Inszeminator blogja

   - Csalódás lett a medvei vonulásból. Hamar visszatért a flotta Komárom alá. Méhes sajnálta, mert jól érezte magát. Kurucz leginkább a tájat bámulta, főleg a vizet, és nem tudott betelni az ismeretlen vidék látványával. Esténként száraz fát gyűjtött a parton, soha nem ment messzire Méhes tüzétől. Nagyon vigyázott, hogy amaz mindig láthassa. Krumplit sütöttek, beszélgettek. Főleg ő beszélt, mintha tanítgatta volna a nagy lapajt, aki szívesen hallgatta. Színházról, könyvekről, öltözködési szokásokról beszélt, csupa olyasmiről, melyek számára fontosak voltak, de sokszor érezhetően Méhes szóltak, mert hamar észrevette, hogy sokkal több van a másikban. Szerette volna, ha ezt maga is felismeri, mert sajnálta mibe keveredett. A második hét utáni váltáskor hazafelé arról papolt, szeretné, ha változtatna kissé a külsején.
   - Vágasd le azt a loboncot a fejedről - mondta - szerintem egész emberi külsőd lenne. Jó képű magas fickó vagy, Simonné elájulna a látványtól. Méhes kék munkásruhát hordott, azt is szinte leparancsolta róla. Ne járkálj így a városban. A munkáskülsejű embereket semmibe veszik. Legalább próbáld ki ezen a szabad héten, pénzed van hozzá. Pest felé, a vonaton szórta eme jó tanácsokat, és Méhesben megindult valami ahogy szótlanul hallgatta.

   - Késő este érkeztek a fővárosba, Méhes kivillamosozott a Váci úti házba, az sem érdekelte, hogy a másik ágy már foglalt volt, s hogy azon ketten lihegtek még akkor is amikor belépett. Sötétben vetkőzött, s gyorsan a fal felé fordult. Reggel sokáig nem kelt fel, pedig a házmesterné többször is benézett hozzá, nincs e valamire szüksége? Nem volt. Nem akart semmit ettől a nőtől, még a kései reggelit sem fogadta el, s szinte menekült a házból.
   - Először is levágatta a haját, és maga is meglepődött a változáson. Délután már világoskék, divatos kiving'-ben, s hozzávaló könnyű sötétkék pantallóban járta a kőrutat. A kéktől valahogy képtelen volt megszabadulni. A Wesselényi utca sarkán bement a nagy Közértbe sétálgatott a pultok előtt, s aztán megpillantotta a kaszinótojásokat. Még soha nem evett ilyesmit, Kurucz viszont úgy beszélt róla, mint valami hidegkonyhai csodáról. Csak egyet kért csupán óvatosságból, de ezzel a jó ízzel a szájában, szinte vidáman ment ki az üzletből. Nem messze a Madách színház előtt, újra a társa jutott eszébe. Nézte az előadások képeit, a szereposztásokat, amikor valaki a vállára tette a kezét.
   - Ne bujkáljon fiatalember, mi úgyis megtaláljuk! A partmenti kartonruhás nő hangja volt. Méhes nem mert megfordulni. A könnyű kéz lassan megfordította, két nő állt vele szemben mosolyogva. Egy fiatalabb, és a kartonruhás' világos blúzban, aki most csodálkozva, nézett végig rajta.
   - Mi történt magával? - kérdezte lassan, már már elismerően. Megfiatalodott - szinte öregnek érzem magam ahogy látom.
   - Méhes még csak hebegni sem tudott, pedig ő is szeretett volna valami elismerőt mondani, így hát nehezen ment a társalgás, s a két nő hamar elköszönt.
   - A jövő héten, ha arrafelé járok,lehet, hogy beugrom magához - szólt vissza a kartonruhás'- Dunaalmáson vannak, ha jól tudom.
   - Jól tudja - morogta magában a férfi, és elindult a pályaudvar felé, hogy hazaérve Simonné közelsége és látványa segítsen kitörölni a találkozás emlékét.
 
   - A vasútállomás mögött rozzant parasztszekér állt, az öreg Metics éppen lekászálódott róla. Hazaviszlek fiam, csak segíts egy kicsit - mondta, s belekarolt a férfibe, mintha valami rokona volna. Meghalt a karmos' Bodó, ha jól tudom, mert Bodóból elég sok van, talán még sok is. Na most eggyel kevesebb lesz, neki hozta a vonat a koporsót. Én már megcsináltam a magamét, rendesen, méretre, ki is próbáltam, de az asszony haragszik, látni sem bírja, levendulát szárít a fedelében, meg vadkamillát. Lesz mit szagolnom a sötétben. Fura világ ez édes fiam,elvásik az ember nyughelye, mire szüksége lenne rá. A nagyobbik fele tele van szénával, tyúkok ülnek benne. Csupa tyúkszar az egész.
   - Ugyan már Metics bácsi - mondta Méhes mosolyogva, de az amaz csak legyintett. Csinálok másikat, urasabbat, már a fát is szárítom hozzá a fészerben. Abba nem fognak piszkítani a tyúkok, mert jól becsomagolom.
   - Egyébként meg, hatvanfelé, hazafelé - nevetett föl az öreg - én meg már hetven is elmúltam, mit szólsz hozzá...,?
   - Méhes megveregette a vállát és meghívta egy hosszúlépésre, mert éppen a kocsma közelébe értek.

   - Dél már elmúlt, nem sokan kókadoztak odabenn, Méhes nem szerette a füstöt, inkább kiment, s az öreg követte. Ismerték egymást, de csak úgy felületesen, egyik sem tudta mivel folytassák a beszélgetést. Metics krákogott, kortyolgatott, aztán csak kibökte az újságot.
   - Megbolondult a Simonné, az, aki nálad lakik. Minden nap kijár a temetőbe, viszi a Kálmánkát, a Simon kisfiát is.
Úgy felöltözteti, minta templomba mennének, még nyakkendőt is köt a gyerekre. Pedig korábban nemigen láttam a templom környékén. Nem hiszem, hogy vallásos lenne, ez csak valami flanc, nem tudom kinek szól.
   - Nem sok közöm van hozzá - mondta Méhes tűnődve - talán a vallás segít rajta. Én nem tudok és nem is akarok.

   - Simonné már férje életében is szerette fosztogatni a Szovjetúnió felgyülemlett példányait, Simon észre sem vette, hogy fogynak a periodikák'. Az elvtársak akiktől átvette, szerették az idegen kifejezéseket, pedig a Szovjetúnió képes havi társadalmi és politikai folyóirat volt nem periodika, legalább is a fejléce szerint. Rendszeres kiadás, hogy senki meg ne feledkezzen róla. Először magával vitt néhány példányt a piacra csak úgy, más nem volt otthon, csomagolásra pedig nagyon is megfelelt. Adott belőle másoknak is, főleg néhány palántával kereskedőnek, mert jól tartotta a föld nedvességét. Később rájött, hogy többre megy, ha zacskókat gyárt belőle, s ez el is döntötte a maradék Szovjetúnió sorsát. Kálmánka eleinte szórakoztatónak találta az esti zacskóragasztást, később mindenféle kifogásokat keresve kitért a feladat elől. Elege lett a mindennapi ragasztásból, a sok csirízből, hajtogatásból, még a beígért dupla fagylalt sem érdekelte.
   - Méhes nem tudott a zacskóragasztásról, arról meg pláne nem, hogy pénzért árulják a piacon. Amíg szolgálatban volt, mindig összejött annyi, hogy ne kelljen előtte is folytatni. Pedig kár volt óvatoskodni, mert hamar rájött, mi folyik a távollétében. Napközben Simon szőlejében töltötte az időt, ez épp elég lefoglalta, mással nem nagyon törődött. Várta a váltás idejét, számolta a napokat, Egyre jobban hiányolta Kurucz társaságát és kedd este, amikor már a másnapi utazáson merengett, eszébe jutott a karmos Bodó, akinek a koporsóját cipelte.
Átsétált a közeli domb északi oldalára - augusztus vége felé járt - szinte válogatni lehetett a rengeteg ágaskodó őzlábgomba között, de talált két hatalmas pöfeteget is, és úgy érezte jól végződik a nap, mert nem lesz rászorulva Simonné főztjére. Hazafelé a karmos' Bodó felé vette az irányt, hátha talál valamit az elhagyott portán. A szőlősgazdák gyakran termeltek zöldséget a tőkék között, főleg tököt paradicsomot, babot, ám a karmos Bodó ravasz ember volt, ő a húst is hozzászerezte. 
   - Feláldozott néhány rossz tőkét, kivágta őket, s a helyükre kertecskét teremtett, Ágakból sűrű erős kerítést font, vesszőkerítést, melynek oldalában lyukat vágott a kiserdő felé. Na, ide tette a drótot amivel a nyulakat fogta, akik, ha sikerült kikerülni a hurkot csonkra rágcsálták a káposztafejeket.

   - Minden meg van írva - hangoztatta sokszor az öreg Simonné. Hidd el fiam, nyitott könyv az életünk, de minden meg van írva benne. Méhes a vesszőkerítés előtt állt, a hurokban vergődő nyulat figyelte.és arra gondolt hol lehet megírva ennek a fiatal párának a sorsa? Hol kell végeznie? Egy kopott lábosban? Letérdelt, kioldotta a drót egyik végét, s már a másik oldalra nyúlt volna, amikor az kissé magához térve felállt, nagyot ugrott, s az ócska drót másik felét eltörve elfutott. Futtában erős fejrázással próbált megszabadulni a drót maradékától. Ez is meg volna írva, mint a tűzvész meg a jégeső? - tűnődött a férfi, s hazaindult. 

   - Kurucz távollétében, minek okát Méhes nem ismerhette, az öreg Majoros volt a váltótársa. Elhanyagolt piszkos figura, aki jól értett ugyan a hajózás fortélyaihoz, de a kabint többnyire lepusztult állapotban hagyta maga után. Felkészülve a várható állapotra, Méhes mindenféle takarítószerekkel is felszerelkezett a látványra és fél napi munkájába telt, amíg lakható állapotba hozta a helyiséget. Már későre járt amikor végre tüzet gyújthatott a parton,  nem is hallotta amint odafönn megáll egy kocsi, csak az ajtócsapódásra állt fel. Fehér blúzában a nő lépkedett lefelé óvatosan. Méhes állva fogadta, nem tudta örüljön e vagy bosszankodjon.
   - Hoztam kolbászt, hagymát, kenyeret, krumplija gondolom van - mondta kissé lihegve.
Úgy történt minden mint a legelső este, szótlan egyességben. Méhes a tüzet élesztgette, a nő fehér konyharuhán aprította a vacsorának valókat, aztán felállt s megindult a dereglye felé. Már a pallón járt, amikor Méhes utána kiáltott. Oda nem mehet fel - a hangja erős parancsoló volt.
   - A nő megállt, visszafordult,és lassan visszaballagott a tűzhöz. Igazolványt vett elő. Ezzel még mozdonyra is felszállhatok, ha szükségem van rá - mondta békülékeny hangon mosolyogva - nem egy ilyen ütött kopott uszályra, bocsánat, dereglyére, ahogy maguknak kedves - most pedig hozok két tányért, mert már éhes vagyok.

