inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • inszeminator: Köszönöm!!!! Egyébként nem tudom melyiket vállalja szegény bbjnick, azt hiszem egyiket sem Marad a... (2020.08.22. 13:13) MMA levél
  • jose maria padilla: tiszta szívből!!!!!!!! bbjnick nem csak csúnya nő, hanem fodrász is? besz..... (2020.08.22. 12:42) MMA levél
  • inszeminator: Köszönöm Bbjnick.Rákerestem erre a névre, de valami fodrász szalon ajnlotta magát erősen. Szerencs... (2020.08.21. 21:42) MMA levél
  • Szabó A. Imre: Szívből gratulálunk! (2020.08.21. 14:39) MMA levél
  • inszeminator: Egy blogon olvastam: „A történelmi tudás diktatórikus irányítása azokhoz a jól ismert, gyászos mó... (2018.07.19. 14:48) Állj, ki az? Tovább!!
  • Alfőmérnök: Elolvastam a könyvet, nagyon tetszett és köszönöm szépen. Jó, hogy megírtad és jól írtad meg. Aki ... (2018.07.19. 07:41) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Hál' Istennek, én már nem ismertem... (2018.06.14. 14:23) Kérdés
  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2015.02.16. 12:35 inszeminator

A rézkalapács ( második rész )

       

     Mire a nap felkelt, lenn a tanyaháznál is befejezték a rakodást. A négy szekér lovai nyugodtan álltak a deres úton, csak a fejét rázta némelyik szinte megszokásból. Vadnai százados leellenőrizte a rakományt, mindent rendben talált, s aztán felküldte a négy rakodó katonát a szemlére. Simon, a legénye is elindult, de őt visszatartotta. 
   - Maga hozza a holmimat, és nézze meg mi történik odafenn...- kiáltott utána, mert el nem mozdult volna a rakott szekerek mellől.
Simon elég öreg volt már ahhoz, hogy rohangáljon, szép komótosan ballagott fölfelé, s aztán vissza is ugyanúgy a százados kevéske cókmókjával. Az első szekéren csinált neki helyet, jó mélyre tuszkolta, hogy a rossz hegyi utakon ki ne rázódjon.
   - Na, hogy állunk...? - szólalt meg mögötte a százados.
Simon még néhányat rápaskolt, a hátizsákra, aztán megfordulva csak annyit mondott a maga szokásos vontatott módján:
    -..hát nem tudom százados úr, a tizedes, illetve főhadnagy úr mintha megbolondult volna. Az imént a zeltblettereket számlálta, most meg a lábszártekercs a gondja. Sorra zavarja ki a katonákat, hogy újratekerjék. Azt mondja erőltetett menet lesz...
    Vadnai százados elmosolyodott - igazi kincs ez a Károlyi, hadd legyen újra főhadnagy, ha már ez a mániája. Ezt persze csak magában mormogta, s aztán szigorú méltósággal lépett az első kocsihoz, melybe Simon a holmiját rejtette.
     - A sátorlapokra hamar szükségünk lesz - négyet összekapcsolva hatan is elférnek alatta - közölte határozott hangon, az eget kémlelve, ahol észak felől fekete felhő közelítette az épp felkelt napot. Ami pedig a lábszártekercset illeti - folytatta - maga sem fiákkeren érkezett ide a hegyekbe. Épp eleget láttam miféle zavarokat tud okozni, ha rosszul rögzítik, s aztán húzzák maguk után mint a belüket. Szánalmas. Erőltetett menet lesz valóban, és együtt kell maradnunk. Senki nem maradhat le holmi fegyelmezetlenség miatt.

   Néhány perc múlva Károlyi főhadnagy szabályos jelentést tett Vadai százados előtt, a felsorakozott alig századnyi legénységgel. Hol volt már a korábbi zászlóalj. Több mint kétharmada a földben, vagy eltűnt, mintha a hideg hegyi szél fújta volna el őket.

