Inszeminator blogja

                          Ajánlás,

                      Sógornőmnek,

       A 70-es évek vége felé találtam a Múzeum kőrúti antikváriumban, beleolvastam, és félretettem valami asztalfélére, hogy majd visszajövök érte. Tulajdonképpen el is felejtkeztem róla, már fizettem, kifelé tartottam amikor megláttam egy idős férfi kezében. Elmélyülten lapozgatta, engem meg a fene evett, miért hagytam magára őrizetlenül? Vártam, hogy végezzen a lapozgatással, s közben azon gondolkodtam mi a fenét is kezdhetnék egy effajta kiadvánnyal. Nem is vagyok nő. Meg aztán mit tudhatott G.B. Shaw az ő nyugalmas korabeli angliájában az igazi, a megvalósulni vágyakozó szocializmusról, annak gyermek, sőt serdülőkori nyavajáiról édes Istenem....! Egyáltalán, micsoda vajúdások közepette rángatták napvilágra gyakorlatlan önjelölt bábái a poltikai szalonok világának... A kapitalizmus persze más tészta, arról már valamivel többet tudhatott...De csak valamivel többet, mert mi azért ezt is sokkal jobban ismertük. Mi általában mindent sokkal jobban és alaposabban ismertünk, erre számos bizonyitékkal is rendelkezünk, egész irodalma van akkori tudásunk meglepő alaposságának. Akár büszkék is lehetnénk rá. Tanultunk róla éjjel nappal, rengeteg szakértője is volt a témának, éppen úgy mint minden másnak, az afrikai oroszlánvadászatnak például. Szobatudósok és szalonpolitikusok gyötörték az agyukat, hogy a szép új világban minden a helyére kerüljön szabályszerüen és rendesen, nem ők tehetnek arró, hogy semmi sem úgy sikerült ahogyan elképzelték. Igenis mi tehetünk az összes félresiklásokról és kínos bukfencekről, mi mindannyian akik készen kaptuk az egész gyönyörűséget, csak nem tudtunk mit kezdeni vele.

        Volt egy kellemes része a gyüjtőfogházbeli rabkórháznak. A temető felé eső rész, valami lapos valami, talán terasz, ahová kivitték nyugágyaikat a momentán éppen ott tartózkodó szalonpolitikusok és világmegváltók, és azokban elterülve élvezték a kora tavaszi gyenge napfény bíztató sugarait. Ott sem gyötörték magukat kétkezi munkával, arra az alacsonyabb néposztályok alanyai mindig alkalmasabbak. Ráértek törprengeni a jövőn, melynek rendezésében volt még tennivalójuk.Távolabb - mögöttük jóval - a temető magasabb  sírkövei takarásában hozzátartozók kisebb csoportjai próbáltak mindenféle jelekkel kérdéseket feltenni, valamit megtudni a bennlévőkról, és nem értették miért nem jelzünk vissza. Nem tudták, hogy mi a mögöttük lévő látványban gyönyörködünk. Még távolabb ugyanis gyakran éppen dísztemetés zajlott katonazenekarral, hatalmas kandelláberekkel, fekete pompával, marcona munkásőrökkel ahogy illik. Derkovicsnak van egy képe, melyen egy tükörben, vagy hol zsúfol össze több generációt. Engem erre emlékeztetett a látvány szemben a kórházzal, a később fordítóirodának kinevezett épület ablakából.

        1945-ben adta ki a Dante könyvkiadó, és olyan veres a borítója mint egy Gorkijnak, vagy egy Lenin összesnek. Már ez is valamiféle kacsingatás lett volna...? A Szikra legalább vászonkötésben nyomta a nélkülözhetetlen Marxot, mint minden egyebet. Apám a Tolsztoijánus, a Turgenyevért, Dosztojevszkijért rajongó segédlelkész beszerzett sok hasonló marhaságot, olvasgatta is némelyiket, sőt oroszul is nekiállt megtanulni, de végül is az én szolgálatomra álltak az ilyen vastag és erőteljes kiadványok, mert a leszakadt ágyamat tökéletesen megtartották. Mondhatnám Marxon, Engelszen és a korabeli Csillag folyóirat példányain nőttem fel, ez utóbbiakkal prímán lehetett állítani a kivánatos magasságot, azokon aludtam, de néha bosszantott, hogy odalett a rekamié kellemes rugózása. Kemény dolog a mozdulatlanságba merevűlt száraz ideológia.

        Ravasz, nagyon ravasz ez a Shaw. Nyolcvannégy alapos fejezetben részletezi a nőknek szóló mondandóját, a nyolcvannegyedik tulajdonképpen a Zárszó, s aztán van még egy függelék. Ha eljut idáig az intelligens nő, az olyan mint Mary Stewart Cholmondely, már nem is kell tovább olvasnia, mindent tudhat szocializmusról és kapitalizmusról, mert a következő negyven oldal újraszámozva mindezek csupán rövidített változata. Amolyan zanzásított. Az iskolázatlanabb fajtának, modjuk piaci virágáruslányoknak. Ha egyáltalán tudnak olvasni.

       Bár nem vagyok virágárus leány, be kell vallanom olykor sokkal jobban élveztem az utóbbi összefoglalásokat, mert mentesek a bőbeszédüségtől. A 26-os bejegyzés: "A szocializmus ismérvei" pl a következőképpen hangzik:

    " A szocializmus teljesen függeltlen a szocialistáktól vagy irataiktól és kijelentéseiktől. " Csatlakozás a szocialistákhoz". Sokan a " Szabad utat az ügyesebbnek" hamis jelszóhoz való ragaszkodásuk hatása alatt vallják magukat szocialistának, de visszavonulnának tőle, ha megértenék, hogy a szocializmus a jövedelmek mindenki számára való feltétlen egyenlőséget jelenti, tekintet nélkül az egyes ember jellemére, képességeire, korára és nemére. A szocializmusnak ez az igazi ismérve és próbaköve, amelynek segélyével a szocialistát az emberberáttól, liberálistól, radikálistól, anarchistától, nacionalistától, szindikalistától, és minden egyéb elégedetlentől meg lehet különböztetni. Negyedik Henrik jelszava: " Mindenkinek tyúkot a fazekába" nagyon szeretetre méltó és barátságos, de nem szocialista...."

     "66. Látszatszocializmus.

   A háború példája mutatja, milyen könnyű valamely kormánynak a polgárok valamely csoportjának jövedelmét lefoglalni és minden kiegyenlitő fölosztásra, az iparnak, vagy kisüzemek államositására irányuló szándék nélkül egy másik csoportnak átadni. Ha valamelyik osztálynak, klikknek vagy iparnak sikerül uralkodni a parlamenten, hatalmát arra használhatja föl, hogy a maga javára minden  más osztályt és minden ipart kifosszon, nem is szólva a nép egészéről. Az ilyen eljárás temészetesen mindig ilyen vagy amolyan reform, vagy politikai szükségesség mezében jelentkezik. A valóságban azonban nem egyéb, mint olyan cselszövény, melynek csak az a célja, hogy az államot önző célokra használják ki. Ez még nem volna azonban ok arra, hogy mint káros törekvésnek ellenszegüljünk. Minden gazember ki a maga levesét akarja megfőzni, népszerű reformok horgával halássza ki a parlamenti szavazatokat olyan javaslatok javára, melyek személyes érdekeinek szolgálatára vannak hivatva..."

      "68. A kapitalizmus elszabadult kocsija.

    A kapitalizmus tehát állandó mozgásban tart bennünket. A mozgás nem rossz dolog: élet a nyugalmi állapottal a bénultsággal, a halállal szemben. Újitás az egyhangúsággal szemben és mindnyájunk számára nélkülözhetetlen, mert ha az elérhető legjobbat kapja (mondjuk a legjobb ételeket, a legjobb zenét, a legjobb könyveket, a legjobb kedélyhangulatot, vagy bármi mást, ami mindig ugyan az marad ) és folytonosan ugyanazt élvezi, lassanként megunja, sőt meg is utálja. A változékony kedélyű asszonyok például sokkal könnyebben viselhetők el, mint az unalmasak, bármily kellemetlenek is változásaik. Olykor megölik őket, de ritkaság, hogy elhagyják. Ha az emberek a fejüket csóválják, mert nyugtalan időkben élnek, kérdezze meg tetszenék e nekik, ha csöndes időkben, minden változatosság nélkül tölthetnék napjaikat. Aki autót vásárol, ezt mondja: "Minél lassúbb járású, annál jobb". A mozgás pompás dolog, ha hatalmunkban tartjuk és meg tudjuk fékezni, amikor veszélyessé válik. A megfékezhetetlen mozgás rettenetes dolog. Képzelje el, hogy olyan autóban ül, melyet sem kormányozni, sem megállítani nem tud. A tartályban kimeríthetetlen benzinkészlet van, s ön ötvenkilométers sebességgel száguld keresztül egy sziklás és meredek partokkal övezett szigeten ! Körülbelül ilyen érzés a kapitalizmus uralma alatt élni, ha az ember megértette annak lényegét. A kapitalizmus magával ragad bennünket, s tudjuk, hogy a múltban mindig avval végződött ez a kocsikázás, hogy az utasok szakadékba zuhantak, amelynek mélyén császári birodalmak romjai hevernek.

