inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2010.01.14. 16:14 inszeminator

Két Birkácz (tanulmány)

       - Gyerekkorában lovaskatona szeretett volna lenni, vagy kalandor. De semmi esetre sem cipész mint az apja. Az a néhány iskola amit ímmel ámmal elvégzett semmire sem volt jó, s végül mégiscsak muszáj volt megbarátkoznia a cipészmesterséggel. A két nővére meg a huga nem volt alkalmas erre, ők többnyire csak álmodoztak, szenvelegtek, a csiríznek még a szagát sem álhatták, s az öreg Birkácznak kötény nélkül kellett előkászálódnia az ebédhez.

     - Megtette, de cserébe ő is bevezette a mindennapi asztali áldást, a hosszas, kissé tán túlságosan is ájtatos imádkozásssal egyetemben. Állítólag református volt, s annak idején reverzálist is adott, ám a felesége halála után már érvénytelenítette a fogadalmat. A lányok elképedve hallgatták az új módit. Anyjuk után katolikusnak számítottak, de igazából azt sem tudták mi az. Illetve nagyon is tudták, mert sokszor heccelték egymást gyónással, mintha egyszer számot kéne adni kisebb nagyobb női bűnökről, csalfaságokról. Pimaszul hideg fapofával engedelmeskedtek apjuk hóbortjának és a háta mögött kinevették.

     - Az öreg Birkácz persze tudta ezt, de nem foglakozott vele. Egyáltalán nem foglalkoott semmivel ami körülvette, kivéve persze Károlyt, a sötétbarna csatakos ebet, az előkert urát, aki gyulladásos lábait ott napoztatta, ha jó volt az idő. Az öreg Birkácz időnként kilátogatott hozzá, pipázott, beszélgettek. 

     - Amikor a kutya kimúlt, Birkácz megsiratta, aztán akkurátusan kitömette. Károly ezentúl a kapu melletti barackfa alatt állt az előkertben. Esőben, hóban, télen és nyáron állt Károly a barackfa alatt az előkertben, őrködött, s nagyobb viharok esetén, amikor valami gonosz szélroham felborította, az öreg Birkácz kiment és felállította. Arról szó sem lehetett, hogy kikösse, Károly holtában sem viselhet semmilyen istrángot.

     - A saras borulások után Károlyt a lányoknak kellett rendbe hozni, akik egyre jobban ágáltak a kellemetlen művelet ellen. Pedig a kutya két oldalán már alig volt szőr, csupán valami sárgásbarna foszló valamit dörzsölgettek fintorogva. Birkácz nem engedett, ragaszkodott a kutya alapos letisztításához. Családtag, vetette oda - mintha nagyanyátok lenne, aki már semmit se tud a külvilágról és időnként mosolyogva összeszarja magát.  

     - A cipészműhelyben embei hang csak az örökké bekapcsolt rádióban szólt. A két Birkácz némán kalapált, nem volt mondanivalójuk egymáshoz. Megrendelések, anyagvásárlás, semmi több, csak a legszükségesebbek. Állítólag ilyenkor szokott kitörni valami méretes családi balhé. A sok csönd egy része ugyanis többnyire elfojtás, elhallgatás, bizalomhiány, és mindig akad egy pillanat amikor felfeslik a titkok bugyra.

     - Az ifjú Birkácz megvetette és tiszta szívből útálta a cipészmesterséget. Azt, hogy munkája és pénze is van, természetesnek vette. Elég jól keresett - jobban mint korabéliek a csöndes kisvárosban. Kocsija még nem volt, de már ragadtak rá így is elegen. Nők, barátok, szemtelen fruskák, kik állandóan telefonáltak, s közben hosszú cigaretta lógott a szájukból. Élvezte a népszerűséget. Nem vigyázott. Valami bugyuta kis szőke kiszemelte magának, s addig addig ment a játék amíg kész tények elé lett állítva. Övé a gyerek. És már mindenki tudja. Meggyónta a lány, így jutott a papa, egy városi notabilitás fülébe. Birkácz nem akart hinni a fülének. Létezhet ilyen?

