Inszeminator blogja

   "A kíméletlen 1861-65-ös polgárháború az amerikai nemzettudat máig sajgó sebe. Hollywood a politikai korrektség korában még kevésbé mer hozzányúlni, mint korábban.

 Akinek alkalma nyílik átvizsgálnia az Egyesült Államokban egy nagyobb könyvesbolt kínálatát, csodálkozva fedezi fel, hogy az amerikai polgárháború történetéről ugyanannyi könyv kapható, mint az amerikai történelem más korszakairól együttvéve. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a kiadók ontják a visszaemlékezéseket, csataleírásokat, képgyűjteményeket, életrajzokat, elemző és összefoglaló műveket. Közel húsz éve megjelent kötetében James M. McPherson amerikai történész azzal a megállapítással kezdte a bibliográfiát ismertető fejezetet, hogy „több mint 50 000 könyv és röpirat foglalkozik kizárólag a háború éveivel – nem számítva a megszámlálhatatlan cikket, doktori disszertációt és kéziratgyűjteményt; azt is mondhatnánk, hogy angol nyelven több könyv foglalkozik Abraham Lincolnnal, mint bárki mással a világon, leszámítva Názáreti Jézust és William Shakespeare-t”.

( Filmvilág )

- - -

A leghíresebb polgárháborús történet azonban a következő évtizedben hódította meg a nézőket: Victor Fleming 1939-es Elfújta a szél című filmje. Az egykori Konföderáció államaiban élő lányok állítólag mélységesen fel voltak háborodva azon, hogy a közismert regény hősnőjét nem egy déli színésznő alakította, hanem az angol Vivien Leigh, és csak azzal vigasztalták magukat, hogy még mindig jobb lesz így, mintha egy „jenki” lány kapta volna a szerepet. (Hogy ki is az a sokat emlegetett „jenki”, ezt legjobban E. B. White amerikai újságíró foglalta össze. „A külföldiek szerint a jenki amerikai. Az amerikaiak szerint a jenki északi. Az északiak szerint a jenki keleti. A keletiek szerint a jenki új-angliai. Az új-angliaiak szerint a jenki vermonti. A vermontiak szerint a jenki olyan ember, aki gyümölcstortát eszik reggelire…”)

( Filmvilág )

- - -

"Pivány Jenő adatai szerint körülbelül 800 magyar harcolt a polgárháborúban, közülük 7 volt tábornok (ebből 5 dandárparancsnok), 15 ezredes, 2 alezredes, 13 őrnagy, 12 százados és több alacsonyabb rangú tiszt. A közkatonák létszámát még csak körülbelül sem lehet megállapítani, mivel a hivatalos névjegyzékekben nem szerepel a katonák nemzetisége, legfeljebb csak vezetéknevek alapján tájékozódhatunk és akkor sem mindegyikről állítható, hogy magyar, avagy magyarországi kötődésű lenne az illető. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándoroltak elsősorban (elvi okokból) az északi oldalon harcoltak a polgárháborúban. Azonkívül, hogy magyarok is szolgáltak nagy számban, az északi hadsereg a magyar nyelvet használta a rejtjeles üzeneteknél. Ezt a kódot a déliek nem voltak képesek megfejteni, mivel nagyon kevés magyar szolgált közöttük, így nem tudhatták, milyen nyelvről van szó."

"Wikipédia"

   - Nagyon sok hasonló érdekességet lehet kimazsolázni a neten föllelhető szerzeményekből. A halottak számát, nagy csaták helyét idejét, és persze a valódi okot is, mely elég nyilvánvaló lehetett abban az időben, s amit a rabszolgafelszabadítás' az emberiesség nemes mázával igyekezett eltakarni. Hogy ebből a célból halt volna meg 620.000, azaz hatszázhúszezer ember...? s persze mindkét oldalon feketék is?

   - Na persze ki lehetett bújni a sorozás alól, derék polgárok ifjai 300 aranydollár fejében meg is tehették. A New-vork bandái c. film e felfordulással fejeződik be - háromnapos ribillióval, melyet persze levertek, s a maradék forrófejüek mehettek szépen a vágóhídra.

   - Mert nyilvánvalóan az volt, s ezen semmiféle szédelgő humanizmus semmit nem változtat. Érdemes végignyálazni a két országrész, észak és dél vámok miatti veszekedését, kisebb háborúskodásait, s mindjárt megváltozik a kép. Ezek a derék amerikaiak akkoriban még csak egymást taposták ahol lehetett, gazdasági célokat másnak álcázva. Egekbe emelték a vámokat, törkretéve ezzel a déliek életlehetőségeit, hát persze, hogy ellenálltak.

 - - -

   "A két országrész közötti gazdasági érdekellentét és a belőle következő belpolitikai dichotómia nem tűnt feloldhatónak. Valahányszor vámtarifa emelésre került sor és ezt ellenezve a déliek azzal érveltek, hogy tönkreteszi a kereskedelmüket, Észak azzal vágott vissza, hogy az alacsony vám pedig az ipari termelésnek kedvezőtlen és a Dél különben is morálisan bűnös rabszolgatartó. Erre a déli viszontválasz arra mutatott rá, hogy az északi gyárakban a munkafeltételek és munkakörülmények nem állnak valami távol a rabszolgatartástól és hogy a szövetségi költségvetést aránytalanul nagy részben töltik fel az amúgy is szegényebb déli országrészben beszedett összegek. A vita általában mind filozofikusabbá vált, mígnem az absztrakcióban anélkül elhalt, hogy bármit megoldottak volna a problémákból. Ez a fajta patthelyzet évtizedek óta állt fenn, miközben a közbeszéd hevessége egyre fokozódott. Már az 1832-33-as dél-karolinai nullifikációs válság során is szecesszió fenyegetett, azóta pedig majdnem három évtized telt el a kiút meglelése nélkül.

