Menjünk, vagy maraggyunk...( részlet )
- Már ennyi ideje lenne? Az, hogy ejrópában vagyunk mindketten, sőt annyi mindannyian, már már természetes. Nem köll dugdosni a kolbászt. Mér' nem köll dugdosni a kolbászt? Hát csak ennyi volt? Igen, ennyi. Szinte zajtalanul múlnak el korábbi törvényszerűségek, megszokások, hozzászokások. Vagy csak átalakulnak szép csendesen oldalogva, farolva, de hatásosan. De húsz évvel ezelőtt:
- Amikor már erősen dörömböl valaki a kocsi ablakán, hirtelen magamhoz térek - szemben világos az ég alja. Hajnalodik. Folytatódik a dörömbölés. Van benzined Vásárhelyig…...?
- Hogy a túróba lenne…? Van itt egy kút a közelben - tankolj, megyünk Marosvásárhelyre – Siess - De nekem nincs útlevelem - igyekezz már, senkinek sincs - Igyekszem persze, hogy igyekszem, és nem tudom elképzelni mi történhetett - útlevél nélkül csak úgy egy másik országba, egy másik szocialista országba...
- Jézus Mária - ennyire kifordult magából a világ..? Mindegy, majd kiderűl. A kutas leszállitotta marmonn kannák árát, annyit ad el belőle, hogy igy is megéri. Némelyiknek már rozsdásodik az alja, az enyém is, de senkit sem érdekel, rakja tele mester. Azt mondja vigyázni kell mindenféle hirek jönnek, de maguk csoportban vannak. Vagyunk elegen, persze. Egy egész konvoj ruhával élelemmel vérrel kétnyelvű bibliákkal. Fegyverük gondolom nincs.
- Miért..?..kéne..? Hááát nem ártana. Sok nagyértékű holmit visznek… az ilyesmit nagyon várják odaát, néha rossz szándékkal. Mire összerendeződünk már a határon is vagyunk. Nem jön senki - várunk vagy egy órát - elől tárgyalnak. Lehet, hogy visszafordulunk…? Van aki már tudja, hogy a katonákat várjuk - és valóban. Páncélosok érkeznek - valaha tudtam a nevét ennek a gumikerekes fajtának, de minek azt megjegyezni - jut előre is meg hátra is, és a felvezető megy mindig előre az utat felderiteni, s ha kell megtisztitani.
- Állitólag sok a mezei forradalmár, de semmi balhé, nyugton vannak - odafelé persze, és nagyon megnyugtató, hogy ez igy van. .De a szünetekben amikor várjuk, hogy visszajöjjenek a páncélosok, csak elhangzik némi kétely. Vajon visszafelé is igy lesz? A falvak népe vagy kinn az út mellett, vagy ünnepel, vagy ügyet se vet a felvonulásra. Könnyű kitalálni merre járunk. A határon valóban nem kértek papirt - még személyit sem, a kocsikat se nagyon birizgálták. Bár az én bibliás csomagjaim olyan szépen voltak dekorálva, hogy csak megkérdezte az egyik - halkonzerv? Aha…megtapogatta – kemény volt. Tengeri?…hát persze, mit mondjak..? Holt tengeri. Ment is tovább elégedetten.
- Megyünk mi is, amikor megállunk mindig alszom egy keveset, és baromi kellemetlen újra felébredni. Ilyenkor télen unalmas a táj is. Ki kell szállni, mozogni minél többször mert attól lesz éber az ember.
- Kis gömböc asszonyka izgul az egyik teherkocsi oldalában - pisilnie kéne, de fél a medvéktől meg a farkasoktól. Farkasok itt..?
Igen igen Ő hallotta, hogy itt a hegyek alján bizony vannak medvék, meg farkasok - és tulajdonképpen Ő beszélte rá a férjét, jöjjenek a konvojjal kicsit körülnézni. Aha...Hát asszonyság ott a fa mögött nyugodtan legugolhat, baja nem lesz az bizonyos. Hegyek sincsenek nagyon, a Kárpátok géniusza pedig már gondoskodott róla, hogy emigráljanak a farkasok. Kicsoda...? Mindegy menjen csak, de siessen mert mindjárt itt lesznek a katonák. Eddig azt hittem ennek a nagybajuszúnak több köze van a kis gömböchöz azt hittem a férje - mindegy. Szeretném már látni a Meszest. A hirhedett vidéket - Ördögkútat - az öcsém ott született. Arra megyünk egyáltalán…? Térképet se hoztam, más se az igaz. Apám ott volt lelkész Ördögkúton, ott pedig történt egy s más a magyarok bevonlásakor - máig vitatják kinek a hibájából. A magyarok szerint a pópa lánya lövetett a toronyból, és megöltek egy nagyar katonát - aki éppen bevonult. A románok meg kétszáz áldozatról beszélnek. Azt mondják a magyarok akkora pusztitást rendeztek, hogy még a pópa is kiesett a toronyból. Szegény meg is halt azon nyomban.
