inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

  • Mormogi Papa: @jose maria padilla: @inszeminator: Hmmm... eszembe ötlik egy régi nóta szövege: "Mert az nem ... (2017.10.10. 16:00) Állj, ki az? Tovább!!
  • inszeminator: Na de ilyet... Hogy mik vannak... Azért a cserebere néhány pofa sör takarásában szerintem lebonyol... (2017.10.03. 20:10) Állj, ki az? Tovább!!
  • jose maria padilla: Te jó ég, de régen jártam erre! Insz, vero adott nekem egy címet küldtem neked mélt. Aztán kaptam ... (2017.10.02. 13:55) Állj, ki az? Tovább!!
  • v_e_r_o: Kedves Insz! talákozót szervezünk, (gasper, padilla örm, mormogi és te) holnap (2017. 06. 08.) du ... (2017.06.07. 11:18) 60
  • inszeminator: Sajnos ebben az "Exek az édenben" világban nem sok olvasója lehet Platonov -nak. Őszintén szólva m... (2017.05.06. 07:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Kabai Domokos Lajos: "Platonov az orosz irodalom nagy hatású írója, művei szamizdatban voltak olvashatóak. Életműve az ... (2017.05.05. 19:49) A. Platonov, Dzsan. ( El Kazovszkij panoptikumai )
  • Mormogi Papa: Küldtem emilt ! Üdv MP (2017.04.11. 13:03) Állj, ki az? Tovább!!
  • Mormogi Papa: Sajnos csak ilyen későn ugrott be a "társ vicc", amit a hetvenes években hallottam valamikor. Absz... (2016.08.21. 12:28) 60
  • Mormogi Papa: Köszönöm, valóban meglepett a végkifejlet. Nagyon érdekes adalék ez a 100 éve történtekhez... (2015.03.25. 17:33) A rézkalapács ( harmadik, befejező rész )
  • Mormogi Papa: Nagyon érdeklődve várom a folytatást. (2015.02.15. 16:06) A rézkalapács ( első rész )
  • Mormogi Papa: Pedig elegendő lenne hetente kétszer - állította a fritzkahndozás apostola :-P (2014.10.27. 00:45) Naponta négyszer...
  • Mormogi Papa: Sejtettem én is. NE bánd, hogy "ránoszogattak" - a kor lenyomata van benne, későbbi nemzedékek ok... (2014.02.09. 17:08) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • inszeminator: Nem ismertem az idézett sorokat, épp ezért köszönet. A történet nagyjából, illetve túlnyomórészt i... (2014.02.09. 09:57) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Mormogi Papa: On pouvait prendre pour confesseur Sa femme son enfant sa soeur Sans être sûr d'ouvrir son coeur A... (2014.02.08. 22:44) Eperlekvár ( "idő múltán"...manulya' szerint)
  • Mormogi Papa: @inszeminator: Nasszerű! (Állítólag Golda M. mondta ezt a Egyiptom egykori elnökének néhaivá válta... (2014.01.28. 19:20) Eperlekvár (befejezés)
  • Utolsó 20

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2010.01.20. 17:31 inszeminator

Intermezzo és éjjeli közjáték

       

      - Van itt egy ember akinek arcvonásai mindig zavarbaejtően ismerősek voltak, de csak évek múltán tudtam meg, hogy Pébé unokaöccse. Hát persze, a zömök testalkat, a fejforma, minden stimmelt, még a mosolygós, vidám arc is. Pébé mindig mosolygott.
      - A minap a Keresztapa zenéjét keresve egy összeállításban előkerült az Intermezzo. Azon a délután Pébé mellettem ült a padon, tisztán emlékszem rá - szuszogott, egyre gyorsabban, szinte már kapkodva vette a levegőt. Így volt - jól emlékszem.
      - Nemrég tudtam meg, hogy megfulladt valami ostoba gyóygszertől. Elment. Az Ő emlékére kerestem elő ezt a korai írást. Szóljon Neki az Intermezzo.

