inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

Top 9

szinesek

free counters

2008.07.11. 13:31 inszeminator

Utazás...( 8 ) Főőrnagy.

 

   Hányinger - keserű düh tört fel a gyomrom felől...A kapitány széles hátát láttam, amint lassan oldalt fordul - súlyos ökle az asztal fölé emelkedik, de egy kicsiny csontos kéz megállitja a levegőben.....álljon meg a menet - igaz jó barátom - mondja rekedt elcsukló hangon, de most nem képes oldani a feszültséget a nyilvánvaló túlzás. Igaz jó barátom...? - ez már már támadás a közöttük fennálló mesterséges jóviszonyhoz képest. Kicsit fenyegetően is hangzik mert a szavak értelmével szemben, s persze ahogy mondja az is  ridegen távolságtartó. Főőrnagy metsző tekintete ismét rajtam - már egészen nyilvánvaló korábbi viselkedése.. Végre megértettem mindent  - a sok sok apró mozaik egyetlen képpé állt össze, olyanná, melyről mindeddig csupán homályos feltételezéem volt.

      A zárka továbbra is dermedt - mozdulatlan - több mint egy tucat meglett, gondoktól gyötört férfi próbálja magában helyre tenni, felmérni, viszonyitani a különböző, eddig jelentéktelennek hitt dolgokat. Mert ha minden másképp történt mint eddig tudtuk és gondoltuk - és semmi sem igaz - akkor mi van most...? És főleg mi lesz ezek után...? Az őrnagy szemében - úgy tűnik - én  vagyok, és csakis az én fajtám minden baj és szerencsétlenség legfőbb okozója...Nem a magam személyében, nem úgy mint papgyerek, mert ez már semmit se számít...A budapesti srác vagyok, aki beleugatott társaival a dolgok menetébe. De hát miféle dolgok menetébe..? És mi sikerült volna, ha ez a kellemetlenség elmarad...? Ki ez az ember, és mit akart..? Kikről van szó, mert nyilván nincs egyedül..?

   Azt legalább tudom, hogy én ki vagyok...Nem Korvin-közi és nem a Juta dombi vagy Széna téri, és semmi más efféle, de mindez egyszerre - és azt is tudom, hogy semmit sem akarok válaszolni, mert most képtelen vagyok rá, és tulajdonképpen nincs is miért, mert ő már egyáltalán nem fontos számomra, csak undorodom tőle s ha tetszik én vagyok itt valóban és csupán egy személyben a budapesti srác aki - ha mindez igaz - elrontotta valakik elképzelését,  mert a maga feje után ment és nem vált eszközzé valami ócska kis hatalmi játszadozásban....És igenis büszke vagyok rá őrnagy Úr - csak ne folytogatná a torkomat ez a rohadt keserű érzés - és örülök, hogy így van, hogy minden úgy történt ahogy történt, és ha volna most annyi erőm még azt is a képébe vágnám, hogy forduljon fel rögtön, itt a mosdó előtt, és különben pedig ezerszer kinyalhatja.

   A mosdónak támaszkodva álltam, és képtelen voltam azt a két nyomorult lépést megtenni, hogy biztos helyre, az asztal mellé kerüljek. A lábaim nem mozdultak, s úgy éreztem a legapróbb mozdulatra is képes és kibuggyan a könny a szememből. Útáltam ezt a nyilvános megaláztatást - mindenki bámul - le nem vennék rólam a tekintetüket, csak néznek ámulva szótlanul....Igen - el kellett volna mennem korábban..O. Gy-nek sikerült, nekem is sikerült volna. Svájcban biztos helyen vártak....Miért maradtam itt ebben anyúlós szartengerben...?

   Főőrnagy okosabb volt annál, hogy veszni hagyja pozicióját. Kiszakadt belől ami kiszakadt - túllőtt a célon, nyilván megszorongatták odaát. Hideg ellenséges tekintetek veszik körül - rosszul áll, mindent elveszthet, érzi sürgősen tennie kell valamit. Töprengve dacosan folytatja a sétát, szeme kutatva rebben sorra a döbbent arcokon... Újabb bejelentésre készül, vagy csak gondolkodik - ki tudja..? Valamire készül ez biztos, és az is biztos, hogy kiderül hamarosan, mert nem szokása az óvatos megfutamodás. A kapitány súlyos ökle ekkor, mitha kábulatból térne magához, most vad erővel az asztalra csapódott.

