Most éppen erről van szó...Menjünk vagy maraggyunk' - ezúttal választani. Tavaly június negyedikén írtam ezt a cikket, és most néhány nap múlva újra aktuálissá válik a kérdés. Nemcsak nálunk - odaát is. Mennék én kampányolni, de a kutya sem venné észre. Inkább elővettem a cikket, egy kis hangulat teremtésre, akinek ez sok, lapozzon tovább.
Menjünk, vagy maraggyunk..avagy, namiujság Alelnök Úr..?
- Magyar trikolór alatt, léptük át a határt Nagyvárad irányában. Ott, a határtól néhány méterre a hosszú várakozást követően a konvoj megindult, majd ujra megtorpant. Román határőrök járták végig az oszlopot mosolyogva - mondom, mosolyogva - ezt akárhányszor hajlandó vagyok bárkinek elismételni, és pirossárgakék" kitüzendő szalagocskákat nyujtottak be a kocsiablakon. llendő volt magunka biggyesztenünk nem is kétséges, s ha jól láttam, a feladatot mindnyájan becsülettel teljesitettük.Van egy fiókom odahaza, becsesebb emléktárgyak számára - ott őrzöm ma is.. Anyám halotti koszorújáról származó szalaggal egyetemben.A román kiugrást követően, mindent hátrahagyva marhavagonban hagytuk el a még magyarnak számitó veszélyes területet - épp hogy sikerült - a két szalagnak van közös megbeszélni valója - most békén vannak.
- Romániába érkeztünk, egy szomszédos országba - nem éreztem senkin az “édeserdélyittvagyunk” bódulatát, pláne “közösmagyarjapáhatárt”, s ezek legszebbikét, a hirhedett “Jáwaborneócelebeszmagyarvoltésmagyarlesz” cimű gyöngybokrétát sem....Amolyan hoztunk valamit amiből nektek most valószinüleg kevés van, és a fene sem gondolta, hogy néhány hónappal később a célállomáson, ugyan ott, ugyan abban a városban, amikor magyar vérre áhitoznak felhevült, zaklatott nacionalisták, és karóval jönnek, nem virággal - érv lesz, frappáns ellenérv - de hiszen karácsony után hoztunk eleget….Vért is - kötszert, ruhát élelmet, még villanykörtét is amiből persze éktelen patália kerekedett….Itt osszák ki ne vigyék tovább…Minek azoknak villanykörte…?..Mintha a románoknak macskaszemük volna amivel a sötétben is látnak….
- Kicsit előreszaladtam, de még valamit iderángatok az időrendet felboritva, mert bizony azóta is fáj…..Pedig nem tehettem róla - illetve nagyon is, hiszen cél elérését, a feladat sikeres teljesitését bizonyitotta. Már üresen céltalanul bolyongtam a városban a szétszakadt konvoj darabkáit keresve, amikor két tizenéves fruska toppant a kocsi közelébe…álljon meg…álljon meg..! Azt hittem valami baj történt. Megálltam, leeresztettem az ablakot…futástól felhevülten kapkodták a levegőt….:nincs valamije..valami magyar….magyar irás…bármi amin magyar szöveg olvasható…?..Elképedtem - szóhoz is alig jutottam - átkutattuk a rakteret, de semmi. Egy szakadt ujságlap, valami apróság talán a kesztyütartóban oldalt - de semmi - ilyen üresnek csalódottnak utoljára évekkel korábban a börtönben éreztem magam…!..Micsoda öröm volt egy darab szalonnabőrt birtokolni, mely fél év után az első csomagban érkezett. Sejtettem ki vette, hol vette, s odaképzeltem magam valahányszor a kincset kezembe vettem…Egy darab papir, amilyen néhány szó magyarul olvasható…? Igen - valóban léteznek ilyen semmi kincsek..Örüljünk neki…..
- Aki pedig e kis közjátékot olvasván párás szemekkel, hasonlókban bizva várja folytatást annak ajánlom kijózanitó szándékkal Hamvas Béla : A bor filozófiája c. kis kötetét, mely eképpen kezdődik.: Elhatároztam, hogy imakönyvet irok az ateisták számára……/ folytatásként megemlit néhány érdekes és jellemző dolgot róluk, szerintem igazakat, és végül a lényeg amiért fontosnak tartom az idézetet./..Imakönyv az etaisták számára.? Éspedig olyan, amelyben észre sem szabad venni, hogy imádkozni tanit. Nagy dolog! Ezért - amint Nietzsche mondja - csak igy szabad beszélni : cinikusan és ártatlanul. Elvetemülten és rafinériával, csaknem gonoszul okosan : ugyanakkor tiszta szivvel, derülten és egyszerűen, mint az énekesmadár.
- Cinikusan és ártatlanul..? Elvetemülten és rafinériával és gonoszul okosan…?.Ezt én a nagy filozófus nélkül is tudtam kisgyerek korom óta, Isten bizony, és erre mondta a nővérem megvetően, mert ő tanusithatja, hogy a bűn mocsarában fetrengek… Azt bezzeg sohasem értékelte amikor tiszta szivvel repültem, mint az énekesmdár…Jó rendben van. nem is volt sok alkalom, és lehetőség a repülésre…Sajnos nem sokat fejlődtem azóta sem, és ezekben a napokban, a nagy készülődések és fogadkozások idején is gyakran éreztem, hogy én nem tudok folymatosan emelkedett lenni - valami lehúz, nekem időnként leér a lábam a földre. Kellemetlen érzés, de leér.
- Miért mentem hát..? Mert muszáj volt. Időm is volt - lehetőségem is, két hónapja hoztam egy Wartburg kombit Belgiumból..Szinte új még, alig használták….Muszáj mennem…De a vitákat nem lehetett megspórolni…Menj csak lövesd szét a segged az új kombiddal együtt…mi majd várunk szépen - mert pont rád várnak. Bemondta a rádió, hogy csak nagyrakterű gyors kocsik jelentkezzenek…...........Hát először is - próbálj meg nagy sebességgel robogni azokon az elképesztően silány utakon - másodszor pedig éppen a múlt héten szállitottunk vele egy szekrény…a Te szekrényedet Édesem, és nagyszerüen belefért….Azonkivül nem tudom elképzelni, hogy bútorszállitással fohlalkoznak a segélyszervezetek.A 14 éves fiam ekkor közbeszólt csendesen - tényleg belefért….Ezzel el is döntötte a vitát - bánom is én - tudom, hogy elmész, legfeljebb csomagolok valamit az útra.........A fiam a vita enyhültével kiment a szobájába, s hallottam, hogy bekapcsolta a magnóját. Tudta ő is hogy elmegyek - abban a korban volt éppen amikor először mentem…
-Igaz kenyérért az apám oldalán nov. negyedikén reggel, mert bejöttek az oroszok, muszáj volt valami kenyérféle után kutatni, mások is hasonlóképpen kóboroltak. Először szokás szerint a Retek utcai pékség előtti sort duzzasztottuk - itt néha belelőttek a sorban állókba, szinte örvendeztem, hogy elfogyott a kenyér. A sor felbomlott és egy tömbben vonult a déli pályaudvar melletti utcácskába, hogy ismét szabályos alakzattá rendeződjön. Alig állottunk ott valamicskét motoros futár érkezett és barrikád épitésére szólitott, de a sor meg se mozdult. A második kisérletnél már megcélozta a férfiakat,de ismét senki nem mozdult. Szégyeltem magam, de én is ottmaradtam - talán még nem éreztem teljes nértékben férfinek magam...
