- A nagyváros déli határában, ahol a repülőtér és a külváros felől a két főút összetalálkozik, egy posztos rendőr bódéja állt.
- Gyakran láttam a középkorú rendőrt ott silbakolni - nem törődött velem amikor elmentem mellette. Úgy tettem, mintha csak a közeli falu állomásához bandukolnék, s közben persze igyekeztem kocsit fogni, mert jóval messzebbre kellett eljutnom bármiképpen is.
- Nem lehetett otthagyni azt a lányt.
Próbáltam már de nem ment. Az apja kitiltott – na nem ám úgy, hogy a szemembe mondta volna, csak megüzente.
Sírt a lány is meg az anyja is. Ezentúl éjszakánként az egyik oldalsó kis épületben alaudtam. Korábban a cselédségé volt, fűteni sem lehetett benne, de nem érdekelt.
- Aztán rájöttem miért dugdosnak olyan szenvedélyesen, mert egyik éjjel felköltött az asszony, hogy a papa megint menni készül. Kiállt a kocsijával a garázsból, ott pöfögött a trabant az ablakom alatt.
- Trabant? – kérdezhetné bárki – hiszen gazdag volt…
- De még mennyire gazdag. Jöttek a népek batyuval kosárral, de mindig a hátső bejárathoz, a hatalmas konyha elé. Ilyeneket, parasztszármazékokat nem engedtek be a hatalmas hallba. Soha nem nevezett senki korábban alázatos tekintettel fiatalúrnak, hát most megkaptam.
- Áldja meg az isten fiatalúr – engedelmet kérek, adja már át ezt a csekélységet a nagyságos ügyvéd úrnak, ha meg nem sértem.
- Hogy átadtam-e…?
- …még mit nem! Kirúgott, sejtettem miért.
- Nagyságos ügyvéd úr? Aki egy trabanttal járkál…
- Én még láttam a sárga oktáviáját azt a nyitottat, meg egy öreg mercit is, de volt annyi esze, hogy lecserélje mindkettőt.
- Egy kisvárosban gyorsan terjednek a hírek. A jók is rosszak is. Róla mindenféle pletyka keringett. Honnan a rengeteg pénz? Sok házibulin jártam akkoriban, de amit ott rendeztek abban a nagyméretű, régi, kicsit porosan előkelő polgári villában, hát az valami leírhatatlan volt.
- A hatalmas hall menyezetéről kiterjesztett szárnyakkal hatalmas sas függeszkedett, nem éppen jószántából. Alatta félelmetes mennyiségű drága étel, és olyan italok, amiket a városi diákság nemigen engedhetett meg magának.
- Egyszeri alkalom volt, de fölséges. Csóróként lapultam az egész vigalom alatt, bömbölt a zene, riszált a twist, szállt a finom por a sas kiterjesztett szárnyai alatt hajnalig. Akkor értettem meg igazán, hogy kevés a szerelem, más is kell, olyasvalami amivel én nem rendelkezem. A papa mint kiderült elfogta a leveleimet, és gyorsan határozott.
- Nem bírja a nyomást, mondta az egyik fia, aki kissé kritikusabban figyelte a vidéki ügyvéd munkálkodását mint a többiek. Hiába pattantam a kikészített ócska kerékpárra, hogy utána hajtva megfigyeljem hova tart, a város határán túlra soha nem merészkedtem. Menekült a sorsa elől, sok éves börtön fenyegette.
- Én is megúntam a hajkurászást, inkább elszöktem a fűtetlen szállásról. Éjjel két óra körül a várásvégi emlékpark kövein üldögéltem, amikor megpillantottam a csörömpölve közeledő teherautót.
- Az ajtaját félrészeg termetes fiatalember rúgta ki nagy hangon.
- Diák vagy? – kérdezte, és végignézett tetőtől talpig.
- Diák.
- Na ugorj fel hátul, aztán majd később megbeszéljük a dolgokat! – vetette oda, s becsapta az ajtót. Kapaszkodtam ész nélkül, mert már indult alattam a teherautó.
Káposztahegyek, krumpliszsákok, ömlesztve rengeteg répa, próbáltam előre mászni a félponyva alá, ahol már hárman gubbasztottak. A sötét alakokat csak a cigaretta parazsa világította.
