inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2010.06.03. 14:59 inszeminator

Bosszantó, de volt egyszer egy pozsonyi csata is...

  

     - Levelet kaptam ismét. Nem túl hosszút, vastagbötüset, inkább röpcédula szerűt, mely kijelent, látszólag ugyan nagyot mond, hogy átérezhessem magyarságomat, vagy ha nem tudok a csatáról eleget, esetleg hírét sem hallottam egyáltalán, hát most aztán figyeljek jobban, és szégeljem magam.
    - Ezúttal a pozsonyi csatáról szól a levél - másolat persze - merthogy titokban tartják az okosok, tehát szélesebb körben kéretik terjeszteni. Csakhát, szerintem nem ez a módja a "tájékoztatásnak", ez inább csak handabandázó nagybötűs hangulatkeltés, melyre kevesek figyelnek oda. 
    - Kicsit utánakerestem - van hír róla, ha nem is sok, főleg szomszédainknál, s még nyugatabbra, mert fájó dolog egy ekkora pofára esés..   
     - Nem tudom mi az oka, hogy tízezer magyarból, ha egy is tud róla.

     - Talán csak ostoba szívjóságunk, meg az internacionalista haladószellemű progresszív ( kihagytam valamit...? ) blabla, s főleg a szervilis majré - meg ejrópa' és hogy ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot félelme munkálna, mint mindig?
     - Hírlik, a fehér lovat is vissza akarják adni...- mi lesz itt még Uramisten?
     - Hagyomány...? Hagyománytisztelet...? Még csak az kéne...! Az csak kiváltágosoknak engedtetik meg, akik büszkék lehetnek rá, s némi erőszakkal világszerte ünnepelhetik. Ősi, istenadta jog - nem való avatatlanok köreibe.

     - Nagyon bögyében voltunk a korabeli európa büszke hatalmainak, százezres sereget gyüjtöttek a magyari betolakodók ellen, aztán néhány nap alatt megsemmisítő vereséget szenvedtek. Nincs a pozsonyi csatának hiteles leírása, de vannak történészek, akik bogarászhatnak a megvertek irományaiban és abból sok mindenre lehet következtetni széles mosollyal, igen elégedetten.
     - Az alábbi részlet a HM honlapjáról való:

 

 - - - -

 

    " - A csatát nem õrizte meg a magyar történelmi emlékezet, pedig jelentõsége felmérhetetlen, hiszen a Kárpát-medencében végleg megtelepedõ õseink napjainkig kiható tettét hajtották végre 907-ben Pozsony alatt. Legyõzték Gyermek Lajos király (900–911) hatalmas hadát, mely a 900–906 között elfoglalt bajor területek visszaszerzésével döntõ csapást akart mérni eleinkre. Ez a gyõzelem biztosította számunkra a Dunántúlt és ezzel a teljes Kárpát-medence birtoklását. Az egyesült magyar hadak itt adták át névjegyüket a Keleti Frank Birodalomnak, tudtukra adva országunk határait. A pozsonyi csata a Kárpát-medencében hazára lelõ magyarság korai történetének elsõ olyan hadi eseménye, melynek tükrében összefüggéseiben ragadható meg a honfoglaló törzsszövetség hadügyének néhány fontos kérdése, mint a katonai felderítõ tevékenység, a békében fegyverben tartott csapatok bevethetõsége, a haderõ mozgósításának néhány kérdése, a gyepûelve rendeltetése és tagozódása, a határvédelem és a könnyûlovascsapatok alkalmazása.

 

