inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Köszönöm!!!! Egyébként nem tudom melyiket vállalja szegény bbjnick, azt hiszem egyiket sem Marad a... (2020.08.22. 13:13) MMA levél
  • jose maria padilla: tiszta szívből!!!!!!!! bbjnick nem csak csúnya nő, hanem fodrász is? besz..... (2020.08.22. 12:42) MMA levél
  • inszeminator: Köszönöm Bbjnick.Rákerestem erre a névre, de valami fodrász szalon ajnlotta magát erősen. Szerencs... (2020.08.21. 21:42) MMA levél
  • Szabó A. Imre: Szívből gratulálunk! (2020.08.21. 14:39) MMA levél
  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2011.01.28. 16:25 inszeminator

Király színház

    

Szeretem a legendákat.

 

Ha egy történet úgy kezdődik, hogy ’a múlt század elején…’ s szereplőinek életútja elér abba a korba, ahol már magam is lézengtem, szívesen visszakeresek a történet elejére.

Az egykori színháznak már csak a romjait láthattam Nagyapámékhoz menet a Király utcában. Kisgyerek voltam, nem szerettem a romokat, tele volt velük a város.

Apám megállt előtte, itt játszott a nagyapád mondta és én nem tudtam elképzelni, hogy ez a törmelékhalmaz valaha színház volt. A budai várba is felvitt, pallókon járkált az érdeklődő tömeg, apám a kezemet szorította, semmi érdekeset nem tudtam felfedezni, unatkoztam. Nem láttam halottakat, fegyvereket sem, és nem értettem miért történt ez a szörnyű rombolás.

A színház romjait sem értettem, engem a vasárnapi ebéd érdekelt, nagyapám főztje, mert ő főzőtt, ő volt csonttébécés nagyanyám apródja, mindenese. Szemben laktak a Magyar Színházzal, s az egykori táncoskomikus jelmezben rohant át ha volt ideje teát főzni, vagy vacsorát felszolgálni nagyanyámnak.

Nem voltak túl gyakoriak az ünnepi ebédmeghívások, többnyire Erzsébetnapra, karácsonyra, vagy nagyanyám születésnapjára korlátozódtak. Erzsébetnapon búcsú is volt a Rózsák terén, kisétált velünk, mesélt, mindent megnézhettünk, s mivel csak mesélt, hát többnyire itt is unatkoztam. Egyszer ugyan kaptunk egy egy similabdát, pedig én azt a színváltós csöves kaleidoszkópot szerettem volna, amit annyira csodáltam, amibe mindenhol  belenézhettünk és mentünk tovább.

Nagyanyám súgónő volt a Magyar Színházban, s egy alkalommal magával vitt a híres Rómeó és Júliára. Elegáns volt, még sohasem láttam ilyennek. Szinte fenséges. Kimért mozdulatokkal igazgatta fehér csipkéit királynői keblein, mint odahaza valamikor Marosvásárhelyen, ahol a színigazgató úr leánykájaként a társaság közepe volt. Ő volt a szép szőke aki verseket is ír, melyeket lehoznak a lapok, s a társaságban látszólag senkit sem érdekel, hogy a szépséges Erzsike, a direktor úr üdvöskéje beteg, s ebbéli állapotában soha nem is gondolhat fellépésre az áhított deszkákon.

Leereszkedő, jóindulatú mosollyal fogadta a páholyunkba belátogató jegyszedőket, egymáshoz hajolva sugdolóztak, s engem ilyenkor mindig pisilni küldött.
      Óriási élmény volt a színház, s egyben nagy csalódás. Semmit nem értettem a darabból, néha szemem is leragadt kissé, de a szünetekben mindig magamhoz tértem, s nem értettem nagyanyám fitymáló ajkbiggyesztését.

A földszinti zsölyék soraiban ilyenkor mozgólódás támadt, lábasok, kanalak, üvegek csörögtek, és mennyei illatok szálltak föl az emeleti  páholysorba. A dolgozó nép vacsorázott odalenn, kihasználva a szünetet - vacsoraidő volt. Azt hittem így szokás rendes előadások szüneteiben, de nagyanyám leintett.

