inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Köszönöm!!!! Egyébként nem tudom melyiket vállalja szegény bbjnick, azt hiszem egyiket sem Marad a... (2020.08.22. 13:13) MMA levél
  • jose maria padilla: tiszta szívből!!!!!!!! bbjnick nem csak csúnya nő, hanem fodrász is? besz..... (2020.08.22. 12:42) MMA levél
  • inszeminator: Köszönöm Bbjnick.Rákerestem erre a névre, de valami fodrász szalon ajnlotta magát erősen. Szerencs... (2020.08.21. 21:42) MMA levél
  • Szabó A. Imre: Szívből gratulálunk! (2020.08.21. 14:39) MMA levél
  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2008.11.28. 12:21 inszeminator

Tótawééé magánegyháza.

 

 

        A rendszerváltás után előbújtak a bátrak. Eleinte még kevesen voltak, de azóta jócskán megszaporodtak. Böfögtek, fingottak is egy kicsit az idegen környezetben, jól esett a sivár szellemi egyenkoszt után ( azért ott is le kellett tenni valamit az asztalra), majd lopva körülnéztek, de nem szólt rájuk senki, hát felegyenesedtek és kihúzták magukat. Beesett mellüket teleszívták friss levegővel, vézna csontjaikon izmocskák dudorodtak, s ahogy dudorodtak és egyre csak dudorodtak, a hangjuk is megjött, sohasem gondolták volna, hogy olyan is van nekik...

        Itt vagyunk...! Íme az új világ, a miénk, a bátraké, akik lapítottunk ugyan a nagy közösben, de mennyire másként lapítottunk, mint a többi, a sok szánalmas kis hülye, a proli lapítók sötét masszája... Progresszív lapítás volt a mienk, és ezt most bárki megláthatja. Csakhát...telik az idő, múlik az esztendő, kopik az egykor progresszíven lapítók bakkancsa is a nagy előrerohanásban, és szaporodnak a lihegve követők. Jön, ragad a massza, nem nyugszik, többet akar, jönnek mind akik ráéreztek a nagy szavak ízére. Már nem csak bekiabálni akarnak, de át is vennék a vezénylő pálcát, és akkor mi lesz...? Hová lesz a stallung, a megbecsülés a tisztelet...? A bátor zavarkeltés már kevés ebben a közegben, muszáj lejjebb ereszkedni. Már a követők a megvetettek, a lenézettek diktálnak, hova jutunk így Uramisten..? - "ha csak a szokásos módon szolgálom ki őket, túlhaladnak rajtam, kevés leszek prófétának, eldobnak mint egy ócska kapanyelet..."

        Szegény Tótawééé, egyre mélyebbre kell süllyedned a szarban, lehúz az egyházad tömör masszája, rossz alapokra építetted. Hidd el már az sem segít rajtad, hogy kimoderálod az odatévedő idegen, kicsit kritikus, gunyoros hozzászólásokat, melyeket nem egyházad lihegő csápolói írtak...Visszafelé haladsz az időben, de ez a Te bajod, élned kell valamiből, értelek. Recesszó van, illetve dehogy van, még csak lesz, de mekkora, merazorbán meg a többi gennyládaegyházsöpredék reánk teríti évezredek gennyes mocskát..jajajaj....Olyasmiről is írnod kell amiről fogalmad sincs, de a hangnem megfelel korábbi időszakok elvárásainak. Mit tudsz te az egyházak belső életéről...? Külsőségeket, azok mindig is voltak, s az egyházak valami miatt mégis túlélték. Inkább azt boncolgatnád miért.? Ahhoz viszont kevés vagy. A szar, amit másokra kenegetsz lemosható. Ami rajtad szárad, az a maradandó. Megszoktad már a szagát, vele és belőle élsz, de akkor is.

50 komment


2008.11.27. 11:47 inszeminator

Jean Giono, és az álmodozók.

 

          A nyolcvanas évek közepén, amikor airedale terrieremmel sétára indultam a kis vagy a Nagyhárshegy felé, fölfelé menet a Szajkó utcán, netán a Tárogató úton, még találkozhattam a középmagas elegáns, karcsú ősz úrral, aki fekete hosszú kabátot viselt, melynek meglibbenő szárnya alól időnként kivillant sötétpiros bélése. Táskát szatyrot soha nem láttam a kezében, ellenben ezüstfejű pálcáját, melyet századeleji dandy módján könnyed tartással tartott jobb kezében, kutyámat, e kiváló elegáns fajtát megpillantva leeresztette, biccentett, megállt, megvárta mig az eb illedelmes módon ismerősként azonosítja, aztán újabb biccentés után mindenki folytatta útját. E rituálé közben egyetlen szó nem hangzott el soha, a kutya szervezte, inspirálta a találkozót, s ha végzett, ment mindenki a dolgára. Idegennek, nem odavalónak, sőt kissé zavarónak is éreztem olykor e két arisztokratikus lény találkozásakor egyszerű polgári személyem jelenlétét, és igyekeztem a találkozás meghitt pillanatai közepette lehetőleg észrevétlen maradni. Az ősz úr megjelenéshez tökéletesen rendben tartott ezüstös hajzat, valamint angolos rövid bajusz is tartozott, melyet a sötét pálca ezüstös végével, hosszasabb találkozások esetén elgondolkodva végigsimított. Nekem szándékomban állt, hogy majd amikor eljön annak az ideje, magam is e megjelenési formát választom az ezüstfejű bottal és annak összes kellékeivel egyetemben, de a fürdőszobatükör, és minden egyéb  tükör már ekkor  gonoszul jelezte, hogy azzal az  ezüstös koronával bizony baj lesz. Mire időben odaérünk elfogy a korona...Talán ezért is fordítottam különös gondot terrierem szakszerű trimmelésére, hogy kettőnk közül legalább ő legyen méltó  korábbi elképzelésemhez.

        Amikor Box, elég idős volt már, s a póráz megaláztatás lett volna számára, szabadon járt, időnkén pedig ha találkoztak, egyre ráérősebben vizsgálták egymást. Az ezüstfejű sötét pálca végisimított lassan a kutya oldalán, megvakargatta barátsággal a füle tövét aztán könnyed csappantással a farka környékét illette, és mindketten továbbindultak.

       A kishárshegy oldalában volt egy kis tisztás, gyakran nézegettük onnan a város feletti napfelkeltét, s amikor hátsó lábaira megbénult, s ölbe vittem le a kertbe, tudtam, hogy előbb utóbb oda fogom eltemetni, arccal, vagy ami neki van  a felkelő nap felé fordulva. Kicsit érzelgősek voltunk mindketten, nagyon összeszoktunk a hosszú erdei séták alatt, s nehezen tűrte, ha magára hagytuk. Ő most is ott van csak a tisztásból lett eleinte még cserjés, aztán végleg elfoglalta a fiatal erdő. Nem találkoztam sokáig az öregúrral sem, csak amikor a városba menet, egy Svácból, frissen kapott könyv olvasásába merültem az autóbuszon.

