A Karvaly kora délután érkezett a János kórházhoz. A nagykapu hűvösén átjutva néhány szelíd bokortól övezve rögtön megpillantotta az irányítótáblát és közelebb ment. Balról egy pizsamás alak közelített kissé bicegve, s ahogy a közelébe ért megszólalt.

   - Gyere utánam! 
Kurucz hangja volt, aki kissé meghajolva hátra sem nézve előrement a vörös téglás komor épületek között egészen föl a szülészetig. Ott balra fordult egy kis parkfélébe és leült egy padra.
   - Miért vártál rám?- fordult hozzá a Karvaly - fölmentem volna hozzád, tudtam mindent. Melyik szoba, melyik ágy...
   - Jobb ez így - felelte kissé ingerülten Kurucz. Az osztályon sokan vannak.
   - És honnan tudtad hogy meglátogatlak? Senkinek sem mondtam, hogy bejövök hozzád, éppen most és éppen a mai napon.

   - Én viszont reméltem, hogy bejössz, mert rendes embernek tartalak. Tudom, hogy berendeltek, azt is sejtem miért, de ha már itt vagy biztos elmondod. 
   - Oldalt fordult, s egyenesen a Karvaly szemébe nézve megismételte most már kérdésként: elmondod? Persze nem muszáj ha nem akarod. Rád bízom...
   - A Karvaly erős elhatározással jött, de most lehajtott fejjel ült a másik mellett, és sokáig hallgatott. Nem tudom jól teszem-e - motyogta maga elé - mert nehéz, nagyon nehéz.
   - Na jó, megkönnyítem a dolgodat. Szóval berendeltek az igazgatói irodába, de nem a havaria ügyében. Voltak ott néhányan, de lehet, hogy csak ketten. Az igazgató, meg még másvalaki.
   - Valami összekötő - szólt közbe a férfi.
   - A nő is ott volt, a partról?
Erre a kérdésre a Karvaly felkapta a fejét, s szinte kifakadt: Miért lett volna?
   - Mindjárt megérted, nyugtatta a beteg és maga alá húzta mindkét lábát. Látod, már ez is megy, nem kell kinyújtott lábbal ülnöm a klótyón. A Karvalyt kicsit bosszantotta, hogy eltér a témától, de ez csak egy röpke pillanatig tartott, mert Kurucz belekezdett a magyarázatba.

   - A havaria idején, szerdán, a váltás napján, az a nő ott sétálgatott a parton. A dereglyét már vasárnap délután lemacskáztam, de sem hétfőn, sem kedden nem jelent meg. Csak szerdán, akkor is déltájban. Amikor kihordtam a holmimat, lejött a partra. Egészen közel. Megkérdezte fölmehetne e a hajóra, csak egy kicsit.
   - Egy kicsit sem!.
Fölnevetett - micsoda durva egy ember maga... hogy hívják?
Nem szoktam durva lenni, nőkhöz még amúgy sem - szóltam vissza, mert eléggé bosszantott a megjegyzése.
   - Jó kedve volt, incselkedett. Már fölfelé mentem a parton amikor megjegyezte: Ha elmegyek akkor ő bizony fölmegy a hajóra, mert nincs aki megállítsa..

   - Mindjárt itt lesz a váltóm, a Karvaly, annál próbálkozzon - vetettem oda. Bár vele se lesz sok szerencséje, mert az itt hagyja magát, és elmegy uszadékfáért a kis öbölbe. Neki a tűz az istene bárhol van. 
   - Ahogy így feleselgettünk egyre közelebb jött, meglátta a kacsát a batyuban, s rögtön ajánlatot tett. Először ráztam a fejem, aztán csak meggondoltam magam mert nem akartam hinni a fülemnek. 500 forint? Ennyiért akár ötöt is lehet kapni partközelben. Megállapodtunk. Átadtam a kacsát mindenestül, s néztem a kezét ahogy a pénzt számolja. Ez még kapanyelet nem fogott soha. Tiszta ápolt kéz fényes szabályos körmök, egyszerű, de kellemes illat áradt a ruhájából. Biztos, hogy nem idevalósi. Egyáltalán nem tetszett a dolog. Amikor elköszöntem tőled, egy idő után majdnem visszafordultam, hogy figyelmeztesselek, de már elindultál a kis öböl felé. 
   - A többi, hogy mi történt mi nem, már csak rád tartozik semmi közöm hozzá.

