inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2008.06.25. 00:24 inszeminator

Utazás... ( 2 ) " A jugoszláv "

 

   Mottó:....csak így szabad beszélni: cinikusan és ártatlanul. Elvetemülten és rafinériával, csaknem gonoszul okosan, ugyanakkor tiszta szívvel , derülten és egyszerüen, mint az énekesmadár.  / Nietzsche /

       A "jugoszláv".

     ....jönnek a felmentő csapatok - jönnek és jönnek - közben meg az orosz csapatok érkeztek tömegével mint az áradat, és áradt az Egmont nyitány is növekvő fortisszimójával, mely valahogy mindig kéznél volt. És időnként valami másik zenedarab is, melynek a címére már nem emlékszem, de nem is érdemes, ennek közel sem volt akkora mozgósitó hatása. E két mestermű váltogatta egymást, egyébként pedig folyamatosan figyelmeztették az ellenforradalmi bandákat, hogy namostmáraztán' elég volt, x óra y percig tegyék le a fegyvert de tényleg, és szolgáltassák be a megjelölt helyeken mert különben baj lesz, és statárium is lesz - szóval komoly a dolog. Máskülönben meg ideje lenne már befejezni ezt a virtsaftot, mert elmarad a svéd - magyar. Hát igen - már megint a svédek, a bohém fiúk.

    A menekülők hadairól is értesültem, kiket egy kicsit lenéztem ugyan, és sokakat megvetttem gyávaságukért, pedig tulajdonképpen magam is készülődtem, de egyre csak húztam az időt, mert nem sikerült végső elhatározásra jutnom. Hova menjek? És miért én menjek.? Én itthon vagyok - teljesen itthon, és most már maradok is egy jó darabig az biztos. Itt gyötrődöm teljes bizonytalanságban ebben a szovjet katonai egyenruhában derékszíj nélkül, s a túlméretes kopott gimnyasztorka gonoszul lengedez tizenöt és fél éves derekam körül.

     Eleinte izgatott vágyakozással lestem minden szavát a zárkabélieknek - sostársaimnak éreztem őket. Mindet egyformának láttam, lelkesek bizakodónak, de ahogy telt az idő, lassan tisztult a kép, és korábbi parókiabéli tapasztalásaim kerültek előtérbe. Tudom távol esik egymástól a kétféle intézmény, de bárhogy is nézem, a papok is emberek, ők sem mind egyformák,sőt komolyabb ismeretség után nagyon is különbözőeknek tűnnek. A csüggesztő felismerés oly erővel tört rám, hogy visszavágyódtam a "kisfogházba", a párás büdösségbe, pedig haza is vágyakozhattam volna, de ilyen badaraság eszembe sem jutott.

    Elvágyódás, álmodozás..? Ugyan - legfeljebb éjszaka, takarodó után, mert a nappali órákban mindent legyűr  a száraz racionalitás. Egy szabványos gumibot látványa, vagy túl közelről szagolt mocskos padló, melyről egyre nehezebb feltápászkodni nem alkalmas semmiféle álmodozásra. Tán egy kis elvágyódás szóba jöhet, mértékkel, mert a kihallgatás szakszerűen folytatódik.

      - Idővel már a Markó utcába is egyre többet vágyakoztam, mert ott valódi forradalmárok között lehettem volna, és úgy éreztem, ők megértenének, és én is őket, és ott nem kéne ezt a bosszantó finom távolságtartást éreznem. Ők biztosan nem hallgatnának el, ha a közelükbe vágyakoznék telepedni. Mert nagyon is éreztem az emlitett távolságtartást - óriási tapasztalatot gyüjtöttem az évek során majd minden iskolában, ahova hasonló okból elvetett a sors....De itt...? Miért, hogy itt is érzem - nem mindenki részéről, ez nyilvánvaló, de a lényeg, hogy időnként megtűrtnek, alig elfogadottnak érzem magam, mint a korábbi örsgyűléseken. Ahol az amerikai, meg kóreai, meg mindenféle imperialisták ellen tiltakoztunk, s egyesek lapos helytelenitő pillantásokat vetetek felém, pedig én csak egy papgyerek voltam, és egyáltalán nem voltam imperialista....Még az sem számított a szemükben, hogy én is teljesen szabályosan tiltakoztam. Egész örsgyúlés alatt szépen hátratett kézzel ültem, nem is mocorogtam, és a végén én is felemeltem a jobbkezem éppen úgy mint az összes többi tiltakozó.....Mit akarnak még...?

     - Na jó, elég a nyivákolásból, meg az önsajnálatból, volt egy kis klerikális mizéria - legalább nem katólikus - mondták, bátoritólag - de mindez meg sem közelitette a "jugoszláv" látványos mellőzöttségét, aki mégiscsak az első valódi halálraitélt volt akivel találkoztam.

     - Tárgyalásról visszajövet részvétlen rideg tekintetektől kisérten, fagyos csendben szedte  a holmiját, arcáról hatalmas cseppekben csurgott a veriték, furcsán kényszeredetten vigyorgott, s a zárkaajtónál megállt. Körbenézett, a törülközőbatyuval megdörgölte az arcát, lehet, hogy várt valamit, de senki nem búcsúztatta.....mogyorok', buta kis mogyorok', ti nem ertetek mi a politika..Gúnyos mosollyal a képén megvető kézlegyintéssel lépett ki a délutáni naptól szikrázó folyosóra.

     - A vigyázzálásba merevült mogyorok' pedig elképedve hallgatták ezen utolsó megnyilvánulását. Beszélgetéseikbe nem vonták be, de ő mindenttudóan mindenbe belekiabált. Leginkább politikai számítgatásokba, s lesujtó, gunyoros megjegyzéseit hatalmas áradó kacajokkal kisérte....Nagy Imre, mindig ezzel jöttök - nem is tudjátok kicsoda, az a másik az a Kadar - az majd mindenkit kicsinal....Nagy Imre kicsi erotlen, eltuntetik és kész....Semmi az..

      - Sokszor szóbakerült jugoszlávia. Ilyenkor legtöbbször dührohamot kapott, és Főőrnagy nak kellett figyelmeztetnie, hogy mérsékelje magát - a hazájáról van szó..! Mi az hogy az én hazám?..Mit tudtok ti mogyorok jugoszláviáról....olyan nincs is. Nem létezik - egy nagy hazugság az egész....Én pédául szerb vagyok és megvetem a horvátokat...A Tito az horvát, de őt nem utálhatom, mert ő a főnök - de ő is utálja a bosnyákot, mert az meg török - mit keres az itt..? És akkor hol vannak még az albánok, meg ti mogyorok - ti se számittok egy garast sem - hiába ugráltok - még egy buznyákot sem.

     - Egész délután vártam, hogy valamiképpen szóbakerül az esete, de semmi. Főőrnagy miután döngve becsapódott a zárkaajtó egyetlen rövid mondattal zárta le a "jugoszláv" témát : közönséges gyilkos volt - megérdemelte.