(Wikipédia)

    - Évekkel ezelőtt, nyár közepén, megunván, s főleg megszenvedvén a "Nagy Alma" rettenetes forróságát buszra szálltam a Brodvéééjn, mely dacolva Manhattan szigorú rácsszerkezetével átlósan vág át hosszában a híres városrészen. Nem mentem végig, mert egy Military shop látványa leszállított.
   - Megvettem a híres Kepi Civil War sapkát, a kéket természetesen, a szürkére rá se néztem. Mint kiderült kínai gyártmány volt, mert - na ezt inkább hagyjuk...( Írtam is  róla egy blogbejegyzést ) Éveken át viseltem, erősen megkopott, ahogy a nimbusza is, mert egyet, s mást olvasgattam időközben a polgárháborúról. Nem cseréltem újra, már nem volt sok kedvem hozzá, s amint lehetett rendeltem a neten egy szürkét - manapság télvíz idején inkább abban járok.

    - A múlt héten a fehérvári "ósenyben" vásárolván ebédidőben betértem a kínai etető részlegbe - nincs más - ha lenne az is török esetleg thai lehetne, mert az kell mostanában a magyarnak. Üres asztalt keresve tébláboltam, amikor megpillantottam egy házaspárt. A műanyag kés és villa előkelően állt mindkettejük kezében, mintha megmerevedtek volna.
    - Nem tetszett, ahogy hideg szemekkel bámulnak. Nyilvánvalóan külföldiek lehettek, nem túristák, azok nem ilyen helyekre járnak. Házat vehettek a közelben, vagy legalábbis a balaton közelében, s beugrottak ebédelni a kínaihoz. Hollandusoknak néztem őket, Van Haas tiszteletes és neje, aki mozdulatlan karjait vékony testéhez szorítva függesztette föl ebédjét a látványt észlelve.
   - Levettem a szürke sapkát, gondosan magam elé helyeztem, hogy jól láthassák onnan a boxból, s enni készültem. Ők is újrakezdték, jól nevelten, ahogy a líceumban tanították - egyenes derékkal, kimért mozdulatokkal szótlanul. Időnként felém néztek, máskor hosszasan rosszalló rosszaló pillantásokkal méregettek, mintha...

   - Igen, mintha az egykori Batáviában lettünk volna, de legalábbis a Keletindiai Társaság valamely ültetvényén, ahol is a nagytiszteletű úr döbbenten észleli, hogy a kis mezítlábas szolgagyerek belehugyozik a harmóniumba.

   - Féladagot vettem, hamar végeztem vele, fölvettem a szürke sapkát, s a tálcával széles kört leírva elsétáltam az általuk birtokot box előtt. Jól esett a séta. Tudom elrontottam az ebédjüket, de oda se neki. Mozdulataikban, hideg megvető pillantásaikban láttam hová könyveltek el egy sapka miatt.
   - Ha esetleg mégsem hollandusok lettek volna, az sem nagy baj. Bennszülött vagyok, s régi tisztelője a harmóniumnak, de a kioktató gőgöt kinevetem, s a Spilberg filmjét sem fogom megnézni, mely a nagy LINCOLN-nak állít hamis emléket.

   - A beléptető kalicka szinte figyelmeztet - itt tisztulj meg halandó, sarud porát hagyd itt e helyt, s lelked kapuit nyisd meg áhítattal - meglásd a zord, kíméletlen, hazug világot rögvest elfelejted midőn a művészet e felszentelt templomába lépsz.
   - Lélegzetvisszafojtva állottam ott - a kalickában - ügyelve hogy a forraltbor blaszfémikus gőze nehogy váratlan  felbuggyanjon, s erős fahéjillatával az ördög párája lepje el a ragygó üvegfalat.

   - Aztán beléptem többedmagammal, és mentem, és jöttem és mentem, és kerestem Cézanne-t, és olykor megtalálni véltem, és néha ráköszöntem, de nem ismert meg, és nem köszönt vissza, úgyhogy felhagytam a bizalmaskodással, és inkább a sok magyarázó szöveget bifláztam, melyek okosan és bőbeszédűn próbálták megmagyarázni igaz lelkek, hogy mit is kell látnom, s főleg hogyan. Nem nagyon értettem mi szükség van a sok aprólékos magyarázatra, hiszen tiszta szívvel jöttem, lelkem kitárva, vagy azt gondolják nem értem, nem érthetem igazán amit látok saját szemeimmel?

   - Láttam már, igaz csak képeskönyvekben a mester alkotásait, de legtöbbjüket itt hiába kerestem, s kicsit bánatos is lettem, hogy ott a kalickában oly jólnevelten visszafogtam magam. Kerestem hát egy padot, leültem, s a csendben bolyongókat figyeltem amint meg megállanak egy egy rajz előtt. Eszembe jutott egy korábbi cikk,s az azt követő kommentfolyam. A cikk írója megvetően szólt a látottakról mondván Cézanne nem tudott rajzolni.
   - Valami vidéki rajztanár - volt az összegzés - irígy, nem látja a mondnivaló lényegét, nem az a fontos, hogy az emberi fej nyolcszor fér el az alakban, mit számít az, hogy a mesternél tizenkétszer...

   - Felfigyeltem, egy már vénülő szakállas alakra - mintha Barcsay Jenő lett volna, aki ugyebár mestere volt az anatómiának - s követtem egy ideig hosszas olvasgatását a képek magyarázatát silabizálva. Néha megállt, körbenézett, hova menjen, melyik képhez, rajzhoz tovább, mert leginkább ezek érdekelték, s apró fejmozdulatai beszédesen fejezték ki rosszallását.

