inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

Top 9

szinesek

free counters

2008.11.22. 01:20 inszeminator

Odoaker

 

     "Holtbiztosan tönkremegy az a modern állam, amelyben nem viselnek nadrágot. Hogy a germánok nadrágot viselnek, és oly bámulatos előrehaladást érnek el, mély törvényszerűségre utal... a napnál világosabb ez az összefüggés. Róma a beözönlő germán hordák ostromának csak nadrágban állhat ellen!" (Friedrich Dürrenmatt: A Nagy Romulus)

Odoaker


(Odovakar, lat. Odoacer a. m. Ottokár), a rugiak törzséből való harcos, aki népének akkori tartózkodása helyén, a Duna mentén született és követve egy javasasszony, mások szerint szt. Severius figyelmeztetését, aki fényes sorsot jövendölt neki, 470. Itáliába ment, ahol a császári testőrségbe vétette fel magát. Észrevéve és ügyesen kihasználva a forrongást, mely a római birodalom által fentartott zsoldoshadakban lappangott, idejében élükre állott, Romulus Augustulust (az utolsó császárt) trónjától megfosztotta és miután a császár atyját, Orestest megölette volt, a római császárság romjain egy német császárságot alapított (Kr. u. 476.). A régi intézményeket érintetlenül hagyván, a földnek egy harmadát elosztotta katonái közt; 487. még Noricumot is meghódította, de csakhamar maga is megbukott, mert Theodorik, a keleti gótok királya három csatában legyőzte, utána pedig ravennában évekig tartó ostrom alá fogta 493-ban végre O. kénytelen volt magát megadni; theodorik eleinte jól bánt vele, de később azon ürügy alatt, hogy ismét Itália uralmára törekszik, megölette.


Forrás: Pallas Nagylexikon

 
 

       Nos hát erről a két nevezetes személyiségről írta Friedrich Dűrrenmatt egyik nagyszerű drámáját, Odoakerről és Romulusról, "A nagy Romulus" címmel. Romulus Augustus ( az utolsó császár) nem sokat törődött az összetöpörödött birodalommal, tyúkokat tenyésztett, és tojásaikat számlálta, mármint Dürrenmatt és a darabja szerint.  Az volt bevallott politikai eszméje, hogy nem ártotta bele magát a politikába. Ilyen gondolatokkal  Ferenc Jóska, és Wilmos császár is többre ment volna talán, de ez csak vicc. Gonosz, méltatalan és történelmietlen. Egyáltalán nem kell komolyan venni...Minden nagyon jó és minden nagyon szép, és mindennel meg vagyunk elégedve - mondhatnánk, és még azt is, hogy - katonáink őszre már itthon lesznek...de nem mondjuk, nem ám, mert alkalmas és megfontolt progresszivek vagyunk. Azonkivül tisztában vagyunk természetes helyünkkel ahol igyekszünk minél jobban és engedelmesebben bevackolódni, és inkább azon örvendezünk, hogy végre van eukonform pajzsunk és lábszárvédőnk, mert talán ez most a legeslegfontosabb. Ne a nyuggerek csúzos, görbe lábszáraira tessék ilyenkor gondolni, vannak fontosabb délceg lábszárak is.

       Egyértelmű és kézenfekvő volt ezek után, hogy gyönyörüséges fehérszőrű, és pirosszemű húsvéti nyulacskámat Odoakerről nevezzem el eltekintve ezuttal a nadrágviselés fontos kötelezettségétől. Romulus később érkezett, egy fürge, de rendkivül szemtelen és harapós aranyhörcsög képében. Mindez nem eshetett volna meg, ha ama színházi előadás estéjén nem vár az ajtó megett, és nem kisér be a szobámba. Na mi van Odoaker, ez volt az első szavam hozzá....Valószinüleg nevenincs marad ha aznap este másfele járok, talán az Operába, esetleg a Ványa bácsit nézem meg, hogy lássam egyszer végre az elejét is. Megható amikor késő este hazaérkezvén egy aggodalmas tekintetü nyúl fogadja néma áhitattal az embert.

