- Sikerült összebarkácsolni egy szervilis, ostoba és kirekesztő törvényt, ne örüljünk neki!
- És most tessék engemet szépen letartóztatni, felkoncolni és farkasverembe vetni. Kolima tagadóvá lettem e törény által, mert ha az egyik nem volt, sok másik se legyen. Tagadjuk le mindet, vagy ismerjük el az összeset. Zavaros okfejtés? Meglehet. Aki valaha is hallott Kolimáról annak felforrhat a vére ezen álságos törvény hallatán, és lehet, hogy meggondolatlanul hülyeségeket beszél.
- Hogy erre nem vonatkozik semmilyen törvény? Akkor tessék szépen letartóztatni azt a szarkeverő lengyelt mert hazudott. Ekkora hazugsággal kiállani a világ elé...Vagy mégsem?
- Stanislav Jan Kovalski 1985-ben írta le a maga "Kolimáját" - nem tudom miért ilyen későn - talán mert neki is elege lehetett valamiből. Talán éppen a holokauszt-bizniszből, ki tudja...
- "A Szovjetunió népei a Gulág Birodalom legborzalmasabb helyének tartották Kolimát. "Kolima znácsit smert" (Kolima egyenlő a halállal) -így volt a köztudatban.
-Orosz aranyfelderítők aránylag későn érkeztek Szibéria észak-keleti csücskébe, habár az itteni népek jól tudták, hogy a patakok és völgyek sokhelyütt rejtenek értékes fémet. Vallásos hitük miatt azonban ezek a törzsek nem voltak hajlandók ezt a titkot megosztani a korai orosz vadászokkal és kereskedőkkel, mert a papjaik /a sámánok/ azt prédikálták, hogy az „aranyban van minden gonoszságnak az eredete”. Ez a feltevés egy legendán alapult, mely szerint az aranyat csillagokból küldött szellemek felejtették ott, akiket azért küldtek a földre, hogy megmentsék az emberiséget az arany okozta kapzsiságtól. 
A legenda szerint emberi tragédiák sokasága származhat abból, ha kiveszik Kolima földjéből az aranyat. Ez aztán valóra is vált Sztálin üldözési mániája következtében, amikor milliókat küldtek erre a barátságtalan, hideg, fagyos földrészre, hogy aztán kegyetlen és rettenetes módon leljék halálukat.
Az arany jelenlétét- amiért a Szovjetunió kész volt feláldozni a saját lakosságát és amit az északi népek nem akartak feladni- meg lehet magyarázni tudományos alapon elég egyszerűen. Professzor Vladiszláv J. Ciesielevics a kolorádói bányaiskola tanára szerint az arany összegyűlt a földkerekség bizonyos részeiben vulkánikus, földrengés és más kataklizmikus események következtében millió évekkel ezelőtt.
-A szovjet vezetőség eleinte magániparral akarta lebonyolíttatni ezt a feladatot Szibéria keleti sarkában. Ez azonban ellenkezett a szovjet ideológiával és ellenállásba ütközött az ország többi részén. Vállalkozó aranymosók kézi munkával mosták az aranyat, ami egy nagyon lassú műveletsor volt, ezért hamarosan a szovjet állami szervek vették át a termelést.
- Miután nem voltak képesek idegen technológia alkalmazását elsajátítani, rabszolga munkát kezdtek használni, melynek utánpótlását a szovjet belügyi szervek biztosították. Ekkorra az országban már katasztrofális állapotok uralkodtak. 1929-ben Sztálin elkezdte a magángazdaságok kollektivizálását, ami azt jelentette, hogy a kis földtulajdonosok és parasztok nem birtokolhattak földet és nem adhatták el a terményeiket. Akik ellenálltak, brutális elbánásban volt részük. Sokat kivégeztek, de többszázezret elhajtottak a Szovjetunió messzi tartományaiba hogy egy soha ki nem fogyó munkáskéz-forrást teremtsenek.
- Egy külön szibériai bizottságot alakítottak Moszkvában 1928-ban. Ezek egy expedíciót indítottak a távol- keleti tartományokba Kárl Ivánovics Luksz lett származású kommunista /Lenin testőre/ vezetésével. 35 fős kiséretével a mostani Magadán területén szálltak partra hogy ott egy „kultúrbázist” építsenek. Ez aztán az egész kolimai terület utánpótlási központjává fejlődött. Az első dolguk egy kikötő építése volt egy kis halász falu közelében, melynek Nagájevó volt a neve. Ez a terv 1929-ben teljes kudarccal végződött. Három alkalommal támadt hatalmas vihar, ami mindent a tengerbe sodort. Ezután 1932-ben Luksz ismeretlen okból öngyilkos lett. Emiatt másra ruházták át az építkezési feladatokat.
Még ebben az évben egy fiatal geológus csoport a Léna-Adan mezőkről megszervezett egy másik expedíciót, hogy Kolima kincseit kutassa. Ezt a csoportot egy Jurij Alexandrovics Bilibin vezette, aki a moszkvai bányászati akadémia tanára volt. Ezek találtak is aranyat, de az eredmény nem volt határozott. Ezután egy másik csoport is indult Ábrahám Iszákovics Gernstein vezetésével, eredménytelenül. A következő három expedíció Valentyin Cagorszkij vezetésével gazdag arany lelőhelyekre bukkant Kolimán, Indigirka területén.