   - Na de a képek...Ez lenne Cézanne? - vagy csak ennyire vagyunk megtisztelve? Még jó, hogy mások is felkerültek a falakra Ripl-Rónai például, és néhány elődje a kártyázóknak', egyebeknek. Tulajdonképpen jó, hogy nem hagyták egyedül szegény jó Cézanne-t, ki valószínüleg rendes becsületes ember volt, nem szórta a pénzt, kártyára, italra, nőkre - igaz, a gazdag papa nem is erre szánta. Csak a gonosz Zola ne írta volna meg azt a könyvet a tehetségtelen festőről, akiben magára ismert. Oda is lett a barátság.

   - Kifelé menet, az újabb kalickát már kevéssé tisztelve elengedtem a fehérvári Resti' forraltborának sűrű fahéjszármazékát, s feledve a magas művészetet, elvegyültem a könyvek és ajándéktárgyak otthonában, mert az is van ott, rögtön Cézanne után, mint ravasz Tesco-pénztárnál a cigaretta, meg a rágógumi.

   - SHAKESPEARE LONDONJA - napi öt garasból (Richard Tames) ez akadt a kezembe, éppen az utolsó, több nem volt már a polcon.
   - Beleolvastam, megtetszett, aztán a vonaton folytattam hazafelé:

     OKTATÁS

   - "Ha éppen azon gondolkdunk, hogy fiunkat Londonba küldjük tanulni, nos, jobbnál jobb helyek közt válogathatunk. A latin oktatására mindenhol hangsúlyt helyeznek. Az iskolák többsége ingyenes, de néhány helyen elvárják, hogy a fiúk saját gyertyáikkal világítsanak télen, és kifizessék az iskola takarítóit. Az oktatás reggel hét órátó délelőtt tizenegyig tart, délután pedig egytől ötig. (...)
   - Az ország legnagyobb alapfokú iskolája a Szent Pál. Alapítója, John Colet London mesésen gazdag polgármesterének fia volt - az egyetlen aki életben maradt a huszonkét testvér közül, így örökölte a hatalmas vagyont. A pénzen iskolát alapított, melyben egyszerre százötvenhárom fiú tanulhattt, mivel éppen ennyi halat fogtak ki Urunk csodálatos halfogása alkalmával.
   - Az iskola szabályzata szerint a diákok "bármely nemzetből és országból megkülönböztetés nélkül" látogathatják az iskolát, így az iskola tökéletesen megfelel a kontinensről érkezőknek is.
   - Maga a királynő alapította újra a Westminster-apátság ősi iskoláját.Az ide járóknak tandíjat kell fizetniök, kivéve a "királynő tanulóit": ennek  a negyven fiúnak ingyenes az iskola.
   - Az intézményben mindenkinek latinul kell beszélnie, angolul tilos.

   - VI.Edvárd a ferencesek egykori épületében alapította meg a Krisztus Ispotálya iskolát, kizárólag árváknak - ide tehát lányok is járhatnak. Az itt tanuló ifjakat könnyű megismerni sárga harisnyájukról, mely állítólag távol tarja a patkányokat."

   - Végállomás, Székesfehérvár...Becsuktam a könyvet, pedig még folytattam volna. Oktatás, tandíj, sárga harisnya...? Végülis fontos dolgok ezek, ilyesmikről folyik manapság is a vita, kivéve persze a sárga harisnyát, melynek nem volnék ellenére, de manapság olyanok is felszerelkeznének vele, kiket egyáltalán nem illet. 

- - -

   - Rossz szokásaim egyike - nem is illdomos nyilvános helyen - olvasni, bármiféle étkezés közben.
Pedig nagyon is jól esik. Vendéglőben, s mindahol kiszolgálják az embert, nem is teszem. Megadom a tiszteletet az abrosznak, sótartónak, művirágnak, a gondosan elémhelyezett evőeszköz hármasának, s várok türelemmel.
   - Házi magányomban ez nem megy. Kitámasztom a könyvet és...a következő oldal bár meglep kissé, de folytatom az olvasást.

     ALAPVETŐ GYÓGYMÓDOK

    - Hajhullás - égetett galambürülék, éppen olyan, mintha egy kis béka
                      elégetett hamvai lennének. 

    - Hajtetű - kenjük be higanyos kenőccsel, és disznózsírral.

    - Fülzúgás - öntsünk kenderolajat a beteg fülbe, majd ugráljunk azon a lábunkon,
                      amelyik oldali fül cseng.

   - Vizeletürítési problémák - három nagy tetűt helyezzünk a péniszbe.

   - Asztma - együk meg egy róka tüdejét, miután borba áztatott gyógyfüvekkel,
                   és édesgyökérrel átmostuk.

   - Tuberkolózis - gyógyíthatatlan, de fájdalomcsillapítóként próbáljunk meg szamártejet inni,
                          vagy együnk csigát a házával együtt.

                         JOHN HOLLYBUSH - A LEGKIVÁLÓBB ÉS LEGTELJESEBB HÁZIPATIKA
                         AVAGY OTTHONI ORVOSI KÖNYV A TEST MINDENFÉLE BAJÁRA
                         ÉS BETEGSÉGÉRE - 1561

    - Hiszek neki, bár a gyümölcsökről máshol írottakkal nem egészen értek egyet, miszerint:

    - ..."A gyümölcsök általában megtöltik a vért, amely aztán a testben felforr, ezzel segítve, sőt maga is okozva, hogy a vér elgennyesedjen, mindenféle betegség előtt megnyitva az utat..."

   - Na de menjünk tovább. Más egyebek is árthatnak az ember egészségének. Olvasgatván cikkeket, s főleg az azt követő kommenteket, heves vitákat, gyilkos háborgásokat, nem találom oly furcsának az egykori indulatok sajátos levezetését'.