   - Jól esett a tűz melege az egyre hűvösebb augusztus végi estében, mindketten közelebb húzódtak hozzá amikor a nő megszólalt.
   - Mondtam, hogy felkeresem, ha erre járok, hát itt vagyok. Beszélnem kell magával -.mondta  a tüzet piszkálva. Láttam az anyagát, ideje tovább lépnie. Maga többre is képes. A technikumot jól végezte, de nem értem miért hagyta ott a felvételit a főiskolán? Megijedt valamitől? Azt hitte képtelen végigcsinálni?
   - Méhes már sajnálta, hogy nem volt bátorsága nekikezdeni, zavarta az idegen világ, inkább hazament és megbeszélte Simonnal a dolgot, aki akkor már, mint oly sokan a faluból a Dunát járták. Most azonban hallgatott erről, magában akarta tartani a dolgot.
   - Emlékszik a fiatal lányra ott a kőrúton? - kérdezte a nő. Az apja BM ezredes, hozzá tartozik az összes egyetem, minden főiskola - kontingense van, bárhová beteheti magát. Felvételizni sem kellene. Itt már nincs szükség magára, ideje tovább lépnie.
   - És Kurucz? - vágott közbe a férfi.
   - A nő legyintett. Vele már nincs dolgunk. Odakinn van a feleségével, nemsokára haza is jönnek.
Fenn a parton gépkocsi közeledett erős lámpáival, aztán ajtócsapódás, s később egy fiatal férfi botorkált lefelé a parton. A nő összeszedte a holmiját, lassan felállt, s határozott mozdulattal kezet nyújtott.
   - Gondolkodjon a dolgon, kap diplomát, nyelvet tanul, és a hajózástól sem kell elszakadnia. Az a lány is oda került a tisztiiskola után, igaz tengerhajózáshoz, irodai munkán, spanyol vonalon.

   - Amikor Kurucz végre előkerült, Méhes közönyösen fogadta. Nem tudott sem utazásról, sem feleségről, szinte megsértődött. Átadta a hajót, odakinn leült egy széles kőre, s magvárta amíg amaz berendezkedett.
   - Nem is mondtad, hogy nős vagy - mondta durcásan, amikor végre előkerült.
   - Női illatot éreztem lenn a bunkerban, járt itt valaki? - kérdezte válasz helyett Kurucz, és mosolygott.. Ismerős illat, ha nem akarsz beszélni róla megértem.
   - Itt volt, azt mondta már nem vagy érdekes, meg, hogy tovább kell lépnem, gondolkodjak el rajta. Ha akarom betesznek bármilyen egyetemre, főiskolára, csak rajtam múlik. Illetve a válaszomon - megtehetik. S aztán hosszú szünet után - mert nem volt biztos benne, hogy értelmes dolog e ilyesmiről beszélni, felidézte a váltás előtti estét a fiatal nyúllal. Erősen foglalkoztatta a kép. Ahogy félig kiszabadítja lebontva a hurok egyik oldalát - akkor még nem is tudta mi célja van vele ha sikerül. Talán haza viszi vacsorára, talán elengedi, de a nyúl gyorsabb volt nála, kitépte magát, s nyakán a maradék hurokkal elmenekült. Szarul érzem magam - mondta végül. Nem tudom mit csináljak. Elmeneküljek hurokkal a nyakamban?
   Kurucz egy ideig szótlanul hallgatta. Meglepte az őszinte hang, olyan volt a történet mint valami példabeszéd. Azon gondolkodott elmondja e a sajátját, segít e valamit a döntésben, vagy csak még jobban összezavarja..Végül úgy érezte csak hasznára válhat ha minél több dolgot megismer mert veszélyes dolog a naivitás. Méhest pedig igencsak naiv embernek ismerte.

   Nem hittem az útlevélkérelmem sikerében - kezdte - de beadtuk mind a ketten. Tulajdonképpen a válaszra voltam kíváncsi, hogy milyen indokkal fognak elutasítani. Nem beszéltünk róla senkinek a legszűkebb családban sem. Aztán egyszer csak megjött. Egyedül nem kaptam volna meg, ebben biztos vagyok, de mindketten beadtuk az én Svájcba szóló meghívólevelemmel . A feleségemnek szép háromszobás lakása van Budán, jó helyen, szerintem ezért kaptuk meg. 
   - Van abban a házban egy barátságos hölgy, időnként átmegyünk hozzá tévét nézni, pálinkázni. A lányával él, aki soha sincs otthon..Néha villanyt, gázt sok minden apróságot is megjavítok nála. Szívesen teszem. Aznap amikor megjöttek az útlevelek, este átmentünk hozzá, egy kis ünneplésre. Nem úgy sikerült ahogy gondoltam.

   Korábban, még ideköltözése előtt nem sokkal, egy tervezőintézetben rajzolt. Ha jól emlékszem két évvel ezelőtt történt az eset. Új kollegina  érkezett a tízfős csoportba. Nadrágban járt, fekete lapos sarkú cipőben, s mindenben elütött az összeszokott társaságtól. Suttogták, hogy béemes, vigyázni kell vele. A mi házbéli hölgyünk nem törődött a pletykákkal, segítette a munkájában és támogatta ahol csak lehetett. Sajnálta, hogy kirekesztik, szerinte érdemtelenül. Talán az egyszerűsége miatt, talán másért mindegy. 
   Aztán egy este megjelent a kolléganő. Nagy sporttáska volt nála, és engedelmet kért, hogy átöltözzön. A hölgy csodálkozott kissé de bekísérte a hálóba, s magára hagyta. Pár perccel később másvalaki jött ki a szobából - se nadrág, se lapos sarkú fekete cipő, de leginkább a hosszú szőke haj volt látványos az egész jelenésben.
   -  Döbbenten figyelte az átváltozásokat, melyek hetente legalább egyszer megismétlődtek, de soha nem kérdezett semmit. Úgy viselkedett mint valami kabinos, aki nyit és zár, nincs egyéb dolga semmi. Várt. Tudta, hogy előbb utóbb a maga javára fordíthatja a történéseket.A bátyja egyetemi tanárból lett segédkönyvtáros -  nem publikálhatott, nem taníthatott, úgy tűnt végérvényesen kizavarták az egyetem környékéről egy fordítás miatt.
   - Egyik este a nő hamarabb tért vissza a szokásosnál. Hölgyünk mint rendesen könyvvel a kezében, az asztalon pálinkásüveggel és két pohárkával várta. Ezúttal bejött a csali A nő fáradtan rogyott az egyik fotelba, s szőke parókáját lekapva nagyot fújt.
  - De nehéz, de nehéz - nyögte sírósan, miközben felhajtotta a kínált pálinkát. A másodikat is, aztán a harmadikat is. Nem kérdezték mi nehéz, hát maga kezdett bele. Utazásról álmodozott - hogy mennyire szeretne utazni, de nem ám Bulgáriába. Vannak, akik hetente utaznak - mondta duzzogva, én meg itt robotolok a semmiért. Bécsbe Párizsba kívánkozott.
   - Ha már az utazásnál tartunk - mondta a  vendéglátó hölgy - van egy bátyám, egyetemi tanár volt, most segédkönyvtáros - nem tudna kissé utánanézni, meddig tart még a kizárás?
Az öltözködő vendég meglepődött a kérésen, előbb töltött magának mintegy bátorításul, s csak azután biztosította, hogy megteszi.
  - Betartotta a szavát, de nem is ez az érdekes - mondta  a hölgy, hanem amit elkottyantott.Az utazás.Figyeljetek!

   - Nem lepett meg a figyelmeztetés, több ismerősömet is leszedték már különböző határállomásoknál. Megkértem a feleségemet, hogy semmiről se beszélgessünk az utazás alatt.
   - Számozott helyünk az ablak mellé szólt, útitársnak egy cserfes fiatalasszonyt kaptunk három bőrönddel, s egy öregurat lapos aktatáskával, aki a fiához utazott. Mind a négyen Svájcba tartottunk. A fiatalasszony ápolónő volt, hálából hívta meg egy idős balesetet szenvedett házaspár. Nem fogyott ki a szóból, egyáltalán nem volt nehéz csendben maradnunk.
   - Győrnél egy távolabbi részen állt meg a vonat. Határőrkatonák álltak minden vagon mellett. Nem láttam, hogy bárki felszállt volna, kimentem megnézni mi történt. A folyosón egy főhadnagy jött szembe két katonával, és erélyesen visszaparancsolt a kupéba. Néhány perccel később benyitott, de csak az útleveleket kérte és a pénztárcákat. Átadtuk. Az öreg mellett álltam amikor megvizsgálta a papírjait. Bólintott. A pénztárcán kissé meglepődött, mert négy darab százast talált benne. Költse el a határig - mondta szárazon és visszaadta. Tudtam, hogy szigorúan tilos százasokat kivinni. Elkölteni a határig? A katonák végig ott álltak a vagonok végében, át sem lehetett menni egyikből a másikba. A határ előtt az öreg előrefurakodott az ablakhoz, hogy majd megmutatja az őrtornyokat, a drótkerítéseket, mindent. Leültünk, nem szóltunk semmit.
   - Ausztrián éjjel mentünk át, kora reggel érkeztünk Zug-ba - ahol sokáig állt a vonat. Lehúztam egy ablakot a folyosón, jól esett a friss levegő. Odalenn árusok járkáltak büfékocsikkal. Az ápolónő is kijött mellém, nézelődtünk. Egyszer csak azt mondja: ott megy az öreg. az aktatáskájával. Én azt hittem még mindig alszik, de ahogy a vonat megállt, csendben leszállt. Nem is köszönt el senkitől. Ment a sínek között Ausztria irányába, mint valami vén vasutas a hosszú szolgálat után.

   - Méhes csendben hallgatta a történetet, nem szólt közbe egyszer sem. Kurucz a késődélutáni párákat nézte a víz felett, mosolygott.
   - Érdekes buli volt - mondta zárásképpen.
   - Miért jöttél vissza? - mordult fel Méhes, mert úgy érezte a történet mindvégig neki szólt, mindegy mi okból. Figyelmeztetésből, vagy okulásból, teljesen mindegy - úgy érezte a nyakán lógó drótról szól, amitől képtelen megszabadulni.
   - Ha majd döntesz, gondolj arra, hogy...- kezdte Kurucz, de nem tudta befejezni a mondatot. Akinek szólt, volna hirtelen felugrott, felkapta a táskáját, és gyors léptekkel felment a parton.
   - Többé nem találkoztak.

   
  A Karvaly kora délután érkezett a János kórházhoz. A nagykapu hűvösén átjutva néhány szelíd bokortól övezve rögtön megpillantotta az irányítótáblát és közelebb ment. Balról egy pizsamás alak közelített kissé bicegve, s ahogy a közelébe ért megszólalt.

   - Gyere utánam! 
Kurucz hangja volt, aki kissé meghajolva hátra sem nézve előrement a vörös téglás komor épületek között egészen föl a szülészetig. Ott balra fordult egy kis parkfélébe és leült egy padra.
   - Miért vártál rám?- fordult hozzá a Karvaly - fölmentem volna hozzád, tudtam mindent. Melyik szoba, melyik ágy...
   - Jobb ez így - felelte kissé ingerülten Kurucz. Az osztályon sokan vannak.
   - És honnan tudtad hogy meglátogatlak? Senkinek sem mondtam, hogy bejövök hozzád, éppen most és éppen a mai napon.