- Harmadik kisérlete sikerrel járt - bement a péskségbe, néhány perc mülva visszajött a pékkel és közölték egybehangzón, hogy a kenyér elfogyott. A sorbanállók szétoszlottak, mi meg nekiálltunk apámmal barrikádot épiteni hatalmas kockakövekből, aztán fegyvert lőszert osztogattak, ment minden ahogy kell, csak az oroszok nem kerültek elő. Menjünk haza - modta - megebédelünk, úgyis várnak már…..Ő ment elől én meg mögötte a puskámmal. Ebéd után felálltam megköszöntem,fogtam a puskámat és mentem. Ez igy roppant egyszerűnek tűnik, de magam is meglepődtem mennyire simán, minden zokszó nélkül történt mindez. Egy világraszóló esemény kellett ahhoz, hogy megtörjem a szigorú protestáns rendet. Asztalt bontani Apám privilégiuma…Elhagyni a szobát, eltávozni valahová csak úgy engedély nélkül elképzelhetetlen. Orosz hadosztályok tömeges inváziója kellett, hogy minden ellenvetés nélkül megtörténhessen családunkban.
- A fogaskrekűvel szemben a Lóránffy lépcső alján, ahol most a körszálló áll, valamikor fatelep volt. Magasabban terült el az út szintjénél - onnan fütyültek le, hogy ne menjek tovább - kevesen vannak. Fölmentem, kaptam egy rönkfákból kiépitett kényelmes állást, csupa nálam alig idősebb fiú hasalt a csendesen szitáló esőben - igazi Pál utcaiak - vártuk a vörösingeseket'.
- Rendőrök az út mellett. Egyre többen vannak…Hova fenébe terelnek…? Vasutállomás lesz mert sorompót is látok - tényleg jó lenne megállni bárhol, mert elájulok a fáradtságtól. Ha kipakoltuk a cuccost, engem nem érdekel - van egy óriás pokrócom alszom akárhol…Tényleg állomás...Rettenetes a talaj kopog az alvázam, itt életre kelnek mindjárt a csomagjaim….Gödrök - buckák, a teherkocsik is billegnek jobbra balra, aztán leállnak a motorok - pá én megyek szunyálni…Sokan állnak előttem, tudom milyen a rakodás egy ilyen világvégi pályaudvaron…..Aztán meggondolom - mégiscsak kimászok a fagyos éjszakába - rágyujtunk -Állitólag ki sem kell rakodni....vonatra raknak mindenkit szőröstűl böröstűl…vezetni se kell - az jó lesz - kialhatom magam…….. megyek vissza..kopogjatok ha kellek…..
- Amikor már dörömböl valaki hirtelen magamhoz térek - szemben világos az ég alja….Hajnalodik…Folytatódik a dörömbölés….Van benzined Vásárhelyig…...?Hogy a túróba lenne…?Van itt egy kút a közelben - tankolj, megyünk Marosvásárhelyre …Siess…De nekem nincs útlevelem…..igyekezz már, senkinek sincs….Igyekszem persze, hogy igyekszem, és nem tudom elképzelni mi történhetett - útlevél nélkül csak úgy egy másik országba, egy másik szocialista országba...Jézus Mária - ennyire kifordult magából a világ..?….mindegy, majd kiderűl. A kutas leszállitotta marmonn kannák árát, annyit ad el belőle, hogy igy is megéri. Némelyiknek már rozsdásodik az alja, az enyém is, de senkit sem érdekel….rakja tele mester. Azt mondja vigyázni kell mindenféle hirek jönnek, de maguk csoportban vannak….Vagyunk elegen, persze. Fegyverük gondolom nincs….Miért..?..kéne..? Hááát nem ártana. Sok nagyértékű holmit visznek… az ilyesmit nagyon várják odaát, néha rossz szándékkal. Mire összerendeződünk már a határon is vagyunk…Nem jön senki - várunk vagy egy órát…elől tárgyalnak…Lehet, hogy visszafordulunk…?..Van aki már tudja, hogy a katonákat várjuk - és valóban. Páncélosok érkeznek - valaha tudtam a nevét ennek a gumikerekes fajtának, de minek azt megjegyezni - jut előre is meg hátra is, és a felvezető megy mindig előre az utat felderiteni, s ha kell megtisztitani.
- Állitólag sok a mezei forradalmár, de semmi balhé nyugton vannak - odafelé persze, és nagyon megnyugtató, hogy ez igy van….De a szünetekben amikor várjuk, hogy visszajöjjenek a páncélosok, csak elhangzik némi kétely…vajon visszafelé is igy lesz…?…..A falvak népe vagy kinn az út mellett, vagy ügyet se vet a felvonulásra. Könnyű kitalálni merre járunk…..A határon valóban nem kértek papirt - még személyit sem, a kocsikat se nagyon birizgálták…Bár az én bibliás csomagjaim olyan szépen voltak dekorálva, hogy csak megkérdezte az egyik….halkonzerv?....Aha…megtapogatta..Tengeri?…hát persze, mit mondjak..?…Holt tengeri…Ment is tovább elégedetten.
- Megyünk mi is, amikor megállunk mindig alszom egy keveset, és baromi kellemetlen ujra felébredni. Ilyenkor télen unalmas a táj is. Ki kell szállni, mozogni minél többször mert attól lesz éber az emeber..Kis gömböc asszonyka izgul az egyik teherkocsi oldalában - pisilnie kéne, de fél a medvéktől meg a farkasoktól...Farkasok itt..?..igen igen Ő hallotta, hogy itt a hegyek alján bizony vannak medvék, meg farkasok....és tulajdonképpen Ő beszélte rá a férjét, jöjjenek kicsit körülnézni....Aha...Hát asszonyság ott a fa mögött nyugodtan legugolhat, baja nem lesz az bizonyos...Hegyek sincsenek nagyon, a Kárpátok géniusza pedig már gondoskodott róla, hogy emigráljanak a farkasok..Kicsoda...?..mindegy menjen csak, de siessen mert mindjárt itt lesznek a katonák. Eddig azt hittem ennek a nagybajuszúnak több köze van a kis gömböchöz azt hittem a férje...mindegy....Szeretném már látni a Meszest. A hirhedett vidéket - Ördögkútat - az öcsém ott született…arra megyünk egyáltalán…?térképet se hoztam. Apám ott volt lelkész Ördögkúton, ott pedig történt egy s más a magyarok bevonlásakor - máig vitatják kinek a hibájából. A magyarok szerint a pópa lánya lövetett a toronyból, és megöltek egy nagyar katonát…aki éppen bevonult. A románok meg kétszáz áldozatról beszélnek. Azt mondják a magyarok akkora pusztitást rendeztek, hogy még a pópa is kiesett a toronyból…..Szegény meg is halt azonnyomban.