   LABDARÚGÁS

   - "Ismeretlen gonosztevők gyűltek össze engedély nélkül, több mint százan, hogy egy bizonyos labdarúgás nevű törvénytelen játékt játszanak. A mérkőzés során olyan verekedés támadt, amely emberhalálhoz és komoly sérülésekhez vezethet.
   (Middlesex grófság negyedévesjegyzőkönyvéből - 1576 )

   - A labdarúgáshoz egy labdára van szükség, és nagyjából ennyi. Szabályok nincsenek. A mérkőzéseken általában két szomszédos falu férfijai vesznek részt, akik megpróbálják a két csapat közt kijelölt kezdőpontról a megfelelő területre juttatni a labdát. A fővárosbanáltalában a londoni és a westminsteri inasok csapnak össze. Az ellenfél akasztása, felrúgása és megütése is hozzátartozik a játékhoz, mely a külső szemlélő számára leginkább tömegverekedésre hasonlít. A hatóságok ferde szemmel néznek a labdarúgásra, és többször betiltotta már az uralkodó, a polgármester és a különböző hivatalnokok is, mivel veszélyezteti a közrendet (...) és értelmetlenül veszélyezteti testi épségüket és elvonja az embereket az íjászattól.
   - Az angolok azonban rajonganak ezért a játékért, és semmilyen tiltó rendelkezést nem hajlandók tudomásul venni."

   - Végül egyéb sportok, különös tekintettel egyes sűrűn látogatott oldalak íróinak és vezérkommentelőinek figyelmébe.

   - "Elméletben az angolok a kínzásnak még a gondolatát is elutasítják. A gyakorlatban azonban nem, különösen ha összeesküvőkből, vagy katolikus papokból akarnak információt kicsikarni (...)

   - Londonban a kivégzések ingyenes látványosságnak számítanak, és nagyjából a lakosság harmadát az utcára vonzzák (...) Bár évente háromszáz kivégzést tartanak, nincs állami hóhér. Általában egy hentesre bízzák a dolgot. Amellett, hogy ezzel díjazásban részesül, eladhatja az akasztáshoz használt kötelet, ami állítólag megvéd a betegségektől. Az akasztásokat általában Tyburnben végzik - itt van egy hatalmas háromkarú bitó, olyan mint azok az állványok, amelyeket az edények alá tesznek, hogy ne égessék meg az asztalt. A bitó karjain egyszerre nyolc-nyolc embert lehet felakasztani. A Newgate-től három mérföl ( öt kilométer ) az út a kivégzőhelyig, de az út menti tömegnek köszönhetően órákig tart odaérni. Az elitélt egy taligán ülve először elhalad a St Giles-in-the-Fieldsen lévő egykori leprakórház mellett, ahol magihat egy hatalmas korsó sört. Tyburnben aztán a hóhér hurkot tesz a nyakába, a kötelet odaerősíti az akasztófához, majd kihúzza alóla a taligát Az elitélt ezek után addig himbálózik és fuldoklik amíg meg nem hal. Ha szerencséje van, akad néhány bátor barátja, akik odafutnak hozzá és a lábába kapaszkodva eltörik a nyakát.

   - A Tower Hillen általában olyan nemeseket végeznek ki, akik árulást terveztek.Társadalmi státusuk elismeréseként kijár nekik a gyors, fővesztés általi halál.
   - Egyébként az összeesküvőket először felakasztják, majd kibelezik és felnégyelik. Az elitéltet ugyan felhúzzák, azonban életben tartják, amíg a hóhér felvágja a torkától az ágyékáig és utána kitépi a még dobogó szivét. Ezután az elitélt fejét levágják, majd a testét felnégyelik és a darabokat egy szánkószerű alkalmatosságon végighúzzák a városon, majd a fejet a London-hídra tűzik, a test darabjait pedig a városkapukra szegezik."

     Ilyen eccerű.Levágják felvágják kitépik szétvágják, aztán hazamennek.

   - Tovább is van még, de semmi értelme...Csak az öngyilkosokat sajnálom különös büntetésük miatt. Már nem szenvedhetnek s akkor már minek...
   - Lehet, hogy sohasem találkozom e könyvvel, ha nem megyek látogatóba Cezanne úrhoz. Korai műveiben állítólag vonzalmat érzett bizarr dolgokhoz, van is ilyen témájú feledhető képe.

   -...vajon mi lehet a cséza' szó eredete? Tudom, menjek a wikipédiára, majd az tuggya. Hát nem... 

Buszmegálló Bécsben - nem mondom hol - mindegy...
Nem is megálló, csak gyülekezőhely

Esteledik, szatyros alakok vegyesen, havas eső esik, morgás, csivitelés.
Két trendi leányka közelít, kezükben megpakolt szatyrok, mögöttük az ifjak szótlanul.

...imádom ezt az adventi micsodát, és még van belőle három...- így az egyik.
Nekem a többire már nincs pénzem, inkább kihagyom.
...hülye vagy? Én az összes leárazást kifigyelem, és akkor dobom be magam.
De ez nem is leárazás, valami más, a fene tudja mi. Lehet, hogy csak reklámfogás, mint a sale.
...nem baj, akkor is szép. A fákon az a sok fénylő micsoda, hol látsz ilyet?

Hosszú és sötét az út hazafelé.
A távolban féyek, az már Fehérvár siessünk...
Szatyrok zörgése közben lekerülnek a magassarkú topánkák, az egyik fiú jelez, a busz lassan megáll a földút mellett.
A két lány óvatosan lép le a sötét semmibe, lábukon megsűllyed a fekete műbőrcsizma...
Messze apró fények imbolyognak az erős szélben, arrafelé indulnak összekapaszkodva.

