- Angol sakk..? jajdult fel sebzett méltósággal az apró termetű Krausz, midőn a délelőtti néhány órai gyakorlás után a hentes kellően felkészültnek érezte magát, és a vacsorát követően partit ajánlott neki.
-Mi az, hogy angol sakk? Teátrális döbbenettel tekintett körül a zárkában. Az urak hallottak már ilyet....? Alig érkeztek vissza az egésznapi szénlapátolásból, még ki sem fújták magukat - a vacsora is élvezhetetlenül hideg volt - s akkor egy ilyen váratlan megalázó inzultus. Hát mit követtem el én? M'ért büntetsz ééédes jó Istenem....?
- Krausz utálta és megvetette az angolokat, mert nem jugoszláviában szálltak partra, s ez a felelőtlenség kis híján az életébe került. Rajtuk kérte számon összes rokona elvesztését, mert a koncentrációs táborokat is hamarébb elérhették volna ha akarják, és egyáltalán az egész háború hamarabb befejződhetett volna, és Bergen-Belsen, vagy Birkenau után elkerülhetett volna némi távolkeleti kitérőt is. Sajnos azonban túl gyorsan sietett hazalátogatni, és itthoni kódorgásait félreértve gyorsan begyüjtötték kis málenkíj robotra.
- Hiába magyarázta, hogy nincs hova mennie, a lakása romokban, épp, hogy elkerülte a krematóriumot, rokonait, ismerőseit, egykori közeli hozzátartozóit keresi - davaj....! Jaj Istenenem, hát nem jókedvében csavarog simlis batyuzókkal - nem hittek neki - davaj – davaj…! Hiába járt városról városra, senki rokont, ismerőst, üzletfelet nem talált, s amikor már megnyugodni látszott, s lemondott minden lehetőségről, figyelme valószinüleg elkalandozott, mert végül egy romániai gyüjtőtáborban találta magát. Ismét utazni kényszerült, ezúttal kelet felé, mert mindenből kijutott neki - legalábbis ezt terjesztette. Meg azt is, hogy minden másképpen történhetett volna, ha akkor az angolok. Igen, az angolok. Volna, volna - mindig csak volna, igen ezt ismerjük már. A taskenti, vagy Tifliszi csodát, azt is - nem is emlékszem már, hol történt pontosan, de megtörtént, s a lényeg, hogy idehaza számolgathatja a napokat. Mert Istennek hála, megállott téli pihenőre, és később sem ment tovább az a nyomorult vonat.
- Lehet, hogy nem is történt semmi csoda, csak kilopták a talpfát a vonat alól, s ha már ott álldogáltak, hát megtelepedtek a közeli táborban. Aztán a tél elmúltával néhány kiváltságossal megindult a vonat vissza, magyarország felé - arra még egyben volt a pálya. A kadétok' szerint a ménkű sok háborús jóvátétel fejében kaptuk vissza Krausz urat, aki szívesen lemondott volna e kétes dicsőségről, s még az is lehet, hogy csak képzelte az egészet és másoktól hallott túlfestett történetekkel traktálja elképedt hallgatóságát.
- Ettől Krausz az igazi Krausz. Kissé recseg a lemez valljuk be, de forog rendületlenül, és még az újabbkori események is mennyire másképpen festettek volna, ha akkor az angolok…! Mert az oroszok is végre eltakarodtak volna - hiszen Ausztriából is milyen szépen hazamentek, de lagalábbis átjöttek mihozzánk. Az élet pedig sokkal szebb és nyugalmasabb lehetne náélkülük, mert nem kellene őket kerülgetni. Mert már tőlünk is szépen továbbmentek volna, és szó volt még a Dardanellákról, és ezt is olyan szépen zenggzzetesen lehet kimondani: Darrrdanellllák. Mert valamikor jó régen ott is történt valami jelentős fordulat, amibe szintén, jócskán belekeveredtek az angolok, és ez az egész gyűlölet és ellenszenv tulajdonképpen onnan vehette kezdetét.
