inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Köszönöm!!!! Egyébként nem tudom melyiket vállalja szegény bbjnick, azt hiszem egyiket sem Marad a... (2020.08.22. 13:13) MMA levél
  • jose maria padilla: tiszta szívből!!!!!!!! bbjnick nem csak csúnya nő, hanem fodrász is? besz..... (2020.08.22. 12:42) MMA levél
  • inszeminator: Köszönöm Bbjnick.Rákerestem erre a névre, de valami fodrász szalon ajnlotta magát erősen. Szerencs... (2020.08.21. 21:42) MMA levél
  • Szabó A. Imre: Szívből gratulálunk! (2020.08.21. 14:39) MMA levél
  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.07.28. 10:04 inszeminator

...mer' eljön Kossuth!..újra.

      - Valami feszítő, undok türelmetlenség munkál bennem az utóbbi időben - most értem igazán Anyám korábbi szavait - hozzájuk érett az idő. Az értelmével persze már kisiskolás koromban tökéletesen tisztában voltam, de az utóbbi időkben mint valami súly a mocsárban, úgy erszkedik a gyomromban lefelé. A napi politika tenné...?

       - Ha egy fiatalabbnak padlóbeeresztésről beszélnék nem értené...Minek a padlót beereszteni, ott van az! Mindig is ott volt....Pedig nagyon is be kellett ám, rögvest  súrolás után, ha megszáradt. S aztán jött a vikszelés. Na ez is micsoda egy otromba kifejezés. De a padlót vikszelni kellett, egészen addig amíg valaki fel nem találta a csiszolást. A csiszolás után a lakkozást, s minden ami addig létezett, azonnal semmivé lett. De addig...? A húgom kicsi volt, alkalmatlan a padlóval kapcsolatos feladatokra, az öcsém is. A nővéremnek nem állt jól. Maradtam magam, a súroló, a beeresztő, meg a vikszelő. És persze mindeközben ábrándoztam, olvasgattam, s ha Anyám belépett a szobába elrémült.....Hát mit csináltál eddig édes fiam...? Igyekezz az Istenért eljön Kossuth mire végzel...! Vagy  más ügyben mást sürgetve, nógatva sok sok változatban, de a vége, a nyomaték mindig ugyan az .....mer' eljön Kossuth!

       - Ha manapság körülnézek, hányféle vánszorgó tessék lássék dologra vághatná rá - igyekezzetek, szedjétek össze magatokat - mire vártok...? Lassúak vagytok, töketlenek, ostobák, eljön Kossuth' mire nagy nehezen végeztek a rátok bízott feladatokkal.

       - És addig..? Debdeceni Nagyapám is nálunk lakott egy időben. Nyugdíja nem volt, szégyelte, hogy a bankvilág középső köreiből idáig süllyedt. Anyám amikor kenyeret vágott a vacsorához megkérdezte:..vághatok Apukának is...? Egy kastélyszeletet lányom...- volt a felelet, s Anyám ekkor egy lehellet vékony szelet kenyeret tett elé. Nem volt még korántsem Wellnes, se tudományos táplálkozás, legfeljebb néhány Bicsérdista lézengett, és hirdette bánatos képpel az igét. Az iskolában azt tanultuk, hogy a burzsuj, meg a gróf, meg a kulák, jajaj, ezek mind mind felzabálják a jövőnket, az egész országot, a világot, mindent, mindent...

      - Nem értettem a kastélyszeletet. Valamiféle vidéki megfigyelés lehetett, amit ilyen helyeken szolgáló parasztlányok vihettek haza. Nem ám a zabálást jelentette, inkább a választékosságot. No persze kastélyszelettel nem is lehetett aratni, de nem is erről volt szó.

       - A,...."mer' eljön Kossuth", és a "kastélyszelet", lassan ugyan, de közelít egymáshoz. Nem választékosságból. Kényszerűségből. Csakhogy akkor már nem kastélyszeletnek hívják. Knut Hamsun könyvet is írt a témáról Éhség címmel.

       - Hamvas Béla pedig eképpen méltatta 1921-ben:

       Knut Hamsun művész. Élete különös, fordulatokban gazdag. Egyáltalában nem mindennapi, még a művész-életek közül is kiválik. Mindent megpróbált ebben a modern világban. Norvég származású halásznak a fia, iskolába nem járt. Volt szénhordó munkás, cipészlegény, iparos, halász, földmíves, újságíró. Megunja otthon az éhezést, kapja magát: elutazik Amerikába. Belevegyül a tömegbe, a nép munkáját végzi s egy percre sem pihen. Majd elzárkózik és évekig él egyedül. Ráfeküdt az élet toronymagas hullámaira, dobatta magát a szenvedélyekkel; pihent csendes tengeren és bámulta a sötét és viharos kéket – a tengert és az eget. Járkált rengeteg őserdőben, végetlen mezőségeken, felhőkarcolók között, s New Foundlandben halakat fogott három esztendeig. Első regényét, az „Éhség”-et papírrongyokra írta. Ez a regény tette a nevét világhírűvé. De, habár ez minden anyagi gondját elvette, – ma is úgy él, ahogyan megszokta. Az egész világ az övé. A norvég telet a szabadban tölti, pénz nem kell neki, asszony sem. És mindig dolgozik. Nemrégen megkapta a Nobel-díjat.

Forrás:* Eredeti megjelenés: Nemzeti Újság 1921. júl. 1., 1–2. o.

     - Húsz évvel később, 80 éves korában belépett a náci pártba, pedig a Quisling kormányt szolgálni nem lehett nagy dicsőség. Valószínüleg únhatta a tökölődést, gyors eredményt akart látni, melyre a náci párt tett ködös igéretet. Hogy végül is csalódott-e, nem tudhatom. Anyám sürgető hangját azonban naponta hallom..."Igyekezz fiam, mer' eljön Kossuth."

     - Kossuth, nem fog eljönni soha - tudom - de az Éhség' már jelen van és egyre terjed. Az igény a gyors és alapos megoldásokra pedig éppen ugyan úgy. Egyre népszerűbb idősek és fiatalok körében, és egyre növekszik a feszültség.

     - Mondanám, ha meghallanák és egyáltalán érdekelné őket, a mindenttudókat, a hatalmasokat...:...Igyekezzetek, mer eljön Kossuth!

8 komment


2009.07.16. 14:06 inszeminator

Caracalla thermái...

 

 

         Árajánlatot kértem egy utazási irodától - jó ideje már - s azóta fenn lehetek valamiféle listájukon, mert csak jönnek és jönnek a legkülönbözőbb levelek, hogy ide meg oda kéne elutaznom, válasszak... Nem mindet törlöm, van amit megnézek, leginkább a Rómaiakat, mert valahogy túl erős szinekkel és indulatokkal él bennem a római utam, szeretem feleleveníteni. Hamar elvesztettem az odatévedő külföldi áhitatát, semmi csodálni való nincs ebben. Mindig is itt éltem, illetve itt is felváltva más olyan városokkal, ahol nem érzi magát idegennek az ember. Rengeteget buszoztam éjjel és nappal egyránt, és a néhány nap alatt nem mentem be egyetlen múzeumba se. Ezt csak megjegyzem minden büszkeség nélkül. Fotóztam a várost lehetőleg oldalfényben, azaz késő délután amikor a fehér márványok vakítón világítanak, Róma fenyői sötétzöldek és egyiptomi vörös a romok többsége, még a Colosseum felső része is. Éjjel szinesek, főleg ázsiaiak között zötyögtem hazafelé akik álmosan, egymásra borulva szundikáltak, vagy motyóikat szorongatták és üres tekintettel bámultak maguk elé. Róma számukra csak munkaalkalom, megélhetési ottlét semmi más.

         És ahogy jönnek az ajánlatok és némelyiknek utánaolvasok, és ahogy jönnek a napi hírek és jön az ujság és ömlik a sok habalaty a tévéből rádióból, és némelyeknek ezek közül is utánaolvasok - keverednek, furcsán kavarognak, rávetülnek egymásra jelenek és múltak, és néha egészen jól szórakozom.

        Rómában ezeréves múlt maradványai között járkálva viszont kifejezetten dühített az a pitiánerség, hogy nálunk pénzt szednek minden apróságért. Nemrég kalauzoltam különböző helyeken idegenajkúakat, láttam rajtuk, hogy nem ehhez vannak szokva. Inkább lemondtak sok mindenről, menjünk tovább, mondták. Én meg elmeséltem mit is láthattak volna odabenn, és szégyeltem magam. Kivétel persze a Széchenyi fürdő bármely év és napszakban. Megérkezés után legutóbb is, amikor a másnapi program felől érdeklődtem, csatakiáltás szerű Szecsennyííí volt a válasz.

               Egy ilyen alkalommal jött szóba Caracalla fürdője. Azon kívül, hogy Rómában van, nem sokat tudtam róla. Szép nagy többnyire üres térség, egy csinosabb pláza épp elférne a közepén. Nem is értem miért nem adják el valakinek...Parkolónak is lenne hely bőven...Párizsban is hatalmas üres térségek vannak, és az emberek csak ülnek a közepén és beszélgetnek...Ki érti ezt? Épp a napokban került elő Caracalla fürdője' az utazási irodám ajánlatában, hát gyorsan utána néztem a wikipédián:

    

Caracalla római császár, Septimius Severus és Julia Domna idősebb fia, szül. Kr. u. 188. április 4.Tulajdonképeni neve M. Aurélius Antoninus Bassianus, a Caracalla nevet gúnyból kapta a caracalla nevű, egészen a bokáig érő gall hadi köpenyről, amelyet előszeretettel viselt.

      Atyja, aki 196-ban caesarrá s két évre rá augustussá nevezte ki, ifjabb testvérével Getával együtt magával vitte a britanniai hadjáratába azon reményben, hogy a háború a két testvér kölcsönös gyűlölködését le fogja lohasztani. Alig halt meg azonban Septimius Severus, 211-ben Eburacumnál s a légiók mind a két testvért kikiáltották császárukká, a küzdelem kettőjük közt élet-halálra kitört. Caracalla, miután az ellenséggel szégyenletes békét kötött, visszatért Rómába s itt öccsét anyja karjai között leszuratta; vele együtt összes hívei (állítólag 20,000) halálukat lelték, köztük a hires jogtudós, Papinianus is, mert vonakodott Caracalla testvérgyilkosságát a szenátus előtt védelmezni. A hadsereget gazdag ajándékokkal engesztelte ki. Általában mindent elkövetett, hogy a katonák bizalmát biztosítsa magának. Egyebekben is hű maradt az atyai hagyományokhoz. Atyjától örökölte a katonai hajlamokat. Eszményképe Nagy Sándor volt, háborúi azonban, amelyek érdeklődésének egyetlen tárgyát képezték, egyszerűen rablóhadjáratok voltak. Rómában rövid időközökben fordult meg, mindannyiszor másokat zsarolt és vagyonukat elkobozta, hogy a hadsereg követeléseit kielégítse. Azon nagyfontosságú intézkedése, hogy 212-ben a birodalom összes szabad születésű lakosainak polgárjogot adományozott (Constitutio Antoniniana), szintén csak újabb pénzforrást volt hivatva számára nyitni, amennyiben ezentúl a tartománybeliek az addig viselt terheken felül még a polgárok adóit is tartoztak fizetni (melyeket 5%-ról 10%-ra emelt). Egyébként egész uralkodása alatt egyebet sem tett, minthogy hadserege élén a provinciákat járta. Előbb a Rajna és Duna mentén a germánokkal és alemannokkal harcolt, minden eredmény nélkül. Ezután Kis-Ázsiába ment át, hol Nikomédiában és Antiochiában huzamosabb ideig tartózkodott. 215-ben Egyiptomban járt. Alexandriában a lakosok csipkedései annyira dühbe hozták, hogy iszonyú vérengzést vitetett véghez. 217-ben visszatérve Ázsiába, színlelt házassági ajánlatával benyomult a pártusok birodalmába. IV. Artabán pártus király lányának kezét kérte meg, ezzel az árulással sikerült átmenetileg győznie és a gyors visszavonulás közben fosztogatnia. E győzelem után a Parthicus nevet is felvette.

Caracalla denariusa

 

     Rövidesen nagy pártus sereg készült vele elszámolni, még mielőtt ez megtörténhetett volna, 217 április 8-án azonban Edessza és Carrhe között Opellius Macrinus, a pretoriánusok prefektusa meggyilkoltatta.

     S, hogy mindez miért éppen most jut az eszembe? Az ajánlaton kívül nem sok aktualitása van. Ha csak a 229-eket nem társítom hozzájuk, kiknek az új vezér pajzsra emeltetése már nem is tetszik annyira, már mindenféle baj van körülötte, még antiszemita "felvetései" is vannak, szóval  kifejezetten gyűlöletes. Le vele...!