    Az összes kormányok mai kétségbeesett problémája, miként lehetne ezt a mozgást megfékezni, hogyan lehetne biztos útra terelni, s azon végigvezetni. Ha legalább csak arra az időre tudnánk megállitani, amíg a kocsiján ülünk és erről gondolkodunk! De nem! A kocsi nem áll meg. Ellenkezőleg egyre gyorsabban száguld, aszerint, amint a tőke egyre nagyobb tömegekben halmozódik föl. Az egyik államférfi a másik után kap a kormánykerékhez, királyok próbálják meg, diktátorok, demokratikus miniszterelnökök, pártbizottságok és szovjetek. Egy pillanatig reménykedve tekintünk föl rájuk és azt hisszük, hogy sikerül nekik, mert fontoskodó, megértő arccal csinálják és biztosítanak bennünket, hogy minden jól fog menni, ha szépen csöndben maradunk......És ilyenkor boldogok a tudatlanok és azok akik nem gondolkodnak......

    Kormányzati férfiaink a pénzpiac csalóka képeivel vannak eltelve és évi öt fontot száz fontnak tartanak. És választóink sem különbek, mert tíz közül, akár nők, akár férfiak, a kapitalizmus lényegéről nem tudnak többet, mint a juh a gyapjúfonásról, jóllehet a gyapjú a juh hátáról való. Mégis, a kormány  és a kormányzottak közt van egy fontos különbség. A kormányok nem tudják, miként kell kormányozni, de tudják, hog a kormányra szükség van és, hogy meg kell fizetni. A választók a kormányt olyan zsarnoknak tartják, aki beleavatkozik személyes szabadságukba, az adózást pedig az állam zsarnoki tisztviselői által űzött rablásnak....." 

       Közben persze rájöttem, mert visszalapoztam, hogy az utolsó negyven oldal, a zanza, tulajdonképpen bővitett tartalomjegyzék, hogy a mondandó lényegét könnyebben kibogarászhassuk. Mármint a nők, az okosabbja, mint a fent nevezett sógorasszony. Ezért vannak benn néha érthetetlen tőmondatok. Még egyet idebiggyesztek:

     "48. Asszonyok a munkapiacon. 

    A férfibérek családi bérek, a női bérek személyiek. Hatása: a proletár feleség a rabszolga rabszolgájává válik. Annak a föltevésnek a keletkezése, hogy a férfi a kenyérkereső, a nő házi munkája, mely rendszerint díjtalan egyáltalán nem is munka,s hogy az asszonyokat, ha munkájukat közvetlenül fizetik, rosszabbul kell fzetni mint a férfiakat. A vagyonos osztálybeli nő védelme a házassági szerződés.....

....és ha valamely női lázadó azt követelte, hogy ugyanazon munkáért ugyanannyit fizessenek neki, mint a férfinak ("Egyenlő bért, egyenlő munkáért"), a munkaadó két mondattal hallgattatta el.: "Ha nem tetszik az alacsonyabb bér, van elég más asszony is a világon akiknek kell" és továbbá: " Ha férfi bért akarok fizetni, férfit is kapok eleget.."

   Kiragadtam néhány talán a mai állapotokra is jellemző részt, elkerülve a banki szférát, csődöket , szindikalistákat és egyebeket, mert bár érdekesek,  túl hosszan nem akartam fárasztani pillanatnyi helyzetünkben amúgy is elbágyadt olvasóimat. Pedig ami a részvények, a bankok és az állam mai furcsa viszonyát illeti Shaw mester, a nagy mesélő, példák sokaságával, személyes magyarázatokkal terelgetné helyes irányba sógorasszonyát. Csak tudnám minek....?

     Nem tudtam róla, pedig a környéken jártam iskolába, a Szentmiklósi útra, mely ma már más nevet visel. Iskola után az ördögárok medrében gyalogoltunk a haverommal hazafelé. Ő a Kondor és a Páfrány út sarkán lakott, s amint leértünk az árokba hatalmas éles füttyel hívta elénk forintot' a hatalmas farkaskutyát. Most láttam amint fényképezni mentem, hogy eltünt a régi ház, gaz borítja derékig a kertet, de valami készül. Lesz majd ott egy szép villa, mert nagy érték errefelé egy ilyen terület. Kocsival éppen ez utólsó telekig lehet menni, mert aztán már csak az erdő, vagy fölfelé a Kondoros út, amit terepjáróval sem ajánlatos kaparászni. Hálistennek, mondhatnám, mert ha valakit érdekel, leküzdheti azt a kb nyolcszáz méternyi jó kis emelkedőt. Már ha érdekli egyáltalán, milyen egy igazi libanoni cédrus Budán...

A tábla szerint, van még egy hasonló, legalábbis libanoni cédrus az országban, vidéken, a dunántúlon, egy kis falu arborétumában, melynek alacsony kőfalán hálistennek jól belátni, mert nem takarja el a tél végi fehér virágszőnyeget. Szédületes hóvirágszőnyeg virít a sötét törzsű fák alatt, s valahol arra felé lehet az a másik. Nem mondtam a falucska nevét, bárki kitalálhatja könnyedén - egyszerre útált és imádott politikus szülőhelye van a szomszédban. Vagy éppen ott..? Nem is tudom. Nem vagyok bemutatva.

 Tavaly éppen ilyentájt jártunk errefelé, előbb még bámészkodtunk a szeles hűvös Apáti sziklán, ahol megtudhattam régi iskolai titkokat. Többek között, hogy itt a szikla tetején töltötték néhányan a hivatalos iskolaidőt, Bence is, mert én otthon dolgoztam , és nem tudott előbb hazajönni. Soha nem kérdeztem na mi volt az iskolában...? - kitünő tanuló volt a gimnázium végéig, akár meg is mondhatta volna merre jár. S ahogy ott nézelődünk a sziklán egyszer csak azt mondja, menjünk a Cédrushoz. Sötétedett, sietni kellett...Errefelé nőttem fel, csavarogtam magam is keresztül kasul a budai hegyeken, de nem hallottam soha a cédrusról. Lehet, hogy láttam mint nagy, termetes fát, de nem volt divatban akkoriban semmiféle tábla, csak május elsején, az az egynyeles, amit elhajigált a jónép ha már végére ért a menetnek.

     Mire odaértünk, talán épp a legalkalmasabb pillanatban, majdnem sötétben, már csak a hatalmas sötét fa körvonalait láttam. Gyönyörűen sötétlett a lombjavesztett ágasbogas környezetben.

 Amikor most még világosban, de késő délután felkerestem a helyet, nem akartam hinni a szememnek. Néhány hónapja itt még gaztenger, kosz szemét, s most mintha beleérkeztünk volna európa közepibe.  Nyírott gyep, szemét elhordva, emberes pad a mindenkori erdei erőművészek bosszantására, és mintha a cédrus is jobban érezné magát. Tulajdonképpen mintha valami fenyőféle volna. Csontváry képein az ágvégeken mintha valami rongyféle lengedezne. Soha nem értettem mi lehet az. Most látom, hogy apró tűlevelek sokasága képez hasonló képződményt és hüvelyknyi ágaskodó világosszínű tobozocskák ülnek rajta. Ilyen egy cédrus...? egy Libanoni..? A tába laírása szerint ilyen - én meg elhiszem.

     A gugli térképen még egy régebbi gazos fotó van, de egyáltalán nem bánom, mert a többi kép is régebbi, s így olyasmit is megtalálni rajta ami már nem is létezik. Illetve létezik, csak már semmi értelme. Mert ha mondjuk építési engedélyt kap valaki a Halászbástya elé, mert megvette az alanti telket, és persze megszerezte a az építéshez való összes papírokat, mert azt meg lehet szerezni semmi kétség, akkor a Halászbástyának és a híres panorámának annyi.

Ez volt a néhai Árpádkilátó a Guggerhegyen a város fölött, ahol egész osztályok rohamoztak, hol kurucként, hol törökként, s ahonnan gyönyörűséges panoráma nyílt Budapestre. Ebben a városban azonban könnyen megesik az olyasmi, hogy beépítik egy kilátó környezetét, mert jó helyen van. De az is lehet, hogy elég valakinek a zsebét jól kitömni, annak sincs sok akadálya. Nézelődjenek máshol, a kutya úristenit...- vagy nézzék az eget. Elvégre fölfelé is lehet nézelődni. Nem sokkal ettől a helytől a Szalonka út mélyén volt egy rendes igazi szakadék. Kőből, nem vízmosásból...Talán még ma is van belőle, mert azt is bizony elkezdték betömögetni. Természeti jelenség...? Na és..? A pusztaság is az. Az is természeti jelenség, és semmi baj vele. Néha az az érzésem, ha tengerünk volna, meg sem érdemelnénk. Telehordanánk szeméttel....