       - Ismeretes, hogy õseink 900-ban indított támadásukkal elfoglalták Pannóniát (Dunántúlt), és a támadó seregek egészen Linzig hatoltak elõre, ahol a Liutpold határõrgróf által mozgósított bajor sereg elõl visszavonulva a Fischa folyó vonalában véglegesítették a határsávot, a gyepûelvét. Ezt követõen, 900– 906 között, a honfoglaló törzsek a szárnyakon szilárdították meg pozícióikat. 900 körül a déli irányban elfoglalták az Alföld déli végeit (Bánság, Bácska, Temesköz és a Szerémség területét). Ezzel birtokba vették a gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos, Balkánra vezetõ átjárókat.
Délnyugatra kiterjesztették fennhatóságukat a Mura-völgyére és lezárták a karantánok elõl az átjutás lehetõségét Pannóniába. 904-ben szövetkeztek I. Berengár langobárd királlyal (Provence-i Lajos császár ellen) és 905-ben békében váltak el egymástól. 906-ra véglegesen õseink birtokolják a Dráva és a Száva közét, biztosítva ezzel a szabad kijutást a Pó-síkságra.
Északon 902–906 között véglegesen legyõzték a frankbarát morvákat, és Moráviát elszakították a Keleti Frank Birodalomtól. Valójában két fontos esemény történt a térségben. Az egyik a Morva Fejedelemség felszámolása, a másik a bajorok végleges veresége Moráviában. Azonban a kialakult helyzet magában hordozta a feszültséget. A fiatal Magyar Fejedelemségnek (vagy törzsszövetségnek) állandóan készenlétben kellett tartani csapatait a megszerzett területek védelmében.
A Keleti Frank Birodalomnak rá kel lett döbbennie, hogy a Kárpát-medencében egy új, egységes és erõs hatalom van kialakulóban, mely birtokolja legkeletibb provinciáját, Pannóniát és legyõzte a frankokat Moráviában. Ennek a megakadályozása céljából a bajorok 907 júniusában hadjáratot indítottak a fiatal Magyar Fejedelemség ellen.
A pozsonyi csata történetét részleteiben és összefüggéseiben nem jegyezték fel a korabeli források. Csupán szûkszavú, hézagos információk maradtak ránk. A csata rekonstruálható története hitelességének megítélése érdekében vegyük számba a rendelkezésre álló mozaikinformációkat.


FORRÁSOK

A csatáról alapvetõen latin nyelvû német (frank) források emlékeznek meg, érthetõ visszafogottsággal. Ezek közül legfontosabbak az évkönyvek. Elsõként a Sváb évkönyvet idézem:
„907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határõrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.
907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.”
Látható, hogy a bajorok veresége és az elszenvedett nagy veszteségek tényén kívül az évkönyv nem közli sem a csata helyszínét, sem pontos dátumát.
A Salzburgi évkönyv adja meg ezeket a fontos információkat:
„907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) …”
A 20. században talált, harmadik bajor évkönyv, a salzburgi Annales Iuvavenses maximi ad a. 907 tartalmazza a csata két napra kiterjedõ idejét (július 4-én és 5- én, szombat és vasárnap), és egyúttal megerõsíti a helyszínt (Brezalauspurc).
A Salzburgi és Sváb évkönyvek írása egyidejûek a csatával, ezért hitelességük mérvadónak tekinthetõ.
További (indirekt), de fontos források csoportját alkotják a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek) és királyi oklevelek, melyek a csatában részt vevõ bajor elõkelõket és egyúttal a veszteségeket nevesítik meg. A korabeli nekrológiumok a fentiektõl eltérõ dátumokat is megörökítettek. Így a Freisingi nekrológium az áldozatokat (a csata idejét) június 29-re jegyzi. Az Annales Admuntenses ismeri három elesett püspök nevét (Theotmár, Otto/Udo és Zakariás). Halálukat a Merseburgi és a Weissenburgi évkönyv június 28-ára adja meg. Ugyancsak a Freisingi évkönyv Liutpold halálát július 5-ére jegyezte föl.
A dátumok szétszórtságából – a feltételezhetõ pontatlanság ellenére is – azonban megállapítható, hogy egy hosszan elhúzódó (június 28-tól július 5-ig tartó) csatározásról beszélhetünk, melynek idõben elsõ szereplõi a püspökök. Az õ jelenlétük az elsõ ütközethez köthetõ, mely a hiteles források tanúbizonysága szerint július 4- én esett meg. Liutpold gróf halálát július 5-én említi a Freisingi nekrológium és így személye ezen a napon lezajlott második ütközethez kapcsolható. Ezek alapján feltételezhetõ, hogy a bajor elõrevonás legalább két menetoszlopban (csoportban) történt, és így harcba lépésükkel is idõben eltolódva, egymás után számolhatunk a források adatai szerint. Az is észrevehetõ, hogy az elsõ áldozatok az egyházi méltóságok körébõl kerültek ki. Ez arra utal, hogy a feléjük elrendelt mozgósítási kötelezettséget végrehajtva, külön menetoszlopban vezették csapataikat.
Léteznek királyi oklevelek (diplomák) is, melyek részben alátámasztják, részben kibõvítik a csatában áldozatul esettek neveit. Királyi diplomák õrizték meg azoknak a világi és egyházi méltóságoknak a neveit, akik a csata elõttig a királyi udvarban rendszeresen elõfordultak (adományozások és ajándékozások esetén az oklevelekben jelenlétüket föltüntették): Liutpold gróf, valamint Iring, Gumpold, Meginward, Papo, Isengrim és Sigihard grófok, további 29 névvel.
A pozsonyi csatát követõen a világi nagyságok többsége nem szerepel az oklevelekben. 907 elõtt a király környezetében gyakran elõforduló, fent említett grófok közül Sigihard, Iring, Papo, Meginward és Isengrim jelenléte nem mutatható ki többé az udvarban.