     "Alig halt meg azonban Septimius Severus, 211-ben Eburacumnál s a légiók mind a két testvért kikiáltották császárukká, a küzdelem kettőjük közt élet-halálra kitört. Caracalla, miután az ellenséggel szégyenletes békét kötött, visszatért Rómába s itt öccsét anyja karjai között leszuratta; vele együtt összes hívei (állítólag 20,000) halálukat lelték, köztük..."

      Tulajdonképpen egyszerű dolog a politika, most azonban túlkinálat van belőle, és a belőlük éldegélő politológusokból nem különben. Túllontúl zajosnak tűnik a levelibékák, illetve mit is beszélek - madarakról van szó - az apró szárnyasok rikácsolása is. Namármost - ha tovább folytatjuk a játékot érdemes elkondolkodni, milyen lépesek következhetnek...? A madarakról persze mi más juthatna eszembe, mint az utolsó római császár a Nagy Romulus, aki Dürrenmatt szerint tyukokat tenyésztett és a tojásaikat számlálgatta.

       Aztán vesztére jött Odoaker és eltűnt a római birodalom. S mindez miért...? Dürrenmatt is csak utólag bölcselkedik:

"Holtbiztosan tönkremegy az a modern állam, amelyben nem viselnek nadrágot. Hogy a germánok nadrágot viselnek, és oly bámulatos előrehaladást érnek el, mély törvényszerűségre utal... a napnál világosabb ez az összefüggés. Róma a beözönlő germán hordák ostromának csak nadrágban állhat ellen!" (Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus)

 

      Ami pedig Caracallát illeti:

      "Rövidesen nagy pártus sereg készült vele elszámolni, még mielőtt ez megtörténhetett volna, 217 április 8-án azonban Edessza és Carrhe között Opellius Macrinus, a pretoriánusok prefektusa meggyilkoltatta."

        Jahhh, na azt azért mégsem. Azt hiszem ősszel visszamegyek Rómába. Nyugalomra vágyom. Leülök majd a Tevere partján vacsorázni szemben az Angyalvárral, mint legutóbb, bedugom a fülembe azt a modern kis vackot ami zenél, és meghallgatom a "képáriát" teljes hangerővel. Senkit sem fog zavarni a környező asztaloknál, és majd mosolygok hozzá.

https://www.youtube.com/watch?v=LbE4PYyJKKE

 

 

     

 

 

 

6 komment


2009.07.13. 13:55 inszeminator

BÉÉ hadnagy (szerkesztés) A gascogne-i legények...

 

A gascogne-i legények… 
 
        Azt hittem közröhej lesz ebben a környezetben éppen  a Cyrano verses micsodájával előhozakodnom, mert minden történetből kifogytam már, s kezdtem hosszadalmasabbá,  regényesebbé szinezni még szegény ártatlan Jókait is.
Meglepett mekkorát tévedtem. Tarolt a verses, szűnek – szívnek – kebelnek, meg a satnyulón sóvárgó értelemnek oly kedves és szinesen édes-bús romantika. A fene gondolta volna. Kossuth, aki korábban még jobban eszénél volt, úgy vélte van valami szemérmetlen áthallás a szerelmes történetben, de egyáltalán nem baj.
Nem tudom mire gondolt. A franciák nem tehetnek semmiről. Jókat vigyorgott a szerinte jópofa klapanciákon, de ráhagytam, nem vitatkoztam vele.
Tudtam, éreztem hatással van rá, de legfőképp azokra hatott akik mindig készek voltak valami újat megpróbálni, akikben még volt valami – még nem kérgesedtek csontszáraz zörgő emberi tokká. Mert a romantika kéremszépen komoly és veszedelmes, és épp oly nehezen írtható, mint a tyúkszem.
Vitaminhiányban szenvedtünk – a bőrünk ráncosra nyúlt, vagy feldagadt és úgy maradt – s a hirtelen gennyedő ocsmány puffadások, melyekre legalábbis kötés vagy valami ellenszer kellett volna, vészesen szaporodtak, de Cyrano de Bergerac a költő, s párbajhős csillagász, Le Bret, Christian – Castel Jaloux és persze Roxán társaságában ki törődik az efféle apróságokkal…?!...Álmok, bolond képzelgések…Csodák a koszlott falak között…Ugyan már, nem kell odanézni!
A díszletek amúgyis mind mind odabenn vannak, mindenki magában hordja, s maga rendezi kedve szerint. Roxane szép és szőke és persze minden körülötte forog…
Jajj egy szép szőke, aki - mi kell még több egy tizenéves elzárt kamasznak, kit még egyéb belső vívódások is vadul gerjesztenek, s akkor még a jól csengő rigmusok, s a kellően eltalált szavak, melyek minden bóditó párlat finom gőzeinél is jobban bolondítanak? A gascogne-i legényekben kicsit mindenki magára ismert ez csak természetes - a termetes Kossuth pedig mi más lehetne, szakasztott Castel-Jaloux – csak rá kell pillantani, igazi kapitány.
 
S, ekkor Irakban kitörött’ és győzött is az a váratlan forradalom. A fenébe is! Számunkra éppen a legrosszabkor, s mostmár magam is attól tartok, igaza lesz az egykor még víg kapitánynak’ aki mostanában csak busong és gyakran kötözködik. Beletörődőn is tud bántó lenni. Jó, jó elismerem - mondja – elég a süket dumából, inkább mondd el az orr-monológot…! ( Utálom az orr-monológot...)
Jó hecc volt ez a Cyranósdi egészen mostanáig, ám úgy látszik ennek is vége. Mint sok egyebet, meglehet ezt is pocsékká zúzza az iraki forradalom. Némely helybéli következménye legalábbis.
Igazán sajnálom, mert jó volt, szép volt, érdekes volt, s most Castel-Jaloux fáradt és kiábrándult, a szavát is alig hallani.
Nem úgy a gascogne-i legények - az egyszerű közkatonák. Még pislákol valami odabenn.  Érdemes olykor kissé megpiszkálni a parazsat. Mondom újra, ha már nagyon szorít ott legbelül, s néhány könnyű strófa mindig megvigasztal…:
 
…Ezek a gascogne-i legények,
s Castel-Jaloux a kapitány.
Hazug és hős bennük a lényeg,
Ezek a gascogne-i legények!
Nemesek mind, szörnyű szegények,
De a lelkük büszke vidám!
Ezek a gascogne-i legények,
s Castel-Jaloux a kapitány…!
 
BÉÉ hadnagy, Máán kíível vagy/Baghíra’ főtörzs, s a Hosszú, a nyomorult buzeráns, meg a Lenines’, s a készenlét mindahány brutális barma mehet itálijába’. Irakban kitört a fóradalom…? Kit érdekel? Nincs is olyan ország – csak kitalálták, mert még mindig tele a kincstári nadrág.
Ezek a gascogne-i legények, s Castel-Jaloux a kapitány. Giccs, vagy mégsem az…? Jól hangzó klapanciák…? Kis hiusággal vegyített önámitás...? Szerb Antal…? Meghalt szegény, gyerünk tovább…:
 
Gém-lábu sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán…
Szól róluk a hír, meg az ének…!
Gém-lábu sasok, csodalények…
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán…!
Gém-lábú sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán…
 
Mint bősz dobogó hadimének,
Úgy járnak a harc piacán,
S neki vágnak a kard tömegének,
Mint bősz dobogó hadimének!
A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz dobogó hadimének!
Úgy járnak a harc piacán!
 
Egykoron legalább is. Mint az tudnivaló, de nem mindenki tudja. Ám korántsem hadiménként – inkább csikó gyanánt, vígan prüszkölve, tankok acélszörnyek, egyebek ellen, de itt szó se essék hasonlókról…! Beszéljünk másról!
Budapestről semmi esetre se, vagy ha nagyon muszáj, csak óvatosan. Mindenki tudja, hogy Magyarország fővárosa…Ahol a Corvin nevezetű moziban csupa jó filmet adnak…Csak úgy dől a nép..Nem hiszed…? A legeslegjobb szovjet filmeket – a Jégmezők lovagját például, amit négyszer is láttam, meg az „Egy igaz embert” is aki lábak nélkül táncol a film vége felé…Nem, nem nő ki neki, csak kap szép újakat fából a pártbizottságtól.  Perecet ne vegyél soha a Corvinban, mert beletörik az egész fogsorod. Vannak ilyen veszélyes mozik máshol is.
A Széna tér…? Ja igen, az is mennyire megváltozott, a piacot már régesrég elköltöztették. A piac helyén most valami más van, és oldalt metro is épül – földalatti vasút – igazi látványosság, nem tudtad…? Átellenben az Ostrom utcán jutsz fel a várba. Meredek utca, onnan próbáltak kitörni a németek az ostrogyűrűből. Hát ráfizettek, nem mondom…sok érdekes hely van ebben a városban – egyszer érdemes lenne őket összeszámolni
A „sárga csikóról” itt mintha senki sem hallott volna, mégis jelen van, folyvást nyerít, de feleslegesen várakozik. Képtelen akcióba lépni, senkit sem képes elragadni, s ez tetszik nekem. A nagyok’ odafönn könnyebben lépre mentek, s csodálkoztak, ha széles, olykor dicsekvő mesélőkedvük megtetszett a nyerítő jószágnak. Vissza is röpítette őketegy újabb tárgyalásra, ám az itteni viszonyok sokkal keményebbek. Még a notórius fecsegőkön is sajátos szájzár díszeleg.
…hol sebesültél meg…?...nem is tudom. Valahol a belvárosban…? Áá, arrafelé sohasem jártam, a szüleim nem is engedtek volna…Na persze, mert te szabályosan elkéreckedtél, ne röhögtess…Mondtam már beszéljünk másról, a falnak is füle van,….Francia apácákról, vagy a pingvinekről, az örök hó birodalmáról….Mindegy…utálom a jeget. Hideg.
 
Most itt pihen bénán az egykor víg karaván….Legalábbis töredéke, mely itthon ragadt, talán várt valamire. Amiről néha mégiscsak szó esik csupán földrajz. Semmi más, s ezt még azok is tudják akik szerint a kihullott hajszálak úgy tapadnak a testre mint apró palánták és attól szőrösödik az ember háta meg a melle…Hát ilyen egyszerű…Nem tudtad pupák? És aki ezt képtelen felfogni, gondolkodjon el kissé, miért nem szőrösek a kisgyermekek…? Hát ezért…Na ugye, ugye…
 
….A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz dobogó hadimének!
Úgy járnak a harc piacán…!
 
...trallala…és hiába sunnyogtok, és az ebédünk felét hiába adjátok az őrség disznóinak – egyék – zabálják, hízzatok rajta – mert ti is tudjátok és mi is, hogy mi vagyunk a gascogne-i legények kipirult arcunkkal, sárgán vicsorgó puffadásainkkal és láztól ragyogó tekintetünkkel…s Castel-Jaloux a kapitány…Úgy bizony! Vagy valami egészen más…
 
BÉÉ hadnagy szerint – címeres huligánok – akik szétlövöldözték a fővárost. Ő persze tudja. A Hosszúnak’, ennek a nyavalyás buzi őrvezetőnek is van véleménye, mert ő aztán mindenről értesül. Kukkol éjjel nappal – odanőtt kívülről a cirkli üvegéhez, s közben mint mondják, fojtott nyögdécseléssel önnmagát hergeli.
…Gúnárok kifelé, ezt kiabálja fennhangon, mert gémlábú sasokat mégsem mondhat, az túlontúl precízen hangzana. Leleplezően pontos, és büszke a teljesítményére, jól kitalálta…
És követői is akadnak – szánalmas férgek, olyanok, akik bármibe szívesen belerondítanak. Castel-Jaloux sem tetszik nekik, mert szerintük valamiféle asztalos lehet. A zsaluból, meg a zsalugáterből jönne ez a fene nagy elméncség. A karácsonyi dalocskához hasonló, ahol „mennyből az angyal leesett nyakkal”…Ez sem akármi. Ez már művészet kéremszépen…
 
Okosabbak és sokkal szebbek szerint, valóban a kalandos nép remekének született ez a víg karaván – csikók, nyeretlen süvölvény népség, de „ Vidáman jártak, keltek a harcok piacán”.
Elfelejtették volna? A körülmények lelket fojotgató , testet nyomorgató szorítása lenne…? Mi ez a béna csend…? Hol van a víg karaván…? Szétszéledni látszik…a közöny homokja szitál felette lassú, sandásn számítón hideg türelemmel.
 
