(  M.K emlékére! )


   - Amint  beléptem a műhelybe rögtön feltűnt, hogy a nyomorult Radicsnak ismét levele van.
Már megint. Hogy rohadna le a keze a kis kurvának. Ezzel kell szórakoznom minden hétfő reggel?
   - Belevágja a nagyollót a varrógép valamely finom részébe, olyan helyre, ahol alkatrészt kell cserélni és persze ott van összesodorva a levél. A szíj, ahogy ők mondják.
  - Hétfőn reggelenként hozzák fel a ezeket a szarokat a női körletből és ez az összekarcolt gép már harmadszor van itt. Megvan a módja, hogyan passzolom át majd Radicsnak, a többi az ő dolga. Ha válaszol, ugyan oda dugja majd a saját levelét, s később a gép visszakerül. Irigyeltem őket, de inkább dühös voltam, mert nem akart fizetni a postáért.
   - Szarok a kis hugyosra - mondta, lóg rajtam, jól belekevert a szarba, ha nem pofázott volna, most nemnnék itt.

  - Hamar kijavítottam a gépet, átmentem a varrodába, körbesétáltam, s aztán csak úgy, megálltam Radics asztalánál. Nem nézett föl, értette miről van szó. Kiemelte a gépét, visszaindultunk. Marosvölgyi őrmester állított meg.
   - Mi van Radics már megint hurkol? - kérdezte.
   - Az...
   - Csak más ne legyen - szólt utánunk az őrmester. És vihogott.
   - Ettől ne félj - mondtam, ez nem törődik az ilyesmivel.

   - Radics bosszúsan olvasta a rövid levelet, írt rá valamit, aztán visszadugta a gépbe. Küldd vissza, mondta közönyösen. Aztán állítsd le valahogy ha tudod, engem nem érdekel. Tegnap este a belga gróf megint sokáig kinn volt. Gyanítom, wamzer, s az őrmester is ezen vihogott. Szivesen megfojtanám a kis hülyét, a kilencágú koronáját pedog feldugnám az agyáig. Ha egyáltalán van neki.
   - Nem kellett megfojtania a grófot, néhány nap múlva cipész lett belőle, és erősen lefogyott. Odaát nem értékelték az öröklött címét, félénk lett, a délutáni sétán is lehajtott fejjel rótta a köröket.

- - - - - -

   - Már vagy másfél hónap is eltelt a nagy változás óta, kezdtünk belerázódni az új életbe, de nem sok örömet hozott. Hiányzott valami, pedig itt a Gyüjtőben, ebben a mérnöki szárnynak nevezett épületben ( a későbbi fordító iroda ) mindenünk megvolt, a miről odalenn Saujhelyen álmodni se lehetett. Fűtés, víz, wécé odabenn, hetente fürdőzés, amit több mint egy éve nem tapasztaltunk, ráadásul ehetőbb és főleg sokkal több kaja, és mégis. Hiányzott valami, talán a mindennapi nekifeszülés. Hogy mindenért meg kell küzdeni, a legapróbbakért is, ami tartást tudott adni, s az ember sohasem engedhette el magát. Az utóbbi időben már csak egy vödör forgácsot kaptunk naponta, és nyitva kellett tartani az ablakot. Szerencsére tél elején a kisudvarba tették át a délutáni sétát, ahol a szétfolyt bitumenes zsákok felé tágítottuk a kört, és sikerült apró darabkákat lerugdalni róla. A csillogó fekete szilánkokat aztán belekevertük a forgácsba, s így tovább égett.

   - Ilyesmik, nem nagy dolgok, de mindig történt valami. Még a folyosómosás is hiányzott, a vele járó "kibli,víz", mert elfoglaltság volt az is. És közben a szólók' a vécében. Sok minden. Talán még a verések is, mert még az is jobb annál, ha le sem szarják az embert.
   - "Mán kível vagy" főtőrzs bődülései, a Lenines' izgalmai a holdbéli emberekkel kapcsolatban, BÉÉ hadnagy zavaros kinyilatkoztatásai a dolgozó népről és a társadalomról, akii a szájától vonja el a falatot mert törődik velünk és lehet, hogy egyesek írányába' megbocsátó is lehet.
    - BÉÉ hadnagy is velünk költözött, de csak ritkán került elő. Egy délután mégis megjelent egy tangóharmonikát cipelve. Felsorakoztunk, vártuk, hogy játszani fog valamit, de csak bejelentette, hogy, a jövőben minden vasárnap ki lehet kérni a harmonikát egy órára. Mintha maga is érezte volna a dögunalmat, s egy kis kultúrát akart volna becsempészni. Mondta is, hogy ez egyfajta kultúrális misszió, vegyük komolyan.
   - Szólt is vasárnaponként a harmonika, de valahogy mindig a második emeletről, s mindig ugyan abból a zárkából. 
   