 
- - - - -
A POZSONYI CSATA LEFOLYÁSÁNAK REKONSTRUÁLT TÖRTÉNETE

      - A magyar haderõ alkalmazásáról nem szólnak a hiteles források. Márpedig figyelmen kívül hagyásukkal a csata nem modellezhetõ. Tevékenységük azonban a bajor csapatok mozgásának tükrében megítélhetõ. A csata kimenetele egyértelmûen bizonyítja, hogy õseinket nem érte váratlanul a bajor támadás. Ez ésszerûen arra vezethetõ vissza, hogy támadó csoportosításukat idõben felderítették.
A történelmi források adatainak felhasználása, valamint az értékelés során megismert mozaikkockák összerakása, továbbá a feltárt történelmi háttér segítségével a csata lefolyása az alábbi részletességgel rekonstruálható.

Gyülekezés
A 907 júniusában hadjáratra induló bajor sereg, mozgósítás elrendelése után, május hónapban Ennsburg térségében gyülekezett, mely idõpont az elõzõ évekhez hasonlóan egybeesett a rendszeres éves májusi seregszemlével. Az idõpont megválasztása rendkívül megfelelt a hadjárat valódi céljának leplezésére, hiszen egy szokásos, évenként ismétlõdõ mustra leple alatt készítették elõ a törzsszövetség elleni hadjáratot. Céljuk ezzel éppen a felderítés, de legalábbis a döntéshozók megtévesztése volt, azaz azt elérni, hogy minél késõbb derüljön fény támadó szándékukra. Tehát õseink felderítése, ha észlelte is a bajor fegyveresek gyülekezését Enns körzetében, úgy értékelhette, hogy éves rutintevékenységrõl van szó. Itt kezdõdött a bajor hadmûveleti megtévesztés, és ez tartott egészen az északi hadoszlop elõrevonásának felderítéséig.