Cyrano de Bergerac urat módfelett tiszteltem, és mindazt kivülről fújtam amit Rostand mester után Ábrányi Emil tüneményesen a szájába adott, kivéve persze az orr-monológot.. Ezt már jónéhányszor megbeszéltük...Ismerem, tudom kivülről, de nem szeretem. És nem is akarom szeretni, mert ebben a környezetben a felét sem értené senki. Célzások, utalások, ki az a Priamosz…? Hagyjuk. Nekem túl sok, kissé erőltetett is és feleslegesen hosszú. Csupa póz, ripacskodás, mert ott van a nő…
„….ezek a gascogne-i legények,
s, Castel-Jaloux a kapitány…” – mennyire más ez a harsány büszke kiáltás – figyelni kell rá – nem nyavalygás, önbizalmat ad…Mert mi vagyunk a gascogne-i legények, a gámlábú sasok, csodalények, ki más…? – s ezt innen üzenjük ebből a mocskos zárkából, hű csatlósaoinkkal, gascogne-i bolháinkkal egyetemben, és jó lesz, ha ezt mindenki tudomásul veszi.
Kossuth ismerte a véleményemet – és szándékosan kérte az orr-monológot, mert bosszantani akart. Ej Castel-Jaloux vigyorgó kapitány, eleddig meg sem kiséreltáél hasonlót – korábbi képedhez nem illett szándékos ellenkezés. Provokáció még annyira sem. Ilyenkor persze úgy tettem mintha nem is hallottam volna és más szövegbe kezdtem, olyasmibe, mely nekem is és másoknak is sokkal jobban megfelelt. Mint:
 
„…a kezdő mondat első negyedét,
éles kardommal vágtam volna szét…
mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de, hogy másmondja azt nem tűröm el….
 
Ez igen, ez tetszik mindenkinek…Ez pontosan így történik idebenn is – mert semmi új nincs a nap alatt:
 
…először is tovalebben lenge
Bájjal kalapom..
Majd köpenykém tán még szebben…
És a szablyám megkapom.
 
…vígan kel föl a napom,
úgy is száll le vígan békén…
mert előre mondhatom, hogy
megdöflek a versem végén…
 
…kis pulykám légy biztos ebben
felnyársal vasdarabom,
nemsokára véred cseppen
készen áll már a csapom….stb
 
Szóló a vécében. Korábban máshol, más időkben párbajnak, duellumnek nevezték ezt a tevékenységet – mint fenntebb. Úri dolog. Ebbe nincs és nem is lehet beleszólása senkinek. Kivéve a felsőbb hatalmaknak, melyek éppen úgy büntetik ha megtudják, mint annakelőtte tette a bíboros.
Zárkabéli bunyó…? Kit érdekel…? Bőven van belőle, tán sok is. Közönséges, majdhogynem parasztos buzgólkodás. Nincs benne semmi felemelő, bárki belebonyolódhat, s tán jobb is ha megoldja az aktuális helyzetet.
A szóló’ valami más. Izgatott különleges emelkedettség kiséri. Kizárólag a küzdő felekre tartozik – látványosság – program amire készülni kell, olyasmi mint egy különleges fontos randevú. Nyilvános persze és véresen komoly. Múltszázadi elődeihez képest persze mégis más. Sok a különbség. Más a helyszín, s az időpont is keményen rövidre szabott…Ez is nagyon fontos…
Leginkább az esti folyosómosás ideje jöhet szóba, mert a vízhordás, a kiblik üritése és a két folyosó felmosása akár negyedórát is igénybe vehet..Épp megfelelő az ilyesmire. Az őrség figyelmét másfele terelni pedig semmiség.
 
Nincs hajnali köd a klastrorom melletti liget fái közt – cilinder sincs, sem vidám madárcsicsergés és lovak sem prüszkölnek a földet kapálva.. Kátrányfal van és a klór metszőn orrfacsaró tolakodó szaga, mely hiába erőlködik, képtelen elnyomni az egyéb különlegességeket. Jobb lenne valóban a hajnali madárcsivcsergés, s a lassan felszálló köd lovakkal a liget fái között, de ez legalább nyilvános.
Ajtó nélküli fülkékben, kopott vascsészék peremén, letolt nadrággal guggolók vigyorgó sora – egyféle páholy ez is – és egyik fél sem kántál szonetteket…Modern idők…Szidtad az anyámat…?
 
A Magyar Néphadsereg színházában – az egykori Vígben – adták a darabot, elképesztő sikerrel. Apai nagyapám picinyke szerepének köszönhetően, lépcsőn, vagy pótszéken, de annyiszor láttam, hogy végül kivülről fújtam még Roxán, meg Ragueneau, a pékmester szerepét is.
A Kreml toronyórája c. darabhoz nem kellett pótszék, inkább teméntelen sok katona vattának, mert a Lipótváros úri közönségét kevésbé érdekelték az ideologikus műszaki problémák. Katona, remdőr bőven volt – járjanak a szinházukba – a kultúrát terjeszteni kell.
Kossuth hangulatváltása érthető volt…Sok az a nyolc év. Mintha most ért volna a tudatáig. Nincs mese le kell tölteni. Az volt az érzésem ezen töpreng naphosszat, más már nem is érdekli. Fél az elkövetkezendő évektől – ha ez így megy tovább, és nem lesz valami amnesztia…
…öregember leszek …érted? – ezt súgta egy este takarodó után…Takarodó után nem szabad, nem is ajánlatos beszélgetni, mert könnyen elérzékenyül az ember. Még jó, hogy az udvarról felhangzik időnként a kijózanító éles kiáltás…Állj – ki az..? Tovább…!
….aludj! Ne gondolj másra…Majd holnap megbeszéljük….És persze tudjuk, hogy se holnap se máskor nem fogunk beszélni róla…Minek? Szégyeljük talán – vagy jobb titokban tartani az érzéseinket..? Ragaszkodunk valamiféle suta látszathoz?
 
Becsei új jövevény volt. Ő volt az iraki forradalom másik érintettje. Átalakulása gyorsan, mindenki meglepetésére történt. Engem is meglepett, mert megszegte az íratlan, hallgatólagos szabályt – talán mert újoncként kevésbé érzékelte, hogy a nagy dumák és fellengzős nagyzolások mögött a beszélő mindig szükségképp rejtve marad. Úgy bújik el a történetben, hogy róla igazából semmi fontosat nem lehet megtudni. Minden csak látszat – te elhiszed amit én mondok, és én elhiszem amit te akarsz elhitetni velem. Szent a béke..a fontos tulajdonképpen az, hogy mi lesz vacsorára…
Jól elvagyunk ezzel – erre jön ez a hallgatag visszahúzódó ismeretlen Becsei és magától beszélni kezd…Mit akar ezzel…?
Díszruhája egyre csak porosodik, mert senki sem keresi, ahogy az intézetben sem kereste soha senki. Egy fiatal nevelőtanár esténként verseket olvasott a félvad csürhének – jókat röhögtek – később Becsei felírt néhány sort az ágya fölé. Baj lett belőle.
Az igazgatónő levétette – mással – Becsei nem volt hajlandó megtenni. Úgy érezte minden szava igaz…”nincsen Anyám, sem Apám sem Istenem, se hazám…” – mi a baj ezzel? Úgy érezte róla szól
Aztán valami érthetetlen történt és sokan eltüntek az intézetből. Bolyongott az üres szobákban, sokat beszélgetett a fiatal tanárral, aki egyszercsak magával vitte Pestre egy teherautó tetején. Felkelőknek szánt krumplival volt megrakva a teherautó, hideg volt, szúrós eső csapott a képükbe, de boldogok voltak. Kisebb csoport ült dideregve a zsákokon, olyanok aki a saját szemükkel akarták látni az eseményeket. Becsei mámorosan járkált az idegen városban, ahol utcasarkokon osztották a magukkal hozott élelmet, és üres kapualjakban húzták meg magukat ha lövöldözés folyt a közeben. Jó kedvű volt, beszédes, mert az intézet komor levegője után szabadon lélegzett és gyönyörködött a bizakodó mosolygós arcokban.
Néhány nap múlva a tanár úr fejlövéssel feküdt egy kórház fűtetlen, rideg folyosóján. Becsei ijedten kuporgott a priccsszerű ágy mellett és nem akart hinni az időnként odatévedő orvosnak.
Nyugodtan menjen haza – mondta az orvos – már nem tér magához. Ő azonban tovább kuporgott s szinte felkiáltott izgalmában amikor a fiatal tanár néhány pillanatra mégis felébredt. Gyönge mozdulattal magához intette, s néhány halk szót suttogott lassan erőtlenül…
…volt néhány szép napunk… és most fáradt vagyok…Nagyon fárdt…! Becsei tisztán értette a szavakat, de csak ezeket, mert ezeket még érthetően mondta. A többit, valami fontos üzenetet már nem értette, és azt sem ,hogy kinek… Várt..Ült a jéghideg folyosón csendesen, nézte a nyugodt kisimúlt arcot, a picinyke, kicsit gúnyos mosolyt a szája szegletében, és észre sem vette mikor halt meg a tanár úr.
Néhány nap volt az egész…Semmiség. Alig kezdődött máris vége. Félelm gyötörte, hogy mindez majd elmúlik nyomtalanul. Járkált az ismeretlen városban – romos kupacokban turkált, és egyre bujkált a pufajkában kutakodó fegyveresek láttán. Kóbor kutyákkal találkozott, akik hasonlóképp céltalanul járkáltak a szemerkélő esőben és szinte irigyelte őket. Nekik elég volt egy kisebb odú hasadék a romok között, hogy meghúzzák magukat. A körút tájékán egy pocsékká lövöldözött ház maradéka mellett széttaposott iskolatáskát talált, benne egy használható, alig megkezdett füzettel. Vonalassal. Néhány törött ceruza is kínálkozott az íráshoz, és lázas buzgalommal nekiállt, hogy mindent lejegyezzen.
„Volt néhány szép napunk” – 1956 novenber 7. – ezt írta címnek legfelülre. Kicsit meglepődött a dátumon, de folytatta. Gondosan leírt mindent amivel a nagyvárosban találkozott, mindent amit a tanár úrral átélt, mert az ő emlékét akarta megőrizni..
Nem sejtette, hogy a saját vádiatát írja lázas buzgalommal. Négy évet kapott krumplilopásért – s még szerencséje volt.
 
Lopva körülnéztem – milyen hatást keltette Becsei önként feltár története? Még soha nem beszélt magáról – meglepett vele. Lassan fél éve voltunk együtt ebben az átrendeződésben és szinte semmit sem tudtunk egymásról. A sárga csikó,a lehetséges vamzerek, a jobb félni, mint nyitott szemmel falnak rohanni…
Most láttam mennyire gyáva, visszahúzódó szarrá lapított az ittlét mindannyiunkat. Vagy csak alkalmazkodunk a szorító helyzethez? Tudom, a cserék, a változások éppen ezt szolgálják, hogy a szükséges bizonytalanság örökké fennmaradjon. Nincs barát és nincs ellenség sem, a napok szétfolynak üresen nyomtalan.
Még azt a nyomorult szót, hogy forradalom, még azt is vigyázva ejtjük, talán már ki sem merjük ejteni a szánkon. Minek…? Castel-Jaloux folytonos félálomben, és hol tekereg az egykor víg karaván…?
Talán ezért volt nyugtalanitó EMM hadnagy győzelemittas kijelentése. IRAKban kitört a forradalom….Így is lehet? Hányféle van? S ez most vajon melyik éppen? És hol van Irak, és mi közünk hozzá? Létezik egyáltalán?
Becseit felrázta az iraki forradalom – legalábbis eszébe juttatta a másikat. Most már tudom – mondta – ahol mi jártunk, az volt az igazi…És jó volt - megérte azt hiszem… Nyugodtan, félelem nélkül és természetesen használta a szót, szinte irigyeltem érte.
Biztos vagy benne…? – próbálkozott óvatos ellenvetéssel Kossuth, s ez nem volt meglepő, mert most is a ló másik oldalán tartózkodott sötét pesszimizmusában.
 
Nem mondtam senkinek Szerb Antal véleményét Cyranoról, mert nem volt fontos. Most mégis eszembe jutott az utolsó mondat, melyet a „Világirodalom története” c. kötetében a darabbal kapcsolatos izgatott kutatkodásom során találtam. Becsei története juttatta az eszembe, s kissé elszégyeltem magam…
…giccs, de gyönyörű – ezt írta.
 
A váratlan kitárulkozást zavart csend követte. Őszintén felszabadultan beszélt – talán éppen emiatt. Újra átélte, hogy tartozik valakihez, és azt is hogy örökre elveszti. Mintha most ébredt volna rá, mi és hogyan is történt..És hogy hol is van tulajdonképpen…? És mi lett volna ha nem örökíti meg a fiatal tanár utolsó napjait..? Minden más lett volna – persze…mert akkor nincs mit megtalálni, nincs mit érdekesnek találni, tovább kutatni, és így tovább. Együtt mentek, és együtt érkeztek ide. Mert az ő története is itt ért véget.
Újra kell kezdenem mindent – mondta tűnődő mosollyal, aztán vidáman felnevetett. Nem lesz könnyű – figyelmeztette szárazon Kossuth – nem szeretik az olyanokat akik éveket ültek fegyveres krumplilopásért.
…nem baj, csak fél-cigány vagyok, és tavaly is jeles voltam.Tanulni fogok…
Nagyparaszt szigorú szemekkel méregette…- mit pofázik ez ilyeneket? Kell ez nekünk? Még baja lehet belőle, ostoba fajzat.
 