      - Nyugodj békében Pébé, megyünk majd mi is!

      iNTERMEZZO ÉS ÉJJELI KÖZJÁTÉK

 

          - ...mán kííível vagy és tartod a pofád egyenesen amíg odatalálsz a falhoz a túloldalon, te meg visszamegyel a sapkádért édes gyermekem, mer' nem otthon vagy egyáltalán. Sapkát mondtam, nem volt érthető...? Nem értel' valamit gyermekem...? Na maj' megbeszéljük együtt odalenn a körletirodán, csak legyen vége ennek a...!
      - Mán kíível van a süket banda...!

      -  A hatalmas, fekete üstökű és soknevű "Mán kíível vagy/Baghíra" főtörzs kelletlen, bosszús képpel állott az ajtóban s próbálta kifelé rugdalni az értetlenkedőket. Kedvenc, szokásos elnyújtott bődüléssel kiadott vezényszava, mely idővel becenévvé nemesedett, ezúttal azt jelentette, hogy sorakozó a folyosón, sapkában, kabátban, teljes csendben a következő parancs kiadásáig.
       - Nyomatékul, hogy a parancsot mindenki tökéletesen megértse, csizmabelsővel jó nagyot durrantott az ajtó megfáradt, ütött kopott vaslemezébe. Amint az utolsó is kilépett még benézett futólag, nem maradt e valaki megbújva odabenn - fontos apróság az ilyesmi, baj lehet belőle ha elmarad - aztán nagy dörrenéssel bevágta maga mögött az ajtót. Szerette a határozott, férfias mozdulatokat.

      - Irány a földszint, nem kérdezel, lemégy a kaptárba, leülsz és csendben ottmaradsz...! Megindultunk meglepett csendben, csoszogva gondterhelten. Ezidáig minden de minden érthető, csak azt nem mondta még minek...? A földszint irányából mormogás, beszédfoszlányok, parancsszavak - olyasmi mint reggelenként átadáskor, s ugyanez délután motozással egybekötve, visszajövetel előtt.
      - A kaptár azonban nem nekünk való. Meglehetősen nagy teremféle, ahol emeletes ágyak vannak, s "összetartáskor" vagyis nagyobb, főleg nemzeti ünnepek előtt, hogy zavart ne keltsenek a környéken, ide gyüjtik be az arra érdemeseket. A forrófejüeket. Legalábbis azokat akik így vannak elkönyvelve. Elővigyázatosságból teszik, nehogy valami baj történjen velük meggondolatlanságból kifolyólólólag. Idebenn védelem alatt vannak, semmi bajuk nem történhet. Kapnak enni, meg inni is valamit, s legfeljebb kicsit unatkoznak.

      - A teremben most csak padok voltak, és a végében egymásra rakott üres ruhásszekrények, mert az ágyakat valakik kihordták, és a padok sora elé egy asztal volt  állítva, és az asztal tetején trónolt lábaival únottan kalimpálva BÉÉ hadnagy, miközben féloldalt egy stokira támaszkodott, mert az is az asztal tetején volt elhelyezve éppen a hadnagy tömör jobb oldala mellé. Húsos, kerekded arcán a szokásos fitymáló unalom - tányérsapkája az ölében - nincs miért a fején tartsa, névtelen senkik gyülekeznek, alárendeltek, nagyon is alá ne is tagadjuk. Kalimpált csizmás lábaival a derék hadnagy, s néha rámordult hegyesen, s szokatlan eréllyel némely megtorpanókra, akik semmiképpen sem kívántak a sorok elejére éppen az ő közelébe kerülni.

     - ...üljenek csak ide, elém is, közelebb, közelebb - ismételgette, de a helyzet semmi jót nem igért. Mert mi a szent szarnak ül ez itten az asztalon egy stokira támaszkodva, mire föl ez az ostoba felvonulás? Ekkor pedig "Mán kííível vagy/Baghíra" főtörzs szépen előre ballagott, hosszú lépteivel végigsétált az első sor előtt, még mordult is egy keveset, és ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy ahol most ő áll az a határ, és a hadnagy önfeledten kalimpálhat  széles háta megett....