     .....nem tudom jól hallottam e amit hallottam - kérdezte lassan tagolva fojtott el-elfúló hangon.? Ha igaz is lenne - amiben kételkedem, de tegyük fel, hogy igaz - s a hatalmas vörösszöke ököl újfent az asztal lapjára csapódott - akkor mi a jó kurvaanyámat keresek én itt mégpedig másodszor...? Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy összerezzent, de vékony ideges ujjai tovább doboltak a hosszú asztalon. Mondja bíró úr - fodult feléje a kapitány - csakugyan ledöntötték a Sztalinjóska szobrát, vagy csak rosszat álmodtam...? Mintha csak a csizmát láttam volna rémálmomban...A Jóskát meg elvonszolták a Szabad nép székháza elé, és ott verték apró darabokra....Rémlik - arról is olvastam valahol - folytatta merengve, hogy XVII. Lajos néhány kamarása vékonynak találta a paszomántot, meg a palota kilincseit is formásabbra akarták cserélni és erre tessék....az a marha tömeg közben lerombolja a Bastille-t...Beleugattak azok is.. Na mit szól hozzá...? A hadbíró keserűen mosolygott, és azt mondta , hogy a történelem nagyon relytélyes dolog, és vannak akik úgy képzelik, hogy mindenképp nekik kell csinálni, mert csak akkor és úgy az igazi. Ha kimaradnak belőle akkor az renonc...és akkor egyáltalán nem lehet megbízni benne. A kapitány őkle nem nyugodott, mert újra az asztalra csapódott és most is ugyan az a kérdés tört ki belőle, de most már második alkalommal.

     Főőrnagy nem méltatta válaszra a kitörést - tovább sétált erőteljes tempóban, majd hirtelen dühösen megállt. Talán a kamarások emlegetése piszkálta föl, talán éppen így gondolta, de már éppen ideje volt , mert a feszültséget érezhetően növelte komor vonulása a dermedt zárkában. Nagy lendülettel szokott helyére, az asztalfőre ült - arca ekkor már nyugodtabb, kifejezéstelen, majdnem közönyös, de a szapora légzés belső feszültségről árulkodik.

    Rendben van uraim...Jöjjenek közelebb. Tegyünk egy próbát...Itt vagyunk tizenhatan, s a jelen lévők háromnegyede katona illeteve rendőr. Tisztek, törzstisztek, ha jól tudom mindannyian parancsnoki beosztásban....Jöjjenek közelebb - ismételte, mert a különböző csoportok alig mozdultak. Némelyek megindultak ugyan az asztal irányába, de féluton megállva tartózkodó, bizalmatlan képpel várták a fejleményeket.    így is jó - mondta Főőrnagy keményen. Tegy fel a kezét akinek szolgálati helyén - lehet az laktanya, helyörség, mindegy - az október huszonharmadikát megelőző napokban vagy hetekben bármely fokú riadókészültség volt......A kezek egymást riadtan figyelve lassan megemelkedtek. Főőrnagy számolt...Egy kivételével mindenhol - állapitotta meg szárazon.  A kivétel ráadásul valamiféle kommendáns alakulat, talán még fegyverük sincs..Sorolják kérem mely napokon kezdődött és mikor lett vége....! A tisztek furcsállva kissé a szituációt, némi vonakodással az arcukon, kivánciságukat legyőzve sorra engedelmeskedtek. Rangidős tiszt közölte elvárásait, s ez valamiféle automatizmust váltott ki belőlük. Egyenként gépiesen sorolták a megelőző napok történetét - egyik sem tudott a másik helyzetéről.

