inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

Top 9

szinesek

free counters

2008.07.09. 21:23 inszeminator

Utazás...( 6 ) Iskola gimnyasztorkában.

   

       - Nem sikerült egy rohadt pokrócot szereznem éjszakára - sem az őröktől, sem a házimunkástól aki a lámpát oly ügyesen megjavitotta. Bár ne tette volna. Ugráltam, dübörögtem, mindenféle zajt csaptam - jöjjön már valaki - a fene megesz ebben a fagyos zárkában. Néha hangokat hallottam a folyosó távolabbi részéből, abbahagytam a zajongást, s a vasajtóra tapasztottam a fülem. Éreztem van valaki a másik oldalon...Megkocogtattam az ajtót.....itt vagyok, szólt a valaki. A házimunkás hangja volt...menj hátrébb mindjárt itt vannak, suttogta. Néhány másodperc múlva valóban kinyilt az ajtó. A házimunkástól egy csajka babot, az idősebbik götögtől meg néhány jó szót kaptam, hogy legyen min gondolkodnom éjszakára. A lényege az volt - ehhez Ő egyáltalán nincsen  hozzászokva, hogy én itt dübörögjek, és sokkal jobban teszem, ha abbahagyom az ugrálást...Vannak eszközei, hogy megnyugodjak.

      - A bableves némileg felmelegített, de ez kevés volt az éjjeli üdvösséghez. Nem érem meg a hajnalt az bizonyos...megfagyok az üres sodronyon, kihűlt bablevessel  a hasamban. Megint roppantúl sajnáltam magam, talán még jobban is egy kicsit, mint legelőször, és hiába tornáztam - boxoltam a saját árnyékomat, tudtam nem fog ez menni reggelig. Ki tudja meddig....? Meddig kell ebben az üres, fagyos zárkában rohadnom szállitásra várva.?

      - Összekuporodtam az üres sodronyon, amilyen kicsire csak tudtam, megpróbáltam aludni, s ekkor hirtelen eszembe jutott, a megoldás. Van két darab törölközőm, hát mit nyavajgok én itten.! Csak ki kell pakolnom a batyuból, és kész . Nem túl nagyok, de mégis csak  befednek, és nem vagyunk odakinn a hóviharban. Eléggé kimerült voltam már, pedig szenet se hordtam, s valami könnyű riadozó álom kerülgetett, melyből mindig felébresztett egy újraindított és percekig túráztatott teherautó motorja.

      - A szürke 'csarnok'-ról álmodtam, ahol Anyám a tenyérnyi angolszalonnát vehette, meg a vicsorgó bazárosról és Fleischmann úr foxikutyájáról kinek jóvoltából rendszeresen felújíthattuk labdakészletünket, mert ha feltüntek a téren azonnal egy lyukas labdával folytattuk a játékot, s hagytuk, hogy Adonisz, Fleischmann úr kedvence bátran megküzdjön vele. Fleischmann úr ilyen alkalmakkor elegáns mozdulattal tárcát húzott elő és fizetett...Természetesen azonnal felkerestük zöld tízforintosunkat lobogtatva a Bazárost, mert labdái is voltak, válogattunk, tanakodtunk, s a végén lefitymálva a teljes készletet faképnél hagytuk....Köszönjük szépen, majd máskor, ezek nem jó labdák - és persze elrohantunk. Mert addigra már a pálcája után kotorászott a Bazáros, mellyel a túlságosan kiváncsi és turkálni vágyó kisgyerekek kezeit, meg a piaci legyek nagyobb példányait csapkodta. Legszivesebben elloptuk volna a feje felett díszelgő hazug táblát, de az olyan ügyesen és annyira magasan volt a megmászhatatlan gesztenyefa derekán felerősitve, hogy nem ért meg semmilyen kisérletet. Csak az u szögek szaporodtak benne, mert azért mégiscsak volt módja a véleménynyilvánitásnak....Méghogy a "jó gyerekek találkozóhelye"....? Meg hogy, "Zanzibár bazár"..Ha nem lett volna négusbombája soha fel nem keressük...De csak neki volt az egész piacon - sajnos - másnak senkinek se volt.

