inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.08.03. 15:40 inszeminator

Szentpéter' és a timonyos dereglye...

 

 
      
 
 
        Szentpéter’ nem ivott, nem dohányzott és kártyát sem vett a kezébe soha. A többnyire aprótermetű fonnyadt dereglyések között ő volt a kerekhusú, hatlábnyi magasságból rájuk mosolygó, jólelkű óriás.
Ritkán jött át hozzánk, a szalonba, leginkább fullasztó nyári estéken, amikor a dereglye vaskabinját még képtelenek volt lehűteni a Duna hullámai. Dereglyét mondtam, mert ebben a körben így illett. Azt a becsmérlő szót kimondani, hogy uszály, blaszfémia lett volna a javából.  Akkor is az, ha a kifejezést itt senki sem ismeri.
Az igazi dereglyének persze nincs is vaskabinja, mert az igazi dereglye fenyőfából van, és a timony is fából van rajta, mert ami vas ott nagyobb mennyiségben előfordult, az a csendesítő.
 
- A csendesítő valójában egy 30-40 méter hosszú, nehéz, vastag lánc volt, melyet, ha nem volt elég hosszú, drótkötéllel toldottak meg. A csendesítő alkalmazásának az is előnye volt, hogy elinduláskor a hajóval nem kellett megfordulni, ugyanis a csendesítőt az ereszkedés menetirányához képest hátul levő hajóorról bocsátották a vízbe. A hajó ezt a vízfenéken csúszó láncot vonszolta magával, s ezáltal haladása lassabb lett, mint a víz sodra, s a gyorsabb folyású víz ereje a timonyt s vele együtt a hajót a kívánt irányba nyomta. A kormánylapát ugyan ez esetben elöl volt, de a kormányzás szempontjából ez nem okozott zavart. Az erősebb sodrású Dunán a hajósok még kisebb vasmacskát is erősítettek a láncra. A csendesítésnek e módjai meglehetősen általánosak és elterjedtek lehettek, ezt igazolja a m. kir. minisztériumnak egy 1927-ben is érvényes rendelete, mely a folyamhajózás általános szabályainak 26. paragrafusában a horgony vagy lánc vonszolásának tilalmával foglalkozik (Sándorfi K. 1927: 166; a korábbi időszak hajózási törvényeire lásd: Kenessey A. 1869).
Bár a csendesítővel való ereszkedéskor a fáradt emberek pihenhettek, a farral való ereszkedés nagy előnyét mégsem ez adta, hanem az, hogy kritikus pillanatokban, amikor gyorsan meg kellett állni, a hajóorrban levő macskát (azaz horgonyt) azonnal leereszthették. Ezzel szemben, ha orral ereszkedtek, a macskát veszélyes volt leereszteni, mert a hajó ráfuthatott a macskára, s az beszakíthatta volna a hajó fenekét.
 
- De hol vannak ma már a fából készült dereglyék, és a timonyok..? Eltűntek, nyomuk sincs semmi, csak a macska maradt.
 
- Egy anekdota szerint Dvorzsálk amerikai tartózkodása során beleszeretett a mozdonyokba. Miután hazatért, diákjainak, akik valamely messzi tájékról utaztak haza be kellett számolniok, miféle mozdonnyal utaztak. Hány volt a kereke, hány a kéménye..? – fontos dolgok ezek zenei pályára igyekvőknek.
 
- Gyakran utazom vasuton. Öt kilométerre van a vonatállomás, odáig kerékpárral megyek mert fenn a nagyfaluban' is gyorsabb két keréken. Egy délután, fényképezőgéppel a kezében nyurga fiatalember ugrott le az első peronról, szaladt vagy ötven métert oldalt, csinált néhány képet a mozdonyról és visszaszaladt. Személyvonat volt, a leglassúbb, ami létezik, s ami mindenhol megáll. Ő pedig minden állomásnon és megállóhelyen kicsapta az ajtót, leugrott, elszaladt, csinált néhány képet a mozdonyról, és visszaszaladt. A lényeg, hogy mindig ugyan az a mozdony legyen, de mindig más háttérrel – mondta később, mert nem bírtam ki, hogy meg ne kérdezzem miért csinálja. Amikor elmagyarázta, bólogattam erősen, mint aki érti és méltányolja a fáradozását, és azt is elhatároztam, hogy soha többé nem szállok fel az első peronra, csak a legutolsóra, ahol még lehet biciklit szállítani. Szeretem én az őrülteket, de nem mindig és nem mindenhol, leginkább olyan helyen, ahol minden megállónál vigyáznom kell a kerékpár épségére.
 