       Jean Giono, Les trois arbres de Palzem - (Gallimard ) - rövidebb, hosszabb írások voltak benne, de nem novellák, inkább tárcanovellák, vagy a mai észjárás szerint blog bejegyzések. Teljesen elmerültem az olvasásban, ám egy pillanatra oldalra nézve valami fekete és sötétvörös villant mellettem. Hirtelen magamhoz tértem, összecsuktam a könyvet, s felállni készültem, hogy átadjam a helyem, amikor egy kéz - a feketekabátos ősz úr könnyű keze volt - féluton megállított. Ezt a könyvet ülve kell olvasni - mondta, határozottan, s egy puha mozdulattal visszatessékelt az ülésre. Akkor láttam utoljára...

 

Komor András: Jean Giono magyarul
«Zeng a világ» - Révai-kiadás

         "Egyik legszebb elbeszélésében, a Prélude de Pan-ban, Giono az ember és a csoda találkozását írja le. Búcsút ünneplő faluba érkezik Pán. Nem ismerik meg, hisz nincs rajta semmi feltűnő, ha csak az nem, hogy a Központi Kávéház vendégei közé ülve, mindössze egy csupor vizet rendel, hogy vállára galamb telepszik s az asztalra, maga elé, három fenyőtobozt rak ki s annak magjait kezdi ropogtatni. Nem űz varázslatot, a falu harmonikásától nótát rendel, a dalt százszor hallotta, jól ismeri mindenki. Nem tudni, nem venni észre, mikor kezdődik a csoda: mikor kapja rajt magát ez is, az is, hogy lábát emelinti s táncolnia kell, mikor siklik át a tánc különös, embernél erősebb bódulatba; a táncolók közé állatok vegyülnek, ki lóval, ki tehénnel ropja a táncot, egyre szédültebben s megfeledkezve a maga emberségéről, hogy végül ember s állat összeölelkezve együtt roskadjon a földre, részegen a tánctól s valami megmagyarázhatatlan, mindent elborító szerelemtől.

Jellemző ez az elbeszélés Giono egész munkásságára, jellemző nem csak írói értékeivel: hirtelen elénk elevenülő alakjaival, behízelgő hangulatú bukolikus légkörével, váratlan ötleteivel s merész jelzők, játékos mondatok között sikamló stílusával. Giono minden regényének egyik alkotó eleme a csoda, de mindig észrevétlenül érkezik, nem tudni, mikor lendül át a valóság a hihetetlenbe, mi benne még a földi élet s mi már a mesék varázslatos világa. Giono alakjai soha egy pillanatra sem tagadják meg földi lényüket, mi sem idegenebb tőlük, mint a «költőivé» stilizált hanghordozás és gesztus, munkások és parasztok, életüknek minden földi ízével és szagával; s mégis valahogy a föld fölött járnak, súlyos, kemény léptekkel s mégis lebegve, sikerül mindig a levegőbe emelkedniük, a mesék megszokott attributumai nélkül mesehősökké lenniük........"

 - - -

      "Gionót nem könnyű fordítani; aki tolmácsolására vállalkozik, annak legkisebb árnyalatáig ismernie kell a népi nyelvet, de tartózkodnia, sőt «elvből» idegenkednie kell minden népieskedéstől; mindúntalan paraszt szájára illő egyszerű szavakat kell találnia, amelyek mégis csengjenek, árnyaljanak, merő szónál többek legyenek. Ha valaki, Illyés Gyula volt való erre a feladatra; az ő stílusában megvan a gionói földközelség s a szürrealista neveltség eredménye, a földfölötti lebegés. Mai irodalmunk európai (s latin) érettségét bizonyítja, hogy a legnehezebb stílusú francia írók méltó közvetítőkre találtak: Proust és Giraudoux Gyergyai Albertben, Montherlant s most Giono Illyés Gyulában. Bár lenne a Zeng a világ-nak messzibbre hangzó sikere, hogy követhetnék Giono egyéb s a francia regionalizmus többi íróinak, elsősorban Ramuznek legjobb regényei. A magyar olvasó gyönyörűségén túl, a magyar irodalomnak hozhatnának új problémákat s ami ezzel egy: jelentős gazdagodást....."

Nyugat ./.1940./.1940.1.szám./.Figyelő.

     Aztán kitört a háború és Giono fasiszta lett. Állítólag...Akit nem illett szeretni az többnyire nálunk megbélyegzetté vált, és az összes többi felszabadított országban is menthetetlenül legalábbis fasiszta lett. Ő valószinüleg olasz származása miatt kapta a titulust. Mussolini árnyéka rá is rávetült. Kerestem ennek fellelhető nyomait a gugliban, mert hallottam korábban a lekezelő megbélyegzést", de semmit sem találtam. Van viszont róla elnevezett irodalmi díj, és rengeteg méltatás, sikeres film a közelmultból, valamint nagyon mélyreható számomra olvashatatlan és érdektelen boncolgatás, hogyaszondja', metalepszis pl. a Gionoi művek sajátos gondolatvilága...stb.  ( jajajaj.....) Ha egy aktfotót nézek, eszembe sem jut, hogy ott oldalt azt az izomköteget valami éles késsel felhasítsam és megvizsgáljam az izomzat belső állapotát, kémiai összetételét, és annak valamiféle feldolgozásával bizonyítsam a hölgy szépségét, esetleg lerobbantságát...Más a hentesüzlet, ahol súlyra mérik a dagadót, és mást, egészen mást jelent számomra pl Giono amúgy egészben, ahogy valamely írásában széltében, hosszában, felszínen csillogva, vagy mélyebben alámerülve megnyilvánul.

       A háború alatt ez a "fasiszta" vett például egy komplett birkanyájat, hogy valami tőkéje legyen családja fenntartásához. Felvonult velük a hegyekbe, fogadott egy helybéli pásztort és rábízta a bégető birkanépséget. Aztán egyszer a pásztornak valami dolga akadt, megkérte a tulajt vigyázna a birkáira amíg lemegy a közeli városba. Semmi az, gondolta Giono, kiáll a birkák elé, sétálgat olvasgat, a birkák meg legelésznek...A pásztor eközben megborotválkozott rendbe hozta magát a kalyibában, a kutya pedig ragyogó szemekkel, élénk tekintettel mozdulatlanul várta az író parancsait - menjen csak - szólt még Giono a pásztor után...