- Amikor a front közeledett, már az a hir járta, hogy papért papot - ez a legkevesebb...Nohiszen…! Anyámék otthagytak mindent, de nem csak magukat mentették - fönntartottak egy kis árvaházat, néhány kócos kis magyarral azok se voltak biztonságban. Végül alig fértek el egy marhavagonban. Akkor persze már mindenért fizetni kellett sokszorosan, az útért, külön a vagonért, a tejet adó tehénért, s nem volt csak egy fizetés, mert Anyám felhagyott a tanitóskodással. Nem volt veszekedős fajta nem rikácsolt nem kérte ki magának, hogy ezt azért mégse…amikor irás közben keze mellett egy kés állt a táblába, letette a krétát és többé nem ment az iskolába. Egy fizetésből kellett még az árvaház népét is fenntartani, ekkor járt a szóványba apró kis templomocskákba, s lett hire az egeres keresztelőnek. Persze nem az egeret keresztelte - még mit nem.
- Mindig tudtam, hogy van valami benne a szinészmesterségből, s ezt más papokon is gyakran megfigyeltem. Ő, mivel a szülei és azok rokonsága, és szinte mindenki aki körülöttük élt, valamiféle kapcsolatban volt a szinház világával, sok mindent átvehett akaratlanul, s nem is tehetett róla igazán....Olyannyira elmerült a szertartásokban, a saját hangja szépségében, papi modorosságaiban, mely külsőségek igenis hozzátartoznak a jó református pap vidéki képéhez, hogy nem észlelte a földig érő paláston felkapaszkodó egeret. A keresztanya bezzeg észrevette s egy szemvillanással jelezte a mellette álló keresztapának, hogy baj van mindjárt felér az egér. Az most épp megtorpant, mert Atyám karjait szélesre tárva belekezdett az áldás szövegébe. E lendületes mozdulattól megváltoztak odafenn a terepviszonyok, s az óvatos egér megállt…A mindenható Istennek, a Seregek urának nevében, e számában kicsiny, de lelkében erős gyülekezet, szine előtt áldalak meg Téged Mária Orsolya - Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg Tégedet...Világositsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és adjon Tenéked békességet Ámen.
- Ekkor a templomocskát bezengő ámenre felsirt Mária-Orsolya, s a székelyharisnyás atyafi egy nyugodt, de meglehetősen határozott mozdulattal lekapta a meglepett egeret. Atyám lehajtotta a fejét s kezeit összekulcsolva a Miatyánkba kezdett. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe szenteltessék meg a Te neved…. - A kicsiny gyülekezet mormolva követte, csupán Mária-Orsolya kapcsolt harsány üvöltésbe. A harisnyás' székely pedig fejét lehajtva - nagy lapát kezeit egymásra téve mormolta az imát. Az egér nyugtalankodott kicsit a meleg sötétségben, de nem szakithatta félbe az áhitatot. A szép nagy atyafi egy apró roppantással elintézhette volna az egeret, de ilyen gyilkos gondolat kinek jut eszébe az Isten házában...? Mire véget ért a keresztelő, már teljesen megnyugodott. A keresztanya lopva termetes urára piilantott, tudta, hogy kézfogás következik jókivánságok kiséretében, de semmi baj nem történt,a székely mielőtt eleget tett volna a tisztességnek egyszerüen zsebre rakta az egeret. A kicsi gyülekezet dermedten figyelte a barbár eseményt, mindenki látott mindent, csak Atyám figyelmét nem volt képes magára vonni egy egér.
- Ilyen alkalmakkor a tiszteles úr az ő feljebbvalójával társalkodott, ezt határozottan állithatom. Olykor szembe is szállt vele - perlekedett, mert bár tisztelte és félte az Urat, képtelen volt megszabadulni gyermeki önzésétől...Egy csonttébécés asszony egyetlen, dédelgetett gyermekeként nőtt fel a Terézvárosban, s ez az asszony - a Nagyanyám - Marosvásárhelyről került a Fővárosba. Arra felé megyünk, Marosvásárhely felé - már elhagytuk Kolozsvárt - ott is vegyes volt a fogadtatás. Ez most egy összekeveredett, helyenként lebénult ország. Gyakran változik a kép, láttam ujságos kioszkot tömve ujsággal, na persze nem sok fajtával, de volt, és vásároltak az emberek. Máshol, talán épp ezért tűnt fel - hasonló kis kioszk - az ujságos unottan könyököl a pultján, s körben képeslapok....Ujság egy darab sem - de mintha várnának valamire.....Eszembe jut a brassói utcakép, a tiz évvel ezelőtti, ahogy kisebb csoport - talán két tucat ember cekkerrel várakozik a széles járdán. Nincs megálló tábla, semmi nem jelzi, hogy történni fog valami, de ők reménykednek...Azt mondják szőlőt árultak tegnap - igen itt, ezen a helyen - kicsi időt még várunk, ha van kicsi szencse, meglehet ma is hoznak...Édesek....
- Lassan már alkonyodik...legutóbbi utam Kolozsvárra nagy szivás- ahogy manapság mondják. Tiz év alatt - annyi telt el az első utam óta, kiábránditóan nagyot változott a város....Korábban volt benne valami orientális báj, illat, kép, életviteli külsőségek - ez alatt kéretik kiskocsmákat, kisvendéglőket érteni, főleg ez utóbbiakat. Hasztalan kerestem - az utcák nevére nem emlékeztem, de odataláltam mindegyikhez, ám hiába néztem minden irányba - semmi ismerős, csak silány utánzat legjobb esetben. A fiatal Csau már nem csak mozgolódott - átvette az ország irányitását....Na majd a kávéház a főtérre futó egyik utcácskában, ahol hatalmas rézüstben pörkölődik a szemeskávé, remek a hangulat, s ha messzebbről keresi, a vak is odatalál a mennyei illatot követeve csak úgy szimplán az orra után. Megszűnt, de van ott a túloldalon egy bisztró, ha kávét akarnak....Ha valaki azt hiszi az ilyen párbeszédeket olvasván, hogy ott mindenki jól beszéli a nyelvet, téved. Taktikázunk...Bebel a belga lány annyira francia, hogy dermesztő... aki elájul tőle, és pirulva makogni kezd az többnyire román...A magyarok rögtön elárulják magukat... nem értem - mondják kissé zavartan, és szánva értetlenségüket már már mennének tovább...Na ekkor jövünk mi. Nejem unokaöccse, meg én, gyerünk utána, és áttereljük a szót magyarra.
-L'...az unaokaöccs végzős egyetemista, nyúlánk szemüveges, külsőre pont olyan mint az elvárt értelmiségi kicsiny hazánkban - legnagyobb megdöbbenésemre egy váradi üzlet előtt várakozva ragyogó szemekkel súgja fülembe súgja külországi meglepetését....Te, itt magyarul beszélnek..
- Szegény, szegény Juhász Gyula...Ki emlékszik ma már a Testamentom' soraira...." Szertnék néha visszamenni még........Csak megnézném, hogy kék-e még az ég, és van-e még magyar dal Váradon.?"....