    .....hallotta bíró úr..? - kérdezte az őrnagy..Az öreg hadbiró először csak tátogott, majd megtalálta a hangját - mi ez..? Mit akar ezzel - nem értem mit akar ezzel, hárította el a kérdést felajzottan...Nem értem hova akar ezzel kilyukadni...Hol itt az összefüggés...? Nem is volt semmiféle forradalom..? Csak színjáték volt az egész, amit maguk rendeztek -  és éppen most veszi elő, hogy mindenkit elbizonytalanitson...? Éppen most amikor megkezdődtek végre a tárgyalások...? Hornblóer Kapitány egyetértően bólogatott a riadtan repkedő kérdések alatt, s a pillanatnyi szünetet kihasználva mig Dr. W.M.nyugalmazott hadbíró őrnagy kapkodva levegőt vett halkan dörmögve búsan  megjegyezte...Istenem mennyire tud fájni az a paszománt - most már semmi sem lesz belőle az bizonyos. !!! A bíró szemei ijedten pislogtak, a hangja is reszketett. Nem értem miért húzza ki a talajt az itt lévők lába alól....?. Éppenséggel még alólam is. Ön csalódott valamiben őrnagy úr - így akar leszámolni? Vékony csontos kezeivel körbemutatptt - ezek itt mind ítéletre várnak. Össze akarja törni őket tárgyalás előtt....? Már erősen remegett a hangja, valósággal hebegve, riadtan fűzte egymáshoz  szavakat.

   Ön tud, vagy ami rosszabb, csak feltételez valamit és ezzel van mersze éppen most elöhozakodni...Elhallgatott - nem volt képes befejezni a mondatot. Főőrnagyra pillantott, föl a magasba aki nyugodt komoly, szinte érdeklődő arckifejezéssel hallgatta végig a zaklatott szóáradatot. Látnivalóan fegyelmezte magát - s csak a végén, amikor Dr.W.M. nyugalmazott hadbíró végleg kifogyott a szuszból, s hangját fáradtan csüggedten leengedte, akkor szólalt meg ismét. Bocsásson meg bíró úr - nem erre gondoltam - sőt szeretném megkérni valamire. A bíró felállni készült - ingerült elkeseredett mozdulatot tett - az ágy afelé fordult, de Főőrnagy visszafogta....Várjon...! Hirtelen kikapta a szemközt ücsörgő csepeli villanyos kezéből a hurkába csavart vádiratot és kisimította az asztalon.Tudna ezzel kezdeni valamit biró úr..? kérdezte, de amaz feléje se nézett, úgy háritotta el a kérdést. Nem ismerem BHÖ-t, mondta közönyös megvető hangon. Főőrnagy rámosolygott, kicsit szemrehányóan - a minap még idézett belőle. Ha legalább elolvasná fogadok eszébe jutna valami. Szerintem még letárgyalni is képes lenne - ha volna kedve hozzá....Igazi fondorlatos csali volt, legalábbis ekkor úgy éreztem....Íme hát Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy látványos becserkészése. Elképedtem a váratlan fordulatot hallva. Gyáva szemtelen és főleg erőszakos kibúvásnak véltem, s gyanakvó arcokat figyelve nem lehettem egyedül ezzel a véleménnyel.

   Nem - szó sem lehet róla - tiltakozott a bíró és újra menni készült.  Különben sincs se védő, sem ügyész, azok nélkül pedig csak bohóckodás - nem vállalom. Felállt, átlépett a padon s az ágya felé fordult. A zárka hátsó régiójából ekkor megszólalt valaki. Új ember alig néhány napja érkezett, zárkózott vidéki, egyebet senki sem tudott róla. Vállalom az ügyészt - szólt az ismeretlen, s Főőrnagy azonnal kapott az ajánlaton. Ügyvéd szerepére  már megvolt a jelöltje, s most mindenáron sikert akart elérni - szüksége volt rá. A bíró gyanakodva nézett a hang irányába - mit vállal...? - kérdezte bizalmatlanul....Vállalom az ügyészt - értek hozzá. Ügyvéd pedig akárki lehet, nincs jelentősége..- mondta tárgyilagos, hideg hangján az ismeretlen. Igaza van bólintott meglepve az öreg hadbíró, semmi jelentősége. Muszáj volt azonban még egy kicsit kéretnie magát, vékony májfoltos kezével hegyes állát vakargatta, hümmögött  motyogott is valamit és lassan fekhelyéhez vonult. Úgy tett mint aki nagy elhatározásra készül, ám a végleges döntésre még nem érkezett el  az idő. Előbb össze kell szednie magát - felelős döntésről van szó - ez nem gyerekjáték.