      Alig tűnt el a fiatal férfi, egy oldalvást legelésző birka kezdett eltávolodni a nyájtól. Giono füttyentett a mellette álló éber kutyának, aki leste minden mozdulatát, de nem mozdult. Hiába füttyögött, hiába kiabált, a szerencsétlen állat nem tudta mit akar a "gazda". Szemmel láthatóan várta a számára érthető parancsokat...Giono egyre rémültebben rohangált a hegyen, háta megett az igyekvő kutyával, itt ott látott eltűnni néhány birkaszerű árnyat, de semmi többet  Mire besötétedett a nyáj már végképp nem volt sehol. Még lelkifurdalása is kerekedett, amiatt aggódott, mit fog szólni mindehhez a pásztor...?

       Nagyszerű írást firkantott később az eseményről, s egyúttal sok levélre válaszolt is egyben, melyekben városi álmodozók nyavalyogtak álmaikról miszerint, ó ha megtehetném és ó, ha elvonulhatnék valahová és ott óóó, magányomban mi mindent csinálnék, mi mindenre volnék képes ahelyett, hogy itt a hivatalban, a bankban, a mit tudom én hol senyvedek.....kerámiáznék, és írnék, esetleg birkákat őriznék a jó levegőn távol a város zajától stb, stb....Ó,óó ha mindezt megtehetném...

       A pásztor visszaérkezvén a városból egyáltalán nem csodálkozott. Mintha számított volna az események alakulására. Ismerte a hegy minden zugát, a sötét éjszakában bejárta kutyájával a vidéket, aki ekkor feltünően értelmesnek mutatkozott, s rövid időn belül összeszedte a nyájat, mert ez egy szakma - teszi hozzá Giono, mint az összes többi, amiről oly sokan széplelkek és süldőlányok vágyakozva, rajongva és átszellemülten álmodoznak.

 

      --- Utólagos betoldásként franciául tudók számára ajánlom Mormogi Papa wikipédiás linkjét, melyet én elfelejtettem korábban áttanulmányozni. ----

16 komment · 1 trackback


2008.11.25. 11:31 inszeminator

Milan Hodzsa - a csernovai sortűzről.

  

     Pilgrim írta, hogy "érdemes lenne szemezgetni" korabeli parlamenti felszólalásokat, mert tanulságosak lehetnek a ma számára. Igaza van - főleg abban az értelemben, van e valami változás pozitív irányban. Milan Hodzsa felszólalásáról a mai állapotokat nézve és a dunaszerdahelyi eseményeket "ismerve" az jut eszembe, hogy a sérelmek kitartóan hosszúéletüek és alaposak tudnak lenni. Nem akarom Dunaszerdahelyt a csernovai eseményekhez hasonlítani, más egy futbalmeccs és egészen más egy vérengzésbe torkolló templomszentelés, de mindkét eseményt hatalmi gőg fűtötte, a "majd én megmutatom nektek nyomorult szarháziak" erődemonstrációja. Csak közben száz év telt el. És mintha ugyanabban a pocsolyában tocsognánk, de már nem Monarchia a neve, már más, szebb, szivárványosabb csillagözön és sokkal előkelőbb, ki se merem mondani micsoda...

                                                 

                                                   MILAN HODZSA

                      Az Országgyűlés képviselőháza, Budapest, 19o7. október 30.

               "Kik a gyilkosok ebben a vérengzési ügyben ?" - a csernovai sortűzről.

 

        A 15 ( más adatok szerint )12 halálos áldozatot és több tucat súlyos sérülést okozó csernovai csendőrsortűz az I. világháború előtti korszak egyik legnagyobb nemzetközi  visszhangot kiváltó eseménye volt. Az ügy túlnőtt a helyi egyházi konfliktus keretein, és a tudatos propaganda hatására erősen rontotta Magyarország nemzetközi megitélését. Az eset után három nappal az Országgyűlésben az akkor mindössze 29 éves Milan Hodzsa(1878-1944) interpellált ifj. Andrássy Gyula belügyminiszterhez. A szlovák képviselő magyarul elhangzó beszédében olyan érzékletesen adja elő a lövöldözés lefolyását és következményeit, hogy a t. Ház felbolydul tőle: a konzervatív tábor, élén Szmrecsányi Györggyel minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse Hodzsát. A szűnni nem akaró obstruktív zajban, és a minősíthetetlen bekiabálástól hangos teremben, a szónoknak nagy lélekjelenlétre van szüksége, hogy interpellációját végigmondja.(A román, szerb és szlovák képviselők 1905-ben nemzetiségi klubot alapítottak, Hodzsa a klub jegyzője, egyébként pedig Hlinkával együtt a Szlovák Néppárt alapító tagja volt.)

 

         Tisztelt Képviselőház! Az elmúlt vasárnap, október 27-én, négy rózsahegyi pap (zaj)/.../ezek között ketten a szepesi püspök megbízásából, megjelentek a Liptó vármegyei Csernova községben, azon célból, hogy az ott nemrég felépített templomot felszenteljék. (Szmrecsányi György. Ez már nem igaz! Zaj..) A felszentelés, melyet megkiséreltek, a nép akarata ellenére történt, azonban a hatóságok /.../, melyek ez ügyben illetékesek voltak, a község és a nép akaratával szemben is megmaradtak szándékuk mellett. (Szmrecsányi györgy: Ez sem igaz! Zaj.)

        Csernova község Rózsahegy egyik külutcája, Rózshegytől négy kilométernyire van, lakosainak száma 1300. A lakosság nemzetiségére nézve tót, vallására nézva tiszta római katólikus: népe szegény, mélyen vallásos. Vallásosságát jellemzi az a szláv vonás, hogy nem formaszerű, nem felületes, hanem a dolgok mélyére hat. ( Egy hang a szélsőbal oldalon: Fanatizálva van! Folytonos zaj.) Nem az én hibám, tisztelt képviselő urak, hogy ha önök nem értenek engem, én az ügyhöz tartozónak tartom ezeket, ennélfogva tárgyalom.

       Tisztelt kéviselőház! A csernovaiak, amidőn templomot építettek, azt saját költségükön építették fel. A püspök úrnak akkor egyáltalán nem volt sürgős a felépítés, sőt, mikor segélyt kértek tőle, akkor a püspök részéről a segély megtagadtatott. Amidőn azonban a templom már készen volt, és a felszentelésre került a sor, amikor e felszentelést maguk a csernovaiak kérelmezték, csak azzal e feltétellel, hogy az időközben hivatalából felfüggesztett plébánosuk legyen a felszentelő, akkor  a püspök a felszentelést elrendelte, azonban nem járult hozzá ahhoz a kéréshez, hogy a fölszentelést a felfüggesztett plébános végezze.....(Csernova katolikus papját, Andrej Hlinkát, aki a falu szülöttje volt, 1906-ban Párvy Sándor szepesi püspök, felfüggesztette politikai agitáció és pénzügyi visszaélés gyanuja miatt.)..Tehát a felszentelés elhalasztását kérték avval a céllal, hogy a felszentelés majd akkor eszközöltethessék, mikor a felfüggesztett plébános vissza lesz helyezve./.../