Ne bámészkodj, mondta, s újra pisilni küldött. Kiballagtam a folyosóra, aztán amerre csak lehetett, végül a színház előtti téren találtam magam. Odakinn elegáns urak és hölgyek társalogtak cigarettázva, és egyáltalán nem vacsoráztak lábosokból és semmi másból. Halkan beszélgettek, nem zajongtak, valami tiszteletfélét éreztem ami az előadásnak, a színháznak szólhatott, s amit ma is érzek bár egyre kevésbé, mert sok minden megváltozott.

 

Nemrég a kezembe került Kellér Andor Bal négyes páholy c. kötetete, mely tulajdoképpen a Beőthy Lászlóról s az általa alapított Király színházról szól. Nagyapám ott játszott a háború előtt. Hallottam tőle a szinházi Unióról, mely valamiféle színházi szövetség volt, közös ruhatárral, kellékekkel díszletekkel, s ezeket oda hurcolászták ahol épp szükség volt rájuk. Ennek volt a legendás direktor elnöke egy ideig. De hallottam mást is. A nyomorúságos színészsorsról leginkább, a szerződések nehézségeiről, a pénztelenségről, a kiszolgáltatottságról. A nyárra szervezett turnékról Nyíregyházától Fiuméig, mert valamiből élni is kellett. Nagyapám díszletet festett, varrt ha kellett, még megbukni is hajlandó volt valahol vidéken a maga jutalomjátékán.

Únta az olcsó poénokat, s valami olyasmivel akart búcsúzni, ami szívének kedves. A szokásos kuplék helyett egy lírai Wágner dalt adott elő a megdöbbent közönségnek. Wolfram dalát a Tannhauserből.

 

Volt annyi esze, hogy időben felhagyott a színészmesterséggel, mely mesterség nem biztosított folyamatosságot, s inkább beállt ügyelőnek ugyanott, mert az állandó foglalkozás volt.

Nem akarok itt Beőthy színházairól, értekezni - a Belvárosi is az övé volt, de igazgatta fiatalabb korábban a Nemzeti Színházat, s már idősebb korában a később Erkelre átkeresztelt Népszínházat. Kellér leírt sok mindent szemtanúként, még a gyors halált is mely a kártyaszobában érte aránylag fiatalon. Regényes életrajz, olyan emberekkel kik nagy részét, a maiak hírből sem ismerik, vagy mégis?

Régi fekete-fehér filmek azért megőríztek valamit a korból. Alakokat, nőket férfiakat – Csortost, Törzs Jenőt, Kabos Gyulát, Turay Idát, de mind mind mozifilmben nem színházi felvételen. Nem sokan lehetnek manapság akik még látták őket színpadon.

 

Részlet Kellér Andor könyvéből:

 

- Egyszer a második emeleti szalonban valaki a szomszéd asztalnál azt mondta:

- A színész nem ember

Beőthy átszólt:

- Ennek a mondatnak én vagyok a szerzője.

Az illető vitatkozni próbált:

- Én úgy tudom, Molnár mondta…

- Az egészen más dolog – szakította félbe – Molnár az Elysée kávéházban szokta kifejteni a szvitje előtt, hogy a színész nem ember, mert kifesti magát, meg azért sem, mert az egyik este ügyvéd, a másik este király a szerepe szerint, és ezt el is hiszi.De hát ez csak jól hangzó elménckedés. Vegye tudomásul, uram, hogy a színész azért nem ember és csak komédiás – mert elhagyja a színházat, ahová sikerek kötik, a többet ígérőért. Elszegődik máshoz, és megfeledkezik arról, hogy a művészet állandóságot is követel.

Hátat fordított, jelezve, hogy nem óhajt vitatkozni.

De úgy látszik a színészekről sok mondanivalója akadhatott, egészen másféle is, mint amit a Fészekben kifejtett, mert egy cikket küldött a „Szinészujságnak”, mely ott „Szinészek” címmel jelent meg.

