inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2011.03.01. 17:14 inszeminator

Hajnali monológ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdhetnék már végre.
Rajtam nem múlik semmi. A gerendákat rendesen kiékeltem, a főnök is rendben találta, megveregette a vállam. Jól esett.

Nem szeretem ezt a hajnali fagyos szelet.
Jeges eső is esik, ráfagy síkos csillogással mindenre, de kesztyűt nem lehet használni.

Ide biztos kéz kell.

Úgy érzem befogadtak. Nem az a zöldfülű vagyok már mint nyáron, amikor idevezényeltek.

Eleinte tartottam egy kicsit az itteni szolgálattól, más ez mint ami volt a korábbi helyemen, zárt közösség, nagyon egymásra vagyunk utalva, mindennek előírásszerűen kell történnie.

Nagyszerű kollektíva – így mondják.

Amióta pedig megnősültem, valahogy még jobb lett a helyzet.

Ilon gyereket is akar minél előbb, ragaszkodik a három fiúhoz, de én csak minden másnap vagyok otthon.

Huszonnégyórás a szolgálat, megértette.

A vonaton ismerkedtünk meg, mellém ült.

Nem húzódott el mint mások, amikor meglátják az egyenruhát.

Inkább közelebb hajolt.

Mi ez a szag? – ezt kérdezte.

Ismerős - ápolónő vagyok odafönn, ott már sokszor éreztem, de magán hogy lehet?

Akkoriban jártam felcsertanfolyamra, ott ragadhatott rám, el is mondtam neki.

Á, hát akkor maga is egészségügyis, és fölnevetett.

Bólintottam. Igyekeztem minél kevesebbet beszélni.

A szüleinek már így mutatott be – szakmabeli.

A szürke egyenruhát persze nem tudták elfelejteni.

Szekéren mentünk a községházára, ő ült elől a kocsis mellett fehérben.

Szép volt. Sokan álldogáltak a keritések mögött, de az út mellé már nem áll ki senki integetni

A szekér is csak úgy magában zörgött, muzsika nélkül.
Pedig szokásban volt.
Bort is vittünk, hogy legyen mit kínálgatni útközben, de csak intettek.

Az asszonyok szerencsét kívántak Ilonnak, velem senki nem törődött.
Igaz hátrébb ültem a kocsiderékban egy deszkán.

Hiányzott a hegedűszó, az nagyon is hiányzott.

Ilon sokat sírt később emiatt, nem így képzelte.

Olyanok voltunk mint a halottasmenet…

Szent-Mihály lován esküvőre, nohiszen….

A lakodalomban is csak heten voltunk.

Kaptunk egy kacsát a nászomtól, azt ettük.

Mi ketten a combját, nem volt valami hatalmas. A bőre is ráégett, de volt.

A többiek a maradékon rágódtak, aztán koccintottunk.

 

Ebben a pocsék időben hajnaltájt, muszáj olyasmikre gondolnom amik elterelik kicsit a figyelmemet.

Persze figyelek azért.

Nagyon is.

Egy szemvillanást is megértek, egy félmozdulatot.

Amikor az orvos megállapítja a halál beálltát, akkor vége a feszes vigyázzállásnak.

Szinte jól esik a mozgás.

Az ügyfél már hidegebb mint korábban volt, de még nem merev.

Ha több van akkor persze tovább tart minden.

Rátesszük az aluminum tepsire, én kiverem a gerenda mellől az ékeket – gyorsan kell csinálni.

Ilyen időben persze befagynak mind.

A tizedes ezalatt a kocsi mellett vár.

Olyan ez mint az ócskások kétkerekű kordéja.

Ha végeztem, elhordják a gerendákat, visszateszik a lyukra a vaslapokat, mi meg ketten, a tizedes meg én, eltoljuk a kocsit a kórház oldalához. Ott kell tárolni, ott amúgyis vannak néha halottak.
Öregek, kólikások, vitézkedők.
Sietni kell, még sötét van, senki nem láthatja.

