Vannak szerencsétlenek, akik seggen csúsznak nagy riadalmak közepette a szakadékba, mások büszkén domborítva, hatalmas lendülettel és ostobán vigorogva. Megkérdezném persze, joga van e néhány pimasz  zsúrfiunak, hogy egy egész várossal saját öröme szerint szórakozzék. Fölösleges kérdés lenne, mert mindenki tudja, hogy sajnos joguk és felhatalmazásuk van a játszadozáshoz, mert megválasztották őket újra és újra, mintha soha nem néznének körül akik bíznak bennük miként él, vegetál, gyötrődik nap mint nap ez a város. Ugorjanak, ha már kedvük van hozzá, akár lendülettel is, de már szabadjára engedhetnék ezt a jobb sorsra érdemes várost, talán kievickél a maga erejéből is a bozótosból. 

             Ismerősek ezek a karók itt a járda szélén, mintha valóban Budapesten járnánk, csak az a sárga mellényes ember zavaró ott a kép előterében. Ilyesmi nálunk nem is létezik. Mi világvárost építünk, nem járkálunk slaggal, mi fejlett technikai eszköz bevetésével, seprős autóval kenjük szét a szart meg ninden egyebet, ami fellelhető, és sok minden fellelhető mert szorgalmas szemetelők vagyunk. A három autó mely a fotó tanusága szerint lassan  követte azt kis zöld micsodát, nem dudált, nem őrjöngött, én meg nem értettem, hogy miért nem. Ja persze, Párizsban vagyunk - más város - más szokások, ott a FŐKEFE - a helyi - nem nyilatkozik, miért is tenné, inkább lemosatja a járdát, vagy relytélyes rongyokat telepít trükkös vízfolyások útjába. Apró dolgok ezek, a nagy hazai lendületes nekibuzdulásokhoz képest.  Mi ugyanis világvárost építünk. Amolyan Bábel szerűt, ahol a nyelvak nem értik, vagy nem akarják érteni egymást. Korábban a szocializmust építettük de az se nagyon ment, mert mindenki valami másfélét akart. Miközben senki sem tudta, hogy milyen az igazi szocializmus. Némelyek megpróbálkoztak a legádázabb fajtájával, a Maó félével, illetve csak szerettek volna megpróbálkozni, mert  a hatalom résen volt és azt mondta, hogy az a szocializmus fiukák, amit a legutóbbi zsúron kiagyaltatok az nem az igazi. Mi jobban tudjuk mi az igazi.

