- Késő délután teljesen megtelt az 'ambulancia...'

- Nevezetes hely volt a kerületben, egyesek Feltámadásnak, mások Sárgarigónak is nevezték, ez utóbbit a sötétsárga olajfestékről kapta, de csak a legöregebbek emlékeztek már a régi névére, az igazira. A fiatalabb nemzedék, akik a felszabadulás körül születtek, leginkább Feltámadásként emlegették, s aztán mindent elsöpört az Ambulancia. Ez tűnt a legelfogadhatóbbnak. Az öregek is hamar megszokták, mert jól illett a gyógyhely szelleméhez, de leginkább elnyűtt állapotukhoz, s a közeli gyógyszergyárban összeszedett nehéz nyavalyáikhoz.

- Hárman vörös zászlókkal érkeztek aznap - nekitámasztották a hajlított fából készült míves ruhafogasnak, és letelepedtek a pult előtt. Rozgonyi úr, a csapos, aki nem volt elvtárs, mert az éberebb hivatalosságokat zavarta túl sok iskolája, melyeket külföldi alkalmazásai során szerzett - bizalmatlanul nézte a zászlós vendégeket. Jól ismerte a bevonuló társaságot - Bélát is, a szomorkás hímkanárit, akit a brigád vezetője hozott állami kalitkájában. Béla alkalmazott volt a gyógyszergyári kémia XII-ben ahol a szénmonoxid váratlan megjelenéseire kellett ügyelnie. Ha elhallgatott és hanyatt vágta magát, kapott egy kis állami pálinkát a csőrébe, ettől feléledt, és a rend helyreállt. Saját mentőszekrénnyel is rendelkezett sürgős esetek alkalmára, s a brigád csak akkor tért vissza munkájához, ha Béla újra éneklésbe kezdett.

- Vörös zászlók a 'Kék Rókában'...? - és mindjárt három? Mert se nem Feltámadás, se Sárgarigó de legfőképpen 1325 számú vendéglátói egység nem volt soha Rozgonyi úr gondolataiban, csak a Kék Róka, s az ottani izgató rejtély emlékére, hogy ...járt e valóban Cecil a Török utcában...?

- Sokszor látta a darabot Varsányi Irénnel és Bajorral is, és mindannyiszor beleszeretett a titokzatos nőbe, aki Bajor Gizi volt. Varsányi Irénnek nem voltak titkai, érdektelennek tartotta, hiányzott belőle mindaz amit a másik nő sugárzott. Varsányi nem járhatott arra, de Bajor Gizi annál inkább.

- Ez a nő...ez a kis nő, micsoda izgalom...-motyogta magában hazafelé a villamoson, és arról álmodozott, hogy betér hozzá egyszer, a már már külvárosi kis terecske oldalában épített házba, melynek földszintjén külországi útjain megkedvelt kispolgári kedélyű, a környezethez illő, kéttermes kávéházfélét rendezett be zónával, halk megnyugtató zongoramuzsikával.

- Ma már, csak egy fekete pianínó jelentette a valamikori zongoramuzsikát, melynek helyén kényelmesen elfért volna egy kisebb asztal két székkel, de Rozgonyi úr nem volt hajlandó megválni tőle. Éveken keresztül igérgette, eltávolítja, hogy nőhessen a bevétel az előírt tervutasítás szerint, de csak az időt húzta, s végül sikerült meggyőznie a kerületi elvtársakat, hogy a dolgozók igényes szórakoztatásához nemcsak a válogatott italok, hanem kultúrális tevékenységek is hozzájárulhatnak, s ennek bizonyságául meghívta a közeli gyógyszergyár csasztuskabrigádját, akik boldogan jöttek, mert egyéb dolguk amúgy sem volt.
- A fekete pianínón kívül már amúgy sem emlékeztette semmi Rozgonyi urat a hajdani időkre, legfeljebb a ház előtt kanyarodó villamos egyre hangosabb csikorgása ahogy körbevicsorgott a kis terecske oldalában.
- A szemközti optikus is maradhatott a boltjában, de csak segédként - egyetlen hiteles mozdulatsor maradt meg régi életéből, s ez a rolóval volt kapcsolatos, melyet esténként úgy csapott le hatalmas nyikorgással, hogy beleremegett a ház.
- Zárás után gyakran átballagott a valamikori Kék Rókába, olykor a pianínót is kipróbálta, és fejcsóválva kellett megállapítania,, hogy immár élvezhetetlen, olyannyira lehangolódott.