      - Senkinek nem volt ellenvetése, úgy láttam mindenben egyetértenek, engem azonban egyre jobban érdekelt a jókedélyű, vidám, kicsit vastag fickó. Ágyszomszédok voltunk, esténként kihasználta a lehetőséget, hogy valakinek mégiscsak beszéljen magáról. Én nem ismertem az előzményeket, nekem mondhatott amit akart, meghallgattam.

     - A tárgyalás előtti utolsó estén különös monológba kezdett, csapongott, hatalmasakat kacagott visszafojtva a hangot, s végül mintegy komolyra forditva a szót megjegyezte: ne halgass a buzi literásra. Rossz ember, veszélyes. Tudom mit beszélek, és csak figyelmeztetni akarlak. Mondhatnék dolgokat, de mire mennél vele....? Sok olyasmi van ami - hogy is mondják na..? csak látszat..érted buta gyerek...? He..? Akkor jóccakát.! Nem volt nehéz kitalálnom ki lehet a buzi literás...Főőrnagytól kell ezek szerint tartózkodnom, akit vagy ismer, vagy csak a fajtáját. Az öt darab őrnagyban nem volt semmi hasonlóság, sem korban, sem fegyvernemben Főőrnagyot egyszerüen zárkaparncsnoki minősége miatt ruháztam fel e megkülömböztetéssel. Igaz ugyan, hogy valódi parancsnok volt a maga szolgálati helyén, de ilyesmivel akkoriban én nem törődtem. Jobban érdekelt a különös "jugoszláv".

      - A Tito őrület idején került Magyarországra, de már a határ közelében elfogták mint a láncos kutya egyik komoly' megbízottját. Még akcióba sem léphetett, máris egy magázárkában találta magát. Aztán hosszú éveken keresztül egyre csak váltogatta őket, nehogy megszokja valahol. Eljött viszont az enyhülés a nagypolitikában, enyhébben büntették őt is a továbbiakban, s így került a tiszalöki vizierőmű épitkezésére.

      - Látszólag ugyan olyan elitélt, mint a többi nyomorult,de őt fontos feladattal is megbízták. Folyamatosan jelentenie kellett, és kiben bíznának leginkább az emberek....a korábbi ellenségben. A sok locsogó között könnyű dolga volt - nemsokára rehabilitálták, pénzt is kapott - ésszerű összeget, s jó állást a tejipari vállalat berkeiben..Ezuttal mint kocsikisérő hallgatózott, mert azt is fontos tudni, hogy miről társalognak az emberek a tejipari vállalatnál. Meg a tejcsarnokokban ahová a tejet naponta kora reggel kellett kiszállitani. Ilyenkor pedig mindenképpen be kell mennie annak aki friss tejet akar vásárolni. A sorban állók pedig nem tesznek lakatot a szájukra. Még mit nem...

      - És utazgatni is szerettek ezidőtájt az mberek, s igy került a joviális vidám természetű népszerű "jugoszláv" a taxivállalathoz. Ez volt a neki való. Egy bizonyos réteg már megengedhette magának, hogy automobilon vitesse magát, s bizony a jó sofőr, szóval is tartja a vendéget. Vidám szórakoztató utitárs, ha címre megy annál jobb, azt is fel kell ám gondosan jegyezni. A háttérben persze ott lapultak a megrendelők, akik gyüjtögették az információkat, mert szerették megtudni miről is beszélgetnek az utazó emberek - az olyanok akiknek pénzük van taxival közlekedni, és a sokkal szegényebbekre is kiváncsiak voltak - olyanokra, akik elgyötört kialvatlan ábrázattal slamposan, nyűtt slafrokban botorkálnak le a tejcsarnokba egy fél kanna tejért, s közben az összement tej helyett a rendszert képesek ostobán szidalmazni.

      - Minden jól ment és egyre jobban, és már komolyan álmodozott a hazatérésről, amikor a maga módján majd "visszakéredzkedik" jugoszláviába. Váratlanul érte a lehetőség, mert az események lehetővé tették, de ragaszkodott korábbi komoly elhatározásához. Akadt itt néhány elintézni valója és képtelen volt azokról könnyedén lemondani. A hosszú, különböző magánzárkákban töltött évek során sok kemény tapasztalatot gyüjtött, melyek " nem használtak az egészségének", ahogy Főőrnagy később megállapitotta, s ezen magánzárkák mindegyikében otthagyta azt az általa fontosnak tartott jellegzetes nyomot, mely egyszerűsége miatt egyáltalán nem szúr szemet, nincs az a smasszer aki jelentőséget tuladonitana neki, annyira közönséges és jelentéktelen. Abban már nem volt biztos,hogy a módszert valami könyvben olvasta, netán hallotta valakitől, vagy éppenséggel a saját találmánya. Nincs jelentősége. Használta és kész. Egyszerű jel, betegesen ragaszkodott hozzá, mindenhol a közelében akarta látni, hogy emlékeztesse az elvégzendő feladatra. Nyugodt volt, mert bárhol a világon megtalálhatja amikor majd végre kiszabadul. Vonaton utazva, ahol fut alatta a kerék - ha zsemlét vásárol valamely koszos kis üzletben, vagy ha a nap képét bámulja egy pocsolyában. Mindig és mindenhol jelen lesz éjjel és nappal egyaránt.

/  László Ali ki idővel jó barátommá és mentorommá is vált, valamint Főőrnagy , a zárkaparncsnok kevés dologban értettek egyet, de abban mindenesetre megegyeztek, hogy a beteges monománia legtöbbször hosszú magányos bezártság eredménye, és ritkán múlik el magától. Még orvosi kezelés esetén is bizonytalan a gyógyulás kimenetele. Öngyógyítás pedig szóba sem jöhet - kizárt./

Legtöbbször a vizeskanna fedőjét szoritotta szembeötlő helyen a falra és kanala nyelével az ívet tökéletesen körberajzolta. Módszeres, megfontolt ember volt a "jugoszláv". Ahol nem volt saját kannája a lavórt rajzolta körbe a falon, de olykor megelégedett a kiblifedéllel, mert a szag ebben az esetben nem számitott. Tökéletes köröket rajzolt, s a kör mindig bezárult...Ez a lényeg..A körnek mindig be kell zárulnia.

/ Főőrnagy diagnózisa szerint a betegség legbiztosabb jele, hogy a tökéletes körök falra firkálásához mindig segédeszközt használt - szabad kézzel egyetlen kört sem rajzolt soha. Azt mondta oly szerény kézügyességgel, amivel ő rendelkezik meg se próbálhatja az ember. A köröknek szabályosnak elelntmondást nem tűrőnek kellett lenniök....Orvosi eset uraim, szögezte le Főőrnagy megvető hangsúllyal s egyuttal mintha megrémült volna magabiztos kijelentésétől....Ha ugyanis valóban orvosi eset, akkor elmebajnak is lehet nyilvánitani, melyet inkább orvosi eszközökkel, mintsem szabványos kenderkötéllel kell majd gyógyitani./

   Relytélyes embernek, a gimnyasztorkások köreiben alig megtűrtnek számított a "jugoszláv", de maga is kivülállónak érezhette magát minden kis pusmogó köröcskén, s csak mulatott felesleges izgalmaikon. A saját útját járta mindenkor, akkor is amikor megjegyezte és elraktározta magában a legkeményebb megaláztatásokat. Úgy döntött, ha egyszer alkalom adódik és módjában áll igazságot szolgáltatni habozás nélkül megteszi. Minden körnek be kell zárulnia egyszer, az összesnek, hogy a messzi távolban majd ne háborogjon a lelke. Arról nem is beszélve, hogy férfiember számára ez erkölcsi parancs. Kötelező.

