Chesterton-emlékpadok Alsógödön

(Wikidézet),bbjnicknek  szeretettel.   

       Kommentben elmondani mindazt, amit szeretnék, túlságosan hosszú lenne, maradok a postnál, amit kinyithatok becsukhatok, játszhatok vele, és persze törlésre is van lehetőség, ami fontos lehet.

       Bbjnick felvetése Csutak úron keresztül már korábban megérintett. A hármas kérdésre is kotyogtam valamit a magam módján, ám akkor is éreztem, hogy ez egy óriási halmaz melynek a középpontjában csillog ugyan valami ismeretlen, de ez a halmaz egy sűrű szövevény melyet, számtalan helyről lehet bontogatni a beljebbjutás reményében. Erős lélek, kitartás önbizalom és hit is szükségeltetik, hogy a kínálkozó feladatnak valaki  nekiálljon, noha semmi biztosíték, hogy az a valami, ami vonzza a tekintetet, el is érhető. Lehet, hogy örökre lehetőség marad csupán.

      - És mi vonzza a tekinteteket? Amit józan ésszel számítással némelyek végiggondolnak? Hogy majd ekkor, meg akkor, ha már ezt, meg azt elvégeztem és elértem valahova, már lesz valamire visszatekintenem....? Szó sincs róla. Környezetem mai perspektívája inkább szerencsére, csodás, lenyűgöző, csak nyútsd a kezed, megkaphatod lehetőségekre épít. Csal, becsal, megcsal, de ne keseredj el, azonnal nyújt egy következő lehetőséget, tán még szebbet is csalinak, hogy majd máskor....
     - Te is sorra kerülsz ne aggódj, bízzál...Tudod, hogy bennünk megbízhatsz, hogy tulajdonképpen csak bennünk bízhatsz meg...A lényeg, hogy ki ne lépj a körből, maradj velünk, együtt forgunk a játékban összekapaszkodva, kacagva, felhőtlen boldogságba időtlen ájulatban, mert mindig van valami "forradalmian új", ami mutatja az irányt. De soha ne nézz a dolgok mögé, az nem rád tartozik már megbocsáss..csak menj, menj nyugodtan a többiek után. Szükségünk van rád, és hidd el hogy neked is szükséged van ránk, mert mi tudjuk, hogy mit akarsz, mik a lehetőségeid, és előre kitaláljuk titkos vágyaidat. ( Stipi-stopi...)
     - Hiszed, vagy sem jobban tudjuk mire van szükséged, mert egy tőről fakadunk. Ő is, te is, én is, mi mindannyian, tánci tánci.. Figyúú, vannak néhányan tudóóód, akkik megpróbálnák a saját utat járni - nézd meg mire jutottaaak, szenvedneeek, boldogtalanoooók, ne engedd elszaladni a lehetöségeeet, tekerd a kereket, a fődíj még ott van - rád vár...!

      Volt egy időszak, amikor újra fel kellett tápászkodnom a semmiből, búcsúkba, vásárokba jártam saját cuccaimmal, az árusok szívesen fogadtak, megtörtem rendesen a műanyag  egyenképet. Valahol Tác környékén volt szomszédom a tekerős. Jöttek a népek tekerték a nagy kereket, de én oldalról beláttam a kocsi belsejébe, melynek külső oldalán forgott a szerencsekerék. Odabenn egy fiatalasszony szoptatott csendben,s mivel belűl is megvoltak a rajzolatok, látta a szerencse útját, s ha kellett, igazított rajta.
      - Becsapás...? - ugyan - csak a lehetőség mindkét oldalon. A szavak, melyek minden skrupulus nélkül képesek elhangzani fizetett szájakon villogó díszletek között, talán különbek....?- " óriási nyeremények várnak önökre, ha tudják...." - hazugok hamisak félrevezetők ócska kacatokért.

      -  A reklámok világa nehezen tört be a szocialista álomvilágba. Képzés nem volt, s amikor valami mozgolódás támadt ez irányban, magam is részt vettem benne, egy két éves tanulmányfolyamot abszolválva. A szaktamfolyamnak nevezett előadássorozat részvevői u.n. vállalati propagandisták voltak, rendszerint igazgatói körökből, hogy legyen a Rozikának is valami papírja ne csak ücsörögjön itt a szép kis popsiján, és hát tegyünk mi is valamit a haladás érdekében.
      - Ez a "Cipőt a cipőboltból" korszak, de már éppen megérkezett a a "Fabulon a bőre őre". Érdekes dolgokat kaptunk, engem csak az zavart, hogyan lehet, hogy az ünnepelt pszihológus most reklámpszihológián lovagol, de a másik u.n. szakember is, más témában, aki eddig lenézte, most elismert tekintélye a busásan fizető reklámszakmának. Hogy eddig nem is tudott róla, kit érdekel? Felismerte a lehetőséget... Le sem szált róla többé. 

        - Egy rövid ideig valóban foglalkoztam kisebb helyközi reklámkampányokkal, ezek kétkezi gyalogos, de sikeres kampányok voltak, s később aggódni kezdtem, hogy most még csak hagyján, de mindez hova vezet majd, ha már szabadon fejlődhet, és teljes pompájában kialakulhat ez az őrület. 
      - Égből pottyantak "kiváló" reklámszakemberek teljes fegyverzetben a szűz terepre, óriási lehetőségek tárultak fel, majdnem azt mondtam perspektívák, jobb volt félreállni, nagyon korán öntött el az undor. Leginkább éppen a lehetőségek hamis, álságos célzattal való előráncigálása zavart, s a gagyi beözönlése és tukmálása minden olyan térbe, melyről nem is képzeltem volna.

