inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

Top 9

szinesek

free counters

2008.07.04. 21:54 inszeminator

Utazás...( 5 ) Bibliai múzeum.

   

            Végre a saját holmim is előkerült - a kék kockás ing, kissé szakadozott, kisfogházbeli "Kosztosok" kézimunkája - barna hosszúnadrág, ezt ki és mikor hozhatta be...? szandálféle, csak én tudom, hogy az volt valamikor, s egy másik törölköző...Kicsit huzatos lesz így Mikulás tájékán - mondja a raktáros, de nincs rosszindulat a hangjában, s a szandál romjait látva még spárgát is kerít a pultja alól, hogy rögziteni tudjam...Kösse bokára, aztán kétszer a talpa alatt. Tartaléknak is ad még egy kisebb darabot, mert erősen havazik odakinn, s a spárga majd szétázik a hóban. Megkötöm bokára, aztán kétszer a talpam alatt, egész jó. Kicsit furcsán húzom maga után, pedig a kisfogházban volt valami trükköm amivel a lábamon tudtam tartani, de már elfelejtettem. Legszivesebben mezitláb mennék fel az ötötdikre, néznek majd jó nagyot a gimnyasztorkások - remélem félretették a vacsorámat - de a görög továbbot int a folyosó végi körletiroda felé. Aztán meg jobbra, ahol csak magánzárkák vannak, s mielőtt föleszmélnék, már benn is vagyok az egyikben. Hát erre nem számítottam - el sem tudtam köszönni a többiektől, mert még lapátoltak odalenn amikor a görög kiszólitott. Néhány pillanatig azt hittem csak a szokásos elterelő hadművelet - benyom egy üres zárkába amig valakit visznek valahova, de hát este volt már, ilyenkor már nics semmi séta át a nagyépületbe. Körülnéztem a zárkában jobbra a fal mellett oldalára fordított üres vaságy rozsdállott - egyéb semmi, már ami a bútorzatot illeti. Mert volt valami ami betöltötte durván, erőszakosan a helyiséget és szinte csurgott a piszkosszürke falakról - a vad csontig ható hideg...