       No mindegy, nem találom a tegnap még megvolt képeket, melyeket a kilátóról készitett valaki. Legutóbb amikor arra jártam egy háztető zavarta a kilátást. Nem hiszem , hogy lejjebb ereszkedett volna azóta, mindenesetre tökéletesen eltakarta az egykori látványt. Mivel azonban a mai gyerekek amúgy is számitógépen csatároznak, nincs is szükség ilyen jópofa építményekre. És Budapest egykori panorámáját is meg lehet nézni a neten,  még csak nem is kap szívdobogást közben az ember. Legfeljebb hamarabb megdöglik. Úgy kell neki!

              Vannak szerencsétlenek, akik seggen csúsznak nagy riadalmak közepette a szakadékba, mások büszkén domborítva, hatalmas lendülettel és ostobán vigorogva. Megkérdezném persze, joga van e néhány pimasz  zsúrfiunak, hogy egy egész várossal saját öröme szerint szórakozzék. Fölösleges kérdés lenne, mert mindenki tudja, hogy sajnos joguk és felhatalmazásuk van a játszadozáshoz, mert megválasztották őket újra és újra, mintha soha nem néznének körül akik bíznak bennük miként él, vegetál, gyötrődik nap mint nap ez a város. Ugorjanak, ha már kedvük van hozzá, akár lendülettel is, de már szabadjára engedhetnék ezt a jobb sorsra érdemes várost, talán kievickél a maga erejéből is a bozótosból. 

             Ismerősek ezek a karók itt a járda szélén, mintha valóban Budapesten járnánk, csak az a sárga mellényes ember zavaró ott a kép előterében. Ilyesmi nálunk nem is létezik. Mi világvárost építünk, nem járkálunk slaggal, mi fejlett technikai eszköz bevetésével, seprős autóval kenjük szét a szart meg ninden egyebet, ami fellelhető, és sok minden fellelhető mert szorgalmas szemetelők vagyunk. A három autó mely a fotó tanusága szerint lassan  követte azt kis zöld micsodát, nem dudált, nem őrjöngött, én meg nem értettem, hogy miért nem. Ja persze, Párizsban vagyunk - más város - más szokások, ott a FŐKEFE - a helyi - nem nyilatkozik, miért is tenné, inkább lemosatja a járdát, vagy relytélyes rongyokat telepít trükkös vízfolyások útjába. Apró dolgok ezek, a nagy hazai lendületes nekibuzdulásokhoz képest.  Mi ugyanis világvárost építünk. Amolyan Bábel szerűt, ahol a nyelvak nem értik, vagy nem akarják érteni egymást. Korábban a szocializmust építettük de az se nagyon ment, mert mindenki valami másfélét akart. Miközben senki sem tudta, hogy milyen az igazi szocializmus. Némelyek megpróbálkoztak a legádázabb fajtájával, a Maó félével, illetve csak szerettek volna megpróbálkozni, mert  a hatalom résen volt és azt mondta, hogy az a szocializmus fiukák, amit a legutóbbi zsúron kiagyaltatok az nem az igazi. Mi jobban tudjuk mi az igazi.

        Hogy miért jutnak effajta hülyeségek az eszembe egy igazi világvárosban, nem is tudom. Talán a rongyok miatt a járda szélén. Ahogy a vizet terelgetik. Azt a vízfolyást ami a járda aljából zubog kifelé. Nálunk csőtörtésnek hívják az ilyesmit, máshol ez a víz takarít. Elviszi a koszt. Figyeljünk a képen látható Demszkibunkó tövében arra a fehéres kis vizáramlásra. Az a fekete, ami előtte van az a terelőronygy. Nem patkány, Isten bizony . Először én is azt hittem, de tényleg nem az. Ez éppen úgy működik itt mint valami váltó. Hol erre, hol meg amarra folyik általa a víz. Hogy ki működteti,  számomra relytély. A párizsiak biztosan tudják. Ők ugyan nem építemek világvárost, nem érnek rá ilyen hülyeségekkel foglalkozni, nekik elég régóta van egy használható, rengeteg működő metróval, abban zenészekkel táncosokkal, pantomimesekkel, meg utasok tömegével. És vannak modern peronkapuk is. Az ember azt hinné, hogy az aztán a nagy találmány. Amikor előszőr láttam miképpen lehet kijátszani, elcsodálkoztam. Igaz, hogy két ember kell hozzá, amikoris az egyik bemegy jeggyel és már fordul is kifelé, s persze kinyílik szépen az embermagas kijárat, s azon máris lehet nyomulni befelé. Azt hiszem valami ilyesmit szándékozik felszerelni a főváros. Nohiszen...Párizs ettől még világváros, és nem megy tönkre az efféle csalafintaságoktól.. Attól sem, hogy a nagytorony árnyékában a föld alá épített wécékombinát' előtt tábla figyelmeztet, hogy a személyzetnek tilos pénzt adni. Urak és hölgyek terelgetik a tömeget, és nem szabad nekik pénzt adni.!!! Az ember, ha egy csak éppen épülő világvárosból érkezik, ahol a csupasz markok és feneketlen zsebek vad tobzódása zajlik, nem is érti ezt a fura hozzáállást, a kapitalista gazdaságossági szemlélet feltünő elhanyagolását. Viszont tiszta a környék. A hatalmas park rózsbokrai alatt senki nem gugol nyögdécselve, és a hosszú virágillatú téren futók gyötrik magukat, és mélyen beszívhatják a levegőt. Ja, hogy ezért...? Hát persze, hogy ezért. Mert így jobban megéri. Érdekes, hogy így is lehet, az ember nem is gondolná. Sajnos a mi észjárásunk sokban különbözik, az itteniekétől. Néhol kényelmesebbbek vagyunk, máshol puritánabbak. A kényelmünk kicsit megdrágítja az életünket és persze panaszok áradatát is  jelenti egyúttal, mert sokba kerül. Sok sok autó kell a mi rendőreinknek is, mert gyalog mégsem járhatnak. A rend őre nem alacsonyodhat le valamiféle drótszamarat tekerő polgár szintjére. Hova tűnne a méltóság...? A mozdulat, amint kiszáll a szolgálati autóból, megigazítja a tonfát, meg az összes felszerelést ami megannyi biztosítéka, és nyilvánvaló jelzése a hatalom birtokosának, és csak ezután a megfelelő fellépés koreografálása után kezd a szolgálati szabályzatban pontosan meghatározott tevékenység foganatosításához. És meg van győződve arról, hogy ez így helyes, mert így szolgálja a, na mit is...? - itt egy kis bizonytalanság következik, mert maga sem tudja mit és kit szolgál, mert az konkrétan nincs is ráírva a szolgálati gépkocsi oldalára. Nehéz dolog a szolgálat, ezt mindannyian tudjuk...Méghogy tekerni...hogy kifulladjon az ember, és törnkremenjen az egészsége is ebben a tüdőgyilkos utcai levegőben..? Akkor inkább gyalog. Nem azért, mert valami íróféle bajszos vidéki, akiről azt a nagy teret elnevezték Budán azt állította, hogy gyalogolni jó, egy frászt. Szegény ember autón jár, még ha beledöglik is az összes öbbi aki állja. Sajnáltam is nagyon ezeket a szegény párizsi rendőröket, még kigyúrva sincsenek, és mennyi nő van közöttük...Tudom, gonosz vagyok, de ezt a hármast muszáj volt lefényképeznem, nehogy valami francia felsőbbrendűség ájulatába essem. Néhány perccel korábban ugyasnis, még nem sétálgattak, csupán beszélgettek  a  Champs -Elysées legelején, amikor is az egyik hölgyhöz odatévedt egy japán túrista - ezek csoportosan özönlenek - s megkérdezte merre van a Diadalív. A hölgy a társához fordult, amaz meg a magas fiatalemberhez, aki szerencsére tudta, és előremutatott. Merci, merci hajlongott az idős japán úr, én meg elhatároztam, hogy megörökítem a gyaloglókat, amint éppen a keresett hely, a Diadalív felé gyalogolnak, és mostmár tudni fogják ők is, hogy hol található. Egyébként nincs mit csodálkozni a jelenségen, nyilván vidékről felrendeltek voltak, s beszéltem már többször vidéki franciákkal, öregekkel fiatalokkal, s némelyik szinte hivalkodott vele, hogy sohasem járt még a fővárosban és nem is akar. Úúútálja...Szerettem volna De Gaulle tábornok furcsa szobráról egy képet, de még ebben a szomorkás csepegős időben sem lehetett japán asszisztencia nélkül. Jó lett volna megörökítenem a tábornok katonás facsarodását, szép dolog az ilyesmi, főleg, ha egyáltalán nem értem, hogy Ő aki a legnyagyobb, és legfőbb méltóság ki előtt feszít, és miért facsarodik...?

 Na elég a nyávogásból, ugorgyunk, de legalább is barangoljunk tovább,van itt látnivaló elég. Nem is tudom miképpen győzik fényképezni a derék japánok ezt a temérdek európát, mert bizonyára nem az egyetlen város amit meglátogatnak. Első párizsi utam alkalmával, amikor vagy másfél órát is eltöltöttem a Louvre - ban, csak azért tartott olyan sokáig, mert ki akartam várni, hogy elfogyjanak a milói vénusz mellől. Pedig mikor volt az te jó ég... 