     - Valószínüleg a magamra terített törölközőből áradtak olyan illatok melyek segitettek e képek felidézésében, muszáj volt megcserélnem a másikkal, mert az angolszalonna képzete már-már nyomasztott tolakodó káprázatával. Később, hogy képtelen voltam újra elszenderedni, fölkeltem, s a vaságyat csendben az ablak alá helyezetem. Oldalt álltam, hogy a földszinti reflektoros ember ne láthasson, s figyeltem az emelet ablaksorát, ahol utóbbi napjaimat töltöttem. Könnyú volt kiszámolni melyikben voltam - látnom kellett, ha már elbúszúzni sem tudtam a bennlakóktól. Csak a fáradt csoszogásukat hallottam, ahogy este feljöttek a szénhordásból. Hiányzott Krausz, de legfőképpen a Kapitány. Erős szoritást éreztem a mellemben, mélyeket lélegeztem, s látni véltem amint Krausz sorba rakja a csajkákat a kecskelábú asztalon. A zárka elcsendesedett, apró horkantások , mély sóhajok , éjjeli neszek, pokrócba burkoltan vár, hogy a félhomályban  megtörténjen a csoda. Egy csajkát már a nyitott vízcsap alá helyezett, ha cirpelni kezd a víz majd ő is magához tér, s váltogatja órákig mig valamennyi megtelik. A szemem is elhomályosult, visszamásztam a vackomra - nem, nem , nem - nem szabad, de alig bírtam magam visszatartani.

------------ ------------- ----------------

     Nyár derekán kerültem a 333-asba diákként a kisfogházból jövet egy kicsit lejjebb, a harmadik emeleten. Főőrnagy a zárkaparancsnok, akit csak magamban merészeltem igy nevezni, mert az öt másik őrnagytól  muszáj volt valahogy megkülönböztetnem,  néhány napi  hezitálás után, kijelentette, hogy  mivel a szünidőnek hamarosan úgyis végeszakad,  a jelenlévő Uraknak pedig semmi egyéb dolguk nem akad mostanában, ideje megszervezni az iskolát. Az enyémet természetesen. Nagyon jellemző az ő parancsnoki szemléletére, hogy engem meg sem kérdezett. Úgy döntött, hogy iskola lesz és kész. Idő van, osztályterem van, mi kell még....? Tanarak...? Van itt abból is. Néha majd cserélődnek mert az itélethirdetés után máshová kerülnek, ki ide, ki oda, és sajnos lesz olyan is aki amoda, ahonnan nincs többé  visszaút. Ez némely Tanarak sorsa....

Teljesen elképedtem, mert a Kisfogházban, ahol eleddig az időmet múlattam, ilyesmi eszébe sem jutott senkinek. Igaz, hogy csak hárman voltunk a zárkában, Szurdi úr, a Bányász meg én, és hármunk közül ott is egyedül én voltam iskoláskorú, de akkor is. Szóval én lettem a "diák". Rövid ideig még büszke is voltam erre, mintha kiérdemeltem volna mint valami derék sportgyőzelmet, aztán felrémlett homályosan, hogy korábban olvastam, vagy hallottam ilyesmit - hogy mit is kell csinálni unatkozó bakákkal a fronton, meg a laktanyában. Elfoglaltságot kell szervezni, akár a legostobábbat is, csak ne foglakozzanak a saját gondolataikkal. Például gombokat levágatni, majd visszavaratni. Na ez itt nem ment volna...Főőrnagy agyából, ha elég rosszindulatú vagyok valami ilyesféle késztetésből türemkedhetett elő az iskola. Eddig is megvolt már a legtöbb feltétel, csak a legfontosabb hiányzott - a diák. Hát itt voltam én, a legmegfelelőbb állapotban, tizenöt évesen, kicsit megszeppenten, semmi kétség lehetek akár a világ hülyéje - alkalmas vagyok a feladatra. Lelki füleimmel hallom amint két száraz tenyerét néhányszor figyelmeztetőleg összecsapja:...Uraim szedjék össze magukat, gyerünk, gyerünk, ne lógassák tovább az orrukat - kezdődik az iskola...!