   Állitólag ilyen egyszerű indokkal végezte az elvégzendőket, mert a legalkalmasabb idő érkezett el számára örömtelien és váratlanul. Ajándéknak érezte a lehetőséget - bűn lett volna hagyni ostobán, kihasználatlanul. Kapja meg mindenki érdeme szerint - ennyi igazán kijár a mocskos magánzákákban töltött évekért.....Miután pénzügyeit gondosan elrendezte (...sok pénzt hagyott egy délvidéki családfőnél megőrzésre - valami ágon rokona is volt..) belépett a frissen alakult karhatalomba, és azonnal munkához látott.....Hívták, vagy jelentkezett..? Erre a kérdésre   fejét csóválta és mosolygott sejtelmesen....Mit számit az.?

   Ügyei szépen elrendeződtek. A magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban azonban maradtak homályos kétségei. Nem a büntetéstől tartott, főleg ezekben a zavaros időben semmi esetre sem, de mi van ha meggondolják magukat és mégis elitélik...? A szabályos körök mágikus erejében bízott volna.? Esetleg az elmeorvosi szakvéleményben, ahol a vizsgálatot végző kénytelen lesz figyelembe venni a körök feltűnő jelenlétét...? Ami ezen vizsgálatokat illeti, sok politikait, engem is megvizsgáltak az ügyészégen, mintha valami járvány terjedt volna a börtön falai között. Az utolsó napig kitünő kedélyállapotban  szemtelen nemtörődömséggel élte világát, s csupán egyetlen alkalommal beszélt valamiféle törésről mely végül is ide juttatta. Az ilyesmi megesik - botlás, mondta megvetően - a lónak is négy lába van.

     - A hírnév rossz cselekedetekre csábítja az embert. Nem jó híressé válni, még rövid időre sem. Ilyet soha többet - mert egyáltalán nem adta fel a reményt, bízott magában, a körülményekben, a botlást nem követheti valamiféle csúfság. Ugyanakkor bánta már az ostoba fényképeszkedést - nem gondolta, hogy balsorsa is lehet. Hiú emner volt, nemcsak megrögzött bosszuálló, s most nem értette, hogyan volt képes ekkora ostobaságra. Engedte magát lefényképezni, sőt modellként önként állt a lencse elé mint valami kezdő. Teljes felszerelésben, büszkén vigyorogva, a nagy feladat, az ellenforradalmárok felkutatása és vadászata közepette. A kép megjelent valami ügybuzgó hetilap címoldalán olyan felirattal melytől a keresettek akár frászt is kaphattak. Magabiztosan vigyorgott hű fegyvertársaival az oldalán, önbizalommal telten. A kép az új rend elégedett kéviselőit kivánta megjeleníteni, s egyúttal tájékoztatásul is szolgált általános miheztartás ügyében. Minden szép és jó -  dolgok jó irányba haladnak..pofa súlyba...!

     - A "jugoszláv" persze tudta már miért oly széles a mosolya - aki megérdemelte, annak bezárult a kör és Mohács felé ringatják a Duna hullámai. Elszemtelenedett ellenforradalmárok műve - nyilvánvaló. A Budafok tájéki parti stégek se láttak sokat az eseményekből - sötét volt, csak torkolattüzek villogtak.   A fotós alapos munkát végzett, mintha a köznapi dicsőségen túl valami sokkal fontosabbat is szeretett volna sugallni a képpel. Széles, elégedetten mosolygó arc - közepén vastag ajkak mögött ritkás fogsor, a szlávosan hátrcsusszantott usanka alól vörösesszőke göndör fürtök türemkednek...S mintha túl meleg lenne az a pufajka, mert néhány gyöngyöző izzadtságcsepp is feltünik a széles homlokon. Nem láttam a képet, de ismertem a "jugoszlávot", aki időnként mókás akcentussal  törte a magyart, de ha lendületbe jött elfelejtett szinészkedni.

      - Nem sok hetilap létezett akkoriban, nem volt nehéz a népi hőst azonosítani. Illetve talán mégis, mert az elvtársak nemigen hittek a bejelentésnek. Megigérték, hogy utánanéznek a dolognak, hiszen ismerős volt az állitólagos eltűnt. Hogyne lett volna ismerős - már éppen hiányolták - fontos megbízható elvtárs, és nem jelentkezik szolgálatra...Neki is kijár a pufajka, meg az összes többi felszerelés. Arra senki sem számitott, hogy más fontos elvtárs megakadályozta ebben, de kicsit megkapargatva a dolgokat nem volt nehéz felfedezni a nyilvánvaló összefüggéseket. Valószinüleg töprengés következett, hogy akkor most a "jugoszláv" jóbarát, vagy mégiscsak gonosz ellenség....és tulajdonképpen kinek a kölyke. Pláne, hogy ebben az időben épp a jugoszláv nagykövetségen lapít az egész magyar kormány - mármint az ellenforradalmi, mint köztudott. De az is lehet, hogy már elrabolták őket egy különjáratos autóbuszról. Kínos ügy mindkettő, s egyiket sem lehet gonosz ellenforradalmárok aknamunkájának tulajdonítani.....Lehet,hogy valóban elrabolták azt az elvársat...?Azt mondják az egész család, sőt a szomszédok szeme láttára történt a családfő elrablása, és ezek mind mind megbízható régi elvtársak. Ismeretlen pufajkás emberek jöttek és elvitték...Lehetséges ez...? Az, hogy a szovjet elvtársak elrabolták az állitlóagos kormányt az rendben van - ők a barátaink...És azok is sötétben...Úgy látszik minden lehetséges. Még az is, hogy a szomszédok sohasem laktak a szomszédban, de még a környéken sem.

Persze vigyázzunk elvtársak...Bizonytalan a közhangulat...Megtalálták már azt az elvtársat..?   Na ugye... lehet, hogy csak disszidált... Várjunk egy kicsit - ebben a képlékeny közhangultban könnyen mellényúlhat az ember. A kormány tagjai előkelő hotelekben pihennek romániában. Jól érzik magukat. A mi kutyánk kölyke ez a furcsa ember, vagy valaki másé..? Meg kell fontolni az ilyesmit - komolyan, pártszerű alapossággal. Nagyon hasznos, nélkülözhetetlen feladatot látott el az elvtárs. Főleg az első időkben, amikor még kevesen jelentkeztek. Tulajdonképpen az is meggondolandó, hogy egyet veszítsünk - e, vagy mindjárt kettőt.? A hivatalok gyötrődése közben pedig telt múlt az idő, s a "jugoszláv" elvtárs ez alatt még buzgóbban munkálkodott.

