inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2014.01.18. 19:52 inszeminator

Eperlekvár és hajókürt

   Amikor a jeges' a fősodorba ért, és felgyorsított, Karvaly egyenesbe fordította a dereglyét, de mozdulatai merevek és kedvetlenek voltak. Nem nézett vissza többé a part felé, átkozta magában a kis szigetet, mert eltakarta a homokos part látványát. Legfőképpen a kis öblöt, az összegyűjtött uszadékfák környékét, pedig azt nagyon szerette volna még egyszer megpillantani, Mezítláb állt a forró fedélzeten, nem is emlékezett, hol hagyta a papucsát, semmi nem érdekelte. Csak a virágmintás kartonruhát szerette volna látni még egyszer, s benne az ismeretlen nőt, akinek még a nevét sem tudta. Mintha csak pillanatok múltak volna el valami nehéz teherrel a gyomrában, úgy értek estefelé az újpesti kikötőbe.
   Kurucz, a váltótárs a parton várta, és nekiálltak a kabin kipakolásának. Gyorsan ment a hurcolkodás, de a végén Kurucz mégis elégedetlenül bogarászott a sok ócska limlom között, aztán gyanakvó képpel megkérdezte.
   - Nem gyújtottál be mostanában?
   - Nyár közepén?
   - Vannak hideg éjszakák még ilyenkor is...
A Karvaly a fejét rázta, nem értette a kérdést. Aztán megértette, de csak jóval azután, hogy a váltótárs bosszúsan felpakolva elballagott. Próbált helyet keresni a tábori vaságynak valami raktárfélében, s amint odafelé vonszolta, a lecsúszott szalmazsák gyomrából kiesett egy füzet. Egyszerű iskolai darab kék fedéllel, elég meggyötört állapotban, majdnem otthagyta a kikötő rozsdás homokján, aztán mégis belenézett.
   Évszámok, rövidített nevek után évek számai, s néhol egy kis fekete kereszt a nevek után. Nem lepődött meg túlságosan, a sánta Kurucz titkait látta, aki repeszdarabot hord valahol a lábában, A ceruzával írott szövegeket nem értette, s már éppen becsukta volna a kis füzetet amikor a kék fedőlap belsején megpillantott egy bejegyzést.

   "Szélfútta levél a világ, de hol az ág...ki az ág...?"

   - Ezt sem értette, de szépnek találta és elgondolkodott rajta. Valami érzelmes nótára emlékeztette, olyasmire, amit reménytelen szerelmesek óbégatnak hajnali zárás előtt valamely kültelki kocsmában. Körbenézett a kikötő rozsdás acéltömegeit lesve, s kicsit elszégyellte magát, hogy másvalaki holmijában kutakodott. Kurucz látnivalóan bosszankodott amikor elment. Ezt kereste volna...? Ezt a semmiséget? 
   - Becsukta a füzetet, és mélyen betolta a szalmazsák nyílásán. A raktáros segített elhelyezni az ágyat, még megkérdezte meddig tart a havaria, mert hamarosan leltár lesz, de a Karvaly nem tudott válaszolni..
   - Kezet fogtak, kimentek, ám néhány lépés után  a Karvaly visszafordult. Tudna valami helyet éjszakára? - kérdezte. Csak egy éjszakára, mert a vonatom már elment, azt hiszem...
   - A raktáros nem lepődött meg a kérdésen, szinte azonnal rávágta:

   Van egy kis ház a Váci úton, nem messze a Dagály utcától, de csak ágyat adnak, szobát nem, legalábbis ezt mondják az itteni hajósok. Nem drága, próbálja meg...