- L' jó gyerek. Látom örül a felfedezésének, mert boldogan közli is velem....nem haragszom csak búslakodom kicsit - és Kolozsvárig mesélek a kincses városról...Bár ne tettem volna....Szóval nincs már réz üst - a pörkölt kávé illata is végleg elszállt....Ja ott az a bisztró....nagyon köszönjük..A bisztro közel az egyetemhez, kávézunk. Bebel fintorog, de most nem rohan ki a mosdóba mint korábban a romkóla' után. Néhány lány magyarul csicsereg a szomszédban, aztán felfigyelnek ránk, a francia- magyar keverékre, s hozzánk csapódnak......magyarok vagytok..?.úgyértem odaátról...? Magyarországról..?...Miért, látszik...?...Hát neem , de valahogy mégiscsak. Kiderül más is - vásárhelyi uticélunk - az egyik sajnálkozik, velünk jönne, de holnap honvédelmi napja van - kiképzés....Kihagyhatatlanul kötelező....Bebel értetlen...Mondom - gondolj az összevásárolt tolltartóidra, a szép fából készült fedeles darabokra, melyeket a rokonaidnak vásároltál....Aki kinyitja, arra rámosolyog a Kárpátok géniusza...Ő mindenhol ott van láthattad - ezért mennek az egyetemista lányok lőgyakorlatra...De nem olyanra, olyan hippisre mint nálatok, az itt nem működik.....A szép barna lány próbál még visszatartani minket az út veszélyei miatt, de mi nem hiszünk benne....ááá, nincs olyan messze vásárhely, éjfélre biztos odaérünk....Ha odaértek.!!!..nemrég v....-nél földcsuszamlás volt, az út még állitólag nincs megcsinálva....és nálunk csak helyzetjelzővel lehet közlekedni, nem csak a városban, mindenütt.....Nem akarom elhinni, régi tapasztalat, hogy a kedves rokonok és magyarok néha erős túlzásba esnek, s ezt mintha az uralkodó nemzet tagjaitól vették volna át, vagy védekezésül használják ők is.....?
- Tulajdonképpen az erdélyi konvoj útjáról kezdtem irni, s akiben volt kitartás idáig, vegye figyelembe újólag a Hamvas Bélától kölcsönvett Nietzshe idézetet - a nagy filozófus mondja eképpen:..csak igy szabad beszélni: cinikusan és ártatlanul. Elvetemülten és rafinériával, csaknem gonoszul okosan, ugyanakkor tiszta szivvel, derülten és egyszerüen, minta az énekesmadár".....Mindezeket pedig a túlzások juttatták eszembe, mert bizonyos dolgokon máig dühöngök....Visszafelé, a magyar határt átlépve, időnként muszáj volt fennhangon orditoznom a kocsiban...Az is kiderül miért.
-A kedves rokonnak' ezuttal igaza volt - gyakran ránkvillogtak, hogy lassabban a testtel, minek a diszkivilágitás....Takarékosabban, nyomorultak....!..Lassan haladtunk rátapadva a szélvédőre - Bebel időnként félt, máskor röhögött felszabadultan..zsömanfúúú, sznepávrééé...sznépávréé...stop..stop..valami sötétlett előttünk, lassitottam - lovaskocsi...valami villant, aztán egy kis fény emelkedett a levegőbe....A kocsis gyertyát gyujtott és magasra tartotta mig elhaladtunk mellette.....Azt figyeltük meddig tartja, de takarékos ember volt, ahogy megelőztük, máris elfujta..Aki még nem szekerezett sötét éjszakában, semmit sem tud az éjszaka csillagburkáról...Van egy nagy nyilt térség a falum előtt, s este, vagy éjjel - ha csillagos éjjel járok arra, muszáj megállanom. Kiszállok, s egy hatalmas ragyogó csillagbúra alatt állok. Téli éjszakákon a látvány még csodálatosabb. A fennsikon vadul rohan a szél, a csillagok mintha megnőttek volna, némelyik vibrál, s e hatalmas kristálybúra alatt úgy érzem a föld mégiscsak lapos. A földig érő mesés csillagburkot városi ember nem látja soha - pedig a csillagburok beborit - nem kell magasra bábulni, nyakat törni, csak nézel magad elé - ott van - leér a horizont aljára.....
- Vásárhely felé menet is leért, nem érdekelt a kárpátok géniusza, semmi szemközti forgalom, egy teljesen, halotti sötétségbe borult kis falut elhagyván épp jókor kapcsoltam országutira...Országút viszont nem volt sehol...Azt hittem valami kiszáradt volyó deltájára tévedtünk és előttünk semmi, szemközt a kavicstenger után a sötétség. Kiszálltunk, Bebel vihogva előreszaladt....zsönökroápászeenepávrészetenkrojáble...Megállt a kavics tenger szélén karjait széttárta, ilyet még soha sem látott...Zsádóóór transzilvánijjjj....L...nem értette minek örül ...El van ragadtatva, imádja Erdélyt a rengeteg csillagot...Belgiumban az országutak is ki vannak világitva...Ha valamiért mégis sötétek, a belgák nem mennek dologozni...Veszélyes...Az Ardennekben nem bujkál semmiféle Kondukátor....annyi lámpát kapcslhatnak amennyit akarnak, és mégis....Nekik veszélyes a sötétség
-A V....i szőnyegtisztitó szövetkezet zöld Barkasza halad előttem órák óta - hátul kezdetleges reklámfelirat hatalmas telefonszámmal. Összeadom kivonom bármit csinálhatok vele akkor is ott marad, idegesit...Lassan fogy az út...A rádióm csak recseg, esetleg sipol, de nem hajlandó értelmesen működni. A Szőnyegtisztitó szövetkezetről persze,hogy eszenbe jut Brassó....Bolyongtunk az állomáson, valami buffetfélét keresve ahol zárt állapotban kapható innivaló,s ekkor kisebbfajta irodaszerű nagyablakos portállal találtam szembe magam, persze nem iroda volt, ennyire barnaképű irodisták nincsenek talán még errefelé sem. Négyen ültek odabenn - kifelé bámultak - alakjuk derékig látszott, nehezen lett volna a távolból kitalálni mire várnak, muszáj volt a portál felett végigérő cégtáblát silabizálnom, s a rejtély megoldódott. Ilyen nincs nem is volt soha magyaroszágon : CIPÖTISZTITÓ SZÖVETKEZET. Igazi szocialista remekmű....
- Nyugalom - a Barkasz mintha gyorsitana - én is lendületbe jövök, már már robog az egész kovoj, és persze fellobogózva, és arcátlan módon teljes kivilágitásban.....Marosvásárhely nem lehet messze - valahol a fényburok alatt lehet - ilyenkor, kár ezt tagadni, mégiscsak elő-elő bukkan egy kicsit az az elfolytott érzés, az a.....na az,hogy itt vagyunk...Gondoljon mindenki amire csak akar...