- - -

     Deczember, Karácson hava.

     Karácson havában gyakorold a hust, egyél meleg és hevitő ételeket - nem árt azért a borétek és a jó bor, melyben tárkonygyökeret áztattak, gyömbért, spikát, fahéjat és zsályát, a füves lekvár is hasznos - de ne egyél káposztát - élhetsz érvágással és köpölyözéssel.
    Hogyha Karácson napja Hold töltére esik, a régiek számtartása szerint bő esztendő lesz, mennél közelebb van Hold fogytára, annál jobb. Továbbá még azt is tarttták öregeink, hogy mely fát levágnak Karácson havának két utolsó napján, az meg nem rothad, a szú sem eszi meg, és mennél tovább ál, annál erősebb és keményebb, ugy annyira, hogy végre kőhöz hasonlíttatik.
    Nagy örömmel és hálákat adjunk a született Krisztusnak, mert hatalamas isteni igazságszerető embereket, kegyeseket és kedveseket, jóságot cselekedőket az ő szentséges születésével hozott nekünk. Mert ők minden rendbeli cselekedeteikben jámbor, tökéletes, csak tiszta igazságszerető, jó szerencsés, jó cselédes emberek,és egész életüket boédogan viselik.

 - - -

    Karácson napjáról
A jövő egész esztendőnek minőségét mikép ismerheti meg Karácsonestéről?

    Ha Karácsoneste és éjjel tiszta, szél és eső nélkül van, azt reméljed, kétség nélkül elhigyjed, hogy a jövő esztendőre bor, buza és mindenféle gabona nagy bőséggel terem. De ha esős és szeles idő van, buzának és bornak szűk termése lesz. Ha napkeleti szél fúj, mindenféle baromnak dögletességből halálát jelenti, a napnyugoti szél pedig királyoknak és főuraknak betegségét és halálát jelenti, ki mind gazdagot, mind szegényt egyránt elhord. De örüljünk annak, hogy ha az északi szél fujdogál, mert bő és csendes esztendő lesz, ha megérjük: hogyha pedig alszél délről támad, mindennapi betegséget és bajt jelent minekünk.

     Karácson napjáról.

     Vasárnapra ha esik, jó tél lesz, de szeles: jó nyár, de száraz, jó mértékletes tavaszi idő, bor bőven lesz, a barom megszaporodik, a juhok nyája megürüsödik,méz és gomba lesz bőven, kerti vetemények is jól teremnek, mindenféle gyümölcs bőven terem, békesség és jó egyetértés lesz az emberek között.
     Ha hétfőre esik, közép tél lesz: ha a tavasz szeles és háborgó, háboruság következik, hadak gyülekeznek, sok jó anya fiait megsiratja. Télben nagy jég lesz, mely után halál következik. Bor bőven lesz, madarak és barmok döglenek...........

- - -

Mindezek pedig a  CSÍZIÓ-ból, mely a Csillagászati Tudománynak rövid és értemes leírása.

A csillagok üstökösök és égi jelek különféle természetéről: az ember négyféle véralkatáróll, természetéről és tulajdonságáról és arról, hogy mindenik hónapban micsoda rendet tartson az ember ételben, italban, alvásban, fürdésben, tisztulásban és érvágásban.

- - -

/Márpedig kedves feleim az idei Karácson hétfőre esik. Vésse eszébe ezt minden halandó, mert meg van írva.
"...hadak gyülekeznek, sok jó anya fiait megsiratja. Télben nagy jég lesz, mely után halál következik. Bor bőven lesz, madarak és barmok döglenek."

Mindazonáltal mintha már akkor létezett volna az "önbeteljesítő jóslat" ismerete, miszerint " bár barmok és madarak döglenek", de bor bőven lesz. Előfordul ez máshol, nagy ínségek esetében is. Nincs hát miért aggódni. Különben is előbb lesz világvége mint Karácson... de "bő bor lesz" úgyhogy bizakodnunk is érdemes., a Maják sem tudhattak mindent. 

- Késő délután teljesen megtelt az 'ambulancia...'

- Nevezetes hely volt a kerületben, egyesek Feltámadásnak, mások Sárgarigónak is nevezték, ez utóbbit a sötétsárga olajfestékről kapta, de csak a legöregebbek emlékeztek már a régi névére, az igazira. A fiatalabb nemzedék, akik a felszabadulás körül születtek, leginkább Feltámadásként emlegették, s aztán mindent elsöpört az Ambulancia. Ez tűnt a legelfogadhatóbbnak. Az öregek is hamar megszokták, mert jól illett a gyógyhely szelleméhez, de leginkább elnyűtt állapotukhoz, s a közeli gyógyszergyárban összeszedett nehéz nyavalyáikhoz.

- Hárman vörös zászlókkal érkeztek aznap - nekitámasztották a hajlított fából készült míves ruhafogasnak, és letelepedtek a pult előtt. Rozgonyi úr, a csapos, aki nem volt elvtárs, mert az éberebb hivatalosságokat zavarta túl sok iskolája, melyeket külföldi alkalmazásai során szerzett - bizalmatlanul nézte a zászlós vendégeket. Jól ismerte a bevonuló társaságot - Bélát is, a szomorkás hímkanárit, akit a brigád vezetője hozott állami kalitkájában. Béla alkalmazott volt a gyógyszergyári kémia XII-ben ahol a szénmonoxid váratlan megjelenéseire kellett ügyelnie. Ha elhallgatott és hanyatt vágta magát, kapott egy kis állami pálinkát a csőrébe, ettől feléledt, és a rend helyreállt. Saját mentőszekrénnyel is rendelkezett sürgős esetek alkalmára, s a brigád csak akkor tért vissza munkájához, ha Béla újra éneklésbe kezdett.