        - Sok évvel ezelőtt Kiskunfélegyháza felé autóztam stopposként, s a város előtt nem sokkal a sofőr lelassított. Látta már Londont..? - kérdezte. Foglmam sem volt miről beszél, s akkor a maga oldalán kimutatott az ablakon. A magas hófal mögött, mintha csak nagyobb hóbuckák lettek volna, rongyokkal terített putrik füstölögtek. Ott van balra...Látja..? Egy egész város...Láttam. Aztán azt is megtudtam, hogy több is van belőle a környéken.
      - Autóban ülve néztük a magyar londont, s nem beszéltünk többet, csak elköszöntem a városba érve. Mára mintha szétszóródtak volna falvakba, néhol teljesen birtokba véve, s a "semmi ágán ülve", esetleg onnan nézve áhitozva bámulják mindazt ami "forradalmian új", és "csak a tiéd." Ha kell el is veszik, mert jár. Hát hiszen jár az, benne van a tévében...! Mi változott Trubinyi János "ideái" és a "kéjgyaloglók" ideje óta...? Száz év telt el és volt két világháború...Az ország háza ma is ott áll, a képviselők nevei változtak csupán, a problémák nem.

      - Csutak képei a távolba visznek. Óriási, hivogató terek, végtelen perspektívák. Vonzás van bennük, mint az igazi perspektívákban, ahol nem állja útját fal a szemhatárnak. Két tiszta fényű őszi reggel, hatalmas távlatokkal. Éjjel az eső is esett kicsikét, az is jól jön. Fagyott is egy keveset, összecsomózva az útszéli zöld füvet. Ugyanaz a látvány putriból, palotából, de ha befelé fordulunk az ablakból, s kezdődik a nap..!..elkezdődik e egyáltalán...? S ha el is kezdődik minek? Láttad a Győzi Ferrariját tegnap, azzal ment a vágóhídra, dolgozni akar...?! Aztán mégis ott hagyta az egészet....érted...?..nem neki való na!... Hazament a Ferrarival, más nem volt...Te ezt elhiszed...hogy tényleg dolgozni akart..? Hát, ha akart, csak ő tudja...!

       - Össze vissza locsogok,de ne is várjatok tőlem többet. Én történetekben, esetleg ha nagyzolni akarok, kisebb tárcanovellákban élek, de örülök más apróságoknak is. Részlet A. Platonov, Dzsan-ból: ( Nazar befejezi a főiskolát, a diákok búcsúra jönnek össze este az udvaron, zene szól, lampionok világítanak, Nazar egyedül üldögélve mereng a jövőn.):

  Gülcsataj - mondta ki fennhangon.

         "- - Az meg micsoda? - kérdezte az asztalszomszédja, egy technológus lány.

      - Nem jelent semmit - magyarázta Csagatajev. - Gülcsataj, a hegyi virág, az anyám. Az embereknek még olyankor adnak nevet, amikor kicsik, és hasonlítanak minden jóra...."

      És később, amikor a főiskola után már újra hazai tájakon jár, felidézi korábbi emlékeit....

     "Idős anyja, a türkmén Gülcsataj a fejébe nyomott egy keleti kucsmát, táskájába tett egy darab száraz csureket, mellé egy őrölt nádgyökérből, katranból és jarmalikból sütött lepényt, aztán a kezébe nyomott egy nádvesszőt, hogy egy idősebb barát helyett ez a növény kisérje útjára, és útnak indította.

     - Indulj, Nazar - mondta neki, mert nem akarta holtan látni maga mellett. - Ha valahol ráismernél apádra, ne menj oda hozzá. Ha bazárt és gazdagságot látsz Kunya-Urgencsben, Tasauzban vagy Hivában, ne menj a közelébe, menj el mindegyik mellett, maradj távol az idegenektől. Hadd maradjon meg az apád ismeretlennek.

  " Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az „elsikkasztott” orosz irodalom része. A kallódó néptöredékek, néptörzsek vagy nemzetségek tagjai, akik az ázsiai sivatag, az Amu-darja és az Uszt-Urt néptelen vidékein laknak, dzsannak nevezik magukat. A dzsan nem más, mint lélek, és a haldoklóknak, a lelkükön kívül, vagyis azon kívül, hogy képesek érezni és szenvedni, másuk nincs. Valaha gazdag urak ragasztották e népekre a dzsan csúfnevet, mert az urak azt hitték, hogy a lélek csak kétségbeesés…"

         Azon gondolkodom járhatott e arrafelé a mi harcos kis fajtánk, a magyeriek törzséből való...? Azt mondja az ismertetés " a dzsan nem más mint lélek". Ha ez igaz, már nem is vagyunk messze a folyton felbukkanó, gyötrő kérdéstől:...Mi a magyar?

        E pusztai szétszórt aprónépek világa valószínüleg semmit sem változott a szovjet alatt, de azóta van olaj, és van temérdek gáz. És persze vannak ácsingózók is szép számmal...Kiváncsi lennék hol vannak most a "lelkek", elérte e őket az olaj aranyat érő bódító hatása...? Érdekli e őket a civilizáció, vagy elvannak az örökké fújó szélben a mindenre használható sással. Az Aral tó, mely lassacskán eltűnik éppen úgy helyzkedik el közös hátáron, mint a Fertő tó minálunk. A mi tavunk kevésbé van veszélyben, bár hajlamosak vagyunk az önámitásra.