- Nekem persze ujra a Nagyanyám jut eszembe, aki mégiscsak innen származik. A direktor úr szépséges szőke leánykája Erzsike, a társaság üdvöskéje, aki - milyen tehetséges, verseket is ir - s aki persze soha nem fog a világot jelentő deszkákon mutatkozni, mert beteg. Az egyik lába rövidebb és csonttébécéje van. A direktor úr fiatalabb leánykája is hasonló szépség, ő is tehetséges, bár nem ir verseket, inkább táncol. Neki a tánc való....Aztán van még egy öcs, igazi katonatiszt - huszárfőhadagy - abból a fajtából amelyik iróasztal mellett lovagol....Nem nősül, kemény legény, viszont szeretőket tart. Olcsóbb mint egy bejáró, vagy takaritónő.....Tartsa rendbe a kőrúti lakást és ne nagyon ugráljon..A hugocskát egy bonviván külsejű alak csábitja Pestre, illetve Csillaghegyi villájába - egybekelnek - a bonviván' esténként fáradtan tér haza a Nemzeti Szinházból - nagy igéret.....A direktor úr Erzsikének is talál férjet, vagy Erzsike nézte ki magának.....?..én ez utóbbira hajlanék...Korán kopaszodó huncutszemű táncoskomikus, vagy valami hasonló, és persze ők is Pesten kötnek ki, pedig hol van még a háború, hol van még Trianon........?
- Nagyapám szerződést kap a Magyar Szinházban - kisebb szerepeket játszik...Nagyanyám a sugólyukban talál magának helyet, onnan irányit. Nagyapámat mindenképpen. A közeli utcákban bérelnek lakást Nagyanyám rossz lába miatt - Atyám diszgój a maga osztályában, s barátai még öreg korában is szemmel tartják. Még amerikából is. Husvétkor mindig érkezik valahonnan egy komplett sonka, néha csekk, amivel nem is tud mit kezdeni. Náá Te vagy Lálikám...nem..?..á fijá vágy...Én a Goldfinger bácsi vágyok...olyan a hangod mint az ápádé..hol ván..mondd neki hijjjon má vissza..vágy irjon legálább...
- Én már csak a Dob utcai körfolyosós lakást ismertem. Évente háromszor kötelezően megjelentünk. Születésnap, névnap, karácsony. Nagy ebéd mindhárom alkalommal. Nagyapám a konyhai sparhelten készit mindent és a kis petrfórját is használja ilyenkor. Petróleummal vegyes csodálatos illatok keverednek az egész lakásban. Négyen négyfelé hasalva olvassuk ,vagy csak lapozgatjuk az Áller Képes Családi lap példányait. Ugyan azokat minden alkalommal. Ahogy nővöget az ember mindig más érdekli. Igy vagyok a nagy Révai lexikonnal is...Anyám tüntet távollétével. Némán hangtalanul gyúlöli a nagyasszonyt. A franciás allürjeit leginkább. Ez valami románoktól átvett erdélyi szokás lehet. Nagyapám, ha végzett a teritéssel - a főzés után természetesen - Nagyanyám kikél az ágyból és az asztalfőn elhelyezett karosszékébe telepszik..( ez egy titkos bilit is rejt fedővel, de ezt nem kell tudni mindenkinek ) majd egy elegáns szinpadias gesztus kiséretében, mindenki aztalhoz invitál....szilvuplééé...
-Na az ilyesféle dolgoktól robban az Anyám civisek között pallérozódott kemény Kálvinista feje. Pedig mindannyian vártuk már a szilvuplét, mert akkor már legalább oda lehet ülni az asztalhoz. Ekkor ugyanis Atyám következik aki hosszadalmas áldás kiséretében köszönti fel Nagyanyámat, szól néhány strófát az ünnepről, felolvas néhány aprócska idevágó részt az Uj Szövetségből, s ha szerencsétlen Nagyapám éppen ilyenkor lép be hatalmas pocelán levesetáljával a kezében - hát várjon sorára. Ott, az ajtóban. Ezek után teljesen felesleges elmondanom, hogyan történik nálunk a karácsony....és egynap kétszer...Mert Anyám be nem teszi oda' lábát. Végül ha mindezeken szerencsére túl vagyunk, Nagynyám újra átveszi a szerepet, és elmondja a Mőnűűt..Nagyapám ugyanis csak főz, süt. Egyszerűen végrehajtja Nagyanyám rendelését. Mindazon szellemi alkotást melyet Nagyanyám megalkotott...Persze ki ne hagyjuk a fűtést mosást takaritást, s az összes házkörüli tevékenységet. Ahogy súlyosbodott Nagyanyám állapota, mindig közelebb költöztek a szinházhoz. Nagyapám gyakran jelmezben rohant át teát fözni...Télviz idejében rakni kellett a kályhára is...Panasz, méltatlankodás..? Ugyan már - tette a dolgát vidáman, zokszó nélül. Engem gyakran vitt filmfelvételekhez - van egy diszpóm holnapra....ráérsz...?..s...már rohantam a Pasaréti út sarkára Rohm doktorhoz...Neked a hásá mindig fáj...miért...? Most meséljem el mennyit számit az a néhány forint...? Az iskola nem hiányzott....Viszont a vén csibészek közt kiválóan éreztem magam...Imádtam a történeteiket, s ott jöttem rá, Nagyapám kettős életet él.....
- A V.....i Szőnyegtisztitó Szövetkezet elérte a város határát, nyomban utána én is , s onnan alig egy kilométerre nagy üres térre vonultuk.A tér szélén kékköpenyes katonák alakzatban, kb egy századnyi - ahogy megérkezünk, sorba rendeződünk, teljesen körülveszik a teret. A páncélosok elköszönnek - ugy láttam kaptak is valamit - mi meg le kell zárjuk a kocsikat legszükségesebb holmijainkkal együtt, mert reggelig a közelébe sem mehetünk. Irány a sport szálló, ha jól emlészem ez a neve annak a toronyszállónak ahol vacsorával várnak. A portás tud magyarul, megengedi, hogy telefonáljak a barátomnak - gyakran járnak hozzánk a feleségével - itt lennék mondom, majd elájul annyira meglepődik.....Most...?..Igen most....Rohanok...várj meg..Hova mennék..? Máriának itt kell maradnia , de várj meg.! Van időm, várhatok egy kicsit...A pincérek tömegesen magyarul ostromolnak mindenkit, most valahogy könnyen megy a barátkozás, és még kis sem hozták a kaját Dénes már meg is érkezik. Bizalmatlan pofával nézi a nyüzsgést nem hisz az egészben. Ő is rendel egy pálinkát, s ekkor kiderül, hogy kaja pia ingyen van, ehetsz ihatsz ami csak belédfér...hát mit mondjak ránk fér....Ekkor éreztem először, hogy odafönn van a libikóka, s csupán az a kérdés mikor vágódom le a padlóhoz..Dénes hamar elment - dolgoznia kell még valamin a tervezőintézetben, valami magán dolog nem akarja kihagyni, egyébként pedig sok itt az ismerős, nem jól érzi magát - ezek nem ilyenek szoktak lenni....
- Megbeszéljük,hogy másnap délelőtt felkeresem. Saját, túlfútött szobát kaptam jó magasan, s a libikóka döngve lecsapódott.Az ajtót nem lehetett becsukni...nem azért mert szorult, vagy valami - nagyobb volt mint a keret. Nyitott ajtóval ruhástul aludtam hátizsákommal a fejem alatt. Reggel félnyolc felé egy morcos takaritónö benyomta az ajtót és lecsapta a vödrét. Értettem,...Megmosakodtam hideg vizben - nem zavart, régi szokásom. Ittam valahol egy kávét, mást nem - jól esett, és már emelkedett is rövid időre a libikoka. A porta felől azonban kiabálás csapkodás hallatszott - dühös hollandok rakodtak hatalmas teherautóikba. Hálózsákok takarók óriástáskák repültek a platón felhalmozott javak tetejére - Johanniták - ez volt a sárga kocsisor minden darabján - olyasmi segélyszervezet minta Máltai, csak inkább műszaki. Azt hiszem valami katasztrófaelháritó társaság. Elképesztő felszereltséggel jöttek Marosvásárhelyt megmenteni. Csalódottan csapkodtak, kár volt a rengeteg kiadásért nincs itt semmi nekik való..Hatalmas robajjal, dübörögve indultak vissza nyugat felé....