   Méhes megtalálta a házat, benyitott a nehéz faajtón, s egy köpcös férfival találta szembe magát aki a kapualjban rámolt a félhomályban. A házmester volt, aki gyorsan betuszkolta az oldalt nyíló kis ajtón. Odabenn erős ételszag és fülledt meleg volt, A köpcös előrement, kinyitott egy másik ajtót, szélesre tárta és előre mutatott. Két ágy volt benne, és némi bútor sok léggyel és csukott ablakkal.
  Ne nyissa ki, mert éjszaka gyakran bedobálnak mindenféle szemetet - figyelmeztetett a házmester és kiment. Nem mondott árat.
   A férfi lefeküdt az egyik ágyra, nemigen nézte milyen a felszerelése, a hajón is ugyan azt az ágyat használták heti váltásban. Éjfél tájban női kuncogásra ébredt, s néhány pillanatra a villanyt is felgyújtotta valaki. Csak egy sötétkék aprómintás pongyola villanását látta, majd egy férfi árnyékát a szemközti falon, s kicsit mérgelődött. Csendesebb éjszakára vágyott, nem ilyen ágyringatós vihogós lihegősre. 
   - Az eperlekváros nő, aki virágmintás kartonruhában bújt mellé a legutóbbi éjszakákon, csendben ölelte át, még csak nem is szuszogott, és jó volt az illata. Méhes nem is vágyott többre, még csak kísérletet sem tett egyikük sem. Szerencsére nem sokáig tartott a vihogás, odaát halkan jó éjszakát suttogott valaki és csöndesen kiment.
   - Másnap reggel amint elkészült magával, a férfi kiment a konyhába, hogy elszámoljon. A házmester tokaszalonnát majszolt az asztalnál, a szája piros volt a sok paprikától, Karvaly két százast tett le a terítőre. Elég lesz? - kérdezte. A köpcös inge zsebébe gyűrte a pénzt. 
   - Még sok is..., várjon, adok vissza. Felállt s az ajtón lógó sötétkék aprómintás pongyola zsebéből kiszámolt ötven forintot.

   - A vonat kora délután érkezett Duna melléki falujába. Hazaballagott, a kertkaput nyitva találta, de még a ház ajtaja is tárva. A verandán dunyhák pokrócok kiterítve a forró napon. Estefelé Simonné is átjött a szomszéd házból aki hónapok óta felesége, vagy valami ilyesmi. Meg is feledkezett róla. Igaz, jónak találta a sárgaborsó főzeléket, s megevett hozzá néhány fasírtot is amit a tűzhelyen talált. Nem gondolkodott, valahogy természetesnek tűnt mindez, különösebb felhajtás nélkül.