     Szakmájuk és katonai képzettségük szerint jelölt ki tiszteket, és kért fel arra alkalmas civileket vegyesen, s ezeknek előadásokat , de legalábbis tanórákhoz hasonló magyarázatokat kellett tartaniuk számomra minden délelőtt. Mégpedig rögtön csajkamosás után. Egykori osztálytársaim ekkoriban a Vasutgépészeti Technikum második osztályába készülődtek, s igencsak meglepődtek volna, ha tudják, hogy mialatt ők kötelező szakmai gyakorlaton senyvednek valami fülledt sötét és barátságtalan fűtőházban, ahol a mozdonyok füstjétől levegőt is alig kap az ember, neken pompás dolgom van idebenn  ezzel a nyakamba zúditott temérdek szellemi ellátmánnyal. Főőrnagy egyszerű gimnáziumi anyagot, de legalábbis valami ahhoz hasonlót írt elő - na jó, javasolt...Ha szemtelen volnék és hálátlan, még azt is megkockáztathatnám, hogy "adott parancsba", mert a tisztek, de még a civilek is örülni látszottak a feladatnak. Nekem úgy tűnt, mintha helyrebillent volna erősen megtépázott lelkivilága, ez a kis szervezés, katonás fegyelem nagyon is jót tett neki. A tengés lengés céltalan várakozás, egyáltalán nem illett szögletes személyiségéhez. Azt hiszem már mondtam, hogy engem senki meg nem kérdezett, és ezt  a tényt muszáj ismételten hangsúlyoznom, pedig ugyan olyan jogaim voltak e helyt és ebben az állapotban mint bárki másnak. Azonkívüls ugyan olyan csizmát lovaglónadrágot és gimnyasztorkát hordtam derékszíj és rangjelzés nélkül, mint ők, de kineveztek diáknak, hát mit tehettem volna, beletörődtem. Az iskolámban más is jelen lehetett fakultatíve, s ezeket az időnkénti érdeklődőket néha nagyon is rigyeltem. Nekem ugyanis kötelességem volt a pontos megjelenés, mint már említettem rögtön a legelső csajkamosás után.

Főőrnagy szigorú, határozott szikár férfi volt, igazi katonatiszt. Olyasféle, aki nem tűr ellentmondást a maga környezetében, s ez időtájt magam is kénytelen voltam e furcsa környezetbe ellenvetés nélkül csendben belesimúlni. A zárka teljes egészében hozzá igazodott, vita nélkül fogadták javaslatait, ha szükséges volt, itéleteit, s épp ezért időnként úgy éreztem parancsot teljesítenek. Méghozzá katonai parancsot - zokszó nélkül.

    Idővel azonban egy kissé változott a helyzet, talán éppen a parancsteljesitési kényszer váltott ki egyesekből meglepetéssel vegyes ujdonságot. Az ugyanis magától értetődő, hogy egy elektrotechnikus az elektromosságról köteles beszélni, de mások csak lassan fedezték fel, hogy ha lecsupaszitják saját mesterségüket egész az alapokig, mégiscsak találnak olyasmit ami akár iskolásan, vagy valamiféle ismeretterjesztő módon mégis előadható. Megint mások nem is gondolták volna, hogy únott, gépiesen gyakorolt foglalkozásuk egyes részletei kivülállók számára  érdekesek, akár még vonzóak is lehetnek. Előfordult, hogy szinte mellőzve érezhettem magam az olykor "közoktatássá" sürüsbödő hangzavarban és akár meg is sértődhettem volna, mert némely tanórámon mindenki nyüzsgő vitatkozó részvevőjévé vált a témának, megélénkült, szabállyos vitafórummá alakult a tanári kar, s velem a továbbiakban a kutya sem törődött. Ilyenkor magasabb szellemi régiókban kalandoztak az urak, én pedig igyekeztem nagyon értelmes ábrázattal követni az izgalmas eszmecserét.