      A felszentelésen maga a püspök személyesen kívánt eleinte megjelenni. Miután azonban a püspök és a nép között régi idő óta viszály forgott fenn, amelyet...( Szmrecsányi Görgy: A népet maga izgatta fel lapjában! Zaj.) ...Ezen viszály folyamán mindkét fél intranzigens álláspontra helyezkedett. Egyrészt a püspök, amint kifejtettem, másrészt a nép, amely azt mondotta: ragaszkodunk a saját papunkhoz, mert bizalmunk van hozzá, mert szeretjük./.../ Eleinte személyesen kivánt részt venni a püspök a felszentelésen, de aztán informálták, hogy Csernova meg akarja ismételni azt a régi rózsahegyi szokást, hogy a lakosság bojkott alakjában távollétével demonstrál./.../ Szóval a püspök lemondott arról, hogy személyesen jelenjék meg a templomszentelésen. Megbízta egyik kanonokját, hogy őt képviselje, a volt rózsahegyi plébánost, Kurimszky Antalt. Ez a megbízást megkapta, de nem akarván veszélynek kitenni magát korábbi egyházában, azt továbbadta. Elhatározásában megerősíthette azon távirat melyet Csernováról kapott: "Nagyságos Kurimszky kanonok úrnak Szepeshely. Felkérjük ne fáradjon el Csernovára, a templomszentelést nem tartjuk meg. A község nevében aláírás." (Felkiáltások jobb felől: Ki volt aláírva?) Kalián Máté. A sürgöny elküldetett október hó 25-én reggel nyolc órakor. (folytonos zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.)

    Az egyházi hatóságok tehát tartottak a bojkottól, és azért, hogy a bojkottnak ne legyen meg a hátrányos következménye, ők maguk, a név szerinti megbízott papok saját községeikben gondoskodtak arról, hogy a templomszentelésen a nép jelen legyen./..../ Hogy a felszentelés meg ne történjék - ez az én információm - naiv cselhez folyamodtak a Csernovaiak, és valaki közülük azt a hírt bocsátotta világgá, nyilván avégből, hogy a felszentelés megakadályoztassék, hogy ők a templomot be fogják csukni. ( Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ennek neszét vette egy Bacskor nevű csernovai kisbíró, aki, hogy elejét vegye a cselvetésnek, a templom zárát levette, magához vette, úgyhogy a templom ajtaját becsukni nem lehetett. Szombaton azután történt az, amint a sajtó, nem tudom miféle információk alapján, templomrablásnak minősít, hogy a hívek bementek a nyitott és be nem zárható tamplomba, elszedték onnan azokat a szertartási eszközöket, melyek szükségesek megőrzés végett. (Zaj és derültség a bal oldalon. Nagy zaj a nemzetiségi padokon..)./...nemzetiségi padokon...?/

       Tisztelt Ház! Én nem hiába hoztam fel azt, hogy hány lakosa van Csernovának, nem hiába hoztam fel, hogy ez a szegény nép saját költségén építette fel ezt a templomot: minden tégla az övé volt, minden szertartási és egyéb eszköz az övé volt. (Nagy zaj.) Ez a szegény nép, amely egy templom építésére 79 000 koronát tud áldozni, sokkal ideálisabb, és sokkal magasabban áll, semhogy önök itt nevetéssel fogadhatnák, mikor én róla beszélek../..../

      Vasárnap reggel a környékbeli templomokban, az istentisztelet reggel 7 órakor tartatott meg./.../ )-10 óra felé elment Csernovára  a szomszéd községek népe: Gudrik, Ludrova, Liszkóófalu, Rózsahegy és egyéb községek.

     Mikor a nép inváziója megtörtént - konstatálom, hogy nem ellenséges volt - a csernovaiak hozzácsatlakoztak, és úgy, amint voltak, ünneplő ruhában, együtt foglaltak állást a falu végén, és várták a vendégeket. ( Derültség.) A nép részint egy szűk utcában, részint az út hosszában elterülő mezőn helyezkedett el. Reggel egynegyed tizenegy és fél tizenegy között jött a falu felé két kocsi. Az első kocsiban Pereszlényi Zoltán rózsahegyi szolgabíró úr. /.../ A második kocsiban Fischer Ferenc rózsahegyi helyettes plébános, adminisztrátor, továbbá Pazurik Márton, alsóliptói esperes-dékán és azon kívül még két pap ült, akik nyilván csak nézőknek jöttek oda. (Zaj a középen...Halljuk! Halljuk!) Kérem ne zavarjanak!/.../

     Az első kocsi egyenesen a tömegbe hajtott. A nép  közé érve a lovak természetesen megállottak. A kocsis azonban a szolgabíró szolgája /sic/, ez a kocsis mellett ülő szolga kiragadta a kocsis kezéből az ostort, és a lovak közé ütött, valamint a kocsi mentén álló nép közé is csapott az ostorral. ( Zaj a baloldalon.) Én ezeket úgy adom elő Tisztelt Képviselőház, hogy én a vezetett vizsgálatok elébe nyugodtan nézek, mert tudom, honnan kapom az értesülést. Az arcba kapott ostorcsapások alatt az emberek hátráltak: azonban akik a kocsi mentén, tehát elől állottak, a csendőrök háta megett kiáltottak a kocsi felé: Állítsd meg a lovadat, agyongázolod az asszonynépet! Amikor a kocsi erre nem reagált, az elől álló emberek átmentek a csendőrök között az útra, megfogták a lovak kantárszárát, és vagy hátráltatni, vagy vagy pedig visszafelé fordítani kivánták a lovat. ( Mozgás. Felkiáltások: Szép vendéglátás!) /.../ A második kocsiban ülő papok egyike, hogy kicsoda azt nem tudhatom, felugrott akkor a helyéről és átkiáltott az első kocsi felé: "Csak előre! Csak azért is előre" Magyar nyelven mondotta ezt. ( Felkiáltások bal felől: Jól tette! Talán latinul mondja?") Én csak a tényállást adhatom elő, amint arról hitelesen értesültem. Erre átsivított a zajongáson a képéből kikelt szolgabíró hangja: "Lőni!" (Élénk ellenmondások és derültség a jobb és a bal oldalon. Zaj. Felkiáltások: Hazugság! Nem áll! Elnök csenget.) /.../