   - Simonnal egykorúak voltak, együtt jártak mindenhová, s amíg Simon apja élt, nyaranta segédkeztek minden cséplésnél az öreg Hoffer körül. Méhes csodálta a hatalmas büffögő gépet, sokszor még szántásnál, favágásnál is szívesen körülötte volt. Leginkább persze a cséplés volt az igazi mulatság, amikor a cséplőgép közelébe állították, és azt széles, vastag bőrszíjjal, nyolcast formáló áttétellel hozták működésbe. Ez lett aztán az öreg Simon veszte. Kicsi szőrős emberke volt a lottyos Simon, s egy nyári délután, amikor már a munka végét várta mindenki, talán a fröccsök bódulatában, talán csak éppen megbotlott, beleszédült a nagy lengő nyolcasba, s a hatalmas bőrszíj összecsomagolta mint egy pulikutyát.
   - Simonnak ekkor változott meg addigi felelőtlen, szabad élete, mert további élete útját már a párt egyengette. Komoly potentát volt ugyanis apja, a lottyos Simon - bár ilyenformán csak suttogva merték nevezni a faluban - ez abból is látszott, hogy segédet is kineveztek mellé a Hoffer beindításához, aki a lendkereket megforgatja, és elvégez minden egyebet, mert az öreg csak az utasítgatáshoz értett, egyébhez sem ereje, sem tehetsége nem volt.
   - Simon egy távoli nagyobb faluban járt iskolába, kollégiumban lakott, csak hétvégeken járt haza, s a két szabad napot apja szőlőjében töltötte. Méhes minden alkalommal kiballagott vele, s megosztoztak a kevés borocskán is amit termeltek.
   - Amikor vége lett az iskolának, néhányan felkeresték, pártbéli emberek, így került a hajózáshoz, és nem is bánta egyáltalán. Egy hét munka, egy hét szabadság. Tetszett neki ez az életforma, de párt már arra is alkalmasnak találta, hogy részt vegyen egyéb dolgokban is. Mivel sok szabadidővel rendelkezett rábíztak egy fontos feladatot, a Szovjetunió című lap terjesztését. Ezidáig nem nagyon kapdosott senki a szép színes lap után, de a vezetők bíztak benne. Simon is bízott a sikerében, csak arra nem számított, hogy idővel egyre kevésbé igyekszik haza a heti turnus után, hogy a terjesztéssel foglalkozzon. Egy idő után már maga fizette az eladhatatlan lapokat, s azok szépen gyűltek spárgával átkötött stószokban a konyhájában. Simonné, a felesége, mert időközben megnősült, sokat elajándékozott ezekből, főleg olyanoknak akik vásározni jártak, és abba csomagolták tavasszal az eladott palántákat. A vastag papír jól tartotta a vizet, a palánták napokig sem száradtak ki, és Simonné persze így jutott jó sok életerős palántához.
   - Aztán Simon hirtelen meghalt. Méhes nem értette miért. Járt mindenféle mendemonda, hogy belefulladt a fürdőkádjába, meg egyebek, de hát fürdőkádja sem volt.

   Nyár elején történt. Simon odakinn, szakadó esőben tépte a borsószárakat, s hordta be a konyhába, hogy Simonné és az anyja leszedje róluk a termést. Mire Simon végzett, odabenn nagy halomban állt a rengeteg borsó zöldje. Megállt az asztal előtt, furcsán, nehezen vette a levegőt, és erősen izzadt. Az asszonyok elküldték, hogy szedje rendbe magát. Sokáig nem került elő, így hát Simonné benézett hozzá kamrába. A férfi egy hatalmas dézsában kuporgott lehajtott fejjel. Nem mozdult. Az asszony megböködte, de akkor sem mozdult. Nem hitte, hogy meghalt. Miért tette volna..? Nem volt semmi panasza, idővel még a Szovjetunióval is megbékélt.
   - Méhes persze rögtön értesült mindenről és intézkedett. Lesöpörte az asztalról a borsószárakat, szépen ráfektette Simon meztelen testét és betakarta egy lepedővel. Nagyon furcsán nézett ki a barátja. Mosolygott. A legfurcsább azonban a hegyesen meredező ádámcsutkája. Méhes felemelte e fejét, s akkor már nem meredezett. Körülnézett, mit tehetne alá. Simonné szinte olvasott a gondolataiban, fölkapott egy kisebb köteg Szovjetuniót, és gyengéden a halott feje alá helyezte.
   - Számítunk magára szomszéd - nyivákolta Simonné anyja, és a lánya is látványosan a vállára borult. Simon nem szólt semmit, pedig ő rendezte mindezt.
   - A hajnalig tartó kivilágítást, a sirató asszonyok vonulását, mindent, még barátja a Karvaly szótlan irtózását a sok felfordulástól. Simonné még aznap este áthurcolkodott Kálmánkával, Simon kisfiával. Odaát csak a halott maradt kiterítve.
   - Fél a gyerek a halottól - mondta Simonné. Hosszú parasztház volt két szobával, Méhes átengedte a nagyobbik szobát, melyet amúgy sem használt. Ezentúl meleg étel várta amikor hazaért a váltás után, és dolgozott a szőlőben, mintha semmi nem történt volna. Simonné később sem tudta magára vonni a férfi figyelmét semmivel, lassan beletörődött, hogy úgy élnek egymás mellett mint egy jászol elé kötött ló, meg egy tehén békés nyugalomban.
   - Ezt az anyjának mondta egy alkalommal, amikor az házasságra biztatta. Nem vesz el soha, máson jár az esze - panaszkodott Simonné. Tudom, érzem. Legutóbb két nagy üveg eperlekvárral állított haza. Csak néztem...Megkérdeztem honnan szerezte, de nem válaszolt. Rágta a fasírtot.
   - Honnan szerezte?- kérdeztem. Van - csak ennyit mondott.Pedig tudom, hogy nem szereti a lekvárt, csak belenyal, neki ennyi is elég. Mondtam, felfőzném, és széjjelporcióznám kisebb üvegekbe, de arra sem mondott semmit. Esetleg pálinkát is főzhetnék belőle - na erre már felélénkült, hogy azt lehet e?
   - Így lett pálinka az eperlekvárból, azt sem tudom mennyi, mert elzárta a maga szobájába.