- Vörös zászlók a 'Kék Rókában'...? - és mindjárt három? Mert se nem Feltámadás, se Sárgarigó de legfőképpen 1325 számú vendéglátói egység nem volt soha Rozgonyi úr gondolataiban, csak a Kék Róka, s az ottani izgató rejtély emlékére, hogy ...járt e valóban Cecil a Török utcában...?

- Sokszor látta a darabot Varsányi Irénnel és Bajorral is, és mindannyiszor beleszeretett a titokzatos nőbe, aki Bajor Gizi volt. Varsányi Irénnek nem voltak titkai, érdektelennek tartotta, hiányzott belőle mindaz amit a másik nő sugárzott. Varsányi nem járhatott arra, de Bajor Gizi annál inkább.

- Ez a nő...ez a kis nő, micsoda izgalom...-motyogta magában hazafelé a villamoson, és arról álmodozott, hogy betér hozzá egyszer, a már már külvárosi kis terecske oldalában épített házba, melynek földszintjén külországi útjain megkedvelt kispolgári kedélyű, a környezethez illő, kéttermes kávéházfélét rendezett be zónával, halk megnyugtató zongoramuzsikával.

- Ma már, csak egy fekete pianínó jelentette a valamikori zongoramuzsikát, melynek helyén kényelmesen elfért volna egy kisebb asztal két székkel, de Rozgonyi úr nem volt hajlandó megválni tőle. Éveken keresztül igérgette, eltávolítja, hogy nőhessen a bevétel az előírt tervutasítás szerint, de csak az időt húzta, s végül sikerült meggyőznie a kerületi elvtársakat, hogy a dolgozók igényes szórakoztatásához nemcsak a válogatott italok, hanem kultúrális tevékenységek is hozzájárulhatnak, s ennek bizonyságául meghívta a közeli gyógyszergyár csasztuskabrigádját, akik boldogan jöttek, mert egyéb dolguk amúgy sem volt.
- A fekete pianínón kívül már amúgy sem emlékeztette semmi Rozgonyi urat a hajdani időkre, legfeljebb a ház előtt kanyarodó villamos egyre hangosabb csikorgása ahogy körbevicsorgott a kis terecske oldalában.
- A szemközti optikus is maradhatott a boltjában, de csak segédként - egyetlen hiteles mozdulatsor maradt meg régi életéből, s ez a rolóval volt kapcsolatos, melyet esténként úgy csapott le hatalmas nyikorgással, hogy beleremegett a ház.
- Zárás után gyakran átballagott a valamikori Kék Rókába, olykor a pianínót is kipróbálta, és fejcsóválva kellett megállapítania,, hogy immár élvezhetetlen, olyannyira lehangolódott.

- Rozgonyi úr tisztában volt a vörös zászlók jelenlétével, tele volt minden újság a nagy vendég másnapi érkezésével, tudta, hogy a népek majd kivonulnak és ünnepelnek, mert ember járt a világűrben, először a történelemben.
- Igazi szocialista hős, s ez az ember három napig a mi országunk vendége lesz.
- Honnan tudja, hogy ő volt az első, kérdezte a kis kopasz optikus, aki oly megvetően rángatja esténként egykori üzlete rolóját és vékony ujjával Rozgonyi úr széles mellkasa felé bökött. Legfeljebb ő volt az első, akinek sikerült visszajönnie. Nem gondolja?
- Mindig ez a dekadens rémlátás - morogta Rozgonyi úr - nem törődött a savanyú megjegyzéssel – a zászlós brigád korsóit csapolta, és töltött egy felest Bélának is. Kálmán úr a társaság feje és Béla patrónusa, minden kör alkalmával a madárra emelte a kis poharat, s csak azután foglalkozott saját sörével. Sokáig élj Béla - mert addig élünk jól mi is...! Másképp nem is tudnánk teljesíteni az ötéves tervet!
- Néhányan felröhögtek a közelében, de nem törődött vele. A két rendőrt nézte, amint hangos jóestét' köszöntéssel beléptek a helyiségbe, s a röhögés abbamaradt. Lassan körbejárták az asztalokat, némely vendéget igazoltattak, egyikük megsimogatta a fogashoz támasztott vörös zászlókat és elégedetten biccentett.
- Rozgonyi úr rögtön megbocsátotta a zászlók jelenlétét és szélesen elmosolyodott. Nem sokáig maradtak az egyenruhások, pedig tömve volt az üzemegység, s csupán egy szakállas fiatalembert vittek el a nőjével együtt,akinek nem volt munkahely a személyi igazolványában.
- Amikor végre kiléptek az ajtón, Kálmán úr egy oldalsó székre helyezte a kalitkát, és kártyát vett elő. Kezdhetjük, kolléga urak...!

- Hosszúra nyúlt az este. Éjfél tájban már megbánta,hogy belekezdett a kártyázásba, nem is rendelt több italt Bélának, csak magával törődött, mert elfogyott a pénze. Lopva Rozgonyi urat leste,miként lehetne a kedvében járni, Hitelre, ismerve Rozgonyi úr hajthatatlanságát nem számíthatott. Kölcsönre sem. Csak a zálog jöhetett számításba. Óra, nagykabát, bármi egyéb tárgy, amit Rozgonyi ha szükség volt rá értékesíthetett.
- Kálmán szomorkásan körbenézett. A kanári szóba sem jöhetett. Hétfőn, amikor újrakezdődik a műszak szükség lesz rá. Rögtön jövök - mondta, és a pulthoz ballagott. Intett Rozgonyinak, hogy hajoljon közelebb, súgott valamit a fülébe.
- Zászlót...?- egyenesedett föl Rozgonyi megütközve.
- Csendesebben - sziszegte Kálmán - holnap visszajövök érte. Hétfőn reggel mindenképp le kell adnom a portán,mert aláírtam.