Néhány áprilisi kép még a tavaszi Párizsból....Szolíd ajánlat lakóparki tömörülés helyett, kifejezetten magánzók számára. Óvoda, bölcsőde nincs a közelben.Játszótér sem. A játszótér maga a hajó, én is eljátszadoznék benne, s a ha vendég érkezik, csak leereszteném a hajóhidat.

Itt például nagyszerű plázákat és bevásárlóközpontokat lehetne építeni, de még nem kaptak rá a dolog ízére, külföldön tökéletesítik a technikát. Nálunk például egész jól megy. Pedig a távolba az aranyosan csillogó Grand Palais is mennyire vonzóbb lehetne.

Legalább három Óseny ahogy errefelé, a falunkban  mondják, meg egy brikó is elférne ezen az óriási területen. ( Mars mező )

 Én azért jobban szeretem a gömbölyded gesztenyefákat....

Csöppnyi pihenő ott a sarkon , kávé, melengető nap, aztán tovább.

 Jó volt a kávé, valahol a dombocska alján lehet a Szajna, meg minden ami a két partján található.

És végül egy igazi tavaszi kép, koradélelőtt, amikor még nem özönlötték el a terepet a túristák. Én azzal áltatom ugyanis magam, hogy jómagam csak valamiféle mászkáló vagyok, aki jön megy és ha megszomjazik, bedob egy panachét, és végül távózóban...

u.i: A post eredetileg  a Ha én Demszki' volnék c. korábbi gazdagított változata lett volna, de időközben rájöttem, hogy nem szabad a főfőfőpolgármester urat semmiféle összefüggésbe hozni egy igazi világvárossal.

     - Gyakran jártam valamikor az óbudai piacra lángosozni. Akkor még födetlen volt a java piac. A bágyatag októberi napon sütkéreztek roskadozó pultjaik előtt az eladólányok - tehették - még nem födték be betonnal a fejüket. Ha kicsit feltámadt a szél lángosillat lengte be a környéket. Leállítottam a motort valahol oldalt, s mentem a hatósági húskiméréshez, ahol többnyire nyugdíjas nénikék tolongtak nagy izgalomban. El nem árultam volna, hogy a kutyám miatt vagyok közöttük, talán még megsértem valamelyiket. Ha sikerült a vadászat, körbesétáltam, s végül kiktöttem hátul a lángososnál. Kitünő intézmény volt. Jó vastag reszelék volt a fokhagymás lében, néha már csípte a szám szélét annyit rakosgattam a forró lángosomra, aztán visszaballagtam a motorhoz, s félfenéken ráhelyezkedve ráérősen majszolgattam, mint akinek semmi más dolga a világon, mint forró lángossal bíbelődni a langyos délelőtti napsütésben.

    - Egy ilyen októberi hideg ragyogásban, ahogy a piac túlfelére a napos részre igyekeztem, rendesen elhasaltam langosostúl, bukósisakostúl és a táskám is elrepült valahova, meg minden amit aznap éppen begyüjtöttem. Összeszedegettem szétszórt vackaimat egy gazdátlan ottfelejtett pultra, s fölültem magam is, hogy majd mindent elrendezzek, de előbb még végezni akartam igy forróbb állapotában a lángossal, amikor megszólalt mellettem a pult másik végében...

    - Kiszakadt a tejföl...! Tényleg kiszakadt ahogy néztem, fehér foltja lent világított a betonon, de nem érdekelt túlságosan, mert meglehetősen hideg volt még, s ahogy átjöttem a hegyen csak gurult lefelé egyre gyorsabban a motor, s közben  kellemetlenül áthültem....Falni akartam, forrót falni de azonnal és mindenáron.

   - Ki fog folyni a táskádban...- intett felém a férfi bicskával a kezében. Kenyerét aprítgatta vele a fogai helyett, s az volt az érzésem talán azért sürget, mert ilyen megcsúfolt állapotában az a tejföl  igazából már őt illetné. Felé nyujtottam - kéred..? Á nem az egészet, csak a legfeljebb felét - legfeljebb...!!! - mondta figyelmeztetőleg - a többit kend a lángosodra.!

     - Soha nem ettem még tejfölös lángost, hát kipróbáltam.  Kiöntöttem egy keveset és átadtam a poharat. Szemben ültünk az alacsony őszi nappal, majszoltunk, én a lángosomat, ő kenyérdarabkákat tűzött a kése hegyére, azt mártogatta az immár megszerzett saját részébe. Nagyokat, merengően mélyeket lélegzett. Sokáig nem szólt egyikünk sem, végül mégis megtörte a csöndet. Hova mész..? - kérdezte, de nem nézett rám csak maga elé, éppen úgy ahogy én.  

      - Van egy  kis házam Csillaghegyen, magam építettem az erdő alatt, ott dolgozom....- mondtam némi szünet után..Tudom hol van - mondta lassan rágcsálva - a Saroglya  felé...a Péter hegyen...

     - Nem válaszoltam. Elfoglalt a tejfölös lángos élvezete...Télen is ott vagy...? - kérdezte, de csak úgy mellékesen, mintha illendő lenne szóval tartania egy jótékony félpohár tejföl miatt. Csupán bólintottam, de ezzel is megelégedett.

      - Én...- kis szünetet tartott - lassacskán be kell, vonuljak a kóterbe mert már erősen hül az idő - jönnek a fagyok, azt meg nehezen birom, - mondta lecsusszanva a pultról. Intett köszönésképpen, s elcsoszogott a piac belseje felé. Cipőjét leszámítva egész jól öltözöttnek tűnt, adott magára, nem keltett rossz benyomást. Tiszta volt, vastag piros sálja laza eleganciával védte a nyakát, újszerű durva kékposztó vasutas kabátja alatt egy másik felöltőt hordott, afféle tavaszi kabátot - világos, majdnem fehér raglánt, vagy trencskót - olyasmit, amit Humphrey Bogart hordott felhajtott gallérral, Voody Allen kedvenc filmjében a  Casablancában.

     - Nem kérdeztem miért és hova vonul - Nyelőgépre emlékezetett, de ez csak utólag jutott az eszembe, s néhány nap múltán, amikor ismét arra jártam, s forró lángossal a kezemben köröztem hasonló időben, hogy bizonyosságot szerezzek, már nem találtam sehol.  Bevonult' volna valóban....? Október talán utólsó napja lehetett, még messze nem készültünk gyertyát gyujtani, szúrós aprószemű eső esett, alig vártam hogy fölérjek sáros meredek utakon a hegyre, hogy kimelegedjek egy kis favágástól, s aztán nekiálljak végre valami ésszerű termelőmunkának. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert már napok óta ez a fura figura járt az eszembe otthon is meg a hegyen is. Csupán azért mert emlékeztetett valakire...?! Azt hiszem..

   - Tudtam hova vonul és miért. Ősz van, hidegre fordult az idő, neki most ott a helye. Nemigen léteztek még akkoriban karitatív menhelyek, de lakták hontalanok már akkoriban is a Kishárshegy lejtőit. Némelyik még keritést is font a maga vájta barlang elé, pokróccal fedte a nyílás száját és éjszakára kitette a cipőjét. Pedáns rendszerető ember volt, egy délutáni sétán belestem a pokróc mögé, mert nem láttam kirakva a cipőket. Kétoldalt kis fapolcokon tartotta legszükségesebb tárgyait, pohárban még fogkrém és fogkefe is volt  sok minden egyéb között. Box, okos airdale terrierem, akivel a hajnali erdőt jártam, nem bántotta a cipőket. Kicsit meglepődött amikor egy reggel már négyet számolt. Az új lakóé kisebbek voltak, kicsit szinesebbek, magasabb sarokkal.

    - Emlékeztetett valakire a piaci emberem, olyasvalakire akivel egyáltalán nem volt semmi közelebbi kapcsolatom, csupán ismertem, de ahogy azt a fél pohár tejfölt egyértelműen magáénak könyvelte - többet semmi esetre sem csak ami megilleti - az teljességgel a Nyelőgép stílusa volt, rá emlékeztetett....Ebben bizonyos voltam.

     - Nyelőgép ismert volt Saujhelyen. Beszéltek róla, bámulták, de senki nem kivánta utánozni. Szülei, ha voltak is valaha, hamar lemondtak róla és különféle nevelőintézetek lakójaként nőtt fel, szerinte egymagában. Szemtelen képű szőke, nem túl magas, nincs rajta semmi különleges vonás, talán épp ezért volt a zsebtolvajlás kitünő mestere. Zsebesből nem volt hiány errefelé, ócska, szemét népség - Nyelőgép lenézte őket. Amíg valamely nevelőintézet fedelet jelentett számára, esze ágában sem volt más zsebében kotorászni. De amint kitavaszodott, muszáj volt lelépnie, s valamiből élnie is kellett. Apró büntetéseket kapott ha elkapták, s ilyenkor előbb utóbb a Mosonyiban találta magát kórházi kényelemben, mert nyelt. Már az őrizet első napjaiban lenyelt valami tárgyat, legtöbbször a kanalát, s már vitték is, hogy meglegyen a leltár. S ugyanígy nyelt, ha öszidőben nem volt szándékában visszamenni az intézetbe. Talált megfelelő kórházat, hogy törődjenek vele, ahol tisztaság és rend van és soha nincs sorakozó.

