inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.07.13. 13:55 inszeminator

BÉÉ hadnagy (szerkesztés) A gascogne-i legények...

 

A gascogne-i legények… 
 
        Azt hittem közröhej lesz ebben a környezetben éppen  a Cyrano verses micsodájával előhozakodnom, mert minden történetből kifogytam már, s kezdtem hosszadalmasabbá,  regényesebbé szinezni még szegény ártatlan Jókait is.
Meglepett mekkorát tévedtem. Tarolt a verses, szűnek – szívnek – kebelnek, meg a satnyulón sóvárgó értelemnek oly kedves és szinesen édes-bús romantika. A fene gondolta volna. Kossuth, aki korábban még jobban eszénél volt, úgy vélte van valami szemérmetlen áthallás a szerelmes történetben, de egyáltalán nem baj.
Nem tudom mire gondolt. A franciák nem tehetnek semmiről. Jókat vigyorgott a szerinte jópofa klapanciákon, de ráhagytam, nem vitatkoztam vele.
Tudtam, éreztem hatással van rá, de legfőképp azokra hatott akik mindig készek voltak valami újat megpróbálni, akikben még volt valami – még nem kérgesedtek csontszáraz zörgő emberi tokká. Mert a romantika kéremszépen komoly és veszedelmes, és épp oly nehezen írtható, mint a tyúkszem.
Vitaminhiányban szenvedtünk – a bőrünk ráncosra nyúlt, vagy feldagadt és úgy maradt – s a hirtelen gennyedő ocsmány puffadások, melyekre legalábbis kötés vagy valami ellenszer kellett volna, vészesen szaporodtak, de Cyrano de Bergerac a költő, s párbajhős csillagász, Le Bret, Christian – Castel Jaloux és persze Roxán társaságában ki törődik az efféle apróságokkal…?!...Álmok, bolond képzelgések…Csodák a koszlott falak között…Ugyan már, nem kell odanézni!
A díszletek amúgyis mind mind odabenn vannak, mindenki magában hordja, s maga rendezi kedve szerint. Roxane szép és szőke és persze minden körülötte forog…
Jajj egy szép szőke, aki - mi kell még több egy tizenéves elzárt kamasznak, kit még egyéb belső vívódások is vadul gerjesztenek, s akkor még a jól csengő rigmusok, s a kellően eltalált szavak, melyek minden bóditó párlat finom gőzeinél is jobban bolondítanak? A gascogne-i legényekben kicsit mindenki magára ismert ez csak természetes - a termetes Kossuth pedig mi más lehetne, szakasztott Castel-Jaloux – csak rá kell pillantani, igazi kapitány.
 
S, ekkor Irakban kitörött’ és győzött is az a váratlan forradalom. A fenébe is! Számunkra éppen a legrosszabkor, s mostmár magam is attól tartok, igaza lesz az egykor még víg kapitánynak’ aki mostanában csak busong és gyakran kötözködik. Beletörődőn is tud bántó lenni. Jó, jó elismerem - mondja – elég a süket dumából, inkább mondd el az orr-monológot…! ( Utálom az orr-monológot...)
Jó hecc volt ez a Cyranósdi egészen mostanáig, ám úgy látszik ennek is vége. Mint sok egyebet, meglehet ezt is pocsékká zúzza az iraki forradalom. Némely helybéli következménye legalábbis.
Igazán sajnálom, mert jó volt, szép volt, érdekes volt, s most Castel-Jaloux fáradt és kiábrándult, a szavát is alig hallani.
Nem úgy a gascogne-i legények - az egyszerű közkatonák. Még pislákol valami odabenn.  Érdemes olykor kissé megpiszkálni a parazsat. Mondom újra, ha már nagyon szorít ott legbelül, s néhány könnyű strófa mindig megvigasztal…:
 
…Ezek a gascogne-i legények,
s Castel-Jaloux a kapitány.
Hazug és hős bennük a lényeg,
Ezek a gascogne-i legények!
Nemesek mind, szörnyű szegények,
De a lelkük büszke vidám!
Ezek a gascogne-i legények,
s Castel-Jaloux a kapitány…!
 