Hadmûveletek a Duna déli partján
A gyülekezést követõen a Duna déli oldalán, a római limes út nyomvonalát követve, egy bajor hadoszlop június 17- én (egy nappal korábban vagy késõbb) megkezdte elõrevonását, és napi 25 kilométer átlagos menetteljesítménnyel haladva június 24-én átkelt a Bécsi-erdõn. A bajor támadási szándékot a gyepûsávban õrjáratozó felderítõk valahol a Bécsierdõ nyugati vonulatánál észlelték, és azonnal útnak eredtek a hírrel a határvédelmi egységekhez és a szállásterületeken tartózkodó, azonnal bevethetõ törzsi fõerõkhöz. A határvédelmi erõk a riasztást követõen azonnal elindultak a gyepûsáv mélységébe azzal a céllal, hogy kihasználva a könnyûlovasság mozgékonyságának rendkívül megfelelõ terep elõnyeit, állandóan zaklatva a túlerõben lévõ ellenséget, lassítsák annak elõnyomulását a fõerõk beérkezéséig. A számítások azt mutatták, hogy a bajor hadoszlop a Fischa folyó környékéig ellenállás nélkül vonulhatott. Azonban ebben a térségben már megjelentek a határvédelmi erõk és június 26-án felvették a harcérintkezést a támadók elsõ csoportosításaival. Ettõl kezdve a gyepûsávban folyamatosan nyomon követhetõ a határvédelem halogató harctevékenysége. Június 28-án beérkeznek a riasztott magyar fõerõk elsõ csoportjai, és a Fischa kelet 10–15 kilométer sávjába érve feltehetõen leváltották a két napja harcoló határvédõ erõket. Amennyiben lépcsõzött bajor elõrevonással és harcba lépéssel számolunk, akkor a fõerõik bevetése erre az idõre valószínûsíthetõ.
A dátumok alapján feltételezhetõ, hogy a fõerõk elsõ csoportjainak (Pozsonytól mintegy 40 kilométer mélységig riasztott csapatok) harcbavetésekor nagyobb összecsapásra is sor kerülhetett június 28–29-én. A nekrológiumoknak a püspökökre vonatkozó korai dátumai azt valószínûsítik, hogy a Duna déli oldalán a zömmel egyházi méltóságok által felállított had vonult, Theotmár salzburgi érsek vezetésével. Egyúttal utalnak a Pozsony elõtti elhúzódó harcokra is.
A bajorok megerõsödve a beérkezett erõkkel, tovább nyomultak, és június 29- ére mintegy 15 kilométerre megközelítették Pozsonyt. Ugyanezen a napon feltételezhetõ a fõerõik újabb csoportjainak harcba lépése (Pozsonytól 80 kilométer mélységig riasztott csapatok). A dunántúli szállásterületek nagyobb mélységeibõl (Szombathely, Komárom) július 1- jén és 2-án további magyar erõk érkezhettek Pozsony térségébe, melyek feltehetõen alkalmazási körletekben, csapdát állítva várták be az elfáradt bajor hadoszlopot. A bajorokkal harcérintkezésben harcoló csapatok magukra vonva a támadókat, bekerítésre (tõrbecsalásra) alkalmas területre csalogatták a harcokban kifáradt bajor erõket, ahol már vártak rájuk a rejtett körleteket elfoglaló magyarok. Július 4-én, a Pozsonnyal szembeni Duna jobb partjához közeli térségében a szemben álló felek között döntõ ütközetre került sor, melyben a magyarok hatalmas veszteségeket okozva súlyos vereséget mértek a bajorokra.
A csata lefolyása alátámasztja korábbi feltételezésünket, miszerint a bajorok déli hadoszlopa mélységben és idõben is tagolt lehetett. Az ütközet elõtti hosszúra nyúló, nyolcnapi csatározásokat indokolhatja a bajor erõk lépcsõzetes harcba lépése, amelyben egy erõs elõrevetett osztag felvette a harcérintkezést a magyar határõrizeti erõkkel, azonban a fõerõk harcbavetésére két nappal késõbb kerülhetett sor.
A rekonstruált ütközet lefolyásába szervesen illeszkedett a magyar véderõ azonnal bevethetõ csapatainak lépcsõzetes alkalmazása. Mozgósításra nem volt idõ, még ha a legkorábbi felderítési lehetõséggel (az Ennsnél június 17.) számolunk. Magyar erõkkel a Dunántúlról, valamint a Nyitra folyó és a Kis-Kárpátok közébõl számolhatunk.