   - Semmi nem történt, semmi lényeges - ami felcsigázhatja a fantáziát, csak volt néhány jó napom - mormogta a Karvaly. Nagyon szép, nyugalmas napok voltak. Ritkán van ilyesmi egy magamfajta életében. Ott volt az uszadékfáknál, aztán megfőzte a kacsát, lefeküdtünk, aludtam egy keveset, de éjféltájt kimentem mert újra fájni kezdett a fogam helye. Leeveztünk a zubogóhoz, én a csónakban maradtam, ő elment gyógyszerért a vasúti őrházhoz. Pálinkát is hozott. Nem tudom meddig volt távol, mert elaludtam a kimerültségtől. Később is gyakran elment, soha nem kérdeztem hova. Később amikor már keresni kezdtem senki nem akart tudni róla. Az állítólagos húga sose látta, a csősz sem az eperföldön, ahol a lekvárhoz szedtem azt a rengeteg epret. A határőrök is akik...
   - Hidd el azok még a rendfokozatát is tudták. Csak játszottak azok is - vágott közbe kissé ingerülten Kurucz, aztán békülékenyebb hangon hozzátette: - Szóval fölengedted a hajóra!
   - A Karvaly nem szólt semmit, csak bólogatott. Nem akarta mentegetni magát, hogy először nem nagyon tetszett neki a dolog, hogy tudta tilalmas amibe keveredik. Megtette, s azóta sem bánta meg. Valahogy minden olyan természetesnek tűnt. Az esti vacsora a parton, ahol még a kínzó fájdalmát is elfelejtette - úgy érezte ennek így kellett történnie. Nem szólt semmit, újra végigélte a történteket, s csak akkor figyelt föl amikor Kurucz újra megszólalt mellette.

   - Volt egy barátom, magas jóképű fekete srác, egy házban laktunk. Érettségi után a Palace szállóban volt portás gyakornok. A vizsga előtti napon éjszakai szolgálatra rendelték, s ahogy ott kókadozott az üres hallban, éjféltájt megjelent egy disztingvált középkorú hölgy, kamaszok álma minden részében, és szobát rendelt. A londíner aludt, ő vitte fel azt a kevés poggyászt amit a nő hozott. Eltelt vagy két óra mire visszaért és repesett a boldogságtól.
   - Reggel bekérették az igazgatóhoz, ahol hárman várták. Az igazgató, a hölgy és egy ismeretlen. Aznap volt a vizsga, de mivel megszegte a szabályzatot, nehéz dilemma elé állították. Lehet szó vizsgáról, ha aláír, de ha nem még londinernek sem veszik fel sehová. Aláírt. A vizsga sikerült, s néhány nap múlva egy szekszárdi teljesen új, frissen épült szállodában találta magát. Meglátogattam, akkor mondta el a történetet és nem volt vidám. Egyáltalán nem, szinte sajnáltam. Már értesült róla, hogy valahol külföldön várja egy újabb állomás. Később az anyjától tudtam meg, hogy Ausztráliában van, egy neves, nagyhírü professzor magántitkára. Az ilyet hívják alvó ügynöknek.
    - Elhiszem - nyögte kissé idegesen a Karvaly de mi közöm nekem az ilyesmihez? Én egy vidéki dereglyés vagyok, semmi egyéb.
   - Kurucz mélyet sóhajtva hátradőlt a padon, a szemközti épület felső ablakait nézte, ahol a délutáni nap tükröződött, végül cigarettát vett elő és rágyújtott. Nem volt biztos benne, hogy megértésre talált a története.
   - Azt még nem is mondtam, mennyire irigyellek kedves Áron. Ugye ez a neved, a telefonban legalábbis ezt mondták. Gondolom láttad a titkárságon azt a kis fekete nőt. Még nem kövér, de idővel az lesz. Most még csak molett, ám az elviselhetőség határain belül. Évekkel ezelőtt egy ötórai teán jöttem össze vele valahol a belvárosban. És igenis irigyellek, hogy az a nő a partról nem volt ma ott, mint a másik, az a szállodás. Azt hiszem ő is jól érezte magát azon a néhány napon, és nem akart, esetleg nem mert szembenézni veled. Talán egy kicsit szégyellhette magát, vagy valami ilyesmi.
   - Méhes egyre türelmetlenebbül várta mi fog kisülni ebből az egészből, de visszafogta magát, nem akarta megszakítani a másik kalandozásait. Hosszú csend következett, a kis terecske lassan megtelt délutáni látogatókkal, párban sétálókkal, mindenki a saját betegével foglalkozott. Velük senki nem törődött.

