"A  párttitkár nem ajánlotta az utazást. Épp most kell odamenned..? Muszáj neked minden fosadékban megmártóznod…? Megint rádszárad a java - évekig tart amig levakarod magadról, de az még semmi mert továbbra is bűzleni fogsz.
Vérbeli mozgalmárként utálta a napi politikát, nem örült a kinevezésének sem, maradt volna KISZes továbbra is aki továbbképző táborokban vizsgáztatja a mozgalmár lányokat. Ti azt el sem tudjátok képzelni, milyen édes az élet egy ilyen táborban - válogathasz a kendermagban öcsém….Úgy bizony….Nem kell foglalkoznod csak némi elmélettel, és sok-sok gyakorlattal…Ezek többnyire egyéni foglalkozások, de vannak csoportosak is a leánykák hajlandósága szerint. Azok többsége pedig kezes és hajlandó mert bízik a kialkudott jövendőben...Igazi élvezet egy egy ilyen lelkes csapatot felkészíteni...
      - Az élet azonban nemcsak tábori parádézásból áll, néha keményebb feladatok következnek - például kinevezik az embert ifjan párttitlkárnak. Nincs többé tábor, meg semmilyen bizottság, csak vállalati ügyek - dögunalom….Alig múlott el a szörnyű tavasz ahol a zsidó vörösbendit kavarta a szart, már itt is van a másik balhé. Szörnyű - teljesen pártszerűtlen…..
      - Azt már régesrég tudtam, hogy finoman szólva bizonyos embereket nálunk nem szeretnek, meg azt is, hogy az Internacionálé utolsó sora hamis. Megforgatni az egész világot…? Még mit nem….A mozgalmárok nyugalomra vágynak. Minél magasabbra kerülnek annál inkább. Odafenn a szamárlétra fölső végénél sokkal nagyobb a szerszám kilengése, a magasban pedig hamar szédülékennyé válik az ember, nem vágyik semmi mozgolódásra, fél hogy leesik.
     - Nem mártózni megyek a fosadékba csak körülnézek egy kicsit. Prága gyönyörű város - kiveszek néhány nap szabadságot, csinálok néhány vázlatot ennyi az egész. Semmi értelme mondta a párttitkár - kollégám egyébként - csupán néhány évvel idősebb, és a szomszéd iróasztal az övé - mondom semmi értelme, és idegesen kopog szépen rendben tartott ceruzájával. Ő a ceruzáit tartotta rendben, egyéb dolga nem volt, főnökünk meg a logarlécét.
     - A csehek majd kiegyeznek valahogy, nem lesz semmi ugrálás mint Párizsban. Inkább ezt nézd meg - elém dobott egy Che brossurát - most Ő a legfontosabb - a cseheket le kell szarni.
     - Ez volt prágai utazásom előjátéka - a cseheket le kell szarni. Latin Amerika - ez a jövő - nem ez a pudvás Svejknép, nincs vér a pucájukban. Addig szórakoznak mig jól pofán vágják őket és kussolnak."

    Muszáj volt idebiggyesztenem egy korábbi bejegyzés bevezető sorait - Prága 68, avagy, magyar katonák, mit szól anyátok ...? - volt a címe, s erre mostanság több kézenfekvő ok is mutatkozik. Benne vagyunk ugyebár az eu-ban, ahol momentán épp lesajnált fosadékék viszik a prímet, mi meg..!? Mi meg ott toporgunk a pálya szélén és adjuk a jobbnál jobb elvtársi tanácsokat, mert egykori, harcos kiszeseinktől, akik remekül visszakomázták magukat a hatalom környékére többre nem is telik. Valahogy rá kéne ébreszteni őket, hogy ez már valami más.

     - Itt  nem biztos, hogy bárkit bármikor elfektethetnek, ez már nem a régi "bőrgyrnitúra" sőt egyáltalán nem fektethetnek el senkit, mert ez a társaság már egy másik kompánia. "Bőr" is csak egy van benne, de túl nagy hatalma van, legfeljebb fényképeszkedni lehet vele, ha egyáltalán észrevesz és megengedi. 

      - A korábbi ellenségek táborában vagyunk kedves elvtársak. Beengedtek, és odaadták a kisseprűt, meg a lapátot, hogy valami dolgunk legyen - ha már nem tudtuk legyőzni őket. Kiszeseink persze nem nagyon törődnek seprűvel lapáttal felmosóronggyal, nekik teljesen mindegy kinek alkalmazásásban türemkednek felülre, a lényeg, hogy a jelen és a jövő kezükben legyen. Összeomlik a világ, ha nem ott van, az ő kezeikben. Egyetlen képességük, hogy sarzsiér pénzér bármire hajlandók, bármire képesek.