- Rozgonyi úr tisztában volt a vörös zászlók jelenlétével, tele volt minden újság a nagy vendég másnapi érkezésével, tudta, hogy a népek majd kivonulnak és ünnepelnek, mert ember járt a világűrben, először a történelemben.
- Igazi szocialista hős, s ez az ember három napig a mi országunk vendége lesz.
- Honnan tudja, hogy ő volt az első, kérdezte a kis kopasz optikus, aki oly megvetően rángatja esténként egykori üzlete rolóját és vékony ujjával Rozgonyi úr széles mellkasa felé bökött. Legfeljebb ő volt az első, akinek sikerült visszajönnie. Nem gondolja?
- Mindig ez a dekadens rémlátás - morogta Rozgonyi úr - nem törődött a savanyú megjegyzéssel – a zászlós brigád korsóit csapolta, és töltött egy felest Bélának is. Kálmán úr a társaság feje és Béla patrónusa, minden kör alkalmával a madárra emelte a kis poharat, s csak azután foglalkozott saját sörével. Sokáig élj Béla - mert addig élünk jól mi is...! Másképp nem is tudnánk teljesíteni az ötéves tervet!
- Néhányan felröhögtek a közelében, de nem törődött vele. A két rendőrt nézte, amint hangos jóestét' köszöntéssel beléptek a helyiségbe, s a röhögés abbamaradt. Lassan körbejárták az asztalokat, némely vendéget igazoltattak, egyikük megsimogatta a fogashoz támasztott vörös zászlókat és elégedetten biccentett.
- Rozgonyi úr rögtön megbocsátotta a zászlók jelenlétét és szélesen elmosolyodott. Nem sokáig maradtak az egyenruhások, pedig tömve volt az üzemegység, s csupán egy szakállas fiatalembert vittek el a nőjével együtt,akinek nem volt munkahely a személyi igazolványában.
- Amikor végre kiléptek az ajtón, Kálmán úr egy oldalsó székre helyezte a kalitkát, és kártyát vett elő. Kezdhetjük, kolléga urak...!

- Hosszúra nyúlt az este. Éjfél tájban már megbánta,hogy belekezdett a kártyázásba, nem is rendelt több italt Bélának, csak magával törődött, mert elfogyott a pénze. Lopva Rozgonyi urat leste,miként lehetne a kedvében járni, Hitelre, ismerve Rozgonyi úr hajthatatlanságát nem számíthatott. Kölcsönre sem. Csak a zálog jöhetett számításba. Óra, nagykabát, bármi egyéb tárgy, amit Rozgonyi ha szükség volt rá értékesíthetett.
- Kálmán szomorkásan körbenézett. A kanári szóba sem jöhetett. Hétfőn, amikor újrakezdődik a műszak szükség lesz rá. Rögtön jövök - mondta, és a pulthoz ballagott. Intett Rozgonyinak, hogy hajoljon közelebb, súgott valamit a fülébe.
- Zászlót...?- egyenesedett föl Rozgonyi megütközve.
- Csendesebben - sziszegte Kálmán - holnap visszajövök érte. Hétfőn reggel mindenképp le kell adnom a portán,mert aláírtam.

- Későre járt, kevesen voltak már a teremben - Rozgonyi töprengett egy kicsit, de legalábbis úgy tett minta elgondokodna egy vörös zászló értékén, s közben az Indiánt figyelte amint az belépett egy gitárossal,meg egy harmonikással.
- Poharakat készített a keze ügyébe - nem bánom - mondta megenyhülve - de csak vasárnap estig, érti...?
- Kálmán visszament az asztalához, beleivott a sörébe - folytatjuk főnök..? - kérdezte valaki a társaságból.
- Persze, hogy folytatjuk, csak meg kell keresnem ami még megmaradt. Sok zseb nemigen van egy nyári ruházaton, de sikerült megtalálnia a százast, amit a pultostól kapott.
- Amaz mintha csak a pénzét féltette volna, mert vörös zászlóval kereskedni nemigen jó üzlet, bekiabálta az utolsó tíz percet.

- Még tíz perc és záróra, figyelem a mutatókat...
- Tíz perc egy partira sem elég, de Kálmánnak sikerült ezalatt kettőt is veszítenie. Szinte várta, hogy vége legyen, s amikor vége lett, átballagott az Indián asztalához.
- Játssz valamit - tudod mit...
- Rozgonyi hallott mindent - egy csaposnak jó füle van - tudta mikövetkezik, ha ezek hárman benéznek ilyen késői órán. Névnap, halottbúcsúztató, mindegy honnan érkeznek, csak a hangulatért jönnek, fel vannak már töltve rendesen.
- Mit játsszak...?
- Tudod te azt...amit mindig...zárás előtt.
- A harmonikás egy könnyű futammmal jelzett, hogy részéről mehet a dolog, az Indián kicsomagolta a hegedűjét és komótosan elhelyezte az álla alá.
- Rozgonyi a pultra könyökölve dúdolta a refrént:

- '...csak azt nem mond, hogy hűvös a börtön,
és éjjel rács van a csillagokon,
dupla rács van a csillagokon...'

- Később a kis terecske oldalában három férfi ballagott szótlanul. Sötét éjszaka volt. Csillagfényes augusztusi éjszaka. Kálmán a sarkon kezet fogott a másik kettővel, elköszönt. Ezek vártak egy kicsit, rágyujtottak, s amikor a főnök eltűnt a sötétben lehúzták a vásznat a rúdról, zsebregyűrték, s a csupasz rúddal ballagtak tovább