A második ütközet és a Duna északi hadoszlopa problematikája
Vizsgáljuk meg egy másik hadoszlop alkalmazásának lehetõségét a Duna északi partján. Erre ugyan közvetlen információval nem rendelkezünk – jóllehet a források közvetetten utalnak rá –, azonban a hadmûveleti megfontolások és a hadszíntérismereteink is azt valószínûsítik, hogy a július 5-i ütközetre a Duna északi partközelben, valahol Pozsony térségében sor került. A gyanút erõsítette meg számításom, amit a folyó északi partközelében, Langenstein–Pozsony 261 kilométer útvonal 18 nap alatti teljesítésre végeztem. Itt a harcérintkezés felvétele a Morva határfolyó mentén, július 1-jén jött létre. Az eredmény: a határfolyó menti harcérintkezés létrejötte további bizonyítéka lehet a Duna bal partján alkalmazott hadoszlop létének, és egy második ütközet megtörténtének.
Ha egybevetjük a folyó két oldalán zajlott eseménysorozatot, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Összehasonlítottam az ütközetek és a megelõzõ fontosabb események idõbeli lefolyását. Legszembetûnõbb a különbség a határfolyók mentén bekövetkezett harcérintkezés felvétele esetén. Míg a déli hadoszlop június 26-án lépett harcérintkezésbe a határvédelmi erõkkel a Fischa folyó mentén, az északi hadoszlop a Morva folyónál július 1-jén vette fel a harcot a beérkezett magyar/morva csapatokkal, tehát öt nappal késõbb. A halogató harctevékenység (itt õseink által, a színlelt megfutamodás harceljárására alkalmazott terminológia) a Duna jobb partján, a harcérintkezés felvételétõl az ütközetig (~40 kilométer sávban) nyolc napban, míg az északin (~15 kilométeren), három napban számolható.
Mi lehetett az oka annak, hogy a Duna északon modellezett ugyanazon események 3–5 nap késéssel következtek be? Hadmûveleti megfontolások alapján nagy biztonsággal itt is a tudatos bajor hadmûveleti megtévesztés rajzolódik ki. Ennek lényege abban fogalmazható meg, hogy a déli hadoszlop szándékosan gyors elõrevonásával, napokkal megelõzte az északi hadoszlopot. A megtévesztés következtében a magyar véderõ fõerõi a Duna déli partjára összpontosultak, kevés csapatot hagyva a Duna északi területein. A megtévesztés kezdetben bevált. Közrejátszott ebben az is, hogy az északi útvonalon elõrevonást végrehajtó csapatok felderítését az uralkodó terepviszonyok lényegesen megnehezítették. Ennek következménye az lett, hogy amíg a déli hadoszlop harcolt, az északi hadoszlop nagyobb ellenállás nélkül, július 1-jére kijutott a Morva folyóig, és 15 kilométerre megközelítenie Pozsonyt (a magyarok elõvédharcai innen számolhatók).
A Duna bal partján kialakult veszélyes helyzet szükségessé tehette a Duna délen bevetett magyar csapatok egy részének átcsoportosítását a folyó északi oldalára. A Dévényi-folyosóban halogató harcot vívó erõk a folyón átkelt könnyûlovascsapatokkal megerõsödve, feltehetõen a táborba vonult, harcokban kifáradt Liutpold seregét bekerítették és megsemmisítették.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért vált szükségessé a hadmûveleti megtévesztés? Mi lehetett az eredendõ indítéka? A településtömbök eloszlása azt mutatja, hogy a Dunától északra a Nyitra és a Kis- Kárpátok között több mint másfélszer nagyobb településsûrûséget jelez a feltárt fegyveres lelõréteg együttese, mint a Dunántúlon. Ez azt jelenti, hogy a csatát megelõzõen a Magyar Fejedelemség térségben diszlokáló, bevethetõ erõinek a zöme a Dunától északra helyezkedett el. A bajor hadmûveleti megtévesztés szándéka feltehetõen ennek az erõcsoportosításnak a területi megosztása lehetett.

A bajor vereség alapvetõ okát abban látom, hogy nem szervezõdhettek össze csapásmérõ erõvé, nem alkalmazhatták a döntõ csata harceljárását. A magyarok támadása az idõben elkülönült, csoportokba szervezett menetrendjüket érte, lehetõvé téve részenkénti megsemmisítésüket, és a magyarok részérõl az erõfölény megszerzését. Mindez azért alakulhatott így, mert nem ismerték a magyaroknak a messzehordó reflexíjaikra alapuló távolharctaktikáját és az ezzel kombinált, színlelt megfutamodás harceljárását. A vereséghez hozzájárulhatott – feltételezve az északi hadoszlop létét –, hogy a Duna két partján felvonuló erõk nem rendelkeztek folyamatos összeköttetéssel, nem tájékozódhattak a kialakult helyzetrõl.


