Ne tessék kérem rémüldözni, csak arról van szó, hogy felmásztam egy kicsit a szellemi libikókára, ahonnan kevésbé látni a mai magyar silány celebvilágot, és jóval messzebbre lehet széttekintemi ha éppen feljebb lódul az ember. Zötyög össze vissza persze rendesen, föl-le, még oldalra is kileng, legfeljebb leesem, annyi baj legyen...!
Blogkönyv...? Ájult slepp, fizetett csodálók kara...? Na, akkor jöjjön egy kis Tormai Cécile. Éppen ideje. Ő legalább magamagát adja, őszinte rajongásában. Legalább is hihetőbb a lelkesedése, mert nem hitegetések és hazugságok után lelkesedik, de egy borzalmas háború és egy zavaros kommün után próbál egykori világába visszatalálni. Nem forgatja a nyakát, előre néz. És nem is részeg. Igaz nem is hadügyminiszter. Így persze könnyű...Teljesen józanul beszél a hivatalos fogadáson a katonák tömege előtt. Manapság az ilyesmit külön ki kell emelni, mert sajátos jelentőséggel bír. Nézzük hát először is a wikipédiát:
Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. – Mátraháza, 1937. április 2.) : írónő, műfordító, közéleti szereplő.
Középnemesi családba született. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, az MTA tagja, államtitkár. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányai magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai nemzetközi ismertségét elősegítették.
"Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt, (1911) a kisemberek életét ábrázolta. Megjelent angol, német, olasz, holland, finn, észt nyelven is. A Régi ház, (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját nyerte el. Ez a könyv is számos nyelven megjelent, az USA-ban is kiadták. Bujdosó könyv (1921–22) naplószerű regénye az 1918. október 31-étől 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakról (őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság). Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebelsberg Kunó felkérésére latinból magyarra fordítja középkori legendáinkat Magyar Legendárium, (1935) címen. Útiélményeiről szól a Firenzét bemutató A virágok városa (1935), és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok. Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és a A túlsó parton (1934) után a A fehér barát (1939) az írónő halála következtében befejezetlen maradt. 1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet c. folyóiratot.
Az 1918–19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű szervezetet, az I. világháború során kivérzett magyarság újraélesztésére. Zichy Rafael (1877-1944) válása után 1925-ben megvádolta, hogy volt feleségével Pallavicini Eduardina grófnővel leszbikus kapcsolatot tartott fenn. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a korabeli baloldali sajtó. A botrány kirobbantója ellen végül a két nő rágalmazási pert indított. A bíróság nekik adott igazat, Zichyt másfél év börtönbüntetésre ítélte.
1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Mme Curie halálával megüresedett székbe. Ez év július 16-i megnyilatkozásában itt is síkraszállt Trianon ellen. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta."
Irodalmi Nobel-díj...? Tudott erről valaki a wikipédián kívül? És kivel megosztva? Én csak Füst Milán jelöléséről tudtam eddig, illetve többen is voltak, teszem hozzá gyorsan mert jönnek majd, hogy Weöres, meg...Na ki még...? Na ne, Illés Bélát, ne is említsük, nézzük inkább a beszédgyüjteményt, s az írónő beszédét e jeles napon:
TORMAY CÉCILE
Budapest, 1919. november 16.
"A reménységet fél esztendő óta Horthy Miklósnak hívják!"
"Horthy Miklós (1868-1957) 1919. november 16-án Siófokról érkezett Budapestre átvenni a hatalmat. Miután különvonata reggel 6.15-kor beért a kelenföldi pályaudvarra, a szemerkélő esőben lóhátra ült, és hadserege élén végigvonult a városon. Ahogy a kormányzó egyik életrajzírója, Vas Zoltán írja: " A csapatok élén, a lovasrendőr díszszázad után, fehér lován Horthy. Vezérkara követi, majd sokezres, hosszú oszlopban a bevonuló had." Hivatalos fogadása a Gellért szálloda előtt zajlott, a bevonulási ünnepség pedig az Országháznál. Midkét helyen több beszéd elhangzott, köztük Tormay Cécile (1876-1937) írónőé, és lapszerkesztőé, aki érzelemdús szónoklattal üdvözölte a Magyar Nemzeti Hadsereg katonáit. (...)"