Ez bizony Szibéria - gondoltam, sőt nyári göncben még annál is rosszabb. Téli Szibéria. Elöntött az önsajnálat feltörő hulláma, mert fáztam rettenetesen, és magányos is voltam és elhagyatott is a fagyos zárkában és nem volt senki akinek mind ezeket bánatosan elpanaszoljam. Ilyenkor szokott megjönni az eszem , de előbb muszáj az embernek egy kicsit siránkoznia, mert az mindenkinek jól esik. Jól van, hát így vagyunk, téli Szibéria, reggelig kibírom, legfeljebb ugrálok, vagy mit tudom én...Hirtelen eszembe jutott a kisfogház, az első napok, talán hetek, hogyan válik nyomolvasóvá az ember egy magánzárkában. Csak keresni kell türelmesen a leg eldugottabb leg lehetetlenebb helyeken, és mindig van valami eredmény. Az egyik priccs élén alig láthatóan ott orosz feliratot is találtam. Csak a betűk voltak cirill betűk, összeolvasva magyar szavakká váltak. Nyilván az éber smasszerek megtévesztéséül. Átvizsgáltam ekkor a zárka egyetlen bútordarabját, és tessék....a vaságy alján, a belső hosszanti oldalon erőteljes karcolásokkal jól kivehetően, egy tökéletes morze ábécét fedeztem fel. Tovább nem is kerestem - pedig a falakon is van rengeteg kódolt üzenet, esetleg figyelmeztetés, olyan információ ami hasznos lehet, de most semmi más nem érdekelt. Büszkeség töltött el, mint valami nagy felfedezőt, pedig csak egy vaságyat fordítottam hasra, hogy kicsit átvizsgáljam. Egyúttal elhatároztam, történjék bármi, most üzenni fogok indenfelé - semmi nem érdekel, holnapra már itt sem vagyok. Magabiztosságomat komolyan erősitette, hogy a megfelelő eszköz birtokában vagyok, kihívást véltem a feladatban, azonkívül a kopasz vassodrony látványa, s az elkövetkezendő nyomorult éjszaka is hergelte harci kedvemet. Az sem zavart, hogy még soha az életben nem volt alkalmam efélét gyakorolni - sebaj - van időm, gyorsan megtanulom. Mindig irigyeltem technikumi osztálytársaimat, az egykori obsitos úttörővasuti alkalmazottakat, mert ők előirás szerint ismerték minden trükkjét a rám váró feladatnak. Azt sem éreztem akadálynak, hogy az ábécét sem ismerem, hiszen itt van az orrom elótt, csak megfelelő szögben kell tartani a vaságyat, és kész. Kikerestem öt betűt az ábécéből, és kanál híján - mert a benti morzézáshoz kanalat illik használni - fésüvel kopogtam, és kicsit halkan ugyan de a hosszú jeleket is azzal húzogattam.....Mi van..? ezt kérdeztem, ez csak öt betű - jól bemagoltam előre, mert azt már tudtam, hogy ilyen helyeken a társalgás alkalmával gyakran megismétlik a kérdéseket. Én azonban hiába ismételgettem, senki nem válaszolt. Egyre erősebben kopogtam és huzogattam és a fülem is ráfagyott már radiátor csövére de semmi. Már éppen feladni készültem a hiábavaló idétlen próbálkozást, amikor valahonnan messziről halk válasz érkezett. Határozott rövid koppanások és húzások minden ahogy kell, csak én nem értettem belőle semmit. Éppen olyan határozott és erőteljes koppanások, és rövid szakszerű húzások, melyeket Főőrnagy produkált odalenn a 333-as ban, mielőtt lebukott, újabb hírek utáni sóvárgása miatt. Izgatott, erős szídobogással hallgattam a váratlan üzenetet, s közben átkoztam magam az őrültségért, mert az üzenetben nem szerepelt az általam felismerhető öt betű, és képtelenség úgy tartani ezt a nyomorult vaságyat, hogy az ábécé betúi közt bogarászva az üzenet szavait megérthessem. Csúnyán becsaptam valakit, akit nem is ismerek, és szégyeltem magam mert nagy igyekezetemben magamat is sikerült ostobán becsapnom. Hogy is gondolhattam, hogy ennek sikere lehet ilyen körülmények között...? Sajnáltam a türelms kaparászót, aki három alkalommal is megismételte a mondókáját, aztán feladta. Csak azt remélhettem, hogy nem nyitnak rá kaparászás közen, mert megvan ám ennek is a veszélye.

Az ajtó feletti dobozkában eközben mintha felerősödött volna a lámpa fénye, már az ábécét is egyre jobban láttam, mind erősebben világított, majd pukkant egyet, és vége. A lámpa kialudt a dobozban, mégsem lett sötét a fagyos zárkában. Az ablak rácsainak széttartó sötét vonalai között fehéren vibrált a menyezet. Hangyák, apró bogarak szürke szellemteste nyüzsgött odafenn hangtalan kavargásban. Hallgatóztam az ajtóra tapadva, de semmi mozgást nem észleltem a folyosón. Oldalára állítottam az ágyat az ablak alatt, s felkapaszkodva már láttam is a gyönyörűséges vibrálás okát.