Becsei nem hallott még a sárga csikjóról, s nem tart a vamzerektől. Nem is érdekli semelyik sem, csak a vállát vonogatja. Azt mondja túl van már mindenen – semmi sem számít. Az a néhány év gyorsan eltelik, lesz elég ereje ujrakezdeni.
Pedig néhány héttel korábban egy vasárnap délelőtt még muszáj volt elvonszolni a kibli melletti ablak elől. Teljesen megfeledkezett magáról. Az ablak előtt állt, lefelé bámult az udvarra és hullottak a könnyei. Nagyparaszt persze rögtön tudta miről van szó.
Látta a lassan cammogó sündisznót odalenn, s nem volt nehéz kitalálnia Becsei bánatát. Valamikor nomád nagyanyja nevelte, ő sütött neki sündisznópecsenyét, még kisgyerek korában.
 
Azután csend volt – ültünk a kályhaközben, a szemközti padon Kósa, a kislányosan szőke félkarú dünnyögött magában., balkezével a vizeskannát karolta - várta az esti jelet, hogy valamit ős is tehessen fél karjával, mely néha túlságosan is elszomorította. Nem lesz már jó semmire soha… Nagyparaszt ajánlatára azonban állandó vízhordási beosztást nyert s ezzel úgy tünt megelégedett. Nem tudott róla, hogy akaratán kívül, csupán különös megjelenésével komoly változást hozott a zárka életébe.
BÉÉ hadnagy pökhendi kérdésére, hogy hol vesztette el a karját, csak szerényen mosolygott…
…na hol?- sürgette fitymáló ajakbiggyesztés kiséretében a hadnagy. Kósa pedig szőkén és szerényen és angyali nyugalommal mosolyogva közölte, hogy tulajdonképpen nem is tudja, mert nem ismeri annyira a várost…Azelőtt ritkán jöttek be Soroksárról.
BÉÉ hadnagy kissé zavarba jött, de valószinüleg nem a számára ismeretlen és rossz hangzású Soroksár miatt. Zavara egészen másból fakadt és erősen látszott rajta, hogy nagyon hiányzik megszokott fekete kesztyűje amivel nyitott baltenyerét szokta volt csapkodni. Most sajnos nyár volt és senki nem hordott kesztyűt, még az a marha Kacsa szakaszvezető sem, akitől egyébként minden szokatlan kitelik.
…maga részt vett… valami lövöldözésben…? – kérdezte bizonytalanul. Az aprótermetű látványosan szőke körbe mutatott és elnevette magát. És ezek…? Nekem nem volt szerencsém…engem eltaláltak!
 
Honnan is tudhatná a hadnagy, amit ebben a zugban itt mindannyian? És mennyire meglepődne, ha kórusban hallaná, mi sejlik a kis külvárosi szőke mosolya mögött?
Mert ez éltet, és ez ad nap mint nap önbizalmat. Még ha olykor túlzás és nem is teljesen igaz a lyuggatott kalap. Az ember kihúzza magát, mert ilyenkor bizsergés van ám ott legbelül, és az jól esik nagyon. És emiatt könnyebbek az évek, s így lehet bármely egyenruhás keménykedőnek derűsen a szemébe nézni. Csak így lehet, hisz olyan jó álmodozni valami ahhoz hasonlóról, hogy:
 
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán!
Gém-lábú sasok csodalénye,
Amilyen nem volt soha tán
…ezek a gascognei legények,
 
S, Castel-Jaloux a kapitány.
 
BÉÉ hadnagy ismerte az iratainkat és megvetette a romantikát. Ugyan kérem…Ilyesmi nem fér össze Makarenkó elvtárs útmutatásaival és semmiféle Marx-i gondolatsorokkal, melyek gondosan zárt, és kikezdhetetlen logoikai rendszerében villanásnyi rés fel nem fedezhető.. Ezt a fontos, eligazító tételt amúgy a a legigazabb sport, a röplabda esetéből már korábban megtudhattuk.
A röplabda mint tudjuk a világ ledemokratikusabb sportja. Nem véletlen, hogy szovjet emberek találták fel. És BÉÉ hadnagy aki pedig egyáltalán nem volt szovjet ember , csak vágyakozott erre nap mint nap, roppantul büszke is volt erre, mintha őmaga találta volna fel a röplabdát még ifjabb korában csakúgy, passzióból.
Minden ízében igaz …Igazi szovjet csapatsport…Makarenkó is elégedett lehetett vele. Mostanában nem álmodik ugyan a nagy szovjet pedagóggal, s amaz is mintha megfeledkezett volna tanítványáról. BÉÉ hadnagy álmait manapság semmi sem zavarja. Új egyenruhája is kényelmes, modern szabású, nem az a szűk magasnyakú, a gyilkos csontgallérral amelyben marokra fogott virsliként kellett feszengenie.
Valóban mindent tudhatott rólunk de úgy tünt a félkarú Kósa szelíd mosolya döbbentette igazi felismerésre. A dossziék tartalma emberekről szól…Itt állnak előtte. Értik és tudomásul veszik a helyzetet, de valami nagyon megváltozott. Csupa politikai - már ezt is inkább, legyenek magukban, mint összezavarni szegény közbüntényeseket – már az sem zavarja őket, hogy az egyik megtévedt, a másik meg…Ki érti ezt?
Húsos arcáról eltünt a megvető kifejezés – meghökkenés váltotta fel – majd némi írtózat. Ezek nem vesznek komolyan…nem félnek..Lassan kihátrált és többé nem látogatott a zárkába. Az iraki forradalmat amúgyis EMM hadnagy trombitálta szét, fellengzős, rémesen fals, hamis előadásban – neki semmi köze hozzá.
 
Esteledett…Én Cyrano némely jelenetén merengtem – mi máson. Pedig Roxán és a többiek nem voltak sehol. Raguenau kocsmájára gondolni sem mert, mert a sült libák, pulykák és csirkék látványa mindig is zavart. Tudtam persze, hogy mindezek fából vannak és a sütemények sem illatoznak, csak ha úgy képzelem, de mégis…
Erősen megkopott a jól ismert versezet, pedig alig telt el néhány év azóta…A „ mandulás tortácska” készítése amúgy is rémálom idebenn:
 
Verd a tojást, míg a habot
Megkapod.
Vágj föl egy citromfejecskét,
Hadd csöpögjön rá a lé,
Önts belé
Mandulából szűrt tejecskét.
 
Vedd a formácskákat és
Egy kevés
Tésztát kenj az oldalukra.
Kis barackíz, egy parány,
Jó arány.
Az után csöppentsd a lyukra…
 
…tovább nem tudom. De nem is érdemes. Sosem lesz belőle mandulás tortácska. Nincs barack-íz egy parány sem, s ha volna is hova csöppentsem, miféle lyukra…? Ki mondja meg? Talán éppen Becsei, aki színház tájékán sem járt soha?
Rá se merek nézni, annyira szégyellem magam. A szürke egyforma napok, mocskos kopár falak, vezényszavak, az elfojtott, majd sokszoros dühvel feltörő indulatok, a hétköznepok sok sok szennyes hordaléka lassan ránktelepszik – észre sem vesszük elborít.
Raguenau kocsmája ámítás. Hazug pótcselekvés, de csak magamat vádolhatom. Miért beszélünk mindig másról…? Nem kellett volna előhozakodnom színházzal, verses léhasággal, van saját történetünk. Ne bújjunk gyáván a párbajhős költő és csillagász mögé…Nem takar el a széles köpönyeg.
Irigylem Becseit mert volt bátorsága elmondani a saját történetét. Nincs benne bosszúvágy, sem önsajnálat – ami történt,furcsa, de javára történt.
 Minden apróságra emlékszik. A fiatal tanárra aki belevitte a bűnös forgatagba és meghalt a kezei között. Az esőtől fényes utcák lőporszagára, kóborlásaira a nagyvárosban, a karácsony előtti zsibvásárra a Nyugati pályaudvar lépcsőin…Többször is járt ott, s maradék pénzéből detektívregényeket vett, hármat, háború előttieket. Még sohasem látott ilyesmit.
Lehet, hogy találkoztam is vele, elmentünk volna egymás mellett…? Szénhiány volt, iskolaszünet, magam is csavarogtam Furcsa volt hallani, amint elbűvölve mesél a nagyvárosról, a nagy pályaudvarról, az Ilkovitsról, kiégett tankokról, „fálbeszakított” házakról, és mindezeket szépnek, sőt gyönyörűségesnek látta..
Pedig az Ilkovits például egyáltalán nem volt szép. Egyszerű bodega volt a nagy pályaudvarral szemben a körút túloldalán a nagy üres térség szélén. Ha kicsit tovább nent volna a Duna felé ott szebbet talált volna, mert ott volt a szinház. Az már sokkalta szebb mint az Ilkovits, nekem legalábbis az, még akkor is, ha csak ámítás, és hazug pótcselekvés, mert nem is léteznek a gascogne-i legények, csak én szeretném hinni, hogy itt vannak körülöttem.
Márpedig itt vannak – tudom – és hazug és hős bennük a lényeg, de a lelkük büszke vidám…és soha senki nem fogja megverselni őket. Alig várják, hogy elszabaduljanak innen és szétszóródjanak a nagyvilágban. A vágyaik egyszerüek, tulajdonképpen nem is vágyakoznak semmire, csak arra az egyetlen hajnali órára, mely egyszer mégiscsak elkövetkezik.
 
A szinpad utolsó képe van előttem – őszi alkony, hulló falevelek…kolostor…mi kell még? Diszkrét szipogás a nézőtéren minden alkalommal…Ó a színház..! s a hír, hogy „Cyrano úr kimúlt, mert egy hasáb fa a fejére hullt”…És nem gondoltam Szerb Antal véleményére, mert kulcs csörrent, és a Lenines” állt a szélesre tárt ajtóban.
A csendesen merengő várakozás hirtelen darabokra tört. Hűvös légáram vágott keresztül a poros padló felett…Szalmatörek, por kavargott a folyosó felé…az ajtóban szétvetett lábbal álló őrvezető fejhangon visított a koraesti csendbe.
…Kibli – víííz…!
Kósa a kis szőke komótosan kifele indult egykezes kannájával, a kiblisek rogyasztott terpeszben iparkodtak a klórtól fulldokló vécé felé, s a folyosósok is kirohantak, mert jó rongyot szerezni momentán többet ér mint bármely nagyképű világforradalom.
 
 
 
 
 
 

 

 
 
      

1 komment


2009.07.12. 13:45 inszeminator

BÉÉ hadnagy (szerkesztés) A majomember húsa.

 

         - BÉÉ hadnagy ezúttal vadonat új téliesített köpenyében lépett a meglepett zárkába, hol nyilvánvalóan csak a korszerű szabású modern felsőkabát szépségét, melyet nem csúfított el a kaucsuk nyakbetét, és a még szebb fekete kesztyűk fénylő táncát kívánta mutogatni a feketén bámészkodőó rongyosok között. Ilyesmiről, hogy felsőkabát, ámuló közönsége nem is álmodhatott. Kivált ilyen szépen agyusztáltról, megelégedett volna mindegyik valami daróccal is, és jahh, azok a kesztyűk – azok is kívánatos portékák lennének, de a társadalom és a dolgozó nép meg pláne most mással van elfoglalva, tehát pofa sulyba…
       
      - S, hogy ne csak valamiféle mondain’ kivagyi jellege legyen a barátságos együttlétnek, meglepő módon sajnálkozni kezdett a „fegyverrejtegetőket” sujtó kemény öt éveken. Merthogy semmit sem csináltak, nem vettek részt utcai harcokban, csupán áldozatai ezen dolgoknak és mégis, kezdetnek öt év – találtak valami eldobált vackot a nagy zűrzavar után, hazavitték, játszottak vele, a szomszéd meg észrevette és egyből megvolt a baj.….Igenis áldozatok mindannyian, és ekkor lahajtotta fejét és a mocskos padlót nézte, és ugyanakkor egy kicsinyke lépéssel oldalt és beljebb is jött a zárkába, hogy a jobb kézre lévő kiblisor rettenetes bűze a háta megett sodródjon kifele, bele egyenest a Lenines képébe, aki az ajtóban biztosított.
     
      - Ejnye hát hogy is van ez...?, sajnos nem sokat lehet tenni…- csóválta szép kerekded fejét BÉÉ hadnagy….És persze ugyebár van olyan is mint például jómagam, aki a felével megúszta, és  szerinte ez mélységesen igazságtalan. Jobb kezében tartott szép fekete kesztyűit ekkor  haragosan csapta bele nyitott baltenyerébe mondván, hogy ezt ő egyáltalán nem érti, nem is tudja ilyesmi hogyan történhetett…és tulajdonképpen – folytatta látványosan merengő állapotban – akik tehát a fegyvert rejtegették nem is igazi politikaiak, csak politikai jellegüek…”megtévedtek”…- ami sokkal enyhébb megitélés alá kéne hogy essék, és ezen érdemes volna elgondolkodni…
    
      - A szerencsétlen „megtévedt” fegyverrejtegetők némelyike pedig miután a „sors kegyelméből” immár csak „politikai jellegűnek”, s a bizalmi skálán ezúttal jelentős fokkal magasabban érezhette magát, furcsán tekergette a nyakát és izzó gyűlölettel tekingetett, az óvatosan kissé hátrébb ácsorgó és ámultan bámészkodó politikaiakra, akiket immár hivatalosan is minden bajok okozójának, legfőképpen pedig saját szerencsétlensége okozójának is tudhatott, mint akikkel ideje lenne már amúgy istenigazából és végképp leszámolni.
    