   - Két hét múlva a flotta felmegy Medvére, közel az osztrák határhoz. Erről van szó, ha hiszed, ha nem. Én tavaly sem mehettem, azelőtt sem, de most mintha megpróbálnának valami egyebet. Kellett valaki aki a közelemben van és jelent. Megbízhatónak kell lennie, s azt előbb valami módon ki kell puhatolni.
   - Méhes ingerülten vágott Kurucz szavaiba. Marhaság, csak váltáskor találkozunk, az pedig csak néhány perc, semmire sem elég. Hogyan lennék képes megtudni a szándékaidat.
   -Kurucz ekkor mosolyogva felé fordult. Van rá lehetőség, már hallottam róla. Úgy hírlik megkettőzik a szolgálatot, árvízveszély miatt. Magas a Duna. Közeledik a nyári áradás.Inkább arról beszélj, megállapodtatok e valamiben? - kérdezte csöndesen.
   - Méhest kellemetlenül érintette a kérdés, de tudta, hogy ez a legfontosabb és ezt nem lehet elkerülni. Épp ezért kereste fel a kórházat, hogy ezt megbeszélje.
   - Azt mondtam, nem tudom, hogyan lehet majd megoldani, mert csupán néhány perc amíg együtt vagyunk és szeretnék gondolkodni a dolgon. Akkor az összekötő azt mondta, hogy a dolog megoldható, de sürgős választ vár.
   - Ne gondolkodj a válaszon - szólt szinte vidáman Kurucz - megoldjuk. Most vettem például egy kerékpárt, egy favoritot, csehszlovák gyártmány, azzal járom az országot. Sajnos nem tudhatod merre, mert arról nem beszélek.
Ilyeneket fogsz írni, én majd segítek. Amióta kijöttem, mindig mindenhol lógott rajtam valaki. Az asszonyt, pedig, a kartonruhást próbáld meg elfelejteni. A Váci utcai szálláshelyet is kerüld el ha lehet! Nem neked való.
   Kurucz felállt, nyújtózott, s néhány lépést is megtett a pad előtt. Sétáljunk egy kicsit - mondta vidáman.Méhes követte.  Ne keseregj, ha minden jól megy végre én is fölmehetek Medvére, sokat hallottam róla. Persze tőled függ minden.
   - Néhány lépés után  megállt, visszafordult. Valamit jól jegyezz meg - mondta, soha nem fogom elhagyni ezt az országot. Az anyámat, a testvéreimet, olyan ez az ország amilyen,de akkor sem. Most hogy megszabadultam a repeszemtől, most már semmiképpen. Azt hittem az köt ide, egy igazi emlék, de rosszul hittem.