- Apró termtét kiegyenesítve, fonnyadt arcán a nemes felháborodás eltúllzott jegyeivel, egy néptribun elszánt, engesztelhetetlen méltóságával tekintett körűl. Két kis csontos ökle a derekán...Angol sakk uraim.....? Ez azért gyalázat!
- Rémülten lapítottam, mert az angol sakk váratlan felbukkanása, egy meggondolatlan kijelentésem eredménye, melyet nem volt bátorságom korrigálni. Az én lelkemen szárad ez a torzszülött - jobb ha elismerem, mert ez az igazság - nincs mit szépíteni rajta.
- Egyértelmű nyílt erőszaknak engedelmedkedtem, mert a robosztus hentessel semmiképp sem kívántam ujjat húzni. Nála az erő számított - semmi egyéb. Megfogom, megragadom - összetöröm, kész. Elég meggyőzően adta tudtára a szerencsétlen vámosnak, akit a feleségével talált kábult, szerelmes gyabalyodásban. Kórházba kerültek szegények, pedig alig nyúlt hozzájuk. Még az öröklött böllérkést is letette amiért váratlanul hazaugrott. Kés nem kell ilyenkor, jobb helyeken semmiképp, legfeljebb az operaházban, ahol mindenfélét énekelnek is közben. A vámost például csak kipenderítette a lakásból, az udavaron törte össze magát, mindenki látta. Tanúk vannak rá.
- Mártuska - jajajaj a Mártuska, vele is történt valami, de ki emlékszik már minden apró részletre - hát kórházba van ő is nem is messze a falutól, de majd meggyógyul szegénykém. Isten bocsássa meg nekem...
- Őszintén, tiszta szívből utálta a nyávogó, élősködő politikaiakat egytől egyig - másik zárkába akart kerülni, mert a szagukat se kivánja ilyen közelségből. Elviselhetetlenek. Miért élnek az ilyenek egyáltalán? Meg lennénk nélkülük békében az biztos. Nincs szükség a politikaiakra. Na! Volt egy a faluban is, még kaszálni sem tudott. Mást se tudnak, csak az emberi nyugalmat megzavarni - komoly becsületes emberek életét feldúlni, felzaklatni. És össze vissza lövöldözni lopott puskákkal, amikor az ilyesmi tilos és másokra is veszélyes.
- Egész nap hordtuk a szénporos szenet az udvar alatti óriás szenespincében, s amikor késő este végre felmehettünk, ott domborodott, ez a hatalmas ember a néptelen hideg zárkában. Be sem mutatkozott, s amikor megtudta, hogy a szénportól feketéllő sötét csürhe, minden tagja politikai, elképedt. Eleddig rendes, hazai tolvajok egyebek társaságában volt, de hallott már egyet s mást a politikaiakról és a helyzet egyáltalán nem tetszett neki. Arról a falubéliről is tudott ám épp eleget, aki kaszálni sem tudott.Viszont népnyúzó volt az is, világ életében. Mondták!
- Az ajtóhoz rohant, s addig dörömbölt, mig a lóarcú görög álmos képpel hajlandó volt azt résnyire megnyitni. A csizmáján már rajta volt az éjjeli mamusz - nem mintha fázott volna, de némely smasszerek szeretnek hangtalanul közlekedni, s azt hiszik váratlan megjelenésükkel meglephetik a naív bennlakókat. Arcán bosszús kiváncsiság, nem értette mi az istennyila történhetett, mert ezen a csöndes magaslati folyosón, ahol tárgyalás után elszállitásukat várva tartózkodnak az elitéltek, hasonló eset még nem fordult elő. Meg sem hallgatta a hentes méltatlankodását, máris csukta volna vissza az ajtót, de hirtelen előléptem, s érdeklődtem a beigért ebéd meg vacsora ügyében. Mikor kapjuk meg...? Egész nap trógeroltunk. Megigérték.!!!