      - És persze azt is jelentette, hogy ide jössz elibém édes gyermekem de tüstént, ide az első sorba mer' megnyergellek..! Aztán onnan az első sor elejéről végigtekintett a befelé igyekvőkön, s a lkelleténél hangosabbakat , akik izgatottan igyekeztek helyet találni, jóindulatú bőgéssel figyelmeztette - pofádat befogod fiam, mert ráülök...!

      - Senkinek fogalma nem volt, hogy mi fog történni, és mi ez a szokatlan összejövetel, legfőképpen pedig miért ücsörög BÉÉ hadnagy az asztal tetején, egy kopottas stoki társaságában? Aztán hirtelen a szokásos - egggssssz vigggysssz, és dübörgünk egyet felpattanva - aztán pihenj, és akkor ujra leülhetünk immár a felszálló finom porfelhőben. 

       - Köhögés, krákogás és pisszegés mindefelől, mely lassan elhalkul amint a porfelhő is szépen visszaereszkedik. A hadnagy aki szemben ült velünk az asztal tetején ekkor unottan és vontatottan, egy beteg kandúr fáradt hangján végre megszólalt, és azt mondta, hogy ő ráér és vár amig teljes csend nem lesz. Pedig teljes csend volt már jó ideje Isten bizony, mert senki sem kívánta, hogy Baghíra a szájára üljön, vagy megnyergelje, és mindenki azt várta, hogy az a valami amiért idecsődítettek bennünket teljes létszámban, végre megtörténjen. Mos'már bármi legyen is az, mert ilyen még nem volt soha, hogy ne átadás-átvételi motozásra, vagy reggeli tornára, délutáni sétára - a szokások agyatrázó trappolásra esetleg tífusz elleni oltásra gyülekezzünk így teljes egészünkben.

       - Eléggé sokáig kellett így várakozni növekvő izgalomban - ezalatt mi a hadnagyot bámultuk, ő meg a karóráját nézegette, s végül bólintott egy aprót a bejárat irányába. Ekkor a "Lenines", aki zubbonyon, bundán minden felsőruházatán, jobb oldalt a szive fölött egy kerek alamínium lapkán kecskeszakállával bátran elöremutató csillogó Leninfejet hordott, becipelt egy nagyobbacska rádiót. Alig nagyobbat, mint egy közönséges néprádió, s ennek fából volt a háza, nem zöldre festett aluminiumból, mint amilyen nekünk is volt odahaza, a modernebb fajta néprádióké, és nagy igyekezettel a hadnagy melletti stokira helyezte. Aztán még sokáig vacakolt egy hosszú fekete zsinórral, s erre már felmorajlott kissé a várakozók serege, de Baghíra ekkor lassan újra elöre sétált épp úgy mint bevonuláskor, és persze szép lapos csönd lett ismét csupa megszokásból.

       - A hadnagy ekkor kissé oldalt fordulva, könnyed testtartás kiséretében, s továbbra is a stokin könyökölve bekapcsolta az aprócska rádiót. Ezúttal valóban tökéletes lett a csend - ilyet még nem is hallottam soha - s tisztán lehetett hallani a legapróbb sercegéseket is, ahogy keresgél a gombokat csavargatva. Sercegések és vinnyogások, aztán egyszer csak ismerős szünetjel csendült, s erre könnyű sóhaj suhant át a termen. Még egy szünetjel, s aztán mély, zengő férfihang. Kossuth rádió Budapest. Öt óra. Híreket mondunk...