       Odoaker rajongott a bolgár kompótipar termékeiért. Fű nemigen termett akkoriban sem a szűk Dob utcában, ezért időnként motorra pattantunk, kirobogtunk a Guggerhegy oldalába, leheveredtünk kiterített pokrócainkra és Odoaker mint jólnevelt germán hadvezér körbelegelt minket. Ha elég volt a fúből, mellénk telepedett a pokrócra, vagy bebújt a kabátom alá meghitt kuckójába. Ez a bujócska szinte szokásává vált, s egy vasárnap délelőtt útban Esztergom felé meglehetős riadalmat is okozott a vonaton. Sokáig illedelmesen lapult ölemben tartott táskámban, de únhatta a mozdulatlanságot s valahol a nyakam közelében kibújt a pulóveremből, a szemben ülő idős hölgyek őszinte elképedésére. Mintha belőlem buggyant volna ki az a nyúl, az én testemből - voilá - valami ördögi mahináció, bűnös káprázat eredményeképpen. Az egyik hölgy rémülten felsikoltott, felugrott, s szája elé kapva a kezét visított - neee, nem szabad - nem mondta mit nem szabad.... semmi köze nem lehetett Odoakerhez, magánnyúl, igaz, hogy nem vettünk neki jegyet, és  potyautas, de akkor is. A másik ülve maradt hátra hőkölve, mert láttam én, hogy szerinte maga az ördög jelent meg hírtelen a vállamon, piros szemekkel hosszú füleit igazgatva.

      Odoáker szerette az Esztergom környéki füves legelőket, de nem vetette meg a szentendrei szigeten találhatókat sem - arrafelé is gyakran jártunk, s ha már betelt a friss füvek ízével, illatával és látványával, mi is megebédelhettünk végre a Pokol Csárdában. Egyáltalán, szeretett kirándulni, vonatozni, motorozni és néhány méternél távolabbra soha nem merészkedett. Mintha nem is akart volna..!!! ( ezt csak a gyanakvó és rettenthetelen állatvédők megnyugtatására mondom...nem volt vastag kötél a nyakában.)

    Közben persze előkerestem a wikipédia szerkesztés alatt álló fejezetét Odoákerről, nem mintha nem tartanám mebízhatónak a Pallas Nagylexikont mint forrást, jaj dehogyisnem, de hát a wikipédiában Attila is szerepel és azt olyan jó olvasgatni...Odoáker tehát...:

    Odoaker (430 körül, – Ravenna, vélhetőleg 493. március 15.) hun származású germán hadvezér, Itália királya

     "Attila szolgálatában állt Edekonnak és egy törzsbéli szkír nőnek a fia. Edekon származása vitatott, egyesek szerint a rugiaiak törzsének tagja volt. A Welfek családfája szerint bátyja, Welf (Hunwulf), 488 körül a szkírek, rugiaiak és türingek fejedelme volt. Odoaker Attila hun fejedelem udvarában nőtt fel. Fiatal korában a hagyomány szerint találkozott Szent Severinusszal, aki nagy jövőt jósolt neki."

    ...és erről a hun származású nagy emberről, aki ráadásul Attila udvarában nevelkedett, erről neveztem én el egy nyulat. Ez majdnem balszfémia. De hát volt már akkoriban Wikipédia...? Na ugye..! Ezer szerencse, hogy legalább baknyúl volt az Istenadta, és persze szobatiszta. Romulus, az utolsó római császár nem érdekelt. Kit érdekel egy utolsó császár, aki tojásokat számolgat, és már csak a rikácsoló tyúkjaival cimborál...? Az aranyhörcsögről mint jelenségről én semmit sem tudtam, de megtetszett az elképzelt szine, gondoltam jól mutatnak majd együtt a szobámban és nagyon meglepődtem amikor egy hirdetést olvasva felkerestem az eladó tulajdonost. Én legalábbis arasznyi állatkára gondoltam, és nagyon meglepődtem amikor leemelt konyhaszekrénye tetejéről egy ötliteres uborkásüveget. Mozdulatlan fűrészpor, némi vatta és forgács, de hol a hörcsög...? Aztán megmozdult a forgács és előbújt valami. Az asszony könyörgő tekintete kutatóan rajtam, de annyira könyörgő, és annyira kutató, s egyben bizakodó, hogy... Szétnéztem a szegényes, kopott konyhában és tudtam, hogy innen csak hörcsöggel fogok távozni, de az uborkásüveghez ragaszkodom.