         Már csak néhányat kell aludni és reánkszabadul Mikulás napja. Ha Nagyszentmiklós, ne adj Isten még mindig Magyarországhoz tartozna, a nagyobb világcégek akik özönével szállítanák a legszükségesebb micsodákat, megszerveznék a helyi postánál, hogy Mikkko Palavenevinten lappföldi favágó és szakipari szenvedély-Mikulás a helyi postán keresztül kaphassa a személyre szóló megrendeléseket. Lehet, hogy elkövetkezik egyszer a pillanat, amikor már ezt a hatalmas lehetőséget sem hagyhatja ki semmilyen ádáz forgalmazó. Ugyanakkor nem lepődnék meg ha már létezne is csak más néven, mondjuk Pikkkeo Rottililele János néven, és nem favágó lenne, hanem jéghalász, vagy valami ilyesmi.

        Ezen előre megfontolt szándékkal elkövetett blogbejegyzés, néhány összeollózott villanásból áll, és megérkezett a könyvtárból Csanádi Imre, Lovasvezér aranykorsón című verse, mely valamikor a hetvenes évek végén került az és' címlapjára, de nem az akkoriban divatos szakMikulás ünneplésére, inkább a leletek szépsége okán.

        Nagyszentmiklós (románul Sânnicolau Mare – régi helyesírással: Sînnicolau Mare, németül Großsanktnikolaus angolul Great St Nicholas) bánáti (Torontál vármegye) város. A határ közelsége miatt Temes megye legdinamikusabban fejlődő kisvárosa, a mérsékelten kontinentális éghajlatú, jellegzetesen alföldi település: Nagyszentmiklós

Nagyszentmiklósi aranykincs

( Bevezetőül Csanádi Imre versének kezdő sorai )

 " - Van-e üllőd, van-e verőd,

káliz ötvös?

= Van is üllőm, van is verőm...

 mit míveljek?"                                

 

    1799. július 3-án a Bánátban (Torontál vármegye), Nagyszentmiklós (ma: Sannicolau Mare, Románia) határában egy szőlősgazda árokásás közben aranytárgyakat talált. Az aranyból készült korsókat, tálakat, poharakat és egy ivókürtöt egy bécsi görög gyapjúkereskedő vásárolta meg, aki Pesten kívánta ezeket értékesíteni. De a pesti városbíró, Boráros János felfigyelt a különös tárgyakra, és a kincs 23 darabját összegyűjtötte. (Nem került elő a lelet összes darabja, mert néhány a megtaláló és a kereskedők kezén elkallódott, néhány töredékes elemet pedig valószínűleg beolvasztottak.) Ezután a - mintegy tíz kilogrammnyi - kincset II. Ferenc császár (1792-1835) utasítására 1799. október 1-én a bécsi császári és királyi Régiségtárba szállították.

 

 

A viták kereszttüzében

A tudósok ettől kezdve szinte megállás nélkül folytatják a kinccsel kapcsolatos tudományos vitáikat. Alapvető kérdésként merült fel, hogy ki és miért rejtette el ezeket a tárgyakat. Az is foglalkoztatja a kutatókat, hogy mi volt az eredeti funkciójuk ezeknek a tárgyaknak. Mind a mai napig nem jutottak nyugvópontra a viták, mivel nem sikerül megnyugtató, kétségbevonhatatlan válaszokat adni. A lelet megtalálásának körülményei egyértelműen azt mutatják, hogy nem sírleletről, hanem kincsről van szó. Három tudományos értékkel is bíró feltételezés vitatkozik egymással: vagy 8. századi avar korabeli leletről van szó, vagy a 9. századi bolgár ötvösök munkáját dicséri, de az is felvetődött, hogy a 10. századi honfoglaló magyarsághoz kötődik ez a 23 "régészeti" remekmű.
A Magyar Nemzeti Múzeum szakértői azon az állásponton vannak, hogy a nagyszentmiklósi leletanyag eredetileg az avarokhoz köthető. Egyrészt avar szállásterületen került elő, másrészt az adott korban ők rendelkeztek az adott térségben megfelelő nyersanyaggal (ugyanis Bizánc aranyban fizetett nekik adót) és szakértelemmel. Az edények formai, orientalizáló figurális és ornamentális jegyei, valamint ötvöstechnikai kivitelezése perzsa (szaszanida), kaukázusi, közép-ázsiai és bizánci hatásra utalnak. A feltételezések szerint az avar kagánok kb. száz év alatt gyűjtötték össze ezeket a tárgyat (vagyis nem egy megrendelésre készültek, hanem különböző időszakra datálhatók). A földbe pedig úgy kerülhettek, hogy amikor a frankok és a bolgárok támadták az avarokat, akkor a támadók elől földbe rejtették a fejedelmi értékeket. Az avar eredetet látszanak igazolni a szarvasi késő avarkori leletekkel való egyezések is.
A leleteken feliratok is találhatók. Ezek egy részét a készítő ötvösök vésték fel, több írást viszont utólag karcoltak a kincsekbe. Van görög betűs és görög nyelvű, görög betűs, de török nyelvű felirat, és vannak rovásírással készült feliratok is.

Ezt látni kell!

A kincsek azóta is a bécsi Kunsthistorisches Museum tulajdonában vannak, s eddig egy alkalommal, 1884-ben (az Ötvösmű Kiállításon) voltak láthatók Magyarországon.

EZT, MEG HALLANI!

Ma Romániában találjuk Nagyszentmiklóst, Bartók Béla szülővárosát. Nagyszentmiklós Románia legnyugatibb városa, Temesvártól 64 km-re, Csanádtól 8 km-re található. (Román neve Sânnicolau Mare) A legközelebbi nagyváros Szeged, cca. 40 km a távolság. (Csanádról jó tudni, hogy a főút mellett álló templomban őrzik Szt. Gellért püspök szarkofágját. Érdemes megnézni.)
Könnyen eljuthatunk autóval a Szeged-Makó útvonalon. (43-as főút) Kiszombornál nyílt egy új határátkelő, ahonnan cca.10 km-re található ez a város. Csak románul találjuk meg a városnevet az út mellett, pedig legalább olyan értékű hely, mint Mozart vagy Beethoven szülővárosa. Azért nem írom le a most látható helynevet, mert abban bízom, hogy a közeljövőben magyarul is olvasható lesz a városnév és az utazók üdvözlése legalább 3 nyelven.