Az a hír járta, hogy ez a legbiztonságoabb börtön az országban - két U alak, a nagyobbik átkarolja a kisebbiket, s így egymásba tolva jól megvannak mindenki örömére. A nagyobbik öblében - hivatalok, bíróságok, ügyészségek - bőven elfér a kisebbik épület. Ennek hosszanti végén középen elég egyetlen őr egy magas emelvényen  - mert nem torony ez, valami bodega, mellette jó erős reflektor mely belevilágit az "u" alakba, s hacsak nem alszik, az őr mindent lát, innen nincsen ám kimászkálás leereszkedés, a bácsi figyel és észlel mindent ami gyanús lehet odalenn. Egyszerre látja az összes ablakot. Sűrűn , hatalmas pelyhekben hullt és kavargott a hó, s a reflektor fényében vidám zsibongó tánc vetült a zárka menyezetére. Sziházban láttam hasonlót, de nem sokáig élveztem az előadást, mert kintről valaki vadul rugdalta az ajtót. Alig volt időm leugrani és helyére tolni az ágyat....micsinyál...micsinyál..?.. az álgörög üvöltözött, mint aki álmából ébredt. Csoszogás, kulcscsörgés, izglom...Történt valami.....

Mi csinált a lámpának - kérdezte egy nyugodtabb hang, a körletparancsok hangja - de beljebb ő sem jött csak belevilágított a képembe. Menjen hátrább az ablak alá...! Amikor elértem a falat belépett és megvizsgálta a kasznit. Magállapította, hogy érintetlen és elvonultak. Élveztem a menyezeti zsibongást, de leginkább annak örültem, hogy az örökké égő lámpa látványa végre megszünt. Csodaszép volt az a zsibongás odafenn, mintha szórakoztató derűs üzenet lopakodna be a külvilágból - a hideget is lfelejtettem, meg azt is, hogy ezek valószinüleg visszajönnek. Néhány perc múlva ismét az ablak alatt találtam magam, s a lóarcú görög nyomakodott befelé egy hatalmas létrával. Felmászott,de nem tudta kinyitni a dobozkát. Teljesen világos a dolog, egy görög partizán sem érthet mindenhez. Megpróbáltam kihasználni az alkalmat, arra gondoltam, ebben a kényes helyzetben talán tehetnék a pokróc érdekében egy gyönge kisérletet. Elvagyok én itt sötétben is - mondtam a lámpásos görögnek - csak egy pokróc kéne legalább...Nagyon szerettem volna egy pokrócot, bármilyet...ebben a rohadt hidegben elég lesz vacogni reggelig.

    ....ne szóljon bele - mordult rám a lámpáos és ujra belevilágitott a képembe. Kinlódtak még egy darabig, végül keritettek egy házimunkást, s az néhány pillanat alatt megoldotta a veszélyes helyzetet. Neki csavarhúzója is volt nemcsak bicskája, és néhány gyors mozdulat után újra világos lett. Sajnos...Mert sötétben álmodozva valahogy sokkal jobban viseltem a hideget. Érteni véltem a buzgólkodás okát, mert sötétben semmit sem látni, a rabot sem - nem számolható. Olyan mintha ott se lenne. Pedig az ott van ám, annak ott kell lennie....Csöppnyi büszkeség éledezett a lelkem mélyén. Fontos vagyok, s ha melegben nem is - de kellő megvilágitásban, s jól láthatóan muszáj tartani, mint valami műtárgyat.

            Szegény Imre bácsi! Sokszor kellett létrára másznia miattam. Nem volt elragadtatva ha hívtuk - tessék szives lenni, már megint sötét van..Nyári estéken rendszerint villnygyujtáskor derült ki a szégyen.....mit csináltatok már megint..? - morgolódott. Ártatlan képpel vonogattam a vállamat - mi semmit...Azt mégse mondhattam, hogy az elemlámpám elemét akartam feltölteni - néha mintha magához tért volna egy picikét, legtöbbször azonban csak pukkant egyet, s az elem bágyadtan fütölgött a kezemben. A dobozhoz, ahol ilyenkor Ő kotorászott magasan a folyosó végében, semmi közöm nem volt, a közelében sem jártam, igaz azt se tudtam mi az a biztositék.

