inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.09.17. 10:17 inszeminator

Budavár

 

       - Legkorábbi emlékeim apámhoz kötődnek. Nem jók és nem is rosszak. Egyszerűen csak vannak. Némelyik korán kételyt ébresztett bennem - bizonytalanságot a felnőttek nagyságát' megbízhatóságát illetően. Mer' azt mondta nyugodtan bújjunk át a vagon alatt, nem fog elindulni. Honnan tudta? Illetve nem is tudta, csak mondta, mert éppen alatta voltam, amikor lassan megindult  felém a csillogó, tömör vaskerék. Szép volt, fényes, döbbenten bámultam, az utolsó pillanatban rántott ki alóla. Lassú vagyok - azt mondta, és megszidott. Sokáig gyalogoltunk még azon az óriási pályaudvaron, de már nem bújtunk többé a vagonok alá, inkább kikerültük őket. Hosszan, unalmasan.

      - Aztán felmentünk a várba. Mostmár olybá tűnik mintha még aznap déálután lett volna, pedig később volt, jóval későb. És fenn, Budán, a büszke vár kibelezett üszkos maradványai között, ott is állandóan a csillogó vaskerékre kellett gondolnom. Pedig csak  nyugalmas szürke romok voltak, csak por és törmelék mindenütt és ingó-lengő, bizonytalan pallók kanyarogtak, amiken át kellett egyensúlyozni, hogy bele ne essen az ember valami mélységes törmelékkel teli gödörbe. Hatalmas ablak nélküli, üres termekben is bolyongtunk, ahol a sarkokban barna kupacok bűzlöttek, legyek köröztek felettük és nagyon büdös volt. Alig vártam, hogy újra kimenjünk a levegőre, a bágyadt napsütésbe, ahol inkább port kavarjon a szél, mint szúrós szarszagot a hűvös huzat. 

     - Urak és elegáns hölgyek túráztak a veszélyes halmok tetején, s egyre csak botladoztak az unalmas törmelékek között - szabad volt ekkor még a vesztes háború után. Bárki megnézhette a látványos romokat, a szarszagú királyi várat, a szemközti pesti oldalt, a hidak maradványain gubbasztó sirályokat, mindent ami maradt, s legfőképp ahogy...

     - Az urak cipőit belepte a por és időnként a nadrágszárukat is muszáj volt leporolni. A hölgyek bosszúsan imbolyogtak a nehéz ösvényeken, egyesek nyakában viccesen félrecsúszott a boa, üvegszemű rókák himbálóztak, szinte kiugrottak  némely egyensúlyát vesztett asszonysáig nyakából. Rossz volt nézni - de én azértis néztem, mert jól szórakoztam. A szűk pallójárásokon ahol csak valami bizonytalan szálkás fakorlátba lehetett kapaszkodni komoly balesetek történtek. Harisnyák szakadtak, urak méltatlankodtak:...mondtam, hogy nadrágban jöjjön fiam! Van magának az a brüsszeli kék....mondta, mondta, de azt nem mondta mi lesz itt.... Háború volt fiam, maga ezt nem érti. Davosban nem volt háború, örüljön neki... - ...jaj miket beszél, ott is krumplit ültettek a parkokba...ott másképpen éreztük a háborút...Ínség volt, aggódtunk, mit tudja azt maga...Azt a brüsszeli kéket meg amúgy is utálom - proli tempó...

     - Az úgynevezett egyszerűbb embereket kevésbé érdekelte a lehangoló látványosság, nekik bizonyára elég volt, hogy túlélték a bombázásokat, örültek, hogy megmaradtak egyben. Apán Ördögkúton lelkészkedett a háború alatt, járta a környező falvakat, kóborló árvákat szedett össze, neki bizonyára valamiféle élmény lehetett az írdatlan pusztítás látványa. Manapság katasztrófaturizmusnak nevezik az ilyesmit. Nem szakadnak a harisnyák, nem kell egyenesre tekerni hátul a varrást, a kínai piacon olcsón .beszerezhető minden ami kell, és elvisz bárhová bámészkodni, nyálat csorgatni bármely utazási iroda.