        Hogy miért jutnak effajta hülyeségek az eszembe egy igazi világvárosban, nem is tudom. Talán a rongyok miatt a járda szélén. Ahogy a vizet terelgetik. Azt a vízfolyást ami a járda aljából zubog kifelé. Nálunk csőtörtésnek hívják az ilyesmit, máshol ez a víz takarít. Elviszi a koszt. Figyeljünk a képen látható Demszkibunkó tövében arra a fehéres kis vizáramlásra. Az a fekete, ami előtte van az a terelőronygy. Nem patkány, Isten bizony . Először én is azt hittem, de tényleg nem az. Ez éppen úgy működik itt mint valami váltó. Hol erre, hol meg amarra folyik általa a víz. Hogy ki működteti,  számomra relytély. A párizsiak biztosan tudják. Ők ugyan nem építemek világvárost, nem érnek rá ilyen hülyeségekkel foglalkozni, nekik elég régóta van egy használható, rengeteg működő metróval, abban zenészekkel táncosokkal, pantomimesekkel, meg utasok tömegével. És vannak modern peronkapuk is. Az ember azt hinné, hogy az aztán a nagy találmány. Amikor előszőr láttam miképpen lehet kijátszani, elcsodálkoztam. Igaz, hogy két ember kell hozzá, amikoris az egyik bemegy jeggyel és már fordul is kifelé, s persze kinyílik szépen az embermagas kijárat, s azon máris lehet nyomulni befelé. Azt hiszem valami ilyesmit szándékozik felszerelni a főváros. Nohiszen...Párizs ettől még világváros, és nem megy tönkre az efféle csalafintaságoktól.. Attól sem, hogy a nagytorony árnyékában a föld alá épített wécékombinát' előtt tábla figyelmeztet, hogy a személyzetnek tilos pénzt adni. Urak és hölgyek terelgetik a tömeget, és nem szabad nekik pénzt adni.!!! Az ember, ha egy csak éppen épülő világvárosból érkezik, ahol a csupasz markok és feneketlen zsebek vad tobzódása zajlik, nem is érti ezt a fura hozzáállást, a kapitalista gazdaságossági szemlélet feltünő elhanyagolását. Viszont tiszta a környék. A hatalmas park rózsbokrai alatt senki nem gugol nyögdécselve, és a hosszú virágillatú téren futók gyötrik magukat, és mélyen beszívhatják a levegőt. Ja, hogy ezért...? Hát persze, hogy ezért. Mert így jobban megéri. Érdekes, hogy így is lehet, az ember nem is gondolná. Sajnos a mi észjárásunk sokban különbözik, az itteniekétől. Néhol kényelmesebbbek vagyunk, máshol puritánabbak. A kényelmünk kicsit megdrágítja az életünket és persze panaszok áradatát is  jelenti egyúttal, mert sokba kerül. Sok sok autó kell a mi rendőreinknek is, mert gyalog mégsem járhatnak. A rend őre nem alacsonyodhat le valamiféle drótszamarat tekerő polgár szintjére. Hova tűnne a méltóság...? A mozdulat, amint kiszáll a szolgálati autóból, megigazítja a tonfát, meg az összes felszerelést ami megannyi biztosítéka, és nyilvánvaló jelzése a hatalom birtokosának, és csak ezután a megfelelő fellépés koreografálása után kezd a szolgálati szabályzatban pontosan meghatározott tevékenység foganatosításához. És meg van győződve arról, hogy ez így helyes, mert így szolgálja a, na mit is...? - itt egy kis bizonytalanság következik, mert maga sem tudja mit és kit szolgál, mert az konkrétan nincs is ráírva a szolgálati gépkocsi oldalára. Nehéz dolog a szolgálat, ezt mindannyian tudjuk...Méghogy tekerni...hogy kifulladjon az ember, és törnkremenjen az egészsége is ebben a tüdőgyilkos utcai levegőben..? Akkor inkább gyalog. Nem azért, mert valami íróféle bajszos vidéki, akiről azt a nagy teret elnevezték Budán azt állította, hogy gyalogolni jó, egy frászt. Szegény ember autón jár, még ha beledöglik is az összes öbbi aki állja. Sajnáltam is nagyon ezeket a szegény párizsi rendőröket, még kigyúrva sincsenek, és mennyi nő van közöttük...Tudom, gonosz vagyok, de ezt a hármast muszáj volt lefényképeznem, nehogy valami francia felsőbbrendűség ájulatába essem. Néhány perccel korábban ugyasnis, még nem sétálgattak, csupán beszélgettek  a  Champs -Elysées legelején, amikor is az egyik hölgyhöz odatévedt egy japán túrista - ezek csoportosan özönlenek - s megkérdezte merre van a Diadalív. A hölgy a társához fordult, amaz meg a magas fiatalemberhez, aki szerencsére tudta, és előremutatott. Merci, merci hajlongott az idős japán úr, én meg elhatároztam, hogy megörökítem a gyaloglókat, amint éppen a keresett hely, a Diadalív felé gyalogolnak, és mostmár tudni fogják ők is, hogy hol található. Egyébként nincs mit csodálkozni a jelenségen, nyilván vidékről felrendeltek voltak, s beszéltem már többször vidéki franciákkal, öregekkel fiatalokkal, s némelyik szinte hivalkodott vele, hogy sohasem járt még a fővárosban és nem is akar. Úúútálja...Szerettem volna De Gaulle tábornok furcsa szobráról egy képet, de még ebben a szomorkás csepegős időben sem lehetett japán asszisztencia nélkül. Jó lett volna megörökítenem a tábornok katonás facsarodását, szép dolog az ilyesmi, főleg, ha egyáltalán nem értem, hogy Ő aki a legnyagyobb, és legfőbb méltóság ki előtt feszít, és miért facsarodik...?

 Na elég a nyávogásból, ugorgyunk, de legalább is barangoljunk tovább,van itt látnivaló elég. Nem is tudom miképpen győzik fényképezni a derék japánok ezt a temérdek európát, mert bizonyára nem az egyetlen város amit meglátogatnak. Első párizsi utam alkalmával, amikor vagy másfél órát is eltöltöttem a Louvre - ban, csak azért tartott olyan sokáig, mert ki akartam várni, hogy elfogyjanak a milói vénusz mellől. Pedig mikor volt az te jó ég... 

Néhány áprilisi kép még a tavaszi Párizsból....Szolíd ajánlat lakóparki tömörülés helyett, kifejezetten magánzók számára. Óvoda, bölcsőde nincs a közelben.Játszótér sem. A játszótér maga a hajó, én is eljátszadoznék benne, s a ha vendég érkezik, csak leereszteném a hajóhidat.

Itt például nagyszerű plázákat és bevásárlóközpontokat lehetne építeni, de még nem kaptak rá a dolog ízére, külföldön tökéletesítik a technikát. Nálunk például egész jól megy. Pedig a távolba az aranyosan csillogó Grand Palais is mennyire vonzóbb lehetne.

Legalább három Óseny ahogy errefelé, a falunkban  mondják, meg egy brikó is elférne ezen az óriási területen. ( Mars mező )

 Én azért jobban szeretem a gömbölyded gesztenyefákat....

Csöppnyi pihenő ott a sarkon , kávé, melengető nap, aztán tovább.

 Jó volt a kávé, valahol a dombocska alján lehet a Szajna, meg minden ami a két partján található.

És végül egy igazi tavaszi kép, koradélelőtt, amikor még nem özönlötték el a terepet a túristák. Én azzal áltatom ugyanis magam, hogy jómagam csak valamiféle mászkáló vagyok, aki jön megy és ha megszomjazik, bedob egy panachét, és végül távózóban...

u.i: A post eredetileg  a Ha én Demszki' volnék c. korábbi gazdagított változata lett volna, de időközben rájöttem, hogy nem szabad a főfőfőpolgármester urat semmiféle összefüggésbe hozni egy igazi világvárossal.