- Az egykori "Lipóttal" szemben, az akkori "Vöröshadsereg útja" túloldalán, a széles járdán volt még annyi szabad hely, hogy a termetes fiatalember letelepedhesen sötét pokróca közepére, s körba rakja magát friss zöldséggel. Volt ott mindenféle gyümölcs is, csak vásárló nem állott meg egy darab sem. A fiatalember törökülésben, teljes közönnyel meredt maga elé. Valószínüleg máshol is árult már így erős délutáni napsütésben, széles, bronzbarna arcán egy keleti bölcs, világot, nyüzsgést rohangálást megvető nyugalma. Jobb keze mellett két bontatlan vásári puska hevert - ezek vékony vasvázas összecsukható asztalkák vitorlavászon borítással, lőni nem lehet velük - ki sem bontotta egyiket sem, annyira nem érdekelte az üzlet, csak leterítette a pokrócot,s beült a közepébe.

     - Eleinte azt hittem a szemközti nagy sárga ház lakója, mert némelyeket kiengedtek vásárolni a szemközti ÁBC-be, sőt eleve listákkal, megbízásokkal érkeztek az üzletbe, ahol aztán órákig bolyongtak merő szórakozásból. Kedvencem volt egy középkorú hölgy, egyenes derekú, aránylag jó megjelenésű, fehér köpenyben járt, a bal mellén fő helyen madzagon lógott egy hatalmas papírvágó olló, más helyeken napi hóbort szerint  feltűzdelve egyéb díszek furcsaságok, lehet, hogy éppen évszakok szerint. Az ollót télen a nagykabát külsején hordta, Isten tudja mi célból, talán önvédelemből...? Az intézményhez hatalmas, sok hektáros park, helyenként inkább erdő tartozott, ahol találkozni lehetett kutyasétáltatás közben a legkülönfélébb zavart teremtményekkel.. Volt, hogy két pongyolás hölgy lépett elém izgatottan egy  erdei útkereszteződésben hogy tudom e merre vannak a bolondok, mert ők most kiszöktek, hogy láthassák őket. Nem a nagyházból szöktek ez hamar kiderült, csak a felső kisebből ahol megpróbálják távol tartani őket az italozástól.

      - Távolabbról figyeltem hosszan a mozdulatlan fiatalembert, nem volt bátorságom megzavarni nyugodt meditációját, pedig sívesen kötöttem volna vele üzletet. Csak a sapkája érdekelt. Az a sötétkék előrebukó posztó katonasapka amit az amerikai polgárháborúban viseltek az északiak, s ami olyan baromian jól állt Csutoros Sanyinak Bódy Gábor filmjében.

       - Amerikai anziksz - ez volt a film címe - és képes volt titokban tartani, hogy filmszerepet, sőt főszerepet kapott. Jobbat nem is találhattak volna. A rendezőt nagyon is dicséri a meglepő választás. Valami föl, le császkáló emigráns tüzértisztet játszott tökéletesen a maga sutaságával - nem kellett szinészkednie, arra ott volt a Cserhalmi. Háromszor láttam, sok minden megmaradt a film hangulatából, de legfőképpen ahogy Csuti kollégám akit ezidáig szobrászként tiszteltem tesz vesz, s meglepően jól működik a nagy ámerikai polgárháborúban. Tarkopasz fejét jól fedi a sötét fejfedő, vöröses szakálla pedig pompásan virít alatta.

      -Azóta kerestem ilyen sapkát, de akkortájt csak filmgyári ruhásoknál lehetett találni effélét, mint ahogy sok más egyebet - láttam - mert magam is gyakran kódorogtam filléres gondjaim közepette ilyen helyeken. Nem zöldséges ez a fickó, soha nem is volt, lopta a sapkát egy forgatáson, le is lapult már annyit használta... Hülye vagyok, hogy ennyire bámulom...Majd keresek máshol, talán külföldön valahol, ha majd egyszer lehet. Így gondoltam.

      - Tavalyelőtt nyár derekán, a legnagyobb forróságban New Yorkban császkáltunk. Rólam egyfolytában ömlött a víz..Alulról a metrók fűtenek az utcákon, a tornyok pedig sötét este is ontják a forróságot, de azért mégis csak Nyúúúújork ez mindenestül. A szabadság hazája - ahol a szemkontaktus komoly dolog. Sokszor rám szólt a fiam vagy a lányom, hogy ne bámuljak már annyira. Nem szokás, baj lehet belőle. Én pedig mindenféle trükköt  kitaláltam, hogy mégiscsak közelébe kerülhessek mindannak ami érdekel. Mert sok minden érdekelt. Főleg a metrók hűvösében.