     A lövések sortűz formában /.../, gyors egymásutánban következő négy sortűz formájában történtek. A művelet néhány pillanatot vett igénybe. ( Halljuk! Halljuk! ) Információm arra is kiterjed, tisztelt képviselő urak, amit egy közbeszólás alakjában méltótattak felhozni, hogy tudniillik a főszolgabíró kocsijában ülő főszolgabírói szolgát valaki a tömegből egy kővel eltalálta. (Felkiáltások bal felől: Véletlenül ugye? Mozgás és derültség. Zaj. Elnök csenget.) A csendőrök pontosan céloztak. Az a kilenc ember aki elsőnek esett el, gyorsan megvívta az utolsó tusát./.../ A vérengzés eredményét nem fogom itt előadni, mert fel kell tételeznem, hogy amúgyis tudva van. A négy öt lépés széles út, amikor az orvosok odajöttek, borzalmas képet tárt fel. A tetemek arcra borulva feküdtek poban és vérben. ( Zaj..) Némelyeket a keritéshez és az iskolaépület lépcsőjéhez rögzitett a golyó, megint mások a távolban, a mezőn voltak elterülve. A négy pap aki jelen volt, rögtön a vérengzés után, anélkül, hogy tovább igyekezett volna behatolni a községbe, kocsin elhajtatott. A szolgabíró a művelet után őrjáratot küldött ki a faluba, maga pedig Rózsehegyre sietett, és onnan katonaságot küldött. A katonaság fél tizenkettőkor már Csernován volt. Egy tiszti és egy magánorvos fél tizenketőtől fél háromig kötözték a sebesültek sebeit. Este hét órakor a lőcsei gyalogezredből érkezett katonaság. Előadtam a tényállást ...amint informálva vagyok./.../

     ( A tisztelt képviselő úr akként adja elő interpellációját, hogy az egy jogos védelemnek ad helyet, annak tudniilik, hogy a képviselő úr szándéka az, hogy a többi interpelláló ne juthsson szóhoz.   Igaz! Úgy van! Felkiáltások a középen: Joga van beszélni! Zaj. Elnök: Kérem méltóztassék gyorsabban beszélni, és ne tessék olyan óriási hézagokat tartani. Helyeslés. Ugron Gábor: Agjunk neki Ferenc József keserűvizet, hogy gyorsabban beszéljen. Zaj.)

     Tisztelt képviselőház! (Zaj. Elnök csenget.) Minden félreértés kikerülése végett kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én semmiféle jogos védelemnek nem akarok helyt adni, és azért beszélek lassan, mert kénytelen vagyok jegyzeteimbe igen gyakran beletekinteni. Onnan olvasom az adatokat. ( Most például a képviselő úr nagyon szépen, folyékonyan és gyorsan beszélt. Kérem így folytatni. Derültség.)

    Úgy tüntetik fel a dolgot, hogy izgatás műve a csernovai eset, és hogy a magyar állameszme ellen irányul...( Úgy is van!) Engedelmet kérek, hiszen ott a magyarság nem is volt érdekelve, hiszen ott - a közigazgatás egy emberét kivéve - magyar nem is volt. Itt a püspökről volt szó és az egyház dolgáról. ( Ugron Gábor: a rendről van szó, a törvényes rendről van szó! Igaz! Úgy van! bal felől) A törvényes rendről volt szó, igen. Azért kérdem én, hogy kik voltak a gyilkosok ebben a vérengzési ügyben....

    ( Hosszan tartó nagy zaj és nyugtalanság a Ház minden oldalán.Elnök ismét csenget. /.../ Az ülést öt percre felfüggesztem! Szünet után Elnök csenget: Az ülést újból megnyitom. Hodzsa Milán képviselő urat felhívom, hogy folytassa beszédjét.)

    Tisztelt képviselőház! Más időre tartom fenn jogomat, hogy disszkusszió tárgyává tegyek ezen házban olyan ügyeket, amelyek ma itt a Házban a kedélyeket most fellázították ( Zaj.) és amely ügyeket én itt ma ezen interpelláció megindoklása keretében érinteni nem kivánom. Nem pedig azért, mert látom, hogy nincs meg a képviselő urakban ez idő szerint kedv és a hidegvér hozzá...( Ugron Gábor: Ne legyen szemtelen! Zaj. Felkiáltások: Halljuk az interpellációt!), hogy az ügyet annak érdeme szerint megitélés tárgyává tegyék..Ennélfogva én interpellációmat tovább nem indokolom, csak tiltakozom az ellen, mintha akár velem, akár pártfeleimmel szemben szabad volna gyanusításokkal élni oly irányban, hogy mi katasztrófába vezetjük a népet. (Nagy zaj.)

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Csernova után az egymásnak feszülő politikai érdekcsoportok kölcsönös diszkreditációs kampányt indítottak. Hodzsa többszr találkozott Ferenc Ferdinánd trónörökössel, a vérengzés ügyét pedig felkapta a nemzetközi sajtó. Hlinka Szegeden került börtönbe, ám X. Pius pápa közbenjárására végül 1910-ben ő szentelhette fel szülőfaluja templomát. "1905-től egy etnikai kissebbség vezetőjeként folyamatosan harcolnom kellett a régi Osztrák-Magyar  Monarchiában egy nagyravágyó uralom ellen"- írta jóval később emlékirataiban Hodzsa, aki - nem mellékesen - Trianon környékén egy ideig a határokról tárgyaló küldöttség tagja, 1918 után pedig a csehszlovák politikai élet prominens képviselője lett.

 Forrás: A XX.század magyar beszédei. 

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Hiányzik valami innen a végéről, tudom. Valami állásfoglalás féle. De nem megy. Rózsahegy a mai Szlovákia északi részén a Magas-Tátra nyugati végénél található város, szlovák neve Ruzsomberok. Lehet, hogy sípályák is vannak a környéken, ahol ilyenkor tél közeledtével magyar szót is hallani. Jó utat.

14 komment


2008.11.22. 01:20 inszeminator

Odoaker

 

     "Holtbiztosan tönkremegy az a modern állam, amelyben nem viselnek nadrágot. Hogy a germánok nadrágot viselnek, és oly bámulatos előrehaladást érnek el, mély törvényszerűségre utal... a napnál világosabb ez az összefüggés. Róma a beözönlő germán hordák ostromának csak nadrágban állhat ellen!" (Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus)

Odoaker


(Odovakar, lat. Odoacer a. m. Ottokár), a rugiak törzséből való harcos, aki népének akkori tartózkodása helyén, a Duna mentén született és követve egy javasasszony, mások szerint szt. Severius figyelmeztetését, aki fényes sorsot jövendölt neki, 470. Itáliába ment, ahol a császári testőrségbe vétette fel magát. Észrevéve és ügyesen kihasználva a forrongást, mely a római birodalom által fentartott zsoldoshadakban lappangott, idejében élükre állott, Romulus Augustulust (az utolsó császárt) trónjától megfosztotta és miután a császár atyját, Orestest megölette volt, a római császárság romjain egy német császárságot alapított (Kr. u. 476.). A régi intézményeket érintetlenül hagyván, a földnek egy harmadát elosztotta katonái közt; 487. még Noricumot is meghódította, de csakhamar maga is megbukott, mert Theodorik, a keleti gótok királya három csatában legyőzte, utána pedig ravennában évekig tartó ostrom alá fogta 493-ban végre O. kénytelen volt magát megadni; theodorik eleinte jól bánt vele, de később azon ürügy alatt, hogy ismét Itália uralmára törekszik, megölette.