Bartók Béla feltételezett szülőháza most egy magánlakás, mellette egy autójavító működik. A ház falán kétnyelvű tábla hirdeti, hogy itt született Bartók Béla.

	A Múzeumban készített képek között találtam meg a fotót, ami az eredeti képet mutatja a szülőházról

Az egykori gazdasági iskola, ahol Bartók édesapja tanított, és igazgatója volt, most egy olasz vállalkozó tulajdona. A Német temetőben a Bartók család sírját a Pro Bartók Társaság tagjai gondozzák ügyszeretetből, saját költségen. Vezetője, elnöke ennek a társaságnak foglalkozását tekintve gyógyszerész, de rajongva szereti a zenét, jól gitározik, sokat tesz azért, hogy városa méltó helyre kerüljön az emberek tudatában. 4 év óta rendszeresen szervezi a koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Vest Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével tartják ezeket a hangversenyeket, évente 3-4 alkalommal, ma már mindig telt ház előtt, a Nákó kastélyban. Ugyanitt található a Bartók Múzeum, sajnos a feliratok itt is csak románul olvashatóak.

Ebben, a ma is álló épületben működött az a gazdasági iskola, ahol Bartók édesapja tanított, igazgatott - és Bartók is itt nőtt fel	a Német temető a családi sírral - A Bartók ősők sírkeresztjeit szegedi kőfaragó mester készítette. A temetőben sok értékes faragott emlék található. Talán egyszer védetté nyilvánítják, ha addig teljesen szét nem porladnak a legrégebbi keresztek.

 

A fotón Nagyszentmiklós egyik legjellegzetesebb épületét láthatjuk. Ez a világos kékre festett, tornyos kastély az 1864-ben épült un. Nákó kastély, a tulajdonosáról kapta nevét. Nákó gazdag uraság volt. Lehet mondani, hogy neki köszönhető az, hogy a Bartók család ebben a kisvárosban telepedett le. (Ő hozta életre azt a gazdasági iskolát, ahol Bartók Béla édesapja igazgató volt.)
Ebben a kastélyban található a szerény, de sok eredeti dokumentumot felvonultató Bartók Múzeum. 2006 március 25-re, a jubileumi ünnepségsorozatra elkészül a magyar feliratozás a dokumentumokhoz. Ebben a kastélyban rendezi a Pro Bartók Társaság a koncerteket. A Nemzeti Filharmónia ajándékozott egy felújított zongorát a városnak 2002-ben. A város lakóinak mintegy 10 százaléka a magyar nemzetiségű. A Bartók család tagjai az un. Német temetőben nyugszanak. Ez is azt bizonyítja, hogy ezen a vidéken a többajkúság igen jellemző.

 

EZt VISZONT ELÉG OLVASNI.

 

                                  L O V A S  V E Z É R

                                A R A N Y   K O R S Ó N

                   Nagyszentmiklósi kincs, az 1000-dik év tájáról.

                             

                            - Van-e üllőd, van-e verőd,

                            káliz ötvös?

                            = Van is üllőm, van is verőm..

                            mit míveljek?

                            - mívelj nekem, mívelj

                           evő-ivó edényeket,

                           nem imilyent-amolyant,

                           nem is ebből-abból:

                           kő rejtette napból,

                           sáraranyból!

 

                           = Hol vennék én sáraranyat,

                           szegény káliz ötvös?

                           - Én adom,

                           magam adom,

                           magam-nyeresége:

                           haddal hoztam,

                           magam ragadoztam!

 

                           = Mi legyen az az edény?

                           - Tál legyen,

                           csésze legyen,

                           de leginkább mívelj

                           egy szép arany korsót.

                           Annak a szép korsónak

                           szép szűk nyakat,

                           hogy jól szorongathassam,

                           szép dombos hasat,

                           hogy jól megtölthessem.

                           Annak dombos hasára

                           négy nagy karikát,

                           mind a négy nagy karikába

                           egy- egy jeles képet.

 

                           Azok közül egynek

                           engemet tégy, magamat,

                           Bojlát, -

                           kit mondanak,

                           ha oroszok, ha nándorok,

                           nyelveken: zsupánnak,

                           kit mondanak törökök

                           nyelveken: bégnek,

                           kit mondanak magyeriak

                           hét úr hét országában:

                           bőnek,

                           bőség fejének...

                           nem is ínség fejének,

                           nem szolganép nagyjának,

                           nem vármegye-ispánnak.

 

                           Bőségemet, bőségemet

                           két víz mossa:

                           Krassó vize mossa,

                           Duna vize mossa.

                           Neveket kik nevezik

                           bolgároknak:

                           laktam- földem határos

                           nándorokéval. -

 

                           Azt verd, ötvös:

                           Bojla megtér hadból!

                           Bojla megtér bőségébe!

 

                           Lova lépked kényesen,

                           fényes-fonott sörénye:

                           farkát fennen hordozza,

                           ágba-bogba bogozva:

                           míves mennyi szíja.

 

                           Üli lovát Bojla,

                           Orcáját úgy fordítja,

                           méltóságát mutatja, -

                           ha - ki látja alítsa

                           kőnek,

                           győzhetetlen győzőnek.