      - Csillogó szemekkel és reményteli ábrázattal bíztatták BÉÉ hadnagyot, hogy „ gondolkodjon” a dolgon, és a hadnagy megértőn és bíztató arckifejezéssel bólogatott, és ez olyan volt mint valami édes ígéret, ami igen jól mutatott a szépséges új felsőkabátban, és a Lenines is sűrün bólogatott a hadnagy háta megett az ajtóban a maga kifakult kölcsönbundájában, melynek szőrös hajtókájában most alig villant a nagy példakép aluminium képmása.
      
       - Ő bármennyire is figyelt semmit sem értett az egészből, és különben is csak őrvezető a rangja, ami pontosan egyetlen krumplivirág, és éppenhogy csak valami fehér pötty mint valami madárszar a szürke vállapon. Különös, furcsa jelensége a begyepesedett gépiesen rideg szolgálatnak – úgy tűnik állandóan más dimenziókban szédeleg, s az agya is furcsán tekeredik. Mintha nem is a koponyájában rejtegetné…Kicsit hátul, lejjebb – de csitt...
      - Tudományos dolgokkal foglalkozik, leginkább holdbéli emberekkel…Azt mondja teljesen új és váratlan jelenség, az ember nem is hinné, s a világ nagyot változik majd, ha ez végleg bebizonyosodik. Suttogva közli mindezt takarodó előtt, az utolsó kibli-víz ideje alatt a zárkaajtóban néhány önkéntes társalkodóval, és titokzatos pofát vág hozzá erősen bólogatva, mintha titkot árulna el, melyet rajta kívül senki sem ismer a városban.
    
       - Vannak e élőlények a holdon…? - ez itt a kérdés.  Szerinte vannak…Nem sokan, az igaz, mert a hold kisebb is mint a föld és nem is forog olyan gyorsan, de vannak…És sok minden egészen másképpen van odafenn. A napok például kétszer olyan hosszúak, és az évek is…Tulajdonképpen jobb itt a földön mindenkinek, főleg az elitélteknek…Azt mondja eddig csak sejtették, de egyre több jel mutat a holdbéli élőlények létezésére. Tudományosan..Vannak ott ugyanis tengerek, és amellett a tengerek mellett élnek kis csoportokban…..Mint az ősemberek…Halászgatnak, vagy mi a fenét csinálnak..ki tudja…? Majd kiderül, suttogja.
     
       - Látszólag pontosak az értesülései – tudományosan – és van a dologban valami bizsergetően rejtélyes izgalom. Egészen idevaló. Az egyes számú történelmi név tulajdonosa közben egyre veresebb fejjel próbálja tűrtőztetni magát – ha most az őskommunizmus példájaként próbálja eladni ezt az őrületet megfojtom – súgja..Én azonban semmiképpen nem tartanám ajánlatosnak bármiféle alacsony rendfokozatú smasszer fojtogatását, mert annak rossz következményei szoktak lenni. Hagyjuk a fenébe…Holdbéli emberek…? Sejtelmes, borzongató lehetőség ebben a fontos beosztásban.
    
       - Ez nem vicc kérem! – Ne tessék röhögni…! Senki sem tudhatja miféle népség az odafönn…Lehet, hogy csupán jóindulatú ártatlan naív tengerészek, de lehet, hogy nem is.. Mert ha tengerek vannak, akkor nyilvánvalóan vannak ott tengerészek, és azok között is lehetenek elvetemültebbek, olyanok akik ellenségei például a fennálló rendszernek…Kíméletlenek…Meg holdbéli gyilkosok – miért ne?..és megrögzött ellenforradalmárok is nem igaz…? Nem árt az óvatosság…Az ő szakterületén sok sok váratlan esemény szokott megtörténni…Még olyanok amiket alig tud felnőtt ember magától elképzelni…
    
        - no mindegy, mára elég..Kibli - víz volt már?  Néha annyira elmerül a borzongásban, hogy azt is elfelejti miért is nyitott be vagy fél órája…Ja persze – takarodóra felklészülni!...Többnyire téli hónapokban jön rá a tudományos merengés, amikoris a folyosón ugyanúgy nincs fűtés mint a nyitott ablakú zárkában, ám az ajtónyílásban ácsorogva s eszmét cserélve néhány mindenre kapható ajánlkozóval, az a kevéske emberi meleg bűz talán emel néhány celsiust az éjjeli folyosó jeges magányán. Valószínüleg így gondolja. Hasznos dolog ez higgyjük el, mert az éjjeli sötétségben talán nem kell csúszkálnia a jeges kövezeten. Áltudomány…? Az ál-élet izgalmai mellett. Netán éppen ahelyett? Tulajdonképpen összeillenek..
 
- - -
     
       - Majd gondolkodom a dolgon – mondta bíztatóan BÉÉ hadnagy , s némely fegyverrejtegetők reménytől, bámuló csodálatátók kisérve kifarolt a felbolydult zárkából. Jó napja volt. Sikeres napja. A politikaiak korábban szovjet mintára fele arányban keveredtek középidős enyhébb súlyú közbüntényesekkel, mint mondtam, nem véletlenül, ám ez utóbbiak remélt nevelőhatása semmiképpen sem tudott felülkerekedni. Sőt csökkenni – és az utóbbi időben határozottan elenyészni látszott. BÉÉ hadnagy azonban megtalálta a megoldást – a legjobbat ami csak létezhet – mely egy jelentősebb tömegverekedésnél is jobb és meggyőzőbb.
      
      - Mert ilyesmi is van ám, és jó, hogy van – és teljesen közömbös, hogy mi a témája, mert annak bizony muszáj lennie, különben értelmetlen az egész felfordulás.
    
        …..kiveszik – e a cirkuszi gumiemberek gerincét…?- ez bitt az „esti kérdés”, nem ám a fűszálak’ értelmetlen sorsa. És legalább olyan fontos mint a holdbéli emberek tudományos ajnározása. Kit is érdekelne a fűszálak sorsa…? A kopár udvaron egyetlen szál sincs belőle, fölösleges hóbort ilyesmin meditálni…
     
     - ( Szegény Babits, hányan hallottak róla valamit…? Nem, nem futbalista, és nem a dzsumbuj beli mackós dinasztia tagja – költő…igazi költő…Már meghalt és nem ő írta, hogy „ az alvilágnak nincs romantikája, az alvilágban nincsen szerelem…”- bár némileg vers az is. Azt valaki más költő írhatta…Nagyon szép az is…A zenéje is nagyon szép, bár erre amelódiára mégsem alkalmazható a „..kinyomom a szemedet..” című passzus, mely tökéletesség még a magyar himnusz esetében is énekelhető…Ki lehet próbálni, szépen ünnepélyesen hangzik: kiii-nyomoma-sze-me-det---stb…
     
     - Nem, nem írt semmi ilyesmit – akkor is tudom, ne érdekeljen honnan, tananyag volt a technikumban – és nem vagyok nagyképű szar, csak véletlenül tudom és kész. Ismerte ugyan a jassz kifejezéseket, mert Jónás prófétáról aki a cethal hasában ücsörgött azt írta – rühellé a prófétaságot, de az nem jelent semmit…és tetoválást sem hordott semmilyet…legalábbis nem említi az irodalomtörténet……..A próféta? Az olyasvalaki…Tudom, várj – aki mindenütt sokat beszél mindenféle hangszórókba és megtapsolják….Vagy lelövik…és a népet…hogy is mondjam…?...nacsalnik, ez az..Tudtam én..nem hiszed? Na figyelj.. 
      - Nem éppen - inkább lelki ember, és előre megmondja mi lesz, de mégsem jós – több annál, mert ő valóban tudja….Marhaság, tűnj a lelkiekkel a francba….
     
     - Egyébiránt az is eldöntendő éspedig minél hamarabb, hogy még gyermekkoruk legelején, jóformán még pelenkás korukban veszik ki a a gumiemberek gerincét, amikor sokkal könnyebb művelet, csaknem olyan mint a kölyökkutyák farkának levagdosása, mert rugalmasak az izületeik és az egész csupán annyira megterhelő, mint valamely komplikáltabb mandulaműtét…Ez világos..! Nem hiszed te görény?...Na télak…!
     
      - Igazi nagy, sorsfordító kérdés ez - nem olyan mint a kopasz emberek hajhullásból származó hát és mellszörösödése, ami az aszódi javitóintézet származékai között elterjedt vélemény és a Gyivi-ben jártasok is hallottak már róla. Természetesen ők is hajlandóak az igazság mellett tevékenyen tanúskodni ha szükséges. Kemény mindenre kapható elszánt banda, de most nem erről van szó… Egyáltalán nem erről..Nem bizony.
       - Szőrös mellek és hátak…ugyan kérem, van akinek a segge szőrös, oda tán mégsem tapadnak le a hajszálai. Komolyabb a kérdés, az ilyesmi mindenkit érdekelhet. Gerince állitólag mindenkinek van, de van akit zavar. Van akinek fölösleges…
    
       - A rohadt gimnazisták szerint persze lehetetlen – azt mondják ilyen műtét nem is létezik mert abba előbb vagy utóbb, de mindenképpen beledöglik az ember. Mert hát a gerincesek fajtája éppen azért alakult a törzsfejlődés során éppen így, mert – törzsfejlődés, nem hallottad még…? Nem érted…? Ez még Aszódon, meg a Gyiviben sem lehet másképp, ez teljességgel lehetetlen és ebben nincs semmi politika, ez tudomány, de legalábbis biológia, vagy természetrajz ahogy az iskolában tanítják…
    
       - Hallod már miket kuruttyol…?! Fogd már be a pofád…! Fényezi magád a nyomorult pálottpofájú - mer ő a nagymenő. Izgatott kiáltások, lökdösődés – anyázni sem kell, megvan a szikra és gyorsan bekövetkezik a robbanás. Már mér’ döglene bele…? Csak nekiek lehet igazuk..? A hadnagy is mindig mondja, hogy rohadt hazug, elvetemült banda - politikai huligánok. Beképzelik, hogy ők az isten mer’ lődöztek össze vissza amikor kedvük tartotta, és felforgatták a nyugodt világot. Hát nem ők az isten egyáltalán – mer csak úgy képzelik, hogy ők az isten és adj nekiek’. És persze adnak szívből, kéretlen barbár szenvedéllyel ahogy illik, ahogy az magasabb köröknek felsőbb, jószándékú tisztes hatalmaknak mindig is kedvére van.
     
       - Azok meg visszaadnak nekiek’, és nem hagyják magukat tönkreverni, hisz miért is hagynák…? Bár nem ők az isten egyáltalán de mégis. Magasabb körökben meg szórakozzanak mással, felesleges ostoba sugalmazásokkal hergelni a zárkák népét. Attól semmi sem változik, nem lesz a rendszer kivánatosabb, sem nem szilárdabb a széles béketábor.
    
      - És a nagy zajban és felfordulásban persze a villany is gyakorta kialszik, mert odakinn valaki úgy érzi ideje  tevőlegesen közbelépni. Nem elég balgán követni, olykor szükséges kissé felgyorsítani, okosan, kellő szakértelemmel befolyásolni is az eseményeket. A heszlámpa gyengye fénye pislákol csupán, s váratlan fordulat következiok,, mert a félhomályban olyanok is kapnak remek adagokat, kik csak szótlan szemlélői a tudományos vitának. Hát vigyázzanak magukra – álljanak távolabb, lehetőleg a kiblisor közelébe és ne szemlélődjenek ostobán. Nem kell ilyenkor bambán törmörülni. Az ágyvégek közötti hosszú asztalsor tetején például semmi baj sem érheti az embert. Csak jó nagyot kell rúgni a közeledő fejébe – bárki is az…!
     
