     Dudás sajnos szeretett sétálgatni a brüsszeli utcákon, nem törődött semmi mással, csak ami egy kutyát érdekelheti, bezzeg az állatvédők...Szinte naponta feljelentették a családot állatkínzás címén....Így elhanyagolni egy gyönyörű uszkárt, ez embertelenség. Azonnal nyírassák le, de azonnal, de azonnal....mi az hogy ilyen fajta..? Ilyen fajta nincs...Na majd a rendőrség...És jött a rendőrség és az ügyek szaporodtak, végül Dudás gazdái nem mertek többé kimenni az utcára. Győztek az állatvédők, mert ők tudták. Mert csak ők tudták, az igazságot.

      Magyar puli tehát, ne menjen idegen földre, mert ilyen állat nincs is. Magyar libamáj se menjen sehova, mert csúnya dolog a szegény liba csőrébe csövet dugni. Bezárt a gépsor, az emberek morogva hazamennek, és tovább tömik szépen otthon a saját libáikat, ahogy a szomszéd is meg mindenki szerte az egész országban, mert szeretik a máját. Az állatvédő libuskák is megnyugszanak, csak azt ne higyjék, hogy most ijedtében az összes parasztasszony eldobja nagy ívben a csövet. Néhányan elvesztették a munkájukat, na és, legfeljebb kimennek libatömő szakmunkásnak a franciákhoz, és még jobban is fognak keresni... Mit akarnak még...? A kolléganőm aki anyanyelvi angol, megérdezte az összes francia libát, hogy nem zavarja e őket amikor csövet dugnak le a torkiukon, nagyon meg volt elégedve amikor egyöntetüen azt válaszolták, hogy padproblem, padproblem, de a magyar libák sajnos nem tudnak angolul. Hát ez van, bele kell törődni.

     És azt is már most előre bejelentjük, hogy a legközelebbi akciónk a szegény kis ürgék megmentése érdekében fog történni, mert mégicsak elképesztő, hogy amint kidugják kis fejecskéjüket a gátak oldalában fúrt lukacskákból, gonosz emberek lapáttal rögtön agyoncsapják őket. Nekünk már kislánykorunkban megmondta az Anyukánk, hogy nem illik lapáttal agyoncsapni senkit sem, legfőképpen az ürgéket sem, meg a kóbor macskákat sem...és a szép csíkos krumplibogaraknak is mindig vittünk rágcsálnivalót, és az Anyukánk ilyenkor is megsimogatta a fejecskénket. Ott laknak, mert szeretnek ott lakni, na és...! Az igaz, hogy néha sokan összeköltöznek és akkor a gát is elromlik egy kicsit és átszakad és akkor minden vizes lesz és úszik, de akkor legalább nincsen az a nagy szárazság, ami mindig bajt szokott okozni...Tessék már végre minket komolyan venni, mi csak a legjobbat akarjuk mindenkinek............