 

„Mi a színész? Költők tolvaja, fintorgyüjtemény, eleven ruhatár. Költők tolvaja, aki a teremtő művészettől lopott tüzön süti a maga pecsenyéjét – minden vágyak, minden szerelmek, minden sírások, minden tréfák, minden szenvedélyek torz arcainak fintorgyüjteménye – százezer esztendő és millió idegen ember köntösének eleven ruhatára. Abban a legrégibb arisztokrata családban, amely egyenesen a teremtésig, az Úristen akaratáig viheti föl származását, a művészetek familiájában, ő a legfiatalabb gyerek.

Testvérei a festők, szobrászok, írók, muzsikusok évszázadot, néha évezredet élnek, az ő élete egy emberöltő. Meghal, hogy mindig ujjászülessék.

Minden művészet a maga nagy halottainak remekműveiben él tovább: abból ami volt (…) A színész a család legkönnyelműbb ága: ő sohasem örököl semmit. A nagy elődök életükben elpazarolják tehetségük minden kincsét, vagy zsugorimódra magukkal viszik a sírba. Utánuk nem narad más mint hálás emlék a velük együtt élők szívében, egy név, melynek betűi egyre halványabbak lesznek, s két nemzedéken túl már nem jelentenek semmit.

Minden színészgenerációnak a semmiből kell megteremtenie a maga művészetét.(…)

A művészetek, még az irodalom is, majdnem mindig az emberiség emelkedettebb részét gyönyörködtetik, hiszen ahhoz, hogy egy költőt megismerjenek, legalábbis olvasni kell tudnom. A színészet szava egyetemes beszéd: mindenkihez szól és mindenki megérti. Éppen ezért a sok félreismert, vagy föl nem ismert költő, festő és szobrász mellett alig van igazi szinész, akivel a művészetnek ez a legnagyobb tragédiája megtörténhetik. Sőt: nincs olyan rossz színész a világon, aki meg ne találná a maga karzatát, s annak tapsait.(...)

De nemcsak általános hatású művészet a szinpadi mesterség: sok millió embert csak a színész juttat el ahhoz az áldáshoz, hogy a többi művészetet is élvezhesse. A költők tolvaja: ez igaz, de az őrzött tüzet azért lopja, hogy az egész világ melegedjék nála. ?ert nem a költő született először, hanem a színész: még mielőtt el tudták mondani a mesét, már eljátszotta valaki.

Az a barlangi ember, aki megmutatta hogyan rontott rá a medve, hogyan sújtotta halálra a nagy kővel, hogyan fújt és hörgött az állat - színész, akinek még nincs szövege. Amint ennek a kezdetleges színésznek a dadogása lassan szavakká mondatokká, versekké alakul át, terem meg a mese, a legenda, az eposz. Az ügyes parasztlegény, aki a görög falvak szüreti ünnepein kicsúfolta a részeges bírót utánozván annak hebegését, dűlöngését, századokkal előbb élt már, mielőtt valakinek is eszébe jutott volna szöveget adni a csúfondároskodásnak. A falusi ének (ezt jelenti magyarul a komédia szó) a színész erejéből és tehetségéből született, mielőtt komédiaírók lettek volna.

Ma már megváltozott a sorrend: az első hely a költőé aki teremt, a második a színészé, aki közli velünk az alkotást.(...) Bírálók és ismertetők először a színdarabot nézik s azután a színészt. Ez a dolgok természetes rendje. De mi történik akkor, ha a közlés művészi és nem az alkotás, ha színész munkája értékesebb, mint az íróé, ha színpad a kettő munkjától külön életet él?

Mi, a művészet becsűsei, időnkből és helyünkből nagyobb átrat fizessünk a szerző futtatott ékszereiért, mint a színész tizenhárom próbás aranyáért? Próbáljuk meg : hátha lehetne megbolygatni egyszer ezt a rendszer anélkül, hogy rendetlenség váljon belőle." 

 

Gyerekkoromban nagyapám ebédjére várva a Szinházi Élet és az Áller családi lap régi példányait lapozgattuk. Ahogy teltek az évek mindig más érdekelt ugyanazokból a lapokból. Néha egy egy bemutató fényképein, ahol megjelent a Király színház egész társulata, nagyapámat is felfedezhettem.