Leginkább a sólymászatot és a barlangászatot kedveltem magánóráim közül, de ezek csak harmadnaponként kerülhettek sorra, mert Főőrnagy  a többi tudományt sajnos sokkal fontosabbnak tartotta. Magyar és német persze minden nap volt, és persze orosz is, hogy el ne felejtsem véletlenül. A matematikát is nyugodtan elhanyagolhattuk volna mindenféle papir és írószertől tökéletesen megfosztott állapotban, de erről FŐőrnagy hallani sem akart. Nem csak ő de más is képes volt másodfokú egyenletek fejben való levezetésére, s azt hitte az ilyesmi majd nekem is könnyedén sikerülni fog. Hát nagyon is tévedett a tisztelt őrnagy úr, mert én világ életemben utáltam a matematikát - sikereim e téren igen mérsékeltek voltak - s még az elsőfokú egyenletek rémségei elől is messze menekültem. Végül is sikerült gyakori felsüléseimet a sajnálatos papirhiánnyal magyarázni és Főőrnagy megkegyelmezett.

Lassan múltak a nyári napok, akár úgy is érezhettem magam, mint aki kellemesen hajókázik valami nyugalmas vizeken, de tudja, hogy előbb utóbb elérkezünk a nagy zuhataghoz, s akkor lesz majd siralmas gabalyodás. E csendes vizeken csorogva meg-meg előzi csolnakunkat egy egy lendületesebben sodródó uszadékfa, ezek a statáriális ügyek, melyek 72 óra alatt intéződnek  - váratlan érkezésük képes apróbb izgalmakat is okozni, de gyorsan tovatűnnek a maguk legkevesebb öt évnyi terhével.

Tetszett, hogy bizonyos tárgyak könnyen összekapcsolhatók voltak, mint például a történelem és a sólymászat. Én ugyan meg voltam győződve, hogy Mátyás király óta már nem is létezik sólymászat. Már csak azért sem, mert az épülő szociaááálizmus országában az ilyesmi nyilán kispolgári csökevénynek számít és nincs az az őrült aki mégis megkisérli. Azt hittem, az államosított üzletek, gyárak és minden elzabrált egyebek után már magánsólymok sincsenek. A sólymok mind mind elrepültek. Mihez is kezdenének  ebben a szép új világban.? Semmi szükség rájuk. Kiderült azonban, hogy még napjainkban is létezik sólymászat, s most állitólag sportként gyakorolják. Ahogyan postagalambászat is létezik, pedig van posta is ami állami intézmény..És azon is elcsodálkoztam, hogy vannak emberek a szocialista társadalomban, akik szabad idejükben sólymászkodnak, és olyanok is vannak akik barlangászkodnak ebben az épülő szocialista társadalomban. Ki hitte volna....? Miért nem jó nekik a többiek között, miért mászkálnak a föld alá...? És miért az eget bámulják ahol a sólymaik száguldoznak, miért nem küzdenek velünk vállvetve az amerikai imparialisták és csatlósaik ellen...Miért..? De legfőképpen miért bámulom, és miért irígylem  őket annyira.?

   Horhosokról  én például sohasem hallottam, és egészen idáig kellett eljutnom, hogy megismerkedjek a sólymászat és a barlangászat alapfogalmaival. Nem tudom megérte e, csak az vigasztalt, hogy a többiek is éppen így voltak ezzel. A katona és rendőrtiszt urak, és az összes civilek, akik éppen úgy tátották a szájukat, és éppen úgy sóvárognak mint jómagam, s közben eszükbe sem jutott a múlt, s méginkább a titokzatos jövendő.