- Nem trógeroláshoz voltam öltözve, ennél még az a nyomorult tejes is jobb volt a nyáron akivel a 70 kilométert hat óra alatt tettük meg, közben persze összegyüjtve az összes faluból a súlyos tejeskannákat. Mindegy, legfeljebb talpig mocsok leszek, de felérek valahogy.
- Eszembe jutott a délután, a késő őszi napsütés ott a város határában lefelé jövet. Sokáig ácsorogtam hiába, forgalom alig volt, már már visszaindultam volna, amikor észrevettem, hogy a rendőr lassan felém ballag. Nem sietett. Tudta, hogy nem fogok elszaladni, bevártam.
- Elkérte az irataimat, hosszan nézegette, aztán intett, hogy kövessem a bódéjához. Néhány lépéssel előtte a földre mutatott.
- Itt áljon meg!
Bement, hosszan telefonált, láttam a kampóra akasztott géppisztolyát, s a hátát félig, amennyire lehetett.
- Amikor kijött, sokmindent elmondott rólam, olyasmiket, melyek nem szerepeltek az igazolványban.
- Hova megy? - kérdezte.
Arra gondoltam, ha már ennyit tud rólam, s persze nem éppen jókat felesleges tovább bővítenem az ismereteit. Hallgattam, s vártam.
- Lány, asszony…?
Nem feleltem, mosolygott. Körülnézett, mint aki nem is tudja mit kezdjen velem és észrevette a repülőtér felől közeledő kocsit. Visszadta az igazolványomat, kilépett az út szélére és megállította.
- Aronde 1300-as volt. Gyönyörű. Nem tudom mit beszélt az elegáns sofőrrel, aki bólogatva hallgatta aztán intett. Beszálltam, némán gurultunk a bágyadt napsütésben, jó meleg volt odabenn, cigarettával kinált, elfogadtam. Már vagy negyedórája haladtunk amikor végre megszólalt.
- Rokona, vagy maga is…?
- Nem, nem ismerem – mondtam, csak igazoltatott, aztán megállította magát. Azt is elmondtam, hova megyek és kihez. Elmosolyodott, aztán hangosan felnevetett.
- A ház előtt rakott ki. Üdvözlöm az ügyvéd urat, mondta hamiskás mosollyal.
- A teherautó letért a főútról, hosszan robogott valami fasoron át amíg egy sötétbe burkolózó település kis terecskéjének egyik emeletes háza előtt megállt. A termetes fiatalember kimászott a fülkéből, ugrált egy kicsit lábait rázogatva, a vastag pulóverére bekecset húzott aztán az egyik sötét ablakon dörömbölni kezdett. Odafenn világosság gyúlt aztán lejjebb is, akkor vettem észre, hogy valami étterem, vagy kocsma előtt álltunk. A többiek is kászálódni kezdtek, s intettek másszak át a zöldséges halmokon.
- Sört, pálinkát, kávét forrót, mert mindjárt reggel lesz. Otthonosan mozgott a bekecses, még valami gázlángot is meggyújtott a félhomályos helyiségben, és a mellette lévő asztalhoz telepedve magához intett.
- Mit tanulsz diák? - remélem nem valami matematikafélét, mert azzal nem megyek semmire.
- Bölcsész vagyok, hazudtam egész egyszerűen, gondoltam abba sok minden belefér.
- Bölcsész az mi? – kérdezte gyanakodva.
- Háát irodalom, meg filozófia, meg…
Be sem fejezhettem, óriásit csapott az asztalra, felugrott s a pulthoz sietve kiáltotta – ez kell nekem.
- Sörök pálinkák, pogácsák kerültek az asztalra, s aztán tudatta velem, hogy ő mindenben legtisztességesebbnek az üzletet tartja. Hoci, nesze…Valamit valamiért. Értem ugye….?
- Megcímzett borítékot vett elő a bekecsből és elémrakta. Meg is simogatta többször mialatt elmondta a részleteket. A lényeg, hogy levelet kell írnom az utazás fejében az ő imádottjának, de olyan szép levelet amitől az megenyhül - a többi már az ő dolga.
- Szerelmes levelet, egy szép fekete asszonynak, Máriának, akit ő kiszemelt magának, aki sajnos máshoz ment, mialatt ő katona volt, de most már több mint egy éve leszerelt, visszajött és az a nő még mindig a más asszonya. Szerinte ez érthetetlen és ezen kell változtatni.