    - Túlérett primadonnaként érkezett. Tizennyolc már elmúlt, tulajdonképpen nem is itt lenne a helye, de ha már így történt megpihen nálunk kis időre. Számos apró büntetése ellenére nem járt még Saujhelyen - sajátos trükkjét alkalmazta ennek céljából, mindeddig teljes sikerrel. Szállitás előtt mint már említettem mindig nyelt valami keze ügyébe eső tárgyat, s mint kiderült ezeket többnyire jóelőre maga köré gyöjtötte. Ezek után csak be kellett jelenteni az eseményt, s a röntgen bizonyította a tényállást. Imádta a számára otthonos rabkórházat, megvárta míg az operált hasa gyógyulni kezd , s ekkor vagy újra nyelt vagy ha semmi nem akadt a közelben, felszaggatta a gyógyulófében lévő varratot. Két ujját keresztbe belefeszítette és reccs...Az a hír járta, hogy ilyenkor elájult kissé, de Saujhelyen nemigen hittek a gyermeki mesékben. Ezidáig, ami persze éveket jelentett, sikerült meghúznia magát a kedélyes Mosonyiban, ahol a küzdelem állandósult közte és a vele hadakozó egyre idegesebb raborvosok között. Ismerték jól, s ezűttal rettenetesen kiszúrtak vele, mert sikerült orvul meggyógyítani. Lekötözték, vagy csellel elkábították, ki tudja - mindenesetre a seb összeforrott, hiába döfködte, hiába ráncigálta, muszáj volt belenyugodnia, hogy szállítható állapotban van. Pedig ezúttal semmi bűnt nem követett el csak amolyan télre behúzódós marhaságot, amit ősszel kell gyakorolni, s épp annyi leisztung jár érte, amennyi tavaszig kitart.

      - Így került Saujhelyre - kicsit leereszkedőn, mint ismertebb művészfélék poros, unalmas kisvárosokba  szoktak leereszkedni ha végképp elkerülhetetlen, és muszáj odalátogatniok egy kisebb vendégszereplésre. Fogadta az elismeréseket, a feltétlen rajongás és csodálat jóleső megnyilvánulásait - kijárt neki egy slukk a rigóból a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül, s az idetévedt csomagok tartalmát is megszemlélte kegyes jóindulattal. Néha belekóstolt, éppen csak egy piciny darabka erejéig, de ezt a tulajdonságát az egyszerű kiéhezett népesség nemigen értette...Nem, nem köszönöm ennyi éppen elég volt - képes volt ilyen hülyeségekkel előállni, s voltak akik meg is sértődtek a látszólagos visszautasítás miatt.

     - Pedig egyszerű - mindezek magyarázata a teljes függetlenség megőrzése bármi áron. Nem akart tartozni semmiféle körbe, leginkább pedig a cipészek nagypofájű körébe, ahova beosztották. Képtelen volt megbékülni a cipészműhely robotos unalmával és egyre nehezebben viselte a sivár zárka fagyos szürkeségét. Úgy érezte, letelt az a néhány hét amit e vendégségben el kellett töltenie - ideje odébb állni, még néhány hét és kitavaszodik. Erősen vágyakozott a jól fűtött mosonyiba, ahová behallatszik a nagyváros zaja, ahol nem kell kalapálni és ismerős már minden szeglet és minden bútordarab. Éppen ideje hát szépen csendben odébb állni, ezt mindenkinek meg kell értenie.

    - Mivel azonban sohasem járt még Saujhelyen - "Mán kíível vagy/Baghíra" főtörzs személyét hírből sem ismerte, kénytelen volt szembe találnia magát egy felsőbb akarattal, s olyan szokásrenddel, mely nagyon is eltér bármely rabkórház puhány szokásaitól. Ezen szokásrendek és helybéli gyakorlatok pedig igen hatásosak és az említett főtörzs elővezetésében roppant kedélyesek tudnak lenni.

     - Legszűkebb körében, övéi között, ahol kellő tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, végre megtörtént a nevezetes dolog - nyelt. Igazából és jelentőségteljesen nyelt, szavahihető tanúk jelenlétében. Mégpedig kanalat - más nem akadt a kezeügyébe. Tulajdonképpen egyszerű eset...Lenyelt egy kanalat.

     - Nem nagy ügy, mondták egyesek, s ezzel némi csalódást keltett korábbi feltétlen rajongói körében, akik szerint innen csak akkor menekülhet ha legalább ágylábbal próbálkozik...Ö azonban mosolygott e kishitűségen, tudja jól mit miért csinál, van elég gyakorlata a témában és esze ágában sincs cipészi létbe, silány nevesincs rabszolgasorsba, ilyen rettenetes alárendeltségbe süllyedni.. Még mit nem  - egy művész...? Előfordul azonban művészekkel is, hogy váratlan találkozások adódnak közöttük, s muszáj döntésre vinni a dolgot. Melyikük a nagyobb, az elismertebb és hatásosabb és micsoda tálálkozások ezek....?!

     Baghíra rosszalló képpel fogadta a bejelentést....Eeej édes gyermekem, hát mér' nem vigyáztál...? Mér' nyelted le azt a kanalat teee? Mivel fogol te mostmár vacsorálni, éédes gyermekem....? Vagy nem is akarsz te enni többé sohasem..? A meglepett "művész", útálta már a helybéli szegényes étrendet a hideget és mindent, s mgdöbbentette Baghíra szokásoktól eltérő, sajátos reagálása. Mintha a nagy fekete indus nem is értette volna miról is tett ő hivatalos bejelentést vagy mégis, csak nem veszi komolyan...? Kiverte a víz, hevesen tiltakozott...Dehogyisnem  akar...Akarna ő enni csak most nem tud...Így semmiképpen.

      ....és persze egyben nyelted le ugye édes fiam...csak azért kérdezem, mert ez is fontos lehet...hogy a te dolgodat sikeresen elboronáljuk....! Egyben, egyben jött az ijedt válasz.... Baghíra azonban kételkedett...Biztos vagy benne..? Nem törted te azt egy kicsit ketté gyermekem...Nem, neem....Biztos...? Na jól van én elhiszem neked, de hát itt van ez a jó kis sárgaborsó és hát akkor most hiába. Fejét csóválta bosszankodva. Ilyet mégsem ehetel a puszta kezeddel, hogy is nézne ki az...? Kellett ez most neked...?

      A Mosonyiban majd kiveszik ahogy szokták, ahogy máskor is szokták - vigyorgott szemtelen képpel a kanál tulajdonosa, s ebben a vigyorgásban  volt valami gyámoltalan felszólításféle, hogy mostmár elég lesz az ostoba huzavonából, fejezzük be az oktalan társalkodást de mihamarabb - telik az idő, itt meg rohadt hideg van állandóan és a főtörzs inkább intézkedjen ahogyan kell, mást amúgy sem tehet.

     Baghíra csillogó szemekkel figyelte a magabiztos vigyorgást, mert kedvelte a szolgálat robotjától eltérő váratlan helyzeteket. Extrém ügyekben pedig erős késztetést és jogos felhatalmazást érzett annak szakszerű, aprólékos megoldására, és széles elégedett mosolya jelezte, hogy most ő következik...

     - Áá messze van az a Mosonyi édes fiam, nemigen tudunk mi odáig elvergődni - nem is szokásunk minekünk az ilyesmi - majd megvárjuk inkább amíg kikéreckedik az magától. De én kanalat adni azt nem tudok neked édes gyeeermekem, mert az nekem nincsen...és senkinek nincs itten két egész kanala. A te leltárodat pedig mégsem javíthatom át ilyen semmiség miatt. Ha lenyelted véletlenül a kanálodat, hát az elég nagy baj, de majd csak megoldódik a te dolgod kevesebb mászkálással.

    A fiú elképedve állt a sorban, mert vacsora osztás idején történt mindez, és éppen abból a célból, hogy másnap már el is lehessen őt sürgősen szállítani. Baghíra azonban másképp képzelte el a magoldást. Méghogy szállítás, meg vonatozás...Ugyan minek..? Szépen kihúzta a sorból és húzta, húzta maga után s elvonatozott vele a folyosón egészen addig az ajtóig, ahol se szám sem semmi egyéb felirat nem volt, csak a frissen festett ajtó egymagában, de ezt az ajtót, s a mögötte várakozó helyiséget, jobb messze elkerülni. Innen még a félőrült futóbajnok is menekült amint magához tért egy hosszabb eszméletvesztés után, és oda senki soha önként nem kívánkozott.