Most, hogy a „Bal négyes páholy” újra a kezembe került, sok minden eszembe jutott az akkori történetekből, s kutatni kezdtem a neten, hátha találok valamit a színházról. Nem is sejtettem, hogy egy bécsi képen nagyapámat is megtalálom. Födetlen fővel, mint mindig, s az elmaradhatatlan csokornyakkendővel.

 

 

 

A Király Színház társulata 1913-ban Bécsben a Carltheaterben vendégszerepelt

 

Apám ebben az évben született, s egy év múlva kitört az első világháború. Az utolsó békeév volt Európában. A budapesti színházak világa többnyire mással volt elfoglava. A Király’ főleg operetteket játszott - a János Vitézt Fedákkal több mint hatszázszor, hogy a polgárok és a masamódok ne is gondoljanak másra. Vígjátékok és könnyű zenés darabok kellettek a közönségnek, Beőthynek pedig pénz. Sok pénz. Többnyire kártyára.

Ha sok pénzt keresett, birtokot vett, sarokházat, de az is előfordult, hogy hajnaltájt amikor végre előkerült a kártyaszobából, közölte a sofőrjével, hogy gyalog megy haza, mert eladta a kocsiját a mellette lévő úrnak, őt vigye ahová akarja, s aztán elköszönt.

 

A második nagy világégést Beőthy már nem élte meg. Nagyapám a Vígszinházban húzta meg magát. Idegen volt számára minden, legfőképpen az ujdonatúj eszmék, s azok előadásmódja.

Olvass Sztanyiszlavszkíjt!!!- rivallt rá egy fiatalabb kolléga, de nagyapám inkább Jókait, Mikszáthot olvasott, s ezeket a köteteket kaptuk meg karácsonykor egy közeli alagsori pinceműhely által újrakötve. 

 

A bécsi csoportképet nézegetve azon gondolkodtam vajon hányan hallottak e díszes társaságból Sztanyiszlavszkíjról? Pedig, állítólag:

 

 "19O5-ben, Sztanyiszlavszkíj nevét szárnyára kapta a világhír, melynek köszönhetően 19O6-ban a Művész Színház külföldi vendégkörútra indult. Prágában, Bécsben, Berlinben és több nagy német városban tartottak előadást, a közönség ünneplése és a szakma teljes elismerése közepette."

 

 

Csuda dolog az internet, érdemes keresgélni rajta.

 

 

 

 

  

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr42621284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.30. 13:28:37

Tudom: a lényeg az emlékekben rejlik, és értékelem is - nagyon jó.
Mindazonáltal a szakmai hozzászólás kikívánkozik belőlem.
"A színész a család legkönnyelműbb ága: ő sohasem örököl semmit." - Ezt a gondolatot kissé mélyebben kellene bevésni a színészgyermekek agyába - mert akad ugyan kivétel, de a fehér hollónál is ritkábban... A nagy elődből megélni lehet, de nem elegáns.
S hogy a költő után a színész jönne? A zeneszerző után ma nem a karmestert ünneplik leginkább? Kultusza van a rendezőknek is; főként a celluloid világában - ámbár az is megbitesedett már :-(
Azért a jó színész csak jó színész marad - bízzunk benne. Dacára a felezési idő rövidülésének...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.02.01. 15:03:22

@Mormogi Papa:

Elég sokat kihagytam a Beőthy cikkéből, mert bizonyos részei ma már alig érthetőek.
A film, a televízió és az internet világában már másféle evidenciák működnek.
S hogy mit kéne mélyebben belevésni a színészgyermekek agyába, azt éppen ezek a lehetőségek gátolják, mert ha a papa meg a mama akkor énisénisénis...
Mert könnyű...mert lehetőség...mert...
Mert ha színházban nem akkor filmen, esetleg reklámban, ritkábban televízióban, hülye sóműsorban is lehet celebnek lenni, más nem számít.
süti beállítások módosítása