   - Radics egy hétfő reggel arra kérte az őrmestert, hogy vegye vissza a grófot, nem szeret cipészkedni, jobb helye lenne nálunk. Az őrmester nem értette a kérést, ahogy én sem. De néhány nappal később megértettem. Séta után felfelé vonultunk, őr nem volt a közelben, amikor elhangzott a parancsszó: ...Repülő...Körülöttem, vagy öten hasra vágták magukat, s a belga gróf is köztük volt. Kúszva másztak felfelé a lépcsőn.
   - Ismertem a légiózást, de soha nem szerettem. Undorító amikor két három tiszt bármikor képes halomra verni, terrorizálni a zárka többi tagját, a légiósokat. Radicstól tudtam meg, hogy vasárnaponként van a hivatalos deresre húzás, és ahhoz kell a harmonika. Hogy zene is legyen hozzá és elnyomja a kellemetlenebb hangokat.

   - Sajnáltam már a grófot, nem tehetett róla. Vasárnaponként deresre húzták, s egy hétig lépni is alig tudott. Kinn, belgiumban beleneveltek valami fennhéjázó gőgöt, amit először csodáltak a bentiek, aztán kegyetlenül büntették.
   - 56' decemberében került ki egy osztrák táborba, ahol felfigyelt rá egy idősebb önkéntes hölgy.
Tetszett neki a fiatal szőke gyerek, magához vette, kivitte belgiumba és adoptálta. Állítólag így lett gróf belőle  egy szép nagy kastélyban. Mondom állítólag. Később megismerkedett a hölgy unokafivérével, aki sportkocsin furikázta fél európán át, aztán sok érdekes dologra is megtanította. Titkos fényképek készítésére, titkosírásra, és a szőke gyereknek nagyon tetszett mindez, és amikor megkérték, hogy próbálja ki a dolgot odahaza, hát belement. Miért is ne? Annyi jót kapott már ifjú grófként, illett meghálálnia valamennyit a sok jóságból. Majd két évig játszhatta a grófot a kastélyban, kicsit honvágya is volt már, könnyen, hivatalosan jött vissza, és rögtön munkához is látott. Olyan helyet kellett keresnie, ahol kinn van a tábla: Fényképezni tilos!
   - Mintha már várták volna idehaza...Ezen kicsit elcsodálkozott.

   - BÉÉ hadnagy lassan tért magához a költözés kábulatából, de amikor sikerült neki, rögvest új szervezésbe kezdett. Már korábban is gyakran szónokolt Makarenko pedagogiai munkásságáról, de most komolyra fordult a dolog.
    - Marosvölgyi őrmestertől tudtam meg mire készül. Bejött a műhelyembe és azt mondta halgassam végig és ne pofázzak közbe. És másnak se mondjam el amit hallok, mert az is fontos.
   - A hadnagy önkormányzatot akar csinálni. Hülyeség, de ez a dilije. Kinevezi az önkormányzat tagjait. Szobaparancsnokok és műhelyparancsnokok lesznek a tagok. Te mindkettő vagy, de csak egy tisztséget kapsz. Ezekre ruházza át az összes olyan dolgot, amit neki meg a többi tiszteknek lenne a dolga. Érted?
   - Értem, de én itélkezzek a többiek felett, hogy néz az ki?
   - Mondtam, hogy ne pofázz közbe.
   - Jó...
   - El kell válalnod!
   - És ha nem?
   - Na jó, ne tudj róla, de lehetsz műszerész rendesen, papíron, ahogy a cipészek meg az asztalosok.
   - Szóval ez az ára?
   - Ez. Megéri, mert szakma.