   - Én viszont reméltem, hogy bejössz, mert rendes embernek tartalak. Tudom, hogy berendeltek, azt is sejtem miért, de ha már itt vagy biztos elmondod. 
   - Oldalt fordult, s egyenesen a Karvaly szemébe nézve megismételte most már kérdésként: elmondod? Persze nem muszáj ha nem akarod. Rád bízom...
   - A Karvaly erős elhatározással jött, de most lehajtott fejjel ült a másik mellett, és sokáig hallgatott. Nem tudom jól teszem-e - motyogta maga elé - mert nehéz, nagyon nehéz.
   - Na jó, megkönnyítem a dolgodat. Szóval berendeltek az igazgatói irodába, de nem a havaria ügyében. Voltak ott néhányan, de lehet, hogy csak ketten. Az igazgató, meg még másvalaki.
   - Valami összekötő - szólt közbe a férfi.
   - A nő is ott volt, a partról?
Erre a kérdésre a Karvaly felkapta a fejét, s szinte kifakadt: Miért lett volna?
   - Mindjárt megérted, nyugtatta a beteg és maga alá húzta mindkét lábát. Látod, már ez is megy, nem kell kinyújtott lábbal ülnöm a klótyón. A Karvalyt kicsit bosszantotta, hogy eltér a témától, de ez csak egy röpke pillanatig tartott, mert Kurucz belekezdett a magyarázatba.

   - A havaria idején, szerdán, a váltás napján, az a nő ott sétálgatott a parton. A dereglyét már vasárnap délután lemacskáztam, de sem hétfőn, sem kedden nem jelent meg. Csak szerdán, akkor is déltájban. Amikor kihordtam a holmimat, lejött a partra. Egészen közel. Megkérdezte fölmehetne e a hajóra, csak egy kicsit.
   - Egy kicsit sem!.
Fölnevetett - micsoda durva egy ember maga... hogy hívják?
Nem szoktam durva lenni, nőkhöz még amúgy sem - szóltam vissza, mert eléggé bosszantott a megjegyzése.
   - Jó kedve volt, incselkedett. Már fölfelé mentem a parton amikor megjegyezte: Ha elmegyek akkor ő bizony fölmegy a hajóra, mert nincs aki megállítsa..

   - Mindjárt itt lesz a váltóm, a Karvaly, annál próbálkozzon - vetettem oda. Bár vele se lesz sok szerencséje, mert az itt hagyja magát, és elmegy uszadékfáért a kis öbölbe. Neki a tűz az istene bárhol van. 
   - Ahogy így feleselgettünk egyre közelebb jött, meglátta a kacsát a batyuban, s rögtön ajánlatot tett. Először ráztam a fejem, aztán csak meggondoltam magam mert nem akartam hinni a fülemnek. 500 forint? Ennyiért akár ötöt is lehet kapni partközelben. Megállapodtunk. Átadtam a kacsát mindenestül, s néztem a kezét ahogy a pénzt számolja. Ez még kapanyelet nem fogott soha. Tiszta ápolt kéz fényes szabályos körmök, egyszerű, de kellemes illat áradt a ruhájából. Biztos, hogy nem idevalósi. Egyáltalán nem tetszett a dolog. Amikor elköszöntem tőled, egy idő után majdnem visszafordultam, hogy figyelmeztesselek, de már elindultál a kis öböl felé. 
   - A többi, hogy mi történt mi nem, már csak rád tartozik semmi közöm hozzá.

   - Semmi nem történt, semmi lényeges - ami felcsigázhatja a fantáziát, csak volt néhány jó napom - mormogta a Karvaly. Nagyon szép, nyugalmas napok voltak. Ritkán van ilyesmi egy magamfajta életében. Ott volt az uszadékfáknál, aztán megfőzte a kacsát, lefeküdtünk, aludtam egy keveset, de éjféltájt kimentem mert újra fájni kezdett a fogam helye. Leeveztünk a zubogóhoz, én a csónakban maradtam, ő elment gyógyszerért a vasúti őrházhoz. Pálinkát is hozott. Nem tudom meddig volt távol, mert elaludtam a kimerültségtől. Később is gyakran elment, soha nem kérdeztem hova. Később amikor már keresni kezdtem senki nem akart tudni róla. Az állítólagos húga sose látta, a csősz sem az eperföldön, ahol a lekvárhoz szedtem azt a rengeteg epret. A határőrök is akik...
   - Hidd el azok még a rendfokozatát is tudták. Csak játszottak azok is - vágott közbe kissé ingerülten Kurucz, aztán békülékenyebb hangon hozzátette: - Szóval fölengedted a hajóra!
   - A Karvaly nem szólt semmit, csak bólogatott. Nem akarta mentegetni magát, hogy először nem nagyon tetszett neki a dolog, hogy tudta tilalmas amibe keveredik. Megtette, s azóta sem bánta meg. Valahogy minden olyan természetesnek tűnt. Az esti vacsora a parton, ahol még a kínzó fájdalmát is elfelejtette - úgy érezte ennek így kellett történnie. Nem szólt semmit, újra végigélte a történteket, s csak akkor figyelt föl amikor Kurucz újra megszólalt mellette.

   - Volt egy barátom, magas jóképű fekete srác, egy házban laktunk. Érettségi után a Palace szállóban volt portás gyakornok. A vizsga előtti napon éjszakai szolgálatra rendelték, s ahogy ott kókadozott az üres hallban, éjféltájt megjelent egy disztingvált középkorú hölgy, kamaszok álma minden részében, és szobát rendelt. A londíner aludt, ő vitte fel azt a kevés poggyászt amit a nő hozott. Eltelt vagy két óra mire visszaért és repesett a boldogságtól.
   - Reggel bekérették az igazgatóhoz, ahol hárman várták. Az igazgató, a hölgy és egy ismeretlen. Aznap volt a vizsga, de mivel megszegte a szabályzatot, nehéz dilemma elé állították. Lehet szó vizsgáról, ha aláír, de ha nem még londinernek sem veszik fel sehová. Aláírt. A vizsga sikerült, s néhány nap múlva egy szekszárdi teljesen új, frissen épült szállodában találta magát. Meglátogattam, akkor mondta el a történetet és nem volt vidám. Egyáltalán nem, szinte sajnáltam. Már értesült róla, hogy valahol külföldön várja egy újabb állomás. Később az anyjától tudtam meg, hogy Ausztráliában van, egy neves, nagyhírü professzor magántitkára. Az ilyet hívják alvó ügynöknek.
    - Elhiszem - nyögte kissé idegesen a Karvaly de mi közöm nekem az ilyesmihez? Én egy vidéki dereglyés vagyok, semmi egyéb.
   - Kurucz mélyet sóhajtva hátradőlt a padon, a szemközti épület felső ablakait nézte, ahol a délutáni nap tükröződött, végül cigarettát vett elő és rágyújtott. Nem volt biztos benne, hogy megértésre talált a története.
   - Azt még nem is mondtam, mennyire irigyellek kedves Áron. Ugye ez a neved, a telefonban legalábbis ezt mondták. Gondolom láttad a titkárságon azt a kis fekete nőt. Még nem kövér, de idővel az lesz. Most még csak molett, ám az elviselhetőség határain belül. Évekkel ezelőtt egy ötórai teán jöttem össze vele valahol a belvárosban. És igenis irigyellek, hogy az a nő a partról nem volt ma ott, mint a másik, az a szállodás. Azt hiszem ő is jól érezte magát azon a néhány napon, és nem akart, esetleg nem mert szembenézni veled. Talán egy kicsit szégyellhette magát, vagy valami ilyesmi.
   - Méhes egyre türelmetlenebbül várta mi fog kisülni ebből az egészből, de visszafogta magát, nem akarta megszakítani a másik kalandozásait. Hosszú csend következett, a kis terecske lassan megtelt délutáni látogatókkal, párban sétálókkal, mindenki a saját betegével foglalkozott. Velük senki nem törődött.

   - Két hét múlva a flotta felmegy Medvére, közel az osztrák határhoz. Erről van szó, ha hiszed, ha nem. Én tavaly sem mehettem, azelőtt sem, de most mintha megpróbálnának valami egyebet. Kellett valaki aki a közelemben van és jelent. Megbízhatónak kell lennie, s azt előbb valami módon ki kell puhatolni.
   - Méhes ingerülten vágott Kurucz szavaiba. Marhaság, csak váltáskor találkozunk, az pedig csak néhány perc, semmire sem elég. Hogyan lennék képes megtudni a szándékaidat.
   -Kurucz ekkor mosolyogva felé fordult. Van rá lehetőség, már hallottam róla. Úgy hírlik megkettőzik a szolgálatot, árvízveszély miatt. Magas a Duna. Közeledik a nyári áradás.Inkább arról beszélj, megállapodtatok e valamiben? - kérdezte csöndesen.
   - Méhest kellemetlenül érintette a kérdés, de tudta, hogy ez a legfontosabb és ezt nem lehet elkerülni. Épp ezért kereste fel a kórházat, hogy ezt megbeszélje.
   - Azt mondtam, nem tudom, hogyan lehet majd megoldani, mert csupán néhány perc amíg együtt vagyunk és szeretnék gondolkodni a dolgon. Akkor az összekötő azt mondta, hogy a dolog megoldható, de sürgős választ vár.
   - Ne gondolkodj a válaszon - szólt szinte vidáman Kurucz - megoldjuk. Most vettem például egy kerékpárt, egy favoritot, csehszlovák gyártmány, azzal járom az országot. Sajnos nem tudhatod merre, mert arról nem beszélek.
Ilyeneket fogsz írni, én majd segítek. Amióta kijöttem, mindig mindenhol lógott rajtam valaki. Az asszonyt, pedig, a kartonruhást próbáld meg elfelejteni. A Váci utcai szálláshelyet is kerüld el ha lehet! Nem neked való.
   Kurucz felállt, nyújtózott, s néhány lépést is megtett a pad előtt. Sétáljunk egy kicsit - mondta vidáman.Méhes követte.  Ne keseregj, ha minden jól megy végre én is fölmehetek Medvére, sokat hallottam róla. Persze tőled függ minden.
   - Néhány lépés után  megállt, visszafordult. Valamit jól jegyezz meg - mondta, soha nem fogom elhagyni ezt az országot. Az anyámat, a testvéreimet, olyan ez az ország amilyen,de akkor sem. Most hogy megszabadultam a repeszemtől, most már semmiképpen. Azt hittem az köt ide, egy igazi emlék, de rosszul hittem.