"Katonák! Testvéreink! Hajnal van ma! Ti hoztátok - és mi, asszonyok, mint kétezer év előtt a Szentírás reggelén, a Golgota tövében, eljöttünk, hogy köszöntsük a feltámadást. Magyar hajnal és keresztény feltámadás a ti hazatéréstek, egy szörnyű véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Judás Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkínozták, kifosztották és megcsúfolták a magyar nemzetet.
Történetünk legsötétebb éjszakája volt ez, és most olyan igéretes a reggel, mert eljöttetek. A reménységet fél esztendő óta Horthy Miklósnak hívják Magyarországon, és most ő vezérelt ide benneteket, hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt, de bűnbánó fővárosát, hogy az emberiség becsületében magasra emeljétek újra Szent István ezeréves koronáját. Jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb hazatérte még nem volt hadseregnek e világon. Ti nem csak a fővárost foglalni, országot hódítani jöttetek! Nem csupán a magyarságnak a Duna-Tisza völgyéből kisarjadt fiatal hadinépe vagytok, de ti vagytok a nemzeti hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet, hogy a sír szélén érje meg, és újra éledjen általatok.
Reménységünk, jövőnk, mindenünk vagytok - még múltunk is, mert hiszen ti vagytok azok a hősök , akiktől 1914 őszén búcsúztak el a magyar anyák, a magyar hitvesek. Akkor ment el a mi hadseregünk, és azóta nem tért vissza. Jöttek rokkant hősök a csataterekről, szenvedő hadifoglyok a szomorú rabságból, sőt jöttek a múlt őszön lázadó ezrek, de a magyar nemzet dicsőséges fegyveres ereje nem tért haza. Öt év után ma jön vissza. Bennetek térnek meg Gorlice és Limanova legendás hősei, azok, akik győztek a szent Kárpátokon, erdélyi havasokon, a Duna szerb partjain, az Adria kék vize felett, és tizenkétszer győztek az Isonzónál és az Alpokon.
Nagy múltunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós jár! Hajoljon meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang. És vigye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harang zúgását azokhoz, akik nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek, hullámsírok alól most hazafigyelnek. Élő hősök és az elesettek megdicsőült serege, halljátok meg! Asszonyok szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén, és hű zálogul felétek nyújtják zászlójukat. Az elmúlt rémuralom hiába ítélte halálra a nemzet büszke színeit, mint egykor Rákóczi tárogatóit hiába égette el máglyán a gyűlölet, újra feltámadtak, és szárnyra keltek egy új ezer év felé.
Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé. Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a ti férfikezetek.
(...) Egy héttel Horthyék budapesti bevonulása után Clerk az antant nevében elismerte a keresztényszocialista Huszár Károly kormányát, és Magyarországot meghívták a béketárgyalásokra..."
Érdekes az "irredenta magyasszony" folyóirat kisérlete a Napkelet, mely a Nyugattal egy időben, azzal némileg szemben is állva próbált megkapaszkodni, sőt irányitani is a magyar szellemi életet. Nem járt sikerrel, ahogy nem szoktak sikerrel járni az olyan kisérletek, ahol bármilyen felső nyomás, szelid, vagy vehemens megjelenik. Mostanában folyt a Nyugat ünneplése külömböző fórumokon és a médiában. Semmit sem ártott volna a hirnevének, ha valahol a napkelet is megemlittetik. Aki bele olvasott valaha is a Nyugatba megállapithatta, hogy ott sem minden arany, ahogyan a napkeletben sem volt az. Végül is mi célból íródott ez az egész hosszú poszt kérdezhetné akárki. Csak nem akarom Tormay Cécile-t előrángatni a feledés homályából...? Akár akarhatnám is, leginkább azért, mert nem szeretem az egyoldalúságot, szeretem látni a másik oldalt, az egészet, ahogy volt és ahogyan ma van azt is.
"Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 10. szám · / · FIGYELŐ
Schöpflin Aladár: Búcsú a napkelet-től
Utólagos frissítés bbjnick jóvoltából:www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/index.html?23247.htm&23232.htm
Utolsó kommentek