- Nem írhattam, hogy tizenhét év falun, pedig elsőre így gondoltam. Helyben szülöttnek semmi az - én viszont másként számolom az éveket. Ma már európai falu - ez van a táblára írva. Van orvosi, sőt fogorvosi rendelő, templom, bekerített temető, meg halottasház. Minden ami egy hosszú élethez szükségeltetik.
- Van még egy fél iskola is, meg asszonykórus.Ja, és szemben a kocsma. Az előbbiek a köznapi élethez, ez utóbbi pedig a tartalmas társadalmi életvitelhez kell. Más mint a városi kocsma, az a hirhedett sarki odafenn, az az égrenéző. Az már csupán elfajzott változata a falusi kocsmának. Volt még itt éneklés is amikor idejöttem.
-Nappali, nótázós gajdajos, aztán egy déli órában odabentről egy kislányhang sivított át az udvaron:"...hagyd abba! - nem szépen énekelsz!..." A gajdajos hökkenten elhallgatott, s aztán ujrakezdte. " nem szép...nem szép...!" visított a kislány.
- Letettem az ásót, közelebb mentem a keritéshez, az ajtófélfába kapaszkodva a hatalmas termetű, erőteljes tábornok' állt döbbenten, vörös ábrázattal. A világ épp akkor omlott össze benne. Lassan, egyenként zöttyenve lépte le a három magas lépcsőfokot, hazaindult. Méterenként kapaszkodott a keritésembe, lassan haladt, s a nagykapu tájékán ahol magasabbra is nyúlhatott megállt.
-Felnézett a bánatos szürke égre, aztán vissza, a kocsma irányába, s jó nagyot ordított. Tele volt a lelke szomorúsággal, vadul tört ki belőle a fájdalom. Megrázta a kaput, bekiabált, de nem akartam mutatkozni, most semmi esetre sem, mert már hallottam a másik irányból azt a furcsa magasan nyikráló kárálást, az asszonyáét, aki már kezeit kötényébe törölgetve sietett a harmadik házból. Rosszat sejtett.
- Rettenetes rossz bora volt a tábornoknak', tán ezért is járt inkább a kocsmába, de most megszégyenült. Méghogy nem szépen énekel.
- Hát már azt se...? Én olyan rossz vörösbort életemben nem ittam. A hypón kívül még valami ázott zöldség is felfedezhető volt benne, s rögtön nagynevű borkóstolók jutottak az eszembe, akik a deres hóvirágtól, a pányvázott kankalinig képesek mindent beleálmodni valamely borocska tüneményes ízvilágába.
- Különben sem értem minek azt a kortyot ide oda lötybökölni a szájban, én bizony megiszom, meg én, ha izlik, és nem köpöm ki, ahogy sok sznob teszi mindenféle borfesztiválokon. Nem is értek a borhoz - ezt csak úgy mondom. Csak kisérletezem. Már csak néhány nap és mehetek újra a várba, egy újabb kisérletre, mint mindig egy szeptemberi vasárnap késő délután, az utolsó napon.
- Egyébként a tábornok sem volt soha tiszti rangban, csupán afféle ősparaszti erősember, aki szereti megszorongatni, kissé megíjeszteni a másikat, hát még a jövevényeket. Rögtön gyanús volt nekem, mert ekkora sarzsival nemigen lóg az ember szájából a felső fogsor fele, s nem csattog úgy a beszédje, mint a kalahári sivatag őslakóié, az apró busmannoké.
- Tizenhét év, még mindig félúton, már inkább falun s csak időnként városon. A külső kép nem sokat változott, legfeljebb a széleken, ahol igazi idegenek birtokolnak régi felcifrázott többnyire üres portákat. Csak az autók rendszámairól tudom, ki mindenki talált itt helyet magának. A hórihorgas német nyugdíjas borostás képét simogatva slattyog papucsával az ábécében, árak nem nagyon érdeklik, csak gyűjt szorgalmasan, aztán összehajtható apró biciklijét megpakolva dörmögve távozik. Jó kuncsaft.