- Későre járt, kevesen voltak már a teremben - Rozgonyi töprengett egy kicsit, de legalábbis úgy tett minta elgondokodna egy vörös zászló értékén, s közben az Indiánt figyelte amint az belépett egy gitárossal,meg egy harmonikással.
- Poharakat készített a keze ügyébe - nem bánom - mondta megenyhülve - de csak vasárnap estig, érti...?
- Kálmán visszament az asztalához, beleivott a sörébe - folytatjuk főnök..? - kérdezte valaki a társaságból.
- Persze, hogy folytatjuk, csak meg kell keresnem ami még megmaradt. Sok zseb nemigen van egy nyári ruházaton, de sikerült megtalálnia a százast, amit a pultostól kapott.
- Amaz mintha csak a pénzét féltette volna, mert vörös zászlóval kereskedni nemigen jó üzlet, bekiabálta az utolsó tíz percet.

- Még tíz perc és záróra, figyelem a mutatókat...
- Tíz perc egy partira sem elég, de Kálmánnak sikerült ezalatt kettőt is veszítenie. Szinte várta, hogy vége legyen, s amikor vége lett, átballagott az Indián asztalához.
- Játssz valamit - tudod mit...
- Rozgonyi hallott mindent - egy csaposnak jó füle van - tudta mikövetkezik, ha ezek hárman benéznek ilyen késői órán. Névnap, halottbúcsúztató, mindegy honnan érkeznek, csak a hangulatért jönnek, fel vannak már töltve rendesen.
- Mit játsszak...?
- Tudod te azt...amit mindig...zárás előtt.
- A harmonikás egy könnyű futammmal jelzett, hogy részéről mehet a dolog, az Indián kicsomagolta a hegedűjét és komótosan elhelyezte az álla alá.
- Rozgonyi a pultra könyökölve dúdolta a refrént:

- '...csak azt nem mond, hogy hűvös a börtön,
és éjjel rács van a csillagokon,
dupla rács van a csillagokon...'

- Később a kis terecske oldalában három férfi ballagott szótlanul. Sötét éjszaka volt. Csillagfényes augusztusi éjszaka. Kálmán a sarkon kezet fogott a másik kettővel, elköszönt. Ezek vártak egy kicsit, rágyujtottak, s amikor a főnök eltűnt a sötétben lehúzták a vásznat a rúdról, zsebregyűrték, s a csupasz rúddal ballagtak tovább


 

           Koradélután a fiatal mérnők benézett a lepárlóba, megkocogtatta gyűrűs ujjával az egyik lombikot, s csak úgy mellékesen odaszólt - holnap átmegy a szomszédba az öreg Beregihez, beteg az indián, néhány hétig vele lesz.
   - Kolléganőm felsóhajtott - szegény Sándor, talán föl sem tudja nevelni azt a kislányt azzal az egy vesével.
   - Sokáig lehet élni egy vesével Komárné, higgyje el, a Sándor pedig amúgy is vasból van.

   - Jó lesz ott magának, bíztatott Komárné, még annyi dolga sem lesz min itt, morcos, megkeseredett ember az öreg, de nem bánt senkit, csak útálja a gazda' embereit. Ez a szavajárása ha szóba kerülnek az események - tudja...
   - Persze, hogy tudtam. Hallottam morogni a tetves fúzióról, a szociáldemokraták kiebrudalásáról, a csaló mozgalmárokról akik behódoltak, hogy életben maradhassanak egy kis baksist, pozíciót remélve.
   - Komárné bíztatásán csak mosolyogtam. Nemigen törődik ő mással, csak, hogy néha kicsit egyedül lehessen a délceg proletárral', aki ha van ideje benéz és lázas csókolózásba bonyolódnak.
   - Ilyenkor persze sürgősen elhagyom a helyiséget, s kódorgok vagy fél órát a gyárudvaron. Néha találkozom az indiánnal' amint hordót görget, félreáll, rágyujtunk, tiszteletben tartja a párocska lopott perceit, át kéne mennie a helyiségen alkoholos hordójával, de ennyi igazán jár annak a nőnek - mondja - meg a proletárnak' is.
   - Igy nevezi a nagydarab fiatal férfit, aki belebolondult az osztrák nőbe, pedig annak férje is van, és néhány évvel még idősebb is nála.

   - A váci útról nyilik egy kis utca ott van a Komár műhelye. Kárpitos. Albérletbe költözött hozzá a nő, aztán amikor már ezt azt megtudott róla, válaszút elé állította.
   - Jobban jár, ha hozzájön feleségül, mert már sok mindent megtudott róla. Nem volt nehéz - gondolom - vagy csak símán hazudott. Ismerem az öreg Komárt, apja lehetne, tán még a nagyapja is...

   - Ezek meg úgy összeillenek, színre formára, tán még szagra is - két nagydarab vöröseszőke, kigyullad az arcuk, ha egymás közelébe érnek, még a szeplőik is egyformán virítanak. A proletár' széttépte a párttagkönyvét nyilvánosan amikor annak divatja volt és nem lépett vissza az új pártba, pedig nagy szolgálatot tett volna. Azóta csak beosztott lakatos, de azt mondja nem számít.