   Két nap, két éjjel haladtak rövid pihenőkkel, mire találkoztak egy nagyobb csoportosulással és csatlakoztak a menethez. Ezeknek tábori konyhájuk is volt, s idővel hamar összekeveredett a kétféle társaság.
Néhány nap után már együtt érkeztek egy nagyobb ellátóközponthoz. Vadnai lejelentkezett, itt nyilvántartásba vették a maradék személyi állományt - Károlyi persze most megint tizedesként szerepelt benne. Nem bánta, szerette a rendet, főleg, ha érdekében állt.
   Hideg, szúrósszemű eső esett, de a két hosszú nap amit a sátrak alatt kényszerű együttlétben töltöttek mégse viselte meg a katonákat. Most már semmi sem számít, az út hazafelé vezet.

   .- Vadnai százados szállítmánya többnyire olaszoktól zsákmányolt hadi ruházatból, mindenféle felszerelési tárgyakból, de főleg a ruhák készítéséhez szolgáló kicsit zöldes színű posztó érintetlen végeiből állt, Szebb volt ez, csinosabb mint a k.u.k unalmas feldgrau' csukaszürke, s mintha szándékosan úgy tervezték volna, hogy a katona jól érezze magát benne. Sokan járkáltak ilyesmiben mind a tisztek, mind a közlegények. Némelyek, nyugalmasabb körzetekben Károlyblúzt varrattak maguknak az olasz posztóból mert híre járt, hogy az új császár is effélében mutatkozik. Ez persze nem volt igaz, de jól hangzott, s az ilyesfajta nagyotmondások egyáltalán hiányoztak a front közeléből.
   A százados nehezen szánta rá magát, hogy az olasz uniformist magára igazítsa. Nem volt hozzá elég bátorsága, de az elosztóponton több régi tiszttársa is nyugodtan járkált Károlyblúzt viselve, és senki nem kifogásolta a megjelenésüket.

   Amikor az üres vonatszerelvény végre megérkezett, Vadnai a két legutólsó vagont foglalta le a szállítmányának. Hivatalos papírjait lobogtatva tárgyalt a vasutasokkal, kik egyéb hivatalos papírokat dugtak az orra alá, melyeken rögtön felismerte a lefizetett altisztek pecsétjeit és aláírását. Károlyi főhadnagy ilyenkor mindig némi készpénzzel oldotta meg a nehéz helyzetet. Legutoljára, amikor végcéljukhoz közeledtek, elővette néhány maradék koronáját és a százados elé tartotta....ennyi maradt százados úr - mondta kissé szomorúan - adjon el valamit a szállítmányból, különben befuccsolunk...
   Hogy honnan volt az eddigi pénze, Vadnai nem kérdezte, pedig sejthette volna, mert a főhadnagy már a két zsák nélkül mászkált, melyeket korábban kihozott a tanyaházból.

   Szerencséjükre két nap múlva megérkeztek Vadnai egykori állomáshelyére, s a százados félreállíttatta a vagonokat. Tartott tőle, hogy fosztogatók környékezik meg, ezért szigorú hangon lepecsételtette a helybéli forgalmistával, s gyalog indultak be a városba. Mosdatlanok, borostások voltak mindketten, s útközben három borbély is megpróbálta őket egy kis szépítkezésre bírni, de a százados kevélyen visszautasította az ajánlatot.
Szótlanul haladtak egészen a hosszú főtér sarkáig, ahol a százados megállt a fotográfus kirakatánál.

   - A városbéli hölgyek itt szoktak nézelődni - mondta mintegy magyarázatul - olyan ez a hely mint egy divatujság. Némelyek még fizettek is érte, hogy mindenki láthassa az arcképüket, az új frizurájukat, és persze a legújabb hölgydivatot.
   - Csendesen ejtette ki a szavakat, mintha magában beszélne a régmúlt eseményeiről, melyek a háborúval oly messzire kerültek, mint távoli évszázadok. Hosszan nézte a kirakatot, ismerős arcot keresett mindhiába. Ezek már újak, ismeretlenek, talán nem is ugyan az a város - mondta keserűen, s továbbmentek a főtéri nagy kávéház felé.

