Nem ellencikknek szánom, inkább kiegészítésnek. Azt sem tudom, szerepel e amerikai egyetemek programján, mint Makarenkó, melyről ama nevezetes "szótár"? tett emlitést a minap. Ha szerepel, annál jobb. Ha Makarenkó valóban tananyag, ám legyen. Erről a lenini aranyköpés jutna eszembe, amit most nem részletezek, mert beárnyékolná az említett írás lényegét, meg az a könyvtárosi álmélkodás, amikor visszaviszik a lexikont, hogy nem jó kiadás, mert hiányzik belőle a tartalomjegyzék. Persze szótárral is megtörténhet hasonló - pláne, ha magyar. Vidékiek vagyunk, kéremszépen.... Nagyon vidékiek, édes jó Istenem..., de mennyire! Öröm, hogy időnként éreztetik velünk, magunktól soha nem jönnénk rá.
- Ám ha már magyarokról szólna, címe szerint magyaroknak, akkor valamit mégsem értek. Makarenkó jött látott és győzött. Lemosta a pályáról Sztéhlo Gábor intézményét mindenestül, hogy ránkzúdíthassa a haladószellemű szovjet pedagógiát.
- Azt a kiváló szellemiséget, melyet valódi értékeiben sohasem lehetett nálunk megismerni, mert csupán néhány külső jegyét vettük át propagandisztikus célzattal. Ami lényege lehetett, azt egy világhírű magyar film, a Valahol európában karcolgatta. Püff neki, ez is magyar...
- Én sajnos a leghülyébb változatát élhettem meg a Medve utcai általános iskolában. Apám, miután a környékbeli iskolák származásom okán mereven elutasítottak, oda iratott be, s amint ezt a manővert sikerrel teljesítette, rögvest kezembe nyomott egy vékonyka kötetet mondván, olvasd el, ide fogsz járni, Németh László írta, Medve utcai polgári a címe.
- Tornából felmentett papgyerekként kezdtem itt az ötödik osztályt frissen operálva éppen csak kilépve a kórházból egy sérvműtét után. Nehezen ment a beilleszkedés az idegen környezetben e két súlyos teher miatt, nem is tudom melyik volt nyomasztóbb. Talán mégiscsak a tornából való felmentés, mert a papgyerekséghez ebben az őrületes éberségi korszakban már többnyire hozzászoktam.
- Nem számítottam viszont arra, hogy az új helyen micsoda kiváló alanya leszek a mozgalom tanárokra kényszerített, de legalábbis elvárt viselkedésének..
- Egy hétfői napon, szeptember vége felé rögtön az első óra elején intőt kaptam, ma sem tudom miért. Tudtam, hogy verés lesz belőle, bokafogásos, szíjas, de nem sokat törtődtem vele. Apám ragaszkodott ehhez a módszerhez, nem mintha egyetlen gyerekként valaha is átélt volna hasonlót, inkább nevelési elveinek Kálvinista súlyát akarta megismertetni.
- Kedden osztályfőnökit kaptam, de ekkor már nem ízlett a bokafogás, mert kell ahhoz néhány nap pihenő, hogy az ember feldolgozzon kölökkorában egy komolyabb esti műsorszámot. Szerdán rovót, csxütörtökön már nem emlékszem mit, pénteken pedig esett az eső, nagyszünetben fenn maradtunk a folyosón, onnan néztük a nagyudvar pocsolyáit. Egyszercsak az osztályfőnököm állt előttem, s közölte, hogy az igazgató úr vár az irodájában.
- Felmentünk, a szoba közepén ott ált valóban az igazgató úr, mögötte karéjban néhányan tanárok és az igazgató úr beszédet tartott. Egyetlen szó maradt meg bennem, mert ezt addig nem is hallottam - mételyezés - és a lényege, hogy ennek bizony én vagyok okozója ebben az iskolában. Megkaptam az igazgatóit, este pedig nyikordult a szekrényajtó és kiválasztódott a megfelelő szíj.