   - Öt nappal később Méhes megkapta az újabb invitálást egy kis beszélgetésre. Hamar megtörtént a dolog fontosabb része, s kifele jövet azon gondolkodott, hogy Kurucz vágya is teljesül, de ettől sem támadt viharos jókedve. Rámosolygott a kis fekete nőre, aki lekísérte, egészen a földszinti büféig, s ott a kezébe nyomott egy papírcetlit.
   Kurucz telefonszáma, kéri hívja fel - mondta, s gyorsan eltűnt.
Nem örült az üzenetnek, de azért zsebre gyűrte a papírt. Gyalog indult vissza a városba, csak akkor ült fel a villamosra amikor elfáradt. A szerelvény tele volt a váci úti gyárak délutáni váltásaival, s úgy érezte mindenki őt figyeli, s inkább leszállt a piacnál. Jobb hamar túl lenni  - gondolta, s feltárcsázta a számot.
   - Már vártalak, azt hittem előbb telefonálsz - szólt bele Kurucz. Sietnem kell, gyorsan elmondom miről lenne szó. Ha van betéted a személyi igazolványhoz - tudod az a rózsaszín kétlapos - amivel ki lehet menni néhány szocialista országba, kijöhetnél velem Csehszlovákiába, Pozsonyba. Elkértem a bátyám zsaporozecét azzal mennénk. Egy szuper kerekesszéket vinnénk a dajkám bátyjának aki partizán volt. Illetve nem is neki, inkább a feleségének. Jó buli lesz, én még nem láttam élő partizánt.
   - Ahogy hallgatta a szóáradatot Méhes elővette az igazolványát, belenézett. Remélte nem érvényes. Jövőre jár le - motyogta halkan
   - Jól van hadarta Kurucz, ha jössz, várlak az óbudai piac oldalában a lángososnál hét óra után. Ne menj haza, Simonné nélküled is elvan, na szia rohanok a kerekesszékért.

   - Méhes már messziről felismerte a sárga autót, tetején a reggeli napfényben szikrázó krómtömegtől. Gyönyörű darab volt, csillogó villogó, fékkel bőrüléssel, s így összecsukva még könnyűnek is látszott. Kurucz gyakori vendége volt a lángossütődének, két hatalmas darabot vett, sok sajttal, tejföllel. Beszálltak a kocsiba, előhúzott egy Népszabadságot, a térdére terítette, adott egy lapot Méhesnek is. Amint végeztek beindította a motort, s kicsit erőltetetten vidám hangon megkérdezte:
   - Tudtad, hogy ez a zajos valami eredetileg a T 34-es tank indítómotorja? Méhes nem tudta, de nem is nagyon érdekelte, inkább a dajkára volt kíváncsi.
   - Éppen hozzá megyünk, Emma nénihez.Anyámnak Emma testvér még a régi időkből, amikor azt a kis árvaházat gondozták Romániában. Alig lát szegény a vastag szemüvegén keresztül, de nagyon vallásos, és szakácsné egy szeretetotthonban. Most odamegyünk. Nem látta a testvérét már kamaszlány kora óta, talán föl sem ismeri amilyen rosszul lát. Néhány éve a vöröskereszttel kerestette, s azok megtalálták Pozsonyban. Váltottak néhány levelet, ebből tudta meg a pontos címet. Azt is, hogy partizán volt, s aztán megnősült, de nem élnek valami jól, mert a kerekesszék amit az államtól kaptak gyatrán működik. Anyám felajánlotta a sajátját, amit Svájcból hoztak neki, s amit egyáltalán nem használt, mert irtózott tőle, jól jár még ma is. Neki a kezeivel van baj. még ma is dolgozik.

   - A szeretetotthon előtt idős kövér nő állt a járdán, mellette közép nagy bőrönd, alig fért be a hátsó ülésre. Remélem nem lesz baj a határnál, mondta miután szuszogva betuszkolta magát. Erős hangja volt, majdnem kiabált, és csak a hangos beszédet értette, így hát nem sokat társalogtak.
   - Méhes nem is bánta, az utat figyelte, s aztán elaludt. Csak Pozsonyban ébredt fel, amikor Kurucz megállította az autót, hogy a térképet nézegesse.  Emma testvér hangosan magyarázott valamit. A környék szánalmasan kopár volt, sehol egy fa, mindenütt építési törmelék a gyorsan felhúzott házak mellett. Lakótelep a kor szokásának megfelelően. Végül megtalálták a házat olyan szűk lépcsőházzal, hogy a nemes darab, a csillogó kerekesszék alig fért el benne.

   - Idős, vékony férfi nyitott ajtót, alig volt magasabb Emma testvérnél. Egymás nyakába borultak. Kurucz könnyed mozdulattal lábra állította a széket, s megindult befelé a küszöb nélküli szobába. Emma testvér megállt az ajtóban, s a bátyjára nézett.
   - Ők a Karlovitz lányok - mondta szívélyesen a partizán, és a szoba felé mutatott. Gyere Emmácska, bemutatom őket.
   - Emma testvér nem mozdult. Két nőt látott odabenn, az arca megmerevedett. Szodoma...Nekidőlt az ajtófélfának, s a nőket nézte. Nagyon különböztek egymástól. Magas szürke kontyos volt az egyik, egyszerű házi ruhában, előtte vékony vascsövekből készült széken, melynek mind a négy lábán apró kerekek voltak, a másik. Tulajdonképpen ez a másik kötötte le a figyelmét. A szőke loknis haj keretezte kerekded, már kissé ráncos arc, az erős festék a száján, a ruha színes csipkéi, fodrai, s az a módolt kéztartás, amint mindkét kezét kecsesen előrenyújtva maga felé invitálta.
   - Emma testvér belépett, s egyenesen az álló alak felé tartott, aki szenvtelen arccal fogadta a bemutatkozást.
   - Ő a feleségem, Karolin - szólt mögötte a bátyja. Született Karlovitz Karolin, a hölgy pedig a húga, a kisebbik Karlovitz lány Sára. Lehajolt, felemelte a székben ülő kisebbik Karlovitz lány fehér kezét és megcsókolta.
   - Karolin kissé megvetően figyelte a jelenetet. Kurucz is bemutatkozott, s aztán sorban Méhes is, mert illendőnek érezte, de valami erős émelygést is érzett a gyomrában, amit képtelen volt elfojtani.
   - Nehezen indult a beszélgetés, Emma testvér, bátyja szavait merev arccal figyelte. Pedig, mint később, haza felé  Kurucz megjegyezte, minden szava maga volt a történelem.
   
   - Karolin, elnézést kérve könnyed meghajlással Emma testvér felé fordult - engedelmükkel, most foglalkoznom kell az ebéddel, s aztán a a férjéhez - Vince, maga legyen szíves tartsa szóval a vendégeket, amíg elkészülök.
   - Emma testvér finom orra már korábban is főtt krumpli illatát érezte, megértően bólintott.
   - Vince a mi gyámolítónk, mindig is az volt, a papa nagyon megbízott benne. Ő vezette a papa Packardját bécsi tárgyalásokra, és hetente ő vitt minket az operába is. Jó sok hely volt hátul, nem kellett aggódni, hogy gyűrötten szállunk ki Bécsben a kocsiból - szólt kissé negédesen Sára pirosra festett ajkaival, s az arca is kipirult az emlékezéstől.
   - Vince bólogatott, gyönyörű volt az a Packard, a legjobb kocsi a világon. Sajnos az elnök úr már a háború elején eltűnt. Éppen Bécsben voltunk akkor is, én a kocsiban szunyókáltam, amikor megjelentek a riadtan a lányok. A papa titkára várta őket a kijáratnál és átadott egy leragasztott borítékot.

    - Drágáim Vincére bízlak benneteket, ő már tudja mit kell tennetek. Isten áldjon édes Sára, drága Karolin. Ennyi volt az üzenet. Vince is elolvasta és gyorsan elindultak hazafelé. A lányok reszkettek hátul a finom selyemruhákban, és riadtak léptek ki a kocsiból egy kőbányában. Már jártak itt egyszer, a papával, aki nem oly rég vette, nem is értették mi szüksége van egy elhagyott kőbányára. Vince egy kis házhoz vezette őket, ott egy öreg férfi  nyitott ajtót, bevezette őket egy kisebb szobába és kiment.

   A kisasszonyoknak most itt kell maradniok - mondta Vince. Ne féljenek, ha tudom, hetente visszajövök, élelmet is hozok, és pénzt az öregnek aki ellátja magukat. Vince valóban hetente jött, ekkor már gyalog, hátizsákkal, mint valami turista. A packardról hallgatott, a kisasszonyok sem kérdezték mi történt vele, csak jóval később vallotta be, hogy eladta a mozgalom akiknek dolgozott.
   Szükség volt a pénzre, nem tehettem mást, maguk is ebből élnek meg mások is kedves Karolin - valamit valamiért. Sára nem volt hajlandó ócska ruhába öltözni, még a bujkálás ideje alatt sem, sok gondot okozva ezzel megmentőjének. Sok helyen laktak ezután. Tanyasi házban, sokáig egy vasúti őrházban, s egyre ritkábban látták Vincét, aki folyamatosan gondoskodott róluk. Nem tudták merre jár, később sem mesélt róla. A háború után Karolin tanítónői állást vállalt egy kis faluban, és immár ő látta el Sárát. Később összeköltöztek Vincével, aki mint igazolt partizán lakást is kapott.

   - Ekkor vettem feleségül Karolint - igaz aranyom? -, fordult Sára felé, s újra megcsókolta a finom fehér kezecskét. Sára az ajtó felé nézett, s a szeme felcsillant.
   - A nővére állt ott mereven, konyharuhával a kezében. Tálalva van - közölte szárazon.

   - Emma testvér, szótlanul evett egy keveset. Már a leves után érezte, hogy nem kell  a kínálást komolyan venni. Egykorvolt úrinők tehetetlenségét ismerte fel Karolin főztjében, olyanokét, akik a maguk törvényei szerint, vagy találomra készítenek mindent, szóval sehogy. Főtt krumpli egészben, főtt hús és valami mártásféle benne sok zeller zöld a szárával együtt. Kurucz megemlítette, hogy venne valahol alkatrészt a favoritjához. Persze csak ha van a közelben szakbolt.
   Van az is, meg más is - nyugtatta meg Vince, és előkapta a partizánigazolványát. Az ilyesmi csodákra képes minálunk - mondta büszkén.
   - Ebéd után Emma testvér kiosztotta a magával hozott ajándékokat. Kárpátaljáról átcsempészett holmik voltak ezek egytől egyig. Vince szerszámokat kapott, Sára villanymelegítőt a téli időkre, ha nagyon fázna a feneke, Karolinnak egy remoskát hozott, s elmagyarázta miképpen működik. Süt, főz, mindenre jó.

   - Méhes egyre türelmetlenebbül várta a visszautat, Kurucz látta, hogy szinte szenved és igyekezett kissé megnyugtatni: Hülyeséget csináltam - mondta keserűen a boldog ajándékozást figyelve. Azt hittem kibillentelek kissé abból a rosszízű állapotból amibe kerültél. Tévedtem. Hazafelé más útvonalon megyünk, jó lesz...?

   - Ha Komárom, Neszmély és Dunaalmás is benne van akkor jó - morogta Méhes maga elé.
   - Sőt Esztergom és Visegrád is, ott meghívlak egy jó ebédre. Emma testvér úgy tudom itt marad néhány napra - súgta vissza Kurucz. Még néhány perc és indulunk. Addig még bírd ki légy szíves.