   - Beregi úr, az öreg, nem szólt hozzám vagy három napig, csak mutogatott, vagy mormogott valamit, de így is megértettem mit akar. Nem volt sok dolgom - ültem a csendesen bugyborékoló termetes lombikokat figyelve, gyakran elbódított a folytonos duruzsolás, néha elbóbiskoltam, ilyenkor az öreg megbökte a vállam - felügyelet - mormogta, s visszament a saját oldalára. Ha délutánonként megjött a barátja, elküldött valamilyen ürüggyel, s én mentem éppen úgy mint a szerelmesek idejében. Koltainak hívták a barátját, ő sem törődött velem, de egy délután, amikor éppen párttaggygyűlésről érkezett visszatartott.
   - Maradjon - mondta - magához is lenne néhány kérdésem. Először persze beszámolt az ülésről tagoltan, terjedelmesen, Beregi szótlanul hallgatta, aztán hozzám fordult:
   - Honnan ismeri maga a Budait - láttam beszélgettek?
   - Nem tudtam mit válaszoljak, magam is elcsodálkoztam amikor összetalálkoztam vele a gyárudvaron.
   - Beregi szólt közbe - a kopasz Budait?
   - Azt...Benntről?
   - Felálltam, hogy kimenjek, de Koltai rámszólt - maradjon - nincs vele semmi bajom.
   - Az öreg Beregi furcsa mosollyal oldalt fordult, kulcsot vett elő a kabátzsebéből, s kinyitotta a kis faliszekrényt.

   - Van egy új keverékem, ezt kóstoljuk meg. Tegnap vittem belőle a kémia tizbe, hát odavoltak. Na persze ők csak a vadvízhez vannak szokva, a fele víz fele szesz mámorához, - nem nekem való - ők meg  azt nyakalják, nemigen törődnek finomabb találmányokkal.
    - Haza is vittél már belőle? - kérdezte Koltai.
    - Beregi a fejét csóválta, ígértél valamit, arra várok, abba majd belefér jónéhány nyelet. Ebbe a régibe nem akarom elaprózni.

   - Na akkor megnézem tiszta e a terep és elhozom, mert már készen van két napja.
   - Semmit sem értettem az egészből, de nem kérdezősködtem, majd megtudom, ha már megengedték, hogy velük maradjak. Néztem a faliszekrény barna gyógyszeres üvegcséit, ahogy szépen felcímkézve sorakoznak, s kedvem lett volna végigkóstolni őket.
   - Beregi kiolvasta a szememből, s megnyugtatott. Majd sor kerül arra is - mondta - de most ezt kóstold meg fiam! Letegezett, örültem neki, kocintottunk.
 

   - Szóval ismered a Budait, sejthettem volna. Vannak itt jó néhányan a gyárban akik most itt lapítanak.
   - Szegény - nyilván te is afféle vagy, aki belenézett tűzbe és elvakult tőle. Na de ki gyújtotta a tüzet? Azt te sem tudhatod. Senki sem tudja. Én csak messziről néztem, nekem nem tetszett. Túl gyors, túl forró, a Koltainak, persze más a véleménye, de ő gyerekkori barátom, neki mindent megbocsátok.
   Sajnálom a Budait, okos ember, valamikor tanár volt Vácon, de már nem taníthat többé. Gondolom a Gyüjtőben találkoztál vele.

   - Csak egyszer, néhány percre. Műszerész voltam a szabóműhelyben, odabenn nem lehetett rágyujtani, kimentem a folyosóra, s ott találtam egy reszkető embert a lépcsőfordulóban. Tüzet kért, de majdnem elejtette a cigarettát annyira reszketett a keze. Az arca vékony beesett, a homlokán izzadságcseppek, a lába mellett szerszámosláda - azt hittem beteg.
   - Visszakérdezett - beteg? - nem, csak fél. Két napja leváltották a ruharaktárból, s akit eddig leváltottak ebből a szolgálatból, azok idővel mind eltűntek.
   - Ha valakinek csak a ruháját kellett kiadniok,s a többi holmija bennmaradt, azt nyilván kivégezték. Számon lehetett tartani a létszámot - volt aki keményen számon tartotta, ezért kellett időnként lecserélni a raktárban dolgozókat. Ennyit mondott.
   - Nagyon megörültem, amikor itt találkoztam vele.
   - Beregi felállt az ajtóhoz ment, de mielőtt kinyitotta, még visszaszólt - nem kell beszélned róla senkinek. Érted? Senkinek.

   - Koltai jött vissza egy hatalmas biciklikormányszerű valamivel. Beregi előtolta a saját gépét, benn tartotta a  helyiségben, nem is értettem miért, és nekiláttak a járgány szétszereléséhez. Az új kormány, mert az volt, csak sokkal termetesebb mint az eredeti, jól illeszkedett. Beregi elégedetten bólogatott, ebbe fél liter is belefér. Ha jól gondolom.
   - Tiszta, kipróbálhatod, rendesen kisavaztam...
   - Előkerült az új' keverés - először tisztességesen kipróbáltuk, kolosszális termék volt, a gyógyszergyár dísze lehetett volna - aztán Koltai kicsit oldalt döntötte az új kormányt, az öreg pedig gondosan feltöltötte. A végén parafadugót ütött a csőbe, s ráhúzta a gumifogantyút.

   - Éljen az új kormány, mondta diadalmasan és megpaskolta barátja vállát.
   - Ügyes vagy - mondta, tulajdonképpen fájront van, akár haza is mehetnénk.
   - Van még bőven a keverékemből, ha a magad kormányát is megcsináltad, holnap feltöltjük a téidet is.
   - Megvan az már, csak még polírozni kell. Sok munka amíg kifényesedik, hogy a portán ne szúrjon szemet.
   - Na még egy utolsót, mondta Beregi és újratöltött.
   - Az új kormányra - emelte fel poharát Koltai. Nem lesz semmi baj, az ilyen régi csendőrbiciklin föl sem tűnik egy kis változtatás.

   - Naponta más üvegcsét választhattam, végigpróbáltam az egész készletet, aztán visszajött az Indián.