- A megtermett pénztárosnővel hamar sikerült bizalmas viszonyba kerülnöm. Eleinte macskákat akart rámsózni, mert valamiféle hírközpont is lehetett, adta vette szolgáltatta a legújabb híreket, s mivel új voltam, gondolta javamra válhat némi tájékoztatás. Végül is így jutottam az első két macskámhoz, szerencsére különneműekhez. Később amikor eléje álltam, s valamiféle vigyort vett észre az ábrázatomon, máris vette a lapot...- na mondja, mondja, és én mondtam a magam módján, mert nagy vihogások között mindig megértette.
- Néhány hónapos "koromban" tél elején nagyon furdalt a kivácsiság, kivártam hát mig egyedül van, s következett a "na mondja, mondja - c. felszólítás. Már előre vigyorgott, s én zavartam megkérdeztem, hogy miért gyújtják fel errefelé a vécéket...? Én még ilyesmit sehol sem láttam.
- Először megdöbbent, aztán felvisított és kiugrott a kasszából. Összeszaladt a bolt személyzete, kicsit magam is megdöbbentem. Hát persze, mire is gondolhatna egy városi amikor itt is ott is lát vécéforma építményeket - karcsúakat magasakat, ajtóval, felül két likkal, és ott gomolyog kifele a füst. Mer' az bizony füstölő kérem, hurka, kolbász, kanyarítós sonka céljára - csak el ne tévessze valaki a sötétben.
- Ma már alig látok füstölőket, mintha már nem is vágnának errefelé, s mintha nem is lennének ünnepek, már a betlehemesek se nagyon járkálnak. Műanyag villogó Mikulás mászik a tetőre a bolt oldalán, s még áprilisban is ott lóg. Megkérdeztem fönnakadt e a nyomorult, mert már a tél is elmúlt, kifakul a bundája.
- Egy reggel kocsizörgést hallottam a hátam megett, a kutyám megállt, nézte a lovakat, biccentettem a kocsisnak, mellette a tábornok űlt egyenes derékkal, előre nézett ügyet sem vetett rám. Hamar végeztünk a boltban, s visszafele megint az ismerős kocsizörgés. Lassan gurult lefele mögöttünk a kocsi, ugyan az, ugyan azzal a két bakon ülővel, de a leeresztett oldalak felett a plató közepén egy koporsó.
- Hazaérve tüzet raktam, fát hasítottam az udvaron, amikor megjelent a kapuban a tábornok. Nem félsz a halottól...? - kérdezte. Odaballagtam - miért félnék...? A kocsis nem fogja meg - csattogta szomorúan. Letettem a baltát, átmentünk. Kis szobában feküdt a mama egy hosszú asztalon, körbe különféle székek, semmi más, de ezekből éppen amennyi körbe ért. Így csak akkor gyűlnek össze egy házban, ha virrasztás van. Megadták a módját, összejöttek. Illő módon vettek búcsút a mamától. Lehet, hogy az utolsók egyikét kaptam el.!?
- Európai falu vagyunk már, bekerített temetővel, halottasházzal. Beraktuk szépen a koporsóba, könnyű volt a mama, mint a lepke. A kocsis oldalt állt szótlanul, semmi pénzért nem nyúlt volna a halotthoz. A kis szoba megtelt a pácolt fa friss illatával, az illatos fehér selyemburkon az asszony húzta végig a zippzárt. Bebábozódott a mama mindörökre. A tábornok a fejénél fogta én meg hátul, felraktuk könnyedén a kocsi platójára, a lovak megindultak, követtem őket hazáig, s aztán előkerestem a fejszét.
- Nagyobb ünnepek előtt, Szilveszter napján, Karácsonykor, hórihorgas cigányember járta a falut elnyűtt feketében, görbén vékonyan, csupasz vonóval, kopott hegedűvel. Hol egy kisgyerek, hol termetes asszonya kisérte kosárral, cekkerrel. Dél felé megtelt a cekker, néha egy másik is babbal tésztával, de láttam a kisgyereket kolbászt is rágicsálni. Tudták hova érdemes, hol fogadják őket egy két cincogó nótára. A mama halála után sokáig álltak a sárga kapu előtt. A tábornok nem jött ki, nem nyitott többé kaput.
Utolsó kommentek