   Biztos voltam benne, hogy érdekli a váratlan helyzet, és korábbi felháborodását elnyomja a lehetőség, hogy valami olyasmiben tetszeleghet ami már régesrég elmúlt. Talán igaz se volt, mert a szenespince homályában néhány szívlapát társasgában minden emlék már rég elhalványodott. Most azonban egy igazi vádirat került a keze ügyébe, s ez komoly dolog. Főőrnagy némán figyelte az asztalfőről - nem mozdult - nem akart elébe sietni semmilyen döntésnek, neki épp elég volt a bíró helyeslő bólogatása az ügyvédi szerep jelentéktelenségét illetően. Dr. W.M. pihent egy kicsit, talán aludt is egy keveset, de még vacsora előtt nagy nyögések és sóhajtozások közepette felkelt. Fehér karomszerű ujjakban végződő vékony lábait nézte szomorkásan, aztán kapcát tekert a vékony karmokra, csizmát húzött és újra az asztalhoz ült. Vállalom - mondta, egy feltétellel, s először ez ügyben Hornblóer kapitány tekintetét kereste, majd az őrnagy felé pillantott.

   Mi az a feltétel...? - érdeklődött Főőrnagy nyugodt, kimért, hivatalos hangján, melyben rögtön felismertem a korábbi magabiztosságot. Arró nem is beszáélve, hogy már tudja - sőt végérvényesen biztos benne, miszerint nyert ügye van...A vihar elmúlt - még nem tudni lesz e komolyabb hatása, de pillanatnyilag, ha minden csak így marad, neki már jó - nem lesz semmi változás az itteniek életében.

....ez nem játék uraim - ha észreveszem, hogy lazítanak, ha nem veszik komolyan, részemről azonnal vége. Befejeztem - csupán ennyi volt a bíró mondanivalója, de ezt is alig volt képes elmondani a belső izgatottságtól. Nem fog csalódni - mondta csendesen az idegen, aki az ügyész szerepére jelentkezett. Átvette az összesodort vádiratot és félre vonult. Ha minden rendben van - este magam is átnézem - mondta még a bíró és...Holnap reggeli után tárgyalás... Mindenki készüljön fel, akire szükségem lehet.

   A nap további, maradék része csendben, eseménytelenül porladt a semmibe. A csoportok szétbomlottak, hirtelen mindenki magával volt elfoglalva. A keserüség kissé oldódott bennem, de nem tudott eltűnni többé. A rengeteg kérdés szinte felőrölte az agyamat. Hol vagyok..? Kik között..? Kik ezek az emberek, és ki ez az ember tulajdonképpen.? Elvett tőlem valamit egy kurta mozdulattal és durván összetörte. Lehet, hogy fellengzősen hangzik de magam is összetörtem, s nem tudom mikor múlik el ennek a rémületnek a hatása. Hirtelen a hatalmas szikár bányász jutott az eszembe, aki mindent felvállalt akár a kötelet is - ezért....? Semmiért...? A zárka időközben elviselhetetlenül szűk és nyomasztó lett. Olyan honvágyam támadt, hogy a legszivesebben az ajtónak rohantam volna, és hónapok óta először éreztem azt a gyomorszorító utálatot, mely a kisfogházban jött rám hajnaltájt, kivégzések idején...Igazságtalannak éreztem Főőrnagy szemrehányó szavait, pedig csak a saját igazságával szembesültem. Sokáig forgolódtam, nem jött álom a szememre. Apró zörejekből sóhajokból és nyögésekből arra következtetésre jutottam, hogy mások is hasonlóképpen éreznek. Mintha az egész zárka zavarodott lélekkel gyötrődve virrasztana.