      - BÉÉ hadnagy, aki egy túlkoros aggastyán unalmával, és tengernyi tapasztalatával petyhüdten folyt szét ott szemben magasan, most rémült csattanással vágódott le az asztal tetejéről. Nagyon meglepődött a váratlan bejelentésen. Széles testével a hangot próbálta feltartóztatni, íjedt pofával toporgott, zavarában kapkodva még a hangot is felerősítette, s végül tehetetlenségében a fekete zsinórt rántotta ki a falból hatalmas lendülettel. Majdnem baj történt. Semmit sem szabad ostoba véletlenre bízni. Az ember már a Magyar Rádióban sem bízhat meg fenntartás nélkül. Híreket...? Jesszusuramisten...!

       - Még mit nem! Hátrapillantott óvatosan - százvalahány szempár figyelte elégedett pofával újszerű sosemvolt riadalmát. A káröröm azonban többnyire bennrekedt, mert Baghíra újfent előresétált, és belenézett erősen olyan arcokba, melyek képtelenek voltak azt gyorsan elrejteni - teccik nyavalyás - hadd halljam! - kérdezte mélyen szembehajolva, maj' lesz mit beszélgessünk ugye...? - akkor maj' nem teccik olyan nagyon. És mosolygott hozzá villogó sötét szemeivel szélesen elégedetten, ahogy az elkövetkezendő találkozások reményében mindig is szokta.

       - Néhány nagyidős" a tízen felüliek társaságából, aprócska gúnyos mosollyal a szája szegletében titkon mégis gyors pillantást váltott. Szemeik összevillantak. Történt valami ez nyilvánvaló. Az ilyesmiből azonnal ért a tapasztaltabb, de főleg tájékozottab bennlakó.

      - Az Amerikaiak bevették Komáromot, és berendezkedtek az erődben.  Onnan nehéz lesz kifüstölni őket. Az egész varsói szerződés ott sertepertél mindhiába - Az ENSZ csapatok délfelől érkeznek, mert Tito átengedi őket. Erősen bánja, hogy elárulta szegény kis magyarokat - Késő bánat..! Vezekelnie kell - A csapatok néhány óriástermetű szudáni önkéntest megbíznak az uránbányák védelmével, mert az oroszok fejvesztve gyáván elszaladtak. Lám lám, csak ennyire bízhatik bennük akárki...- és a csapatok tovább vonulnak Paks irányába. Semmi ellenállás. A világ újra ránk figyel. Pontonhidat vernek a Dunán és harapófogóba szorítják Budapestet. Régi tapasztalat, még a rómaiak idejéből. A Dunán mindig Paksnál kell hidat verni. A nevében is benne van "Paks romana"....- De hol vannak a pesti srácok...? Vannak még egyáltalán...?

       - Saujhely ugyan az ország másik végében kuporog, de előbb utóbb úgyis megadja magát. Mindenesetre az egészen biztos, hogy a meglepett hadnagy titkol valamit, és ez jót jelent. Nagyonis jót. Legalábbis nekünk. BÉÉ hadnagy nem ugrál hiába az asztal tetejéről. Máshol sem, mert egyáltalán nem szokott ugrálni, kényelemszerető pedáns ember. Szép ez a nap. Ez a mai...! Amúgy pedig most már könnyedén kivárjuk a fejleményeket, akár már guggolva is. Arról is érdemes álmodozni, hogy  kanadai hegyivadászok is mennyire igyekeznek. Már a Pilis rengetegeiben járnak. Eddig ugyan senki sem látta őket, mert csak éjszaka közlekednek, de vannak megbízható hírek róluk is. Óvatosak. És épp oly rejtőzködők, mint ama kósza bizonytalan hírek, melyek újra és újra felbukkannak, és terjednek, s az Isten se tudja honnan és miféle zavaros agyakból szüremkednek. Talán némelyek kóros lázálmaiból.