- Álmosan végigmért, nem szólt semmit, de valószinüleg megjegyzett magának mert másnap reggel egy fejmozdulattal kiparancsolt a sorból. Nem mehettem a szenesekkel - nem is bántam túlságosan, de így maradtam kettesben a hentessel. Sajnos. Lehet, hogy a szénhordás a politikai elitéltek privilégiuma.? A közbűntényesek meg gyöngyöt fűznek - esetleg harangoznak. Mit tudom én...? Lassan már semmit sem értek - pedig nagyon az elején járunk még a dolgoknak.
- Olvasgattam az egyetlen könyvet mely a zárkában kallódott - az orosz japán háborúról szólt - se eleje, se vége, valószínüleg az időnként oly nyomasztó papírhiány okából, de nem tudott egyáltalán lekötni. Erőltettem, mert nagyon is bántam annak idején, hogy oly megvetően elhajítottam a "Volokálámszki országutat" csupán azért mert a huszonnyolcadik oldalon kezdődött. Aztán meg mennyire sóvárogtam utána, de mennyire...!
- Hát most megelőzöm a sóvárgást - gondoltam és belerágom magam az orosz japán háborúba. A hentes ez alatt fel, s alá masírozott döngő lépteivel, sóhajtozott - erősen sajnálta magát, hogy itt kell lennie, s két hosszú évig nem fogja látni Mártuskát, a feleségét. A vámost jól elintézte, az nem merészkedik majd a közelébe, de ha mégis, a maradék csontjait is összezúzza. Végül nyersen közölte, hogy, ha már amúgy sincs semmi dolgunk, meg kell tanítsam sakkot játszani.
- Látta az este, hogy itt olyat is játszanak. Mindig szeretett volna sakkot játszani - így mondta - de mostanság odahaza nem jutott hozzá, mert a kocsma sakktáblája a tizedik éves osztálytalálkozó alkalmával daraboka tört. Régi ócska doboz volt rögtön szétesett, ahogy a kezébe vette.
- Vitája támadt egy helybélivel, egy korábbi alsóssal, ennek verte szét a koponyáján. Beleszólt a nagyobbak dolgába. Na azt azért mégse...! Nem bontakozott ki még semmi izgalom az orosz japán háborúban, rááltam hát az ajánlatra, meg aztán az is kecsegtetett némi változatossággal, hogy sóhajtozás helyett kimondunk egy-egy értelmes szót - olyat például, hogy - sakk....
- Úgy éreztem hasznára lehetek az óriásnak, előkotortam hát ( kiloptam, így helyes ) Krausz szalmazsákjából a félkörömnyi bábukat - az asztal lapján kisimítgattam a wécépapírra rajzolt táblát - nem hiszem, hogy ezzel bárkiben is kárt tehetne, gondoltam vigyorogva - és hosszan magyaráztam a bábuk formáját, értelmét, fontosságát. Miért ló a ló és hogyan ugrik..? És hogyan fut a futó, mire valók a bástyák, a parasztok.
- Tulajdonképpen elég gyorsan megértette, mert odahaza a kocsmában amikor még egészben volt az a bizonyos tábla, gyakran figyelte a két szótlan sakkozót, a plébánost meg a karnagy urat, kik az ultimón kívül ehhez a játékhoz is értettek. Nehéz felismerni őket, motyogta maga elé, és hatalmas tenyerében hosszan vizsgálgatta a töpörödött figurákat. Hirtelen megbántam, hogy ilyesmire merészkedtem, még akkor is, ha ezen apró bábuk készítéséhez én is hozzájárultam kenyéradagom egy részével, és gyorsan mesélni kezdtem, hogy Krausz csinálta mindet, az egész készletet,mert nagyon ügyes, és a sakkozni vágyakozók adták össze az alapanyagot, tehát kicsit közös is, és nem vízzel készült, hanem emberi nyállal, mert csak akkor lesz ilyen összálló és kőkemény, mert az emberi nyálban van valami ragasztószerű. Ha sokat köpködik és gyúrogatják, akkor lesz ilyen. Szép, nem...?