   Amikor a jeges' a fősodorba ért, és felgyorsított, Karvaly egyenesbe fordította a dereglyét, de mozdulatai merevek és kedvetlenek voltak. Nem nézett vissza többé a part felé, átkozta magában a kis szigetet, mert eltakarta a homokos part látványát. Legfőképpen a kis öblöt, az összegyűjtött uszadékfák környékét, pedig azt nagyon szerette volna még egyszer megpillantani, Mezítláb állt a forró fedélzeten, nem is emlékezett, hol hagyta a papucsát, semmi nem érdekelte. Csak a virágmintás kartonruhát szerette volna látni még egyszer, s benne az ismeretlen nőt, akinek még a nevét sem tudta. Mintha csak pillanatok múltak volna el valami nehéz teherrel a gyomrában, úgy értek estefelé az újpesti kikötőbe.
   Kurucz, a váltótárs a parton várta, és nekiálltak a kabin kipakolásának. Gyorsan ment a hurcolkodás, de a végén Kurucz mégis elégedetlenül bogarászott a sok ócska limlom között, aztán gyanakvó képpel megkérdezte.
   - Nem gyújtottál be mostanában?
   - Nyár közepén?
   - Vannak hideg éjszakák még ilyenkor is...
A Karvaly a fejét rázta, nem értette a kérdést. Aztán megértette, de csak jóval azután, hogy a váltótárs bosszúsan felpakolva elballagott. Próbált helyet keresni a tábori vaságynak valami raktárfélében, s amint odafelé vonszolta, a lecsúszott szalmazsák gyomrából kiesett egy füzet. Egyszerű iskolai darab kék fedéllel, elég meggyötört állapotban, majdnem otthagyta a kikötő rozsdás homokján, aztán mégis belenézett.
   Évszámok, rövidített nevek után évek számai, s néhol egy kis fekete kereszt a nevek után. Nem lepődött meg túlságosan, a sánta Kurucz titkait látta, aki repeszdarabot hord valahol a lábában, A ceruzával írott szövegeket nem értette, s már éppen becsukta volna a kis füzetet amikor a kék fedőlap belsején megpillantott egy bejegyzést.

   "Szélfútta levél a világ, de hol az ág...ki az ág...?"

   - Ezt sem értette, de szépnek találta és elgondolkodott rajta. Valami érzelmes nótára emlékeztette, olyasmire, amit reménytelen szerelmesek óbégatnak hajnali zárás előtt valamely kültelki kocsmában. Körbenézett a kikötő rozsdás acéltömegeit lesve, s kicsit elszégyellte magát, hogy másvalaki holmijában kutakodott. Kurucz látnivalóan bosszankodott amikor elment. Ezt kereste volna...? Ezt a semmiséget? 
   - Becsukta a füzetet, és mélyen betolta a szalmazsák nyílásán. A raktáros segített elhelyezni az ágyat, még megkérdezte meddig tart a havaria, mert hamarosan leltár lesz, de a Karvaly nem tudott válaszolni..
   - Kezet fogtak, kimentek, ám néhány lépés után  a Karvaly visszafordult. Tudna valami helyet éjszakára? - kérdezte. Csak egy éjszakára, mert a vonatom már elment, azt hiszem...
   - A raktáros nem lepődött meg a kérdésen, szinte azonnal rávágta:

   Van egy kis ház a Váci úton, nem messze a Dagály utcától, de csak ágyat adnak, szobát nem, legalábbis ezt mondják az itteni hajósok. Nem drága, próbálja meg...

   Méhes megtalálta a házat, benyitott a nehéz faajtón, s egy köpcös férfival találta szembe magát aki a kapualjban rámolt a félhomályban. A házmester volt, aki gyorsan betuszkolta az oldalt nyíló kis ajtón. Odabenn erős ételszag és fülledt meleg volt, A köpcös előrement, kinyitott egy másik ajtót, szélesre tárta és előre mutatott. Két ágy volt benne, és némi bútor sok léggyel és csukott ablakkal.
  Ne nyissa ki, mert éjszaka gyakran bedobálnak mindenféle szemetet - figyelmeztetett a házmester és kiment. Nem mondott árat.
   A férfi lefeküdt az egyik ágyra, nemigen nézte milyen a felszerelése, a hajón is ugyan azt az ágyat használták heti váltásban. Éjfél tájban női kuncogásra ébredt, s néhány pillanatra a villanyt is felgyújtotta valaki. Csak egy sötétkék aprómintás pongyola villanását látta, majd egy férfi árnyékát a szemközti falon, s kicsit mérgelődött. Csendesebb éjszakára vágyott, nem ilyen ágyringatós vihogós lihegősre. 
   - Az eperlekváros nő, aki virágmintás kartonruhában bújt mellé a legutóbbi éjszakákon, csendben ölelte át, még csak nem is szuszogott, és jó volt az illata. Méhes nem is vágyott többre, még csak kísérletet sem tett egyikük sem. Szerencsére nem sokáig tartott a vihogás, odaát halkan jó éjszakát suttogott valaki és csöndesen kiment.
   - Másnap reggel amint elkészült magával, a férfi kiment a konyhába, hogy elszámoljon. A házmester tokaszalonnát majszolt az asztalnál, a szája piros volt a sok paprikától, Karvaly két százast tett le a terítőre. Elég lesz? - kérdezte. A köpcös inge zsebébe gyűrte a pénzt. 
   - Még sok is..., várjon, adok vissza. Felállt s az ajtón lógó sötétkék aprómintás pongyola zsebéből kiszámolt ötven forintot.

   - A vonat kora délután érkezett Duna melléki falujába. Hazaballagott, a kertkaput nyitva találta, de még a ház ajtaja is tárva. A verandán dunyhák pokrócok kiterítve a forró napon. Estefelé Simonné is átjött a szomszéd házból aki hónapok óta felesége, vagy valami ilyesmi. Meg is feledkezett róla. Igaz, jónak találta a sárgaborsó főzeléket, s megevett hozzá néhány fasírtot is amit a tűzhelyen talált. Nem gondolkodott, valahogy természetesnek tűnt mindez, különösebb felhajtás nélkül.

   - Simonnal egykorúak voltak, együtt jártak mindenhová, s amíg Simon apja élt, nyaranta segédkeztek minden cséplésnél az öreg Hoffer körül. Méhes csodálta a hatalmas büffögő gépet, sokszor még szántásnál, favágásnál is szívesen körülötte volt. Leginkább persze a cséplés volt az igazi mulatság, amikor a cséplőgép közelébe állították, és azt széles, vastag bőrszíjjal, nyolcast formáló áttétellel hozták működésbe. Ez lett aztán az öreg Simon veszte. Kicsi szőrős emberke volt a lottyos Simon, s egy nyári délután, amikor már a munka végét várta mindenki, talán a fröccsök bódulatában, talán csak éppen megbotlott, beleszédült a nagy lengő nyolcasba, s a hatalmas bőrszíj összecsomagolta mint egy pulikutyát.
   - Simonnak ekkor változott meg addigi felelőtlen, szabad élete, mert további élete útját már a párt egyengette. Komoly potentát volt ugyanis apja, a lottyos Simon - bár ilyenformán csak suttogva merték nevezni a faluban - ez abból is látszott, hogy segédet is kineveztek mellé a Hoffer beindításához, aki a lendkereket megforgatja, és elvégez minden egyebet, mert az öreg csak az utasítgatáshoz értett, egyébhez sem ereje, sem tehetsége nem volt.
   - Simon egy távoli nagyobb faluban járt iskolába, kollégiumban lakott, csak hétvégeken járt haza, s a két szabad napot apja szőlőjében töltötte. Méhes minden alkalommal kiballagott vele, s megosztoztak a kevés borocskán is amit termeltek.
   - Amikor vége lett az iskolának, néhányan felkeresték, pártbéli emberek, így került a hajózáshoz, és nem is bánta egyáltalán. Egy hét munka, egy hét szabadság. Tetszett neki ez az életforma, de párt már arra is alkalmasnak találta, hogy részt vegyen egyéb dolgokban is. Mivel sok szabadidővel rendelkezett rábíztak egy fontos feladatot, a Szovjetunió című lap terjesztését. Ezidáig nem nagyon kapdosott senki a szép színes lap után, de a vezetők bíztak benne. Simon is bízott a sikerében, csak arra nem számított, hogy idővel egyre kevésbé igyekszik haza a heti turnus után, hogy a terjesztéssel foglalkozzon. Egy idő után már maga fizette az eladhatatlan lapokat, s azok szépen gyűltek spárgával átkötött stószokban a konyhájában. Simonné, a felesége, mert időközben megnősült, sokat elajándékozott ezekből, főleg olyanoknak akik vásározni jártak, és abba csomagolták tavasszal az eladott palántákat. A vastag papír jól tartotta a vizet, a palánták napokig sem száradtak ki, és Simonné persze így jutott jó sok életerős palántához.
   - Aztán Simon hirtelen meghalt. Méhes nem értette miért. Járt mindenféle mendemonda, hogy belefulladt a fürdőkádjába, meg egyebek, de hát fürdőkádja sem volt.

   Nyár elején történt. Simon odakinn, szakadó esőben tépte a borsószárakat, s hordta be a konyhába, hogy Simonné és az anyja leszedje róluk a termést. Mire Simon végzett, odabenn nagy halomban állt a rengeteg borsó zöldje. Megállt az asztal előtt, furcsán, nehezen vette a levegőt, és erősen izzadt. Az asszonyok elküldték, hogy szedje rendbe magát. Sokáig nem került elő, így hát Simonné benézett hozzá kamrába. A férfi egy hatalmas dézsában kuporgott lehajtott fejjel. Nem mozdult. Az asszony megböködte, de akkor sem mozdult. Nem hitte, hogy meghalt. Miért tette volna..? Nem volt semmi panasza, idővel még a Szovjetunióval is megbékélt.
   - Méhes persze rögtön értesült mindenről és intézkedett. Lesöpörte az asztalról a borsószárakat, szépen ráfektette Simon meztelen testét és betakarta egy lepedővel. Nagyon furcsán nézett ki a barátja. Mosolygott. A legfurcsább azonban a hegyesen meredező ádámcsutkája. Méhes felemelte e fejét, s akkor már nem meredezett. Körülnézett, mit tehetne alá. Simonné szinte olvasott a gondolataiban, fölkapott egy kisebb köteg Szovjetuniót, és gyengéden a halott feje alá helyezte.
   - Számítunk magára szomszéd - nyivákolta Simonné anyja, és a lánya is látványosan a vállára borult. Simon nem szólt semmit, pedig ő rendezte mindezt.
   - A hajnalig tartó kivilágítást, a sirató asszonyok vonulását, mindent, még barátja a Karvaly szótlan irtózását a sok felfordulástól. Simonné még aznap este áthurcolkodott Kálmánkával, Simon kisfiával. Odaát csak a halott maradt kiterítve.
   - Fél a gyerek a halottól - mondta Simonné. Hosszú parasztház volt két szobával, Méhes átengedte a nagyobbik szobát, melyet amúgy sem használt. Ezentúl meleg étel várta amikor hazaért a váltás után, és dolgozott a szőlőben, mintha semmi nem történt volna. Simonné később sem tudta magára vonni a férfi figyelmét semmivel, lassan beletörődött, hogy úgy élnek egymás mellett mint egy jászol elé kötött ló, meg egy tehén békés nyugalomban.
   - Ezt az anyjának mondta egy alkalommal, amikor az házasságra biztatta. Nem vesz el soha, máson jár az esze - panaszkodott Simonné. Tudom, érzem. Legutóbb két nagy üveg eperlekvárral állított haza. Csak néztem...Megkérdeztem honnan szerezte, de nem válaszolt. Rágta a fasírtot.
   - Honnan szerezte?- kérdeztem. Van - csak ennyit mondott.Pedig tudom, hogy nem szereti a lekvárt, csak belenyal, neki ennyi is elég. Mondtam, felfőzném, és széjjelporcióznám kisebb üvegekbe, de arra sem mondott semmit. Esetleg pálinkát is főzhetnék belőle - na erre már felélénkült, hogy azt lehet e?
   - Így lett pálinka az eperlekvárból, azt sem tudom mennyi, mert elzárta a maga szobájába.