- Ekkor már eléggé nehezen jártam, ülni is alig bírtam, vártam a hét végét, és szombaton végre semmi sem történt. Egészen délutániig, amikoris boldogan rohantam ki az utcára a napközisekkel, de a tanárnő visszahívott. Naszóval ő is teljesítette a penzumot, s gyalog indultam haza a messzi Pasarétre. Már a Vasas pályánaál jártam amikor összetalálkoztam nagyapámmal. Ő szinész volt, nem pap, másként láttta a világot mint a fia, s nem értette miért búslakodom. Amikor elmeséltem neki a történetet, megállt.
- Ezért...? - csak ennyit kérdezett. Hazaérve vendégkoszorú közepén találtam apámat, de láttam, kicsit később nagyapám félrehívja és valamit beszél vele. Néhány perc múlva apám szótlanul aláírta az újabb bejegyzést, a szíjak pedig a helyükön maradtak. Makarenkó mindig eszembe juttatja ezt a történetet. Mert mindig a jó időben adott pofon a legjobb pofon c. történetről akar szólni, pedig egyáltalán nem az.
- Inkább Sztéhlo Gáborra adom a voksomat, ha lehet, annál is inkább mert róla talán mág annyian se tudnak. Makarenkó meghaladta őt, letörölte a színről, pedig érdemes feleleveníteni. És nemcsak azért mert magyar.
Ki volt Sztehlo Gábor?
Sztehlo Gábor (1909-1974) egy igaz ember volt, ahogyan az az egyetlen kítüntetés is nevezi ot, amít életében megkapott: az Igaz Ember emlékérem.
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész volt - igaz híttel élte életét: a másokon való segítést.
Az egyházi szolgálat mellett a magyar ú.n. népfoiskolai mozgalom megalapítója és lelkes híve volt az 1930-40-es évtized fordulóján. Rájött arra, hogy az a 4-6 elemi osztály, amít akkor általában a parasztfiatalok végeztek, nem elegendo sem a mindennapi életben való eligazodáshoz, sem pedig a gazdálkodáshoz. Az o továbbképzésüket szolgálták az egyre gyarapodó számú Népfoiskolák.
A második világháború (1939-1945) katasztrófába sodorta az érintett országokat, többek között hazánkat is: Európa nagy része szenvedett a fasiszta Németország megszállása és terrorja alatt: a hadi cselekmények miatt emberek milliói - elobb csak katonák, késobb civilek is szenvedtek, nyomorogtak és pusztultak el.
Az emberiség minden háborúja öldökléssel, pusztítással ment végbe, de arra még nem volt példa, amít a fasiszta Németország tett, hogy népcsoportok: elso sorban a zsidóság, másodsorban a cigányság módszeres kiirtását szervezete volna meg. A zsidó-ellenesség (antiszemítizmus) és a cigányellenesség korábban is fellelheto volt Európában, de a második világháború alatt a németek az általuk megszállt országok hatóságaival irtóhadjáratot folytattak foként a zsidók ellen. Eloször szük városrészekben zsúfolták össze (gettók) vagy rögtön táborokba terelték oket - a csecsemoktol az aggastyánokig - majd embertelen körülmények között (agyonzsúfolt marhavagonokban, étlen-szomjan) embertelen táborokba (koncentrációs lágerekbe) szállították oket. Itt kiválogatták a munkaképeseket, akiket halálra dolgoztattak, majd a munkaképtelenekkel együtt gázkamrában megölték, ezután pedig elégették oket. Ezt a zsidó- és cigánypusztítást nevezzük Holocaustnak. Mintegy 6 millió zsidót és több tízezer cigányt öltek meg ilyen módon.