     - Mentem apám után és nem értettem miért nem valami játszótérre mentünk ahol hintázni lehet...Vagy ki a dunapartra a Manci-hídhoz, ahol nem esem bele semmiféle rejtelmes gödörbe, nem jön a csillogó vonatkerék és olyasmit látok ami engem is érdekel. Ma már nem bánom, hogy láttam a romokat, a pusztítást, a kiváncsiskodó meglepett polgárokat és polgárasszonyokat, a sok szürkésfekete foltot mindenütt ...ez vér fiam, maga ne nézzen oda!

      - Évek múlva, amikor újra odavetődtem, meglepődtem az ismerős  látványon. Álltak a romok szinte ugyan úgy, szépen tisztességesen  kitakarítva, ahogy egy rendes romkertben illik, de már tilos volt a bejárás. Magánterületté vált. Pártunk és főleg kormányunk magánterületévé, titkos építménnyé, melyről csak jóravaló vezetőink tudhattak, mások, a sokadalom meg buták egyáltalán nem.

     - Mert a romokat gondosan és szakszerűen beépítették olymódon, hogy kivúlről csak a háborús szégyen nyomait mutatta, hadd lássa minden utolsó szemét csatlós mire jutott a csatlósságával - de belül vastag betonfalak, betontetők védelmét élvezhették a kormányzati  odamenekvők. Készültek egyesek a harmadik világháborúra, gondoltak ravaszul a jövőjükre - ki gondolná, hogy éppen egy romhalmaz alatt lapulnak, s azt kéne lebombázni...? Mondták, hogy valami alagút vezetett ide egyenesen szemközti parlamentből. Nem nagyon hittük, elég ide egy állami csónak néhány jó evezővel, hogy ne maradjon fej nélkül az ország.

      - Azért a vezetettek, vagy megvezetettek jövőjére is gondoltak egy kicsit. Csónakot ugyan nem kaptak, de tele lett a város beton vízmedencékkel, melyekben néhol víz is zöldellt, harsogó zöld békákkal.  Géppuskafészkek is épültek nagyobb gyárak tetején, vasútállomásokon, még a belvárosban is mert rettentő veszélyek közepette tengődtünk, mindenki a vesztünkre tört. Nagy volt az összetartás meg az izgalom, aztán meg csak a krumploibogarak jöttek, azok meg csak rágtak, rágtak, de egyáltalán nem nem lövöldöztek.

      - Augusztus végén, szép meleg nyárutón költözünk a Klotild udvarba, megnéztem a házat most a hétvégén a borfesztiválra menet. Elfért benne, bár kicsit szerényen az egész kanizsai gyalogezred. Elfoglaltuk a várat, jöttünk szétverni a romok takarásában megbúvó erősségeket. Béke volt már jó ideje, és nagy barátság a baráti jugoszlávokkal. Rózsaszín betéttel amit a személyibe lehetett rakni - kapta aki kapta - még utazn is lehetett hozzájuk olasz cipőért, egyebekért.  Légkalapáccsal vertük a betonfalakat, mi a hülyébbek, mert mások a felsőbb szinteken csak állandóra kötötték a kapcsolót, és leültek kártyázni a fekve vonagló csörömpölő vasszörnyek között. Tipikus katonadolog. Hamar kiderült, mehettek falat kalapálni, régi, összelövöldözött vakolatot leverni, de inkább csak bámulták a pesti oldalt, s azon tanakodtak, merre lehetnek azok a bizonyos kijáratok.

     - Érkezésünk késő délutánján hosszú eligazitást kaptunk az egykori Sándor palota előtt, számos rejtelmes utalással futkosóval, haditörvényszékkel miegymással melyből csak annyi volt világos, hogy a kijelölt útvonalon lehet haladni, s onnan semmilyen irányban  letérni nem lehet. Röhejes volt, eszünk ágában sem volt betartani, aztán mégis. Édeskének' ( Haraszti Imre) van egy nyitott ajtajú kalitkája, benne lakó eleven madárral, aki soha sem szabadulhat, mert az ajtóhoz közelítve az szépen becsukódik. Itt nem volt ajtó, csak a széleken, nem volt semmi belső kerités, de bármely irányban próbált valaki elindulni, letérni csak egy kicsit is az engedélyezett útvonalról előkerült egy mogorva civil a romok takarásából és szétvetett lábakkal eléje állt. Megértettük.