     Egy példa...Természetesen a multból, mert a mai hazug és rablóállapotok eredője onnan való.

     A szocialista nagyvállalat rendkívül gazdaságos részlegét átadja egy másik, valamelyest e körbe tartozó kisebb, de ráfizetéses vállalatnak, és máris megvalósul a szociáálista kiegyenlitődés. A nagyvállalat négy embere, aki a nyereséges részleggel korábban foglalkozott szintén átkerül és szerveződik köréjük egy főosztály. Így aztán sógorok és sógorok sógorai meg egyebek, akik soha életükben nem foglalkoztak, jelen esetben gázzal, mindenféle osztályokat és csoportokat alakítanak, és rövid idő múlva rendesen bele is ágyazódnak a nagy semmibe. És ez a teljes foglalkoztatás. A négy ember továbbra is ugyanazt csinálja mint eddig, de már szerveződött köréjük egy fősztály gépkocsiállománnyal sofőrökkel, klubhelységgel, titkárokkal és titkársággal. Van miből..

     Az átadás és átszerveződés okán erkölcsi bizonyítványt kellett beszereznem, s ezek után, mivel "szocialista" vállalatról volt szó, természetesen felfüggesztettek. Néhány jóakaróm megsúgta, hogy ne mozduljak, ne menjek sehova, az új társaság gázt legfeljebb az öngyujtójában látott, maradjak, várjam ki a végét. Máig égnek áll a hajam ha rá gondolok, hogy így kerültem a műszaki osztály e csoportjába, ahol soha egyik kollégám sem foglalkozott gázzal, viszont jó szomszédok és egykor kollégák, és kiszbéli jóbarátok töltötték ott az időt, nagy nagy nyugalomban. Előre jelzem, hogy két év után úgy széjjelrugták az egész bandát, mint a tyúkszart, de addigra már sikerült túljutnom rajtuk.

    Rettenetesen éreztem magam a napi dögunalomban, s ekkor egy régi operás meglepett egy diszpóval. Hoppá hoppá, hiszen filmezés alatt is lehet unatkozni, olvasni, vagy éppen dumálni, figyelni mi és hogyan történik, s közben nem kell körbe rakni magam ostoba dossziékkal, mintha csinálnék valamit.  Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy meséltem róla, mert szabadságot vettem ki aznapra, egy napot, ami elég szokatlan télidőben. Lazán vették hálistennek minálunk a dolgokat, s később megállapodtam a munkaügyisekkel - jesszusom, még erre is tellett - hogy ilyen alkalmakkor csak két órát számolnak, s én a nyolc óra fejében négy napot filmezhetek. Igenám, de az unatkozó kollégák egy idő után már nem elégedtek meg beszámolókkal, filmezni akartak. A főnök, aki valamilyen gyorstalpaló érettségi után, hasonló  rapid diplomát szerzett, és leginkább optikusnak tartotta magát, a gáztengerben, nem volt hajlandó megválni logarlécétől. Menjetek csak - mondta, ne is lássalk benneteket idebenn. Mentünk hát, mert szereztem nekik is egy egy diszpót, fogalmam se volt hova, ilyesmit az ember soha nem kérdezett.

    Már korábban elmagyaráztam, hogy egy filmfelvétel nem abból áll, hogy hirtelen leforgatnak egy csomó jelenetet...Van hogy egyet, netán kettőt egész nap, és azok között is órákig tartó szünetetek, nyavajgások, veszekedések vannak isten tudja miért. A két kolléga, a párttitkár és a kisztitkár nem törődött semmiféle jóakaratú figyelmeztetéssel, a szereplési vágy oly mértéktelen módon elhatalmasodott rajtuk. Útközben azt is próbáltam érzékeltetni, hogy az ilyen nagyobb csoportokban való megjelenés alkalmával a legfontosabb a mimikri. Úgy kell jelen lenni, hogy mégse legyél ott, de a végén azért felvehesd a járandóságot. Tél volt, havas latyakos, szélfútta undorító idő, ilyenkor külső felvételen hamar menedéket keres az ember. Tudtam egyet s mást a filmről, de nem szóltam, hadd kegyen meglepetés. Arra azért mégsem nem számítottam, hogy mindketten elegánsan kiöltöznek, mintha legalábbis valami fontos eseményre mennénk. 