- És szárítani is úgy kell, hosszan türelmesen. Sajnos nem lehet nagyobb, mert dugdosni kell, és ugyan úgy tiltva van mint a lágerekben, és nehéz lemondani arról a kis kenyérről is, hogy elkészülhessen. Pofáztam és fontoskodtam egyre idétlenebbül, mert szerettem volna, ha átérzi micsoda nagy dolog ez a kis valami amit hatalmas markában tart. Óvni kell és főleg rejtegetni, nehogy baja essék. Ha már kiloptam Kausz szalmazsákjából, illik minden óvintézkedést megtennem, mert ez nem kocsmai sakk - ez annál sokkal becsesebb holmi, és inkább szellemi fegyver, talán ezért tilos mint minden más idebenn, és nehezen pótolható.
- Krausz sok mindent tud, sakk tudományát útjai során tökéletesítette, és bőséges tapasztalatokkal rendelkezik legkülönfélébb helyzeteket illetően, mert mint gyakran hangoztatta bejárta már a fél világot. Az utóbbi időben azonban többnyire nem arra ment amerre ő szeretett volna, s komolyabb utazók méltánytalannak érzik az ilyesmit. Én marha meg felbosszantottam az angol sakkal - szégyeltem és átkozhattam magam, de nem mertem bevallani az igazságot.
- A hentes látnivalóan igyekezett, mégis vontatottan és nehezen indult a játék. Miután nagyjából megismerte a bábuk mozgását, francia sakkot ajánottam, mert azt könnyebb játszni és a bábuk mozgása is jól követhető. Legfőképpen pedig sokkal gyorsabb, és ez volt számomra most a legfontosabb. Ostoba önzés volt ez is - utólag beláthatom - de türelmem fogytán már nagyon úntam a sok töprengést. Több mozgást szerettem volna kierőszakolni, de ez egyáltalán nem tetszett neki. Mire jó ez...? - kérdezte. Ez most éppen fordítva van, és ha ő így fogja ezt megtanulni, sose lesz belóle jó játékos. Jól van, teljesen igaza van - ezt elismerem - és ujra felraktam az apró bábukat. Ha komolyan jó játékos akar lenni, hát legyen, rajtam ne múljon, a francia sakkot és se szeretem - maradjunk az eredetinél. Legyen belőle jó játékos, kivánom tiszta szívemből, csak az ég szerelmére csináljunk már valami értelmeset, mert erősen zsibbadok és már a lábaim is macskásodnak a tehetetlenségtől.
- Én kezdek - szólt a hentes , s ezután hosszú néma töprengés következett. Motyogott néhány érthetetlen szót a királyról, meg a králynőről, s a fejét csóválta. Valami baj van...? - érdeklődtem nagyon óvatosan. Az egyik paraszttal kéne megindulni, vagy valamelyik lóval - mással nem lehet - de ügyet se vetett bizonytalan ajánlatomra. A királyt meg a királynőt babrálta mintha rossz helyen lennének, s végül dühösn kifakadt.
- Ez egy hülye játék - ilyen nem létezik, mondta dühösen és hátadőlt, mint aki ezennel be is fejezte a további kisérletet. Miért ül otthon a király..? - és miért nem ugrálhat még annyit sem mint egy ló...? Miért van ez az egész fordítva - így semmi értelme. A királynő ide oda rohangál és sokkal több hatalma van. Miért?
- Ez csak játék - nem kell komolyan venni -mindenütt így játszák, mondtam csüggedten és sajnos azt is hozzátettem, hogy van olyan ország, ahol a királynő uralkodik, de férje is van, és gyerekei is vannak de mennyi, mint például angliában.
- Királynő a király....? - nézett rám tágranyílt szemekkel. A királynő uralkodik, de férje is van - ő nem szól bele a dolgokba. Azt hittem, ezzel lezárhatjuk a bonyolult ügyet, lehet folytatni a játékot - s végre úgy is lett - legalábbis úgy tünt megértette.