   - Öt nappal később Méhes megkapta az újabb invitálást egy kis beszélgetésre. Hamar megtörtént a dolog fontosabb része, s kifele jövet azon gondolkodott, hogy Kurucz vágya is teljesül, de ettől sem támadt viharos jókedve. Rámosolygott a kis fekete nőre, aki lekísérte, egészen a földszinti büféig, s ott a kezébe nyomott egy papírcetlit.
   Kurucz telefonszáma, kéri hívja fel - mondta, s gyorsan eltűnt.
Nem örült az üzenetnek, de azért zsebre gyűrte a papírt. Gyalog indult vissza a városba, csak akkor ült fel a villamosra amikor elfáradt. A szerelvény tele volt a váci úti gyárak délutáni váltásaival, s úgy érezte mindenki őt figyeli, s inkább leszállt a piacnál. Jobb hamar túl lenni  - gondolta, s feltárcsázta a számot.
   - Már vártalak, azt hittem előbb telefonálsz - szólt bele Kurucz. Sietnem kell, gyorsan elmondom miről lenne szó. Ha van betéted a személyi igazolványhoz - tudod az a rózsaszín kétlapos - amivel ki lehet menni néhány szocialista országba, kijöhetnél velem Csehszlovákiába, Pozsonyba. Elkértem a bátyám zsaporozecét azzal mennénk. Egy szuper kerekesszéket vinnénk a dajkám bátyjának aki partizán volt. Illetve nem is neki, inkább a feleségének. Jó buli lesz, én még nem láttam élő partizánt.
   - Ahogy hallgatta a szóáradatot Méhes elővette az igazolványát, belenézett. Remélte nem érvényes. Jövőre jár le - motyogta halkan
   - Jól van hadarta Kurucz, ha jössz, várlak az óbudai piac oldalában a lángososnál hét óra után. Ne menj haza, Simonné nélküled is elvan, na szia rohanok a kerekesszékért.

   - Méhes már messziről felismerte a sárga autót, tetején a reggeli napfényben szikrázó krómtömegtől. Gyönyörű darab volt, csillogó villogó, fékkel bőrüléssel, s így összecsukva még könnyűnek is látszott. Kurucz gyakori vendége volt a lángossütődének, két hatalmas darabot vett, sok sajttal, tejföllel. Beszálltak a kocsiba, előhúzott egy Népszabadságot, a térdére terítette, adott egy lapot Méhesnek is. Amint végeztek beindította a motort, s kicsit erőltetetten vidám hangon megkérdezte:
   - Tudtad, hogy ez a zajos valami eredetileg a T 34-es tank indítómotorja? Méhes nem tudta, de nem is nagyon érdekelte, inkább a dajkára volt kíváncsi.
   - Éppen hozzá megyünk, Emma nénihez.Anyámnak Emma testvér még a régi időkből, amikor azt a kis árvaházat gondozták Romániában. Alig lát szegény a vastag szemüvegén keresztül, de nagyon vallásos, és szakácsné egy szeretetotthonban. Most odamegyünk. Nem látta a testvérét már kamaszlány kora óta, talán föl sem ismeri amilyen rosszul lát. Néhány éve a vöröskereszttel kerestette, s azok megtalálták Pozsonyban. Váltottak néhány levelet, ebből tudta meg a pontos címet. Azt is, hogy partizán volt, s aztán megnősült, de nem élnek valami jól, mert a kerekesszék amit az államtól kaptak gyatrán működik. Anyám felajánlotta a sajátját, amit Svájcból hoztak neki, s amit egyáltalán nem használt, mert irtózott tőle, jól jár még ma is. Neki a kezeivel van baj. még ma is dolgozik.