 

                           Fejét fedezi

                           sisak csúcsos vasa,

                           dombos mellét fedezi

                           rücskös kemény bőr,

                           karját, szárát fedezi

                           gyűrüsen kivarrt bőr.

 

                           Jobbjával markolja,

                           vállán nyugtatja

                           hegyes-éles nyársát:

                           kisded zászló rajta,

                           szélben röpköd

                           szalagos farka.

 

                           Baljával markolja,

                           lova mellett futtatja

                           maga-fogta foglyát,

                           erős ellenségét,

                           erőtelent immár,

                           meztélfő és meztélláb.

 

                           Hajánál fogva

                           húztozza,

                           hátra kezét

                           kötözve.

 

                           Szaladj, ebszülötte!

                           Alázlak, mint aláznál,

                           gyalázlak, mint gyaláznál!

                           Húzol-e még újjat

                           Bojlával?

                           Nem húzol újjat

                           Bojlával!

                           Bojla húz most horgára ! -

                           Bojla nyűgöz nyergére

                           véres jelet,

                           szablya-szabta fejet:

                           ne mi feleink

                           üvöltsenek!

                           ti nőstényeitek

                           üvöltsenek!

                           erdei vadak,

                           égi madarak

                           nem mi testünkön

                           torozzanak -

                           tiéteken

                           torozzanak! -

 

                           Vígadj, bőség!

                           Bojla megtér földjére!

                           Fekete-víz mellé:

                           Krassó vize mellé,

                           kőből készült házába,

                           kényén-kedvén

                           itt vont, ott vont sátrába.

                           Kincset hoz, kincset!

                           foglyot terel, foglyot.

 

                           Tűz fölött, rúdon

                           ökör förög : megegyük!

                           Koponya-kupában

                           lótej habzik : megigyuk !

 

                           Szökjünk ! Tombjunk !

                           Jöhetnek a regesek -

                           síppal,

                           dobbal,

                           nádi hegedűvel !

 

                           Csanádi Imre, 1972.

 

 

 

 

 

 

        ...és akkor jön Ő, XXXXX, és elmondja a lényeget. Minden szava igaz. Lapos igazságok és közhelyek gyüjteménye. Pedig XXXXX, akitől nevét kölcsönözte mesehős. A mesék birodalmában sok minden előfordul, amiben elmerülhetsz és bármit tovább gondolhatsz. A mesének csak látszólag van vége, a kisgyerek is megkérdezi...és azután mi történt?

"...A trollok elleni küzdelem legfontosabb figurája XXXXX, a szegény ember legkisebb fia, aki kezdetben haszontalannak tűnik, de mindig kiderül róla, hogy bátor, melegszívű furfangos legény. Kivárja a kellő pillanatot, és akkor cselekszik, megteszi azt, amire addig senki nem volt képes. Régi ismerősünk a hamuban kotorászó, semmittevő fiú, aki bátyjai után nekivág a nagyvilágnak, hogy legyőzze a félelmetes ellenséget és végül elnyerje a királykisasszony kezét és a fele királyságot. A nálunk Hamu Jankó néven is emlegetett mesehős rendkívül rendkívül népszerű, minden norvég gyermek ismeri, és el tudja mesélni tulajdonságait. XXXXXX, Tyrihans, vagy éppen Lókötő Peik, kedves, barátságos és segítőkész, jótett helyébe ő is jót vár, és egy kis furfanggal túljár a legerősebb troll eszén is..."

Vaskó Ildikó: Háncsvirág a Trollok birodalmában.

A kérdés persze nyilvánvaló - hogyan kapcsolódik mindez Lelky Lola felvetett mai témájához, az önpusztításhoz...? Öt-x, persze tudja, elsorolja, kijelenti, lezárja. Pedig csak a felületet kapargatja. Az az összegzés amit nyújt, ezernyi különböző "mese" végső konklúziója. De jönnek majd a legkülönbözőbb "mesék", dolgozhat a számláló, mert körülöttünk élnek a mesehősök, s magunk is azok vagyunk.

Több mint egy évtizedet éltem magam is "hegyen", Csillaghegy tájékán, szép kilátással a város irányában, mely látványt kevéssé értékelték a tőkék művelői. Valaha karban tartott évszázados óbudai szőlészet lehetett, megtaláltam a nyomát véletlenül, amikor egy kiálló nagy követ akartam eltávolítani. Nagy lapos kő volt, másik is volt mellette, azt is kiszedtem, s aztán egy egész vízelvezető, szakszerűen megépített árkot találtam a szomszéd telekig. Ott  már a földben maradt.

Csupa magányos férfiember lakta a hegyet. És persze bort termeltek, mert a magányos férfiembereknek, ha nincs aki beleszóljon, rögtön kialakul ez a furcsa szokása. Ha sohasem csinálta, akkor is megpróbálja. Ki ezért ki azért, de mindegyik talál rá magyarázatot. Részint mert amúgy is ott van a nova/noha amivel törődni sem kell, ősszel, amikor már aranysárgán mézédesen fut fel a mandulafára, csak szedni kell, Isten ajándéka. Jó édes must lesz belőle....hogy milyen bor? Azzal ne is foglakozzunk.

Felső szomszédom préselés után a törkölyt darabokra szedte, beáztatta, s azt a valamit amikor már szerinte "jól összedolgozta magát" újra kipréselte. E különleges származék eredményét aztán házasította a korábbival, mert szerinte az is bor volt, hát meg ez is...érti szomszéd..!..Persze, hogy értettem. A közkút legalább egy kilométer, az esővizet  meg nem pazarolja az ember ivásra. Rossz íze van...Figyelmeztettek, hogy meg ne próbáljam a szomszéd borát, mert "beteg" leszek tőle. Nagyon figyelmesen kellett kocsival tartani a hegyre, mert némely ilyen "beteg" emberek a főldút mély vízmosta árkaiban szundikáltak fényes nappal is.