      - Mert megint összetalálkoztam a polgárháborús sapkával, de nem volt szabad gyermeteg őszinteséggel megbámulnom, pedig nyilvánvaló volt, hogy ilyesmit nemigen láthatok máshol. Muszáj közelebb kerüljek  viselőjéhez - gondoltam - s a fejmagasságban sorakozó reklámokat silabizálva ártatlan pofával araszoltam a közelébe.

       - Hatvan körüli fekete férfi viselte. Ült egyenes derékkal, zakó fehér ing nyakkendő, s a fején az ismerős sapka melyről oldalt most háborús kitüntetések lógnak, nyilvánvalóan egyfajta vélemény nyilvánitás szándékával. Vietnami anziksznak saccoltam a kis kollekciót. Szinte kihívóan  jól öltözött volt a nyári melegben, de "Kalapja mellé tűzte" a hatalom elismerését, erről szólt a történet.

       - Ült komor arckifejezéssel, nem nézett se jobbra se balra, senkire, ezüstvégű, míves botját térdei között szorongatva ült, mint aki megtette már a magáét, csak azt nem tudja már minek....? A széles képű "zöldséges" hasonló nyugalommal bámult a semmibe az egykori dicsőséges Vöröshadsereg valamikori dicsőséges vonulásának útján, de az ő keze nem nyugodott vastag ezüstfejű bot tetején, mellette csak a "puskái" hevertek, melyekkel mint tudjuk lőni sem lehet.   

        - Szívesen megnéztem volna merre tart ezüstfejű botjával a háborút járt ember, de le kellett szállnom, s a buddhaként ücsörgő álzöldségest se láttam többet ki sem bontott "puskáival". Az ilyen képeket azonban sokáig őrzöm minden szándékosság nélkül, egyszerűen csak belémragadnak jártomban keltemben.

        - A Broadway nagy csalódás volt szinházmániás lányomnak - mert szinte több szinház van a Pestiben, a Nagymező utcában. Oldalt, kis utcákban vannak többnyire a szinházak, s azok is csak a hosszú "ösvény" alsó végében. Ez az egyetlen út ami nem illik a szabályos rácsszerkezetbe Manhattanben, ahol meghagyták az egykori indián ősvényt, miután egy Peter Minneweit nevezetű úr 24 dollárért megvásárolta a Manhatto indiánoktól a területet, s amely vagy tíz kilométer hosszan átlósan szeli keresztül a szigetet. / Márai írja valahol, hogy ezt az alkalmat ünnepelték éppen newyorki lakása ablaka alatt egy alkalommal, onnan nézte végig az eseményt - részt vett rajta egy, az ünnep méltóságához illően feldíszitett öreg indián is, aki az ünnepség végeztével teljes díszben szépen leballagott a metróba./ Látni akartam a híres utat,  busszal végig is zötyögtünk urasan, s egyszer csak hopp, olyasmit láttam ami megdobogtatta a szívemet. Gyorsan leszálltunk - itt az alkalom...!

       -  Beléptem a boltba, s ott volt a sapka, szürke a délieké, kék az északiaké. Némi gondolkodás után vettem egy kéket, mert mégiscsak az illik a lelkivilágomhoz. Kifelé jövet a lányom megjegyezte - fogadjunk, hogy kínai. Ledöbbentem. Hát már itt tartunk...? Kivettem a zacskóból, s fennhangon olvastam. Rothco...Kepi, civil war...látod..? itt van...Fordíts meg a cetlit, mondta, s én megfordítottam naívan...ONE SIZE FITS ALL. Made in China - Hát igen.

      - Nem baj, a rendőr azért megbámulta a Móritz Zsigmond körtéren. Két belgát vártam, hogy kivigyem őket a szoborparkba. Soká jöttek, a poszt meg laposan pislogott. Maga sem tudta mit bámul. Ez egy KEPI,CIVIL WAR faszikám. Északi. Érted...? A Szabadság fennséges otthonából. Ahol egyes veterán feketék kitűzik rá a kitüntetéseiket. De lehet, hogy a fehér veteránolk is, meg a sárgák, meg a bronzok is és mindenek, mert únják már nagyon a folytonos, véget nem érő háborúkat.

      - Azóta beszereztem egy szürkét is. Formára ugyan az, csak a szine más - az volt a délieké. Most váltogatom őket kedvem szerint és a kisbolt pénztárosát bolondítom vele a faluban. Egyszer majd elmondom neki a titkot. Csodálkozni fog mennyire nyilvánvaló.