- Bólogattam megértően, és azon gondolkodtam, hogy ebben az észjárásban hány korsó sör és milyen mennyiségű pálinka lehet részes?
- Az a vánnyadék tánctarár aki elvette mihez ért?
Járja a falvakat a motorján, csattintgat a fa csattintójával és forgatja a nőket hol itt, hol meg amott.
- Hát milyen élet az? Foxtrottból nem lehet megélni. Okos asszony a Mária, mindig is az volt, meg fogja érteni. Mellettem nyugodt élete lehet. Telente két disznót is vágok, hatalmasakat, viszem a zöldséget a piacra, jó élet, biztos élet, nyugalmas élet. Ennek mind benne kell lennie a levélben. Na és a házam! Tornácos házam van, kút az udvaron – igaz kút majdnem mindenhol van, na de fürdőszoba...
- Előfizetésem van gépkocsira, öt év múlva az is meglesz. És van fürdőszoba, benne mosógép, külön centrifuga. Hát mi kell egy nőnek? Egy mai nőnek. Én tudom. Felkészültem a nősülésre, csak éppen lekéstem róla.
- Van kávéfőző, elektromos, hozzá villanydaráló, pörkölni se kell. És ha unatkozik, vagy táncolni van kedve, bekapcsolhatja a lemezjátszót. Az is modern. Táskagép, oda viszi ahova akarja. Akár a malacokhoz is...
- Na, mit szólsz hozzá? Hát nem jobb élet ez mint egy ócska motoron zötyögni éjjel nappal?
- És Mária?
- Mi van vele?
-Mária mit szól hozzá?
- Azzal te ne törödjél, azt én elintézem, csak a levelet írd meg. Minden legyen benne, amit elsoroltam, a szokolrádió is, az meg elemes, Érted?
Felállt, megpaskolta a vállamat biztatólag és átült a másik háromhoz néhány osztásra. Zsír sercegett a közelben, hajnali rántotta készült hagymával, sok sok kolbásszal. Az illata betöltötte a sivár helyiséget.
- Még nem is derengett a késő őszi reggelen amikor felértünk a fővárosba. Egyre idegesebben szorongattam a borítékot, a félig megírt levelet a kocsi platóján kucorogva. Nem vehettem részt a rakodásban, mindennél fontosabb volt a levél. Hiába volt a sok pálinka, nem segítettek a sörök sem, egyre álmosabban bámészkodtam a nagy forgatagban. Odalenn az őrszem, mert azt is állított mellém, egyre idegesebben pislogott felém.
- Mi lesz már diák? – innék már valamit!
- Jól van, jól van, elkészültem – mondtam - mert úgy döntöttem ideje véget vetni az ostoba fogságnak és leragasztottam a borítékot. Hogy mi volt benne arról jobb nem is szólni.
- A platóról körültekintve elég távolinak látszott a bekecses a maga zajos társaságával.
Leugrottam, átadtam a levelet, megvártam amíg őrzőm elindul, s aztán futottam ész nélkül a másik irányban.
- A hajnali nyüzsgő tömeg hamar eltakart, könnyű volt elvegyülnöm benne. A tánctanár sorsa nemigen érdekelt, Máriáé is csak egy kicsit.
- Az volt az érzésem hatni fog rá a fürdőszoba sok csempével, meg a gépkocsikiutalás, ami öt év múlva biztosan jelent valami pöfögő alkalmatosságot. Na és a két disznó, meg szőlővel futtatott tornác, ahol dalolászva teregethet egy szerelmes asszony a szokolrádió társaságában.
- "Az élet szép, Tenéked magyarázzam...? - ezzel fejeztem be a levelet, mert más nem jutott az eszembe. Csak halványan derengett, honnan származik az idézet. Valami hallgatag lovag, vagy levente rémlett, meg az imádottja, és volt még valami hóhér is a társaságban, de már azt már magam sem tudtam kitől származik, csak rohantam ahogy bírtam, aztán valami hajnali villamosra szálltam, mindegy volt merre megy.
- "Az élet szép, Tennéked magyarázzam?"
- Talán mégis a hóhértól?
Utolsó kommentek