- Munka után a műhelyből kijövet, és lenn a földszinten átadáskor is van motozás. Negyed órán belül két motozás, nagyon kell ez nekünk.
- Előfordul, hogy csengetnek közben hosszan, követelőn, s a komor bizalmatlan légkör megtelik sóvár izgalommal. Ki lehet az...? Talán..! Egy kis fény, esetleg levél...
- Többnyire a Kacsa megy ajtót nyitni és és álmos hangon gajdol végig a visszhangos folyosón: ...előőljáróóó...! Hát persze, más nem is lehet!
- A vörös főtörzs ekkor abbahagyja a motozást, nyögve kiegyenesedik, s a két folyosó középpontjába siet. Még éppen időben, hogy kissé túlméretezett ordítását a tökéletesre csiszolt koreográfiával előadhassa. Ez utóbbi lényege, hogy az elvetemült "fgyasssz" üvöltéssel egy időben állát hegyesen előrecsapva kihúzza magát, s még ugyan abban a pillanatban zubbonya alsó részét feszesre rántva tömpe ujjait a nadrág varrására helyezi.
- A Kacsa nem tudja ezt a trükköt, csak nézi irígykedve. Miután előljáróóót beengedte, utána ballag ő is, csak lassabban és máshogy mint a peckes "felsőbb parancsnokság", mert neki mindkét lábfeje erősen befelé kívánkozik egymást viccesen zavarva, s ezért kell seggét kitolva himbáló felsőtesttel járás közben előre hajolnia. Két könyökét is magasabbra húzza, mintha futóverseny rajtjához készülődne, pedig szó sincs ilyesmiről. Nem szép látvány. Nekünk ez jutott. A feje is hosszabb a kelleténél, kicsit lóarca van, talán az ordítás közben kivillanó sárgás lapátfogak miatt is.
- Elöljáró' a té alakban összetartó két folyosó felső részén halad át , néha megáll, csak úgy, mert ilyen a kedve, néha csak biccent és megy tovább.
- Szombatonként levelet oszt, ilyenkor a házimunkások sem rugdalják a levesekondért fenn az emeleten. Figyelnek. Hátha nekik is jut...
- Nem sok vizet zavarnak a hadnagy urak, s az élet is megy tovább amint előőljáró' elhaladt, mert az alsóbb parancsnokságon kívűl senkit sem érdekel, hogy a négy hadnagy valamelyike, vagy akár egyszerre mind a négy az áthaladó.
- Van azonban a két hadnagyfeleség. Fiatalok és szépek, és mindig párban járnak. Ők a "női körlet" merthogy az is van itt. Előfordul, hogy hadnagyi férjeik társaságában vonulnak át a megszeppent körleten, s ezúttal semmi megállás, csak könnyű biccentés, és az embernek az az érzése, a bécsi gyors robogott el zajosan és kihívóan - és állunk odalenn a sötét pályatest mellett elárvult béna páriák - bámulunk a fényesen kivilágított és diadalmasan robogó vonat után, mely persze sok-sok Ristorante feliratú étkezőkocsiból, és néhány diszkrét hálókocsiból áll, amit rendesen fűtenek, és a robogó asztalok mellett párocskák - uracskák és hölgyecskéik eszegetnek és iszogatnak és fesztelen társalognak, és az a sok-sok Ristorante meg sem áll még az országhatárnál sem, mert azon is átrobog könnyed iramodással, és csak Bécsben lassít aprókat szusszantva, mert ott van a menyország...
- Hadnagynők párban - ritka, felbecsülhetetlen élmény - és micsoda megpróbáltatás..! Atlantisz nem sülyedt el...az a másik világ mégiscsak létezik. Messze van, túl van a magas falakon, még az őrtornyokon is túl, de létezik...Ki kelll várni az idejét - csak nagyon, nagyon nehéz. Türelem - lassan, írtózatosan vánszorogva, de múlik az idő, s egy csöppnyi kölni illat ilyenkor órákig erről mesél.
- Magas fekete lobonc az egyik, ingerlően vörösesszőke és valamivel kisebb a másik. Szeret minket a jóisten ez nyilvánvaló.
- Időnként, ha csak magukban érkeznek semmi rohanás. Mértéktartóan látványos átvonulás - decens fesztelenség, szemlélődés...Itt vagyunk...Szépek vagyunk... Na miujság fiukák? Ilyen sokan vagytok, kis borzas nyálcsorgatók?