   - Méhes már második hete savanyodott odahaza, a szőlőbe sem járt ki, nem volt mi célból, gyötörte a feladat, hogy ajándékot kell vennie Kálmánka születésnapjára. Végigjárta a közeli város minden üzletét, de semmi célszerű holmit nem talált. Végül egy ruha üzletbe ment be, ott sem tudta mi tévő legyen, aztán megpillantott egy halom színes nyakkendőt.
   - Magának lesz, vagy ajándék? - szólalt meg mellette egy fiatal nő.
   - Ajándék, születésnapra. A barátom fiának...
   - Hány éves a fia?
   - Nyolc
   - A nő nem kérdezett többet, arrébb ment.

   - Hazafelé menet a postással találkozott, aki kezébe nyomott egy táviratot. Sürgős berendelés Dunaalmásra. Csak néhány lépés volt hazáig, de szinte repült. Az úti poggyásza készen várta, éppen csak felkapta az eperpálinkával együtt. Még a nyakkendőt is majdnem elfelejtette. Visszament otthagyta a konyhaasztalon a távirattal együtt.

    - Dunaalmás alig pár kilométerre volt a helytől, ahol korábban a havaria miatt várakozott, s ahol ismeretségbe bonyolódott a nővel, aki virágmintás kartonruhát hordott. Este leevezett a pontos helyére, s kiment az eperföldre. A csősz nem akart emlékezni a nőre. Csak a fejét rázta - értse meg két lányom van, nem hiányzik ez nekem.
   - A vasúti őrháznál sem járt sikerrel. Nincs nekem testvérem, se itt sem odaát, mondta a nő, de a Karvaly nem hitt neki. A határőröknek sem akik egy este feljöttek a pallón.
   - Miért nem húzza be kérdezte az őrmester, bárki meglepheti így éjszaka...A karvaly éppen erre várt, de azt az őrmester sem tudhatta.
   - Megtalálták a nőt, akit itt is kerestek? - kérdezte
   - Az őrmester bosszúsan csóválta a fejét. Csak egy olyanforma ruhát találtunk a zubogónál felakadva. Akár az övé is lehetett.De hova lett belőle...? - morfondírozott. 

   - Szombat estefelé az egész napos eső már csak csepergett, amikor a hajósok kimentek a partközeli bucsuba.
Az árusok már pakolásztak, a néhány érdeklődő a pocsolyákat kerülgette. A karvaly a céllövöldét választotta, mert ott nyerni is lehet valami ajándékot. Szerencséje volt sikerült telibe találnia egy pálcikás papírvirágot, amikor megszólalt mellette valaki.
   - Nálam is kihalászhatja a szerencséjét!
   - A néptelen céllövölde mellett széles, lapos vízzel teli edényben fahalacskák úszkáltak. Kisgyerekek kedvence.
Majdnem olyan mint amaz volt, nézett rá a férfi. Középkorú, a ruhája is hasonló, de ez inkább Simonné volt teljes egészében. Biccentett, esőkabátjába mélyesztette a nyeles papírvirágot, s odébb állva behúzódott egy még nyitva tartó büfésátor alá. Leült, elővette az eperpálinkát, de csak kicsit kortyintott belőle.
   - Éppen visszasüllyesztette a kabátja belső zsebébe, amikor szemközt megszólalt a halacskás nő.
   - Nem illik a kocsmában sajátot iszogatni...
A Karvaly elővette az üveget. Megkóstolhatja...Legyen a vendégem. Emlékeztet valakire.
A nő felnevetett - ó ha tudná, mennyien mondták már ezt nekem - aztán fizettek valami ócska kevertet. Leült a férfival szemben fejére tette annak tányérsapkáját. Nem tudom szabad e elfogadnom - mondta incselkedve.
   Nem kötelező - mondta a férfi, s már dugta volna vissza a zsebébe, amikor a nő kinyújtotta a kezét. Hosszan kortyolt s aztán elismerően bólogatott. Alig tudott megszólalni.
   Eperpálinka, látom mindent beleadott, olyan ez mint a...
   - ... ne mondjon semmit. Örülök, hogy jólesett.

   - A Karvaly elhelyezkedett az ágyon, hátán érezte a meleg sugárzást, csendesen dolgozott benne az eperpálinka, amikor megszólalt mögötte a nő:
   -  Na mi lesz...? Ennyi...?
   - Aludjon - volt a válasz.
   - Aludni otthon is tudok - fortyant fel a nő és kiugrott az ágyból.
Döngve csapta be maga mögött a kabin ajtaját, léptei aprókat koppantak a pallón. A férfi is kiszállt az ágyból, esőkabátjába bújt, kiment, behúzta a pallót, aztán sokáig csak a vizet nézte, a kis hegyes tüskéket, az esőcseppeket.
   - Lement visszafeküdt a hideg szalmazsákra és eszébe jutott a füzet.Nem találta a helyén, legalábbis ahová ő dugta, de egy másik sarokban a kezébe került.
Csak az első oldal érdekelte, ahol valami hulló falevelekről volt szó. A gyertya már a végét járta, alig világított:
   " Szél fútta levél a világ de hol az ág, ki az ág.

     Zelk Zoltán

Jól emlékezett, hogy ez a név korábban nem volt ott. Kurucz hát megtalálta a füzetet. Gyorsan visszadugta ahonnan kivette és visszabújt a hideg nyirkos szalmazsákra. Nézte a gyertya mellé tett nyeles papírvirágot, a lassan kimúló gyertya apró  szikráit, ahogy a kanóc lassan legörbülve ér a kis viaszpocsolyába, s aztán végleg elalszik. Az eső finoman pergett a kabin vaslemezén, néhány hangosabb loccsanás tolóhajó közeli vonulását jelezte, s még hallotta a mély kürt hangját, amint a kanyarba ér.

   - 

   - Már csak ketten kuporogtak a fogászat várójában, amikor végre kiszólt az asszisztensnő.
   - Méhes...!
   - Magas, cserzett arcú férfi állt fel a hívásra - se úr, se elvtárs...- mormogta maga elé.
   - Azt hitte a kék, ezüstgombos hajósruha kelt némi tiszteletet egy ilyen kisvárosban, de csalódott.
Nem mintha ujdonság lett volna az ilyesmi érzés az életében, mert hosszú évek óta járta már a Dunát heti váltásban, s szerdánként, már reggel rosszkedvűen ment ki a fedélzetre. Délben megjön a váltás, és haza kell menni a semmibe. A vonat csak többszöri átszállással késő éjjel ért a falujába, le sem vetkőzött, ruhástól dőlt az ágyba, még a cipőjét is képtelen volt lerúgni. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a csatlakozásra várva morcosan feltöltötte magát mindenféle rossz fröccsökkel, néha keményebb rövidek sorával is, hogy a bánatát mielőbb elfelejtse.

   - A fogorvosnő megtapogatta a felduzzadt arcot, s azon méltatlankodott miért nem kereste fel korábban, mert ebből még nagyobb baj is lehet, mondta aggódóan.
   - Holnap visszavárom, ezzel köszönt el tőle.
   - Holnap szerda, műszakváltás - fordult vissza a férfi mosolyogva, és kiment

Örült, hogy megszabadult a fájdalomtól, de korai volt az öröme. A duzzadás ugyan eltűnt másnapra, nyoma is alig maradt, de a fájdalom kitartott erősen. Még a Duna látványa sem tudta felvidítani, s már bánta, hogy nem szerzett be  útközben valami alkalmas fájdalomcsillapítót. Pálinkát vett helyette, fekete cimkés cseresznyét fél literrel, az is megteszi - gondolta.

   -  A partra érve már messziről felismerte, hogy a hajója rossz helyen áll. Csak nem valami havaria - nyilallt belé a sötét gondolat. Pedig az volt. Kurucz, a váltótársa bevárta a dereglye mellett, s egy lemondó mozdulattal intett a hajó felé.
   - Belémjöttek tegnap fönn a kotrónál amikor elszakadt a kötél. Jönnek majd érted valamikor, addig itt ehet a fene.
   - Méhes a dereglyét bámulta, észre sem vette, amint a másik megpaskolja a vállát, s aztán elsántikál. Nemigen társalogtak amúgy sem, ennyi is elég volt. Kurucz kerülte a locsogást. Megtette amit kellett, némán végezte a dolgát, a többi nem érdekelte. Valami repeszt, vagy golyót hordott a lábában rossz helyen, az zavarta a járásban, de nem akarta kivetetni. Emlék -  mondta, ha rákérdeztek. A benn töltött éveimet sem tudom kivetetni, sem madzagon hordani a nyakamban, ha már kivették. Jobb ha magammal viszem  a sírba. Emiatt persze makacs hülyének nézték, de nem törődött vele.

.  - Nem nagyon kellett keresgélni, a férfi hamar megtalálta a törést. Közel volt a vízhez, nagyobb hajók hulláma könnyedén átcsapott rajta. Kipakolta a holmiját, aztán keserű képpel kiballagott a partra az üveg pálinkával. Mintha víz lett volna, itta, de semmi eredménye nem volt. A Duna úgy csobogott a dereglye körül ahogy szerette, de most inkább zavarta, mert a fájdalom nem akart elmúlni. Hosszan ült magába roskadva, azt elindult uszadékfáért. Ismerte minden folyamkilométer zegét zugát, vakon is odatalált volna ahhoz a kis öbölhöz, ahol a zöldár korábban partra hordta.