Forrás: Pallas Nagylexikon

 
 

       Nos hát erről a két nevezetes személyiségről írta Friedrich Dűrrenmatt egyik nagyszerű drámáját, Odoakerről és Romulusról, "A nagy Romulus" címmel. Romulus Augustus ( az utolsó császár) nem sokat törődött az összetöpörödött birodalommal, tyúkokat tenyésztett, és tojásaikat számlálta, mármint Dürrenmatt és a darabja szerint.  Az volt bevallott politikai eszméje, hogy nem ártotta bele magát a politikába. Ilyen gondolatokkal  Ferenc Jóska, és Wilmos császár is többre ment volna talán, de ez csak vicc. Gonosz, méltatalan és történelmietlen. Egyáltalán nem kell komolyan venni...Minden nagyon jó és minden nagyon szép, és mindennel meg vagyunk elégedve - mondhatnánk, és még azt is, hogy - katonáink őszre már itthon lesznek...de nem mondjuk, nem ám, mert alkalmas és megfontolt progresszivek vagyunk. Azonkivül tisztában vagyunk természetes helyünkkel ahol igyekszünk minél jobban és engedelmesebben bevackolódni, és inkább azon örvendezünk, hogy végre van eukonform pajzsunk és lábszárvédőnk, mert talán ez most a legeslegfontosabb. Ne a nyuggerek csúzos, görbe lábszáraira tessék ilyenkor gondolni, vannak fontosabb délceg lábszárak is.

       Egyértelmű és kézenfekvő volt ezek után, hogy gyönyörüséges fehérszőrű, és pirosszemű húsvéti nyulacskámat Odoakerről nevezzem el eltekintve ezuttal a nadrágviselés fontos kötelezettségétől. Romulus később érkezett, egy fürge, de rendkivül szemtelen és harapós aranyhörcsög képében. Mindez nem eshetett volna meg, ha ama színházi előadás estéjén nem vár az ajtó megett, és nem kisér be a szobámba. Na mi van Odoaker, ez volt az első szavam hozzá....Valószinüleg nevenincs marad ha aznap este másfele járok, talán az Operába, esetleg a Ványa bácsit nézem meg, hogy lássam egyszer végre az elejét is. Megható amikor késő este hazaérkezvén egy aggodalmas tekintetü nyúl fogadja néma áhitattal az embert.

       Odoaker rajongott a bolgár kompótipar termékeiért. Fű nemigen termett akkoriban sem a szűk Dob utcában, ezért időnként motorra pattantunk, kirobogtunk a Guggerhegy oldalába, leheveredtünk kiterített pokrócainkra és Odoaker mint jólnevelt germán hadvezér körbelegelt minket. Ha elég volt a fúből, mellénk telepedett a pokrócra, vagy bebújt a kabátom alá meghitt kuckójába. Ez a bujócska szinte szokásává vált, s egy vasárnap délelőtt útban Esztergom felé meglehetős riadalmat is okozott a vonaton. Sokáig illedelmesen lapult ölemben tartott táskámban, de únhatta a mozdulatlanságot s valahol a nyakam közelében kibújt a pulóveremből, a szemben ülő idős hölgyek őszinte elképedésére. Mintha belőlem buggyant volna ki az a nyúl, az én testemből - voilá - valami ördögi mahináció, bűnös káprázat eredményeképpen. Az egyik hölgy rémülten felsikoltott, felugrott, s szája elé kapva a kezét visított - neee, nem szabad - nem mondta mit nem szabad.... semmi köze nem lehetett Odoakerhez, magánnyúl, igaz, hogy nem vettünk neki jegyet, és  potyautas, de akkor is. A másik ülve maradt hátra hőkölve, mert láttam én, hogy szerinte maga az ördög jelent meg hírtelen a vállamon, piros szemekkel hosszú füleit igazgatva.

      Odoáker szerette az Esztergom környéki füves legelőket, de nem vetette meg a szentendrei szigeten találhatókat sem - arrafelé is gyakran jártunk, s ha már betelt a friss füvek ízével, illatával és látványával, mi is megebédelhettünk végre a Pokol Csárdában. Egyáltalán, szeretett kirándulni, vonatozni, motorozni és néhány méternél távolabbra soha nem merészkedett. Mintha nem is akart volna..!!! ( ezt csak a gyanakvó és rettenthetelen állatvédők megnyugtatására mondom...nem volt vastag kötél a nyakában.)

    Közben persze előkerestem a wikipédia szerkesztés alatt álló fejezetét Odoákerről, nem mintha nem tartanám mebízhatónak a Pallas Nagylexikont mint forrást, jaj dehogyisnem, de hát a wikipédiában Attila is szerepel és azt olyan jó olvasgatni...Odoáker tehát...:

    Odoaker (430 körül, – Ravenna, vélhetőleg 493. március 15.) hun származású germán hadvezér, Itália királya

     "Attila szolgálatában állt Edekonnak és egy törzsbéli szkír nőnek a fia. Edekon származása vitatott, egyesek szerint a rugiaiak törzsének tagja volt. A Welfek családfája szerint bátyja, Welf (Hunwulf), 488 körül a szkírek, rugiaiak és türingek fejedelme volt. Odoaker Attila hun fejedelem udvarában nőtt fel. Fiatal korában a hagyomány szerint találkozott Szent Severinusszal, aki nagy jövőt jósolt neki."

    ...és erről a hun származású nagy emberről, aki ráadásul Attila udvarában nevelkedett, erről neveztem én el egy nyulat. Ez majdnem balszfémia. De hát volt már akkoriban Wikipédia...? Na ugye..! Ezer szerencse, hogy legalább baknyúl volt az Istenadta, és persze szobatiszta. Romulus, az utolsó római császár nem érdekelt. Kit érdekel egy utolsó császár, aki tojásokat számolgat, és már csak a rikácsoló tyúkjaival cimborál...? Az aranyhörcsögről mint jelenségről én semmit sem tudtam, de megtetszett az elképzelt szine, gondoltam jól mutatnak majd együtt a szobámban és nagyon meglepődtem amikor egy hirdetést olvasva felkerestem az eladó tulajdonost. Én legalábbis arasznyi állatkára gondoltam, és nagyon meglepődtem amikor leemelt konyhaszekrénye tetejéről egy ötliteres uborkásüveget. Mozdulatlan fűrészpor, némi vatta és forgács, de hol a hörcsög...? Aztán megmozdult a forgács és előbújt valami. Az asszony könyörgő tekintete kutatóan rajtam, de annyira könyörgő, és annyira kutató, s egyben bizakodó, hogy... Szétnéztem a szegényes, kopott konyhában és tudtam, hogy innen csak hörcsöggel fogok távozni, de az uborkásüveghez ragaszkodom.