- Amikor pedig a front közeledett, már az a hir járta, hogy papért papot - ez a legkevesebb. Nohiszen…! Anyámék otthagytak mindent, de nem csak magukat mentették - fönntartottak egy kis árvaházat, néhány kócos kis magyarral azok se voltak biztonságban. Végül alig fértünk el egy marhavagonban. Akkor persze már mindenért fizetni kellett sokszorosan, az útért, külön a vagonért, a tejet adó tehénért, s nem volt csak egy fizetés, mert Anyám felhagyott a tanitóskodással. Nem volt veszekedős fajta nem rikácsolt nem kérte ki magának, hogy ezt azért mégse. Amikor irás közben keze mellett egy kés állt a táblába, letette a krétát és többé nem ment az iskolába. Egy fizetésből kellett még az árvaház népét is fenntartani, ekkor járt apám „szóványba” apró kis templomocskákba, s lett hire az újévi egeres keresztelőnek. Persze nem az egeret keresztelte - még mit nem.
- Mindig tudtam, hogy van valami benne a szinészmesterségből, s ezt más papokon is gyakran megfigyeltem. Ő, mivel a szülei és azok rokonsága, és szinte mindenki aki körülöttük élt, valamiféle kapcsolatban volt a szinház világával, sok mindent átvehett akaratlanul, s nem is tehetett róla igazán. Olyannyira elmerült a szertartásokban, a saját hangja szépségében, papi modorosságaiban, mely külsőségek igenis hozzátartoznak a jó református pap vidéki képéhez, hogy nem észlelte a földig érő paláston felkapaszkodó gyanútlan egeret. A keresztanya bezzeg észrevette s egy szemvillanással jelezte a mellette álló keresztapának, hogy baj, van mindjárt felér az egér.
- Az most épp megtorpant, mert Atyám karjait szélesre tárva belekezdett az áldás szövegébe. E lendületes mozdulattól megváltoztak odafenn a terepviszonyok, s az óvatos egér megállt. ”A mindenható Istennek, a Seregek urának nevében, e számában kicsiny, de lelkében erős gyülekezet, szine előtt áldalak meg Téged Mária Orsolya - Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg Tégedet...Világositsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és adjon Tenéked békességet Ámen.”
- Ekkor a templomocskát bezengő ámenre felsirt Mária-Orsolya, s a székelyharisnyás atyafi egy nyugodt, de meglehetősen határozott mozdulattal lekapta a meglepett egeret. Atyám lehajtotta a fejét, s kezeit összekulcsolva a Miatyánkba kezdett.
- „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe szenteltessék meg a Te neved….” - A kicsiny gyülekezet mormolva követte, csupán Mária-Orsolya kapcsolt harsány üvöltésbe. A harisnyás' székely pedig fejét lehajtva - nagy lapát kezeit egymásra téve mormolta az imát. Az egér nyugtalankodott kicsit a meleg sötétségben, de nem szakithatta félbe az áhitatot. A szép nagy atyafi egy apró roppantással elintézhette volna az egeret, de ilyen gyilkos gondolat kinek jut eszébe az Isten házában? Mire véget ért a keresztelő, már teljesen meg nyugodott. A keresztanya lopva termetes urára piilantott, tudta, hogy kézfogás következik új évi jókivánságok kiséretében, de semmi baj nem történt. A székely mielőtt eleget tett volna a tisztességnek egyszerüen zsebre rakta az egeret. A kicsi gyülekezet dermedten figyelte a barbár eseményt, mindenki látott mindent, csak Atyám figyelmét nem volt képes magára vonni egy egér.
- Ilyen alkalmakkor a tiszteles úr az ő feljebbvalójával társalkodott, ezt határozottan állithatom. Olykor szembe is szállt vele - perlekedett, mert bár tisztelte és félte az Urat, képtelen volt megszabadulni gyermeki önzésétől. Egy csonttébécés asszony egyetlen, dédelgetett gyermekeként nőtt fel a Terézvárosban, s ez az asszony - a Nagyanyám - Marosvásárhelyről került a Fővárosba. Arra felé megyünk, Marosvásárhely felé - már elhagytuk Kolozsvárt - ott is vegyes volt a fogadtatás. Ez most egy összekeveredett, helyenként lebénult ország. Gyakran változik a kép, láttam ujságos kioszkot tömve ujsággal, na persze nem sok fajtával, de volt, és vásároltak az emberek. Máshol, talán épp ezért tűnt fel - hasonló kis kioszk - az ujságos unottan könyököl a pultján, s körben képeslapok....Ujság egy darab sem - de mintha várnának valamire.
- Eszembe jut a brassói utcakép, a tiz évvel ezelőtti, ahogy kisebb csoport - talán két tucat ember cekkerrel várakozik a széles járdán. Nincs megálló tábla, semmi nem jelzi, hogy történni fog valami, de ők reménykednek...Azt mondják szőlőt árultak tegnap - igen itt, ezen a helyen - kicsi időt még várunk, s ha van kicsi szencse, meglehet ma is hoznak...
Utolsó kommentek