      - Egy korábbi társaság mégis talált valami kijáratot, s hetekig használta is mígnem a csehóbéliek ahová délelőttönként tizenegy óra tájékán erősen bűzölögve megérkezetek, le nem buktatták őket. Tizenegy tájban kinyílt szokásos módon a közeli csatornafedél az Alkotás utcában, szépen előmásztak egyenesen a tábori csendőrség karjaiba. A titokzatosság, mely körülvett bennünket, más volt mint a szokásos katonai. Nem volt ellenségkép, nem futkostak diverzánsok, a válasz a kérdésekre, bamba miértekre pedig, hogy nincs válasz. Nem tudom mit titkolhattak például a Sándor palota dolgában, de a közelébe sem lehetett menni.

     - Szeretek szabadon járkálni a várban. Odalenn az alsó szint alatt a Zsigmond korabeli kápolna kövei között belém ivódott valami kitörölhetetlen. Lapátolás közben is gyakran megálltam, úgy éreztem valaki néz. Nézi mit csinálok, miért csinálom, mivé lesz az ő egykori kedves, megszentelt helye...? Üldögéltem a nyirkos falak között, s azon merengtem hová vezethetett az a frissen kibontott lépcső, kik járhattak rajta, milyen öltözetben, nők férfiak, jók és gonoszak, papok netán kancelláriusok királyi számadáskönyvvel a hónuk alat...? A kápolna melletti szűk udvari részen erős vasrácsokkal fedett kút - vajon kút e valóban, vagy egy titkos alagút...?

     - Esténként sötétségbe borult a vár. A nagyváros fényei lenn maradtak, nem jutottak fel idáig, csak némi bizonytalan morgás hallatszott a tintakék ég alatt. Járt némi pénz a pesti vakációért, egyszer haza is engedtek néhány órára, nem kellett sokat gyalogolnom.
 

     - A tintakék ég semmit sem változott, de most a nagyudvar oszlopos manzárdsorára biggyesztett reflektorok négyszögében kéklik, a szinpadon harmonika szól, franciás keverék dallamok, néhány idősebb pár táncolni próbál, külföldiek, a magyarok leülnek pohárral a kezükben, ez is jár a pénzükér'. A zene. Az ingyen zene.

     - Délelőtt a rádióban valaki arról beszélt, hogy a tavalyi bor még a hordókban van. Eladhatatlan, illetve vevőre vár aki nem érkezik. Iszonyú mennyiség van a pincékben, sok helyen le sem szedik a szőlőt. Itt nyomát sem látni az aggodalomnak. Olvastam, hogy a világosi fegyverletétel előtt vígan báloztak Szegeden, s máshol is. Nem a fesztivál fényét akarom csökkenteni, jó, hogy van. Jó hogy itt van, mert itt legalább hangulata van, bár ahogy nézem a bor csak kellék egy kiváló díszlethez. Jönnek mennek a párocskák, nézelődnek, mintha mindenki várna valamire. Értőn ízlelgetnek, de kevesen kóstolnak. Ki nem öntenék, ha már megvették, cipelik forgatják ahogy kell, még ha lőre is, gázolajszagú. Mert ilyen is volt. Jónevű borásztól. Benedek szerint garázsban tárolhatták, sokáig éreztem a számban. Erős vörösek is nehezen nyomták el. Zöld veltelínit kerestem, egyet találtam, az is olasszá nemesedett'. Leginkább fehérekkel barátkoztam ezúttal, de a somlói káptalani után már nem volt érdemes tovább kutatni. Ennél zamatosabb kedvemrevaló nem lesz, így gondoltam.