Eleinte sajnáltam egyiket másikat, aztán mégsem. Leszoktam róla. Az egyiknél motorvásárlás ügyben jártam csillaghegyi kétszintes házában. Két elszánt, villogótekintetű nőszemély fogadott. Az idősebbik, aszaltképű erőszakos vénség köszönés helyett csak rákiáltott...Hoztál bort?  

Megkötöttük az üzletet, s néhány nap múlva amikor gázt adva nekilódultam a hegynek, megmozdult előttem a sáros út. Nem volt mit tenni, belerepültem oldalt a búzatáblába. Szomszédom is felébredt erre, tetszett neki, hogy máris használatba vettem a motort. Jól megy, szomszéd...? - kérdezte, aztán elmondta, hogy otthonról jött még a tegnep este, de már annyira elfáradt, hogy azt az utolsó százötven métert sem volt képes a kalyibáig megtenni. Muszáj volt kijönnie, mert - tudja - jönnek a lakótelepiek és lopnak. Vigyázni kell. Érti...Persze, hogy értettem. És már azt is, mire tartja azt az aprószemű elvadult paradicsomtengert a szőlő közepén.

Krúdy írta Rózsa Sándorról, hogy napokat töltött a búzatáblában, hiába is keresték, sohasem találták. Szomszédom a "betakarítás" idejét töltötte a paradicsomtengerben, onnan mindent belátott. Nagy ravaszságában a kalyibára jó nagy, messzebbről  is jól látható lakatot biggyesztve lapult a paradicsomok között. Csak akkor vettem észre, amikor egyszer kerékpárral mentem ki és rámköszönt az aprószemű paradicsomtengerből.

A frászt hozta rám, amint kivigyorgott vöröses ábrázatával - ilyen későn szomszéd..? Rendes embernek tartott, mert nem jártam szomszédolni', összeszedni hajnaltájt a szükséges levesbe valót...Némelyek megtették. Messze volt a piac.

S mind ez hogyan kapcsolódik harci Lola mai postjához..? Megint beletalált valamibe. Nem is talált, beletenyerelt. Én csak egyetlen, általam ismert és megélt szeletkéjét próbáltam felvillantani, de eddig nem tettem emlitést az okáról. Én dolgozni jártam a hegyre télen nyáron, nem a menekülést, pénzt kerestem, várt a családom. Szomszédaim történeteiben sok volt a hasonlóság, de a végén valamilyen módon, ott rejtőzött mindegyikben a magány. Az önként felvállalt, vagy a kirekesztetettség okán létező.

Netán önsajnálattal vegyes, vagy határozott, hideg ésszerű megfontolás. "Itt fogok meghalni a hegyen" - mondta valamelyik... Jaques Brelnek egy nótája járt ilyenkor az eszemben, az " á mon dernier repas...", amikor felmegy utóljára a hegyére barátaival, szamarával tyúkjaival és kacsáival, barátnőivel és feleségeivel  és végignéz trónjában ülve...aztán poharát eldobva mindenkit csendre int...stb stb...A muzsika is tud mesélni, ezek meg csak betűk - amúgy sem ismeri senki.

Lola története a felkavaró befejezés. Amikor pont kerül valaminek a végére és mindenki az odavezető utat keresi. Abból pedig számtalan van, és rögtön előkerül a család. Illetve a család, és annak légköre, vagy hiánya.

Alig egy hete jártam egy emlékező családi összejövetelen. Törékeny termetű rendkívül inteligens, több nyelven beszélő 82 éves mérnökember ment el. Nem ivott, nem dohányzott, érdeklődő tiszta emberi lény volt. Távolabbi, de nagyon szeretett, megbecsült rokon. Néhai feleségének maradványait, aki alig néhány óra alatt hunyt el, egy úrnában őrizte, aztán a megállapodás szerint a megfelő időben a Dunához vitte. Gyermektelenül, utód nélkül távozott, meglepődtem mennyien jöttek össze rá emlékezve a jelentős mérető polgári lakásban.

L.P. mindent pontosan elrendezett, még arra is ügyelt, hogy ne zavarja meg valaki közelebbi nyaralását, s amikor eljött az Ő pillanata - többen látták - egy csillagtalan este átlépett könnyedén a Tóth Árpád sétány melletti bástyán.

Jacques Brel Le dernier repas

 
 www.youtube.com/watch?v=752Z0vIHrMQ
 

Photo Tulipe

Jacques Brel
LE DERNIER REPAS
1964


A mon dernier repas
Je veux voir mes frères
Et mes chiens et mes chats
Et le bord de la mer
A mon dernier repas
Je veux voir mes voisins
Et puis quelques Chinois
En guise de cousins
Et je veux qu'on y boive
En plus du vin de messe
De ce vin si joli
Qu'on buvait en Arbois
Je veux qu'on y dévore
Après quelques soutanes
Une poule faisane
Venue du Périgord
Puis je veux qu'on m'emmène
En haut de ma colline
Voir les arbres dormir
En refermant leurs bras
Et puis je veux encore
Lancer des pierres au ciel
En criant Dieu est mort
Une dernière fois

A mon dernier repas
Je veux voir mon âne
Mes poules et mes oies
Mes vaches et mes femmes
A mon dernier repas
Je veux voir ces drôlesses
Dont je fus maître et roi
Ou qui furent mes maîtresses
Quand j'aurai dans la panse
De quoi noyer la terre
Je briserai mon verre
Pour faire le silence
Et chanterai à tue-tête
A la mort qui s'avance
Les paillardes romances
Qui font peur aux nonnettes
Puis je veux qu'on m'emmène
En haut de ma colline
Voir le soir qui chemine
Lentement vers la plaine
Et là debout encore
J'insulterai les bourgeois
Sans crainte et sans remords
Une dernière fois