   Talán a feketecimkés csersznye, talán valami más volt az okozója, de elég kábán ért a farakáshoz, melynek oldalában egy középkorú nő ült.
   - Maga mit keres itt? - a hangja szinte durva volt.
   - És maga?
   - Én hordtam össze a múlt héten, szálljon le róla.
A nő válasz helyett rágyujtott, aztán felállt.
   - Maga a Karvaly? - kérdezte mosolyogva.
Méhes meglepődött a kérdésen.
   - Honnan tudja?
   - Szoktam beszélgetni a hajósokkal, amikor errefelé járnak.
   - Idevalósi?
   - Nem.
   - Hát akkor?
   - Azt mondják maga rossz ember.Én meg kiváncsi vagyok milyen az.
   - Nem vagyok rossz ember, csak rosszul érzem magam.Tegnap kihúzták egy fogam és nem akar csökkenni a fájdalom.
   - Sajnálom - mondta nő és kihúzott valami batyufélét a farakás alól. Orvosságom nincs, de olyat főzhetek magának, amitől elfelejti. Felemelte a batyut, oldalt egy kacsa feje lógott ki belőle
    - Méhes nagy mestere volt a vadkacsák fogdosásának, a tojásaikat is gyakran gyüjtötte, mert gyakran szenvedett pénzhiányban, s ilyenkor azokkal házalt a partmenti falvakban, de sohasem gondolta volna, hogy más is képes ilyesmire. Egy nőről semmiképpen.
   - A férfi kötéldarabot dobott a földre, azzal kötötte át a jókora nyaláb fát, és visszaindult. A nő követte. Ettől kezvde már minden úgy történt mintha megegyeztek volna. Pedig egy szót sem szóltak egymáshoz. Először víz forrt a nagy vörös fazékban, aztán a kacsa főtt benne, ők meg ültek és nézték a tüzet. Méhest csak az állkapcsában lévő erős nyillalások érdekelték, a nő egyáltalán nem, pedig lett volna mit nézni rajta. Rémlett, hogy látta már valahol - talán épp Dunaalmáson, ahol műszak után, még épp világosban kimentek a búcsuba. Talán ott, vagy a part mentén az elevátor tájékán amikor kirakodott. Akkor is mintha ez a virágmintás nyári ruha lett volna rajta.
   - Nem kérdezte mit keres errefelé, pedig szerette volna. Inkább a sürgölődését figyelte, ahogy a kacsával foglalkozik. A főzésből sütés lett, olyasmi készült amire ő nem volt képes. Félt, ha elfogadja a vacsorát, nem lesz ereje visszautasítani, hogy fölkérezkedjen a hajóra. Nincs papírja hozzá. Másokat nem érdekelt az ilyesmi, de ő ragaszkodott a szabályokhoz. A hajóntartózkodási engedély szigorú dolog. Aztán mégis. Talán a fejében zúgó erős nyilallások, talán valami más eshetősége ellágyította. Ha már elfogadta a kacsasültet, ez a legkevesebb.
   - Elég jól megfértek a szűk vaságyon, hamar elaludt, de úgy éjféltájban muszáj volt kimennie a fedélzetre. Nézte a csendes vizet, a sötét túloldalt, amikor megszólalt mellette a nő.
   - Segíthetek magán, ha gondolja. Van lejjebb a vasút mentén egy őrház, ott lakik a húgom, egy eleven gyógyszertár.
   - Méhes ebbe is belement, már nem is csodálkozott magán. Lefelé evezett a part mentén ahol a Duna majdnem visszafelé folyt. Néha megálltak a lelógó ágak fedezékében, hallgatóztak.
   - Nem kell félni a határőröktől, ismerem őket, szoktam velük beszélgetni...

   - Ahogy kikötöttek a férfit rögtön elnyomta az álom. Nem tudta meddig volt távol a nő, de mintha el sem ment volna. Belépett a ladikba és ellőkte a parttól. Hozott valami gyógyszert, kettőt a férfi markába nyomott, aztán egy üveget, amire az nem számított. Hosszú kortyokban nyelte a pálinkát, éppen úgy mint a feketecimkés cseresznyét, de ez erős volt, nagyon erős, és volt benne valami kesernyés édes, istentudja micsoda. A rézelejét is szinte elnyomta..
   - Másnap reggel valami kolompolásfélére ébredt. Tiszta volt a feje, és a többnapos fájdalom is eltűnt. Bosszantotta a zaj, gyorsan felmászott a vaslétrán, és kidugta a fejét a kabinból.
   - Megölöm, megölöm - lihegte a nő egy bottal a kezében. Azzal böködte a nagy vörös fazék alját. A férfi lerohant a hosszú pallón a partra.és kikapta a botot a  kezéből.
   - Nem öl meg maga senkit - mondta döhösen és messzire hajította a botot. Aztán felkapta a fazekat, majdnem elhajította azt is a bot után, de észrevette a benne lapuló egeret.
   - Ezzel kínlódik kora reggel? Mi ütött magába?
   - Ki akarom mosni, mert lekvárt főzünk.
  - Főzünk...? Mit?
  - Eperlekvárt - mondta a nő, most már teljesen lenyugodva. Van itt a közelben egy nagy eperföld. Ismerem a csőszt, szoktam vele beszélgetni.

   - Napnyugtakor az eperföld melletti akácosban várakoztak szótlanul. Amint besötétedett a nő felállt, kivezette Méhest egy sötét bodzáshoz. Ezen a részen keressen - mondta és eltűnt. A férfi várt egy kicsit, de hamarosan világosság gyúlt a csősz kunyhójában, s akkor nekilátott a szedésnek.Hatalmas érett szemek között matatott, bele is kóstolt a zsákmányba és jónak találta.

   - A nagy uborkásüvegek, melyekben Kurucz a kisérletezett korábban kovászolással, most megteltek eperlekvárral. Három méretes üveg, meg egy csajka, csak úgy, mindennapra. Méhes majdnam hálás volt, de nem volt biztos benne, megteheti-e. Nem merte elzavarni a nőt, jól megvoltak, pedig még a nevét sem tudta. Próbálta arrafelé irányítani a ritka beszélgetést, de a nő kitért előle.
   - Jobb, ha nem tudja - mondta keserüen.
   - Maga persze ismeri az enyémet.
   - Csak azt tudom, hogy a nagy orra miatt hívják karvalynak. Az meg nem az igazi neve.

   - Este krumplit sütöttek a parton, azt is a nő hozta, istentudja honnan. Hozta és kész. Méhes a Dunát figyelte, de megnyugodott, mert ilyen későn már nem jöhet érte senki. Egyre kevésbé várta. Az éjszakára gondolt, amikor majd a meleg test a hátához simul. Egyébre nem vágyott. Nem is történt más, de elfogadta így a helyzetet.
   - Szoktam velük beszélgetni...Tulajdonképpen ez az odavetett mondat sem érdekelte. Előbb utóbb persze érte jön egy jeges, vagy valami más, levontatja a kikötőbe és vége a vakációnak.

   - Másnap beballagott a faluba cigarettáért. A nő már korábban elment valahova, nem kérdezte hova, de kissé nyugtalanította a dolog. Visszatérve egy zöld határőrdzsippet talált a hajója közelében. Két katona várta, egy őrmester, meg egy tizedes.

   - Maga az a Karvaly...?
   - Méhes János vagyok, dereglyés, várom a mentést - modta a férfi, és indult volna fel a deszkapallón, semmi dolga a határőrökkel. Meglepődött, hogy utána kapaszkodtak,s az őrmester még a kabinba is letolakodott.
   - Egyedül lakik itt?
   - Méhes János vagyok, dereglyés - itt vannak a papírjaim...
Az őrmester eltolta a férfi kezét - nem érdekelték a papírok. Egy nőt keresek - mondta, és szúrósan belenézett a Karvaly szemébe. Középkorú, szőkésbarna virágmintás ruhában. Nem szép, nem csúnya, teljesen átlagos.
   - Méhes a fejét csóválta, de erősen figyelte az őrmester minden mozdulatát. A szűk kabin, amolyan egyemberes, elég rendetlen benyomást keltett. Főleg a sarokban lévő rongykupac miatt. Volt azon pokróc, öreg pufajka, de nem találta akkorának, hogy embert keressen alatta. Üvegek lapultak ott dunsztban szakszerűen, a jövendő megédesítői.
   - Ha észlel valamit szóljon be az örsre, veszélyes ez a nő, nagyon keresik odaátról. Sok van a rovásán. Azt mondják embert ölt, szólt közbe a tizedes.
   - Ez hülyeség - intette le az őrmester. Azt talán nem, de a férjét elvitték valami pofázás miatt, ő meg eltűnt. Egyébként amúgy is sokan jönnek át, ha van valami takargatni valójuk - még a Balatonra is lemennek, azt hiszik ott nem találják meg őket. Szóval, csak figyelmesen. Éjjelre jobb ha behúzza a pallót, nehogy meglepje magát.

    - Méhes kikisérte őket és behúzta a pallót. A kis szokolt maga mellé tette egy ládára, és lefeküdt. A tízórás hírek után kikapcsolta a rádiót, felment a fedélzetre, rágyujtott, s mint mindig, hosszan nézte a Dunát. A sötét túloldalt, ahonnan elindult erős lámpával egy motoros, de a folyó közepé megállt. Hosszan pásztázta az innenső partot, Karvaly hajóját is. Amikor befejezte és visszaindult, a férfi kitolta a pallót a partra.

   - Gyufa sercenésére ébredt, megpillantotta a két erős lábat a vaslétrán, s kissé följebb a színes kartonruhát.
   - Bejöhetek? - kérdezte a nő csendesen.
   - Eddig sem kérdezte...
   - Csak mert mostmár tud rólam valamit. Valamit ami nem is igaz.
   - Én csak azt tudom, hogy finom az eperlekvár...A többi nem érdekel.
   - Bajt hozok magára, inkább elmegyek...
   - Majd holnap - dünnyögta a férfi, és arrébb húzódott helyet kínálva.

   - Másnap koradélután feltűnt a jeges egy kis sziget takarásából. A karvaly, amint közelért, meglóbálta a körtét és pontosan oda dobta szakszerűen ahova kellett. A körte vékony zsinórjára odaát fölkerült a huszonnyolcas, azt áthúzta, rögzítette, s közben nem gondolt semmire. Hátraballagott a kormányállásba és intett a sapkájával.
   - A tarkaruhás nő ezúttal is távol volt, a férfi nem tudta merre. Pedig nem ment messzire. A kis öböl uszadékfái mögött bújt meg, s figyelte a műveletet. Hallotta a jeges jelzését, és látta a Karvaly hosszú egyenes alakját a kormányállásnál. A fősodor felé haladtak, hogy kikerüljék a kis szigetet, aztán egyenesbe érve a jeges felgyorsított. A Karvaly csak most fordolt a part felé, elébb nem tehette. Erősen sütött a nyáreleji nap, elvakította, A partot hiába figyelte. Csak a korán sárguló bokrok vad színeit látta, a szürke homokpadot, egyebet nem. Aztán a kis sziget fái eltakarták előle mindent, s inkább előre nézett.

    - Sodorirányba. 

    (  M.K emlékére! )


   - Amint  beléptem a műhelybe rögtön feltűnt, hogy a nyomorult Radicsnak ismét levele van.
Már megint. Hogy rohadna le a keze a kis kurvának. Ezzel kell szórakoznom minden hétfő reggel?
   - Belevágja a nagyollót a varrógép valamely finom részébe, olyan helyre, ahol alkatrészt kell cserélni és persze ott van összesodorva a levél. A szíj, ahogy ők mondják.
  - Hétfőn reggelenként hozzák fel a ezeket a szarokat a női körletből és ez az összekarcolt gép már harmadszor van itt. Megvan a módja, hogyan passzolom át majd Radicsnak, a többi az ő dolga. Ha válaszol, ugyan oda dugja majd a saját levelét, s később a gép visszakerül. Irigyeltem őket, de inkább dühös voltam, mert nem akart fizetni a postáért.
   - Szarok a kis hugyosra - mondta, lóg rajtam, jól belekevert a szarba, ha nem pofázott volna, most nemnnék itt.

  - Hamar kijavítottam a gépet, átmentem a varrodába, körbesétáltam, s aztán csak úgy, megálltam Radics asztalánál. Nem nézett föl, értette miről van szó. Kiemelte a gépét, visszaindultunk. Marosvölgyi őrmester állított meg.
   - Mi van Radics már megint hurkol? - kérdezte.
   - Az...
   - Csak más ne legyen - szólt utánunk az őrmester. És vihogott.
   - Ettől ne félj - mondtam, ez nem törődik az ilyesmivel.