BÉÉ hadnagy, Máán kíível vagy/Baghíra’ főtörzs, s a Hosszú, a nyomorult buzeráns, meg a Lenines’, s a készenlét mindahány brutális barma mehet itálijába’. Irakban kitört a fóradalom…? Kit érdekel? Nincs is olyan ország – csak kitalálták, mert még mindig tele a kincstári nadrág.
Ezek a gascogne-i legények, s Castel-Jaloux a kapitány. Giccs, vagy mégsem az…? Jól hangzó klapanciák…? Kis hiusággal vegyített önámitás...? Szerb Antal…? Meghalt szegény, gyerünk tovább…:
 
Gém-lábu sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán…
Szól róluk a hír, meg az ének…!
Gém-lábu sasok, csodalények…
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán…!
Gém-lábú sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán…
 
Mint bősz dobogó hadimének,
Úgy járnak a harc piacán,
S neki vágnak a kard tömegének,
Mint bősz dobogó hadimének!
A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz dobogó hadimének!
Úgy járnak a harc piacán!
 
Egykoron legalább is. Mint az tudnivaló, de nem mindenki tudja. Ám korántsem hadiménként – inkább csikó gyanánt, vígan prüszkölve, tankok acélszörnyek, egyebek ellen, de itt szó se essék hasonlókról…! Beszéljünk másról!
Budapestről semmi esetre se, vagy ha nagyon muszáj, csak óvatosan. Mindenki tudja, hogy Magyarország fővárosa…Ahol a Corvin nevezetű moziban csupa jó filmet adnak…Csak úgy dől a nép..Nem hiszed…? A legeslegjobb szovjet filmeket – a Jégmezők lovagját például, amit négyszer is láttam, meg az „Egy igaz embert” is aki lábak nélkül táncol a film vége felé…Nem, nem nő ki neki, csak kap szép újakat fából a pártbizottságtól.  Perecet ne vegyél soha a Corvinban, mert beletörik az egész fogsorod. Vannak ilyen veszélyes mozik máshol is.
A Széna tér…? Ja igen, az is mennyire megváltozott, a piacot már régesrég elköltöztették. A piac helyén most valami más van, és oldalt metro is épül – földalatti vasút – igazi látványosság, nem tudtad…? Átellenben az Ostrom utcán jutsz fel a várba. Meredek utca, onnan próbáltak kitörni a németek az ostrogyűrűből. Hát ráfizettek, nem mondom…sok érdekes hely van ebben a városban – egyszer érdemes lenne őket összeszámolni
A „sárga csikóról” itt mintha senki sem hallott volna, mégis jelen van, folyvást nyerít, de feleslegesen várakozik. Képtelen akcióba lépni, senkit sem képes elragadni, s ez tetszik nekem. A nagyok’ odafönn könnyebben lépre mentek, s csodálkoztak, ha széles, olykor dicsekvő mesélőkedvük megtetszett a nyerítő jószágnak. Vissza is röpítette őketegy újabb tárgyalásra, ám az itteni viszonyok sokkal keményebbek. Még a notórius fecsegőkön is sajátos szájzár díszeleg.
…hol sebesültél meg…?...nem is tudom. Valahol a belvárosban…? Áá, arrafelé sohasem jártam, a szüleim nem is engedtek volna…Na persze, mert te szabályosan elkéreckedtél, ne röhögtess…Mondtam már beszéljünk másról, a falnak is füle van,….Francia apácákról, vagy a pingvinekről, az örök hó birodalmáról….Mindegy…utálom a jeget. Hideg.
 
Most itt pihen bénán az egykor víg karaván….Legalábbis töredéke, mely itthon ragadt, talán várt valamire. Amiről néha mégiscsak szó esik csupán földrajz. Semmi más, s ezt még azok is tudják akik szerint a kihullott hajszálak úgy tapadnak a testre mint apró palánták és attól szőrösödik az ember háta meg a melle…Hát ilyen egyszerű…Nem tudtad pupák? És aki ezt képtelen felfogni, gondolkodjon el kissé, miért nem szőrösek a kisgyermekek…? Hát ezért…Na ugye, ugye…
 
….A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz dobogó hadimének!
Úgy járnak a harc piacán…!
 