Hogy hova kerül aztán a szállítmány, nem tudom, nem az én dolgom.

Lehet, hogy ki a nagy temetőbe az út túloldalán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr852701782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.02. 21:33:18

Van némi sejtelmem róla, miért ezen a napon került fel ez az írás, és nagyon sok gondolatot idéz föl. Olyanokat, amik az emberben minduntalan felmerülnek, ha (és amikor) belegondol, miféle lelkiviláguk volt /lehetett /van az ilyeneknek…

Mert voltak, vannak - és szomorúan mondom: úgy tűnik, lesznek is ilyenek. Hogy számukra létezik-e kegyelem, az nem az én dolgom - sőt, egyikünké sem. A megbocsátás sem - ha ugyan… Igaz, mi nem vadásszuk le őket (főként nem hetedíziglen) mint más hitekben osztozók. De a földi igazságszolgáltatás (már ez a szó maga is mennyire Janus-arcú…) alól sem szeretnénk kivonni őket; már csak a többiek, a leszármazottak miatt sem…

És nekik? Emlékszem, volt egyszer egy újságcikk másféle leszármazottakról valami ilyen címen:

"Átkozott nevek örökösei" - de ismerjük-e őket, ha még az átkozottakról se lehet tudni???

Nem folytatom, de továbbgondolom.

Nagyon jó, nagyon (hogy is mondják?) "ütős" írás ez. Rövid ÉS velős. Terjeszteni kellene.

Köszönöm Neked.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.02. 23:39:46

@Mormogi Papa:
Valószinüleg igazad van.
Egyéb elfoglaltságaim mellett gyakran hallgattam a rádiót, másra nem volt időm.
Tudat alatt jöhetett elő az egész, magam sem értettem miért éppen most.
Hát ezért.
Kösz, hogy szóltál róla.
Ü:
Insz...

orbispictus 2011.03.05. 21:10:29

Kedves „Insz.”

Megrázó a történet, - a hideg futkosott a hátamon, miközben olvastam, - de nem kevésbé megrázó, - és nagyon elgondolkodtató, - az a lélekrajz, ahogy a gondolatain, a monológján keresztül bemutattad ezt az embert.
A közömbösségét, a teljes érzéketlenségét. A munka, - az munka, akármi is legyen az: - „Kezdhetnék már végre.
Rajtam nem múlik semmi. A gerendákat rendesen kiékeltem,…” -

Közömbös, érzéketlen, - és mégis, a lelke egy kis rejtett zugában, nagyon is érzékeny, sérülékeny, - fáj neki, hogy nem igen veszik emberszámba: …”de az út mellé már nem áll ki senki integetni.”
”A szekér is csak úgy magában zörgött, muzsika nélkül.
Pedig szokásban volt….”
Vagy: …”Bort is vittünk, hogy legyen mit kínálgatni útközben, de csak intettek.
Az asszonyok szerencsét kívántak Ilonnak, velem senki nem törődött…”

Vagy:
„Hiányzott a hegedűszó, az nagyon is hiányzott….”
(- Ebből, én úgy érzem, nagyon is vágyódik valami után, ami tiszta, ami felemelő…, - amiben megfürdethetné a lelkét…-)

Majd, az is megrázó, - amikor a közömbössége alól mégiscsak előbújik valamiféle emberség, amit nagyon mélyre rejtett, talán még önmaga elől is:
„Ebben a pocsék időben hajnaltájt, muszáj olyasmikre gondolnom amik elterelik kicsit a figyelmemet….”-

És aztán, megint a közöbössége, vagy a magára erőltetett fegyelmezettsége: -
„Sietni kell, még sötét van, senki nem láthatja.
Hogy hova kerül aztán a szállítmány, nem tudom, nem az én dolgom…”

Igencsak felkavaró, megrázó történet, - csodálatosan megrajzolt emberalakkal, lélekkel.
Szívből köszönöm!