Après mon dernier repas
Je veux que l'on s'en aille
Qu'on finisse ripaille
Ailleurs que sous mon toit
Après mon dernier repas
Je veux que l'on m'installe
Assis seul comme un roi
Accueillant ses vestales
Dans ma pipe je brûlerai
Mes souvenirs d'enfance
Mes rêves inachevés

Mes restes d'espérance
Et je ne garderai
Pour habiller mon âme
Que l'idée d'un rosier
Et qu'un prénom de femme
Puis je regarderai
Le haut de ma colline
Qui danse qui se devine
Qui finit par sombrer
Et dans l'odeur des fleurs
Qui bientôt s'éteindra
Je sais que j'aurai peur
Une dernière fois

      (Alcím:...Joseph Haydn szonátái és egy marék fehéregér...)

     - Ergé vagy megbocsátja nekem, vagy nem, de kölcsönvettem három képet a sorozatából - muszáj volt, na..! Itt van mindjárt az első, amely Trianonra akar utalni, de ha nem írja oda, észre sem veszem.

      - Engem a városkép érdekel, mert szeretem a korabeli békés városképeket. Tudom a mosónők korán halnak', s odalett ez az átokverte föld, ez a szép virágzó tündéri Nagymagyarország, de akkor is. Azt is tudom, hogy vannak szörnyűséges külvárosok, és máshol paloták, de most ez a kép van előttem, ez szól hozzám, csak erre figyelek.

       - A világ elfordult a magyartól kérem, cinkosan összakacsint mind az összes a fejünk felett. Tessék nézni, tessék csak fényképeszkedni nyugodtan, hadd tudja meg a világ a fájdalmas igazságot. Egy pillanat, tessék csak várni, megigazítom itt ezt a...

       - Lekuporodik, megigazít, letisztít két galambszaros kavicsot valahol Ungvár környékén, rendnek kell lennie, legalább a külföld előtt. Mit is kérem, mit mondott LIFE...? Az merre is van ? Ujság? Az jó...Felfordult egészen a világ szörnyű volt kérem ez a nagy háború!

       - A guggolós testhelyzet nem éppen kedvére való, még szerencse, hogy bridzsesszben jött, s volt hozzávaló térdzoknija, mert a szovjet' alatt még az sem volt kapható. Amióta azok elmentek, és főleg amióta az antant pocsékká tette a szép Magyarországot, fekete gyásszalagot visel a kalapján. Legszívesebben minden ruhadarabján viselne fekete gyászszalagot, de hogy nézne az ki a sárga birgerlicsizmán. Azt is neki kellett a tél végeztével rendesen kisámfáznia, mert már legényre sem telik. Az a kevéske kegydíj ami megilleti, az meg semmire nem elég.

      - A képen egyébként valószínüleg tavasz van. Belvárosi gondozott terecske hirdetőoszloppal, kőszoborral. A napnak már van ereje, de a konflis kocsisa még pokrócot terít a térdére. A hosszúkabátos urak kalapot viselnek, a kocsisok kucsmát. Gyerek nincs a képen mert iskolaidő van. Andrényi bútorszállító takarásában egy automobil suhan. Személyszállító az is, mint az előtte haladó konflis. Világok találkozása. Angol model.

     - A bútorszállító levette a ponyvát a kasról. Azzal sem kell majd bajlódnia ha már a címre ért. Karcsú úrhölgy siet kifele a képből, fekete boa a nyaka körül, kosarában tejesüveg a közeli új csarnokban vette, s útközben látta egy pillanatra a költőt egy kávéház ablaka mögött zónapörköltöt tunkolni vékony ujjaival. Kuncog, lesz mit mesélnie este bridzs közben. A társaság szereti az apró semmiségeket.

    A második kép: Parasztok.

      Nem ők voltak, csak hasonlók, nagyon, nagyon hasonlók, és a szekereik Budapest felé, nem Debrecenbe vették az irányt. Az öt, élelemmel súlyosan megrakott parasztszekér kora reggel indult,s délután tájékán ért nyikorogva Budán a Torockó térre. Ott megálltak a templom előtt, s a papot keresték. Dr. Jóó Sándor  lelkész lejött, a Dorogiak pedig, mert onnan jöttek, parasztok, bányászok vegyesen, engedelmet kértek, hogy a szállítmányt az ő kezeibe adhassák. Szándékosan kerestek templomot, mert csak abban volt e pokoli zűrzavarban bizodalmuk. Távolabbról fegyverropogás hallatszott, a lovak nyugtalanul rázták a fejüket, ők pedig semmiképpen nem akarták a falvak összeadott szállítmányát kockára tenni. Meg hát, vissza is kellene érni még az éjjel, ha lehet. A nagy imaterembe hordtunk mindent, s akkor láttam először sült csirkét egészben. Kicsi volt és ráncos, de az illata csodálatos.

     - A szekeresek hamar visszaindultak, s alig fél óra múlva már újra hordhattuk a zsákokat, mert teherautó érkezett a János kórházból. Dr. Jóó Sándornak ugyanis esze ágában sem volt szétosztani mindezt a "pesti nép" között, ahogy a felajánlók korábban javasolták, hiába gyülekeztek szatyorral a kézben egy kis potyára. Volt is zúgás, méltatlankodás, mert hát azok a kedves szekeres emberek, a "pesti nép" javára szekereztek idáig, nem való, hogy máshová vigyék az orruk elől.