      - Aztán vacsora jön, később mosakodás, lábmosás és az esti létszámellenőrzés. És a feldagadtpofájuak meg a vérzékenyebbek, s az eltiport muja szemlélődők, akik a kiblisor fedezékében sem találtak menedékre, eltorzult külsővel a hátsó sorokban állanak, mert „ Mán kíível vagy/Baghíra” főtörzs szeret érdeklődni minden váratlan esemény lenyugvása után:….mán” megen a falnak mentél eéédes gyermekem…? – kérdi nyájasan, széles mosolyával, de csak a végeredmény érdekli. A duzzadások, ficamok, orrbeverések – egyéb semmi. Gyönyörködik a látványban. Nincs láb, se kéztörés, megvagyunk mind erőben, kellő egészségben. Nem kérdez semmit, nem érdekli mi és hogyan és legfőképp miért történt, az élet eképpen zajlik errefelé…
    
      - Mit neki a „majomember húsa”…! – hogy csak egyetlen példát felvessek….Milyen hús a majomambar húsa? – emberi, vagy állati hús…? Igazi nagy lehetőség egy komolyabb esti mérkőzésre, mely után másnap az asztalosok főnöke méltán morgolódik. Hogyan lehet gépek közelébe engedni félvakokat sántákat egyéb sebesülteket…? Baghírát nem érdekli a dolog, néha kivesz a sorból egy egy rozzantabbat, s arrébb löki…meghúzod magad a házimunkásoknál és nem lökdösődöl…Megértetted…?
    
      - A majomember húsa a Leninest is gondolkodóba ejti…Erről még nem hallott. Azt mondja utánanéz feltétlenül, mert valóban lényeges lehet a kérdés. Már már filozófiai mélységek és irtózatos bárgyúságok követik egymást, de néha béke van és akkor is telik az idő, s aztán „kibli-víííiz”, s egy időre pont kerül a vita végére.
     
      - A kiblisek széles rogysztott terpeszben vánszorognak súlyosan megtelt bűzlő edényeikkel, a folyosósok rongycafatokért küzdenek a kinti klórfelhőben, csak a vizesek vonulnak elegánsan a mosdóba, ahol egyebet sem kell tenniök, mint a kopott ceglédi kannát valamely állandó csurgásban lévő csap alá igazítani, ahol majd bömbölve zubog bele a lé, s eközben lehet egy kicsit kibámulni az ablakon a tornyok irányába, és mögöttük a sátorhegy irányába, mely még akkor is ott lesz ha már a tornyokat végleg elvitte valami kórság.
    
      - Ami pedig a majomember húsát illeti – édes Istenem - mit számít, hogy nincs ember a világon aki evett volna ilyesmit bármikor is. Mert majomember sincsen akinek húsát kóstolgatni lehessen, és fölösleges vitatkozni olyasmin ami nem is létezik. Fogakat kiverni, orrot lapítani olyasmiért ami nincs és nem is lesz már soha….? Vagy csak az idő múlása a lényeg, esetleg más, valami rosszízű sugalmazás…?
     
      - BÉÉ hadnagy mindenesetre ezúttal derűs, nyugodt ábrázattal, hagyta el a a zárkát Sikerült kettéválasztania a politikai tábort – a gyűlölet magja elhintva, a többi csak idő kérdése, s ilyen helyeken meglepő gyorsasággal és eredményességgel képes dolgozni az idő….Politikaiak és politikai jellegüek…! „Megtévedtek”…A menthetetlenek és akikben még reménykedhet, már már bízhat is ha akar a társadalom…Meg a dolgozó nép is.
    
      - A hadnagy jó ember, ez nyilvánvaló, s amidőn egy tavaszi este összetalálkozott  ama vasutassal a saujhelyi főutcán, és az elpanaszolta a vagonnyi posztóról szóló bánatát, a kopott egyenruhásnak is azt a néhány megnyugtató szót mondta mint  amit a zárkában toporgó reménykedőknek – majd gondolkodom a dolgon….
 
      ….S még aznap éjjel álmot látott….( Díszruha)
 

Szólj hozzá!


2009.07.07. 11:28 inszeminator

BÉÉ hadnagy (szerkesztés) "Máán kíível vagy/Baghíra" főtörzs.

 

 
 
      - Két neve van - nagyon is tudja. Valaki elárulta neki honnan való a második, s azóta még több brillantint keneget vastagszálú fekete hajára.
 
- - -
 
      - Sokáig álltam lassan száradó méretes pocsolyámban a folyosón, senki nem jött értem, mintha ott felejtettek volna. Két széles lépcsősor vezetett fel az emeletre, ahonnan ping-pongozás zaja hallatszott, s erről persze sportőrnagy jutott eszembe, aki tudni vélte hova kerülök, s azzal bíztatott, hogy ott majd ping-pongozni is lehet. Legszívesebben felmentem volna, hogy megismerkedjek a játékosokkal, de nem mertem kilépni a tócsámból.. Öreg kapus sétált el néhányszor előttem bizalmatlan, gyanakvó képpel, aztán csak megkérdezte, hogy akik kinn várakoznak piros sapkában az utca túloldalán a barátaim-e, és meddig akarnak még ott maradni…? Válaszolni sem tudtam annyira meglepett a kérdése. Léptem egyet a kijárat felé, de rögtön visszaparancsolt. No, vissza vissza, maradjon csak ott – mindjárt elzavartatom őket. Odafenn befejezték a játékot, fiatal smasszer jött lefelé hármasával ugrálva a lépcsőkön -  őt küldte ki a kapus, de amaz szinte azonnal visszajött. Nincs ott már senki, kiáltotta és elrohant.
 
      - A kétszárnyú lépcső alatt ekkor kinyílt egy szürke vasajtó, melynek mindeddig semmi jelentőséget nem tulajdonítottam a pompás épületben , vele szélroham, por építési törmelék zúdult a folyosóra. Hatalmas termetű fekete főtörzsőrmester haladt el előttem, futólag rámpillantott, de alig néhány perc múlva már vissza is jött a dossziémmel a kezében.
      - …te is huligán vóótál…? Ennyit kérdezett, és intett, hogy kövessem.
 
      - Néhány hónappal később Pinke, a nyomorult vézna szabólegény, aki most igazi remekműveket gyártó kecske, de odakinn képzett zsebtolvaj, napokig üldözött ostoba felfedezésével…
 
      „….Tudom már …te voltál Mikulás este a sötétek előterében, látom a tüskés hajadon – alig néhány hónapos. Gyáva szarok vagytok mind rohadt politikaiak, veled sem állok szóba soha többé…
      Naponta többször is képes megfenyegetni szörnyű igéretével, miszerint nem áll velem szóba soha többé, mert nem vagyok elég bátor. Mikulás napján valóban hallottam egy suttogó hangot az egyik kufsteini vaspántokkal és szegecsekkel sűrün díszített alacsony ajtó mögül, olyasfélék mögül ahová akár vasgolyókat és szalmát is képzelhet az ember, de momentán mással voltam elfoglalva. Először is fenséges kolbászillat töltötte be a hosszúkás helyiséget, s mivel aznap még egy falatot sem ettem, a gyomrom is erős korgásba kezdett.
      Három politúrozott hálószobaszekrény sorakozott a kufsteini ajtókkal szemben, barbáran rászerelt hatalmas lakatokkal az ajtaján, Baghíra ezekkel bajlódott s ekkor megpróbáltam kissé odafigyelni a suttogóra. Nyilván únhatta magát, próbálta megtudakolni honnan jövök, ki vagyok – hallotta az ajtók nyikorgását amint Baghíra kiborította az első szekrény tartalmát a válogatható fekete ruhákkal, s a bakancsok zúdulását a másikból, meg a „Lenines” időnkénti felbukkanását a sürgető kérdéssel, hogy mehet e már a vacsora. Aggódva érdeklődött a „Lenines”, mint aki korábban maga is végigzabrálta már a kosarat, s tart egy kissé a túlzott sarcolástól…Csak a jóisten tudja marad e valami a feneketlen bendőjű főtörzs komótos falatozása után, aki a szekrények kiborogatása után nyögve előhúzta a sarokban rejtőzködő kocsarat és falatozni kezdett
     - Pinke szerint mindig így történik isten bizony, mert ő gyakori lakója valamelyik sötétzárkának, s szombat és vasárnaponként, vagy máskor is ha hideg vacsora van, az előtérben tárolt kosarak illata teljesen megőrjíti. A ’sötétesek’ csak némi kenyeret és vizet kapnak, hogy ne rémüldözzenek odabenn vígasztalan magányukban, és alig bírja elviselni, hogy már déltájban áthozzák a női körletből a két ruháskosarat. Azt mondja ez is része az összbüntetésnek, másként mi az istan csudájának tennék….? Ott parkolnak alig méterre a kényes orrától, mely mindig teljesen bedugul a felesleges izgalomtól.
     Kiírhatatlan hosszú és csak kín és szenvedés minden hétvége amit kénytelen a vasalt ajtók mögött eltölteni, mert a szűk előtér hamar megtelik a kosarak illatával, meg aztán még rohadtabb érzés hallani a vacsorát megelőző szöszmötölést, böfögést, és fáj a lelke és sírni volna kedve a zsugorodó,halkan pottyanó hüveknyi kolbászdarabkák miatt. Nem is látja egyiket sem, csak az illatukat érzi, s hallja amint sercen a kés és hullik a a megcsonkított darab. Néha megismétlődik a műsor, amikoris már más a böfögés zengésa, más a a megfáradt sóhajtozás, s végül másként csattan, mert már másik a bicska ha ismét bevégeztetett.
 
      - Tenni kéne már valamit, így nem mehet tovább…Igenis tenni kell, mert felzabaálják a jövőnket…Micsoda nagy szavak!! Gorkíj mester írt hasonlókat az „Anya” című feledhetetlen könyvében és persze kitört a „fóradalom”. Én már túl vagyok egy levert forradalmon, s ha fáj valami legfeljebb a szalmazsákomba suttoghatom a véleméyemet. Ugyan már Pinke, egy ima is többet ér…Ő azt hiszi , aki politikai az csupa lázongás és merő ellenkezés, meg igazságbajnok amikor csak ráér. Azzal vádol, hogy láttam amit ő csak hallott, mert sokáig tartott amíg négykézláb mászva összebogarásztam valami elfogadható ruházatot, s ezalatt „Baghíra” hatalmas nyögések és sóhajtozások közepette türelemmel és nagy kitartással zabálta végig az aktuáls kosarat.
       Nem szűnt közben Pinke izgatott suttogása, s mivel választ nem kapott halkan fütyörészni kezdett. Nem tetszett a zavaró hang a hatalmas fekete bembernek, fejét csóválta, s amint végre elrágott és lenyelt egy jókora darabot, fehér, kolbászillatú felhő kiséretében belebődült a fagyos levegőbe….Nem fütyőőől…!
      Igaza van szegény Pinkének, gyáván hallgatok, és kétszeres igaza van mert láttam amit láttam és az is természetes, hogy hallgatok. Mi mást tehetnék.? Kinek mondjam el..? Tulajdonképpen ő sem tudja kinek lehetne, de állítja, hogy itt csak olyanok szavát veszik komolyan, akik a politikaiak táborába tartoznak és azoknak se mindegyikét. Több az esélyük, néha odafigyelnek némely zajosabb hőbörgésre…
     Hőbörögjek BÉÉ hadnagynak? – aki szerint ez nem leánynevelő intézet és itten egy kettőre letörik a szarvát akik azt hiszik….Ébredj már Pinke kár a fáradtságért, a legtöbb amit megtehetsz, hogy elkerülöd a sötétet, én meg vállalom, hogy gyáva szar vagyok.
 
     - A leánynevelő intézet amúgy gyakori szókapcsolat a hadbagy egysíkú szótárában, s némely sugdolózások és ostoba célozgatások szerint csupán bosszantásul emlegeti, mert tudomással bír egyesek korai, bár erősen bimbózó férfias szenvedélyéről. S szép fekete kesztyűkkel ilynkor valamely sápadt képű borza huligán felé bökdös, és a virslik a szája helyén erőse, fitymálóan megduzzadnak.
      A Mecsekbéli partizánvadászok’ szemtelen vigyorgása viszont az ő lelkében kavar elviselhetetlen zajlásokat, s ha feltűnik némelyik a köréje gyülekezők karéjában, peckes kedve rögvest lohadni látszik…
 
   
             - Minden tükör  egyformán beszédes, hisz éppen arra szolgál, hogy választ adjon az ember kételyére, valamely korrigálandó bizonytalanságára, vagy ha ez túlzás lenne, legalábbis tájékoztasson pillanatnyi küllemi állapotáról. Fontos dolog az ilyesmi – erősiti az ember önbecsülését, de nem old meg semmit. Rendszerint kíméletlenül kritizál, esetleg tanácsot ad, s az ilyen tanácsot nem árt megfogadni.
      - Lenn az őrszobán, jobbra az ajtó mellett lógott egy ilyen tükör. Alig két tenyérnyi, csillogó aluminium keretben légypöttyökkel, épp mintha apró pattanások lennének az üvegen. A belépő nem láthatta, mert belépve a háta mögé került, de kifelé menet a tükör ha akart megszólalt. Éppen úgy mint anyám odahaza a parókián…Hozd magad rendbe fiam…!
 
     - „Baghíra” mindig szakított időt egy kis beszélgetésre mielőtt elhagyta a helyiséget. Sűrű fekete haját akkurátusan hátrasimította, a tányérsapkát lassan kíméletes óvatossággal helyezte el roppant koponyáján. Élvezettel szemlélte férfias vonásait a párásodó tükörben, melyet éppen úgy teleszartak a legyek, mint ama Ferenc Jóskát ábrázoló képet a prágai „Kehelyhez” nevezetű vendéglőben, ahol Svejk üldögélt hajdanán ártatlan vigyorgásban.
 