- „A harmadik vágány mellett kérem vigyázzanak, a harmadik vágány mellett gép közlekedik…” – mondja a pályaudvari hangosbemondó. Én egy mozdonyt látok közeledni, pirosat, motorosat. Szegény Dvorzsák! Ma már értelmetlenné vált a rajongása. Ha élne és mozdonyra volna kiváncsi, Budakeszire kéne mennie, a hegy tetejére, ahol sem sinek nincsenek, sem pályaudvar, de a Himnusz szobortól alig egy macskaugrásnyira néhány méternyi vason ott áll egymagában, feketén a mozdony.
- Mindig a brazil dzsungelben felépített operaházat juttatja eszembe. Igaz ennek a története, vagy sem, nem tudom..?
- A mozdony Budakeszi egyik legmagasabb pontján, a hegytetőn, a tüdőgondozó közelében, melynek kertjében vaddisznók kerülgetik az alkalmazottakat és a hüledező látogatókat, igaz.
- Bárki ellenőrizheti, ha akarja megtapogathatja. Tornyos kisfalumba' jövet mindig elhaladok mellette. Tulajdonképpen az én udvaromban is állhatna, a birkák körbe legelnék, és kamaszkoromra emlékeztetne, arra az időre, melyet a Vasútgépészeti Technikumban töltöttem a Damjanich utcában. Téli estéken begyujtanék a kazánjába és bevezetnén a gőzt a konyhába. A kocsma felőli oldalon lenne a helye, a nagy diófa és a törékeny kis birskörte között, ahonnan végig lehet látni a Batthyányi utcán, a templom felé, a buszforuló irányába. Ilyenkor kinn állanék az udvaron és kezeimet dörzsölve hallgatnám amint szuszog. A sípját óra működtetné, rejtetten, digitálisan, és jelt adna a buszra várakozóknak, mikor kell kirohanni a kocsmából...
 
- Szentpéter, eredetileg valamilyen közönséges Péter volt addig a napig amíg felfedezte a tragédiát. Mosolygott rajta, derekáig alig érő csöppnyi kis felesége is, aki életében először ezen a napon lépett volna, természetesen engedéllyel férje birodalmába.
 - Jeges' hozta egy este a sérült dereglyét, kikötötték, s néhány napig árván állt a parti sekély vízben. Vártuk heti váltáskor a valamilyen Pétert, s amikor megérkezett, s kinyitotta a kabin vasfedelét, csak a létra legteteje látszott ki a piszkos vízből. Csillogó felszinén ujságlapnyi szines nyomaton - fehér ruhájában kitárt karral áldást osztó szép szőke Krisztus ringatózott.
 - Péter és neje csendesen, mosolyogva nézték a képet, semmit nem szóltak, nem káromkodtak, munkához láttak, és estére mindent rendbe tettek. A kis kabin gyorsan kiszáradt a forróságban, szerintük lakhatóvá vált, be is költöztek. A dereglyések, akik erre jártak, s kirakodás után a Jeges'-re várva volt fölös idejük - segítettek mind mind, immár Szentpéternek és az ő párjának, mert a névadás is megtörtént, rögvest az első alámerülés alkalmával.
 
 - Néhány év múlva bolyongásom közben a Keleti pályaudvaron összetalálkoztam Szentpéterrel'. Civilben volt, hajósruhája vastag szíjjal átkötve a lábánál egy másik csomagon. Néhány csámpás vasasztal volt oldalt, néhány szék, s ezeket is csak utólag figyelhettem meg amikor az ismerős hang megállitott:… merre mégy timonyos..?
 