   - Hamar megalakult az önkormányzat. Fura mód még működött is. BÉÉ hadnagy ragyogott ő teremtette. A két emeleti folyosón asztalt helyeztek el, ott ült az ügyeletes a zárkakulcsokkal. Délután egy időre kinyitotta az összes zárkaajtót, lehetett bóklászni, de minek. Talán ha magunkal hoztuk volna a könyvtárnak nevezett ruhásszekrényt a nagy rézlakattal, melyen aljára volt bedobálva vagy száz könyv. Mennyire hiányzott már az is. Ha sikerült meggyőzni a Leninest' és hajlandó volt kinyitni az ajtaját - micsoda öröm.
   Ilyenkor kikotorta csizmás lábával a kupacot, szétterítette a földön és elment tíz percre. Négykézláb válogattunk a kissé koszos könyvek között - volt köztük néhány figyelemreméltó, talán mert a bennük lévő pecsétek szerint valamilyen katolikus legényegylet tulajdonában voltak korábban.
   - Hetente tartottunk ülést, itélkeztünk. Kopaszranyírás, levélmegvonás, csak a légiózással nem tudtunk mit kezdeni. Vasárnaponként szólt a harmonika és a légió tisztjei beleröhögtek a képünkbe. Átmeneti hely volt ez, sem sötétzárka, sem kényszerzubbony, a kurtavas pedig már Saujhelyen sem működött, mert ahhoz állitólag orvos is kell, de efféle faksznival sohasem találoztunk

   - Aztán megérkezett a tigris, és borult minden. Tigrisnek hívták a szerencsétlent a fogai miatt, amiket még odakinn hegyesre reszelt. Hülye látvány volt, ahogy mereszti a szemeit és vicsorog. Radics ismerte és félt tőle, mert volt vele már találkozása. Jó kötésű erőteljes fickó volt, nem értettem miért kellett ehhez még a fogait is hegyesre reszelni. Néhány napi örjöngést követően sikerült egy üres zárkába becsalni és rázárni az ajtót. Nem tudtunk mit kezdeni vele.

   - Végül BÉÉ hadnagy oldotta meg a nehéz kérdést. Összehívta az önkormányzatot. Pandúrral jött, a légionisták főnökével, és rövid bekezdés után közölte, hogy márpedig Pandurt ezentúl kooptáljuk a testületbe.  Ez politika, vegyük tudomásul - és várta a szavazást.
   - A legnagyobb gazembert akit idebenn ismerhettünk? Ő fogja megoldani a tigrishez hasonló nehezen kezelhető dolgokat.? Mit szólna ehhez Makarenkó? A nagy példakép, a szovjet pedagógia félistene.
   - Hát jó, legyen. Szükség van rá. És így lett.

   - Az ülés után testületileg kisértük az új tagot a tigris zárkájáig, de csak ő ment be, BÉÉ hadnagy pedig még eddig sem jött el. Csak sejtettük mi történhetett odabenn, de a hangok sokmindent elárultak. Pandúr, ezután nevéhez méltóan kiválóan működött, s büszkén viselte a méltóságot. Még a légiózással is felhagyott. Rend lett, bár rövid időre...

    - Néhány hét múlva utólért az amnesztia, s egy hónapra rá megkerestem az őrmestert. Tudtam a címét, megadta.
   - Megyünk tovább - mondta szomorkásan, Tökölre, vagy hova, de már önkormányzat nélkül. Ahogy elmentetek - politikaiak - kitört az anarchia. BÉÉ hadnagy azt hitte igazi politikai húzás volt a kooptálás, de meg kellett szüntetni az egészet, mert a banditák fészke lett. Van ez így máshol is, följebb, falakon kívül is, még följebb...

   - BÉÉ hadnagy demokratikusnak nevezte intézményét, annak is tartotta. Mert a hit a legfontosabb. Más nem számít. Megteremtettük a demokráciát - mondta, és ilyenkor fölfelé nézett, mintha Makarenkó helyeslő tekintetét kereste volna.
   - Csendben hallgattuk, aztán egységesen itélkeztünk, ahogy már korábban javasolta. A nemes és igaz, haladószellemű demokrácia nevében.

   - Marosvölgyi őrmester hülyeségnek tartotta az egész cirkuszt. A tököm - vetette oda, szokásos vigyorával.
   - Ilyen baromságot is csak idebenn lehet kitalálni...Pedig nem volt igaza. Nem látott a jövőbe, s valószínüleg meg sem élte.
   - Nyugodjék békében!