Vöröskalap
- maga egy vérnősző barom, Pontyi!
- én ?
- maga…maga, és lop is, tudom!
- ne mondjon ilyet…
- mit ?
- hogy vérnősző, azt se tudom mi az!
- én sem, de tegnap hallottam egy kuncsaftól, ahogy egy másiknak mondta és az meg nagyon bólogatott, hogy igaz, mert valami versből van. Nem sokat értettem belőle. A verseket amúgy sem szeretem. Sose tudtam megtanulni az iskolában.
- akkor se mondja, inkább nézzen rám. Nem látja milyen alázattal bámulom magát?
- meg a téli körtét, tudom… Hozzá ne nyúlon…!
- nem bízik bennem Hannácska?
- nem. És hagyja már azt a Hannácskát, megőrülök tőle. Útálom, hallani sem szeretem főleg ahogy maga mondja…Irma vagyok, és az is maradok…És ne bámészkodjon itt, menjen a dolgára!
- olyan jó itt magánál – elnézem ahogy rakosgat, ahogy beleönti azt a sok krumplit a rekeszbe.
- hogyan bírja azokat a dög nehéz zsákokat, én úgy sajnálom magát Hannácska!
A nő összehajtogatta az üres zsákokat, begyömöszölte a pult alá, aztán kiegyenesedve fenyegetően felhatalmasodott a pult mögött. Kerek arca még vörös volt a nehéz rakodástól, a szemei szikráztak, fél kézzel agyoncsaphatta volna szegény Pontyit de tűrtőztette magát.
- parancsol valamit? – ha nem – ne ide járjon melegedni, mert hívom a férjemet!
- jaj, ne, az isten szerelmére, tegnap már eleget kaptam.
- biztos megérdemelte! Na menjen már ne toporogjon itten, elíjeszti a vevőimet
A férfi töprenve bámult kifelé egy koszos oldalablakon. Odakinn kövér hópelyhek ingáztak önfeledten. Némelyek megkapaszkodtak a vásárlók hajában és vitették magukat
- esik a hó…
- végre – sóhajtott a nő, aztán némi bűntudattal még hozzátette,
- nincs melegebb kabátja Pontyi?
A férfi visszafordult az ablaktól.
- na látja, maga meg Pontyinak nevez, pedig igazi nevem is van.
- azt mondják maga valami arisztokrata volt…
- az nem, csak gróf.
. olyasmi mint az hülye pofa a mágnes Miskában?
- olyasmi.
- tényleg az volt?
A férfi most eljött az ablaktól.
- már nem emlékszem.
- na jó, mostmár elég volt tűnjön már el, nem érti?
- két szép retket szeretnék, egészséges!
Aprópénzt vett elő filléreket, csinos kis oszlopot csinált belőlük a tenyerén.
- két szép retket szeretnék, mondta és gondosan válogatott a fekete gumók között, majd hirtelen meggondolta magát. Ujjai végét finom mozdulattal simogatta egymáson, mintha viszkettek volna és körülnézett.
- nem, inkább két hagymát, szép nagyot! Jó nagyokat, mert szeretem, ha ég tőle a gyomrom Melegít. Persze, ha nem veszi tolakodásnak engem csak magácska tudna felmelegíteni igazán. Lehámoznám azt a durva bekecset, meg a két szvettert, összebújnánk és már nem is fáznánk egy csöppet sem.
A nő döbbenten állt, térdig halinában – kezében kigyulladtak a hagymák…
- az anyád úristenit, te nyavalyás csavargó…
A férfit az ajtóban érték utól a hagymák, valami bele is gabalyodott a félig leszakadt zsebébe, még reccsent is egyet az a rossz zseb, egy táblácska volt, csörögve hullt valahol messzebb a pocsolyába:
- MÁK, DIÓ, DARÁLVA IS KAPHATÓ!
Fölvette, letörölte kabátujjával a sarat és visszaindult vele a boltba.
- visszahoztam a táblát Hannácska…Kezét csókolom művésznő!