   Főőrnagy a lehető legmagasabb szinten végezte feladatát példát mutatva mind a többieknek. Úgy éreztem az alkotás mámoros lázában ég, s éppen úgy képes lelkesülni, a magára vállalt fonto feladatban, mint V. a fiatal székely solymász a maga harmadnaponkénti ritkább idejében. Ez utóbbi fekete szemei valóban mintha folytonos láztól csillogtak volna, s nem véletlen szórta szét minden tudományát oly nagyvonalú és heves rajongással. Az idő számára becses holmi - ki tudja mennyi van még belőle...? Meglehet, ha tudná bizonyosan, már számolgathatná a napokat. Közeledik a tárgyalás ideje, s a Normafánál elásott fegyverek okán, egyre bizonyosabb a halálos itélet.

    Főőrnagy persze más egyebek miatt aggódhatott, de vele is megtörtént gyakran az a fajta változás, mely a rajongók sajátja. Ilyenkor, mintha irigyelné mindazokat akikről beszél, talán éppen azért mert a hely ahol éppen előad egyáltalán nem alkalmas semmiféle rajongásra. Szerintem ebből is látszik, hogy gyakorlott előadó, mert függetlenedni képes a hely szellemétől. Reggeli után az első órát természetesen ő tartotta - irodalom - ilyenkor legfrisebb a gondolkodásom megérthetik az urak...Délutánonként a " Magyarok bejövetele" című regényét folytatta fennhangon, s a körülötte ücsörgők tisztelettel hallgatták. Én is hallgattam kellő tisztelettel, s közben azon töprengtem, honnan a fenéből lapátolta össze ezt a sok marhaságot...? Tamási, Nyírő, Kodolányi ismert nevek voltak nálunk a parókián. Illés Béla, meg a többi szocialista óriás kevésbé. Ismerős helyzetek, ismerős hang - egy kis Úz Bence Kodolányival megkavarva....És persze Ady...Mint végső tromf és non plusz ultra. Őt nem lehet elégszer idézni - mondogatta, s nem csak idézte ismerte is, ami - lássuk be - egy akkori katonatiszt esetében igencsak meglepő. Sőt - már kissé gyanús...Az asztal végében ült, és ahogy beszélt - rajongva - ragyogó szemekkel meredve maga elé, éreztem máshol jár. Észre sem venné, ha felálnék és otthagynám az asztalt. Pedig szemben ültem vele, az asztal másik végében. Nem volt ebben semmi színjáték, mint ahogy eleinte hittem, de nagyon halványan mégis emlékeztetett valami ilyesmire. Csupán órányi lehetőség, talán alkalmas ürügy egy hosszú monológ elmondására. Ezeket nem ott az asztalnál tallálta ki, valószínüleg az éjszakai csendben készült másnapi előadásaira. Én Krúdyt vártam, mert a bolondja voltam, de sajnos nem volt a tanrendjében. Sok mást képes volt megidézni, de Krúdyt soha. Egyszer sem beszélt róla. Lovagias távolságtartás...? Szolidaritás a Krúdy által eltángált katonatisztekkel...?   Ki tudja.!?

    Amikor végül rám nézett, át az asztal tulsó végére, akkor érkezett vissza a valóságba. Tisztán éreztem. Óráját berekesztette, felállt, s hidegen, közönyösen szólította a következő előadót. Főőrnagy egyáltalán nem kedvelt engem, de ezúttal nem származásom volt a hiba. Az is persze, csak sokkal kevésbé mint általában, s erre is fény derült egy délelőtt.