     - Gondoljuk meg elvtársak...Várjunk még egy keveset. Nem kell a dolgokat annyira elsietni...Meg aztán az is lehet, hogy jól is jön majd a személye amikor már sokkal jobb világ lesz - amikor már alig emlékszünk valamire, s az újabb nemzedék, ha ilyesmit hall, únottan legyint. Oda se figyel - legfeljebb valami grimaszt  vág, és arrébb megy. Addigra elvtársak, minden ami történt belesimul a nagy közös szartengerbe, és senkinek sem lesz kedve kotorászni benne....Mindig eljön az idő, amikor magabiztos nyugodt tekintettel nézünk a jövőbe, és bármit le lehet tagadni...Mint Rajk elvtárs ujratemetésén...Mint mindig.

      - Arról igazán nem ő tehetett, hogy amikor végül is muszáj volt megállítani, s ki kellett vonni a forgalomból, a begyüjtöttek egyik általa megdolgozott elszenvedőjével épp itt ebben a zárkában lesz találkozója. Ostoba helyzet - mintha csak itt lenne számára hely...?Éppen itt? Csupa bélyeges ellenforradalmár között...? Leszaggatott parolijú mogorva tisztek, megalázott eltángált muja civilek társaságában, akik csak bámulnak és nem hisznek a szemüknek.   Úristen mi történt..? Megjöttek mégis....Itt vannak az amerikaiak..?

      - Semmi sem történt - az efféle találkozások sokszor nem egészen véletlenek. Mintha valaki szórakozásból vagy kiváncsiságból keverné az esemnyeket. Gonosz vakációzó kisgyerekek játékához hasonló, gyufásdobozba gyüjtött különféle bogarakkal, akik kínjukban lerágják egymás lábát.....Mindketten csodálkoztak, de nem történt semmi emlitésre méltó. Elmaradt köztük a rituális bemutatkozás - nem volt kézfogás sem, a zárka népe pedig nem várt magyarázatot. Hallottak már hasonló esetről, a gyógyulófélben lévő, pedig elkerülte, soha nem szólt hozzá....Valami kerületi rendőrkapitány volt az áldozat, aprócska kivül belül összetört ember, csendesen gubbasztó. Belsejében is régesrég meghasonlott.

       - A néhány napi ágyszomszédság alatt csak esténként, takarodó után volt lehetőség  kevés suttogó beszélgetésre, s akkor persze olyan részleteket egyáltalán nem tudhattam meg, melyek valódi arcát mutatták volna a "jugoszlávnak". A többieknek nem hiszem, hogy partizán múltjával dicsekedett volna. Erre én voltam alkalmas a tátottszájú kölyök. Miután elment, sokáig senki sem mert szót ejteni róla. De jelen volt apró megjegyzésekben, utalásokban, kerülgették, olyannak tűnt, mint valmi nehezen gyógyuló seb, és sokáig fertőz. Sajnálatról, együttérzésről szó sem lehetett, afféle kalandornak, lézengő ritternek volt elkönyvelve, mely kalandorok és ritterek minden időben léteztek, és létezni is fognak minden időben.

    Foglalkozás ez kisfiam, mondta Főőrnagy megvetően, mint a fodrászat. Bár azokat valamiért mégiscsak kedvelik - csak tudnám miért? Én pedig megtanultam, és tudomásul vettem, mint haznos tapasztalatot, és idővel már nem is vágykoztam vissza a kisfogházba, és a Markó utcába sem vágyakoztam többé, mert olyan oldaláról volt szerencsém megismerni korábbi hónapok, sőt évek történetét, melyeket nem ismerhettem meg a Torockó téri parókián, s a legtöbbről álmodni sem mertem volna. Itt tudtam meg, hogy nem létezik "evidencia", mely fogalmat Atyám hangoztatta gyakorta hitbéli kérdésekben. Mert csak addig látszik annak, míg elő nem kerül egy másik, hasonló súlyú, azonos témájú állitólagos evidencia, és még egy és még egy, mert mindenkinek megvan a sajátja amit őrizget és babusgat és akkor lehet mérlegelni és muszáj gondolkodni egy kicsit, netán meg lehet mérkőzni - vagy éppen ész nélkül öldösni és felkoncolni egymást. Izlés dolga.

   Vasútgépészet, sétahajó és poloskák....

      - A technikumban, ott bizony nem tanítottak semmi ilyesmit - egészen mással voltunk nap mint nap elfoglalva. Osztálytársaim a sok kiöregedett uttörővasutas korábbi emlékein merengett, és alig várta, hogy ez a köztes időszak elmúljon, és felnövekedvén újra sipot és indítótárcsát vehessen a kezébe akkorát mint a feje a sapkával együtt és parancsokat osztogasson és jelentsen és baromi szabályos legyen, ahogy a szolgálat megköveteli. Némelyek nehezen szoktak vissza a civil életbe, pedig a legbékésebb pályafenntartási ismeretekkel veszkődtünk, és a pincebéli alacsony boltíves műhelyben szabványos kalapácsfejeket reszelgettünk óraszám. Ami valljuk be korántsem  érdekes tevékenység, de legalább vannak pontosan meghatározható méretek és előírások, melyek betartása kötelező. A lányok is reszeltek, nem sok sikerrel ,mert nekünk, fiúknak sokkal jobban ment a reszelés. Ezen nincs mit csodálkozni. A szigorú műhelyfőnök kék köpenyben sublerrel a kezében járkált fel s alá a hátunk megett, időnként megmért egy egy munkadarabot, legtöbbször a fejét csóválta, mert sehogyan sem stimmeltek a méretek. Az ember azt hinné, hogy ha valamely oldalt túlreszelt, hozzáigazitja a többit,s lesz az egészből egy szép kis kisebb kalapács. Szó sem lehet róla - mondta, mert a kalapács fejének, meg a pályaépitésnek és fenntartásnak is megvannak a maga törvényei és szakszerű előírásai. Ezektől szigoruan tilos eltérni, mert a sínpár sem mászkálhat csak úgy össze vissza a gondosan készített alépítményen.

      Na jó - fogadjuk el, de mi van a kalapácsal..? A rosszul méretezett kalapácsfej ezek szerint csúnya és folyvást melléüt...Hát igen. Óriási erőt tud adni az ember lelkének egy kis valódi bizonyosság. Olyasmi például, mely a pályafenntartási ismeretekből válik nyilvánvalóvá, s egész a keleti országhatárig érvényes törvéy. Onnan túl már semmi sem érvényes, tán még a kalapácsfejek mérete sem, bár arrafelé minden rendesebb címerben sárga búzakalászok társaságában megtalálható. Modernebb és sokkal haladóbb kifejezés ez mint hosszúlábú madarak, meg karmos cimerállatok szerepeletése mindenféle ósdi cimerekben és irományokon. 