     - Néha kedvem lett volna képeket csinálni az estébe forduló nyárvégi délutánból, a szembe jövő lányokról, asszonyokról, akik gyakran szorongattak a kezükben valamilyen rozékat, mert a vörös talán már sok lenne, az már valami eltökélt megadás amit kerülni kell, csak módjával történjék az italozás, rózsaszínben, ártatlanságot megőrizve, s Latinosvics morfondírozása jutott eszembe, aki velőscsontjára várakozva figyeli a répát dühödten pucoló fiatal lányt, s vele megkérdezhetém hasonlóképpen a nők rozé iránti vonzódását...?  Vajon miért választják a nők...? - de nem kérdezem. Talán némely likőrök színe, édessége, selymes sikamlása jut eszükbe róla...? Nálam volt a gép, mégsem tettem. Nincs képem a romos túráról, a későbbi rejtett erősségek szétbontásáról, itt a jelenben pedig nem tudom mihez kezdjek. A képek, az arcok, a helyzetek reklámízüek lennének. Csak benyomásaim vannak, bizonytalan foszlányok, merengések. A boros esték képei évenként megújulnak, szeretem újra és újra átélni, úgy járkálok, mint valami szinpadon, ahol csak népség, katonaság képében vagyok jelen, s csupán parányi, jelentéktelen  része az előadásnak. Sznobizmus? Lehet, hogy az. Ha egy nyárvégi késő délután, az illatok, hangok, s a bástyafalról a nagyváros fényei az egyre sötétebb kékség alatt más nem is lehet, akkor sznob vagyok - ezúttal vállalom.

    

    

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr281387885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.18. 16:34:48

Érzem a "boros esték képeit" - sőt, látni vélem :-)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 19:43:38

Még a télen szó esett itt a blogon a Hadik szobor környékének ostrom utáni állapotairól. Te hoztad szóba, kedves Inszeminator. Azzal hogy újra aktualitást nyert egy már belinkelt fotó, most engedelmetekkel újra felcsűröm, csak úgy az illusztráció okán:

images.google.com/hosted/life/l?q=budapest+source:life&prev=/images%3Fq%3Dbudapest%2Bsource:life%26start%3D60%26ndsp%3D20%26um%3D1%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26rls%3Dorg.mozilla:en-US:official%26hs%3DwJm%26sa%3DN&imgurl=a0fbc29195ff304f

Mondjuk ez téli kép.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.09.18. 20:14:27

@Mormogi Papa:
Egészségedre!
Beszélek a vincelléremmel somli káptalan ügyében, mer' az kell nekem, és egy phárkával iszom az egészségedre.
@Gasper:...meg a Tiedre is. A szigligeti is jó volt, de a biciklista vöröse kissé zavaros volt. Talán egy másikat kellett volna választanom.
Gondolkoztam a képeken, honnan, mit...? - aztán letettem róla.
Képek mindig jöhetnek. Kössssz.
Téli, vagy sem, jó...
Az anzikszodban említetted az arany tíz percet - most már tudom, ezeken a szeptemberi alkonyokon amikor pohárral a kezemben bámészkodva sétálok, ez a tíz, húsz perc, esetleg félóra ez fogott meg.
Korábban ilyentájt végeztünk a falbontással, ültünk a használható romokon kisebb csoportokban és néztük ahogy lassan beesteledik.
A hely és az idő azonos. Azt hiszem ez az érzés kúszott át a borfesztiválra.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.19. 08:23:32

@inszeminator: köszönöm!

Való igaz, a Dúzsi szokatlanul sokféle borral van jelen mindenfelé. Gyanítom hogy nagy alkimista az öreg, így sokféle kísérlet jön ki a kezei közül. Személy szerint amivel találkoztam tőle, az nekem nem okozott csalódást. Olyat is hallottam róla, hogy roséban nagyon jókat készít.

Az a bizonyos arany tíz perc (vagy akár fél óra) meg igazán különös dolog. Van abban feltöltődés, az elmúlás fura melankolikus érzete, pazar gondolatok, vagy akármi, amivé magad teszed azt a néhány percet.