   - A szeretetotthon előtt idős kövér nő állt a járdán, mellette közép nagy bőrönd, alig fért be a hátsó ülésre. Remélem nem lesz baj a határnál, mondta miután szuszogva betuszkolta magát. Erős hangja volt, majdnem kiabált, és csak a hangos beszédet értette, így hát nem sokat társalogtak.
   - Méhes nem is bánta, az utat figyelte, s aztán elaludt. Csak Pozsonyban ébredt fel, amikor Kurucz megállította az autót, hogy a térképet nézegesse.  Emma testvér hangosan magyarázott valamit. A környék szánalmasan kopár volt, sehol egy fa, mindenütt építési törmelék a gyorsan felhúzott házak mellett. Lakótelep a kor szokásának megfelelően. Végül megtalálták a házat olyan szűk lépcsőházzal, hogy a nemes darab, a csillogó kerekesszék alig fért el benne.

   - Idős, vékony férfi nyitott ajtót, alig volt magasabb Emma testvérnél. Egymás nyakába borultak. Kurucz könnyed mozdulattal lábra állította a széket, s megindult befelé a küszöb nélküli szobába. Emma testvér megállt az ajtóban, s a bátyjára nézett.
   - Ők a Karlovitz lányok - mondta szívélyesen a partizán, és a szoba felé mutatott. Gyere Emmácska, bemutatom őket.
   - Emma testvér nem mozdult. Két nőt látott odabenn, az arca megmerevedett. Szodoma...Nekidőlt az ajtófélfának, s a nőket nézte. Nagyon különböztek egymástól. Magas szürke kontyos volt az egyik, egyszerű házi ruhában, előtte vékony vascsövekből készült széken, melynek mind a négy lábán apró kerekek voltak, a másik. Tulajdonképpen ez a másik kötötte le a figyelmét. A szőke loknis haj keretezte kerekded, már kissé ráncos arc, az erős festék a száján, a ruha színes csipkéi, fodrai, s az a módolt kéztartás, amint mindkét kezét kecsesen előrenyújtva maga felé invitálta.
   - Emma testvér belépett, s egyenesen az álló alak felé tartott, aki szenvtelen arccal fogadta a bemutatkozást.
   - Ő a feleségem, Karolin - szólt mögötte a bátyja. Született Karlovitz Karolin, a hölgy pedig a húga, a kisebbik Karlovitz lány Sára. Lehajolt, felemelte a székben ülő kisebbik Karlovitz lány fehér kezét és megcsókolta.
   - Karolin kissé megvetően figyelte a jelenetet. Kurucz is bemutatkozott, s aztán sorban Méhes is, mert illendőnek érezte, de valami erős émelygést is érzett a gyomrában, amit képtelen volt elfojtani.
   - Nehezen indult a beszélgetés, Emma testvér, bátyja szavait merev arccal figyelte. Pedig, mint később, haza felé  Kurucz megjegyezte, minden szava maga volt a történelem.
   
   - Karolin, elnézést kérve könnyed meghajlással Emma testvér felé fordult - engedelmükkel, most foglalkoznom kell az ebéddel, s aztán a a férjéhez - Vince, maga legyen szíves tartsa szóval a vendégeket, amíg elkészülök.
   - Emma testvér finom orra már korábban is főtt krumpli illatát érezte, megértően bólintott.
   - Vince a mi gyámolítónk, mindig is az volt, a papa nagyon megbízott benne. Ő vezette a papa Packardját bécsi tárgyalásokra, és hetente ő vitt minket az operába is. Jó sok hely volt hátul, nem kellett aggódni, hogy gyűrötten szállunk ki Bécsben a kocsiból - szólt kissé negédesen Sára pirosra festett ajkaival, s az arca is kipirult az emlékezéstől.
   - Vince bólogatott, gyönyörű volt az a Packard, a legjobb kocsi a világon. Sajnos az elnök úr már a háború elején eltűnt. Éppen Bécsben voltunk akkor is, én a kocsiban szunyókáltam, amikor megjelentek a riadtan a lányok. A papa titkára várta őket a kijáratnál és átadott egy leragasztott borítékot.