- Ezen üledékek aranytartalma többszöröse volt a Szovjetunió más aranylelőhelyein mért értékeknek. Az akkori geológusok számításai szerint 10-15 gramm tiszta aranyat lehetett kimosni egy köbméter törmelékből, ami egy igen magas arány. Szlonimszki a „Hóvihar” című könyvében részletesen leírja a primitív munkálatokat, melynek lényege abból állt, hogy a törmeléket gödörben olvasztott hóval kimosva, szitán átengedték. Ez lett aztán a további munkaműveletek alapja : gödörásás, mosás és szitázás.
- Elérkezett az idő, hogy a kolimai gazdagságot kiaknázzák. Először csak egy úgynevezett „kultúrbázis” volt fenntartva, ami alapjában véve Nagájevó kikötőjén keresztül Magadán ellátására szorítkozott. 1932-ben Edward Petrovics Berzin átnevezte DALSZTROJ-nak és hamarosan kibővítette a munkaterületet. Berzin irányítása alatt Kolima egész régiója egy olyan /gyors fejlődést mutató/ határmenti régiója lett a Szovjetuniónak, ahol az egész gazdaság az olcsó rabszolga munkaerőre volt alapozva. Rövidesen az eredeti 13 kilométeres utat északra kiépíttette 1034 kilométerre, ami Magadánt összekötötte Ambartcsikkal, mely egy jeges tengeri kikötő.
Több ezer munkatábor épült az út mellett, melyek főleg aranybányák voltak.
A termelés központja Magadán lett. Ez a kis északi sarkkör alatti halász helység, ahol eredetileg evenisz törzsek laktak és adták a város nevét ami jelentése :„tengeri dűne”, hamarosan egy nyüzsgő büntető kolóniává vált. Többszázezer rabszolgát hoztak Kolimára évente és ezeket szétszórták az egész területen, hogy aztán halálra dolgoztassák őket. Ebből kifolyólag az eredeti 165 házból (nem számítva a lágereket) egy fél évszázad alatt Magadán lakossága 160,000 -re duzzadt és így egy fontos bányászati-, gyáripari-, kultúr-, és halászati központtá vált.
A szovjetek által kiadott könyvek közül, mint pl. a ” Magadán” a várost egy gyönyörű modern , zsibongó, haladó és mindenekelőtt szabad városnak nyilvánítja. Ebben az egész ismertetőben egy szó sem esik a rabszolga munkásokról akik az életüket adták a város építéséért. Ez az északi modern város nem akar emlékezni a múltra és nem szégyelli a múlt bűneit.
Egyetlen egy mondat, vagy bekezdés sem emlékezik meg a számtalan szovjet és más rabokról, akik itt éltek és elpusztultak. Köztudomású, hogy voltak japán hadifoglyok is itt a második világháború után. Az 1950-60-as években megszüntették a rabszolga táborokat és egyben kitörölték a meggyilkolt rabszolgák és hadifoglyok emlékét a történelemkönyvekből, iskolákból és a levéltárakból. Ennek ellenére vannak régebbi szovjet archívumok, ahol valami világosságot vetnek a múltra, de Kolima tagadása a mai napig folytatódik."
A flotta minden egyes hajója, mint például a Dzsurma, a Szovlatvia, a Dalsztroj, a Dekabriszt és a többiek, a belsejükben sok-sok ezer üldözött embert szállítottak a pusztulásba. Ezeket a hajókat szándékosan úgy építették, hogy a lehető legnagyobb embertömeget tudják szállítani. .
Soha a rabszolgaszállító hajók történelmében nem voltak ilyen zsúfoltak a rakterületek, még az afrikai rabszolgákat is emberibb módon hozták Amerikába az 1700-as években.
Egy tipikus rabszolgaszállító hajó volt például a Dzsurma. A belseje négyemeletes, fából épített priccsekből állott, az ötödik hely a padlón volt. Minden priccsen öt ember feküdt, és csakis lábbal befelé csúszhattak a helyükre, hogy a fejük ne a hajó fala felé legyen, mert levegő hiány miatt megfulladtak volna. Ha nem volt elég priccs, akkor a priccsek és a bejáratok közé gyömöszölték az embereket. Az út hattól tizenegy napig tarthatott."
- A rabszolgamunka fenntartása komoly szervezést követelt, hogy a rabokat a szükséges munkahelyekre szállítsák és aztán elpusztítsák őket. A transz-szibériai vasútvonal bizonyult a legfontosabb szállítási eszköznek, mely a rabokat a kijelölt helyekre szállította a különböző vasúti elágazásokon keresztül. A legkeletibb pont Vlagyivosztok volt, ami egy átmeneti gyűjtőpontul szolgált a kolimai „etápok” előtt. Itt a szárazföldi út véget ért, és az egyedüli szállítás észak felé Kolimára a Japán és az Ohotszki- tengeren volt lehetséges. Egy különleges flottát szerveztek csakis rabszállítás céljára, melynek Vlagyivosztok volt a kiinduló pontja.
- Folytathatnám az idézeteket, de nincs értelme. Kolima csak némelyek lázálmaiban létezik. Nem szól törvény róla, ahogy egyéb megsemmisítő táborokról sem. Nyugodtan letagadhatjuk mindet, hogy ne zavarja jövőbe vetett tekintetünket.
Utolsó kommentek