    Imre bácsi családostul érkezett a parókiára, feleségével és három kisgyerekkel, valamikor az ötvenes évek legelején. A templom hátában volt egy szuterén lakás, mélyen és elég sötéten, mintha tervezője csak úgy odavetette volna támasztéknak. Szoba konyha , kamra meg a kazánház - innen fűtötték volna a templomot, ha lett volna mivel. A kazánház szinte teljesen eltűnt, miután Imre bácsi aki valódi asztalosmester volt műhellyé rendezte be, bár a süllyesztett lakosztályban egyházfiként éldegélt családostul.

   Régi lemezvillás motoron érkezett a feleségével, aki a sokkal magasabb hátsó ülésen ült, s ettől úgy nézett ki mintha az ölében tartaná Imre bácsit, aki a motort vezeti. Oldalkocsija is volt a motornak tán még a három kisgyerek is elfért volna benne, de azok később érkeztek. A Lupény utcai oldalon láttam meg őket, a rendőr is nagyot nézett, aki A. A főelvtárs és mindenkori miniszter villáját vigyázta. Az, hogy lakója lett az eleddig üresen álló egyházfi lakásnak váratlanul ért. Szomorúan vettem tudomásul, hogy gondtalan délutánjaimnak immáron vége szakadt. Semmi bajom a családdal, és annak is örültem, hogy még több gyerek lesz a parókián, de mindez semmi ahhoz képest, hogy ezúttal nyilvánvalóan befellegzett titkos útjaimnak a bibliai múzeumba. Veszélyessé válhatnak délutáni surranásaim, mert az emlitett szuteén felett volt ez a két csendes  hellyiség - meghallhatják...Egyéb gondjaim is akadtak, ezekez azonban meg sem említem nagy szomorúságomban.

   Mielőtt bárki azt hihetné ellenállhatatlan vágyat éreztem teológikus dolgokat illetően, bevallom szó sem volt ilyesmiről. Legalábbis eleinte semmi esetre sem. Ellenállhatatlan, majdhogynem beteges vágyat én a Pálics nevezetű osztálytársam szép fényes álkulcsa iránt éreztem - sarkallt a vágy, hogy megszerezzem - a birtoklás ördöge űzött, majd bele haltam a sóvárgásba. Veszélyes játék volt valóban, nagyon meg kellett gondolni a dolgot, mert pofátlanul sok puskaport kért a nyomorult, s mire komoly erőfeszitések árán sikerült megszereznem, még ekrazitot is követelt legalább két harisnyával....Minek az neki...? Hogy van pofája fölemelni az árat, amikor már régesrég megegyeztünk. Két harisnya ekrazit az nagyon sok - azt mondta infláció van minden drágább lett, mondta neki a Nagymamája aki piacozik és itt lakik a Gábor Áron utcában. Kérdezzem meg...? Hát honnan tudja a Nagyanyád milyen ára van mostanában az ekrazitnak...? A répának elhiszem de ennek.?..Próbáltam ésszerüen gondolkodni - minek nekem az az álkulcs...? Ezt kérdeztem magamtól, de mindhiába. Muszáj beletörődnöm, nem lesz és kész. Nem tudok már olyan terepet, ahol még fellelhető lenne nagyobb lövedék. A nagyobb fiúk már mindent felderíettetek. A budai dombok minden stratégiai pontját ahol lőállásokat sejtettek, vagy futóárkok öbleit, ahol csupán némi rothadó avar, kevéske föld rejtette a lövedékeket. Veszni látszott minden, s ekkor néhány borzalmas szerencsétlenség történt a környéken. A mohó kutakodás áldozatokkal járt. Egész pasarét beleremegett - néhány kisgyerek egyszerűen elszállt. Általános frász tört ki, szülők nagyszülők kutatták át kölykeik cókmókjait, s volt bizony hatalmas döbbenet. Ekkor má bagóért megszerehettem a két harisnya ekrazitot, keresni sem kellett, több volt az eladó mint a vevő.