- Mentem a többiekkel kicsit talán sértődötten - ilyen lekezelő stilusban talán mégsem kellett volna viselkedni, de egy kicsit megértettem a hollandokat. Két férfi állott a Wartburgom mellett bibliacsomagokkal...Vissza a babaruhát..de lagalábbis a ruhás zsákjaikat akarták visszza...A bibliacsomagokra már nincs szükségük, elmúlt a lövöldözés veszélye....Aha, szóval ezért voltak annyira előzékenyek még odahaza...Ők már sejtettek valamit, s éppen úgy körülrakták magukat bibliával mint én...Megtörtént a csere, s ekkor raktam ki oldalvást tele benzinnel a marmonkannámat....Fiatal gyűrött arcú román katona állt a kocsim mellett - megismertem - ugyaz az volt, aki este...Ez itt töltötte az egész éjszakát...? Nejem, igazi utazófajta, amo szappanokat is csomagolt - kivettem egy darabot s feléje nyujtottam...Egyetlen lépéssel jött közelebb félig nyujtott karral óvatosan, mintegy jelezve, hogy tovább nem jöhet...Nincs bratyizás - megértettem. Fogtam a szappant, s egy fél szelet kenyeret, amit előző este faszoltam az étteremben, s hozzáléptem...Körülnézett, elvette a kenyeret, s aztán ujra körülnézett, s hasonló gyors mozdulattal a szappant. Biccentett - visszalépett a helyére. Az Amo szappan Romániai értékével tisztában voltam....Mégis a fél szelet kenyeret vette el először...Ez sokat jelentehet.
- Megtaláltam a tervezőintézetet, ahol szigorú férfi állt a kapuban - ne tovább...Néhányszor elimételtem Dénes nevét, kértem telefonáljon, nem nagyon értettük egymást, főleg,hogy mit akarok - vonogatta a vállát értetlenkedett - talán túlságosan is. Szép nagy könyvet kotort elő, abban lapozgatott s románul magyarázott, fejét csóváltva - éreztette hogy nemigen lehet segitségemre. Végül becsukta a könyvet - oldalra pillantottam, Dénes jött lefelé a lépcsőn Máriával - emberem ekkor csadálkozva magszólat mellettem....Ja őket keresi...?...Mária az utólsó fokról zuhant zokogva a nyakamba....Elvette a gyerekemet...Soha többé nem lehet gyerekem...( Csau...) Dénes némán állt melletünk, várta, hogy a felesége kitombolja magát. Tudtam miről van szó, félrekezelték, nyilvánosan ilyesmit ki nem ejthetett a száján....most kitört belőle....Siettünk az ünnepségre, ahol a magyar konvojt köszöntik...A korábbi ajtonálló is csatlakozott hozzánk - bemutatkozott - a Romániai Magyar YXCVBVCCXY társaság Marosvásárhelyi alelnöke. Gratuláltam neki minden malicia nélkül. Dénes kocsija mellett álltunk, épp akkor húzta elő hatalmas kabátzsebéból a Lada visszapillantó tűkrét, Mária, kicsit még szipogva a maga oldalán a sajátját - mindketten a megfelelő helyre pattintották....Ismertem a mozdulatot...Először a mi utcánkban - odaza művelték ugyanezt csak megérkezésük alkalmával...Nem értettem, muszáj volt rákérdeznem...Dénes hanyagul elővette, s megmutatta - nálunk ez szériafelszerelés... ha kiszállsz zsebreteszed, különben leszerelik....Az alelnök úr kicsit kényszeredetten , kicsit sajnálkozva sürün bólogatott...Pedig nem is volt kocsija...
- A tömeggyűlést ugyanott tartották, ahol néhány napja belelőttek a tömegbe. Dénes megmutatta a nyomait egy betonoszlopon...Micsoda erejü lövedékek lehettek ezek mit gondolsz....? Az alelnök úr is kérdőn nézett rám....Háááát nem is tudom....Voltak ezek katonák...? Ki tudja....Onnan a házak tetejéről lőttek a szekusok...gépágyúval..- kis vita következett a halottak számáról...három, vagy nyolc..? Az alelnök nyolchoz ragaszkodott - és ki tudja még mennyi....Tulajdonképpen egyikük sem volt a közelben...És mi volt még..? Hát ez...Nem elég...?- kérdezte kissé megrőkönyödve az alelnök ...Megtapogattam a lövések nyomait, s a Johannitákra gondoltam...Menjünk már tart az ünnepség. Éppen a magyar konvoj vezetője beszélt..Hátul a tömeg traktusában álltunk - már többnyire románok között...Lehet, hogy már elkészült, s ismert volt ekkor a Brian élete, a hegyibeszéd brilliáns angol változatával..."mit mondott...?..hogy boldogok a sajtkészitők.."..Csak foszlányokat lehetett hallani...és éppen úgy mint ott, s a filmbéli verekedés helyett itt is kialakult szenvedélyes vita a ezuttal azonban villanykörtékről.....Idősebb hölgyek követelték mondván - minek az a románoknak...? Már emlitettem a hatalmas bajuszos férfit, aki a kisgömböc asszonyságot nyugtatta az egyik megállásnál vigyorogva - menjen csak nyugodtan valami nagy fa mögé, a kárpátok géniusza megritkitotta a medvéket, a farkasok meg már rég éhenhaltak...Román forditásban hallgattam a beszéd foszlányait, s egyre jobban idegesitet a hátam megetti vénasszonyok követelözése. Az egyik, a kezében tartott finom csontvégű esernyőjével kopogtatta a mozdulatlan sofőr karját.....A tegnapiak sokkal rendesebbek voltak maguknál - citromuk is volt...Kár, hogy továbbmentek....Na erre csak odafordult az óriás... kik voltak itt tegnap....? Hát azok...tudja..az a másik párt...És hova mentek..?.Csikszeredára - de azok nem voltak ám ennyien mint maguk...Az utolsó szavakat már nem hallhatta a sofőr, elrohant valamerre. Sajnáltam, hogy vége a műsornak - a madárcsontú virágoskalapos picinyke asszonyság fátyollal diszitett kalapjáért adtam volna néhány villanykörtét. Bár ki tudja - hideg szelecske kavargott, s időnként nyivákoló szájába tömködte a fátylat...Nem volt túl gusztusos.....Kihasználtam a pillanatot, hogy az alelnök úr kissé távolabb társalog Máriával, s érdeklődtem ama bizonyos romániai magyar izé felől. Dénes nem hallott róla. ..Ő ugyan tagja volt valami hasonlónak, de annak élén csak elnöki poszt létezett.