       - BÉÉ hadnagy várt egy kicsit, aztán széles testével féltőn ráhajolva újra bekapcsolta a dobozkát. Fülelt félrehajolva, és mi is füleltünk, talán még nála is sokkal éberebben, és izgatottabban és szinte megnyúlva az összes padokon, igen igen tán még nála is sokkal jobban és éberebben csillogó szemekkel és sápadt izgalommal. Cincogás, apró hangfoszlányok nagyon távolról - szinte nem is hallhatóan - egyesekben még az amerikai himnusz dallamának foszlányai is felrémlettek. Nagyon nagy dolog a rádió. Csendben mozdulatlanul vártuk a fejleményeket. Hosszú ideig persze egyedül ő hallhatta mi történik a dobozkában, s végül elégedett képpel felegyenesedett és felerősítette a hangot.

     - ...Szív küldi szívnek szívesen - szólt a kedves női hang, és ekkor BÉÉ hadnagy is teljesen megnyugodott, és a Lenines is elégedetten vigyorgott, aki könnyed tartásban az ajtófélfának támaszkodott, és nyitva hagyta az ajtót, hogy aki odakinn a folyosón van, mert muszáj ott lennie az is halhassa. Muzsika lesz - Szív küldi szívnek szívesen. Egészen olyan, mintha otthon szólna vacsora előtt a konyhában. A két mindentudó nagyidős egymásra pillantva szélesen elmosolyodott. Szív küldi - hát persze - ez csak amolyan porhintés. Komárom elesett...!

       - Mi pedig száraz, taplóagyú középidősök, akik leginkább a földön járkálunk, mert ehhez vagyunk szokva, lélegzet visszafojtva bambán meredezünk az ismeretlen padokon, és özönlik ránk, és eláraszt, és teljesen elvarázsol a kultúra bőségesen szép és felfoghatatlan áradása. 

       -...Szív küldi szívnek szívesen - bejött a világ és zenél. Itt van minálunk, itt van ebben  a félhomályos teremben. Ez még létezik.? Oly csüggesztően hihetetlen, és olyan borzongatóan szép ez az egész. Igazi rádió - és igazi zene. Szokatlan furcsa néma áhitat az ismeretlen padokon. Minden szó, minden betű fontos. A nevek, az üzenetek és jókivánságok, ezek mind mind nekünk szólnak, ez nyilvánvaló. És néhány pillanatig valóban úgy is érezzük és ez jó. Teljes a mozdulatlanság, az arcok egyre sötétebben nyúlnak ahogy lassan beesteledik. A két elsötétített ablak szélén már az a halvány koraesti fénycsík sem szűrődik át - Baghíra felkattintja a menyezetről csüngő kopasz villanykörtét. A terem vibrál, az alig fény idegen. Első pillanatban zavaró is egy kicsit, de megszokjuk. Mindent megszokunk, ha kell. Majdnem ugyan olyan félhomály marad a teremben, az arcok azonban kissé jobban, de talán árnyékosabban  látszanak, s az első meglepetés után furcsa érzésem támad. Nem is nekünk játszák ezeket a küldeményeket.

      - Valaki küldi valakinek... - Kinek szólnak, kinek üzennek..? ..."Nézz le a Lánchídról a vén Dunára, ha arra jársz...", ez a félmondat úgy elsodor, mint valami rettenetes örvény, szinte fáj. De még jobban keserít, hogy semmi közöm hozzá. Idegen emberek életében vagyunk kéretlen részesek. Vagy mégsem.? Szabad ezt? Sok minden ismerős, de valahogy másképpen mint egykor odahaza. Dalok, zeneszámok, kérések, jókivánságok, s valamikor az egész zsongító utazás vége felé az Intermezzo...

      - Intermezzo a Parasztbecsületből - a fájdalom szívszorító kvintesszenciája, mert Turiddú meg fog halni, ez egészen bizonyos, én már régóta tudom - és az arcok most kisimúlnak, és talán sokkal hosszabbakat és mélyebbeket is lélegzünk, mint általában, s talán kicsit szaporábban is a kelleténél, és muszáj valahova felfelé nézni és gyanúsan nedvesen pislogni a hegedűk fájdalmas kitartott magas hangjainak irányába, a madzagon lógó poros villanykörte irányába, mely körül legyek keringenek, és a szemek párásan csillognak, és az embernek mintha náthásan bedugult volna az orra de tényleg - és Baghírának nem akad semmi dolga, mert most minden jó és szép és haladunk félájultan felfelé a zene kiséretével, és szinte szállunk, és végül mintha mindannyian megérkeznénk valami ismeretlen és szépséges tündéri tájékra, ahol eddig még sohasem jártunk, s amelyről eddig fogalmunk sem volt, mert ebben a komoran szürke és piszkos környezetben ilyesmit elképzelni sem lehet.