    Tulajdonképpen egyáltalán nem volt túl nehéz fegyvert , lőszert találni, de szétszedni, hogy az ember egészben maradjon, s keze lába ne röpködjön a környező fák koronáira... hát nem is tudom. Csak újat, mindig csak újat, de lagalábbis olyat ami annak látszik. És semmi kalapálás. Sokszor megizzadtam amig a hüvely elvált a fejtől, és mégis csináltuk .Isten tudja minek...Illetve tudom én, csak az most nem téma. A pálics is megijedt, nem okoskodott többet, s végül én pörgettem ujjamon azt a tüneményes cizellált álkulcsot. Elámultam mi mindent képes nyitni ez a tökéletes darab. Az iskolában is kipróbáltam, a tanári wécét is úgy nyitotta mint a pinty. A bibliai múzeumba azonban sokáig nem merészkedtem általa....Pedig azt is nyitotta , könnyedén. Kipóbáltam, már csak a zár milyensége miatt is, de tüstént visszazártam, mert rettenetesen elszégyeltem magam. Szentséges Isten...Álkulccsal behatolni a bibliai múzeumba  - förtelmes bűn. Jobb elkerülni még a gondolatát is. Úgy éreztem, még a paráznaság bűnét is képes elhomályosítani, mert a paráznaság bűnét értettem legkevésbé a bibliai tízparancsolat követelményei közül. Nálunk borzadály és megvetés övezte, de leginkább valami féltő homály és szenteskedés, ködösités, melyet a korombéli kisgyerekek semmiképpen sem értettek.

   A forró nyári délutánok unalma azonban egyre jobban kínzott, s egy ilyen alkalommal mégis besurrantam a bibliai múzeumba...Muszáj volt, na..! Égett a talpam odakinn húvösebbre vágytam. Nyáron nem hordtunk cipőt, csak vendégségbe menet, meg vasárnap délelőtt az Istentiszteleten. Voltam már szabályos körülmények között is odabenn, de csak egyetlen egyszer - Isten bizony. A Salamon király palotáját segítettem becipelni, a dombbal, tevékkel, s a palota körúl nézelődő zsidókkal. Iszonyú nehéz volt a Salamon király palotája - néhány lépcsőn is felkellett menni, és a múzeum bejárata is szűk volt ekkora monstrum befogadására. Oldalt kellett fordítani az egész palotát dombostul, mindenestül - néhány teve, és egy két zsidó is lepotyogott róla, mert nem voltak rendesen odaszegelve. Gyorsan összeszedegettem őket, nehogy a nagy cipekedésben összetapossák őket. Benn a teremben nyüzsögtek a legyek és szállt a por vastagon, pedig csukva volt minden ablak. Muszáj volt ujra szemügyre vennem Salamon király palotáját, s ezután majd minden délután besurrantam, csendes magányos szemlélődés céljából. Hűsölni mentem tuljdonképpen - legalábbis ezzel nyugtatgattam magam, s közben aprólékosan szemügyre vettem minden szebb darabot. Semmi eredeti nem volt a múzeumnak nevezett gyüjteményben...Csupán iderámolták valahonnan, de engem még így is egyre jobben érdekelt. Hosszan merengtem a palotadombon könyökölve - ilyen volt valóban...? Vagy csak ilyennek képzelik mostanában...? Szép volt a Salamon király palotája - szép szines, nekem nagyon tetszett. És a frigyláda is nagyon szép volt  - majdnem akkora mint maga a palota domb nélkül. A palota mellett apró sátrak álltak csíkos vászonból, körötte szakállas emberek, talán éppen a Léviták, mert emlékeztem egy korábbi vasárnapi iskolás délelőttre, ahol a szigorú idős hölgy magyarázott és közben szines filcből kikanyarítptt érdekes alakokat rakott egy lepedővel borított fekete táblára. Felrakta filcből a frigyládát, és köréje rakott néhány Lévitát is, mert benne van a bibliában, hogy a láda körül csk a lévi nemzetségből valók szolgálhatnak. Az Úr egyedül őket tartotta érdemesnek e feladatra, s eképpen rendelkezett...Mózes pedig ezt is beleírta valamelyi könyvébe, talán a másodikba, vagy a harmadikba - és azt is beleirta, hogy miből készüljön és milyen legyen a frigyláda, mert az Úr pontosan elmondott mindent és meg parancsolt neki - csak le kellett jegyezni pontosan ahogy a titkárok szokták a vezérigazgató úrnak..Ez lesz a szövetség jele - mondta az Úr, és meg mondta azt is, hogy a Lévitáknak mit kell csinálniuk, és milyen ruhát kell viselniük, még azt is megmondta. S mindezt azért, hogy jól meg lehessen különböztetni őket a többi törzsek fiaitól, akik akik nem tisztelték eléggé az Urat, és az ő parancsait. Ezek arra is képesk voltak, hogy Mózes távollétében aranyborjút készitsenek és azt imádják, és aztán dőzsöltek és viháncoltak és rengeteg csúnyaságot elkövettek. olyanokat, melyek legtöbbjét egy kisgyerek el sem tudja képzelni a vaárnapi iskolában. Talán még a szúrós tekinteteű hölgy sem, aki hosszú orrán totlogatja folyvást a gonoszul leereszkedő vastag szemüveget. és a filcből készítetteLévitákat rakosgatja a  ferde táblára. E történetnek is voltak fellelhető emlékeztetői a múzeumban, mert bizony ott volt található a nevezetes aranyborjú - arannyal festett fából, mely körül annyit rendetlenkedtek az eltévelyedett semmirkellők Mózes távollétében.