     - Szép vagy…- sóhajtott a tükör, s a fekete pöttyök ilyenkor kissé elpirultak.
     - Ne hízelegj…!
     - Érett asszonyok és oktondi szüzecskék döglenek karcsú derekad és széles vállaid láttán…
     - Tudom…- morogta Baghíra elégedetten.
     - Fekete vagy és irtózatos mint az a párduc a dzsungeli mesében…és az az óriási rézcsat a hasadon….
     - Baghira nem olvasta a „dzsungeli mesét”, egyebet se nagyon, de mint már említettem valaki elárulta neki hogyan nevezik a háta mögött és miért és egyáltalán nem tiltakozott az elnevezés ellen. Maga Kipling mester is meglátta volna benne az indus herceget, de legalább is Baghírát a  fekete párducot. Itt, sátoraljaujhelyen azonban sokkal fontosabb szerepet töltött be, mint holmi mesékben, és éppenséggel a saját törvényei szerint.
 
      - Körletparancsnokként állandó harcot vívott váltótársával a „vörös” főtörzszsel, akit korántsem lehetett férfiszépségnek nevezni, másnak se nagyon, s akiben egy mérsékelt fantáziájú operarendező rögvest Sir John Falstaff lovagot fedezné fel benne smasszeri álruhában.
      - Jóval alacsonyabb és szélesebb volt minden tekintetben az indus ördögnél, de kifelé menet ő is bele-belenézett az ajtó mellett lógó tükörbe. Neki azonban pipiskedie kellett a művelethez, s ezt egy körletparancsnok személyiségéhez méltatlannak érezte.
      - Nem vagy szép – suttogta bágyadtan a tükör, és képtelen vagyok megérteni, miért kell neked mindenből két számmal nagyobbat hordanod…? Nem fogsz belenőni soha, és a csizmaszár is úgy kering a lábad körül mint a…
      - …csitt! – figyelmeztetlek bármikor összetörhetlek, és azt mondom magadtól estél a küszöbre…
     - Igazad van…- sóhajtott a tükör, ne törődj te a múlandó külsővel – hiuság az – elmúlik nyomtalan…Mert a has megereszkedik és kiszélesedik a csípő, s a láb oszloppá torzul idővel…- ám szavaidnak ékessége, s a te bölcsességed maradandó. Arra figyelmezz minduntalan, s béke lesz a te lelkedben napra nap, még akkor is ha épp nem vagy szolgálatban. Egyébként pedig, ha bölcs szavaid és útmutatásaid további pallérozása végett a szolgálati szabályzaton kívül egyéb irodalmat is használnál, akkor talán…
      - Elég…Tükör az örszobán…! Micsoda nőies fakszni…! Dühösen lekapta a tükröt s a közös íróasztal legalsó fiókjába vágta, ahol a nagymératű kocsisgyertyákat és zseblámpaelemeket tartották áramkimaradások idejére. Ott a helyed hazug becstelen holmi.
      - Kiment, dühösen bevágta az iroda ajtaját, s a tükör látta ezt. Még onnan a legalsó fiókból is tisztán látta, és ahogy utánanézett elmenőben, arra gondolt,  meg kell őriznie a beszédes pillanatot, mert lesz majd egy hasonló kép az életében, amikor Tovaris Konyec és ez pont így fog kinézni majd a plakátokon.
 
 
( Egy hajdani homelessre…- Baghíra magánklinikája.
 