     Odoáker kicsit meglepődött, de hamar beletanult Romulus játékaiba. Nekem csupán arra kellett vigyáznom, hogy rá ne lépjek óvatlanul, mert amit oly nagyon kedvelnek máshol, mármint a szűkös terráriumokat,( állatvédők figyelem...! készültség!) meg egyebeket, az nálunk szóba sem jöhetett. Romulus rengeteg energiát fektetett a folytonos  szabad rohangászásba a meglehetősen nagy szobában. Igazi liberálisként rendszeresn túrázott a könyvespolcon, minden emeletén külön kinézett, s már ment is eggyel feljebb, lefelé pedig ugyan így. Ennyi rohangálásba én már bele is haltam volna. Odoáker sem tette. Ő konzervatívként kifigyelte, merre tartanak az izgatott rohanós körök és rendszerint szépen keresztbe feküdt az útvonalon. Amikor Romulus odaért látványosan meglepődött, kétlábra állt, mellső lábacskáival szabályos boxolóállásba helyezkedett, de mivel nem történt semmi, ügyet sem vetettek rá, lassan megkerülte az akadályt és rohant körbe tovább. És ezt minden körnél pontosan ugyan így eljátszotta, pedig tudhatta volna, hogy a hozzáképest behemót konzervatív nyulat ez a bokszolóállás egyáltalán nem zavarja. Tudom az állatvédők most azt mondanák Romulus a kijáratot kereste, a szabadulást, a hörcsöglét szabad kiteljesedését korlátok nélkül...Szegénykém megtalálta. Egy délután valami sikítozásra, ordibálásra figyeltem fel..."rohadt állatsereglet" stb stb...Nyitva felejtettem az ajtót ő meg szomszédolni indult, ahol agyonverték.... Pedig jó dolga volt, ő is megszerette a bolgár kompótipar termékeit különösen a meggyet, amit közös tálból volt kénytelen Odoákerrel elfogysztani. Valószinüleg számolni is tudott, mert ahogy a magok szaporodtak egyre izgatottabbá vált. Ő még mindig az első megkaparintott darabjával nyűglődött, s a magok amiket Odoáker kiköpött csak szaporodtak, szaporodtak. Ilyenkor gyorsan felkapta az utolsó darabok egyikét, rejtekhelyére vitte, s visszajött befejezni az ebédet. Elmúltával megkerestem azt a bizonyos rejtekhelyet az örökölt kétszárnyú ruhásszekrény alatt, ahol szabályos apró papírdarabkákból készített puha fészek volt az egyik sarokban, ott gyüjtötte a meggymagokat. Odoáker nem készített fészket, ő az egész lakást birtokolta. Megelégedett az odakészített, és gyakran cserélt ujságpapír latrinájával, soha nem keresett más helyet, mintha nem is valamiféle felelőtlen kisállat lett volna. Szabadon éltek, haltak, a latrinán is megosztoztak...Nem tanítottam én ezeket semmire, ha nem látom, magam sem hiszem, de mintha vonzotta volna őket a zizegő ujságpapír. Igyekeztem mindig a címlap oldalát alájuk helyezni, hogy megfelelően tájékozottak legyenek.

         Nyár végére Odoáker erőteljes toppantgatós baknyúllá vált. Követte minden lépésemet, s ha megálltam ráugrott a sípcsontomra és gyakorlatozott. Nehezen de végül sikerült valahol Érd tájékán befogadót találni, s amikor beraktam egy kétszer akkora anyanyúl ketrecébe, kicsit megsajnáltam. Kicsi ketrec egy debellával....Viszont családot alapított, és oda a függetlenség, a szabadság, talán a bolgár meggykompót ízét is örökre elfelejti... Hamar felfedezték egymásban a lehetőséget, s a hölgy ekkor kissé szemérmesen félrevonva azt tanácsolta hagyjuk őket magukra, jobb lesz így.....

     Nem hagytam fel egy darabig a pirosszemű hófehér kisnyulak évenkénti, húsvét tájékán történő beszerzésével, mert minden utódban az elsőt, az igazi Odoákert kerestem. Mintha vezekelni akartam volna valamiért, magam sem tudom miért, s persze nem sikerült, mert egyéniség nélküli átlagnyulak voltak közönségesen piros szemekkel. Később olvastam valahol egy franciaországi társaságról, a kerti törpéket felszabadítók társaságáról, akik összeszedegetik a szegény rabul ejtett kerti törpéket és kiszállítják őket valamely erdőkbe, s ott szabadon engedik. Rosszindulatú feltételezés részemről, de él bennem a gyanú, hogy mindezt a kert törpéket gyártók végzik a háttérből irányítva és életben tartva az időnként lanyhuló kertitörpe keresletet. Az állatvédő amazonokról is valami hasonló szokott eszembe jutni, szerintem foglalkozhatnának szabadidejükben kerti törpékkel is. Miért ne...? Jól állna nekik. Kicsit szélesedne a látókörük.

5 komment


2008.11.19. 12:01 inszeminator

Trubinyi János "ideái", és a "kéjgyaloglók"...!

( Az alábbi írás, és a beszéd a XX. század magyar beszédei c. kötetben található. Rögtön másodikként lett beleszerkesztve. Harmadikként, (az évszám azonos) Rákosi Jenő - ki ne ismerné manapság - követi, " Harmincmillió magyar, és miénk Európa kelete!" címmel eképpen kezdődik: Tisztelt uraim! A história valamikor parádézott velünk, magyarokkal. Olasz föld, francia föld, német föld, Konstantinápoly és az északi tartományok látták vitézeink félelmetes arcát....!

        Trubinyi János témája is igazi magyaros téma, több évszázados és kikerülhetetlen. Nem merem azt állítani, hogy megoldhatatlan, mert nincsenek végtelen alagutak. Talán mégsen örökkévaló a sötétség. Ha Obama győzni tudott odaát, talán átsugárzik valami az óceánon...Figyelmezzünk erősen az évszámra)

 

                                                 TRUBINYI JÁNOS

                        Az Országgyűlés képviselőháza, Budapest, 1902. március 11.

 

     A századforduló "szélcsendes" (sic!) országgyűlési életében szinfolt volt a Pozsony melletti Dévényújfalu káplánja, Trubinyi János (1853-1919). Itt közölt felszólalásában a katolikus néppárti képviselő a belügyi tárca 1902. évi költségvetéséhez, konkrétan a közbiztonsági kiadásokhoz szól hozzá, részletesen taglalva a cigány és csavargókérdést. Demagóg hangneme, amelyet a probléma kapcsán megüt, annál megdöbbentőbb, hogy ha másról nem, de papként legalább a Rerum novarum című, a szegényekkel és elesettekkel való szolidaritást hangsúlyozó pápai enciklikáról tudhatott volna. Elképesztő szociális terveihez méltóan elképesztő szóhasználattal él: a lovakról, mint "gebékről" beszél, amelyek  "az ország minden szögletébe beleviszik a lóbetegség csíráit", valamint " veszedelmes csavargókról", akik "kéjgyaloglást végeznek a mi szabad hazánkba, Magyarországba."