- Ő volt az, Szentpéter maga, ezúttal egyedül. Külföldről vártam vendéget, szerencsémre a vonat késett épp ezért bolyongtam, és egyáltalán nem bántam, hogy megszólított. A szeged környékéről való hajósok leszármazottja kifejezetten értelmes, olvasott ember volt, nem is értettem mit keres abban a durva környezetben. Amikor korábban feltünő érdeklődést mutattam egy este a timonyos dereglye iránt, sok mindent mesélt a hajózásról.
„Timonyos”-ként üdvözölt minden alkalommal, ha kirakodásnál összekerültünk, s a kötéllel vezérelt két hajótest lassú mozgása közben volt idő akár egy negyed óra is, hogy megtárgyaljuk a világ folyását. Mindig sajnáltam, amikor dereglyéje kiürülvén visszahúztam a kötelet, s elengedtem. Őt lassan tovább ringatta  a víz - valahol lejjebb lemacskázott, s a szétszórodott kavicsokat beleseperte a dunába.  Becsültem, mert tulajdonképpen ő tanított meg a rendes körtedobálásra’, és a kötélfonáshoz is jobban értett mint a kisfőnök aki holtidőben próbálta tanítani, de keze-lába béna volt hozzá, s inkább a kormányállásban pózolt hajnali öttől napnyugtáig.
- Szentpéternek’ köszönhettem, hogy már nem vágytam vissza olyan önkínzó módon korábbi helyemre, néha már mosolyogni tudtam a Művelődési központot körülvevő politikai, és egyéb bárgyúságokon, s főleg a hiuság olyan megnyilvánulásain, melyeket a közelben álldogálva észre sem vettem.
- Manapság, ha hajók közelében járok mindig kiváncsiskodom, de hiába. Fonott hurkot ma már nem találok sehol. Olyanra gondolok, melynek végét hurokba hajlítást követően visszafonják a sodratba. Sokkal erősebb, mint a hurok után odadrótozott. A visszafontat minél erősebben húzzák, annál jobban fog. Csakhát...sok munka van vele. Kézügyesség kell hozzá és türelem. A "van - másik" világban ezek nem sokat számítanak. Dobd el végy másikat..Ez ma már főszabály.
 - Tuladonképpen tőle tudhattam meg miért ragaszkodtak az akkori hajósok a "dereglyéhez". Mert már vasból volt ugyan és ötszáz tonnát is szállított de a működési elve nem változott.
 - A tiltást, mely a "csendesítőre" vonatkozott felváltotta a technikai fejlődés, és sok minden elmúlt, megváltozott, de a vízállásjelentést néha ma is szívesen hallgatom.
 
 - Amikor bemondták a vonatom érkezését, felhörpintettem a söröm maradékát, felálltunk, kezet fogtunk, s én irígykedve állapíthattam meg, hogy még mindig  több mint fél fejjel magasabb nálam. Majd még találkozunk - mondta, és én is ugyanazt mondtam. Majd még találkozunk...
 
Egy idézet ide kivánkoznék még - csak úgy - semmi különösebb értelme - de engem nagyon is érdekel. Úgy él bennem, mint a múltam egy darabja:
         
        - "Az egyszerű ereszkedés lassú folyású csendes víznél és többnyire csak rövid szakaszon lehetséges, amikor tulajdonképpen csak az irányítással, kormányzással törődtek a hajósok. Az ereszkedő hajó irányítása, kormányzása történhetett orradzóval, fari térítőfával, valamint timonynak nevezett kormánnyal."
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 
  

9 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr11286226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.03. 18:28:08

Jövevlnyszó - mi úton, nem tudom:

Eckhardt Sándor kétkötetes fr-m szótár:
timon h fn - 2. haj rég kormányrúd
timonnerie - n fn - 2. jelző-, szolgálati fülke; (hajó)kormányfülke
timonier h fn - 2. haj kormányos, jelzőszolgálatos matróz

(Tudom, ismered a nyelvet :-)

