- Gizi hófehér nyúl volt, a Pasarét réme piros szemekkel, és az én tulajdonom.
Az államegyházügyi Hivatal portájáról teljes fegyverzetben rohant ki a rendőr amikor először meglátta.
- Barátságos kis épület volt az a porta a gyönyörű, hatalmas villa kertjében. Korábban egy suszter bérelte, sok szétrugdalt cipőmet megjavította, s korholta apámat miért nem vesz jobb fajtát – ez a hasított bőr fiam, ez szart sem ér.
- Tudom másabb sincs mindig - meg aztán drága is. Faszeget vett a szájába vagy huszat, s morogva kalapált.
- Muszáj volt eltakarodnia onnan a suszternek, mert az Államegyházügyi Hivatalt fegyverrel kellett őrizni a betolakodóktól. Gizi nem tudta ezt, únta az ugrabugrát az aszfalton, betért a parkba egy gyors iramodással.
- Na ezt a fehér villanást látta meg a rendőr és azonnal cselekedett. A dobtár beleakadt az ajtófélfába, nagyot csörrent, Gizi megrémült, s ész nélkül rohant vissza az utcára.
- Csak az a rohadt nyúl – állapította meg bosszúsan poszt, és lopva körülnézett Tartott tőle, hogy valaki meglátta. Gizi az út közepéről figyelte amint visszaakasztja a géppisztoly, aztán elballagott a Küküllő utcába.
- Forgalom nemigen volt akkoriban a Pasaréti úton, a Küküllő utcában sem, Gizi magányosan legelte végig az összes mellékutcákat, s ezúttal sem sikerült belopnia magát az Államegyházügyi Hivatalba.
- Nehéz idők.
- Pedig jó sora volt eredetileg – jó házból való nyúl volt, amolyan húsvéti ajándék, de a fiúcska nagyot toppantott amikor meglátta. Ő csokoládényulat akart. Nem ilyen szőrőset, Kinevetik a barátai.
- Gy. Ekkortájt lhatározott úgy, hogy fűzős lasztit kell szerezni, mert már elég nagyok vagyunk hozzá, és ha az kilyukad, semmi vész megragasztjuk. Igaz ugyan hogy kéznél volt mindig egy kilyukadt gumilabda, Stoller úr és foxikutyája számára előkészítve, de valószínüleg Stoller úr is rájött a trükkre és másfele rángatta a kutyáját.
. A foxi bátran megküzdött a lyukas labdával és Stoller úr a kőrúti ingszabó elegánsan fizetett.
- Mi pedig rohantunk a budagyöngyei piacra a bazárost bosszantani.
- Ilyenkor sokáig foglalkoztattuk, és kirakattuk vele a ládáját a hatalmas gesztenyefa alatt ahol egy kisebb hokedlin ücsörgött.
- Labdát soha nem vettünk tőle legfeljebb négusbombát, húzósat, taposósat Azt a nagyobhokedli - pultja alól árulta titokbant.
- A korabeli hatóságok reszkettek minden nagyobb pukkanástól.
- Nem sok vásárlója volt a bazárosnak, hiába mosolygot vigyorszerűen az egyre koszosabb raglánjában. A tábláját is mindig magasabbra szegelte az óriásfa törzsén, de csak annyira, hogy még látható legyen.
ZANZIBÁR BAZÁR, A JÓ GYEREKEK TALÁLKOZÓHELYE
- Hát igen, jött a húsvét, s Gy elhatározta, hogy mindenkihez becsöngetünk akit csak látásból is ismerünk, hátha összejön egy fűzősre való. Gyűltek a forintok, de Várkonyi Zoli bácsiékhoz nem akarózott becsöngetni. Láttuk gyakran a vizslájával, még köszöntünk is neki.
- Hiányzott még az összegből legalább az egyeshez, a legkisebbhez, nem kérdés muszáj becsöngetni. Otthon volt a család, a sikotozó művésznő elrohant valahova, Zoli bácsi beterelt minket a gyerekszobába a kisfiához. Nem erre számítottunk. Locsolni akartunk- gyüjteni az egyes fűzősre, de Zoli bácsi felismerte a helyzetet.
- Na gyerekek, ki akar egy szép fehér nyuszit…? – kérdezte teátrálisan, minta a színházában tenné.
- én rögtön akartam, s megkaptam. Jobban örültem neki mint bármely pirostojásnak. Összejött az egyes is, bár ne jött volna, mert a fűzős részét nem lehetett fejelés közben kikerülni és akkorákat vágott az ember fejére a durva bőr, hogy szép színesen kéken zölden jártunk iskolába.
- Gizi, kapott egy ládát a ház mögött, reggelenként füvet szedtem neki iskola előtt, de egy nap eltűnt. Majdnem megsirattam ám estére hazajött a ketrecébe.
- Attól kezdve nyitva hagytam az ajtót, s Gizi szabadon járt kelt, hogy megismerje a nagyvilágot. Mindig szeretett volna betérni az államegyházügyi hivatalba, na nem azért, hogy megismerkedjen az eminenciás urakkal, a püspökökkel és hosszúsüvegú talpig fekete pópákkal, nem – Gizi, csak legelni akart egy kicsit, de a hatalom útját állta.
- Őrült futóversenyk voltak akkoriban a néptelen pasaréti úton – Gizi rohant elől, s aki csak tehette, utána.
- Családot is alapított bolyongásai közben, s akkor már együtt folytatták a versenyzést.
- Nem sokkal karácsony előtt, ádvent idején pompás vasárnapi ebéd igérkezett, már az illatától is elkábultam. Nem csirke volt, de valami olyasmi. Rántva is, pörköltnek is és mellé párolt vöröskáposzta. Faltunk, hús nemigen volt akkoriban, de egy elkapott beszédfoszlány után megdermedtem.
- Kirohantam hátra a ketrechez, s az imaterem hátsó falán ott függött a négy kicsi szürkés, s a nagyobb fehér. Már bependeredtek a bundák szélei a szárító szélben.
- Nem ettem nyúlhúst azóta, és nem is fogok.
Utolsó kommentek