   Záhonyon túl, már minden sejtelmes kelet, és csupa relytély és bizonytalanság. Arrafelé ne is tekeregjünk, ha nem muszáj. Ott már szélesebb a távköz, szélesebb tengelyen gurulnak a sokkal terjedelmesebb vagonok, mert az ország is hatalmas, talán túlságosan is az, s ha ránézek a térképre - arra hatalmas vörös foltra - mindig összeszorul a lelkem, mert kicsi kis halacskának látom ezt a csöppnyi Magyari országot a nagy tengeri szörny, a falánk óriás túlságos közelében. Mintha elnyelni ugorna, de legalább is arra vár, hogy magunktól, saját elhatározásunkból végezzük hatalmas bendőjében..... Kicsit még várnia kell, mert egyenlőre megakadtunk a torkán. Talán később, ha majd kitör a várva várt világforradalom...Ami majd egyszer bizonyosan ki fog törni, és akkor jaj lesz az összes imperialistáknak, és népnyúzónak, meg nekem is, mert akkor nagy győzelem lesz.

    Egyébként nehéz ép ésszel követni a nagypolitikát, ezt már elemista koromban az iskolai örsgyűléseken is megállapíthattam, mert semmit sem értettem az egészből és állandóan olyasmi érzésem volt, hogy engem valamiből szándékosan kihagytak. Szerencsére végre kinőttem ezekből a gyerekes dolgokból, a koreai háború is véget ért, nem volt, hát mi ellen tltakozni, azóta pedig sok, sok viz lefolyt a Dunán. Azon a szépséges kékdunán melynek lágy hullámain sétahajó úszkál oda vissza, s a nyitott zárkaablakon esténként kétszer is beúszik lágyan, nem is túl messziről az emített hajó lelkeket babusgató tündéri muzsikája. Mert a Fő utca, hol ez a szép verestéglás épület állott, alig egy ugrásnyira esett a nagy folyótól, és párásabb időkben V. a székely sólymász megesküdött, hogy a nagy folyó illatát érzi, pedig csak az eső illatát érehette, mint mindenki más. Az álmodozás azonban komoly dolog idebenn, főleg, ha egyre közelít az elkerülhetetlen. A halálosok képzelőereje utólérhetetlen, talán mert nem is képzelődnek, inkább tudnak valamit, s valahol elől járnak, ahová nehéz követni őket.

    Jön a hajó és cincogva muzsikál, illetve csak a muzsika közelíit, mert a hajót nem látni sehol - semmit se látni, azt mindig csak hozzáképzeli félálomban az ember. Én például mindig éjjeli kofahajózót képzeltem a muzsikához, mert valószínüleg föl se engedtek volna táncos sétahajóra. A méltóságteljes, oldalsó lapátkerekeivel látányosan vonuló Kossuthot képzeltem, vagy az óriás Széchenyit, a hatalmas sötét füstöt okádó kövér kéményeivel, mely kéményeket hosszú kötélbe kapaszkodva matrózok törnek derékba minden nagyobb híd előtt. 

    Szerettem a Tahiból ereszkedő népes éjjeli kofahajót, mely "minden állomáson és megállóhelyen megált", s hajnaltájt érkezett az ébredő Budapestre. Lassan surrat a sötét vizen, csedndben, mert ezen a hajón senki sem muzsikált. El is fagyott volna a keze, mert éjjelente igaebcsak hűvös idő járt  kinn a fedélzeten. A szanaszét heverő nagykendős kofák amúgyis belehortyogtak volna a foxtrottba, s nem is lett volna illendő rövid, éhány órás éjjeli nyugalmukatily botrányos módon megzavarni. Kosarak sűrű halmazán átmászva igyekeztünk a fény felé, a nyitott gépház felé, ahol jó meleg volt ilyenkor is, ahonnan egy felső folyosóról látni lehetett a nagy sárgaréz karokat, a szinesre festett hatalmas gépeket, amint kitartóan dolgoznak, s csak valamely partmenti kikötőhöz közeledvén lassúlnak, mintha elfáradtak volna.

    A kisméretű ablak négyszögében a rácsokon túl, melyeket az esti létszámellenőrzés során muszáj erősen végig kopogtatni felragyognak mind az összes csillagok....És ez is nagyon szép mert mindenkire egyformán ragyognak odafentről, és teljesen önzetlenül, és ez nagyon megnyugtató érzés. És milyen nagy szerencse, hogy a mi ablakunk nincsen bebádogozva, hogy csak egy tenyérnyi csík férjen bele felülről a déli napsütésből. A ritka séta tízpercei alatt gyakran figyeltem az ilyen ablakokra és mintha gyarapodott volna a számuk - nem értettem miért. Magasan van az ablak - normális méretű ember sem lát ki, s ha mégis, csak az eget, vagy a börtön szemközti oldalát láthatja...Hát azt se láthassa....?Hát ne...Semmit se lásson..Néha kivételezettnek éreztem magunkat a szabadon hagyott ablakaink miatt, melynek négyszögébe a hold is belesétál, ha néha erre jár.

    Poloskák gyülekeznek csendben a mennyezeten, mert ők is erre járnak, s éppen úgy sétálnak mint a hold meg a csillagok, de ez nem olyan szép és felemelő, és az elnyomott poloska büdös is... Rettenetesen büdös. Nem tudtam ezt sem, mert odahaza nem volt poloskánk egy sem, és egy óvatlan mozdulattal elnyomtam félálmomban, mely a nyakamon mászkált. A bűze napokig kisértett, s attól kezdve pokrócom sátrába ,emekültem éjszakánként. Tényleg nem volt odahaza poloska, csak itt ismerkedtem meg különös szokásaival, és utólag megbocsátottam az összes kisfogházbeli bolhának, melyeket csupa szórakozásból odaát hasztalan üldöztem. Az ember megtanulja tisztelni és szeretni valamikori otthonát, és a magától értetődő természetes szabadságot is, ahol az efféle kellemetlenségek nem fordulhatnak elő. Poloska semmiképpen, mert az a vég kezdete. Nálunk nem is volt soha poloska, olyan amelyik mászkál legalább is, vagy nem tudtunk róla, nem mutatkozott. Annak mindig híre ment ha valahol ciánoztak, s ezt kötelesség mindenképp elkerülni....Ha mégis....? Lekicsinylő ajkbiggyesztés kövtte...Na ezek is...Hát persze...!

    Takarodó után, sötétben indul az éjjeli támadás. Nincs szünnap és semmi kímélet, s csak az vígasztalhatja az embert, hogy a poloska ugyan úgy mászkál a körletirodán, mint a zárkában - mert teljesen mindegy neki. Számára az is rendes vadászterület - éppen olyan terep mint a többi helyiség - ott is van mennyezet ahonnan ejtőzni lehet, sőt sok jóféle búvóhely is van, amit a poloskák különösképpen kedvelnek. Azonkívül hiába is lenne bármi is kiírva a körletiroda ajtajára, a poloska nem tud, és nem is akar olvasni, és nincs benne semmi tekintélytisztelet. Ezt se felejtsük el...akik pedig emiatt némi szimpátiát éreznek irányában, szégyeljék magukat, mert egyáltalán nincs igazuk.