   Főőrnagy viselkedését érteni véltem, legalábbis megpróbáltam - de úgy éreztem hamisan játszik. Valamit elrontott, mert nem tudta türtőztetni magát, s ennek bizonyos átéttel én vagyok egyszerű oka. Legalábbis a jelenlétem. Lehetne bárki más, csak a korom számít, a nyilvánvaéó  szemtelen fiatalságom...Hogy jövök én ehhez..? Hogyan tehették, akik tenni merték..? És miért..? rosszul erőltetetten korrigált, mert a dolgok sehogyan se kapcsolódtak egymáshoz. Semmi közük nem volt, csak látszólag , felületesen....Mi van ha nem ül a közelében a csepeli villanyos, esetleg nincs nála éppen a vádirat...? Fogadni mertem volna, hogy néhány perce még fogalma sem volt hogyan vágja ki magát a nehéz helyzetből. Hazardírozott - sikerrel...Nyilvánvalóan fenn akarta tartani a látszatot, s most már azt sem igen értettem minek a látszatát. Parancsnoki múltja,és az ezzel járó megszokások, hogy egy lépéssel mindig előbb halad, és folyvást néhány centiméterrel a föld felett, iszonyatos törést szenvedett a pufajkások megjelenésével. Lefokozták, nyilvánosan megalázták s végül idehurcolták mint valami bűnözőt. Rettenetes igazságtalanság történt, de mindezidáig magába tudta folytani, s talán jelenlétem ingerelte egyre jobban e kései kirohanásra. Számára mindennél fontosabb volt a szépen ívelő katonai pálya, a fegyvernem amelyben működött, és csak futólag érintették a sajnálatos események. Nyilván fantáziált némi szükséges korrekcióról bizalmas körökben, de a történtek túlhaladtak minden elképzelést. Elszabadult a pokol, és a kanördögök vad táncba kezdtek, mondta egykor, valami kisebb vita megjegyzéseként, melyet ugyan megjegyeztem, de nem tulajdonitottam neki semmi jelentőséget. Ma már tudom miért mondta, s inkább ahogy, amilyen hanglejtéssel mondta az maradt meg bennem. A lényeg, hogy ez az egész őrület nem az ő műve - adják vissza a vállapjait és minden el van intézve...Ő kész a maga részéről megbocsátani. Néha laposan felém pillantott mintha még volna némi erőteljes mondanivalója a számomra, de hallgatott. Senki sem volt kiváncsi a mondandójára - én sem.

   Dr. W.M. nyugalmazott hadbíró őrnagy mindössze két tárgyalást vezetett. A csepeli villanyost hamar elintézte, nem sokat tévedett az évek számában, néhány nap múlva azonban  komoly erőpróbára kényszerült. A vádlott csupán két három nappal a tárgyalás előtt kapja kézhez a vádiratot - nem sok ideje marad, hogy lelkileg felkészüljön. Dr W.M. is máshoz volt szokva, eddig még nem találkozott senkivel a túloldalon'. Ráadásul hosszú pályafutása során még soha nem hozott halálos itéletet. Izzadt és remegett a hangja éppen úgy mint a vádlotté. Csak az ügyész, az a vidéki szemüveges gazember, csak az volt képes megőrizni a nyugalmát. Nem ismerte a vádlottat, hiszen csak néhány napot töltött még a zárkában, nyugodtan, hidegvérrel támadta , nem kimélte, sokszor a hangját is fenyegetően, gúnyosan  megemelte. A kemény felkészités leginkább neki vollt köszönhető - halált kért a vádlottra, s az öreg hadbíró nem habozott. Megadta -  ezután pedig hosszan,egyre fáradtabb fakó hangon, gépiesen darálva indokolta az itéletet. Más hangján tette, alig ismertem rá. Nem sokkal azután, hogy befejezte, rosszul lett..Főőrnagy gyenge állapotára való tekintettel már korábban olyan ágyat jelölt ki számára, hová a cirkliből látni nemigen lehetett...Bőrgyalu brómót javasolt, és mellette ült a kezét fogva egészen a tálcás felcser megérkezéséig.....Harmadnap az igazi tárgyalásról két őr kisérte vissza az elitéltet. Úszott a verejtékben, de mosolygott. Ilyenkor elköszönni sincs idő....Szedje a holmiját, gyerünk, igyekezzen. A halálosokat szinte kirángatják a zárkából - nem tudom miért...A fiatal férfi nem törődött a sürgetéssel, kifelé menet átölelte a vén hadbíró őrnagyot - nem baj, nem baj, és köszönöm, mindent köszönök...- folytatni már nem tudta, mert a két őr belépett érte a zárkába.

