inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2011.03.29. 15:46 inszeminator

Jegesek és mások

       Soha nem adresszáltam még posztot senkinek. Most teszem meg először. Több oka is van, kiderül a történetből.

       A címzés ezúttal "a Művésznőnek" szól. Fiatal és időnként erre jár, ő tudja miért.

 

Jegesek és mások             

 

      Gyerekkoromban a "jeges" az utcasarkon kiabált. Kora reggel persze, és főleg nyári korareggel. Kánikula idején a vödrös asszonyok már az érkezés előtt kis csoportokban beszélgettek, egymástól jól láthatóan, gondosan elkülönülve. Nem sokan gyülekeztek mert hát kinek volt akkoriban hűtője, ami nem is gép volt, nem is fogyasztott semmi áramot, engem viszont valamiféle zömök páncélszekrényre emlékeztetett fából. 

     Vastag, bádoggal bélelt ajtaja volt, hasonlóan vastagon bélelt falai, s e hideget őrző alkalmatosság belül éppen ezért nem is volt túlságosan terjedelmes. Őszintén szólva legtöbben csak a gyorsan romló kannás tejet, némi parizert, vajat, s ha éppen kapható volt, hát némi húsfélét tartottak benne.

     Otthoni jégszekrény híján csak kicsit távolabbról figyeltem a jeges érkezését, akkor sem az áru, inkább a csordogáló kocsiszekrény erőteljes lovai miatt. A kis csoportok sem érdekeltek, bár így utólag most már tudom, hogy társadalmi osztálykülönbségek okán csoportosultak eképpen, mert a Pasarét lakói ezidőtájt igencsak változatosan keveredtek. A kitelepítésből kimaradt úriasszonyok kezében furcsán, esetlen tétovaság kiséretében feszengett a vödör, ezek voltak legkevesebben. Talán hárman négyen lehettek általában s mindig a hátuk megett lóbálgatták szégyenlősen a kopott vedret úgy társalogtak. Le nem tették volna a lábukhoz, mint annyian mások a várakozásban - még mit nem, az ő köreikben, ha már egy közönséges vederrel kénytelen mászkálni az ember, legalább legyen stílusa. Láb mellé...? Prolitempó, felejtsük el...

      De sokszor hallottam a szót, lebiggyesztett szájakból odavetve, prolitempó...Ha valami nem illett - prolitempó, ha túl hangos, túl feltünő, túl látványos vagy egyszerűen csak megvetendő, mert nem felelt meg a környék izlésének, jött a prolitempó. 

      A betelepített funkciunáriusok és egyszerűbb proletárasszonyok, olykor szóba álltak egymással, de rajtuk az idegen terepen való bizonytalanság jegyei látszottak feltünően. A flegmábbak slafrokban olykor csavarókkal a fejükön, mások, akik a jobb házakba, lakásokba való váratlan beköltözést nehezebben dolgozták fel, s egész lényük valami megfutamodásra való készenlétet jelzett, állandó zavarban voltak, leginkább magukba zárkózva hallgattak. Mintha nem hittek volna teljesen az új világ adományaiban, mintha arra gondoltak volna egyszer eljön az idő amikor mindent vissza kell adni.

      A harmadik, a sokszoknyás parasztlánykák kis csoportja, ezeket szerettem leginkább, minden elfogódottság nélkül nyíltan csicseregtek, nekik mindegy volt hol, kinél szolgálnak. Reggel a jegessel incselkedtek sorukat kivárva utolsóként, később a kispiacon a kofákkal vesződtek nap mint nap. Az, hogy házaknál szolgáltak, magasrangú elvtársak, miniszterek másoktól elkonfiskált, vagy rekvirált házaiban, nemigen érdekelte őket. Az elvtársak nem értek rá mosogatni port törölgetni, bevásárolni, egyáltalán - nem értek rá a nép közé vegyülni, mert annak jólétén, felemelkedésén, a szocializmus, az osztályok nélküli társadalom, a kommunizmus építésén fáradoztak.

     Szerettem a jegesek lovait, de leginkább azt a hegyes, a hatalmas jégtáblákat könnyedén aprító csákányukat csodáltam, amit boszorkányos ügyességgel forgattak. Sok évvel később amikor Trockíj gyilkosáról Ramón Mercaderről olvastam, felrémlett előttem a gyilkos szerszám, és nem tudtam elképzelni, hogyan történhetett, hogy a nagy "államférfi és forradalmár"  nem halt bele tüstént a jégcsákánnyal való találkozásban. Egy igazi jegesnek ez nem okozott volna problémát. Nem is ment politikusnak egyik sem. Kiváltságos, tekintélyes ember volt mifelénk a jeges, úr a maga portáján, borravalós, akárcsak az összes szeneslegény. Dél felé a budagyöngyei égrenéző' külső pultjait támasztották, más nem is igen merészkedett ilyenkor a közelükbe.