    - Drágáim Vincére bízlak benneteket, ő már tudja mit kell tennetek. Isten áldjon édes Sára, drága Karolin. Ennyi volt az üzenet. Vince is elolvasta és gyorsan elindultak hazafelé. A lányok reszkettek hátul a finom selyemruhákban, és riadtak léptek ki a kocsiból egy kőbányában. Már jártak itt egyszer, a papával, aki nem oly rég vette, nem is értették mi szüksége van egy elhagyott kőbányára. Vince egy kis házhoz vezette őket, ott egy öreg férfi  nyitott ajtót, bevezette őket egy kisebb szobába és kiment.

   A kisasszonyoknak most itt kell maradniok - mondta Vince. Ne féljenek, ha tudom, hetente visszajövök, élelmet is hozok, és pénzt az öregnek aki ellátja magukat. Vince valóban hetente jött, ekkor már gyalog, hátizsákkal, mint valami turista. A packardról hallgatott, a kisasszonyok sem kérdezték mi történt vele, csak jóval később vallotta be, hogy eladta a mozgalom akiknek dolgozott.
   Szükség volt a pénzre, nem tehettem mást, maguk is ebből élnek meg mások is kedves Karolin - valamit valamiért. Sára nem volt hajlandó ócska ruhába öltözni, még a bujkálás ideje alatt sem, sok gondot okozva ezzel megmentőjének. Sok helyen laktak ezután. Tanyasi házban, sokáig egy vasúti őrházban, s egyre ritkábban látták Vincét, aki folyamatosan gondoskodott róluk. Nem tudták merre jár, később sem mesélt róla. A háború után Karolin tanítónői állást vállalt egy kis faluban, és immár ő látta el Sárát. Később összeköltöztek Vincével, aki mint igazolt partizán lakást is kapott.

   - Ekkor vettem feleségül Karolint - igaz aranyom? -, fordult Sára felé, s újra megcsókolta a finom fehér kezecskét. Sára az ajtó felé nézett, s a szeme felcsillant.
   - A nővére állt ott mereven, konyharuhával a kezében. Tálalva van - közölte szárazon.

   - Emma testvér, szótlanul evett egy keveset. Már a leves után érezte, hogy nem kell  a kínálást komolyan venni. Egykorvolt úrinők tehetetlenségét ismerte fel Karolin főztjében, olyanokét, akik a maguk törvényei szerint, vagy találomra készítenek mindent, szóval sehogy. Főtt krumpli egészben, főtt hús és valami mártásféle benne sok zeller zöld a szárával együtt. Kurucz megemlítette, hogy venne valahol alkatrészt a favoritjához. Persze csak ha van a közelben szakbolt.
   Van az is, meg más is - nyugtatta meg Vince, és előkapta a partizánigazolványát. Az ilyesmi csodákra képes minálunk - mondta büszkén.
   - Ebéd után Emma testvér kiosztotta a magával hozott ajándékokat. Kárpátaljáról átcsempészett holmik voltak ezek egytől egyig. Vince szerszámokat kapott, Sára villanymelegítőt a téli időkre, ha nagyon fázna a feneke, Karolinnak egy remoskát hozott, s elmagyarázta miképpen működik. Süt, főz, mindenre jó.

   - Méhes egyre türelmetlenebbül várta a visszautat, Kurucz látta, hogy szinte szenved és igyekezett kissé megnyugtatni: Hülyeséget csináltam - mondta keserűen a boldog ajándékozást figyelve. Azt hittem kibillentelek kissé abból a rosszízű állapotból amibe kerültél. Tévedtem. Hazafelé más útvonalon megyünk, jó lesz...?

   - Ha Komárom, Neszmély és Dunaalmás is benne van akkor jó - morogta Méhes maga elé.
   - Sőt Esztergom és Visegrád is, ott meghívlak egy jó ebédre. Emma testvér úgy tudom itt marad néhány napra - súgta vissza Kurucz. Még néhány perc és indulunk. Addig még bírd ki légy szíves.