      Tisztelt Ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn e tételhez hozzászólni kívánok, bátorkodom úgy a tisztelt képviselőháznak, mint a tisztelt miniszter úrnak becses figyelmét a kóbor cigányokon kívül még ezeknél is sokkal veszedelmesebb elemekre: az úgynevezett akarva munkakerülő csavargóknak és házalóknak veszedelmes elemeire felhívni. (Élénk helyeslés a szélsőbal oldalon.)

      Ha a cigánykérdést is érintem, ezt nem azon okból teszem, mint hogy ha kívánnám, hogy a miniszterelnök úr (Széll Kálmán) újra felszólaljon ebben a kérdésben. (....)De teszem azon okból, hogy kijelentsem, miszerint ennek a kérdésnak a megoldása rendkívül sok tanulmányt és sok tapasztalatot igényel.

     Méltóztassék csak visszatekinteni a múltba. Már Mária Terézia és II. József idejében, sőt még későbben is több ízben foglalkoztak ezzel a dologgal, és a vége mindig az volt, hogy sohasem tudták megoldani.(jajjajjaj nekem...) A mi tanulmányunk is oda fog kilyukadni, hogy akármennyire fogunk is iparkodni, a vége csak az lesz, hogy nem leszünk képesek ezen kérdést kellőképpen megoldani. Azonban ez nem azt jelenti, hogy azért a kérdés megoldásához komolyan hozzá ne lássunk. (....) (OCO, ÖCO, MICO...?)

     A szakértők akik ezzel foglalkoznak, ( akkor is voltak már...?)azt mondják, hogy az egyik megoldási mód itt az lett volna, hogy a gyermekeket még csecsemő korukban távolítsák el a szülőktől. Ez egy radikális kúra, amely talán idővel célhoz is vezetne, de állitólag összeütközik a humanizmussal, mert egy anyának a magzatát kebeléről quasi erőszakkal elvinni, ez ellenkezik a szabadelvűséggel ( egy hang a jobboldalon. A természet törvényével!), azzal is ellenkezik, de ezzel a brutális és durva lelkü néppel szemben talán a humanizmusnak is határt kellene szabni.

     A második idea, amelyet felhoznak az, hogy le kellene őket községenkint családokban telepíteni. A megoldásnak ez a módja tetszetősnek látszik, de nehéz, és én azt hiszem, hogy önként semmiféle község nem fog találkozni az országban, amely ezt elfogadja, hacsak törvényhozásilag nem kényszerítjük a törvényhatóságokat és községeket arra, hogy egy-egy családot fogadjanak kebelükre és gyúrják át.

    A harmadik idea az volna, amint a szakértők állítják,( má megin' a szakértők...) hogy ha találkoznék az országban önként 30 000 család, amelyek quasi adoptálnák gyermekként egyenkint ezeket az embereket: de én azt hiszem , hogy a 18 millió honpolgár közül nem fog találkozni egy sem, aki ezt vállalja.

    A legegészségesebb  idea pedig az volna, hogy törvényhozásilag tiltassék meg ezeknek az embereknek a lótartás. Be van bizonyítva, hogy ezen emberek között egynek sincs egy talpalatnyi földje sem, és mégis lovat tartanak, mégpedig az adófizető polgárok határozott kárára. Azonkívül még a földművelési miniszter úrnak figyelmébe ajánlom azt is, hogy ezek az emberek gebéikkel az ország minden szögletébe beleviszik a lóbetegség csíráit is. 

    Én részemről még egy ideát tudnék a tisztelt miniszter úrnak ajánlani. Igaz, hogy a maga részéről talán viccnek fogja venni, és nem fog beleilleni a megoldások keretébe, hanem én részemről azért komolynak tartom. (Halljuk !Halljuk!) Tudniillik ezeket a veszedelmes, kóborló embereket bizonyos marsrutával (szabályos katonai rendben) az osztrák határ felé kellene terelni, és őket a mi tisztelt szomszédainknak kárpótlásul átadni azokért, akiket elveszítettek az által, hogy őket ide bebocsátották. ( Tetszés a néppárton.) ( Ööööö, hogy is van ez...?) Ezeknél azonban még sokkal veszedelmesebbek az úgynevezett munkanélküli csavargó elemek. Tisztelt képviselőház! Az egész országban igazán ezerszámra kóborolnak ezek a veszedelmes emberek. Az alkalom szüli a tolvajt, és ezek az emberek éppen azért, mert nálunk nagyon enyhén bánnak el velük, szabadságot vesznek maguknak: nem dolgozni, hanem a könnyebb mesterséghez folyamodnak, a házról házra való kolduláshoz. Az egész országban általános miattuk a panasz. De különösen az ország határszéli községeiben olyan a helyzet, hogy az többé fenn nem tartható. Itt már radikális kúra kell. (Helyeslés a néppárton.) Itt nem segít semmiféle minisztei rendelet, vagy vármegyei határozat, rendszabály, itt nem segít a szolgabírói ukáz sem.

    Hogy ezek az állapotok ennyire elfajultak, annak az okát két körülményben látom. Az egyik az, hogy a határszéli községekben egyáltalában nagyon hiányos a csendőrállomány. A másik pedig, hogy a mi tisztelt szomszédaink meghozták 1873-ban azt a törvényt, amely március 10- ről szól, és amely törvény hozzánk is átplántálódott 1879- ben  a XI. törvénycikkben, annak 62. és következő szakaszaiban, azzal a különbséggel azonban, hogy a mi tisztelt szomszédaink azt végre is hajtják a szó legszorosabb értelmében, míg nálunk, a fővárost kivéve, ez a törvény csak papíron van. ( Úgy van! Úgy van! bal felől.)     Ausztriában, amint a törvényt meghozták, bizonyos távolságokban felállították az u.n. "Verpflegsstationokat", ( nicsak,  nicsak, kvótázunk, kvótázgatunk...?) és itt a tisztességes vándorlók, akik tisztességes munka után akarnak látni, ellátást kapnak, kenyeret és néha főzeléket is: ( a kutyafáját, főzeléket is...?) de a többi haszontalan csavargó nem elégszik meg ezzel, hanem szépecskén kéjutazást, kéjgyaloglást végez a mi szabad hazánkba, Magyarországba.(....)

 

     Trubinyi közbiztonsági intézkedési javaslatából szerencsére nem sok valósult meg, ő maga viszont tragikusan végezte: Váry Albert 1922-es könyve szerint 1919- ben Szamuely Tibor hírhedt Lenin-fiúi végezték ki, több más pappal egyetemben.

8 komment


süti beállítások módosítása