    Fiatal görög tizedes adott néha tüzet a zárkának, ilyenkor a nyitott ajtóban néhány percig még némi társalgásra is hajlandó volt. Szükséges dolog az ilyesmi, nem kell semmi rosszra gondolni. Ahol semmi, de semmi lehetőség valamiféle információhoz jutni, kifinomulnak az érzékek, s egy elhullajtott félmondatnak is jelentősége lehet. Főőrnagy kedvelte a tizedest, nagyon is kedvelte, mert igazi hős - egy igazi görög partizán mondta, s addig nógatta amíg amaz ráállt, s előadta hőstettét a német repülővel. Valami szokásos bombázó vagy miféle - voltak ott ilyenek - nagyon zavarták már a partizánokat hát lelőtték. Ő is lőtt egyet magának, meg is mutatta hogyan töltötte meg a puskáját és bummm. Mint egy fácánt, vagy egy vadkacsát - értik az urak ugye...?- hát persze hogy értették, meg is tapsolták. Főőrnagy hasonló fegyvernemben volt parancsnok - nagyra értékelte az esetet. A kis tizedes széles mosollyal fogadta a gratulációt, a tapstól kicsit meg is hatódott, majd hirtelen észrevett a vigyorgók csoportjában, elkomorult...Ez is egy fasiszta - mutatott rám ingerülten s egy lépéssel beljebb jött a küszöbről. Főőrnagy, hogy javitson, vagy rontson  helyzeten - képtelen voltam eldönteni - békitő hangsúllyal közbeszólt....Á semmi, ártamlatlan papgyerek...!

   A tizedes azonban félt a korombeli srácoktól, a budapesti srácoktól, valaki feladta s egy kisebb csoport érte ment. Semmi baja nem történt - Kikérdezték és elengedték, de nagyon megijedt. A papok viszont, az otthoniak, törnkre tették a családját, s ezt képtelen volt megbocsátani. Állitólag ezért lett partizán. Villogó szemekkel méregetett, már kétszeresen voltam veszélyes ellenség. Kicsit hátrább lépett - a szája hangtalanul járt, valami ógörög átkot szórhatott szegény fejemre, s kilépve hatalmas döngéssel vágta be az ajtót.

    Hallottam egyet mást a görög politikai emigránsok dolgairól és egyáltalán nem értettem, hogy az otthoni elnyomatástól menekülve miért mennek máshol börtönőrnek..? Na jó legyen ez az ő bajuk. De Főőrnagyot sem igen értettem - honnan veszi az értesüléseit? S ha már vannak neki, miért kevergeti pillanatnyi szeszélye szerint....? Tetszik neki, hogy a mafla tizedes puskával lövöldööz vadászgépekre...rendben van. Nem arról van szó, hogy sajnálnám a tizedezt aki nem fogja fel, mi történik vele...Én Főőrnagy viselkedését furcsálottam. Valami nyugtalanitó vibrálás volt állandó változásaiban. Mintha félne, és óvakodna attól a lehetőségtől, hogy valaki állandó és megbízható képet alkakitson ki róla. Ragaszkodott a tanittatásomhoz, de nem az én érdekemben. Ez nyilvánvaló volt - hamar megéreztem. Szerep volt ez is...? Ő most itten jót akar nekem..Látványosan....Annak ellenére, hogy....és itt jött a zavar. Mert nem tudom minek az ellenére, de folyamatosan érzem.

   A "Magyarok bejövetele", az Ady idézetek, mozaikokból Madách, az ember tragédiája, még ez is... készülődések  és hangulatváltozások, s ahogy mindezeket képes szempillantás alatt eltörölni egy lövés az udvar felől. Hosszú csend. Máskor ordítozás hangja a viszhangos folyosón...Ilyenkor összedőlt a színház, megfeneklett kis csolnakunk a békés vizeken, a kedélyes pillanatokra az erőszak hangjai csörömpöltek - és Főőrnagy napokra elhallgatott. Ilyenkor órákig járkált magányosan a mosdó előtti szabad területen, rövid érthetetlen félmondatokat mormolt, s ha már nem bírta a feszültséget, a wécé melletti falon, takarásban, morze jeleket kapargált.

   A többnyire csendes oldalsó udvaron, ahová nyitott ablakaink néztek, erősebb emberi hang is figyelmet keltett. Parancsszó, vagy utasitás, esetleg csak valami határozottabb felszólitás hangjaira mindig elnémult a zárka...és akkor a lövés. A tisztek órákig találgatták miféle kaliber és miféle fegyverből. És persze miért egyáltalán...? A kiáltozások egyébként főleg az esti órákban történtek, és mindig a folyosó vége felől érkeztek, ahol az az ablak nélküli sötét raktárféle van a sarokban, hol várakozni kell, ha nem szabad a pálya. Nincs semmiféle véletlen találkozás - szigorú rendben közlekedünk mint komoly rendezőpályaudvaron.