Csutakaszürkeló 2009.08.03. 20:00:39

Ha a kedvembe akarsz járni, még sok hajós történetet "teszel fel", én gyerekkorom óta vonzódok a témához (Dékány András könyvei, pölö), de az én szülővárosom fekvése még egy vékony erecskét sem nagyon engedett meg.
Ez pedig egy ifjúsági regény egy dunai hajóútról, az első magyar vízi úttörő csapatról. Mentegetődzve mondom, gyermekkorom egyik kedvence volt. Kiss József László: Jó szelet, kapitány.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.08.03. 20:02:19

@Mormogi Papa:
Évekkel később amikor előszőr találkoztam, talán a Pármai kolostorban ( nagyon szeretem ) a timonnal, vagy a timonierrel, majdnem felkiáltottam örömömben. Ismerős volt a szó, amit eddig magyarnak hittem. Nem baj, van néhány szó ami viszont ők vettek át tőlünk.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.03. 20:44:55

@inszeminator: Köszönöm :-) Néha a magyarítás odáig megy, hogy magyarul kreál az ember tréfából francia kétalakú főneveket:
Pincőz, Sofőz :-))) Persze az utóbbi a "fűtő"-ből ered.
@Csutakaszürkeló: Engem a szél- és napérzékenység tartott vissza leginkább. Pedig minden vakáció úgy kezdődött nálam, hogy elővettem Arthur Ransome két kötetét (akkoriban csak annyi volt magyarul) - és ami keveset a vitorlázásról tudok, az onnét van. Meg a sátorozásról is onnan vannak első élményeim + Ernest Thompson Seton könyveiből :-)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.08.03. 21:58:02

@Mormogi Papa:
Hát ilyen előkelő betegségről még nem is hallottam. A napérzékenység mehet, de a szél...? Számomra kicsit rejtői az egész.
Elképzelem amint Vöröskarom a ferdeken sétálgatván egy arra járó aluszékony pincér tálcájáról pezsgőt emel le mondván: szóljon kérem a bocmannak, igyekezzen szőr Halpstokkot előkeríteni - beszédem van vele...Engedelmet, válaszolja félálomban a pincér szőr Halpstoknak szélérzékenysége van, s a kapitány szerint a jelenlegi öt láb hat silling erősségű szél számára nem ajánlatos - inkább a kabinjában fogadná önt, így ahogy lenni méltóztatik, teljes tornadresszben.
/Az utolsó szavaknál merénylövés - Vöröskarom elfehéredik.../

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.08.04. 20:15:27

@inszeminator: És azért is írtam, nehogy valaki a tojás (tikmony) elfajzásának alítsa (vélje, gondolja).
Éljenek szép, régi szavaink - miknek használattya szerintem nem modorosság, hanem bizony tiszteletadás múlt korok méltóbb írói előtt...
(És nem érdekel az Akadémia véleménye - hiszen nálunk még csak zöld frakkjuk sincs, de elmennek kakadunak...)
És le azokkal, akik zanzásítják Jókait! Éljen a Százkötetes Jubileumi Kiadás!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.08.05. 10:42:49

@Mormogi Papa:
Erősen gondolkodtm azon, hogy kitérek valami oldalszállal a tikmonyra, okom is lett volna, mert Szentpéter gyakran vásárolt kacsatojást a lerobbant deregléysektől.
Aztán valahogy kimaradt. Egyszerüen elfelejtettem, és most már késő. És éppen az általad említettek miatt. Timony - tikmony, csak egy betű a különbség, és kaptam már jóakaratú kiigazítást hasonló dolgokban.

Egyetértek - Ötszáz után címmel már írtam róla.

Éljen a százkötetes Jubileumi kiadás.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Csutakaszürkeló 2009.08.05. 11:04:18

@Mormogi Papa: @inszeminator: Timonyos dereglye vagy tikmonyos derelye, mint vidd ki vagy idd ki - a ...-t

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.08.05. 11:37:57

@Csutakaszürkeló:
Hát má' megin itt rendetlenkedik ez a neveletlen ló, ahelyett, hogy a folytatáson gondolkodna...
Mi lesz már a fasisztákkal he...?