   - Radics bosszúsan olvasta a rövid levelet, írt rá valamit, aztán visszadugta a gépbe. Küldd vissza, mondta közönyösen. Aztán állítsd le valahogy ha tudod, engem nem érdekel. Tegnap este a belga gróf megint sokáig kinn volt. Gyanítom, wamzer, s az őrmester is ezen vihogott. Szivesen megfojtanám a kis hülyét, a kilencágú koronáját pedog feldugnám az agyáig. Ha egyáltalán van neki.
   - Nem kellett megfojtania a grófot, néhány nap múlva cipész lett belőle, és erősen lefogyott. Odaát nem értékelték az öröklött címét, félénk lett, a délutáni sétán is lehajtott fejjel rótta a köröket.

- - - - - -

   - Már vagy másfél hónap is eltelt a nagy változás óta, kezdtünk belerázódni az új életbe, de nem sok örömet hozott. Hiányzott valami, pedig itt a Gyüjtőben, ebben a mérnöki szárnynak nevezett épületben ( a későbbi fordító iroda ) mindenünk megvolt, a miről odalenn Saujhelyen álmodni se lehetett. Fűtés, víz, wécé odabenn, hetente fürdőzés, amit több mint egy éve nem tapasztaltunk, ráadásul ehetőbb és főleg sokkal több kaja, és mégis. Hiányzott valami, talán a mindennapi nekifeszülés. Hogy mindenért meg kell küzdeni, a legapróbbakért is, ami tartást tudott adni, s az ember sohasem engedhette el magát. Az utóbbi időben már csak egy vödör forgácsot kaptunk naponta, és nyitva kellett tartani az ablakot. Szerencsére tél elején a kisudvarba tették át a délutáni sétát, ahol a szétfolyt bitumenes zsákok felé tágítottuk a kört, és sikerült apró darabkákat lerugdalni róla. A csillogó fekete szilánkokat aztán belekevertük a forgácsba, s így tovább égett.

   - Ilyesmik, nem nagy dolgok, de mindig történt valami. Még a folyosómosás is hiányzott, a vele járó "kibli,víz", mert elfoglaltság volt az is. És közben a szólók' a vécében. Sok minden. Talán még a verések is, mert még az is jobb annál, ha le sem szarják az embert.
   - "Mán kível vagy" főtőrzs bődülései, a Lenines' izgalmai a holdbéli emberekkel kapcsolatban, BÉÉ hadnagy zavaros kinyilatkoztatásai a dolgozó népről és a társadalomról, akii a szájától vonja el a falatot mert törődik velünk és lehet, hogy egyesek írányába' megbocsátó is lehet.
    - BÉÉ hadnagy is velünk költözött, de csak ritkán került elő. Egy délután mégis megjelent egy tangóharmonikát cipelve. Felsorakoztunk, vártuk, hogy játszani fog valamit, de csak bejelentette, hogy, a jövőben minden vasárnap ki lehet kérni a harmonikát egy órára. Mintha maga is érezte volna a dögunalmat, s egy kis kultúrát akart volna becsempészni. Mondta is, hogy ez egyfajta kultúrális misszió, vegyük komolyan.
   - Szólt is vasárnaponként a harmonika, de valahogy mindig a második emeletről, s mindig ugyan abból a zárkából. 
   
   - Radics egy hétfő reggel arra kérte az őrmestert, hogy vegye vissza a grófot, nem szeret cipészkedni, jobb helye lenne nálunk. Az őrmester nem értette a kérést, ahogy én sem. De néhány nappal később megértettem. Séta után felfelé vonultunk, őr nem volt a közelben, amikor elhangzott a parancsszó: ...Repülő...Körülöttem, vagy öten hasra vágták magukat, s a belga gróf is köztük volt. Kúszva másztak felfelé a lépcsőn.
   - Ismertem a légiózást, de soha nem szerettem. Undorító amikor két három tiszt bármikor képes halomra verni, terrorizálni a zárka többi tagját, a légiósokat. Radicstól tudtam meg, hogy vasárnaponként van a hivatalos deresre húzás, és ahhoz kell a harmonika. Hogy zene is legyen hozzá és elnyomja a kellemetlenebb hangokat.

   - Sajnáltam már a grófot, nem tehetett róla. Vasárnaponként deresre húzták, s egy hétig lépni is alig tudott. Kinn, belgiumban beleneveltek valami fennhéjázó gőgöt, amit először csodáltak a bentiek, aztán kegyetlenül büntették.
   - 56' decemberében került ki egy osztrák táborba, ahol felfigyelt rá egy idősebb önkéntes hölgy.
Tetszett neki a fiatal szőke gyerek, magához vette, kivitte belgiumba és adoptálta. Állítólag így lett gróf belőle  egy szép nagy kastélyban. Mondom állítólag. Később megismerkedett a hölgy unokafivérével, aki sportkocsin furikázta fél európán át, aztán sok érdekes dologra is megtanította. Titkos fényképek készítésére, titkosírásra, és a szőke gyereknek nagyon tetszett mindez, és amikor megkérték, hogy próbálja ki a dolgot odahaza, hát belement. Miért is ne? Annyi jót kapott már ifjú grófként, illett meghálálnia valamennyit a sok jóságból. Majd két évig játszhatta a grófot a kastélyban, kicsit honvágya is volt már, könnyen, hivatalosan jött vissza, és rögtön munkához is látott. Olyan helyet kellett keresnie, ahol kinn van a tábla: Fényképezni tilos!
   - Mintha már várták volna idehaza...Ezen kicsit elcsodálkozott.

   - BÉÉ hadnagy lassan tért magához a költözés kábulatából, de amikor sikerült neki, rögvest új szervezésbe kezdett. Már korábban is gyakran szónokolt Makarenko pedagogiai munkásságáról, de most komolyra fordult a dolog.
    - Marosvölgyi őrmestertől tudtam meg mire készül. Bejött a műhelyembe és azt mondta halgassam végig és ne pofázzak közbe. És másnak se mondjam el amit hallok, mert az is fontos.
   - A hadnagy önkormányzatot akar csinálni. Hülyeség, de ez a dilije. Kinevezi az önkormányzat tagjait. Szobaparancsnokok és műhelyparancsnokok lesznek a tagok. Te mindkettő vagy, de csak egy tisztséget kapsz. Ezekre ruházza át az összes olyan dolgot, amit neki meg a többi tiszteknek lenne a dolga. Érted?
   - Értem, de én itélkezzek a többiek felett, hogy néz az ki?
   - Mondtam, hogy ne pofázz közbe.
   - Jó...
   - El kell válalnod!
   - És ha nem?
   - Na jó, ne tudj róla, de lehetsz műszerész rendesen, papíron, ahogy a cipészek meg az asztalosok.
   - Szóval ez az ára?
   - Ez. Megéri, mert szakma.

   - Hamar megalakult az önkormányzat. Fura mód még működött is. BÉÉ hadnagy ragyogott ő teremtette. A két emeleti folyosón asztalt helyeztek el, ott ült az ügyeletes a zárkakulcsokkal. Délután egy időre kinyitotta az összes zárkaajtót, lehetett bóklászni, de minek. Talán ha magunkal hoztuk volna a könyvtárnak nevezett ruhásszekrényt a nagy rézlakattal, melyen aljára volt bedobálva vagy száz könyv. Mennyire hiányzott már az is. Ha sikerült meggyőzni a Leninest' és hajlandó volt kinyitni az ajtaját - micsoda öröm.
   Ilyenkor kikotorta csizmás lábával a kupacot, szétterítette a földön és elment tíz percre. Négykézláb válogattunk a kissé koszos könyvek között - volt köztük néhány figyelemreméltó, talán mert a bennük lévő pecsétek szerint valamilyen katolikus legényegylet tulajdonában voltak korábban.
   - Hetente tartottunk ülést, itélkeztünk. Kopaszranyírás, levélmegvonás, csak a légiózással nem tudtunk mit kezdeni. Vasárnaponként szólt a harmonika és a légió tisztjei beleröhögtek a képünkbe. Átmeneti hely volt ez, sem sötétzárka, sem kényszerzubbony, a kurtavas pedig már Saujhelyen sem működött, mert ahhoz állitólag orvos is kell, de efféle faksznival sohasem találoztunk

   - Aztán megérkezett a tigris, és borult minden. Tigrisnek hívták a szerencsétlent a fogai miatt, amiket még odakinn hegyesre reszelt. Hülye látvány volt, ahogy mereszti a szemeit és vicsorog. Radics ismerte és félt tőle, mert volt vele már találkozása. Jó kötésű erőteljes fickó volt, nem értettem miért kellett ehhez még a fogait is hegyesre reszelni. Néhány napi örjöngést követően sikerült egy üres zárkába becsalni és rázárni az ajtót. Nem tudtunk mit kezdeni vele.

   - Végül BÉÉ hadnagy oldotta meg a nehéz kérdést. Összehívta az önkormányzatot. Pandúrral jött, a légionisták főnökével, és rövid bekezdés után közölte, hogy márpedig Pandurt ezentúl kooptáljuk a testületbe.  Ez politika, vegyük tudomásul - és várta a szavazást.
   - A legnagyobb gazembert akit idebenn ismerhettünk? Ő fogja megoldani a tigrishez hasonló nehezen kezelhető dolgokat.? Mit szólna ehhez Makarenkó? A nagy példakép, a szovjet pedagógia félistene.
   - Hát jó, legyen. Szükség van rá. És így lett.

   - Az ülés után testületileg kisértük az új tagot a tigris zárkájáig, de csak ő ment be, BÉÉ hadnagy pedig még eddig sem jött el. Csak sejtettük mi történhetett odabenn, de a hangok sokmindent elárultak. Pandúr, ezután nevéhez méltóan kiválóan működött, s büszkén viselte a méltóságot. Még a légiózással is felhagyott. Rend lett, bár rövid időre...

    - Néhány hét múlva utólért az amnesztia, s egy hónapra rá megkerestem az őrmestert. Tudtam a címét, megadta.
   - Megyünk tovább - mondta szomorkásan, Tökölre, vagy hova, de már önkormányzat nélkül. Ahogy elmentetek - politikaiak - kitört az anarchia. BÉÉ hadnagy azt hitte igazi politikai húzás volt a kooptálás, de meg kellett szüntetni az egészet, mert a banditák fészke lett. Van ez így máshol is, följebb, falakon kívül is, még följebb...

   - BÉÉ hadnagy demokratikusnak nevezte intézményét, annak is tartotta. Mert a hit a legfontosabb. Más nem számít. Megteremtettük a demokráciát - mondta, és ilyenkor fölfelé nézett, mintha Makarenkó helyeslő tekintetét kereste volna.
   - Csendben hallgattuk, aztán egységesen itélkeztünk, ahogy már korábban javasolta. A nemes és igaz, haladószellemű demokrácia nevében.

   - Marosvölgyi őrmester hülyeségnek tartotta az egész cirkuszt. A tököm - vetette oda, szokásos vigyorával.
   - Ilyen baromságot is csak idebenn lehet kitalálni...Pedig nem volt igaza. Nem látott a jövőbe, s valószínüleg meg sem élte.
   - Nyugodjék békében!