    Andalító zeneszó ide, sétahajó oda, az éjjeli invázió soha nem marad el. reggel pedig van olyan akire ébresztő után egyáltalán nem lehet ráismerni. Főörnagy katonásan bemutatkozik az új jövevénynek, pedig semmi nem történt, csak a csepeli villanyos husos arca rendeződik át minden alkalommal. Némelyek képtelenek megszokni, hogy együtt kell élniök egy nappal láthatatlan népes társasággal, s az éjszakai találkozások után mindig más helyeken puffadnak. E problémára csupán egyetlen gyógyszer kinálkozna, de az  egy jó ideig nem elérhető. Igaz ugyan, hogy a támadás nem rögtön villanyoltást követöen indul, a poloskák óvatosak, várnak egy kicsit, éppen annyit, hogy az esti csendben messziről érkező, s lassan tovaúszó hajó szelíd muzsikája még teljes nyugalomban érje a félálomban merengőket. Többnyire csend van, szívet melengető a beszűrődő halk hegedüszó, s mindez oly szép és megható, bátran ajánlhatom mindenkinek...Érdemes kipróbálni, alanyi költőknek való.

    Morbusz hungarikusz.../ ..fontos küldetés.. /

    Ami a nagypolitika eseményeinek helybéli követését illeti, az bizony nehéz, és fölöttébb körülményes tevékenység. Idebenn ugynis nehéz naprakészen követni bármiféle politikai fejleményeket, s csak a legokosabb felnőttek, és magasabb rangú katonatisztek képesek erre, mert teljességgel be is van zárva az ember, és csak hihetetlen, de főleg ellenőrizhetetlen szóbeszédek keringenek, azok is csupán néhány újonnan érkező, vagy némi morze tudósitás jóvoltából.....Semmi az - valljuk be -legalább is majdnem semmi.  legtöbben szólani sem tudnak meglepetésükben, és ritka a tapasztaltabb érkező, aki ha híreket nem is, de legalább jó nagy tűzkövet hordoz a lyukas fogában. A hírek utáni sóvárgás persze erős, leküzdhetetlen érzés, ezért kell időnként megkisérelni. Veszélyes kalandkaland, csak végső esetben használható

   Eme gyötrelmes hír és dohányéhségnek lett következménye, hogy tüdőbajos szerepet erőszakolt rám a dohányos közakarat. Hiába tiltakoztam, be kellett látnom, legkisebbként én vagyok alkalmas e betegség elfogadható imitálására. Gondolj a Traviátára - szuggerált Főőrnagy szenvedélyesen, aki ha valamely feladatot érdemesnek tartott annak megvalósitására, s ha már komolyan a fejébe vette, nem tágitott. A siker érdekében pedig bármire hajlandónak mutatkozott. Én azonban hiába is gondoltam volna Traviátára, mert fogalmam sem volt kicsoda, és szégyeltem is magam, hogy operai területen járatlan vagyok. Csak a Parasztbecsületet ismertem egy kicsit, de abban nem tüdőbajos senki, és csupa makkegészséges felnőtt ember okozott felesleges izgalmakat. Szerettem benne a húsvéti kórust. meg az Intermezzót, és ahogy Turiddú elmegy meghalni..Un baccsó, és még egy baccsó, meg még egy, aztán elmegy és nem jön többé vissza. Ezeket is a sziv küldi szívnek szívesen című rádióműsorból ismertem, de a Traviátáról nem is hallottam. Talán mert nem volt benne osztályellenség, mint a Parasztbecsületben. A szegényparaszt, meg a gazdagparaszt / kulák / kibékithetetlen konfliktusa. Főőrnagy azonban néhány köhögési próba után úgy határozott, hogy ennek meg kell történnie. A szerepre alkalmas vagyok - a következő séták alól majd felmentésemet kéri általános gyengeségre való hivatkozással. Nem ellenkeztem. Már csak a görög körletparancsokot kellett meggyőznie a tuberkolózis veszélyeiről, mert zárt közösségben a kóros ragály megállíthatatlanul és különösen gyorsan terjed. Képes és átterjed még a szomszédos körletirodára is, mert ez ilyen...Valódi népbetegség - morbusz hungarikusz a neve...Görögországban így biztos nem ismerik, mert ott a morbusz után valami másnak kellene következnie, de az itteniek között nemrég eltejedt országosan, és az a picike valami mely bosszantó gyorsasággal terjeszti, nem tudja megkülönböztetni a nemzetségeket. Mást se nagyon, a rahgjelzéseket pedig egyáltalán nem ismeri. Éppen úgy mászkál és kering össze vissza a nagyvilágban mint a poloska,és hurcolja a fertőzést , mint a nagyhatalmak a maguk életveszélyesen puffadt és nagyképű ideológiáját.

    Ez hatott - mármint  veszélyes mászkálás, és a görög főtörzs megingott. A kifejezést ugyan nem értette, de Főörnagy drámai erővel pergette a súlyos szavakat...Morbusz hungarikusz...Érti...? Hát persze, hogy értette, csak még gynakodott egy kicsit....Majd megkérdi az orvost...Vagy két hétig köhécseltem, de sokszor figyelmeztettek, hogy ne hagyjam abba, leginkább akkor szerepeljek, ha csizmaorr képe tűnik fel a küszöb helyén csillogó víztükörben. A  cirkli mögött ilyenkor leskelődés van - viselkednem kell látványosan - már csak azért is mert egyébként  nemigen látszom tüdőbajosnak.

   Én meg arra gondoltam milyen lehet az a Traviáta gimnyasztorkában, derékszíj nélkül, mert a Fő utcai fogvatartottak szovjet katonai egyenruhát hordtak ugyan, de nem járt hozzá derékszíj, ami a szabadságot szimbolizálja. Mert nem rdemesek a szabad éltre... és így tovább, és tovább....folyik a kavargás és újra előjön minden, mert ennek is vége...Néha úgy érzem mindennek vége, élni sem érdemes, és félek, bár nem tudom mitől. Félek, és olykor rettenetesen sajnálom magam, s ez jó érzés mert többnyire megnyugtat. Úgy érzem mintha temetésemen lennék, a saját temetésemen, és senki nem jön a koporsó után. Minden marhaság eszembe jut, mintha ragaszkodnék ahhoz a nyavalyás gimnyasztorkához, de legalábbis a hozzá köthető emlékképekhez, és vadul összefacsarodik az összes belső részem, mert megint tovább kell mennem. Szurdi úrtól, s a Bányásztól nehéz volt elszakadnom, s most ez is...Erről van szó. Rossz bizonytalan érzés kerülget. Jár az agyam, és tartok az eljövendőtől. Időnként persze már mocorog valami kiváncsiság is bennem, ha jobban észnél vagyok persze, és elfeljtem oly tragikusan sajnálni magam.