Amikor 1944 tavaszán megindult a magyarországi gettósítás, Sztehlo Gábort azzal bízta meg egyháza, hogy a Református egyházzal közösen létrehozott Jó Pásztor egyesületen keresztül szervezzen mentoakciókat, elsosorban gyermekek számára. Sztehlo Gábor az ido szorításában igen rövid ido - néhány hét alatt - 32 gyermekotthont hozott létre lakásokban, kisebb-nagyobb családi házakban, villákban a Nemzetközi- és a Svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával. Mindezt illegálisan, vagyis titokban, rejtozködve kellett megcsinálnia, hogy a hatóságok rá ne jojjenek. Ezekben az Intézetekben mintegy 1500 gyermek, s az oket ellátó kb. 500 felnott lelt menedéket. A háború közeledtével a helyzet egyre veszélyesebbé vált, s mégis valamennyien, akik hozzá menekültek, túlélték az üldöztetés és a háború poklát.
Sok gyermekért nem volt aki értejojjön a háború után. Sztehlo Gábor ezeket az árvákat és ágrólszakadtakat nem engedte szélnek, hanem továbbra is otthont adott a számukra - most már nem 32 kicsi, hanem egy nagyobb gyermekotthonban. Áradó szeretetével megpróbálta pótolni a pótolhatatlant: a szüloi otthon melegét. Ezt a tevékenységét 1951-ig folytathatta, ekkor intézetét államosították.
Rövid átmeneti idoszak után Sztehlo Gábor ismét segíto akciót szervez: az evangélikus egyház szeretetotthonaít szervezi meg, s egyiküket vezeti is. Ezekben az otthonokban öregeket és fogyatékos gyermekeket gondoznak.
1972-ben a magyarok közül elsők között kapta meg Izrael államának azt a kitüntetését - a Jad Vasem érem, vagy magyarul az Igaz Ember emlékérem - amelyet azon nem zsidó emberek elismerésére alapítottak, akik a Holocaust idején zsidókat mentettek meg.
1991-ben az "ágról szakadt árvák" immár idos csapata és egykori munkatársai hoztuk létre a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegíto Alapítványt, hogy valamít visszaadjunk - másnak - abból a sok-sok jóból, törodésbol melegségbol, amít egykor tole kaptunk, s aminek életünket is köszönhetjük. Ennek a törlesztésnek kis darabkáját kapod most Te…
Sztehlo Gábor életrajzi adatai:
1909. szeptember 25-én született Budapesten
1915-1927: elemi és középiskolák
1927- 1931: ev. teológia, Sopron
1931-1932: ösztöndíjas Finnországban
1932. május 28.: D. Raffay Sándor püspök lelkésszé szenteli
1932: káplán a budavári gyülekezetben
1933-1935: a hatvani gyülekezet lelkésze (1934-ben anyagi támogatást teremt, 1935-ben felépül és felszentelik az ev. templomot
1935-1942: a nagytarcsai gyülekezet lelkésze
1936 március 22: a nagytarcsai missziói egyházközség lelkészévé iktatják
1936- ban megnosül, feleségül veszi Lehel Ilonát (Lehel László és Lehel Ferenc lelkészek húgát).
1937: elsô gyermekük, Gábor megszületik
1937: a finn lelkészek számára rendezett közös lelkészkonferencián megfogalmazódik a nagytarcsai népfôiskola gondolata
1938. okt.23: a nagytarcsai Tessedik Sámuel népfoiskola alapkoletétele
1941: második gyermekük, Ildikó megszületik
1942-1944 tavaszáig: egyházkerületi missziós lelkész
1944 márc. Raffay Sándor ev. püspök megbízásából a református Jó Pásztor Egyesülettel együtt elkezdi a zsidó gyemekek szervezett mentését.
1944 október - 1950.jan 7. tartós szabadságot kap azevangélikus egyháztól, hogy minden erejét a gyermekek mentésére, otthonok kialakítására és szervezésére fordithassa. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezi meg a gyeremekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt anyagi és erkölcsi támogatásával ismeros és felajánlott családi házakban.
1945.tavaszán a 32 otthonban árván maradt, legkülönbözobb körú gyermekek számára a PAX gyermekotthont szervezi meg és iskolát épít a Weiss Manfréd által felajánlott magánterületen.