   Odabenn füst és hangzavar. Balra fordult a nagy tükör felé - ahol korábban a tiszti asztalok voltak - de döbbenten megállt. Keménykalapos püffedten zsíros arcok hangoskodtak vadul gesztikulálva a szent helyen.
   ...- ez most az iparosok és kereskedők törzshelye százados úr - állította meg az ismerős főpincér - sziveskedjenek az urak velem fáradni - s egy távolabbi üres asztalra mutatott.
A százados már korábban elhatározta, hogy négy év távollét után semmin nem fog csodálkozni, de, hogy a tisztek asztalait elfoglalta egy számára gyanús söpredék, ez felháborította.
Italt rendelt,üveg nélkül, csak pohárba, mert semmi kedve nem volt sokáig maradni ezek után, s a főpincért kabátjánál fogva gyengéden magához húzta.
   - Mi van még Kálmán - rajta, szomorítson - valahogy úgy érzem idegen világba csöppentem.
   - Tessék inkább hazamenni - válaszolta csendesen a pincér.
   - Hova haza, az öreg Ciprasz fogadójába, az Amphorába? Utálom azt a ravasz görögöt. Nem otthonom az nekem, Soha nem is volt az - felelte ingerülten a százados.
   - Akkor hoznék egy újságot, ha megengedi - indult hátra az öreg.
   - Nem érdekel a politika - kiáltott utána Vadnai dühösen.

   - Nádkeretes, igazi kávéházi alkalmatosságon érkezett az újság s Kálmán úr, a főpincér az utolsó előtti oldalon kinyitva tette a százados elé. Kicsit hátrébb lépett, úgy figyelte a százados egyre vörösödő ábrázatát. Ha a béketárgyalásokat olvasta volna, akkor sem változik ennyire az arckifejezése.. Kétszer is elolvasta a keretes hirdetést Vadnai százados, s aztán nagyot fújva dühösen lökte Károlyi felé az asztalon. 
   Az Amphora fogadó hirdetése volt a városi lakosság igényeinek szíves tájékoztatására a kornak megfelelő szecessziós keretben. Felül a A BM rendeletre való hivatkozás, majd alább:

...A szobák használati díja:
                                        EGYSZERI KÉJELGÉSRE   2 korona
                                        EGÉSZ ÉJJELRE                5 korona

A fenti árak csak a szobahasználati díjat képezik, a kéjnő szolgálatáért fizetendő összeg a kéjnő és a vendég közötti szabad megegyezés tárgya.
                                                                                   A kapitányság vezetője

   Károlyi lassan, szinte kíméletesen tolta vissza az ujságot. Vadnai izgatott mozdulattal kapta föl és újra elolvasta a hirdetést.
   - Fizetek...- kiáltotta, mintha a főpincér valahol a terem másik végében kódorogna, pedig ott állt az mellette, csak éppen összerezzent a felcsattanó hangra. Fölsegítette a százados kabátját, köszönt, de az viszonzás nélkül robogott ki az ajtón.
    - Most hova...? - kérdezte Károlyi.
Vadnai megállt, erősen fújtatott. Fullasztotta a belső feszültség, nehezen kapott levegőt, a zubbonyát is szinte széttépte a mellén  A snájdig olasz készítmény nem az ő termetes alakjára volt szabva. Szemei vadul szikráztak körbe a főtéri sétálókat lesve.
    - Agyonverem az öreg Cipraszt - sziszegte, s talán a feleségemet is.