       - A varázslat hamar elillan, kapkodhatnánk utána de nem érdemes. Az ember olyasmit érez, ami ismerős is meg nem is, olyasmi belső fájdalmat mint amikor nagyon megverik, és sajnálja magát, de ez mégiscsak más egy kicsit, mert az ott belülről most nagyon ki akar szakadni, de nem tud és ez jófajta gyötrelem. Tarthatna tovább is, könnyebb elviselni, mint az említett alapos verést. Ekkora érzéstömeget mely ránkzúdul és szorít, az ember csak valami más jelentősebb meglepetés  - valami jobbfajta vacsora igéretével képes a létezés elviselhetőn bágyatag lassú sodrába úgy ahogy visszatompítani. Grízestésztával legalábbis - vagy ünnepi grenadírmarssal.

       - S mindez teljesen váratlanul, csak úgy, a mi örömünkre egy hosszú unalmas délután vége felé, a közelgő vacsora igérete előtt. Gondoskodik rólunk a Társadalom. Nemhiába hangoztatja ezt oly sokszor BÉÉ hadnagy. Kerek képe azonban most egyre sötétebb, mert olyasmit lát amire nem számitott. A csillogó révült tekintetek elszálltak valahova - egyedül maradt, a terem szinte üres - rá semmi szükség. Időközben sétára indult a padsorok mellett, mert neki csak cincogás kornyikálás, napi bosszúság a szépséges muzsika. Komor tekintettel sétált egészen az utolsó zeneszám bejelentéséig, mert akkor már nem mert eltávolodni a dobozka közeléből.. Újra megtörténhet az a kellemetlen közjáték, hogy híreket mondanak. Illetve csak szeretnének, mert az ő éberségét nem lehet többé kijátszani.

       - Az utolsó zeneszám, az Intermezzo alatt az ember már nyújtaná a perceket, mert bármennyire szép és felemelő és ott legbelül fájdalmas is, még néhány pillanat, és újra lesz pofádat befogod fiam mert ráülök, és - mindenki a helyén marad, csak a második emelet zárkáinak van sorakozó - és nem beszél. Sorakozó a folyosón! Nem beszél, sorakozik, és pofádat befogod fiam mert bevarratom!

- - -

       - Kisparaszt szinte rátapadt a vasajtó aljára - onnan közvetítette az éjjeli eseményeket. Mindenki ébren volt már, és senki sem értette mi történt. Hány óra lehet? Odaát a Nagyház ablakai még sötétek. Az udvar is néma - de itt az emeleti folyosón teljes a zűrzavar. Két hang tisztán felismerhető - két hang ismerős csupán. A Nyárié, meg a Pandúré - mintha szándékosan tennék. Úgy látszik elkapták őket, susogja kisparaszt az ajtó aljából -  nem juthattak messzire. Fenn hagyták őket délután és rögtön kihasználták az alkalmat. A többi hang fojtottan tompa, dühödt és idegen. Sokan vannak az bizonyos - talán tizen. Ez lehet a készenlét megint. Ezek pusztítják szét a zárkát apró darabokra mialatt óránként ötven fillérért építjük a szocializmus alapjait.