   Voltak azonban becsesebb dolgok is, mécsesek, imaszíjak és imakendők, könyvek, meg fából készült különös zárak melyek hatalmas csattanással záródtak, és lakatok is , és sok sok saru, és kéziszerszám. Ezekkel elég sokat babráltam leginkább azért, hogy amit véletlenül bezártam visszaállithassan eredeti állapotába, de egyet sem sikerült, s azzal vigasztaltam magam, hogy amúgy is titkos záraknak voltak felcimkézve, hát most ember legyen a talpán aki kinyitja. A hosszú vörös-sárga csíkos köntösökben nem tettem kárt, mert eszem ágában se volt felpróbálni őket, s az olajat és olajbogyót tartalmazó cserépedényekbe is éppen csak beleszagoltam, melyek kevéske sötét olajat és döglött legyeket tartalmaztak. Korabeli eszközök utánzatai, ócskaságok mondta mondta megvetően Kupay karnagy úr még a beköltözés alkalmával, s ő bizony rangján alulinak tartotta volna, hogy bármely poros ócskaságot finom kezeibe vegyen. A mindennapi elethez hozzátartozhattak valami efféle darabok, de hol vagyunk már attól... Engem nem zavart a sok légy, a finoman szitáló por, a száraz áporodott levegő ami körülvett, számomra mesés sivatagi képzetet árasztott, s ennek most vége....Imre bácsiék beköltözése után többé már nem lehet. Nyár végén, nem sokkal azután, hogy elkezdődött az iskola, nagyhangú durva szállitók érkeztek, s fél nap alatt temérdek káromkodás közepette kirámolták a két szomorú helyiséget. Mire lélekszakadva hazaértem, semmi nem maradt, csak rengeteg por és a legyek. Teharautóra hánytak mindent, s a kacatok összedobált halmazává silányult szépséges múzeum örökre eltünt az életemből.

folyt.( 6 ) 333 - iskola.

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr45553879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.06. 11:54:29

Kösz Gasper! Bele fogok jönni, máris jobban néz ki.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.06. 12:08:26

Ugyan azt írom amit az előbb, remélem ez a komment ittmarad, és nem megy át a biliai múzeumba. Egy Joznak irt kommentem korábban a Zanzibár bazárban landolt, csak a Jó Isten tudja miért.
A lényeg: Kösz Gasper, bele fogok jönni - máris jobban néz ki.