   - Méhes már második hete savanyodott odahaza, a szőlőbe sem járt ki, nem volt mi célból, gyötörte a feladat, hogy ajándékot kell vennie Kálmánka születésnapjára. Végigjárta a közeli város minden üzletét, de semmi célszerű holmit nem talált. Végül egy ruha üzletbe ment be, ott sem tudta mi tévő legyen, aztán megpillantott egy halom színes nyakkendőt.
   - Magának lesz, vagy ajándék? - szólalt meg mellette egy fiatal nő.
   - Ajándék, születésnapra. A barátom fiának...
   - Hány éves a fia?
   - Nyolc
   - A nő nem kérdezett többet, arrébb ment.

   - Hazafelé menet a postással találkozott, aki kezébe nyomott egy táviratot. Sürgős berendelés Dunaalmásra. Csak néhány lépés volt hazáig, de szinte repült. Az úti poggyásza készen várta, éppen csak felkapta az eperpálinkával együtt. Még a nyakkendőt is majdnem elfelejtette. Visszament otthagyta a konyhaasztalon a távirattal együtt.

    - Dunaalmás alig pár kilométerre volt a helytől, ahol korábban a havaria miatt várakozott, s ahol ismeretségbe bonyolódott a nővel, aki virágmintás kartonruhát hordott. Este leevezett a pontos helyére, s kiment az eperföldre. A csősz nem akart emlékezni a nőre. Csak a fejét rázta - értse meg két lányom van, nem hiányzik ez nekem.
   - A vasúti őrháznál sem járt sikerrel. Nincs nekem testvérem, se itt sem odaát, mondta a nő, de a Karvaly nem hitt neki. A határőröknek sem akik egy este feljöttek a pallón.
   - Miért nem húzza be kérdezte az őrmester, bárki meglepheti így éjszaka...A karvaly éppen erre várt, de azt az őrmester sem tudhatta.
   - Megtalálták a nőt, akit itt is kerestek? - kérdezte
   - Az őrmester bosszúsan csóválta a fejét. Csak egy olyanforma ruhát találtunk a zubogónál felakadva. Akár az övé is lehetett.De hova lett belőle...? - morfondírozott. 