     - Egyáltalán nem  volt szép, inkább csak ragadós a bugyuta kis szőke, Birkácz unalmában, csak úgy melleseleg foglalkozott vele, és az hogy feleségül kéne vennie eszébe sem jutott soha. Különbre vágyott. Kezdett a leányzó szétfolyva gömbölyödni, szinte már taszítóvá válni, s ekkor Birkácz baltát fogott, feltörte plébánia pincéjét, s az ott talált két hordó oldalát iszonyú dühvel beverte. Kicsi hordók voltak, a kevéske misebort néhány pillanat alatt elnyelte a pince homokja. Szétnézett mit lehetne még elpusztítani, de csak fakeretben, homokba ágyazott sárgarépát talált, s ettől hirtelen minden dühe elszállt. Azt sem értette, mit keres ebben a nyirkos, idegen  pincében. Nagyon sajnálta magát. 

      - Nem volt ez szerelem, csak valami napi vágy a hús után, kényelmes gerjedelem, levezetés az unalmas munka végeztével ami idáig hajtotta, s most úgy érezte tönkre tették az életét. Legjobb lenne ha őt is kitömnék és oda állítanák Károly mellé a barackfa alá. Kifelé menet két előkészített hosszú palackot talált, hóna alá kapta mindkettőt, s hazaindult. Vagy valahova...

     A vonaton, mely a nagyvárosba vitte egyfolytában ivott, s késő éjszaka ért a folyó partjára. Lement a széles lépcsőn, a közelgő tolóhajó motorjának zakatolását figyelte, fénycsóva pásztázott a sötét vizen, elérte, néhány pillanatig rajta maradt, mély körtszó köszöntötte, visszaintett. Amikor a hajó továbbhaladt, megszédült, belecsobbant a parti kövek közé. A kiérkező hullámok megemelték, kicsit beljebb sodorták.

     . Szervusz Károly, mondta bugyborékolva, s tovább ringatózott. Néhány nappal később, amikor hidegebbre fordult az idő valaki megtalálta a jégbe fagyva. Valami Birkácz, mondta a rendőr a telefonba...Nem idevalósi.

11 komment

Címkék: áldás asztali reverzális hajókürt


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr161672275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.15. 07:28:02

Kedves @inszeminator!

Bármit is írnék ide, azzal sem hozzáadni, sem elvenni nem tudnék ebből a szövegből. Úgy van jól, ahogy van. Kedvelem az írásaidat:-)

ü
olvasód
bbjnick:-)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.15. 18:20:06

@bbjnick: @Mormogi Papa:
Közben a guta üt meg, hogy ellőttem egy korábban önállónak tartott nüanszot, de mindegy, lesz más.
Lehet, hogy mégis van valami automatizmus az ember gondolataiban?
Mondjuk, a direkt, mesterkélt automatizmust kifejezetten gyűlölöm, mert erős izzadságszaga van.
Insz..

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.15. 20:55:57

@inszeminator: Nono! Nem jó ezzel tréfálni. Főleg nem olyan posztot követően, ami után egy bizonyos Malinovszkíj is megnyalja az ujját, vagy mit...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.16. 14:39:07

@Mormogi Papa:
málnási is megnyalta. én is. :)
kiváló olvasmány!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.16. 15:43:43

@Mormogi Papa:
Ha jól emlékszem a "Kaleftől" indult az Olasz fasor, és aztán Malinovszkíj lett belőle....vagy fordítva.
Annyit tudok, hogy marsall volt a Malinovszkíj, de mit nyalt meg....?
Hülyén halok meg, ha meg nem magyarázod.
Persze az is lehet, hogy a baromi izomláz elvette az eszemet, alig tudok mozogni.
Belecsúsztam a vetésbe és elástam magam.
Próbáltatok már gyalogsági ásóval kocsit kiásni a sárból?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.16. 15:51:17

@Grift: Előbb nyomtam meg mint akartam.
Ez a tegnapi, egy tipikus málnási délután volt. Lehet, hogy egyszer megírom.
Van az úgy néha, hogy a tolvaj jön segítségül, aztán lehet töprengeni...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.17. 14:52:14

@inszeminator: Pontosan arra otaltam, amit Grift levon:
Málna - a szláv malina szó átvétele.Malinovszkíjt közvetett utalásnak szántam, a marsallnak ehhez semmi köze :-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.19. 17:42:59

@Mormogi Papa: Viszont a tegnapi napi szomorú évfordulóhoz igen :-(
"65 éve, Január 18-án Pest a szovjet csapatok kezére került."

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.01.19. 19:27:49

@Mormogi Papa:
És nem voltak megemlékezések...?
Lassan már teljesen elfelejtük felszabadítónk hősi nevét...'
Marad a Málnási, az meg bolyong ide oda.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.20. 14:53:44

@inszeminator: Reméljük, lassan csak földalatti (titkos) megemlékezések lesznek…