     Mire sorra kerülhettem volna, alig két héttel később - Dr.W.M. a mind kimerültebbnek és betegebbnek tűnő vén hadbíró már keményen elzárkózott a lehetséges további itélkezésektől. Mintha rájött volna, hogy eszközzé vált egy ostoba játszmában - felhasználták valamire, a vénség és hiúság elbolondította - úgy érezte tulajdonképpen Ő miatta történt a valódi halálos itélet. Szégyelte magát, napokig fel sem kelt a sarokban megbújó szalmazsákjáról, csizmában, gyűrött gimnyasztorkában falnak fordulva aludt, legalábbis úgy tett, mintha aludna, s a többiek hittek neki. Legfeljebb tanácsokat adott, azt is hosszas könyörgésre, mert azt sem szivesen tette. Irtózott attól, hogy feleslegesen kelt reményt valakiben, mert az idő nem alkalmas semmiféle reménykeltésre, minden kiszámíthatatlan és zavaros. A törvények most valóban holt betűk... muszáj megérteniük kérem - már régóta nem vagyok bíró, kimerültem.....A saját ítéletemet várom.

    Egy délelőtt mégis felkelt, s éppen miattam. Nem számítottam rá, nem is volt vádiratom... Minden vádirat egyforma, mondogatta korábban keserű egykedvű beletörődéssel - alig lehet különbséget tenni köztük. Tárgyalásról visszaérkezvén, ha meghallotta az ítéletet sértetten dörmögött. Ez így nem igazságszolgáltatás - ezt másképp hívják. Volt már hasonló kurzus évekkel ezelőtt. Hiába szól másról, más névvel, más üggyel - számomra mind olyan mint a kocsonya. Mert abban is lehetnek különböző húsdarabkák, tojás, zöldség a készitője gusztusa szerint, a lényeg maga a lé, amely majd megdermed és összefogja az egészet.....A koncepció...A levet ebben az esetben is külön főzik, és úgy adagolják hozzá majd mindegyiknek...Ismerem a receptet és éppen ezért utálom a kocsonyát. Bárki csinálja, akkor is.

    Amikor tulságosan korán tértem vissza az ügyész kihallgatásról, főőrnagy erőszakosan érdeklődött, hogyan történhetett...Nem volt számára mondanivalóm. Kerültem minden vele való érintkezést, mert a vérig sértő kijelentést, hogy beleugattunk a nagyok dolgába, képtelen voltam elfelejteni és megbocsátani. Amikor pedig a "beleugatás" valamilyen formában mégiscsak szóba került, már nem akadályozott meg se külső, sem belső remegésem, hogy a gőgös, felfuvalkodott képébe ne sziszegjem : túl sokan haltak meg - ne merészeljen ugatásról szónokolni....Nem válaszolt. Az ellenvéleményt mostanában elengedte a füle mellett. Nem csak az enyémet, a mások finomabb próbálkozásait is. Ekkor már biztosan tudtam, hogy miért oly ismerős a Magyarok bejövetele...Nyilván való, hogy összekapargálta szemtelen nagyképűségében.

    A tárgyalásom időpontját közölték - ennyit mondtam - de nem volt nálam vádirat, mint hasonló esetekben szokás, és muszáj volt valamiféle magyarázattal előállnom, de semmi más nem jutott az eszembe. Főőrnagy gyanakodó pillantásokkal méregetett....Nem kaptál vádiratot...? Nem..! Éreztem a szavahihetőségem forog kockán. A politikaiak állandó gyanakvásra való hajlama, a minden jelentéktelen apróság felnagyítása, örökös találgatások ,viták, ezek min mind ismertek voltak előttem, de megélt éveim száma nem tette lehetővé, hogy bármibe komolyan beleszólhassak, s akár ellenvéleméényemet hangosan kinyilváníthassam. Néha határozottan irigyeltem Bőrgyalut, aki elégedett nyugalommal készült elhagyni az óvilágot...A családomat már rég bebiztositottam - mondta, mit izgassam magam.? Amióta a bíró biztosította arról is, hogy drótkötél csak a tengerészek világában létezik, már semmi egyéb nem érdekelte.