     Odoáker kicsit meglepődött, de hamar beletanult Romulus játékaiba. Nekem csupán arra kellett vigyáznom, hogy rá ne lépjek óvatlanul, mert amit oly nagyon kedvelnek máshol, mármint a szűkös terráriumokat,( állatvédők figyelem...! készültség!) meg egyebeket, az nálunk szóba sem jöhetett. Romulus rengeteg energiát fektetett a folytonos  szabad rohangászásba a meglehetősen nagy szobában. Igazi liberálisként rendszeresn túrázott a könyvespolcon, minden emeletén külön kinézett, s már ment is eggyel feljebb, lefelé pedig ugyan így. Ennyi rohangálásba én már bele is haltam volna. Odoáker sem tette. Ő konzervatívként kifigyelte, merre tartanak az izgatott rohanós körök és rendszerint szépen keresztbe feküdt az útvonalon. Amikor Romulus odaért látványosan meglepődött, kétlábra állt, mellső lábacskáival szabályos boxolóállásba helyezkedett, de mivel nem történt semmi, ügyet sem vetettek rá, lassan megkerülte az akadályt és rohant körbe tovább. És ezt minden körnél pontosan ugyan így eljátszotta, pedig tudhatta volna, hogy a hozzáképest behemót konzervatív nyulat ez a bokszolóállás egyáltalán nem zavarja. Tudom az állatvédők most azt mondanák Romulus a kijáratot kereste, a szabadulást, a hörcsöglét szabad kiteljesedését korlátok nélkül...Szegénykém megtalálta. Egy délután valami sikítozásra, ordibálásra figyeltem fel..."rohadt állatsereglet" stb stb...Nyitva felejtettem az ajtót ő meg szomszédolni indult, ahol agyonverték.... Pedig jó dolga volt, ő is megszerette a bolgár kompótipar termékeit különösen a meggyet, amit közös tálból volt kénytelen Odoákerrel elfogysztani. Valószinüleg számolni is tudott, mert ahogy a magok szaporodtak egyre izgatottabbá vált. Ő még mindig az első megkaparintott darabjával nyűglődött, s a magok amiket Odoáker kiköpött csak szaporodtak, szaporodtak. Ilyenkor gyorsan felkapta az utolsó darabok egyikét, rejtekhelyére vitte, s visszajött befejezni az ebédet. Elmúltával megkerestem azt a bizonyos rejtekhelyet az örökölt kétszárnyú ruhásszekrény alatt, ahol szabályos apró papírdarabkákból készített puha fészek volt az egyik sarokban, ott gyüjtötte a meggymagokat. Odoáker nem készített fészket, ő az egész lakást birtokolta. Megelégedett az odakészített, és gyakran cserélt ujságpapír latrinájával, soha nem keresett más helyet, mintha nem is valamiféle felelőtlen kisállat lett volna. Szabadon éltek, haltak, a latrinán is megosztoztak...Nem tanítottam én ezeket semmire, ha nem látom, magam sem hiszem, de mintha vonzotta volna őket a zizegő ujságpapír. Igyekeztem mindig a címlap oldalát alájuk helyezni, hogy megfelelően tájékozottak legyenek.

         Nyár végére Odoáker erőteljes toppantgatós baknyúllá vált. Követte minden lépésemet, s ha megálltam ráugrott a sípcsontomra és gyakorlatozott. Nehezen de végül sikerült valahol Érd tájékán befogadót találni, s amikor beraktam egy kétszer akkora anyanyúl ketrecébe, kicsit megsajnáltam. Kicsi ketrec egy debellával....Viszont családot alapított, és oda a függetlenség, a szabadság, talán a bolgár meggykompót ízét is örökre elfelejti... Hamar felfedezték egymásban a lehetőséget, s a hölgy ekkor kissé szemérmesen félrevonva azt tanácsolta hagyjuk őket magukra, jobb lesz így.....

     Nem hagytam fel egy darabig a pirosszemű hófehér kisnyulak évenkénti, húsvét tájékán történő beszerzésével, mert minden utódban az elsőt, az igazi Odoákert kerestem. Mintha vezekelni akartam volna valamiért, magam sem tudom miért, s persze nem sikerült, mert egyéniség nélküli átlagnyulak voltak közönségesen piros szemekkel. Később olvastam valahol egy franciaországi társaságról, a kerti törpéket felszabadítók társaságáról, akik összeszedegetik a szegény rabul ejtett kerti törpéket és kiszállítják őket valamely erdőkbe, s ott szabadon engedik. Rosszindulatú feltételezés részemről, de él bennem a gyanú, hogy mindezt a kert törpéket gyártók végzik a háttérből irányítva és életben tartva az időnként lanyhuló kertitörpe keresletet. Az állatvédő amazonokról is valami hasonló szokott eszembe jutni, szerintem foglalkozhatnának szabadidejükben kerti törpékkel is. Miért ne...? Jól állna nekik. Kicsit szélesedne a látókörük.