1950.jan 7. A PAX otthonokat államosítják.
1950.jan.7.- 1951.okt.15: segédlelkész a budavári, kelenföldi, majd a kôbányai gyülekezetben.
1951 okt.15- 1961 dec. Szeretetotthonok szervezoje az evangélikus egyházban; szervezoje és és vezetoje a fogyatékos gyermekeket és és öregeket gondozó pesthidegkúti szeretetotthonnak;
1956: családja Svájcba távozik
1961 dec.: meglátogatja családját és szívinfarktust kap, orvosai tanácsára ottmarad
1962 - Hochfluh-Hasliberg kerületi papjaként vállal szolgálatot
1972: megkapja a legmagasabb izraeli kitüntetést, az Igazak Yad Vashem érmét, fát ültethet Jeruzsálemben az Igazak Ligetében
1969-1974: Interlaken der Oberhasli kerület papjaként szolgál haláláig.
1974. május 28: halála
Forrás: Sztéhlo Gábor alapítvány honlapja.
És akkor jöjjön egy kis wkipédia, mely kicsit világiasabb.
Élete [szerkesztés]
Miután 1931-ben Sopronban elvégezte az evangélikus teológiát, Finnországban volt ösztöndíjas. 1932-ben szentelték lelkésszé, 1933-1935 között a új-hatvani gyülekezetben szolgált, egy év alatt templomot épített, presbiterével Legány Ödönnel karöltve . 1935-1942 között Nagytarcsán volt lelkész. A finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet aztán 1938-ban alapítottak meg.
1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet.
1945 tavaszán a Weiss Manfréd által felajánlott területen megszervezte a Pax gyermekotthont. A gyermekotthon 1950-es államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben. 1956-ban családja Svájcba költözött, de ő nem ment velük, mert folytatni kívánta munkáját. Az evangélikus egyház keretén belül szeretetotthonokat szervezett. 1961-ben svájci látogatása közben infarktust kapott, így orvosi javaslatra ott maradt és ott folytatta lelkészi tevékenységét.
Gaudiopolis – Örömváros [szerkesztés]
1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – a közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek; könyvtárt, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak, azóta is rejtély, hogyan sikerült 1950-ig életben tartani az intézményt.
Aki többet akar tudni Gaudiopolisról, kérdezze Molnár Ferenc leszármazottját, a tévés életképek íróját rendezőjét, aki ott alapozta meg - ő mondta - egész szellemiségét, és sokadmagával volt boldog lakója a "városnak".
"Amíg Magyarországon az önkormányzatiság csak a rendszerváltás után született meg, a Gaudiopolisban ez már '45-ben megvalósult. A köztársaság fővárosa a Farkastanya volt, a többi épület is városként működött, gyerek polgármesterek irányításával. A kerületeket, azaz a hálótermeket néptribunok képviselték a minisztertanácsban. Az állam kiskorú polgárai demokratikusan választottak maguk közül vezetőket. Népszavazással döntöttek a miniszterelnökről és a minisztertanács tagjairól is. Sztehlo, mivel ellenzett minden tekintélyelvet, megálmodott köztársaságában semmilyen pozíciót sem vállalt, csupán tanácsaival segítette növendékeit.
-Az Örömváros kulturális minisztere az akkor tizenöt éves Horváth Ádám volt - ma tévérendező. Így emlékszik a lelkészre: "Világi férfi volt, joviális, jó humorú. Többször felírták gyorshajtásért. Sosem találkoztam önzetlenebb emberrel. Mindenét másokért áldozta, és nem kért cserébe semmit."
- Sokat hallottam otthon ezt a nevet csak így, a Sztéló, mert bizonyos körökben értéke, híre, becsülete volt. Ha már Makarenkó előkerült, ha már újra lehet propagandája, hát legyen előtérben Sztéhlo Gábor is Gaudiopoliszával együtt.
Utolsó kommentek