    A megadott címen hamarosan egy iskolai tornateremben találtuk magunkat, s nekem rossz érzéseim támadtak. Tépett ruhájú sárgacsillagos  emberek ácsorogtak az egyik sarokban, itt ott szokásos módon asszisztensek sürgölődtek. A kisztitkárt egyből diszkvalifikálták dús körszakálla, és pipája miatt, a párttitkárt viszont kapásból kiválasztották, mint jókiállásút - hallottam amint az egyik fontoska megjegyezte. Jó kiállású, így mondta. Én amint lehetett észrevétlen beállottam a zsidók csoportjába, lehetőleg mindig háttal a nyüzsgőknek, hogy fel ne tűnjön a csillagom hiánya. Alig másfél, két órai ácsorgás után mindenkit kitereltek a latyakos utcára, ahol néhány teherautó dübörgött. A zsidók felmásztak a platóra, miközben nyilas pártszolgálatosok próbálták nógatni őket. Nekem nagyon nem tetszett az egész, és sárgacsillag híján szép csöndesen visszasompolyogtam a tornaterembe. Jó büdös meleg volt odabenn. Az okosabbja már korábban svédszekrényekből és bírkózószőnyegekből menedéket épített magának s ott lapultak csendesen kisebb csoportokban. Időnként behallatszott némi izgatott kiabálás - még öt zsidót kérek, hol vannak a fegyveresek...? kérem mindenhol felállni... igyekezzenek, stb. Ahogy mindenkor szokásos felvételeknél, ahol statisztákkal kell bajlódni. A kisztitkár néha kilátogatott, nyugodtan tehette, nyilvánosan kizárták mint "történelmietlent", pedig szivesen beraktam volna a zsidók csoportjába szakállastul mindenestül. Teljes félreértése a dolgoknak, hogy egy pipázó fekete körszakállas beképzelt nyavalyás ne tűzhetné fel a sárga csillagot. Mindegy nem az én dolgom...Én nagyokat szundikáltam a birkózószőnyeg alatt, s ha nagyon úntam magam néha magam is kilátogattam némi testmozgás céljából. Persze gondosan és körültekintően, nehogy valamely őrült filmes asszisztens látókörébe kerüljek. Egyébként odabenn is lehetett hallani minden fontosat - leginkább az utasításokat a kiáltásokat, kamera indul...Csapó...tessék...! Felbőgtek a teherautók motorjai...ennyi...stb.

     Már délfelé jártunk amikor megjelent a párttitkár teljes felszerelésben. A kabátját hozta, hogy vigyázzunk rá. Híres Petőfi Sándor utcai szabó munkája, nehogy baja essék, vagy ellopják, igazán drága holmi. Más elvtársak is odajárnak, nagyon népszerű a műhely, semmi konfekció mint a tömegeknek szokásos. Méret utáni úri szabóság - megadják a módját.  Egész havi fizetésemet csodálhattam benne. Átvettem a kabátot, s megcsodáltam milyen jól fest az új uniformisban. Valami kisebb szerepre is kijelölték -  mondta, még nem tudja pontosan, ő nem kiséri a zsidókat mint a többi egyszerű kisnyilas, kinevezték azok főnökének, rá többet is rábízhatnak - így mondta. Közben persze igazított is a zubbonyán, aztán a géppisztolyát derékszögben, csővel előretartva peckesen ellépdelt. Vasalt bilgeri csizmája is igen szépen szólt. Én csak bámultam a svédszekrény árnyékában, amikor megszólalt mellettem a kisztitkár. Jól néz ki nem...? - neki való szerep...!

     Érdekelt a "neki való szerep", kiosontam a svédszekrény alól, egyenesen a filmesek kamerája, a kocsi közelébe, onnan jól látni mindent, s valóban - a csapó után a zsidók újra megmászták az autókat. Fekete pártszolgálatosok ordítoztak körülöttük az egyre sűrűbb hóesésben. Az én emberem akinek kabátját őriztem - mert drága az a kabát, az elvtársak is odajárnak a Petőfi Sándor utcába - a járda szélén állt, szétvetett lábakkal hintáztatta magát, karjait háta megett tartva lóbált egy fekete lovaglópálcát. Géppisztolya a hasán lógott figyelmeztetőleg. Néha rákiáltott egy egy közelebb állóra, úgy viselkedett ahogy egy főnöknek kell, aki nem koszolja be a kezét az aljanéppel. Arra megvannak a megfelelő emberek. Ő csak utasításokat osztogat, és jól néz ki, mert neki való szerep...Ahogy a szakállas kisztitkár megjegyezte.