 

     Az ószeres is kiabálós szakma volt -"ószereees, cipőt ruhát bútort mindent veszeeek", és közben lapos hátizsákkal a hátukon mászkáltak házról házra. Soha nem láttam, hogy bármelyik bútort is cipelt volna.

     Leginkább a belvárosban jártak amíg lehetett, de néha Budán is megfordultak. Csupa öregember - lehet, hogy egyszeűen csak kihaltak...?

 

 

     A "Jegesek", akik a Dunán kóborolnak, az igaziak, máig megmaradtak. Valamikor éppen úgy csodáltam őket, immár jóval idősebb koromban, mint egykor a sarkon kiabáló jegesek lovait. Nem túl nagy hajó, de kecses és erőteljes. Naponta többször fordul a kotró és a partmenti elevátor között. Adott pillanatban, egy kicsit feljebb elereszti az ötszáz tonnás, sóderrel megrakott dereglyét, és akkor nagyon kell figyelni...!

 

      Dereglyét mondtam, nem uszályt, annak csak azok nevezik akik a parton járnak. A dereglye ilyenkor megáll néhány pillanatra, s elszabadulva lassan visszaindúl sodorirányba. Lassan gyorsulva hozza a Duna vize farral lefelé - a dereglyés már ott áll, várja, hogy átdobjam a körtét. Talán fél kiló sincs, de fából van a körte, hosszú erős madzaggal együtt repül, a madzag végén 28-as drótkötél, s ha a kapcsolat megvan, már csak fékezni kell nyolcasokkal a dereglye gyorsulását, s ha minden jól megy szépen megszelidűl mind az ötszáz tonnájával. Ehhez persze gyors mozdulatokkal nyolcasokat kell tekerni a két bak között, ahol az lassan, sisteregve mint valami dühös kígyó, pattogva tekeredik. Állandó harc folyik a két váltás között, mert nem mindenki tudja nyolcasokkal megfékezni a dereglyét, inkább beiglizik, hogy el ne vigy a sodor. Ilyenkor csak egy bakra tekeri jó hosszan, füstöl és szinte izzik a nyomorult kötél és lokniformára sül a bakon. Az meg hozzá tartozik, hogy a sodrat számtalan helyen megtörik és gonosz tüske gyanánt kiáll. Kikötés közben csak konstatálhatja az ember, hogy megint, na most megint, mert a bőrkesztyűn könnyedén átüt, s csak ha már nyugalmasabb pillanat következik akkor számolhatja össze tenyerén ha akarja az újabb fekete pontocskákat.

     A jeges ilyenkor már messze jár, amint eleresztette a dereglyét, már másokra van bízva annak sorsa. Visszaindul a kotróhoz, vagy ha meglátogatható település akad útközben, egyszerüen kimegy a partra. Kavicsos, esetleg homokos part kell ehhez, mert messziről úgy néz ki mintha valamilyen óriás partra húzta volna a hajótestet. Lendületből fut fel rá és amikor kell, szépen visszaássa magát. Semmi az neki, éppen úgy történik minden mint télvíz idején az összetorlódott jégtáblákon. Billegteti, riszálja magát egy kicsit és már visza is érkezett a vízre.

      Máig nem tudom, hol van az a Medve ahová én nem mehettem. Sokat beszéltek róla a dereglyések is, akik ha a közelben macskáztak le éjszakára, mindig átjöttek kártyázni a mi hajónk szalonjába. Szépséges vad vidék, így mondták, sok a hal, a vizimadár, tojás meg annyi, hogy eladogatni vagy itókára cserélni tiszta élvezet. Bár, mondták, közel az osztrák határ, akárkit nem engednek oda. Néztem a vidám kártyásokat, hangosan, nekibuzdulva, játszottak, idővel föl sem tünt már, hogy egyiknek sincs meg a tíz ujja, soknak még nyolc kilenc sem, attól függően hányat vágott le a hajókötél. A lapokat tartó kezekről persze, hogy az az ősrégi favágóvicc jut mindenkinek az eszébe, de nem kell balta és fűrész sem megteszi ezt a hajókötél is.

      Kemény munka, de őszinte. Ha tisztelni nem is kell, de ajánlatos jóbarátságban lenni a hajókötéllel. Nincs mellébeszélés, gerinctelen majomkodás, mint volt  Műv. Ház tájékán, ahonnan elszöktem. Magad felelsz minden mozdulatodért. Amikor nyár közepén összefutottam két, korábbi tanácsi felettesemmel a kőruton, rácsodálkoztak milyen jól nézek ki. Néhány évvel idősebb cserfes fiatalasszonyok - de jól nézel ki - ámuldoztak - az egyik még a karomat is megérintette óvatosan, mint bennszülött vademberét a felsőbbrendű fehér. Merre jársz mostanában, miért mentél el..? Vizenjáró lettem, ennyit mondtam szélesen mosolyogva - mi mást mondhattam volna?

      Amikor eljött az ideje, a Medvére való indulásé, a fiatal bocman félrehívott. Szerdai nap volt, műszakváltás. Valahol Dunakeszinél álltunk a Duna közepén kikötve. Megkért várjam meg, ő szeretne kivinni a partra. Mindenki elment már, csak ketten ültünk a csónakba, fölfelé evezett egy darabig, aztán behúzta az evezőket. Ebből persze tudtam, hogy hosszabb mondanivalóra számíthatok, és nem tévedtem. Nem mehetek Medvére ez a lényeg, mert..

      Elmesélte, hogy hetente kellett jelentést írnia, de biztosított arról, hogy semmi rosszat nem írt soha. Ahova a jövő héten kell jelentkeznem, ott is megtalálják majd akit kell, mert mindig megtalálják aki titokban irogat. Tudtam én ezt, már régóta tudtam. Szégyelli - mondta kissé pironkodva, de vidéki gyerekként neki nagy előmenetel volt, hogy Pesten fedélzetmesterré léphetett elő egyszerű matrózból - ugye megértem. Nem tudja mi lett volna ha nem vállalja.

      Végre megértettem miért süttetett a hajó szakácsnőjével 12 palacsintát a kutyámnak. Házat is épített neki sajátkezüleg a Muciban, a hajó oldalához kötött vascsónakban, amivel vasmacskát telepítettünk távolabbi tájakon, vagy éppen felszedtük és visszahoztuk, ha tovább álltunk.

      Motorral jártam a csepeli partokat míg végre megtaláltam az új hajómat. Rejtő Jenő figurái lakhattak ilyen ótvarmocsok kopott, színehagyott micsodákon. Állt minden, teljes csend, népteleség. Azt hittem mindenki elment, vagy eltévedtem, de ott is volt egy Muci, megkongattam néhány kővel az oldalát. Fülig Jimmy jött ki személyesen, mocskos matrózblúzban - helyben voltunk. Kievezett értem, aztán levitt a füsttől gomolygó büdös gépházba. Az előző hajón tilos volt oda belépni, igazi illatos úriember volt a gépész, háromezer forintért gyártott betiltott dobóhálókat.

      Lejelentkeztem. A főnök megnézte a hajóntartózkodási engedélyemet, bólintott, kettes kabin - vetette felém szárazon és osztani készült. Már keverte is a lapokat rám ügyet sem vetett. Meleg volt a gépházban, izzadt felsőtestek várták a következő osztást, oldalt egy kis asztalon megcsörrentek a sörösüvegek, valami vonta büfögött odafenn szemben az árral.

      Nem hagytam magam ilyen könnyedén lerázni. Bár hoztam magammal aranyat érő tartalék bőrkesztyűt, de azt ezek nem tudhatják. Igenis jár a munkámhoz. Nem tágítottam a köpcös, bivalyerejűnek lásztó embertől. Amikor befejezte az osztást fölnézett.
      Akarsz még valamit...? - kérdezte. Persze, hogy akarok, kesztyű kéne, de új - ha lehet. Rám nézett kissé csodálkozva. Kesztyű...? - ismételte, és körbenézett a vigyorgó, izzadtságtól fénylő ábrázatokon.
     Van egy pár odafönn a havaria ládán, fönn...a harmadik szinten. Az elődöd kesztyűi voltak. Az ujjai még benn vannak, rázd ki belőle...!

 

 

 

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr652782196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2011.03.30. 18:13:09

nahát... még soha nem ajánlottak nekem irodalmi művet...

az én verziómban jogi kar van művház helyett, és káptalantóti lenne, nem dereglye, ha lenne bennem annyi spiritusz. de nincs. viszont rólam nem is fognak jelenteni (bár ki tudja, amióta van ez a megbízhatósági vizsgálat).

és azért járok ide, [hogy néha iskolás elemzés ízű kommenteket írjak] mert tetszik, ahogy és amiről ír. kortárs irodalom.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.31. 14:46:41

Nahát akkor majd kiteszek még egyet - az sincs már benne az oldaldobozban - és kiváncsi leszek jogászi véleményére.
Persze, hogy a kor jogszkásáról van benne szó, és ne zavarja az operai környezet.
Az csak az én szokásos bőbeszédű fölvezetésem.
Ü:
Insz...

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2011.04.02. 13:39:01

@inszeminator: hűha, kíváncsian várom, bár - ahogy falangista cimborája írta egyszer - én csak afféle jogállami álmodozó vagyok (aki, teszem azt, nem örül a semmisségi törvénynek).

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.04.02. 17:32:44

@a művésznő:
Semmi hűha...

Illetve nagyon is, mert nem tudok bejutni a saját blogomba, fene tudja miért.
Mármint az admin felületre, hogy bármit is föltegyek.
Mindenesetre kisérletezem.

Ami pedig a jogállami álmodozókat illeti - olykor törvényeket hoznak.

"...megaggyuk, de kérje!"
Mármint ami a törvény szerint megilleti.

Most visszamegyek és újra megpróbálkozom az Edgár és lúciával, remélem sikerül.
Insz...