A pultnál elegáns vöröskalapos nő próbált szatyrába rázni egy fél sütőtököt, legalább ötkilósat. A gróf odasomfordált.
- meg tetszik engedni?
Amaz rácsodálkozott a fura alakra, olyan szemekkel, mintha már látta volna valahol. Bizonytalan mosoly volt az arcán.
- udvarolgatok a művésznőnek – mondta Pontyi cinikus hunyorítással a pult felé.
Amikor sikerült elhelyeznie a méretes darabot, kezének finom csuklómozdulatával tartotta vereskalap elé. Mint divatos belvárosi ékszerész a választott rubinkollekciót és meghajolt.
- A nő ekkor már bizonyos volt benne, hogy felismerte. Ő az, a kisebbik Gattvay. Egy pillanatra kedve lett volna ezt ki is mondani, de észbe kapott. Hogyisne – eszébe jutott a színház. Tegnap a társulatin neki ígérték a második szereposztást, hivatalosan. Mindenki hallotta, és nem a szereposztó díványon, ahol már annyit csalódott.
- Igen, az ifjú gróf egy kicsit hóbortosnak látszik. Lehet, hogy nagyobb színész még nála is?
- Ez most a nagy alakítások, az őszinte szerepjátszások ideje. A megmaradás ideje, ahol egyre nehezebb megkapaszkodni, mert özönlik az utánpótlás és mindenki aki érkezik nagyobbat kénytelen hazudni, mint az elődje.
- Vöröskalap apró pénztárcát varázsolt elő elegáns szürke muffja mélyéből, a finom ujjacskák zöldszínű papírost csíppentettek, s a bekecsbe és minden egyebekbe burkolt eladónő felé nyujtotta, aki igazából Irma volt.
- elég lesz drága?
- öt húsz…meg lesz elégedve művésznő drága. Ilyen finom tököm már rég nem volt.
Vöröskalap elpakolta apró pénztárcáját, leemelte a pultról tele cekkereit, melyek éppen a padlóig nyúlottak finom kezeiben.
- leér a földre- mondta töprengőn - kibírja ez hazáig?
Kissé meglengette őket s éppen úgy nyúltak mint a similabda a padlót érintve.
- ennyi rengeteg tököt…minek ez nekem?
- tessék csak elvinni nyugodtan…finom az…Meg tetszik látni jó édes, még lopják is.
- ne mondja!
- de, de, ez a lakli tolvaj tegnap is elvitt egy felet…Egy fél tököt!
- één Hannácska? Csak nem gondolja komolyan..!
- de igen igen, megszámoltam.
Vöröskalap lopva a férfira nézett. Hát idejutottunk. Úritököt lop egy Gattway a piacon? Sütőtököt?
- Még emlékezett arra a Martinis plakátra ahol mintha a fiatal gróf pohárral a kezében társalogna a teniszpálya szélén. Nem ő volt persze, csak hasonlított a képre. A lányok is tudták ezt a Baár- Madasban és mégis mind imádták, még a polgáristák is. A fiúk meg utánozták ahogy a poharat tartja.
- Pontyi döbbenten előrehajolt, majd kiegyenesedett büszkén. A táblácskát úgy szorította sovány melléhez mint valami becsületrendről szóló oklevelet.
- nem vagyok tolvaj! – kiáltotta s egy megvető mozdulattal belevágta a táblácska hegyes végét a legközelebbi sütőtökbe.
MÁK, DIÓ DARÁLVA IS KAPHATÓ
Vöröskalap mosolygott – ez maga az élet. Majd felnézett a lompos alakra.
- Magának sokkal hosszabb a keze – nem segítene?
Pontyi mámorosan kapott a hatalmas similabdák után, s kifelé indultak az üzletből
- Pá, kedves…
- kezét csókolom művészelvtársnő…
Halinacsizma duzzogott, mert rá sokkal kevesebb figyelem jutott, mint arra a grófi trógerra, nem is vette észre, hogy az ajtón himbálózó táblácskát a amaz egy könnyű mozdulattal megfordította.
- ZÁRVA
Utolsó kommentek