   - Szombat estefelé az egész napos eső már csak csepergett, amikor a hajósok kimentek a partközeli bucsuba.
Az árusok már pakolásztak, a néhány érdeklődő a pocsolyákat kerülgette. A karvaly a céllövöldét választotta, mert ott nyerni is lehet valami ajándékot. Szerencséje volt sikerült telibe találnia egy pálcikás papírvirágot, amikor megszólalt mellette valaki.
   - Nálam is kihalászhatja a szerencséjét!
   - A néptelen céllövölde mellett széles, lapos vízzel teli edényben fahalacskák úszkáltak. Kisgyerekek kedvence.
Majdnem olyan mint amaz volt, nézett rá a férfi. Középkorú, a ruhája is hasonló, de ez inkább Simonné volt teljes egészében. Biccentett, esőkabátjába mélyesztette a nyeles papírvirágot, s odébb állva behúzódott egy még nyitva tartó büfésátor alá. Leült, elővette az eperpálinkát, de csak kicsit kortyintott belőle.
   - Éppen visszasüllyesztette a kabátja belső zsebébe, amikor szemközt megszólalt a halacskás nő.
   - Nem illik a kocsmában sajátot iszogatni...
A Karvaly elővette az üveget. Megkóstolhatja...Legyen a vendégem. Emlékeztet valakire.
A nő felnevetett - ó ha tudná, mennyien mondták már ezt nekem - aztán fizettek valami ócska kevertet. Leült a férfival szemben fejére tette annak tányérsapkáját. Nem tudom szabad e elfogadnom - mondta incselkedve.
   Nem kötelező - mondta a férfi, s már dugta volna vissza a zsebébe, amikor a nő kinyújtotta a kezét. Hosszan kortyolt s aztán elismerően bólogatott. Alig tudott megszólalni.
   Eperpálinka, látom mindent beleadott, olyan ez mint a...
   - ... ne mondjon semmit. Örülök, hogy jólesett.

   - A Karvaly elhelyezkedett az ágyon, hátán érezte a meleg sugárzást, csendesen dolgozott benne az eperpálinka, amikor megszólalt mögötte a nő:
   -  Na mi lesz...? Ennyi...?
   - Aludjon - volt a válasz.
   - Aludni otthon is tudok - fortyant fel a nő és kiugrott az ágyból.
Döngve csapta be maga mögött a kabin ajtaját, léptei aprókat koppantak a pallón. A férfi is kiszállt az ágyból, esőkabátjába bújt, kiment, behúzta a pallót, aztán sokáig csak a vizet nézte, a kis hegyes tüskéket, az esőcseppeket.
   - Lement visszafeküdt a hideg szalmazsákra és eszébe jutott a füzet.Nem találta a helyén, legalábbis ahová ő dugta, de egy másik sarokban a kezébe került.
Csak az első oldal érdekelte, ahol valami hulló falevelekről volt szó. A gyertya már a végét járta, alig világított:
   " Szél fútta levél a világ de hol az ág, ki az ág.

     Zelk Zoltán

Jól emlékezett, hogy ez a név korábban nem volt ott. Kurucz hát megtalálta a füzetet. Gyorsan visszadugta ahonnan kivette és visszabújt a hideg nyirkos szalmazsákra. Nézte a gyertya mellé tett nyeles papírvirágot, a lassan kimúló gyertya apró  szikráit, ahogy a kanóc lassan legörbülve ér a kis viaszpocsolyába, s aztán végleg elalszik. Az eső finoman pergett a kabin vaslemezén, néhány hangosabb loccsanás tolóhajó közeli vonulását jelezte, s még hallotta a mély kürt hangját, amint a kanyarba ér.

   - 

  

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr595753297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.01.19. 13:36:47

Örömmel olvastam a folytatást, még ha szomorkás is.
Elébb azt gondoltam, a begyújtásnak meg az eperlekvárnak van köze valamihez, ami a tűzhelyben rejtőzött - bár nem tudom, nem a parton főzte-e a virágos kartonruhás…
A lista világos.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2014.01.19. 15:05:52

@Mormogi Papa:
milyen listára gondolsz?
Lehet, hogy ösztönösen átsiklottam valamin?
Meglehet...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.01.19. 15:14:34

"…a lecsúszott szalmazsák gyomrából kiesett egy füzet. Egyszerű iskolai darab kék fedéllel, elég meggyötört állapotban… Évszámok, rövidített nevek után évek számai, s néhol egy kis fekete kereszt a nevek után. "
Hát erre gondoltam. Ismerősök, barátok; az ítélet éve és tartama - meg az eltávozottak…

(Nem afféle listára gondoltam, amikre az írástudatlanokkal is oda lehet rovatni az ikszet :-P)