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr49779597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quicksilver 2008.11.22. 08:56:35

Sosem volt nyulam, meg aranyhörcsög is csak oly kevés ideig, hogy nem is emlékszem rá, de ez szép történet volt Odoakerrről... tényleg meggykompótot ettek? :-)

Nekem valahogy ezek a puhanagyszőrös állatok/dolgok nem jönnek be, se macska, se nyúl, de még a kutyám is rövidszőrű, mégsőtebb kisebb-nagyobb plüssvacakjaim sincsenek.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.22. 18:23:33

Meggyet, szilvát, körtét, amit a bolgárok termeltek és idehoztak. Legszívesebben valóban ezt ették, persze mást is mit tudom én már mit. Gondolkodom egy másik poston is, hasonlón, de azt majd később. Nekem sincsenek plüssvacakjaim, de pl. szükségem van macskára, mert egy parasztház környékén egerek is vannak. Azonkívül birkákra, hogy karban tartsák a gyepet, és trágyázzák is egyuttal. A kutya meg kinn él, ott érzi jól magát. Legalábbis az enyém.

Quicksilver 2008.11.24. 15:23:11

Sokáig szerettem volna egy farmon (tanyán) élni, önellátóan, nyugodtan, távol ettől az őrült világtól, nem kedvtelésből, hanem szükségből tartani állatokat, megtermelni magamnak ami kell... de én ennél lustább vagyok, kényelmesebb, jobban hozászokva a civilizáció kisebb-nagyobb vívmányaihoz, mint pl. a kávé vagy a svájci csoki, nomeg igazán önellátó, zárt, zárkózott gazdaságot már nemigen lehetne létrehozni manapság, és ez valahol azért nekem egy picit szomorú dolog....

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.24. 16:13:41

ielőtt ide jöttem építettem egy házacskát, sajnos bérföldön, a Csillaghegyi Péterhegy oldalában. Ott dolgoztam, két három naponként jártam haza. Ősszel amikor a szomszédok behúzódtak a városba, magam maradtam. Ilyenkor jelentek meg esténként a leoltott lámpával lassan araszoló piros zsigulik. És ilyenkor lkészítettem az ágy mellé, kezem ügyébe a baltát.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.24. 17:52:13

A hetvenes évek elején kezdtünk sátorral lejárni gyermekkorom kedves nyaralóhelyére: egy kis erdei tisztásra a Bakonyban. Még Édesapám vette az én nevemre, még kétéves koromban. Az első sátrazáskor három hét alatt egyszer járt arra ember - az is úgy, hogy eltévedt. Tőlünk tudakolta az utat. Aztán építettünk házat. Faházat, kész panelekből. Édesapám boldog volt. Úgy hívta: Insulæ Pacis. A béke szigete…
Nem érte meg az első betörést, amit még lenyomoztak, mert a helybélieknek feltűnt: mit keresnek idegenek télvíz idején a boltban? A hó elárulta őket. Volt tárgyalás, a biztosító meg jól felmondta a szerződést, mikor kiderült, milyen messze van az első ház…
Még több betörés, majd egy hajnalon telefon: a ház ég. Két hónappal elébb zártuk le télire. Csak a hamu maradt.
Még a telek se. Kiderült: a hivatalban valaki ráütött a tulajdoni lapra egy "MEGSZŰNT" gumibélyegzőt. Se dátum, se aláírás. Új helyrajzi számokat adtak ki. A telek sehol. A hivatal egy évig nem válaszolt, akkor is azt: pereskedjünk az új tulajdonossal. Nem folytatom. Kijátszottak, nem maradt pénz pereskedésre se, nem hogy telekre, házra…
Azért lejártunk még, de a kilencvenes évek közepétől a sátorban nekem is mindig a kezem ügyében volt valami, ha egyedül voltunk…