A POZSONYI GYÕZELEM KÖVETKEZMÉNYEI

A pozsonyi gyõzelem a Magyar Fejedelemség nyugati határát kitolta az Enns folyóig, és északra véglegesítette a volt Morva Birodalom keleti részeinek (a mai Szlovákia és Észak-Magyarország területének és Alsó-Ausztria keleti területeinek) elfoglalását. A bajorok veresége oly megsemmisítõ volt, hogy a németek legközelebb 123 év múlva, 1030-ban indítanak újból támadást a Magyar Királyság ellen.
A pozsonyi csata részletes elemzése egy sor, a magyar hadüggyel kapcsolatos kérdést világít meg. Ezek közül a legfontosabb a korabeli magyar hadszervezet mozgása, mely éppen a csata kapcsán figyelhetõ meg.
Észre kell vennünk a hadüggyel kapcsolatos, néhány fontos körülmény jelenlétét. Az elsõ a magyar haderõ mozgósítási rendszerét érinti. Ugyanis a csapatok alkalmazási körleteikbe érkezésének dátumai – még a feltételezett, korai Enns környéki felderítés esetére – sem teszik lehetségessé egy mozgósított haderõ bevetését, melynek normaidejére a mozgósítás elrendelését követõen a gyülekezési körlet elfoglalásáig – a krími tatárok ismert normáit figyelembe véve – 2–4 hét számolható. Ebbõl következik, hogy a pozsonyi csatában a békében is hadra fogható, azonnal alkalmazható haderõt (a törzs- és nemzetségfõk állandó katonai kísérete) alkalmazták.
A számítások azt igazolják vissza, hogy a könnyûlovas-véderõ alkalmazásával a Kisalföldrõl és a hozzá csatlakozó területekrõl számolhatunk. A Felsõ- Tisza-vidék térségébe helyezhetõ fejedelmi katonai kíséretnek nem volt lehetõsége részt venni a harcokban.
A magyar hadügy egy másik fontos kérdését, a határvédelem rendjét is pontosíthatjuk. A feldolgozás megerõsítette korábbi értékelésünket a gyepûelve kettõs rendeltetését illetõen. A magyarok a gyepûelvének a határfolyóktól nyugatra elterülõ sávját biztonsági zónának tekintették. Rendeltetése a terület ellenõrzésében, idegen mozgások felderítésében és a határvédelmi erõk riasztásában fogalmazható meg. A Wienerwald és a Fischa folyó közötti biztonsági zóna mélysége reálidejû felderítést biztosított, lehetõvé téve bármely ellenséges behatás elleni intézkedés idõbeli foganatosítását. A modellezés alátámasztotta, hogy a Fischa, mint határfolyó képezte az ellenséges támadások megállítását és visszaverését elõkészítõ elsõ ellenállási vonalat. Ettõl keletre húzódott a határõrizeti sáv, melyben a magyar könnyûlovasság a látszólagos megfutamodás taktikáját ismétlõdõen alkalmazva lelassította az ellenség elõnyomulási ütemét, állandó zaklatással veszteségeket okozott, kifárasztotta erõit, felmorzsolta erkölcsi tartását, megbontotta fegyelmét és számára elõnyös helyen döntõ csapást mért rájuk. Tehát a határõrizeti sáv rendeltetése az ellenség megsemmisítésében határolható be.
Az ütközet tanulságai alapján a gyepûelve rendeltetése a felderítésben, riasztásban és a határvédelem szervezett egységében foglalható össze. Nagy valószínûséggel a felderítés a határvédelem része volt, és sem a fogalmak, sem a mögöttük ma ismert tartalom akkor még nem vált szét.
A gyõzelem a honfoglalók, és az õslakosság összefogásából születhetett meg, a törzsszövetség és a csatlakozott népek fegyveres erõinek együttmûködése alapján. Három évvel Kurszán vezér halála után esetleg mást lehetett volna elvárni, azonban viszálykodás és az elkülönült helyi érdekekért folyó harc helyett egységes katonai fellépésbe ötvözõdött a hon birtoklásának tudata."

Torma Béla


     
 

6 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr292053620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.04. 20:29:57

Ha jól rémlik, pár éve maga Szörényi Levente moccant rá a témára, talán egy rockopera erejéig.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.06.05. 19:28:21

@Gasper:
Nem csodálkozom.
A téma adná magát.
Úgy tudom, van ahol tananyag a csata története, nem lett volna nehéz, valami jó kis érzelemdús történetet kiagyalni hozzá.
Volnának ötleteim, de nemigen kedvelem a rockoperákat.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.06. 18:05:58

@inszeminator: ajaj! Én sem akartalak rockoperára invitálni. :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.06.06. 19:48:05

Tegnap - számomra is váratlanul - elmentünk a SztarGarden rendezvényére. Kaptunk egy kétszemélyes jegyet :-)
Blood Sweat & Tears volt a személyes nagy élményem, erre kaptam a jegyet. A legjobb az, hogy olyan volt, mint a régi lemezeken - holott a történészek szerint olyan a banda, mint egy régi Big Band: a mai napig kb. 150 ember játszott már benne. Nem egyszerre :-)
De a nívót mindig tartották - meg az is, hogy bármilyen szólóérett is volt szinte minden tag, nem akarták egymást lejátszani a színpadról...

A többi együttes között is volt jó :-) Még nagyon jó is:
John Mayall, az Osibisa is elmegy, meg a régi kedvenc BlackBirds - ők egy magyar Beatles-emlékzenekar, tavaly Liverpoolban is felléptek - sikerrel.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.06.07. 10:57:35

@Mormogi Papa:
Ha már így belejöttél, írhatnál egy kis múltidézős posztot.
Csak mosoly.
Arcfelvarrás kizárva.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.06.07. 13:54:24

@inszeminator: Gondolkodtam valami múlti dézésen én is - csakhogy nem a szombat esti buli kapcsán… Majd meglátjuk.