-...a királynőnek helyet kell cserélnie a királlyal - és akkor ez lesz az angol sakk, jelentette ki büszkén. Ezt játszuk inkább, ennek legalább van értelme. Nem gondolod öcsi..?
- Beleegyeztem , bánom is én - legyen ahogy karja - szaladgáljon a király amerre akar, bár közben az is eszembe jutott, hgy a királynő másik neve vezér, s ebbéli minőségében teszi ami tehet. Késő bánat, egy újabb csere meghaladta volna a tűrőképességét. Talán ha megkisérlem mégis, és minden a helyére kerül mint rendesen, vagy az angol királynő helyett a holland jut eszembe aki biciklizik, ki tudja. Krausz talán megmenekül egy gyöterelmes felháborodástól, s engem sem gyötör gyávaságom és nem kínoz ostoba és hiábavaló lelkiismeretfurdalás. Egész délelőtt csatároztunk, sikerült folyton összecserélnem a bábukat, s este felé már egészen rendes partikat volt képes végigjátszani. nem is gondoltam, hogy képes lesz rá. Engem már ájulás kerülgetett a kimerültségtől, azonk-vül állandó vesztésre voltam itélve, mert győznie kell - mondta erélyesen és figyelmeztetőleg.
- Hiszen megigértem,hogy megtanítom nemde..? Tartsam a szavam, mert úgy igazságos. Jobban megérti a játék lényegét, ha mindig ő a győztes, ezt meg kell értenem. Én pedig megértettem vita és ellenkezés nélkül, ahogy a gőzmozonnyal sem száll vitába az ember.
- Krausz remekül szórakozott saját, valójában kissé megjátszott angolfóbiáján, s ezt némelyek anglomán ájuldozásának kigúnyolásaként gyakorolta. Óóóóó az angolok - még mit nem. Ezt nekik! És megmutatta. Ugyanakkor sokszor éreztem, hogy némely szövege már fakó, avittas, s már valóban semmi más mint szerepjátszás. Meglehet nem is a sajátja - hallotta, felcsipegette innen onnan, s összegyúrta valami sajátos magánszámmá, s azt is sejteni véltem honnan ered ez a gunyoros, a nagyképű világot lesajnáló látásmód. Sikerre vágyott ez látnivaló, s e képeségével lazított is a komor valóságon. Képes volt mosolyt csalni elárvult, lelki válságban gyötrődő arcokra, mert eleven bizonyossaága volt ama tételnek, hogy amíg van bennünk szusz nem dől ösze a világ.
- A zárka többségének hosszú évekre volt előjegyzése türelmes benntartózkodásra, s a várakozás üres órái, a találgatások leendő lakhelyüket és a szállitás külményeit illetően Krausz idegeit is borzolták ugyan, de az átélt tapasztalatok őt inkább erősitették. Minden mindegy - a szar is mindegy, ha rendes formája van. Hogyhogy rendes formája...? Mi a rendes formája kérem? Ne beszéljen hülyeségeket - az mindig ugyan olyan - nem lehet például kocka alakú.
- Drága uram nem mindegy magának milyen alakú...? - kérdezte Krausz, aki imádta bosszantani a gyomorbajra hajlamos igazságbajnokok, és ostoba, mindent pontosító ádáz helyretevők mintapéldányait. Ezek mindenütt feltűnnek, és ha valaki kicsit is lebegni kezd mindjárt a fejére csapnak. Természetesen belekötöttek Krausz látványos anglofóbiájába, és sorolták és sorolták mi minden jóval és nagyszerűvel voltak képesek az angolok évszázadok alatt a világot meglepni. Mert ugyebár ott van kérem az angol kultúra, Shakespeare, az ipari forradalom, meg a szakszerűség és persze a futbal.