- A beszédek végeztével taps - lassan oszlani kezdett a népes sokadalom, tanácstalanul kérdezgettük egymást - konvojosok - de senki nem tudott semmit.Én főbalog azt hittem, valahova odamegyünk átadunk mindent amit hoztunk és pááá....vagy csak én nem értesültem semmiről..?.Meglehet..Dr. Joó Sándor lelkész Atyám főnöke, Pasarét kedvence jutott eszembe, s a kis társaságnak szegeztem a kérdést...Melyik a legnépesebb vallási felekezet Vásárhelyen..?..Dénes, Mária meg az alelnök kutatva egymásra pillantottak...Rossz kérdés....Inkább azt kérdezem merre van egy református templom...? Na erre már rögtön volt válasz...Ők hárman a Ladával és mögöttük a Wartburg - a hátsó kerekek megint súrolták a lemezeket, szerettem volna mielőbb megszabadulni szent terhemtől, a bibliáktól...
- Fiatal alacsonytermetű köpcös lelkész fogadott bennünket, berámoltunk egy üres imatrembe mindent. Néhány románajku szomszéd is megjelent, s eszembe jutott, hogy feleségem apró csomagokat készitett, hátha átmennénk romániába. Akkor pedig egyet ide egyet oda, de szigoruan..Jusson románnak is magyarnak is....Itt vagyunk, elő a csomagocskákkal...Átadtam azokat is a lelkésznek s ő rögtön nekilátott, hogy a beköszöntött ottlévőknek kiossza. A felesége teára invitált, a pap egy kis beszélgetésre, s ekkor éreztem magam először kutyául, mert a karácsony ideje alatt ráharaptam valamire, dióhéjra talán, s elől az egyik fogam elöl letörött...Csorbacsik lettem, muszáj volt igy mennem a konvojba, s most társalogjunk....A lelkészt úgy láttam nem zavarta, igy hát elmondtam miért határoztam igy....56 októberének utolsó napjaiban tucatnyi parasztszekér állt meg a Torockó téri parókia előtt. Élelmet hoztak a Dorog környéki falvakból...Dr Joó Sándor bizalommal átvette, s a nagyterembe hordatta.Boldogan hordtunk mindent...én akkor láttam először csirkét egybesütve...A szekeresk siettek vissza, még napszállta előtt akartak hazaérni. Alig fél órát csodálhattuk a nagyteremben kirakott csodákat - mint valami vadászat utáni terűn, a sok izgalmas holmi betöltötte a teremet. Idővel Vöröskeresztes Csepel érkezett, megint rakodtunk, s két forduló után a nagyterem kiürült. A környékbeliek, akik már felsorakoztak a parókia előtt hiába méltatlankodtak, Sándor bácsi mindent megszervezett, az egész rakományt elszállitottuk a János kórházban kezelt sebesülteknek...A vásárhelyi lelkésznek tetszett a történet - sajnálta, hogy csak percekre, egy teára maradtunk. Dénesék siettek vissza a munkahelyükre, az alelnök úr viszont megkért vinném el egy fontos megbeszélésre...De várjam is meg mert nem tud semmi bizonyosat, hátha tovább kell menni. Szivesen megvártam - ekkora méltóság még nem ült a Wartburgomban, s hátha országos politikai titkokat is megtudhatok. Útközben olyan dolgokról mesélt melyek középpontjában állott, csupa helyi , meg országos probléma, érdekesek, és számomra teljességgel ismeretlenek - én pedig nagyon bölcsen bólogattam, hagytam beszélni,hátha kiderül ki is Ő valójában.
- Harmadik nekifutásunk alkalmával egy laktanyához közeledve már messziról felismertem a konvoj kb felét kitevő zászlódiszben ácsorgó teherautók csoportját. Magyar zászlókkal ékesitetten ácsorogtak román laktanya bejárata előtt......bebocsáttatásra várva.....No hiszen...Előresiettünk, az alelnök jelentette, hogy nem találja sehol a stábot....A laktanya kapuján belül fonnyadt, búsképű katonák várakoznak állitólag 3 napja nem ettek...Itt vannak a konzervek a kapu előtt, de nem engednek be - parancs tiltja - Ők meg ki nem léphetnek, mert ezt is erős parancs irja elő....Egyéb probléma is van, a magyar vezérek stáb nélkül nem is adnák...Micsoda...?Felvétel kell a nagylelküségről...?Én marha, csak úgy, egy köszönömre átadtam az összes bibliát....A főokost megcélozva ma már másodszor adtam elő a Torockó téri történetet. Néhányan már már hajlandók lettek volna, de az alelnök ujabb ötltét meghallgatva másképpen döntöttek...Mégiscsak kell az a stáb...hogy veszi ki magát, hogy elparádézunk ide a világ végére, és mindez csak úgy titokban marad...Közelednek a választások....Észnél kell lenni...Az a másik csoport tegnap, már igy is megelőzött.....
-Na jó akkor menjünk, kiváncsi vagyok arra riporterre amúgy is - hogy került az a pasas ide a nemzeti oldalra...? Rohangált szegény alelnök össze vissza, de a stábot a föld nyelte el. Nagy búsan visszamentünk a laktanyához - a placc üres - csak egy őrtálló katona a kapun belül - a mieink eltűntek....Sejtem hol lehetnek - mondta az alelnök, s ezuttal megkért ha még időm engedi szállitsam oda...Az időm természetesen engedte, szent terhem nélkül száguldott a Wartburg - a kiváncsiságom, meg szinte követelte.....Mi az Isten folyik itt...? A város keleti végében, egy családi ház előtt álltunk meg. Még a nap is kisütött - dél felé járt. Odabenn néhány ismerős arc, semmi baj elkerültétek egymást - gyertek igyatok valamit... én nem iszom, inkább kérdeznék valamit - emelkedett a hangulat - no kivele, mi a probléma...?..Csak annyi, hogy most hogyan tovább...?..az egyik al, megnyugtat - minden jól sikerült, mehet mindenki amerre lát....Nagyot jóizűekete nevet..
- És még csodálkozzak, hogy eltévedtem...? Beletapostam a gázba és mentem, mint az őrült hirtelen elegem lett mindenből - gyerünk haza - csak a két kislány sivalkodása állitott meg...Szántam őket, már semmim se volt, de legalább útbaigazitottak. Kifelé haladva, a város határán pillantottam először a benzinskálára - sárgán égett a kijelző, megálltam, hogy utántöltsek,de nem leltem sehol a marmonkannám. Már korábban találtam a kabátzsebemben 400 lejt, Dénes dugta oda, ha kell valamire -néztem a zöld bankókat, mit érhetnek...? Néhány száz méterre vöröskeresztes teherautók álltak az út mellett, leesett a nagy kő , továbbmentem, ha közöttük vannak a szőnyegtisztitók meg vagyok mentve. A Barkasnak is csak akkora motorja van mint az enyémnek, és láttam hogy három kannát is vettek. Besoroltam a sor végére, s egy nagyobb tanakodó társaság körében előadtam a problémámat....Miért nem vettél egy kannával még odaát - kérdezte valaki...Vettem,de elhagytam valahol...Hol...?..A kérdező benyúlt egy kisteherautó rakterébe és elővette a kannámat... ez az megismerem..rozsdás az alja...Otthagytad a piactéren amikor az ünnepségre mentetek...