  - Gyakran jártam valamikor az óbudai piacra lángosozni. Akkor még födetlen volt a java piac. A bágyatag októberi napon sütkéreztek roskadozó pultjaik előtt az eladólányok - tehették - még nem födték be betonnal a fejüket. Ha kicsit feltámadt a szél lángosillat lengte be a környéket. Leállítottam a motort valahol oldalt, s mentem a hatósági húskiméréshez, ahol többnyire nyugdíjas nénikék tolongtak nagy izgalomban. El nem árultam volna, hogy a kutyám miatt vagyok közöttük, talán még megsértem valamelyiket. Ha sikerült a vadászat, körbesétáltam, s végül kiktöttem hátul a lángososnál. Kitünő intézmény volt. Jó vastag reszelék volt a fokhagymás lében, néha már csípte a szám szélét annyit rakosgattam a forró lángosomra, aztán visszaballagtam a motorhoz, s félfenéken ráhelyezkedve ráérősen majszolgattam, mint akinek semmi más dolga a világon, mint forró lángossal bíbelődni a langyos októberi napsütésben.
    - Egy ilyen koradélelőtti hideg ragyogásban, ahogy a piac túlfelére a napos részre igyekeztem, rendesen elhasaltam langosostúl, bukósisakostúl és a táskám is elrepült valahova, meg minden amit aznap éppen begyüjtöttem. Összeszedegettem szétszórt vackaimat egy gazdátlan ottfelejtett pultra, s fölültem magam is, hogy majd mindent elrendezzek, de előbb még végezni akartam igy forróbb állapotában a lángossal, amikor megszólalt mellettem a pult másik végében...
    - Kiszakadt a tejföl...! Tényleg kiszakadt ahogy néztem, fehér foltja lent világított a betonon, de nem érdekelt túlságosan, mert meglehetősen hideg volt még, s ahogy átjöttem a hegyen csak gurult lefelé egyre gyorsabban a motor, s közben  kellemetlenül áthültem....Falni akartam, forrót falni de azonnal és mindenáron.
   - Ki fog folyni a táskádban...- intett felém a férfi bicskával a kezében. Kenyerét aprítgatta vele a fogai helyett, s az volt az érzésem talán azért sürget, mert ilyen megcsúfolt állapotában az a tejföl  igazából már őt illetné. Felé nyujtottam - kéred..? Á nem az egészet, csak a legfeljebb felét - legfeljebb...!!! - mondta figyelmeztetőleg - a többit kend a lángosodra.!
     - Soha nem ettem még tejfölös lángost, hát kipróbáltam.  Kiöntöttem egy keveset és átadtam a poharat. Szemben ültünk az alacsony őszi nappal, majszoltunk, én a lángosomat, ő kenyérdarabkákat tűzött a kése hegyére, azt mártogatta az immár megszerzett saját részébe. Nagyokat, merengően mélyeket lélegzett. Sokáig nem szólt egyikünk sem, végül mégis megtörte a csöndet. Hova mész..? - kérdezte, de nem nézett rám csak maga elé, éppen úgy ahogy én.  
      - Van egy  kis házam Csillaghegyen, magam építettem az erdő alatt, ott dolgozom....- mondtam némi szünet után..Bólogatott. Tudom hol van - mondta lassan rágcsálva - a Saroglya  felé...a Péter hegyen...
     - Nem válaszoltam. Elfoglalt a tejfölös lángos élvezete...Télen is ott vagy...? - kérdezte, de csak úgy mellékesen, mintha illendő lenne szóval tartania egy jótékony félpohár tejföl miatt. Csupán bólintottam, de ezzel is megelégedett.
      - Én...- kis szünetet tartott - lassacskán be kell, vonuljak a kóterbe mert már erősen hül az idő - jönnek a fagyok, azt meg nehezen birom, - mondta lecsusszanva a pultról. Intett köszönésképpen, s elcsoszogott a piac belseje felé. Cipőjét leszámítva egész jól öltözöttnek tűnt, adott magára, nem keltett rossz benyomást. Tiszta volt, vastag piros sálja laza eleganciával védte a nyakát, újszerű durva kékposztó vasutas kabátja alatt egy másik felöltőt hordott, afféle tavaszi kabátot - világos, majdnem fehér raglánt, vagy trencskót - olyasmit, amit Humphrey Bogart hordott felhajtott gallérral, Voody Allen kedvenc filmjében a  Casablancában.
     - Nem kérdeztem miért és hova vonul - Nyelőgépre emlékezetett, de ez csak utólag jutott az eszembe, s néhány nap múltán, amikor ismét arra jártam, s forró lángossal a kezemben köröztem hasonló időben, hogy bizonyosságot szerezzek, már nem találtam sehol.  Bevonult' volna valóban....? Október talán utólsó napja lehetett, még messze nem készültünk gyertyát gyujtani, szúrós aprószemű eső esett, alig vártam hogy fölérjek sáros meredek utakon a hegyre, hogy kimelegedjek egy kis favágástól, s aztán nekiálljak végre valami ésszerű termelőmunkának. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert már napok óta ez a fura figura járt az eszembe otthon is meg a hegyen is. Csupán azért mert emlékeztetett valakire...?! Azt hiszem..
   - Tudtam hova vonul és miért. Ősz van, hidegre fordult az idő, neki most ott a helye. Nemigen léteztek még akkoriban karitatív menhelyek, de lakták hontalanok már akkoriban is a Kishárshegy lejtőit. Némelyik még keritést is font a maga vájta barlang elé, pokróccal fedte a nyílás száját és éjszakára kitette a cipőjét. Pedáns rendszerető ember volt, egy délutáni sétán belestem a pokróc mögé, mert nem láttam kirakva a cipőket. Kétoldalt kis fapolcokon tartotta legszükségesebb tárgyait, pohárban még fogkrém és fogkefe is volt  sok minden egyéb között. Box, okos airdale terrierem, akivel a hajnali erdőt jártam, nem bántotta a cipőket. Kicsit meglepődött amikor egy reggel már négyet számolt. Az új lakóé kisebbek voltak, kicsit szinesebbek, magasabb sarokkal.
    - Emlékeztetett valakire a piaci emberem, olyasvalakire akivel egyáltalán nem volt semmi közelebbi kapcsolatom, csupán ismertem, de ahogy azt a fél pohár tejfölt egyértelműen magáénak könyvelte - többet semmi esetre sem csak ami megilleti - az teljességgel a Nyelőgép stílusa volt, rá emlékeztetett....Ebben bizonyos voltam.
     - Nyelőgép ismert volt Saujhelyen. Beszéltek róla, bámulták, de senki nem kivánta utánozni. Szülei, ha voltak is valaha, hamar lemondtak róla és különféle nevelőintézetek lakójaként nőtt fel, szerinte egymagában. Szemtelen képű szőke, nem túl magas, nincs rajta semmi különleges vonás, talán épp ezért volt a zsebtolvajlás kitünő mestere. Zsebesből nem volt hiány errefelé, ócska, szemét népség - Nyelőgép lenézte őket. Amíg valamely nevelőintézet fedelet jelentett számára, esze ágában sem volt más zsebében kotorászni. De amint kitavaszodott, muszáj volt lelépnie, s valamiből élnie is kellett. Apró büntetéseket kapott ha elkapták, s ilyenkor előbb utóbb a Mosonyiban találta magát kórházi kényelemben, mert nyelt. Már az őrizet első napjaiban lenyelt valami tárgyat, legtöbbször a kanalát, s már vitték is, hogy meglegyen a leltár. S ugyanígy nyelt, ha öszidőben nem volt szándékában visszamenni az intézetbe. Talált megfelelő kórházat, hogy törődjenek vele, ahol tisztaság és rend van és soha nincs sorakozó.
    - Túlérett primadonnaként érkezett. Tizennyolc már elmúlt, tulajdonképpen nem is itt lenne a helye, de ha már így történt megpihen nálunk kis időre. Számos apró büntetése ellenére nem járt még Saujhelyen - sajátos trükkjét alkalmazta ennek céljából, mindeddig teljes sikerrel. Szállitás előtt mint már említettem mindig nyelt valami keze ügyébe eső tárgyat, s mint kiderült ezeket többnyire jóelőre maga köré gyöjtötte. Ezek után csak be kellett jelenteni az eseményt, s a röntgen bizonyította a tényállást. Imádta a számára otthonos rabkórházat, megvárta míg az operált hasa gyógyulni kezd , s ekkor vagy újra nyelt vagy ha semmi nem akadt a közelben, felszaggatta a gyógyulófében lévő varratot. Két ujját keresztbe belefeszítette és reccs...Az a hír járta, hogy ilyenkor elájult kissé, de Saujhelyen nemigen hittek a gyermeki mesékben. Ezidáig, ami persze éveket jelentett, sikerült meghúznia magát a kedélyes Mosonyiban, ahol a küzdelem állandósult közte és a vele hadakozó egyre idegesebb raborvosok között. Ismerték jól, s ezűttal rettenetesen kiszúrtak vele, mert sikerült orvul meggyógyítani. Lekötözték, vagy csellel elkábították, ki tudja - mindenesetre a seb összeforrott, hiába döfködte, hiába ráncigálta, muszáj volt belenyugodnia, hogy szállítható állapotban van. Pedig ezúttal semmi bűnt nem követett el csak amolyan télre behúzódós marhaságot, amit ősszel kell gyakorolni, s épp annyi leisztung jár érte, amennyi tavaszig kitart.
      - Így került Saujhelyre - kicsit leereszkedőn, mint ismertebb művészfélék poros, unalmas kisvárosokba  szoktak leereszkedni ha végképp elkerülhetetlen, és muszáj odalátogatniok egy kisebb vendégszereplésre. Fogadta az elismeréseket, a feltétlen rajongás és csodálat jóleső megnyilvánulásait - kijárt neki egy slukk a rigóból a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül, s az idetévedt csomagok tartalmát is megszemlélte kegyes jóindulattal. Néha belekóstolt, éppen csak egy piciny darabka erejéig, de ezt a tulajdonságát az egyszerű kiéhezett népesség nemigen értette...Nem, nem köszönöm ennyi éppen elég volt - képes volt ilyen hülyeségekkel előállni, s voltak akik meg is sértődtek a látszólagos visszautasítás miatt.
     - Pedig egyszerű - mindezek magyarázata a teljes függetlenség megőrzése bármi áron. Nem akart tartozni semmiféle körbe, leginkább pedig a cipészek nagypofájű körébe, ahova beosztották. Képtelen volt megbékülni a cipészműhely robotos unalmával és egyre nehezebben viselte a sivár zárka fagyos szürkeségét. Úgy érezte, letelt az a néhány hét amit e vendégségben el kellett töltenie - ideje odébb állni, még néhány hét és kitavaszodik. Erősen vágyakozott a jól fűtött mosonyiba, ahová behallatszik a nagyváros zaja, ahol nem kell kalapálni és ismerős már minden szeglet és minden bútordarab. Éppen ideje hát szépen csendben odébb állni, ezt mindenkinek meg kell értenie.
    - Mivel azonban sohasem járt még Saujhelyen - "Mán kíível vagy/Baghíra" főtörzs személyét hírből sem ismerte, kénytelen volt szembe találnia magát egy felsőbb akarattal, s olyan szokásrenddel, mely nagyon is eltér bármely rabkórház puhány szokásaitól. Ezen szokásrendek és helybéli gyakorlatok pedig igen hatásosak és az említett főtörzs elővezetésében roppant kedélyesek tudnak lenni.
     - Legszűkebb körében, övéi között, ahol kellő tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, végre megtörtént a nevezetes dolog - nyelt. Igazából és jelentőségteljesen nyelt, szavahihető tanúk jelenlétében. Mégpedig kanalat - más nem akadt a kezeügyébe. Tulajdonképpen egyszerű eset...Lenyelt egy kanalat.
     - Nem nagy ügy, mondták egyesek, s ezzel némi csalódást keltett korábbi feltétlen rajongói körében, akik szerint innen csak akkor menekülhet ha legalább ágylábbal próbálkozik...Ö azonban mosolygott e kishitűségen, tudja jól mit miért csinál, van elég gyakorlata a témában és esze ágában sincs cipészi létbe, silány nevesincs rabszolgasorsba, ilyen rettenetes alárendeltségbe süllyedni.. Még mit nem  - egy művész...? Előfordul azonban művészekkel is, hogy váratlan találkozások adódnak közöttük, s muszáj döntésre vinni a dolgot. Melyikük a nagyobb, az elismertebb és hatásosabb és micsoda tálálkozások ezek....?!
     Baghíra rosszalló képpel fogadta a bejelentést....Eeej édes gyermekem, hát mér' nem vigyáztál...? Mér' nyelted le azt a kanalat teee? Mivel fogol te mostmár vacsorálni, éédes gyermekem....? Vagy nem is akarsz te enni többé sohasem..? A meglepett "művész", útálta már a helybéli szegényes étrendet a hideget és mindent, s mgdöbbentette Baghíra szokásoktól eltérő, sajátos reagálása. Mintha a nagy fekete indus nem is értette volna miról is tett ő hivatalos bejelentést vagy mégis, csak nem veszi komolyan...? Kiverte a víz, hevesen tiltakozott...Dehogyisnem  akar...Akarna ő enni csak most nem tud...Így semmiképpen.
      ....és persze egyben nyelted le ugye édes fiam...csak azért kérdezem, mert ez is fontos lehet...hogy a te dolgodat sikeresen elboronáljuk....! Egyben, egyben jött az ijedt válasz.... Baghíra azonban kételkedett...Biztos vagy benne..? Nem törted te azt egy kicsit ketté gyermekem...Nem, neem....Biztos...? Na jól van én elhiszem neked, de hát itt van ez a jó kis sárgaborsó és hát akkor most hiába. Fejét csóválta bosszankodva. Ilyet mégsem ehetel a puszta kezeddel, hogy is nézne ki az...? Kellett ez most neked...?
      A Mosonyiban majd kiveszik ahogy szokták, ahogy máskor is szokták - vigyorgott szemtelen képpel a kanál tulajdonosa, s ebben a vigyorgásban  volt valami gyámoltalan felszólításféle, hogy mostmár elég lesz az ostoba huzavonából, fejezzük be az oktalan társalkodást de mihamarabb - telik az idő, itt meg rohadt hideg van állandóan és a főtörzs inkább intézkedjen ahogyan kell, mást amúgy sem tehet.
     Baghíra csillogó szemekkel figyelte a magabiztos vigyorgást, mert kedvelte a szolgálat robotjától eltérő váratlan helyzeteket. Extrém ügyekben pedig erős késztetést és jogos felhatalmazást érzett annak szakszerű, aprólékos megoldására, és széles elégedett mosolya jelezte, hogy most ő következik...
     - Áá messze van az a Mosonyi édes fiam, nemigen tudunk mi odáig elvergődni - nem is szokásunk minekünk az ilyesmi - majd megvárjuk inkább amíg kikéreckedik az magától. De én kanalat adni azt nem tudok neked édes gyeeermekem, mert az nekem nincsen...és senkinek nincs itten két egész kanala. A te leltárodat pedig mégsem javíthatom át ilyen semmiség miatt. Ha lenyelted véletlenül a kanálodat, hát az elég nagy baj, de majd csak megoldódik a te dolgod kevesebb mászkálással.
    A fiú elképedve állt a sorban, mert vacsora osztás idején történt mindez, és éppen abból a célból, hogy másnap már el is lehessen őt sürgősen szállítani. Baghíra azonban másképp képzelte el a magoldást. Méghogy szállítás, meg vonatozás...Ugyan minek..? Szépen kihúzta a sorból és húzta, húzta maga után s elvonatozott vele a folyosón egészen addig az ajtóig, ahol se szám sem semmi egyéb felirat nem volt, csak a frissen festett ajtó egymagában, de ezt az ajtót, s a mögötte várakozó helyiséget, jobb messze elkerülni. Innen még a félőrült futóbajnok is menekült amint magához tért egy hosszabb eszméletvesztés után, és oda senki soha önként nem kívánkozott.
     ....na fiam, gondolkodjál egy kicsit - itt majd egészen jó lesz neked - bíztatta a főtörzs és elégedetten körbepillantott az egyébként évszámra üres helyiségben. Szép ez a szoba....nem gondolod.? Szép tiszta, ablaka is van. Fehér falak, fehér asztal, két fehér szék és két szép fehér ágy...Választhatsz is, ha úgy jobban esik...Nézd má', a lepedők is teljesen újak. Fehér az egész ágy mindenestül, mert abban jobban lehet ám gyenglkedni. Neked meg éppen arra van most a legnagyobb szükséged...jól mondom fiam...? Kályha az nincsen idebenn, mert aki gyengélkedik, jobb ha benne marad az ágyában. Legalább nem kell kimászkálnia az ágyából, hogy még azzal is foglalkozzon. Törődjön csak a nyavalyájával, az is elég neki,
     Maaj' meggyógyulsz fiam, csak feküdjél szépen nyugodtan, hogy az a kanál nyugodtan előmerészkedjen...Az pedig előbb vagy utóbb elő szokott onnan...! Ha meg nem akar, hát maj' lesz itt elég segítség ahhoz, hogy megsürgessük....mer' azér előbb utóbb mindig kikívánkozik. Nemigen szokott az bennmaradni....Magától is előkerül az, és akkor majd szóljál nekem, mer' akkor majd mehetsz vissza a többiekhez kalapálni. Látom nemigen van ínyedre a cipészmesterség, de majd megszokod. Azt meg nagyon remélem, hogy egyben lesz az a kanál, mert nem szeretném, ha valami kárt okoztál volna.
     Körbesétált a helyiségben - kibli van, víz van, a csajkára most nemigen lesz szükséged - minden a legnagyobb rendben. Mielótt kiment, akadt még néhány bíztató szava a meredten állóhoz , aki elsárgult képpel, görnyedt tartásban állt az egyik szép fehér ágy végében. Az ágy valóban fehér volt és tiszta - fejrésze előtt háromszögbe hajtott törölköző, s a két pokróc is szinte új, hibátlan, ilyet soha nem látni errefelé.
     ....kijön az a kanál - ki bizony édes fiam, és te avval fogol majd vacsorálni - ha már annyira megszeretted - mondta még, aztán bevágta az ajtót. A "vörös" főtörzs - Baghíra váltótársa nem foglalkozott a gyengélkedőből hallatszó folytonos kiabálással és káromkodásokkal. Nem az ő dolga, ő csak megszámolja amikor szükséges és visszazárja az ajtót. Minden háborgás és méltatlankodás hiábavaló.
      Harmadnap este Baghíra krumplit főzetett a női körlet konyháján, és a házimunkások megpucolták a forró krumplit a mocskos kezeikkel, ám egy morzsányit  se vehettek belőle, mert Baghíra feketén villogó szemei előtt kellett mindezt elvégezni, és amikor készen voltak a krumplipucolással, nagy csomag vattát hozatott a körletiirodából és az összes vattát a gőzölgő krumpliba keverték. Nyelőgép feszt ordított, mert operációs műveletekhez volt szokva fehérköpenyes orvosok és megfelelő segédszemélyzet társaságában, és valódi műtőhöz és számolgatós altatáshoz amit különösképpen kedvelt, nem pedig efféle középkori eljáráshoz, ahol vigyori, retkes kezű és büdös lehelletű házimunkások lefogják egy sötét visszhangos folyosón, és erőszakkal tömik bele a rengeteg vattás krumplit só nélkül a "BÁSTA szekere" alatt...Borzalom...Ki érti ezt...?
    /..."alsóvonalú földszinti folyosónkat" három kép díszitette, úgymint egy színes nyomat a Kreml-ről, falakkal, tornyokkal, a BÁSTA szekere, róla az iskolában tanultunk, linómetszet, Cs. András alkotása, aki tagja volt a pasaréti ifjaknak, valamint egy kitömött sólymot ábrázoló ceruzarajz, melyet szerény személyem készített, egy néhány hónapot is megért rajzkörben, melyet egy valamikori rajztanár, ESSZ hadnagy próbált életben tartani./
     Harmadik napja sorvadozott gyengélkedői ellátmányon, azaz vizen és némi kenyéren a hófehér hűtőházban, s amikor megérezte a párolgó krumpli mennyei illatát, elérzékenyült...Nahát, mégiscsak sikerült - megérte a sok kínlódás. Tévedett persze, mert nem számított a rengeteg vattára amit Baghíra receptje szerint kevertek az illatozó krumpliba, s amitől persze az egész kulimász undoritó és élvezhetetlen. Nyelt és ordított és zengett a folyosó, de a markos házimunkások végezték a dolgukat örömmel és szakszerűen és az elővigyázat okán odakészített kényszerzubbonyra sem volt semmi szükség, mert "Nyelőgép", aki most egyre csak nyelt és nyelt ,s aki korábban néha fennhéjázó, és kicsit gőgös is tudott lenni, most hirtelen szelíden és csendes beletörődéssel megadta magát.
   Baghíra pedig mosolygott, ahogy mindig is szokásában volt - szeretettel és elégedetten - mert ezen elégedett ábrázatot még buzgó "törökverő" állapotában se nagyon nélkülözte, és újra elkönyvelhette magában, hogy semmi nem változott - alsóbb meg felsőbb parancsnokság, szagos tisztecskék kilószám, semmi az - még mindig ő a legszebb, és ő a legnagyobb ebben a példátlan állatseregletben.
     Minden megoldódott szépen és a rend is helyreállt. Nyelőgép pedig nem jött vissza többé a nagy hatosba. Rajongói elfordultak tőle - házimunkás lett - épp olyan mint a többi, koszos és lassú, mert jobban kedvelte a kondérokat, az ételosztást, meg a váratlan feladatokat, és nem kivánkozott vissza az unalomba. Lenézte a cipészeket, az óránként ötven fillérért görnyedőket - szabadon', egyre elhanyagoltabban, kicsit tán meg is hízva lebzselt a komor épületben. A gojzervarrott cipőkkel pedig csak akkor találkozott, amikor becsomagolt állapotukban vonszolódtak beládázva a folyosón, hogy mielőbb elszállítsák mindet a jó büdös francba.   
 
 
 

1 komment


süti beállítások módosítása