Megyek vissza, - olvasni.
Üdv.: Márta

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.09. 21:08:43

@orbispictus:
Kedves Márta!

Végre kijött a szolgáltató és rendbe rakták a vételi lehetőségemet.
Most jöttem rá mennyire hozzákötődtem az internethez.

Köszönöm - tökéletesen vetted az üzenetet.
Csak ennyit fűzhetek hozzá az értékelésedhez.
Insz...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.10. 12:57:01

Még a fénykép is mennyire illik ide! Tudom: biztosan nem őket ábrázolja, erre garancia a "vízjel" a kép alján - de maga a kép, mint olyan!
Az egyetlen, amit a család mesteremberrel csináltatott, s a falon túlélt több tucat évet… Számtalan gyermektelen pár hálószobájában láttam ilyes fotográfiát a falon - ahol volt gyerek, unoka, ott másra kellett a fal :-)
Dél-alföldi nagyvárosunkban tanulván évfolyamtársam mesélte, hogy a hetvenes évek vége felé az OFOTÉRT alkalmazott megkérdezte, milyen igazolványképet kér: színeset vagy FF. Színeset kért, ha már lehetett. Erre csak látja, hogy a hölgy ránéz, felír. Megint ránéz, megint ír az adatlapra. Nézi, mi kerül oda. Hát ez:
Haja színe: szőkésbarna. Szeme: barna…
Ennyi elég is volt, kijött az üzletből.
A színezett képek világa éppen olyan mesterkélt, mint az ilyesfélék önigazolása, történetei - ezért került a helyére ez a kép írásod mellett.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.10. 13:51:58

@Mormogi Papa:
Csak baj ne legyen belőle!
A Vaterán találtam, eladásra kínálták.
Nyilván családi ereklye, de most muszáj megválni tőle.
Nem tudom mi vonz a színezett képekhez - tudom, hogy természetellenesek, de van valamiféle méltóságuk.
Mintha az öröklét számára készülnének.
Talán Gasper tudná a magyarázatot.
Insz...

orbispictus 2011.03.10. 14:10:40

Kedves Insz.!

Hát, igen, - az a fránya internet. Amikor nincs, akkor úgy érzi az ember, mintha kezét-lábát elvesztette volna. Magam is így vagyok ezzel.
Azóta persze, többször is elolvastam a Monológot, - és sok minden mást is találtam még benne, - ami ugye, szintén megrázó, - pl. hogy halnak, "a vitézkedők"...- Stb. Stb...-
Nagyon szeretem az írásaidat, nem véletlenül.
A témaválasztásod, a jól megrajzolt szereplők, a hangvételed, - és a gyönyörű magyar "nyelvezeted", - öröm olvasni, amit írsz, - és ahogy írsz...-
Üdv.: Márta

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.10. 18:30:27

Kedves @inszeminator: :-)

Választ én sem adhatok, de van róla némi elképzelésem. A korai fényképészeknek ugye műtermeik voltak - egyik-másik igen jónevű, híres "műintézmény" a maga korában.
Ennek okát abban látom (:-), hogy a portréfestők örökségét vették át (néha a festőből lett fotográfus…). Annak bizonyos fogásaival, néha manírjaival együtt. Gondolok itt a műterem falára festett hátterekre és társaikra: a ruha, a "kellékek" megválasztására, stb.
Nem utolsó sorban a rászánt időre - mégpedig az alkotó és modellje(i) részéről is. Hiszen a korai gépek hosszú expozíciós ideje (egészen Petzval József zseniális "portréobjektívjéig") az alanyok nyugodt "modellkedését" kívánta meg; nem ritkán a szék támlájához (képen kívül) rögzített fejtámla segítségével. Szóval hosszú volt az "ülés", ahogyan még a festők elnevezték…
A méltóságnak - s nemkülönben a kidolgozottságnak - ez is indoka.