Károlyi egyáltalán nem volt biztos ebben, és csendes mosollyal az arcán követte a feldúlt századost. Hallott már épp eleget Cipraszról, meg az ő Heléna-Dorottya leánykájáról Vadnai százados feleségéről. Egy kompánia voltak ők, sőt a százados az életét is neki - Ciprasznak köszönhette. Már csak úgy átvitt értelemben. A hosszú vonatozás alatt ugyanis gyakran üldögéltek lábukat lógatva a vagon nyitott ajtajában, s egyszer - amikor szó esett a kaució kérdéséről, a százados a sajátját is megemlítette.
   - Még fiatalon, hadnagy korábban ismerte meg Heléna-Dorottyát egy finomabb úri szalon egyleti délutánján, ahová egyik tiszttársa vitte el, hogy ne csak kártyázással töltse az idejét. A helyőrség, ahol szolgáltak messze délre volt a fővárostól,  Bécstől még inkább, s a kultúra csak másodlagos formájában virágzott az ilyen kisebb helyeken. Főleg hölgyek művelték, s tartották életben a szigorú etikett szabályai szerint. Szívesen láttak fiatalabb katonatiszteket is, mert az úri leánykák a szokásos báli időket leszámítva nemigen találkozhattak hasonló korú, hozzájuk illő fiatalemberekkel.
   - Vadnai ezidőtájt talán ha kétszer látogatott el a szalonba, de hamar megúnta, és szívesen tért vissza a kártyaasztalhoz. Amíg ott tartózkodott megismerhette Heléna-Dorottya  költői románcát egy fiatal szőke jurátussal, aki oszlopos tagja volt a társaságnak. Mindenki saját zsengéit adta elő, s az említett első látogatás alkalmával épp egy kiöltői duettet volt szerencséje végighallgatni, melyet Heléna-Dorottya, s az ő lovagja volt szíves előadni
   - A csend partjai volt a címe - ezt a fiatal hölgy adta - a költeményt pedig az ifjú szerezte hozzá, melyet időnként megszakított Heléna-Dorottya kisasszony halk zongorakisérete. Hogy is lehetett volna másképp, ha már a Csend partjain van találkozásuk. Óriási sikert arattak. A második látogatás alkalmával a népes társaság egyhangúlag követelte a Csend hangjainak megismétlését, annál is inkább, mert az ifjú eléggé sajnálatos módon megkapta katonai behívóját, s rövidesen távozni kényszerült.
   - Ciprasz nemigen kedvelte az ifjú poétát, s amikor kiderült, hogy leánykája az érzelmes búcsú estéjén közelebbi kapcsolatba került vele a Csend partjain, irtózatos felháborodásában megesküdött, hogy elégtételt vesz leánya megrontóján. Hamar kiderült azonban, hogy erre nem lesz lehetősége, mert születendő unokájának apja más partokon veszett oda.Hja, kérem, már javában dúlt a nagy háború.

   - Vadnai hadnagy lelkében is nagy dúlások mentek végbe ezidőtájt, melyek hatalmas kártyaadósságok képében riogatták. Csak Cipraszra számíthatott az egyre gyarapodó kölcsönöket illetően, idővel azonban a görög is megelégelte a dolgot. A hadnagy esküdözött, könyörgött, de több pénzre többé nem számíthatott. Ciprasz csak egy kósza ajánlatot vetett oda gőgösen. Azt sem komolyan tette, csak mérgében szaladt ki a száján, de a hadnagy rácsapta az ajtót.
   - Két nap múlva azonban visszatért, és megkötötték az üzletet. Ciprasz kifizeti az adósságait, valamint a kauciót, és akkor...
   - Elveszem a lányát és a gyermeket is magaménak vallom - jelentette ki gőgösen, mert nem akarta főbe lőni magát.