- Repült velem a libikóka fel a magasba...aztán még vártunk egy keveset, azt mondták azért hátha jön még valaki, jobb ha együtt maradunk....Alig tettünk meg néhány kilométert, egy kisebb dombról páncélos hajtott az útra,s a löveget felénk foditva keresztben magállt. Hosszas kutatás következett, katonaruhások kutattak, kékek, aztán nagy nehezen tovább engedtek. Ezuttal majdnem húsz kilométert sikerült megtenni megállás nélkül, s ekkor valami mellékuton nagyobb udvarház előtt megállván komoly tanácskozás kezdődött. Az udvarházbeliek nem ajánlották a továbbhaladást a környék állitólag tele van kétes elemekkel. Néhányunknak tudnának szállást adni de nem mindenkinek...Valaki megkérdezte ismeri-e valaki az utat Kolozsvár felé...Jelentkeztem..ha jól emlékszem nem nagy ügy, az út amin idáig jöttünk Kolozsvárra visz...én megyek. Egy fiatalember megkérdezte elvinném e - bemutatkozott...A magyar rádió kiküldött riportere, Kolozsváron leadná amit megtudott..Akik eddig hozták inkább az udvarháznál maradtak...Jöjjön szivesen elviszem..összeállt egy kisebb csoport, nyolc tiz különböző kocsikból.
- Megegyeztünk, hogy sehol sem állunk meg csak ha magállitanak fegyverrel. Igyekezzünk minél szorosabban együtt maradni, s ha lehet tartani a százas tempót, ha sikerül estére a magyar határra érhetünk....Kolozsvárig hatszor állták utunkat fegyveresek, civilben katonasapkával a fején, a másiknak volt katona kabátja, de kalappal, igy öltöztetik valamely nagyoperettben a martalócokat. Mániákusan kotorásztak a motortérben, valami rossz tapasztalatuk lehetett ez ügyben. Mindenesetre bármennyire is lelassitottak, még igencsak világosban értünk be a városba. A riportert legszivesebben kidobtam volna féluton - kijön, illetve kiküldik és mindenről lemarad,mert fölszedett valami csajt és azzal töltötte az idejét. Engem molesztál, hogy még és még mondjak még többet - mit mesélnek az emberek, milyen a hangulat...stb...Örültem, hogy a főtéren kiszált, s végre megszabadulhattam tőle...Magam is kiszálltam hogy körülnézzek, s a közeli buszmegállóból középkorú nasszony rohant felém...Nyakamba borult, összevissza csókolt, s románul visitozott örömében - a vöröskeresztes emblémákkal teleragasztott Wartburgomat is megsimogatta, aztán visszaszaladt a buszmegállóba mert épp jött a busz, s amig láttam őket mind integettek.
- Azt hittem álmodom...Még jó, hogy a riporterem nem látta, talán félreértette volna...Világosban robogtunk kifelé a városból, már nem volt annyira biztos, hogy sikerül épségben a határhoz érnünk, túl sokan keresgéltek a kocsikban, és semmiféle papir nem érdekelte őket...A királyhágó előtt jóval már alig tudtam visszatartani magam, úgy határoztam megállok valami jól belátható nyilt terepen. A téli nap már erősen lemenőben volt - nincs tovább, pillanatok alatt teljes sötétség lesz.Hosszan indexelve megálltam az út szélén, s szinte velem egyidőben ugrott ki minden kocsiból a vezetője....Mi történt...?..Pisálnom kell uraim, s a következő pillanatban már mindannyian az árokban voltunk...Aztán a másik oldalon a hölgyek is elvégezték a dolgukat, mi egyebet tehettek - nem volt szégyenérzet egy csöppnyi sem, csak a szükség.
- Ezen a tájékon már nem igazán nyüzsögtek a mezei forradalmárok, nyugodtabban haladhattunk az este sötétjében, mig egy valódi katonai pontnál ujra megálltunk.Ezek alaposabban átnézték a papirjainkat, személyi mindenkinél volt, az útlevelektől eltakintettek, s mivel első voltam a sor elején velem kezdték a kutakodást. Szemerkélt az eső, letisztitottam a szélvédőt s leguggolva, a vizes ronggyal a lámpáim üvegét dörzsölgettem, s láttam, hogy a másik oldalon, ahova most nem jutott a katonákból, egy világos dácsia lassan gurulni kezd, alig észrevehetően, de gurult gurult, mignem hirtelen gázt adva nagy sebességgel tovarobogott. A katonák rögvest felhagytak a sorunk vizsgálatával securitate, securitate kiáltásokkal géppisztolyaikat csőre töltve,a soron következő kocsikat egy szempillantás alatt elfoglalták s a dácsia után eredtek. Három kocsit zsákmányolva tüntek el, s értetlenül álltunk a jelenség előtt...Miért kajabáltak szekuritátét, ők voltak azok, vagy akiket üldöztek...?
- Mindenesetre azonnal továbbhajtottunk Várad felé, ahol újra sikerült tökéletesen eltévedni...Egy integető magyar házaspás végül is kivezetett minket a városból, segitett a vöröskereszt jelzése el is láttak némi jótanácsokkal. Ezek legfontosabbikát ismertem, bár kissé nevetséges túlzásnak tartottam, de igaz volt. Mert a határig háromszor is megismétlődött...Amint kiértünk a városból, fiatal csinos nő integetett magyar útlevéllel a kezében....Majdnem belógott az úttest közepére, erőszakosan tolakodva, igy legfeljebb öngyilkosjelöltek stoppolnak..Szóval ez lenne az...áttértem a menetirány szerinti másik oldalra, mintegy jelezvén, hogy senki meg ne álljon..Még két alkalommal megismétlődött az eset, s végre átértünk a határon.
- Ideát már útmenti vendéglőt is lehetett találni, néhányan megálltunk, sokan továbbmentek - ittam én is egy kávét, s igyekeztem utánuk végre hazafelé.Alig tettem meg néhány kilométert, hatalmas fényszórókkal ellátott monstrumok jöttek szembe - többet foglaltak el az útból, mint szakásos, s szembejövőket hajókürtszerű pompázatos trombitálással próbálták elterelni az útból...Elképedtem...Hova tartanak ezekkel a szörnyekkel...? Nem találkoztak a dühöngő Johannitákkal...?Leszoritottak az útról majdnem az árokba, csapkodtam a kormányt és visszadudáltam a magam gyenge erejével.
- Aztán abbahagytam, nehogy már azt higgyék igy akarom köszönteni őket...Legszivesebben keresztbe álltam volna, hogy vigyék a fenébe ezt a sok vasat....élelmet hozzanak, mit akarnak a daruikkal, állnak a hidak, nem voltak katasztrófák, nincs mit menteni...éhezés van, de legalábbis hiján vannak minen ehetőnek...a média baromságokat terjeszt, de majd maguk is rájönnek...Dühöngve értem haza, s közben rájöttem hasznom volt a fennséges vonulásokból...A határt átlépve úgy éreztem aludnom kell valahol,mert baj lesz. Az emlitett kávé kissé felobott, a düh, meg ébren tartott egész hazáig. Egészen hajnalig.
Utolsó kommentek