    ....nincs vádiratom és kész- na és...kinek mi köze hozzá...Két nap múlva lesz a tárgyalásom, ennyit közöltek és valamit aláírattak velem, nem is érdekelt micsodát....aztán a görög visszakisért az emeletre...Ha nem is adták a kezedbe, olvasnod kellett, ez valamikor kötelező volt - szólalt meg mögöttem Dr.W.M. az öreg hadbíró. Észre sem vettem, hogy időközben felkelt, csizmát húzott és az asztal közelébe indult. Miattam kelt fel, magától - asztalhoz ült, a szemközti lócára, és mosolygott. Kutatóan, biztatóan....Kaptál valamit, ugye...? Valami vázlatféle összesitést - ha vádiratot nem adnak ki, abban foglalják össze a lényeget......A titkos ügyeket régebben így csinálták....Nem tudom ma hogy megy de....semmit nem kaptál fiacskám?...Elővettem a félig gépelt lapot és szótlanul átnyujtottam. Szégyelltem, hogy nekem csak ennyi van - titokban akartam tartani, mert ismertem, olvastam néhány zaftos vádiratot, s ezek után az enyém megalázóan kevésnek hatott. Most, hogy az öreg hadbíró szépen kiimádkozta belőlem, már nem zavart, inkább meg is ijesztett egy kicsit.Átfutotta, valószínüleg többször is, mert ennyi idő alatt akár több teljes oldal is elolvasható.

.....titkos tárgyalás lesz  dünnyögte csendesen - ilynkor nem adják kézbe a vádiratot....Egyedül leszel fiam. Zárt tárgyalás - a szüleidet sem engedik be. Főőrnagy, aki mindezidáig megfellebezhetetlen tekintély volt, ingerülten vette kezébe a papírt....Honnan veszi ezeket.? kérdezte szinte durván. A bíró egy számra mutatott, melynek magam sem tulajdonitottam semmi jelentőséget....Nullával kezdődik - nézze meg, dugta az őrnagy orra alá..Nullás ügy, és az ilyesmi mindig több esélyes - ez esetben három variáció biztosan létezik. Elengedhetnek, de bármerre mész mindenről tudni fognak, mert az ügy nincs teljesen feltárva, feltételezések vannak. Rámnézett, kicsit csibészes mosollyal a szeme sarkában...Ugye nem nagyon beszéltél fiacskám...?.Sejtette, hogy nem lesz válasz, bólogatott, ezt tehát felejtsük el, ennek semmi esélye, ezt bízvást megigérhetem. Mostanában amúgy is más a divat. Nyilván kapsz valamit - mondjuk három évet - a helyzet később azonban pontosan ugyan az. Leginkább akkor hagynak békén, ha jó sokat vágnak a nyakadba, mert azzal befejezettnek tekintik az ügyedet. Mire letöltöd, már nem vagy érdekes.

   Én ha érdekel a véleményem, a második eshetőségre tippelek - három év letöltendő - de utána vigyáznod kell mert évekig tudni fognak minden lépésedről. Nem mintha annyira fontos lennél - az a fontos amit elhallgattál...Refesként vagy más módon - jó barátokkal esetleg de a nyomodban lesznek mert ez hozzátartozik az enyhébb itélethez. Nehéz megszokni, de így ment ez mindenkor - nem kell csodálkozni. Főőrnagy hitetlenkedve ingatta a fejlt - mit akarhatnának egy gyerektől....Még tizenhat éves sincs...! A kor nem számít - higyje el kérem, csak ez számít. Felvette, s meglobogtatta a félig üres papírt.

folyt.( 9 ) Két kadét.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr2563736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.