       - A mosdó felől jönnek a hangok, a folyosó végéről. Nyári énekel - amikor éppen levegőhöz jut. Szaggatottan teszi, ahogy az ütések érik meg megszakad a hangja. A kényszerzubbonyban is mindig énekel. Ez a mániája. Ha énekel, akkor biztos, hogy bevágták a sötétbe, szépen beöltözve. De ez most más. Amúgy kedélyes éjszakai pancsolásnak tűnhetne, de a kiáltások puffogások nyögések, s közben ahogy meg megszakitva énekel - s a fojtott dühödt káromkodások, ajtócsapkodás. A mosdóvályúkat nyilván teleersztették, mert időnként az éneklés bugyborékolásba vált és elhalkul. Pandúr más, nagyon erős, nem létezik, hogy megadja magát, nincs mit vesztenie. És tart ez a tombolás hosszú perceken át a fülledt éjszakában - végül csend.

    Hosszú süket csend. Majd újabb, már szinte eseménytelen semleges zörejek. A felébresztett házimunkásoktól származnak. Ők tüntetik el a fölösleges nyomokat. Víz zubog visszhangos vödrökbe - nedves rongycafatok csapódnak lucskos kövezetre, s egy szárazon sürgető hang...Igyekezzenek...!

    Takaritás van folyamatnam - gépies néma éjjeli takaritás. A nyomok egykedvű közönyös eltüntetése. A mosdóvályúk sora reggelre tiszta és érintetlen - mindössze néhány sötétlő foltocska szerénykedik itt ott - igazán véletlenül. Aki akarja megtalálja, s tudomásul veszi mint üzenetet. A rézcsapok bánatos csurgása barátian kellemes szinte megnyugtató. Hűvös szellő ereszkedik a Sátorhegy felől - a csúcs körül sejtelmes páragyűrű, ez mindig szép, és ez is megnyugtató. Az egyik toronyban fény villan - az őr cigarettára gyujtott. Hajnalodik.

Mascagni,Parasztbecsület - Intermezzo: http://www.youtube.com/watch?v=7OvsVSWB4TI

 

 

     

 

   

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr711688106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.20. 19:16:26

Megint egy szép, kerek gyöngyszemmel leptél meg minket.

Köszönet.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 11:08:02

úgy olvastam, mint gyerekkoromban, sorokat átugorva, türelmetlenül, hogy most mi a nyavalyáért rádióztatják a népet. :)
szép írás.
de tényleg, miért volt ez a rádió hallgatás?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.21. 11:44:07

@Grift:
BÉÉ hadnagy nevelőtiszt volt.
Egyszer átvillant az agyán, hogy talán mégis kéne valamit csinálni.
Nehéz ügy a semmi közepén, ahol semmid sem lehet és nincs könyvtár és orvos és fűtés, csak állandó verekedés és olyan állapotok vannak amiket a Kertész írt le a sorstalanságban.
Egyébként ez az egy szívküldi volt, mert szökési kisérlet történt ezalatt, amit aztán a mosdóban reagált le az őrség.
Tulajdonképpen régebbi írás de muszáj volt elővennem.

@Mormogi Papa:
Levettem az írás elejét, túl hosszú lett volna és...
Szóval ezért:

-" Van itt egy ember a faluban, kinek arcvonásai mindig zavarbaejtően
ismerősek voltak, de csak évek múltán tudtam meg, hogy Pébé
unokaöccse. Hát persze, a zömök testalkat, a fejforma, minden
stimmelt, még a mosolygós, vidám arc is. Pébé mindig mosolygott, pedig
nyolc éve volt.
- A minap a Keresztapa zenéjét keresve egy összeállításban
előkerült az Intermezzo. Azon a délután Pébé mellettem ült a padon,
tisztán emlékszem rá - szuszogott, egyre gyorsabban. Arra is
emlékszem.
- Nemrég tudtam meg, hogy megfulladt valami ostoba gyóygszertől.
Elment. Az Ő emlékére kerestem elő ezt a korai írást. Szóljon Neki az
Intermezzo.

- Nyugodj békében Pébé, megyünk majd mi is!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.21. 11:46:20

Bahhh, elfelejtettem, hogy fönn van már az elején.
Bocs.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.21. 12:03:02

értem.
jó hogy elővetted, még ha szomorú apropóval is.