     ....na fiam, gondolkodjál egy kicsit - itt majd egészen jó lesz neked - bíztatta a főtörzs és elégedetten körbepillantott az egyébként évszámra üres helyiségben. Szép ez a szoba....nem gondolod.? Szép tiszta, ablaka is van. Fehér falak, fehér asztal, két fehér szék és két szép fehér ágy...Választhatsz is, ha úgy jobban esik...Nézd má', a lepedők is teljesen újak. Fehér az egész ágy mindenestül, mert abban jobban lehet ám gyenglkedni. Neked meg éppen arra van most a legnagyobb szükséged...jól mondom fiam...? Kályha az nincsen idebenn, mert aki gyengélkedik, jobb ha benne marad az ágyában. Legalább nem kell kimászkálnia az ágyából, hogy még azzal is foglalkozzon. Törődjön csak a nyavalyájával, az is elég neki,

     Maaj' meggyógyulsz fiam, csak feküdjél szépen nyugodtan, hogy az a kanál nyugodtan előmerészkedjen...Az pedig előbb vagy utóbb elő szokott onnan...! Ha meg nem akar, hát maj' lesz itt elég segítség ahhoz, hogy megsürgessük....mer' azér előbb utóbb mindig kikívánkozik. Nemigen szokott az bennmaradni....Magától is előkerül az, és akkor majd szóljál nekem, mer' akkor majd mehetsz vissza a többiekhez kalapálni. Látom nemigen van ínyedre a cipészmesterség, de majd megszokod. Azt meg nagyon remélem, hogy egyben lesz az a kanál, mert nem szeretném, ha valami kárt okoztál volna.

     Körbesétált a helyiségben - kibli van, víz van, a csajkára most nemigen lesz szükséged - minden a legnagyobb rendben. Mielótt kiment, akadt még néhány bíztató szava a meredten állóhoz , aki elsárgult képpel, görnyedt tartásban állt az egyik szép fehér ágy végében. Az ágy valóban fehér volt és tiszta - fejrésze előtt háromszögbe hajtott törölköző, s a két pokróc is szinte új, hibátlan, ilyet soha nem látni errefelé.

     ....kijön az a kanál - ki bizony édes fiam, és te avval fogol majd vacsorálni - ha már annyira megszeretted - mondta még, aztán bevágta az ajtót. A "vörös" főtörzs - Baghíra váltótársa nem foglalkozott a gyengélkedőből hallatszó folytonos kiabálással és káromkodásokkal. Nem az ő dolga, ő csak megszámolja amikor szükséges és visszazárja az ajtót. Minden háborgás és méltatlankodás hiábavaló.

      Harmadnap este Baghíra krumplit főzetett a női körlet konyháján, és a házimunkások megpucolták a forró krumplit a mocskos kezeikkel, ám egy morzsányit  se vehettek belőle, mert Baghíra feketén villogó szemei előtt kellett mindezt elvégezni, és amikor készen voltak a krumplipucolással, nagy csomag vattát hozatott a körletiirodából és az összes vattát a gőzölgő krumpliba keverték. Nyelőgép feszt ordított, mert operációs műveletekhez volt szokva fehérköpenyes orvosok és megfelelő segédszemélyzet társaságában, és valódi műtőhöz és számolgatós altatáshoz amit különösképpen kedvelt, nem pedig efféle középkori eljáráshoz, ahol vigyori, retkes kezű és büdös lehelletű házimunkások lefogják egy sötét visszhangos folyosón, és erőszakkal tömik bele a rengeteg vattás krumplit só nélkül a "BÁSTA szekere" alatt...Borzalom...Ki érti ezt...?

    /..."alsóvonalú földszinti folyosónkat" három kép díszitette, úgymint egy színes nyomat a Kreml-ről, falakkal, tornyokkal, a BÁSTA szekere, róla az iskolában tanultunk, linómetszet, Cs. András alkotása, aki tagja volt a pasaréti ifjaknak, valamint egy kitömött sólymot ábrázoló ceruzarajz, melyet szerény személyem készített, egy néhány hónapot is megért rajzkörben, melyet egy valamikori rajztanár, ESSZ hadnagy próbált életben tartani./

     Harmadik napja sorvadozott gyengélkedői ellátmányon, azaz vizen és némi kenyéren a hófehér hűtőházban, s amikor megérezte a párolgó krumpli mennyei illatát, elérzékenyült...Nahát, mégiscsak sikerült - megérte a sok kínlódás. Tévedett persze, mert nem számított a rengeteg vattára amit Baghíra receptje szerint kevertek az illatozó krumpliba, s amitől persze az egész kulimász undoritó és élvezhetetlen. Nyelt és ordított és zengett a folyosó, de a markos házimunkások végezték a dolgukat örömmel és szakszerűen és az elővigyázat okán odakészített kényszerzubbonyra sem volt semmi szükség, mert "Nyelőgép", aki most egyre csak nyelt és nyelt ,s aki korábban néha fennhéjázó, és kicsit gőgös is tudott lenni, most hirtelen szelíden és csendes beletörődéssel megadta magát.

   Baghíra pedig mosolygott, ahogy mindig is szokásában volt - szeretettel és elégedetten - mert ezen elégedett ábrázatot még buzgó "törökverő" állapotában se nagyon nélkülözte, és újra elkönyvelhette magában, hogy semmi nem változott - alsóbb meg felsőbb parancsnokság, szagos tisztecskék kilószám, semmi az - még mindig ő a legszebb, és ő a legnagyobb ebben a példátlan állatseregletben.

     Minden megoldódott szépen és a rend is helyreállt. Nyelőgép pedig nem jött vissza többé a nagy hatosba. Rajongói elfordultak tőle - házimunkás lett - épp olyan mint a többi, koszos és lassú, mert jobban kedvelte a kondérokat, az ételosztást, meg a váratlan feladatokat, és nem kivánkozott vissza az unalomba. Lenézte a cipészeket, az óránként ötven fillérért görnyedőket - szabadon', egyre elhanyagoltabban, kicsit tán meg is hízva lebzselt a komor épületben. A gojzervarrott cipőkkel pedig csak akkor találkozott, amikor becsomagolt állapotukban vonszolódtak beládázva a folyosón, hogy mielőbb elszállítsák mindet a jó büdös francba.      

      - Néhány nap múlva a kettes számú történelmi név tulajdonosa, aki híres volt gyors eszejárásáról, már ki is találta a folytatást. Ha jók vagyunk arra, hogy mások helyett tartsuk meg az órákat az iskolában, talán jók lehetünk másra is, és ideje, hogy magunkkal is foglalkozzunk egy kicsit.

      - Az egykori gimnazisták pedig, akik korábban iskola helyett az utcákon rohangáltak, lázítottak, szervezkedtek, s ahol kellett bátran lövöldöztek, most nem bírnak magukkal, s mint akiket megrészegít egy újfajta lehetőség - tanulni akarnak, nem csak tanítani. Kossuth már kora reggeltől estig ragyog. Talán még álmában is vigyorog szüntelen. Azt mondja rengeteget haladt a tanítványaival, s ezt magam is tapasztalom, ha rám kerül a sor. Mert néhányan, akik felismerik - illetve, hajlandók minden ráhatás nélkül önként, a maguk örömére felismerni a számokat, az összedást, meg a kivonyást' már egészen jól sejtik. Ez utóbbi nehezebben megy mert a kivonyás' nem nekik való.

      A kivonyás' szomorú művelet. Sokkal jobb összeadogatni és bámulni milyen sok lett. A kivonyás' szegénység...Elvonyás,' megvonyás', a devla gonosz vigyorgása. 

      BÉÉ hadnagy azonban nemhiába rémüldözik. A lecke brutális nyíltsággal fel van adva. Valamit tennie kell, s erre több indoka is lehet. Új és gyanús fejleményről van szó - mit szólna ehhez Makarenkó....? Összetört a palack, vagy mégiscsak ő húzta ki a dugót egy óvatlan mozdulattal...? A szellem már kijött, vagy inkább elszabadult, nem érdemes kapkodni utána.

    Órarend - mivel híján vagyunk a papírnak, és csak ez az egy füzet létezik a zárkában, tehát kímélendő - a füzet hátsó lapjának belsejére került. Levélíráshoz is csak egy A4- es lap felét adják, s ha elrontottad nem kapsz másikat..../mit lehet a semmin elrontani...? /

Tehát az órarend, figyelembe véve N.B. véletlenül behozott másodikos gimnazista könyveit:

Hétfő: magyar - földrajz. Kedd: biológia - matematika. Szerda: ált. összefoglaló

Csütörtök: fizika - német. Szombat?: kémia - orosz. Vasárnap?: történelem - német.

és még egy vasárnap: orosz - szakmai. 

    Hogy ez utóbbi mi akart lenni fogalmam sincs. Tetszik nekem így utólag, hogy általános összefoglaló is szerepel a felsorolásban, tehát az elhatározás vészesen komolynak tűnik.

      De kiengedni a gyeplőt, hogy a maguk feje szerint és saját elképzelésük szerint boldoguljanak arról szó sem lehet...Még mit nem! Ez nem üzlet és nem zsibvásár ahol alkudozni is lehet. A gondolat, hogy valamely tiszti rangú ereszkedjen oly mélységes mélyre, hogy akár csak néhány percet is eltöltsön odafenn azok között a... nem ez annyira megalázó...Parancsra fognak tanítani és kész...Legyen ez egyfajta kedvezmény, mint a....