- Beszélnek a szemek...A párásodó, a csillogó, az éppenséggel kemény üveggé dermedő, vagy elboruló és az öntudatlan torokszorulástól óriásivá táguló szemek. S ahogy elhaladnak a merev vigyázzállásba bénult fekete kamasznép előtt, az sem akármilyen tünemény.
- "Baghíra" únott pofával mered a semmibe - kissé megvető az arckifejezése - nem szereti, ha nem őt csodálják...Mit járkálnak ezek itten? Tűnjenek már a herótba!
- A "vörös" főtörzs, ha ő van szolgálatban, másnap éjjel mindig rosszat álmodik és lerugdalja magáról a dunyhát. Fenevadakról, kiéhezett szörnyekről álmodik - jól ismeri az egybezárt kamaszok íjesztő világát, kik brómos kávé híján visongva és hörögve elszabadulnak - mert a vadak szörnyű áramlását képtelenség megfékezni, s szeme láttára tépik szét a kacéran illatos kincstári gödölyéket.
- Lóversenyen, netán agárversenyen látni hasonlót - tekintetek kitartón egy pontra szegeződését és egyszerre mozdulását, mert a magasan gombolt zubbony mindent elfed konok eréllyel, s ez a pont lejjebb van - mintha mindenki szégyenlősen, lesütött szemmel bámulna maga elé...Bróm? Minek az. Pocsékba menne a drága vegyszer. Nézz bele olykor a csajkába, s megnyugszol kisbarátom.
- A külsőre szigorú ántántszíj, s a szürke zsávoly persze éppen olyan mint BÉÉ hadnagyé, vagy Baghíráé, egyszerű csomagolóanyag csupán, de nem mindegy mi a tartalma. Mert egy közönséges papírzacskó is megszépül, ha krumpli, vagy marharépa helyett csábítóan édes, és illatos kürtőskalácslapul benne. Ilyenkor mitsem számít a cukrászda, a kirakat a fontos, az árú, ami benne van és kelleti magát.
- A szürke közönséges anyag elrejt mindent ami nőies, csak egy kicsinyke pont marad a zabolátlan fantáziának, hogy éhesen kövesse a tekintet. A szürke szoknyaalj és a fekete csizma között van ez a tenyérnyi rózsaszín csoda - elővillanó harisnyadarab hátul sötétebb varrással, mely a hibátlan vádli csöppnyi darabkáját takarja, de benne rejlik az érett női lény teljes valójában.
- ...és egy világtól elzárt kamasz igenis képes arra, hisz egyebe sincs mint határtalan képzelőereje, s fékezhetetlen csapongó fantáziája, hogy ebből az alig elővillanó darabból a maga módján felépítse - birtokolja, becézze és álmodozva bámulja, amg csak fel nem ébred egy újabb vezényszóra bambán és meglepetten, mert akkor cseréptörés...Jobbra át...Irány az emelet, lépés indulj!!!
- Ha vannak régészek, akik egy kihalt állat lábacsontjából azt is megmondják, hány foga volt a szerencsétlennek, nincs mit csodálkozni az iménti észrevételen. Megjegyzendő még, hogy e női páros áthaladása furcs mód mindig jó hatással van az egybegyültekre. Nem kell ide semmiféle bróm, egyéb idegnyugtató...Ugyan már!
- Legfőképpen az asztalosokra, meg a cipészekre mondható az említette jótékony hatás, ők vannak a Té alakzat felső részében, előttük történik a vonulás. Mi szerencsétlen szabók az alsó szárban tanyázunk, kevésbé ér a sokk, de így is hatásos. Elég egy villanás, hogy feltöltődjön az ember, mely érdekes módon nem vált ki erős izgalmat - inkább lebénítja az agyakat. Csend van és nyugalom...Száraz nyeldeklés - álmodozó réveteg tekintetek, mintha mindenki azt számolgatná mennyi van még? Hány nap, hány hónap, hány év...? Mikor lesz végre világos? Meddig tart még ez a kanszagú istálló édes Istenem? Minek ez...? Jobb lenne itthagyni az egészet...
- Az ebéd is jobban esik - van ilyen - durván megcsalnak az érzékek - mintha valódi íze lenne a förtelemnek. Legyen bármi is az! Az őrület pedig, mely néhány komolyabban vágyakozó esetében, s persze leginkább az éjjeli magányban késleltetve ugyan de mégiscsak kitör, mindig később jön el.
- Kicsit hangosan, kicsit nyögve és nyikorogva, de eljön, mert kihagyhatatlan, s nincs az az agyat zsibbasztó brutális vigyázzmenet, mely képes lenne az elraktározott, dédelgetett képet arról a rózsaszín villanásról semmivé foszlatni.
Utolsó kommentek