      - Dr.Joó Sándor nem vitatkozott, ismerte jól a pasaréti szomszédságot, akik gyakran méltatlankodtak a vasárnapi idegtépő, elviselhetetlen és embertelen harangzúgás miatt. Többnyire bútorozott, jól karban tartott lakásokba költöztek be alig néhány éve, mert szerencsére megüresedtek mindenestül azok a szép lakások. Elszállított, kiebrudalt tulajdonosaikkal mit sem törődtek a zúgolódók, és persze máris előkerült az "egyház" mint olyan.
      - Ismerjük: Mindent magának semmit a szegény embernek. Néhány megszeppent kosaras leányka is állott hátrébb, őket maguk helyett küldték a magasabb uraságok, akik most meglapultak csendben az elorzott birtokban. A tiszteletes úr járt aznap délelőtt is a közeli kórházban, a "pesti nép" érdemdúsabb java között "vérben és mocsokban", tudta jól mi a teendő. Szerinte ott van szükség minden ilyesmire, s nem volt apelláta. A sofőr biztos ami biztos vöröskeresztes karszalagokat húzott a férfiak karjára, velünk nem törődött, azt mondta bújjunk a zsákok mögé. Miután mindent behordtunk valami raktárféle helyiségbe, nekem felkeltette a figyelmemet egy oldalajtó mely félig nyitva volt a folyosó végében. Párás meleg áradt ki a helyiségből, s valami egyenletes halk zümmögés. Nem volt senki a közelben, beosontam, és elkápráztatott a látvány. Üvegkalickákban fehéregerek nyüzsögtek mindenhol, mint valami elvarázsolt egérbirodalomban...

    Akarsz néhányat...? - szólalt meg mellettem egy kékköpenyes férfi. Elmerülten csodáltam az egereket, észre sem vettem, hogy bejött utánam. Mielőtt szóhoz jutottam volna belemarkolt a legközelebbi üvegkalickálba felmarkolt egy rakás sziszegve kapálódzó egeret és a kabátom zsebébe dugta. Na menj, be kell zárnom a raktárat meg ezt is - mondta és kitessékelt az ajtón.

    Nem láttam sehol a többieket, azt sem tudtam merre indultak, én a Kútvölgyi kórházat megkerülve, a kiserdőn át rohantam hazafelé romos kripták között, ágyútűz, fegyverropogás hangjától kisérten egy rakás fehéregérrel a zsebemben. Anyám rögtön megtalált egy feladattal, alig bírtam néhány percet kicsikarni, mert nem akartam a lakásba belépni ennyi idegennel a zsebemben. A kisebbik imateremben volt néhány használaton kívüli bútordarab, egy szép redőnyös irósztal például, a kitelepítettek egyik ide menekített, s aztán itt felejtett bútordarabja, annak egy felső fiókjába borítottam az ajándék egereimet. Vacsora után némi kenyéradagot is juttattam nekik, de fogalmam sem volt mire lehet még szükségük a hirtelen helyváltoztatás során. Megnyugtató volt számomra, hogy legalább alulról nem fognak felfázni a kottákkal teli fiókban. Láttam ugyan, hogy a Kupay  karnagy úr kottáin kénytelenek berendezkedni és valószínüleg Joseph Haydn zongoraszonátáit fogják bepiszkítani, de úgy gondoltam a karnagy úr amúgy is orgonán játszik, sincs szüksége semmiféle zongorakottákra.

A harmadik kép: cím nélkül

      Ha sapka kellett, kapott az ember téli sapkát. Ilyet. A cipő préselt disznóbőr - hasonló nem is létezik manapság - melynek két rugás után szőrösen kifehéredik az orra. A puska is megfelelő, az enyém is ilyen volt - Mausernek mondták - és az arckifejezés is sokatmondó. Tulajdonképpen minden stimmel a képen, egykorúnak is látszunk, ezért biggyesztettem a képet két könyvem borítójára, csak éppen fejjel lefelé, és hosszabb kabátban. Különböző tárcáimban ujságkivágásként sárgult, mig megtalálta a helyét. A fiatal nyomdász nem értette, miért, de megcsinálta. Szóval jobb oldalon fenn, mintha gémkapoccsal éppen csak odatűzték volna...Muszáj a gémkapocsnak is látszódnia...? Muszáj.... és fejjel lefelé..!?..Igen...Maga tudja..!

     Mára már illendőbb fejjel lefelé ott lennie. Majd talán néhány évtized múlva, vagy a századik évforduló tájékán, amikor már én sem leszek, meg senki más, ő sem, ha egyáltalán túlélte. Csak a legújabb generáció, akkor majd megfordulhat, s ha lesz hozz á ereje kiegyenesedhet.

     A sűrű napok után, elég későn jutottak eszembe a fehéregerek. Kirohantam az imaterembe, katasztrófára felkészülve, de a fiókban népes családot találtam valami puha vattaszerű fészekben mely teljesen betöltötte a teret. Josep Haydn zongoraszonátáinak miszlikre aprított darabjaiban élt a rengeteg boldog, gondtalan fehéregér. Rózsaszín fiókegerek nyüzsögtek mindenfelé, és akkor elkövettem életem egyik legszégyenletesebb cselekedetét. Az orosz invázió, a szétlőtt város, barátaim eltünése, s az egész folytott légkör, a reménytelenség dühe tudom nem magyarázat, de mégis. Már leesett a hó, nem túl sok, csak néhány centi, kirohantam a parókia mögötti bokrosba, kiborítottam a fiók tartalmát, s rájuk kapartam a havat. Remélem gyors haláluk volt.