     - Nem jó ötlet..hol van itt bármiféle kedvezmény...? A kedvezmény a megalkuvás, a gyengeség jele. Csak keményen, határozottan. Hiszen nyilvánvalóan odakinn sem folytathatják majd félbeszakított tanulmányaikat, sem a gimnáziumot, sem bármiféle mást. Mit akarnak tulajdonképpen? Egyetemről, főiskoláról ne is álmodozzanak, lehetetlenség. Mit képzelnek ezek, miért éppen idebenn akarnak művelődni.? Miből..? A ruhásszekrény aljába bedobált néhány koszos könyvből....? Az egyetlen lestrapált Övegesből...? Érthetetlen.! Csak zavarkeltésre jó az ilyesmi. Félvad cigányokat, kőagyú közbűntényeseket, akiket semmi nem érdekel, ezeket akarják irodalomra, fizikára tanítani...? Ugyan már...Látszólag tolonganak az "iskolába" - mindenki ott akar lenni - az ajtót sem lehet rendesen becsukni - azt mondják csendben figyelnek és tátják a szájukat....Ki érti ezt...?

       - Mégis ő döntötte el a kérdést, és úgy határozott, erről a többi hadnagyot is sikeresen meggyőzve, hogy menjen csak ez a dolog egy darabig, aztán szépen előbújnak a főkolomposok és lecsapunk. Ez a dolgok rendje. Várjunk egy kicsit...Ezeknek most saját szavuk van és az kikívánkozik belőlük...Jól van, hadd menjen egy kicsit az az izé...aztán majd...Különben is bármi közbejöhet..Még szerencse, hogy Irakban épp a legjobbkor tört ki az a forradalom...Na ugye!

       - EMM hadnagy a forradalmi bejelentést követően, rémült arckifejezéssel rontott kifelé a zárkából. Széles seggepartján, meg combtőnél, ott ahol eléggé érzékeny az ember, vadul kotorászott hatalmas mancsaival, s közben mitha tánclépéseket imitálna, lábait kétoldal rázva közeledett a kijárathoz. A Kacsa tátott szájjal meredten állt a küszöbön, s íjedten húzódott félre az ugrálva közeledő hadnagy útjából. Ilyet még ő sem látott soha, s aztán hirtelen magához térve döngve maga után vágta a vasajtót.

       - Kisparaszt mászott elő az egyik ágy alól - hát ez meg...? Kossuth álmosan legyintett. Semmi - csak nem tud aludni. Kisparaszt elballagott, nem sejtette, hogy az események folytatásából fájdalmasan kiveszi majd a részét. Mert idővel elérkezett a reggeli létszámellelnőrzés - jelentés, számolgatás - az éjszaka folyamán semmi különös esemény nem történt - ezt jelentettem, mert valóban úgy éreztem, hogy EMM hadnagy hajnali felbukkanása magánügy. Nem tartozik a szolgálat többi részére....A világforradalom, meg pláne. Az semmi esetre sem.

       - Baghíra számolt hosszú ceruzájával - megvoltunk mind a tizenhatan - szépen komótosan beírta mindezt a füzetébe, és kifelé indult hosszú lépteivel. A vörös főtörzs rémült arcáról eltűnt a feszültség és a Kacsa is megkönnyebbülten tért ki az útjából. Az átadás- átvétel ünnepélyes aktusa megtörtént. A nagy fekete indus hercegnek azonban mintha eszébe jutott volna valami, és visszaballagott a küszöbről a zárkába. Meg volt ez rendezve az ő kedélyesen alottomos szokása szerint....Hát a hadnagy úr, aki itt járt reggel...? Körülnézett, és elégedetten állapította meg, hogy a "vörös" főtörzs, állandó váltó és vetélytársa egyre veresebbé válik.

       - Tizenhatan vonogattuk a vállunkat, de "Mán kiiivel vagy/Baghira" főtörzs mindig tudta a gyenge pontot. Kisparaszt pajeszát markolta meg, s húzta egyre feljebb feljebb...Te sem tudsz semmit heee...? És addig húzta, emelgette, míg szegény ördög kinyögött végre valami kézzelfoghatót...Valami kitörött, vagy eeetörött - visította kínjában s rögvest visszahuppant a padlóra, megszabadúlva a pajeszhúzástól. Baghíra lassan, jelentősen tekintett széjjel a zárkában és únott flegma hangon, mint aki meg van győződve a kedvezőtlen válaszról a " vöröshöz" fordult:..Jegyzőkönyv van róla...? Hangjában természetesen benn volt a szokásos lesajnáló tónus, mert esküdni mert volna, hogy ezek a marhák azt is elmulasztották felvenni. Káresemény történt ez nyilvánvaló - a szolgálatnak pedig előírt szigorú kötelessége azt kimeritően rögzíteni. Ez így van rendjén...És akkor most van e az rögzítve vagy nincsen..?

       - A "vörös" főtörzs ekkor nagyon, de nagyon szigorú szemekkel meredt az elképedt Kacsára - amaz pedig széttárta a karjait, mint akinek az egészhez semmi köze, éppen csak ajtót nyitott és kész. Baghíra csendes diadallal vonult kifelé a zárkából - győzedelmesen indult a nap - jó nap lesz ez a mai - gondolta. Még pihenj-t sem vezényelt, máshol járt gondolataiban, s széles háta megett a vörös főtörzs, meg a Kacsa egymás zubbonyát rángatták felajzottan. Pedig a Kacsa csak szakszvezető volt, de felindultságában mégis vette a bátorságot, hogy ő is rángasson néhányat a főtörzs túlméretezett lötyögő zubbonyán. Miért ne..? Semmi köze EMM hadnagy hajnali robogásához, bosszúsan dünnyögött, és úgy vágta be a vasajtót, mint egy elszánt népfelkelő. Már megint...

       - Talán ha valaki megkérdezi EMM hadnagyot, mit keresett vasárnap hajnalban, jóval ébresztő előtt a középidős zárkában...Talán...talán - de ki tudja mi a lényeg? Mi rejtezik a fecsegő feliszín alatt...? Mindenesetre az alsóbb parancsnokság, jobb ha féli és tiszteli a felsőbb parancsnokságot, és eszébe sem jut felesleges kérdésekkel zaklatni. Fordított esetben persze más a helyzet. Nagyon is más. Az alsóbb parancsnokság igenis "szolgálat", és végrehajtja a parancsokat.

      - Néhány nap múltán egy éjszaka Baghíra fúriaként rontott a meglepett zárkába. Villanyt se gyujtott, csak a heszlámpa fénye pislákolt, és teli tüdőből ordítva rázta az ágyak végét..."Mán kiiivel vagy" - kifelé, gyerünk gyerünk - sorakozó a folyosón - kifelé, ébresztő, mán kiivel vagy.!!!...A folyosón is sötét volt - mozgolódás, idegen alakok sora a falak mentén, mintha várnának, vagy készülődnének valamire. Baghíra ordítva békaügetést rendelt kettős oszlopban a folyosó közepére, a lépcső irányába....És a sötét alakok megindultak a falak tövéből és lecsatolták derekukról a csatos szíjakat éppen úgy mint a mászós hippelések idején, amikor pocsékká zúzzák napközben a zárkát mialatt mi gyanútlanul  szolgálatkészen és szorgalmasan építjük a szocializmust ötven filléres órabérért.

     - Ők ezalatt szalmazsákokból, "barrikádot" építenek az ajtó nyilásába ahol fent csak egyetlen ember csusszanhat át, s a rohamozók egymást taposva igyekeznek átjutni odafenn, de addig..?..Addig remekül dolgoznak a vascsatos szíjak a nyüzsgő hátakon, s ez férias munka jó szórakozás, bár serdületlen gonosz hangok szerint mindez csak gyakorlat, amit máshol nem mernek megkisérelni.

     Baghíra egyfolytában üvöltött, mintha félelmében tenné, s akkor láttam a hideg villanást, amiről korábban Kossuth beszélt költőileg mondván: " ne láds meg soha, miképpen táncol Baghíra fennséges rézcsatja a félhomályban...." Most a fejünk felett köröz és csapkod tompa fuffanásokkal, mint dühödt megvadult állat, s a lendületes mozdulatok után rémült üvöltés és fojtott káromkodás, és közben trappolunk  álmunkból felverten riadt éjjeli békaügetésben sötét szíjak alatt a folyosón valamerre a lépcsők felé, ahol a Lenines készül lecsatolni a sajátját, azt a nyamvadt vascsatosat - pedig az is csak ántántszíj - de mi az  a Baghíra fennségesen súlyos rézcsatjához képest...Ahogy az le tud sújtani, a hangja is más, teltebb tömörebb, zúzza a csontot ha úgy akarja s a nyoma is maradandóbb.

     A Lenines egyébként a tudomány embere ebben a közegben, talán ezért is gyávább kissé a szükségesnél. ...Új Lenin jelvényt szerzett valahonnan, ez a mostani, még a félhomályban is játékosan csillog a hajtókáján...Nemrég mesélte - egy békésebb pillanatban, hogy a szovjetek kutyát lőttek a holdba - és ez még semmi - de tényleg, nem lesz ebből baj ott fenn a tengerparton....Szovjet esztrádműsorok fontos szereplőjéhez hasonlatos figura - az a mindig keseszőke vékony fiatalember, aki valamely fontos lélektani pillanatban kipenderül a kórus feje fölül, vagy éppenséggel a hátteréből, és elképesztően magas fejhangon szólózni kezd, mintha nyúznák a tajga közepén...És még táncol is hozzá, és közben csak úgy repked a kórus feje fölött oda vissza, és neki is van ántántszíja, de ez most egészen más helyzet - a Lenines gyávább annál, hogy meglóbálja a feje felett és lesújtson vele férfiasan. Nem is teszi...Toporog és íjedten kiabál valamit, amit nem is érteni ebben a hangzavarban, csak az biztos, hogy most nem a holdbéli tengerekről s a parti tengerészekről kíván eszmét cserélni, inkább ijedten kiabál mintha félne, vagy szégyelné magát, aztán ő is belejön, felveszi a többiek ritmusát, ragyog a szeme és az arca még ebben a világitásban is piroslik kislányosan.