    Muszáj volt valakinek kijutni a zárkából az is igaz, mert a seprünyelet már nem lehetett tovább kapargatni.Életemben nem láttam ilyen karcsú seprűnyelet. Sajnáltam is a sok megvadult dohányost, akik szenvedtek, mert ahhoz a seprüvakarékhoz mégiscsak lellett néhány szem igazi dohány. Egyébként kevés élvezet lehet benne. Főőrnagy, a zárkaparncsnok persze mindenre gondolt, arra is, hogy a hosszas fonnyasztá után röntgenre vigyenek a Mosonyiba, és akkor...Na ettől azért tartottam egy kicsit. Arra különös nyomatékkal felhívta a figyelmemet, hogyha csikket látok valahol, vagy jóféle kavicsot, esetleg aprócska vaspösköt, szöget, ki ne kerüljem , az Isten szerelméért...Vessem rá magam essek hasra, el is ájulhatok, ha tudok, vagy csináljak bármit, csak valahogy rgadjon hozzám, és ha lehet minden útközbn talált hamutartót is bátran borítsak a zsebembe ...Nem árt az semmit a gimnysztorkának...és amúgy sem szól majd senki, ebben bizto lehetek....Ja és híreket is hzzak sokat, mert az is nagyon fontos, ha lehet a legfrissebeket...A röntgenben sötét van , ott bármiről társaloghatok az orvossal, mert az őrség legtöbbször kinnmarad. Félnek a sugaraktól, mert nem látják egyiket sem. Azonkívül mindig a raborvosok a legtájékozottabbak, ezt neki nyugodtan elhihetem....Honnan tud ilyeneket.? Soha nem árulta el, pedig láttam néha nagyon elképedt pofákat, de a kérdések náluk is bennragadtak.Az enyémek is...

      Naná...ahogy azt Móricka elképzeli, mondták sok ilyesmire nálunk odahaza a Torockó téri parókián..Ennyi minden váratlan erőszakos megrendelés egyszerre - ki tud ennyi mindennek eleget tenni...? A tüdőbaj nekem éppen elég  - abban sem vagyok egészen biztos, és kétségeim is vannak...Nem lesz e valamilyen büntetés az utaztatásból, meg a sok megbizatásból..? Semmi kedvem az egészhez. A cikkeket még megértem - nagyon is - de nem hiszem, hogy kavicsokkal és vaspöckökkel lenne teleszórva a Mosonyi utcai rabkórház. Van rendes "fekete" a zárkában, majdnem új, az is az én lepedőmből.../ ezek borzasztóan kihasználnak engem /, és az egyik stoki talpában ott a tűzkő...Nem szó sem lehet róla....Ami pedig  híreket és a nagypolitika szorgalmas követését illeti, idegen terület volt ez számomra, mert nálunk odahaza többnyire más események és más hirességek voltak szóbeszéd alanyai, s az idebenn hallottak számomra nem sokat jelentettek. Legtöbbjüket egyáltalán nem is ismertem.

    A hatalmas sötétzöld csőrmotoros rabomobil lomhán, ormótlan szörnyként, zihálva és nyögva araszolt végig a városon, mert végül is Főőrnagy sikerrel elintézte, hogy sürgősen tüdővizsgálatra vigyenek a Mosonyi utcai rabkórházba. A szigorú aprólékossággal közölt instrukciókat a kapun kilépve én azonnal el is felejtettem midőn a batár kicammogott a nyüzsgő város irányába.. Legfőképpen pedig a kavicsokat és vaspöcköket felejtettm el, mert a régen hallott utcai zajok, madárcsicsergés, dudaszó, villamosok búgása mind mind kellemes emlékeket ébresztettek bennem. Ha tudom micsoda gyönyörűség a félhomályos zárkában való üldögélés helyett kifelé bámészkodni az egyre forróbb bádogdobozból, talán még egyéb betegségeket is felvállalok.

    Egyedül utazom a hatalmas, lassa vonszolódó félhomályos batárban, és kifejezetten kedvenre való at a lassú megfáradt tempó. Ablakok nincsenek, csupá szellőzőrések vannak a batár mindkét oldalán, olyanok mint a régi DKW automobiok motorházán voltak valamikor, és azon réseken kukucskálva színes csíkokbsn látom a küvilágot...S még így ebben a szines laskává szabdalt állapotában is minden elképesztően gyönyörű. Az utcák tele vannak nőkkel és férfiakkal - mint általában - de csak félig látom őket, s csak a kisgyerekeket és a kutyákat látom teljes egészében. Nagyon, nagyon szép minden, meg vagyok elégedve, a külvilág majdnem olyan mint volt, és filmszerűen készségesen vonul végig előttem. Innen valóban varázslatos és nagyon szép a világ, mégha szeletekben is, és az élet is szépnek és nyugalmasnak látszik, és már egyáltalán nem neheztelek  Főőrnagyra rám erőszakolt ostoba ötlete miatt. Gyüjtöm és habzsolom a szines lánivalókat, réstől résig rohangálok az óriási kaszniban, és minden apróság érdekel. Mindent látnom kell.

   Hála Istennek semmiféle megkülönböztetés nem járt a batárnak, s így minden kereszteződésnél, ahol rendőri irányitás volt, mi is megálltunk szépen nyugodtan - várakoztunk, nem szalad el a rabkórház - s én háborítatlanul nézelődhettem. A régi Nemzeti Szinháznál, ahol néhány rohangáló rendőr próbálta irányitani a forgalmat, kisebb baleset miatt jócskán álldogáltunk, s ezuttal még a szebb lányokat is volt időm lesből alaposabban megfigyelni. Gyönyörűen sütött a nyárvégi napocska, tán már az iskola is elkezdődött, kidugtam a kisujjamat az egyik résen, s addig mozgattam, amig két közelben álló diáklány észre vettee....Nevettek.

 -------------------

   Kerek tésztaszínű pufók arca volt a raktárosnak, aki megvetően figyelte mnden mozdulatomat, pedig egy árva szót se szóltam - némán vetküztem és a végén némán álldogáltam, ha akar valamit úgyis megmondja...Így gondoltam. Kellemes meleg volt a helyiségben - talán túlságosan is az - mintha valami villanykályhafélét, vagy rezsót láttam volna a háttérben. Meztelenül ácsorogtam a pult előtt, de szemernyit sem fáztam, s ez igen jól eset, mert az utóbbi időben keményen takarékoskodtak a fűtéssel.

   Szótlanul néztük egymást, a raktáros meg én, vártam , hogy előadja a sajátomat - a civilt - felöltöztem volna már szivesen, de a marcona ember nem mozdult. Nézett közömbös képpel, vahy inkább kissé várakozóan és nem szólt semmit. A tekintete. lassan felfelé a fejem fölé mozdult, s ottmaradt. Hirtelen ráeszméltem mit akar. Nem mondja, nem áll szóba a kis hülyegyerekkel, majd rájön, hogy itt áll a pult előtt anyaszült meztelen egy szovjet katonai ködvágóval a fején. Nem tudom mennyi ideig álltunk így szemben egymással, de nekem utólag iszonyú hosszú időnek tűnt. Nyilván a szégyen miatt. Nem értettem hogyan került oda, amikor már mindent levettem. Megszokásból? Együgyű kötelességtudatból.? Forróság öntött el, gyorsan lekaptam a fejemről s a kupac tetejére dobtam. Nem állt szándékmban eltulajdonítani - az új helyen más lesz a sapkadivet , ebben biztos voltam.