   Főőrnagy kaparászásai időnként eredménnyel jártak. Mielőtt hozzáfogott, ellenőriznem kellett a küszöb vízszintjét, elég magas e - a csepeli villanyos a figyelőhelyére ült, a zárka népe pedig elcsendesedett. Főőrnagy felváltva különböző kanalakkal kaparászott, hogy egyik kopása se legyen feltünő. Kérdéseire nem mindig kapott választ,de ha üzenet jött szavanként, de legalább is mondat töredékekként közvetitette.....valakit megpróbáltak...Nem szeretik az éhségsztrájkot, suttogta félhangosan maga elé... ezt nem értem....A csepeli villanyos ekkor halkan pisszentett, majd dúdolgatni kezdett. Mozgás indult meg a zárkában kicsit természetellenesen, a cirkli sötét maradt, de egy pár csizma fej tisztán látszott a víztükörben.

    Néhány nappal a félbeszakadt bezsélgetés' után azzal jött vissza kihallgatásról, hogy eszébe ne jusson senkinek éhségsztrájkolni, mert az őrség nem ért a kényszertápláláshoz. Ezek teljesen megőrültek....Őrültek - ismételgette felajzottan. Majdnem megöltek valakit - lehet, hogy éppen azt aki késő este segitségért kiabált...Uramisten segítségért itt...? És járkált vadul,feldühödten mert már azt is tudta, hogy orvos sem volt a helyszinen...Honnan tudta...? Ezt a kérdést talán mégiscsak fel kellett volna tenni valakinek, de én nem voltam erre alkalmas. Vártam, de hiába - senki nem vette a bátorságot, senki nem merte megkérdezni amikor elviszik, hol jár merre jár...? Honnan vannak az értesülései...?

   A párttagsági könyvét összetépte ugyan, de az eszmét - a tiszta eszmét, mely számára ugyan úgy ragyog és a maga teljességében alapját képezi minden emberi tudásnak, gondolatnak, tisztelte továbbra is. Hasonló hittel és meggyőződéssel gyakran találkozhat az ember kisebb nagyobb egyházkösségek és parókiák környékén, számomra tehát egyáltalán nem volt ismeretlen ez a más indíttatású, de nagyon is hasonló gondolkodás. A hit, sőt a vakhitfogalma sem volt ismeretlenelőttem, de képtelenségnek tűnt számomra, hogy némelyek ebbéli meggyőződésüket éppen itt és ebben a környezetben gyakorolják. Meglepetésemet talán épp ezért óvatos bizalmatlanság követte, s az egyébként őszintének tűnő megnyilvánulásokban is többnyire kételkedtem.

   A goromba pufajkásokat, kik saját alakulata elé kiállitva vad ordibálások kiséretében szaggatták le kitüntetéseit, paroliját, rangjelzéseit, megvetette, és nem tudta semmi  módon kitörölni az emlékezetéből. Hallgatósága körében gyakran foglalkozott "nagypolitikával", mely alkalmakkor különböző lehetséges kormányzati alakzatokkal bíbelődtek, s e teremető igyekezetben megfáradván hatalmas zengő kórussá alakult a zárka. A "diákkislány"fájdalmas tiltakozássá erősödött, mert az emelkedő hangzású sorokat, hogy ...."ott voltunk boldogok, hol  az öreg Tisza ballagott", a tizenhat torok  oly félelmetes tomboló erővel volt képes előadni, hogy tán még a várbeli  csendes sétányokra is felzúgott egykorvolt  boldogságunk.

folyt. ( 7 ) Hornblóer kapitány és a többiek.

Szólj hozzá!

Címkék: fő utca


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr47561214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.