       - Ütni vágni nem mer, ahhoz túlságosan szőke, az ántántszíj döglötten lóg a kezében - inkább segít a lefelé özönlő békáknak, vaktában rugdalja lefelé az egymásra boruló lihegő testeket, s közben vihog önfeledten, valami furcsa nyekergésszerű torokhang kiséretében. Jobb keze görcsösen csimpaszkodik a lépcső vaskorlátjába - biztos pont - mintha odakötözték volna - el nem ereszti, különben belesodródna maga is a vonyítva menekülők sötét zuhatagába....Dolgozik ő is a békákon - megmutatja - hadd hemperegjenek, és a falak mellett állók is, kik ezek...?.. honnan keveredtek ide az éjszaka közepén - idegen, sötéten vigyorgó arcok, mintha maszk lenne sötéten, nekibuzdulástól eltorzult képük helyén, csak a szemük csillog, de az semmi jót nem jelent.

      - Épp néhány nappal korábban volt valami vitaféle nélhány nekikeseredett, magát túlságos becsben tartó figura meg Nagyparaszt között hasonló esetekkel kapcsolatban. Méltatlankodó hangok ismételgettek gyávaságot, aljas sunyiságot, meg hasonlókat...mér' nem mer a szemembe a nyomorult...? Figyeld meg egyik sem néz ilyenkor a szemedbe, csak lóbálja kétmarokra fogva a szíjat és vigyorog.

     - Nagyparaszt csendben hallgatta, szalmát sepregetett a kályhaközben ahol a vita folyt, aztán hirtelen feje fölé kapta a seprűt. Ha most fejbe váglak, nem a szemedbe fogok nézni, hanem a fejed búbjára, hogy el ne tévesszem - és fejbevágta szépen a vitatkozókat. Képtelen volt elviselni a feleslegesen locsogásokat. Most néhány lépéssel előttem halad - mezítláb persze, amit szörnyen irígylek, mert az emeletek közötti békaügetés így éjnek idején eszembe sem jutott és Baghíra ordítozása ellenére szép rendesen bakancsot húztam. Kár volt.

     - Vannak emberek akiket érdemes szemmel tartani kritikus helyzetekben. Nagyparaszt éppen ilyen, legközelebb majd jobban kell figyelnem. Igyekszem utána a riadalom sűrüjébe, mint a tapasztaltabbak, éppen úgy mint a birkák. Konokul leszegett fejjel próbál kikerülni a szíjak sugarából, mindig a közép felé nyomulva, inkább mászva, mint ugrálva - ki az az őrült aki képes ilyenkor szembebézni...? Legfeljebb másnap, mert előbb utóbb elmúlik ez az éjszaka is...Nem is bánom,hogy nincs világitás, csak az oldalablakokon kéklik befelé a hold gyenge fénye, nem kell, hogy lássuk az arcokat, minek megjegyezni minden vonásukat, az ilyesmi csak félelmet gerjeszt.  Összerándul a gyomrod, ha a véletlen eléd hozza.

     Baghíra egyfolytában ordít pedig nem kéne félnie, megy minden ahogy kell - lefelé menet és vissza éppen ugyan úgy, lendületes csapásai tompán puffognak a hörgő békák hátán...Vitézlő bőszült gladiátor az éjjeli arénában, pedig a császár nincs sehol. Most ő a császár és semmi kétség  győzelmet arat. Igazi pompás cirkusz - a felhevült oroszlánok vicsorgó diadala - elszemtelenedtek a keresztények, a nyomorult aljanép keresztények - adj nekik testvér. A második emeleten is állnak néhányan....vissza...vissza, akik még föl sem értek zuhannak visszafelé, zeng a a sötét éjjeli lépcsőház, és senki sem tudja mi történt és miért...? Mi ez az egész őrület..? Leverték az iraki forradalmat...? Visszajött a király...? A rohadt imperialisták már megint kedvükre nyúzzák az iraki népet...

     - Jajjaj szegény irakiak, akkor megint angol mandátumterület lettek ahogy Kossuth mondta - visszajöttek az angolok...Bocsáss meg Krausz - azt hiszem tévedtem. Valami ilyesmi történhetett, és még az is megeshet, hogy momentán elmarad a világforradalom...?! Ki tudja..? No de ezért....? Puffogás és jagatás mindenfelől, és diadalordítás ugyanonnan - megszorult lihegő testek továbbrugdalása a hugytól síkos lépcsőfordulóban - tovább..tovább, és a szíjak süvítenek és csattognak, és mindez micsoda élvezet lehet  - és félhomály és kosz és már a lépcső is csúszik, mert néhányan azt is végighugyozták kínjukban, és ordítás minden irányból amit felerősítenek a falak - gyerünk gyerünk tovább - a kurva anyátokat és a picsába a világforradalommal.

    Másnap béna fetrengés az ágyak alatt - a levegővétel is fáj, de a másik váltásnak is akad közölni valója - vigyázzmenet a végkimerülésig. Ilyen bődületes izomlázzal ez már nem is állatkínzás - valami más, nem tudom micsoda. A körlet minden egyenruhás tagja jelen van - igazi látványosság - kell az, de komolyan ám - amúgy is régen volt már valami hasonló. Talán május tájékán, egy marék cseresznyéért, amikor csak ötször kellett volna körülfutni a nagyudvart - csak ötször, hát mi az...? de a jelntkezők zöme háromnál feladta, s csupán egy, egyetlen egy vánszorgta végig valahogy, s eszméletlenül csuklott Baghíra csizmái elé. Nem is tért magához csak másnap hajnalban, pedig rengeteg kanna vizzel locsolták - "maaaaj megygógyul" bőgte fölötte az indus herceg, s szépen elmajszolta a marék cseresznyét.

      - A toronybéliek is jól szórakoznak, amíg a sűrü por be nem teríti őket, mert akkor már köhögnek, és tüsszögnek, és méltatlakodnak is erősen, és ilyenkor inkább abba szokás hagyni az egész virtcsaftot, de most más a helyzet....Gyerünk tovább..! Azt mondtam tovább...! Még tovább nem hallotta..? A Kacsa boldogan ordítozik a kavargó por felett...nem finnyáskodik ...! Jobban odateszi...Nem hallom...! Egyszerre...!!! Követi a ziháló menetet furcsa imbolygó járásával...Két lábfeje befelé áll, ezért jár derékban kissé meghajolva, s egyúttal seggét jobbra balra kitolva mint a kacsák....és száll a por, az egyre sürübb aranysárga por egyenesen a két torony felé, s azon túl egyenesen a zölden sötétlő sátorhegy irányába - annak meg mindegy.....

     A politikaiak persze minden eseményt aprólékosan kiveséznek, és állandó bizonytalanságban tartásuk eredményeként semmiben sem hisznek. Sokszor még a nyilvánvaló dolgokban sem, és nem lehet kiverni a fejükből, hogy mindaz ami az utóbbi napokban történt nem az eljövendő világforradalom üzenete. Vagy mégis...? Ki tudja..?

     EMM hadnagy hozta a hírt, hogy Irakban kitört a forradalom - és a Népszabadságból olvasott fennhangon ezt tudjuk, mert tény. A nadrágja tele lett néhány tucat bolhával, ezt is tudjuk, mert ez is tény. A falánkabbakat valószínüleg haza is szállította, s ebből még botrány is lehetett a hadnagyi lakosztályban, mely utóbbi csupán homályos sejtés,de boldogitó. A család valószínüleg ellenségesen fogadta  vendégeket, s lehetett némi íjedtség, asszonyi szemrehányás, lázas kutakodás a hadnagyi nadrágban, meg egyéb helyeken, mert ilyenkor rémeket lát az asszonyi szem, a száj meg szemrehány és visitozik. Erőteljes ciánozás kérdése az egész - semmi komolyabb, könnyen megoldható ha van képzett gázmester a városban. Ennyi a történet semmi több.

    Kisparaszt pedig, aki erős hatásra ugyan de mégis csak rossz irányba terelte az eseményeket, semmi szándékossággal nem vádolható. Amit hallott rosszul hallotta, és lehet, hogy ezen a ponton tértünk el a világforradalomtól és annak közelgő boldog eljövetelétől. Mindenesetre ez is egy leheséges ok a történtekre..Ez utóbbi lehetőségről azonban csakis ő tehet, ez a szegény kis semmirekellő cipész - kinek csirizes kabátjába beleragadnak a pormacskák és időnként hülyeségeket beszél.