   Ma már nincsen több - szólalt meg mögöttem a görög őrmester, aki elgyötört képpel, hátát falnak vetve csukott szemekkel ásítozott egy helybéli stokin. Hosszú lóarca minden jelentősebb ásítás után mintha kissé tovább nyúlt volna. Semmi görögös nem volt benne, inkább egy bajor óriásra emlékeztetett, aki hosszú vörhenyes ábrázatával ásításoktól vizenyős szürkéskék szemeivel , kialvatlan képpel bolyong a Fő utcai börtön katonai részlegének ötödik emeletén. Mozdulatai lassúak, szinte vonszolja magát...Sokáig tartott , mig leszerelésem néhány szükséges fázisát végig kínlódtuk. Ráérősen ballagtunk egyik helyről a másikra, és persze mindig rossz helyeken kötöttünk ki. Folyvást tovább küldtek, mert vagy az utasításokat értette félre, vagy nehezen tájékozódott, s ha éppen jó helyre vetődtünk, azonnal ülőhelyet keresett magának. Ott aztán teljesen átadta magát a hangos látványos ásítozásnak mit sem törődve csodálkozó környezetével. Korábban orosz katonák adták a személyzetet, ám idővel átadták helyüket az egykori gögög partizánoknak és egyéb emigránsoknak. Ezek politikai menekültként érkeztek magyarországra, de legalább annyira szenvedtek a nyirkosabb klímától mint a lelküket nyomorgató honvágytól. Fasiszták ellenében tartották itt is a frontot, hogy ki ne essenek a gyakorlatból, s egyesek egészen körletparancsnoki beosztásig képesek emelkedni. Az orvos aki megmért - megvizsgált - fejét csóválva törltögette ki a papirjaimat. Bosszantotta, hogy  a csendes rendelőbe is behallatszott  ez az elfojtott üvöltésre, de legalábbis valami tompított ordításra emlékeztető furcsa hang. Nem kedveltem amúgy semezt a lófejű álgörög őrmestert, mert kizavart a szenesek sorából, és egyedül lkellett maradnom a minap érkezett robosztus hentessel, aki minden áron angol sakkot akart játszani.

    Krausz, a "világjáró utazó"...

    Angol sakk..? jajdult fel sebzett méltósággal az apró termetű Krausz, midőn  a délelőtti néhány órai gyakorlást követően ez a hatalmas ember kellően felkészültnek érezte magát, és a vacsorát követően partit ajánlott neki....mi az, hogy angol sakk? Teátrális döbbenettel tekintett körül a zárkában...Az urak hallottak már ilyet....?  Alig érkeztek vissza az egésznapi szénlapátolásból, még ki sem fújták magukat - a vacsora is élvezhetetlenül hideg volt - s akkor egy ilyen váratlan megalázó inzultus...Hát mit követtem el én......?M'ért büntetsz ééédes jó Istenem....?

   Krausz utálta és megvetette az angolokat, mert nem jugoszláviában szálltak partra, s ez a felelőtlenség kis híján az életébe került. Rajtuk kérte számon összes rokona elvesztését, mert a koncentrációs táborokat is hamarébb elérhették volna ha akarják, és egyáltalán az egész háború hamarabb befejződhetett volna, és Bergen-Belsen, vagy Birkenau után elkerülhetett volna némi távolkeleti kitérőt is. Sajnos azonban túl gyorsan sietett hazalátogatni, és itthoni kódorgásait félreértve gyorsan begyüjtötték kis málenkíj robotra. Hiába magyarázta, hogy nincs hova mennie, a lakása romokban, épp, hogy elkerülte a krematóriumot, rokonait, ismerőseit, egykori közeli hozzátartozóit keresi - davaj....! Jaj Istenenem, hát nem jókedvében csavarog simlis batyuzókkal - nem hittek neki - davaj - davaj -...Hiába járt városról városra, senki rokont, ismerőst, üzletfelet nem talált, s amikor már megnyugodni látszott, s lemondott minden lehetőségről, figyelme valószinüleg elkalandozott,  mert végül egy romániai gyüjtőtáborban találta magát. Ismét utazni kényszerült, ezúttal kelet felé, mert mindenből kijutott neki - legalábbis ezt terjesztette. Meg azt is, hogy minden másképpen történhetett volna, ha akkor az angolok....Volna, volna - mindig csak volna, igen ezt ismerjük már... A taskenti, vagy Tifliszi csodát, azt is - nem is emlékszem már, hol történt pontosan, de megtörtént, s a lényeg, hogy idehaza számolgathatja a napokat. Mert Istennek hála, megállott téli pihenőre, és később sem ment tovább az a nyomorult vonat. Az ilyesfajta történetek persze számosak, és visszatérőek, mint például a Kiss Manyi nevezetű szinésznő bátyjának a története, mely történetet többféle tálalásban is hallottam. Senki nem tudta megmondani hogyan is hívják a szinésznő testvérét, és létezik e egyáltalán,de muszáj volt elhinni mert igaz. Na...

Lehet, hogy nem is történt semmi csoda, csak kilopták a talpfát a vonat alól, s ha már ott álldogáltak, hát megtelepedtek az amúgyis ott lévő táborban. Aztán a tél elmúltával néhány kiváltságossal megindultak vissza magyarország felé - arra még egyben volt a pálya. A kadétok' szerint a ménkű sok háborús jóvátétel fejében kaptuk vissza Krausz urat, aki szívesen lemondott volna e kétes dicsőségről, s még az is lehet, hogy csak képzelte az egészet és másoktól hallott túlfestett történetekkel traktálja elképedt hallgatóságát. / lásd. Kiss Manyi unokaöccse... /

Krausz ezzel szemben méltatlannak érezte a személyével történő idétlen szórakozást, felszólította a szerinte nyegle, tiszteletlen és állitólagos tisztjelölteket, hogy azonnal kérjenek bocsánatot. Tudta jól, hogy erre semmi esélye, hogy az ilyesmi teljesen felesleges, de ez része volt a szinjátéknak, ki nem hagyta volna semmiképp. Ettől Krausz az igazi Krausz...Kissé recseg a lemez valljuk be, de forog rendületlenül, és még az újabbkori események is mennyire másképpen festettek volna, ha akkor az angolok....! Mert az oroszok is végre eltakarodtak volna - hiszen Ausztriából is milyen szépen hazamentek, de lagalábbis átjöttek mihozzánk. Az élet pedig sokkal szebb és nyugalmasabb lehetne náélkülük, mert nem kellene őket kerülgetni...Mert már tőlünk is szépen továbbmentek volna....és szó volt még a Dardanellákról, és ezt is olyan szépen zenggzzetesen lehet kimondani: Darrrdanellllák...Mert valamikor jó régen ott is történt valami jelentős fordulat, amibe szintén, jócskán belekeveredtek az angolok, és ez az egész gyűlölet és ellenszenv tulajdonképpen onnan vehette kezdetét.

Apró termtét kiegyenesítve, fonnyadt arcán a nemes felháborodás eltúllzott jegyeivel, egy néptribun elszánt, engesztelhetetlen méltóságával tekintett körűl. Két kis csontos ökle a derekán...Angol sakk uraim.....? Ez azért gyalázat.

Folytatás, 3.

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr75538084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.