- Krausz mindezeket kézségesen elismerte, aztán rövid frappáns hülyeségekkel vágott vissza : Vannak e angolok a bibliában- kérdezte vigyorogva, mert a biblia a legelterjedtebb könyv a világon kérem - és ha arra gondolok micsoda népségről íródott, hát nem is tudom - baláthatják. Nem is beszélve D'Israeliről, aki az angol konzervatívok első miniszterelnöke volt - s egyébként bevándorolt olasz zsidók leszármazottja. Ez az igazi svédcsavar uraim, mármint a nagypolitikában.Tudtak erről...?
-…hogy jön ez ide kérem - jött ilyenkor a méltatlankodás, hiszen magyarok, meg jugoszlávok sincsenek a bibliában, ne ilyen hülyeségekkel jöjjön, nem én tehetek arról, hogy magát össze vissza hurcolták mindenféle különitményesek.
- A hentesnek persze minden történet új volt, és egyre nógatta, főleg, hogy szóba került Krausz lágerkonyhai működése. Erről meséljen! Mit főztek, és hogyan? Ha a receptre kiváncsi, dünnyögte Krausz - az roppant egyszerű. Marharépa, esetleg néha krumpli - pucolni sem kell - egy kis só, ha van egyáltalán, ámbár nem is fontos, mert az eddigieken van elég föld ami kevéske színt is ad a levesnek. Ja és a lényeg - némi zsiradék, legtöbbször faggyú. Csupa igénytelen egyszerű holmi - semmi lényeges.
- Őt csupán az "ízesités" érdekelte :így nevezték a műveletet, amikor néhányan , akik a piszkos munkát végezték a konyhán, mert főleg takaritottak és összevagdalták a fagyott répát, egy óvatlan piilanatban vattakabátjuk ujját mélyen belelógatták a gőzölgő kondérokba. Legalábbis abba lébe amit aztán leves cimén kiporcióztak a lágerlakóknak. A kabátot ezután néhány pillanatra kilógatták az ajtó elé, és kész. Odakünn tombolt a fagy, a sok sok mínusz, így aztán még ennek is hasznát vehették időnként.
A hentes elképedt undorral meredt a fonnydt emberkére. Belelógattáka mocskos pufajkájukat a levesbe? Az úristenit a maga fajtájának, de hát miért..? A túlélés miatt édes fiam - mert a barakba visszatérve lakapartuk róla a ráfagyott zsírt. Hiába motoztak mi semmit se loptunk. Nem vagyunk tolvajok, egy árva marharépát, hagymát soha el nem vettünk - megbíztak bennünk. De ha volt némi zsiradék a levesben, az előbb utóbb ráfagyott a ruhánk ujjára mert levadásztuk egy kis részét, az biztos. A hentes undorral fordult el a kis emberkétől - szar ember maga, meglopták a többi szerencsétlent, nem szégyeli magát? Krausz szerényen mosolygott.
- Vannak helyek, mondta, ahol az ember elfelejt ám szégyenkezni kisfiam. Ha túlélésről van szó magának is a szégyenkezés jutna eszébe utóljára. Néha mégis bánom kissé, de hát a lényeg, hogy életben vagyok, hogy itt vagyok.
- Nahát akkor most végre jó helyen van jelentette ki elégedetten a hentes, és eszébe sem jutott, hogy kételkedjen. Hornblóer kapitány pedig, aki, mint mindig a mosdó melletti padon hátát a falnak vetve lehúnyt pillákkal ült, nem állta meg, hogy közbe ne szóljon :...mintha már hallottam volna ezt a szép történetet kedves jó Krausz. Ha már plagizál, tegye pontosabban, mert...
- Mielőtt befejezhett volna a mondatot, föl.! Vigyázz!, az idősebbik görög, a körletparancsnok tünt fel az ajtóban. Van itt két csajka, azt hiszem nem a maguké. Valóban, a két gazdátlan csajka már a kecskelábú asztal sarkán várakozott. Krausz készítette oda, mert abban reménykedett érte jönnek. Én biztos voltam benne - volt rá okom az bizonyos. A "kadétok" csajkái voltak.
Utolsó kommentek