   Az Amphora fogadó nagy sárga épület volt a főtér túlsó sarkában. Vadnai túlment a bejáraton, s befordult a Tégla utcába. Ott oldalt volt ugyanis az öreg Ciprasz rezidenciája, egy szerény feliratú boltocska, Záloház felirattal.
   - A járdán sötétruhás, valamikor jobb időket látott hölgyek sorakoztak, lehettek vagy húszan. Mintha szégyellették volna a helyzetet nemigen szóltak egymáshoz. Vadnai megállt a sarkon nem tudta mitévő legyen, már nem akarta agyoncsapni az öreget, csak beszélni valója volt vele.
   Amikor kinyílott az ajtó András, a régi szolga lépett ki rajta. Kiengedte a bennlévő hölgyet, s egy másiknak intett, aki belépett. Mielőtt visszament volna, megállt, észre vette a sarkon álldogáló századost, és magasra nyújtott karral invitálta.

   A boltban már várt a hölgy, Andrást várta, aki leültette a két tisztet. Ismerős mozdulattal nyitotta ki a hölgy kicsiny bőröndjét, mit rejt a mai napra -  megvizsgálta szakszerűen a kínált tárgyat - ez esetben egy muffot - majd oldalt Ciprasz felé fordulva bemondta a javasolt árat. A görög csak írt és ha kellett kifizette az összeget. Soha nem sokat, mert András végtelenül smucig ember volt ezért használta becsüsnek. 
    - Egyszer megkérdezte tőle, orra elé tartva egy perzsbundát, hogy mit fizetne érte. András habozás nélkül rávágta az összeget, mert neki nem ért volna többet. Ciprosz elámult. Ő a duplájára gondolt, s azontúl András volt a becsüs, ö meg sejtelmesen mosolygott kerekes székén a kasszában. Jól ment az üzlet. Előfordult, hogy összevesztek valamin, a görög az asztalt csapkodta mérgében, a tüdeje sípolt a megerőltetéstől. András nem bírta hallgatni kitolta az öreget járdára, még szakadó esőben is. Ilyenkor sajnos várniok kellett az asszonyságoknak, legfeljebb föléje tartottak egy esernyőt.

   Ciprasz kicsit elkomorodott amikor meglátta a kapitányt.  Erősen bízott az olaszokban, hogy majd lekaszabolják valahol, de íme itt van. Megvárta amíg András végzett a hölggyel, s bezáratta a boltot.
   - Jól néz ki kapitány - mondta erőltetett mosollyal. Sajnos én nem mondhatom el ugyanezt magamról. Nézzen rám járni is alig tudok. Ez a vadember - itt András felé intett - szerzett valahonnan négy talicskakereket, azt szerelte rá az én drága biedermeier karszékemre, micsoda stílustörés...- sipította bánatosan és legyintett hozzá.

   Vadnai százados már nem volt biztos benne, hogy jó volt először idejönnie, nem is szólt semmit, azon gondolkodott, hol lehet most a felesége.
   - Ha pénzt akar kapitány, abban ne is reménykedjen. Nincs pénzem, mind elköltöttem - a szomszéd ház istállóját vettem meg raktárnak de közbe jött ez a rohadt háború.
Vadnai közönyösen hallgatta az öreg sirámait,s aztán hirtelen feléledt.

   - Mekkora az az istálló...?- kérdezte látszólag csak úgy, mellékesen.
   - Hát nem is tudom - tárta szét két csenevész karját a görög. Négy ló - két szekér, talán még több is.
   - Kiveszem bérbe. Olasz posztóval fizetek - vetette oda hanyagul a százados, s közben azt figyelte, hogyan kapkod levegő után a görög.
   - Van egy tele vagon olasz posztóval, készruhával, és még ki tudja miféle szerszámmal. Ott áll az állomáson lepecsételve - tette még hozzá.
   

   - Tán még bele is hal a szenzációs hírbe, ha András észre nem veszi, hogy elakadt az öreg
lélegzete, s vizet nem hoz neki.
   - Az állomáson...? Hát megőrült maga...? Mit számít az, hogy lepecsételve...? A háborúnak vége, de itt folytatódik a hátországban. Itt mindegyik a másikat rabolja...
   

                           

 

 

   

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr947176577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása