inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2011.03.27. 11:38 inszeminator

Bűn és bűnhődés (repríz)

 

       - Antalka néni, a grófnő' egy irodalmi portálon jelent meg, s persze jött a kérdés, hogy mi történt vele?
       - Nem láttam többé, elsodorták az események. Megbűnhődtem a gyávaságomért - enyhítő körülmény talán, hogy a Szabad népet soha nem olvastam - de sajnáltam szegényt, s ennek okán született az alábbi írás.
       - Mivel az Inszeminator blog oldaldobozában már nem szerepel, reprízként elővettem, mert közeleg bizony az elfeledett nagy ünnep. Micsoda nagy ünnep volt édes istenem, a forradalmi ifjúsági napok derekas agyalmányaként volt szerencsénk végigizgulni.
       - Március 15, március 21, és április 4 - ezek voltak ama nevezetes napok, így egybe gyűjtve, hogy a legelső szépen, szerényen beleolvadhasson az ünnepek folyamatába. Az utóbbi kettő azóta szerencsésen lerohadt róla az antifasiszta mozgalmárok mély sajnálatára, de hát ott egye meg őket a fene.

 

Bűn és bűnhődés

 

 

       - Az a szép az egészben, hogy ehhez nincs is szükségem Dosztojevszkijre. Bűnök és bűnhődések ezrével fordulnak elő a világban és akkor még nem is túloztam egyáltalán. A kettő ugyan nem áll arányban, ahogy a józan ember azt elgondolná: ahány bűn, annyi bűnhődés. Még mit nem...?! 
       -  Nagyot téved a butácska józan ember amikor ilyesmit gondol, mert ha így lenne, akkor kimaradt volna ebből a gyönyörű földi banzájból teljes egészében az úgynevezett több ezer éves történelem és sokkal unalmasabb lenne minden, de minden, ami körülvesz minket. Igaz ugyan, hogy a jámbor lelkek naphosszat örömtáncot járnának, és az üdvpolitikusok vakító aranyszobrainak talapazatán pontos időben osztanák a napi erőlevest, de az is megtörténhetett volna, hogy még mindig ott ücsörögnénk a Paradicsomban sóváran fixírozva az almát.

     - Ott volt a polcon az a Dosztojevszkij féle, a nővérem már beleolvasott, de azt mondta szörnyű és inkább abbahagyta. Nekem sem tanácsolta, mert alsós elemisták mesekönyveket olvassanak inkább, a Kincskerső kisködmönt, meg A rab ember fiait, de legalább is a Kököjszi és Bobojszát, és ne ilyen súlyos dolgokat, még akkor sem ha állandóan a bűn mocsarában fetrengenek ahogyan én is.
      -  Ebből is látszik, hogy ő sokkal jobban megjegyezte a vasárnapi iskolában tanultakat mint én, mert tudott idézni olyan dolgokat, amiket én meg sem értettem. Nem féltem a bűntől, mert csak olyasmivel foglalkoztam mint körülöttem a többiek és egyiket sem láttam a bűn mocsarában fetrengeni, még ősz végén sem, a nagy körtetolvajlások idején sem. Tudvalevő, hogy ilyentájt már ki sem dugják meleg szobáikból orrukat sem a kerttulajdonos polgárok, hideg van hamar sötétedik, a levelek is lehulottak többnyire, de a Wilmoskörte dacol a hideggel, szinte jólesik neki, kitart és jól látható, szinte kínálja magát a sötéten nyirkos ágakon.

      - Mégis éreztem valami homályos gomolygást, ami olykor, olykor megindult bennem, s valami azt súgta, ezt talán mégsem kellett volna. Lehet, hogy ez volt annak homályos megsejtése, hogy mégis bűnt követtem el? Ilyen alkalmakkor - lévén mégiscsak okos kisgyerek – elgondolkodtam, benne van ez a Bibliában a parancsolatok között vagy sem? Kikerestem, megnéztem. A Wilmoskörte például nem volt benne - és ha nem volt, hát megnyugodtam, pedig nem kellett volna.

      - Írtam már Antalka néniről, a grófnőről, kit a kóreai háború miatt hagytam cserben. Ebédet hordtam neki a Vadrózsa utcába, s aztán futás végig a Hermenn Ottó úton az iskolába. Egy szerdai napon / minden szerdán fél egy órakor volt örsgyűlés/ kicsit késve érkeztem az eseményre, a többiek már benn ültek szépen egyenes derékkal hátratett kezekkel, a katedrán a pirosnyakkendős uttörővezetőnéni beszélgetett halkan valakivel, nem is fontos kivel, engem azonban kedvesen üdvözölt és megkérdezte merre jártam...?

     - Úgy meglepődtem, hogy egy szót sem voltam képes kinyögni. Tudtam mi lesz a program, mert állandó téma volt az imperialisták, és csatlósaik elleni buzgólkodás és kitartó harc, miközben én egy ittfelejtett öreg népnyúzó imperialistától érkezem és a kezemben az a szatyor, jaj csak arról ne kérdezzen senki, miért járkálok naponta mosatlan üvegekkel iskolába...?

        - Végül is minden jól ment, a korábban kijelölt pajtás megtartotta szinvonalas elitélő előadását, s aztán határozatot hoztunk az amerikai imparialisták és csatlósaik szigorú megbélyegzéséről. Már csak a következő heti beszámolót tartó pajtás megnevezése volt hátra, de ez engem soha nem érdekelt, mert itt a Rózsadomb tetején sok jó, megbízható elvtárs lakott és az osztálytársaim között voltak számosan akik imádtak szerepelni, határozott elemista elkötelezettséggel politikailag megnyilvánulni és főleg idézgetni nyilvánosan a tekinélyes papák tekintélyes ujságaiból. Az uttörővezető pajtás azonban nem vette figyelembe a meredező kezeket, s ezek nagy bánatára határozottan rám mutatott. Téged még nem hallottunk pajtás, legközelebb téged szeretnénk meghallgatni. 

       - Tudtam én, hogy nem lesz legközelebb, mert addig vége lesz a világnak, kihűl a naprendszer és nem kell jönni többé iskolába. Ergo egyáltalán nem törtődtem vele. Jól telt a hét, éppen kitavaszodott, a Vasas pálya feletti domboldalon kifeküdtünk széttárt karokkal a sziklák alatt, hogy az egyre erősödő nap minél jobban érhessen, miközben az a hülye Janika átmotorozott rajtunk a Gilerájával gázfröccsöket adva, ami az alapjárati egyszerű brummogás után rengeteg szétfröccsenő nyálzuhataggal járt, aztán fociztunk éjjel nappal, és egyszercsak kedd este lett. Egész éjjel forgolódtam, éreztem, hogy valami nagy hazugsággal kell most előállni.

       - A mumpsz, mely kiváló betegség volt ilyen alkalmakkor, már nem jöhetett számításba, még az ősszel eljátszottuk kettesben az öcsémmel, aki felfedezte, hogy a mi kis aluminiumdobozos néprádiónkon valami véletlen folytán az éberség kijátszásával fogható Bécs autofahrenunterwegs cimű déli adása. És abban nem volt gyíjaló gyíjaló gyíja trap trap, ja de szép idő a vacsoraidő, meg völgyvidéken és hegygerincen át sem volt, nochdaczú még Sztálin elvtárs kedvence  Szúlikó sem.

     - Hajnaltájt kifeküdtem meztelen hassal az ágyam mellé, mert valami hasfájásfélét kellett szimulálnom, jobb nem jutott az eszembe.  Mire a nap felkelt már vacogtam rendesen, s Anyám kezelésbe vett. Kamillateát főzött, rengeteget, mind meg kellett innom, és beleegyezett, hogy aznap otthon maradjak, csak Antalka néninek vigyem fel az ebédjét, mert az nem maradhat el. Délután pedig át kell mennem Róhm doktorhoz, akit ilyen semmiségért mégsem lehet ideszalajtani. Csak valami múló rosszullét lehet, mondtam vigasztalóan Anyámnak, hogy ne nagyon aggodalmaskodjon, aztán felszaladtam Antalka nénihez a Vadrózsa utcába, onnan pedig Róhm doktor rendelőjébe a Pasaréti út Gábor Áron utca sarkára, hogy a várószoba szép nagy zárt üveges könyvszekrényét bámuljam a manóval, aki benntről vigyorog miközben ujjacskájával pajkosan figyelmeztet : "könyvet még Neked sem adok kölcsön".

      - Róhm doktor kedves ember volt, tökéletesen értett a gyerekek nyelvén, ismerte a trükköket, hazugságokat,s éppen ezért rendelt majd minden bajra beöntést, ami egyszerű házilagos gyógyszer, nevelő hatása pedig meglepően sikeres. Az ő gyerekkorában még valószínüleg ismeretlen volt a logopédia, mert minden létező beszédhibának gyakorlójaként, sokszor egyáltalán nem értettem mit is akar mondani. A beöntést természetes kiutalta, és másnap reggel arra ébredtem, hogy csak összegörnyedve tudok lekászálódni az ágyamról. Rettenetes fájt a hasam, alul is felül is, mindenhol, és egyáltalán nem értettem az egészet. Hiszen tegnap még semmi bajom sem volt. Délután persze, már korán ott görnyedeztem a váróban, szemben a gonosz irígy törpével, akit mostmár képtelen voltam kedélyes manócskának látni. Újabb beöntés, valami fertőtlenitővel, vagy micsodával kombinálva, és már nem volt erőm többé felmenni a Vadrózsa utcába.

      - Így jött el a szombat délután, kínok és gyakori beöntések között, Apám a bútorokat tologatta a padlósúrolás szükséges helyzetei szerint, nyitva volt ajtó ablak, fáztam. Anyám rekamiéján ültem reszketve egy bilin, bömbölt a kis zöld néprádió, Apám időnként abbahagyta a súrolást, figyelt, Rákosi beszélt szociááálizmusról, nagyszerű felszabadulásunk ünnepéről, nagy tanítónk népünk atyja Sztálin elvtárs elévülhetetlen érdemeiről. Anyám időnként megkérdezte van e már valami, de csak a fejemet ráztam. Nem volt már bennem semmi csak a fájdalom. Este átjött Rohm doktor, megvizsgált, abbahagyatta a beöntést, beszélt a szüleimmel de csak a kóhház szót értettem. Ránézett az órájára, komoly volt és még azt is értettem, hogy jó akkkoh höhtön holnap heggel....

       - Mint valami üdvözítő megszabadítást úgy vártam a vasárnap reggelt. Én kész voltam mindenre, legfőképpen az indulásra, tiszta alsóneműt kaptam, semmit nem ettem, az is megnyugtatott, hogy aznap nem Apám prédikál, de a második harangszó után már tudtam, hogy valószinüleg csak Istentisztelet után kerülhet rám a sor. Addig is jobb ha bemegyek szépen a vasárnapi iskolások közé. Ott görnyedtem azon tanakodva, hogy van e ma úrvacsora, vagy sem. Kiszökhetnék, és beleshetnék a templom nagyajtaján, megvan e terítve az úrasztala, mert akkor bizony szemvedéseim nem érnek véget az Istentisztelet befejeztével. Amikor pedig végre felzengett a himnusz, megkönnyebbülten kerestem Apámat a tömegben. Ismerős orvoshoz mentünk a János Kórházba, bosszúsan csóválta a fejét, korábban kellett volna - mondta, s alig egy negyed óra múlva már megszabadulhattam a fájdalomtól. Nagyszerű dolog belezuhanni a sötét öntudatlanság állapotába, amikor a gondoktól teljesen megszabadul az ember.

      - Ütemes tapsra ébredtem, valahonnan távolabbról érkezett, hasonló volt az előző napihoz, de itt más hangok is belekeveredtek...éjjenrákosi, éjjenapárt, éjjenrákosi éjjenapárt, meg valami üvegcsörgés, aztán egy női hang ami egyáltalán nem illett az előbbiekhez...

      - Nézd, hogy meredezik a kis aranyos, és milyen kék...és a másik: hagyd már ne pöcköld már... nem rugó az...még fájhat neki...Hirtelen távolabbról egy idősebb: nem szégyellik magukat, ostoba némberek...?...És megint az első...Mit fáj az magának öreganyám...!..nem teszek kárt benne.....Nézd ébredezik, hallottam újra a második hangot és résnyire nyitottam a szemem. Hatalmas szines selyemvirágok közeledtek, kicsit sötétebb is lett, és a selyemvirágok között két óriásvalami készült pont velem szemben kibuggyanni, és akkor a másik oldalamon is közelebb hajoltak ugyanolyan selyemvirágok, de azok csak úgy magukban minden buggyanás nélkül, és ekkor újra megszólalt a harmadik, hogy hagyják már békén azt a szerencsétlen gyereket, szégyeljék magukat, nem ő tehet róla, hogy idehozták a női osztályra.

      Egyetlen szemvillanás alatt tisztában voltam a helyzettel. Betoltak anyaszült meztelen kéken meredezve a női osztályra, hogy ne zavarjam odaát az ünnepi beszédeket. De legalább betakarhattak volna a szentséges Atyaúristenit...! Ahogy rájöttem a valóságra, számolni sem kellett, jött a megváltó sötétség. Valószínüleg elájultam. Néhány nap múlva felkelhettem, a nővér ki akart segítni a folyosóra, de már messziről láttam néhány virágmintás sétálgatót és visszahőköltem. Na nem, oda nem, inkább meghalok. 

     -  Végül is szinte kisurrantam a kórházból, amikor kellett, és sokáig kisért a bűntudat Antalka néni miatt. Többé nem is láttam. A koreai háború tombolt tovább, megbélyegeztük és határozottan elitéltük rendes időközönként az imparialistákat és csatlósaikat, megjöttek a csivitelő koreai árvák is, akikkel később csehszlovák mackónadrágok, és az általuk szánkónak használt ruháskosarak ügyében remek üzleteket lehetett kötni, s nekem még sokáig összerándult a gyomrom, s száraz, élettelen karóvá merevedtem, ha rózsamintás selyempongyola tűnt fel a közelemben.

 

 

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr822775055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.27. 20:09:07

Hogy valahogyan el ne felejtsük…

www.youtube.com/watch?v=-jcDXDHoNGs

De ez a "gyíjaló gyíjaló gyíja trap trap" nem hágy nyúgodni. Merthogy valami nagyonis hasonlót énekelnek a "lányok" a Csacska Macska színpadán Lengyel Úr regényében - sok estén által. Míg utólszor megszakad.

"Végigtekint a tánckar tollforgós zilált során, felüti kétszer a fejét, és dalra fakad. Gyíjja ló, Híjja hé, Híjja hó! Soha ennyi érzéssel nem adta elő. Gyű, paci, Gyű, pici. Énekel, messzecsengő kristálytiszta hangon."

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.27. 20:28:22

@Mormogi Papa:

A néprádió korszakában Dunajevszkij et. operettdalocskái voltak "rendkívül" népszerűek, meg a gyíja ló, gyíja ló gyíja trapp trapp -
itt a szép idő, a vacsoraidő...gyíja ló gyíja ló vár az abrak.... a többi részre már nem emlékszem.
Afféle vidám életérzést kívántak vele sugallni szerintem - a boldog munkaverseny utáni bűséges, megérdemelt vacsorát.
Mert a dolgozó nép megérdemelte.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.27. 22:15:39

Munkaversenyek, felajánlások, segítsük... az éppen aktuális valakit, mert mindig akadt, akin segíteni kellett - csak sose mi voltunk azok...
Igen, az embernek a "fülébe ragadtak" ezek az emlékek. Meg a Miska Bácsi lemezesládája vagy mi... A Szív küldi...
Mindig volt indok. Meg sláger. Hogy miből lehet sláger, azt is eldöntötték. Odafönn...
Aztán jól csodálkoztak, hogy az ifjúság a Luxit nyomatta, ha befogta valahogy...
Nemrégen olvastam, hogy az egykori OTI (Fiúmei út - társadaálombiztosítás ma már) tornyában működött a pesti zavaróállomás. Helye volt, áram volt - mért ne működhetett volna? :-) Vigyázta az elvtársak álmát odaát, a panteonban. Nehogymá' a sírban a szabdájrópát hallgassák!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.27. 23:21:57

Az elébb megviccelt a blogrincs - nem tudtam elérni a hivatkozott lapot. Ezt:
www.szoborlap.hu/13705_az_egykori_oti_palota_huszonot_allegorikus_dombormutablaja_i_budapest_biro_mihaly_1913.html
Ebben olvastam: "Még egy érdekesség a toronnyal kapcsolatban: 1952 után ebben állították fel azt a rádiós zavaró berendezést, mely a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja rövidhullámú rádióadásait volt hivatva eltorzítani az éterben Budapesten és a környékén."
Budapest (VIII. kerület), Fiumei út 19/a