...trallala…és hiába sunnyogtok, és az ebédünk felét hiába adjátok az őrség disznóinak – egyék – zabálják, hízzatok rajta – mert ti is tudjátok és mi is, hogy mi vagyunk a gascogne-i legények kipirult arcunkkal, sárgán vicsorgó puffadásainkkal és láztól ragyogó tekintetünkkel…s Castel-Jaloux a kapitány…Úgy bizony! Vagy valami egészen más…
 
BÉÉ hadnagy szerint – címeres huligánok – akik szétlövöldözték a fővárost. Ő persze tudja. A Hosszúnak’, ennek a nyavalyás buzi őrvezetőnek is van véleménye, mert ő aztán mindenről értesül. Kukkol éjjel nappal – odanőtt kívülről a cirkli üvegéhez, s közben mint mondják, fojtott nyögdécseléssel önnmagát hergeli.
…Gúnárok kifelé, ezt kiabálja fennhangon, mert gémlábú sasokat mégsem mondhat, az túlontúl precízen hangzana. Leleplezően pontos, és büszke a teljesítményére, jól kitalálta…
És követői is akadnak – szánalmas férgek, olyanok, akik bármibe szívesen belerondítanak. Castel-Jaloux sem tetszik nekik, mert szerintük valamiféle asztalos lehet. A zsaluból, meg a zsalugáterből jönne ez a fene nagy elméncség. A karácsonyi dalocskához hasonló, ahol „mennyből az angyal leesett nyakkal”…Ez sem akármi. Ez már művészet kéremszépen…
 
Okosabbak és sokkal szebbek szerint, valóban a kalandos nép remekének született ez a víg karaván – csikók, nyeretlen süvölvény népség, de „ Vidáman jártak, keltek a harcok piacán”.
Elfelejtették volna? A körülmények lelket fojotgató , testet nyomorgató szorítása lenne…? Mi ez a béna csend…? Hol van a víg karaván…? Szétszéledni látszik…a közöny homokja szitál felette lassú, sandásn számítón hideg türelemmel.
 
Cyrano de Bergerac urat módfelett tiszteltem, és mindazt kivülről fújtam amit Rostand mester után Ábrányi Emil tüneményesen a szájába adott, kivéve persze az orr-monológot.. Ezt már jónéhányszor megbeszéltük...Ismerem, tudom kivülről, de nem szeretem. És nem is akarom szeretni, mert ebben a környezetben a felét sem értené senki. Célzások, utalások, ki az a Priamosz…? Hagyjuk. Nekem túl sok, kissé erőltetett is és feleslegesen hosszú. Csupa póz, ripacskodás, mert ott van a nő…
„….ezek a gascogne-i legények,
s, Castel-Jaloux a kapitány…” – mennyire más ez a harsány büszke kiáltás – figyelni kell rá – nem nyavalygás, önbizalmat ad…Mert mi vagyunk a gascogne-i legények, a gámlábú sasok, csodalények, ki más…? – s ezt innen üzenjük ebből a mocskos zárkából, hű csatlósaoinkkal, gascogne-i bolháinkkal egyetemben, és jó lesz, ha ezt mindenki tudomásul veszi.
Kossuth ismerte a véleményemet – és szándékosan kérte az orr-monológot, mert bosszantani akart. Ej Castel-Jaloux vigyorgó kapitány, eleddig meg sem kiséreltáél hasonlót – korábbi képedhez nem illett szándékos ellenkezés. Provokáció még annyira sem. Ilyenkor persze úgy tettem mintha nem is hallottam volna és más szövegbe kezdtem, olyasmibe, mely nekem is és másoknak is sokkal jobban megfelelt. Mint:
 
„…a kezdő mondat első negyedét,
éles kardommal vágtam volna szét…
mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de, hogy másmondja azt nem tűröm el….
 
Ez igen, ez tetszik mindenkinek…Ez pontosan így történik idebenn is – mert semmi új nincs a nap alatt:
 
…először is tovalebben lenge
Bájjal kalapom..
Majd köpenykém tán még szebben…
És a szablyám megkapom.
 
…vígan kel föl a napom,
úgy is száll le vígan békén…
mert előre mondhatom, hogy
megdöflek a versem végén…
 
…kis pulykám légy biztos ebben
felnyársal vasdarabom,
nemsokára véred cseppen
készen áll már a csapom….stb
 
Szóló a vécében. Korábban máshol, más időkben párbajnak, duellumnek nevezték ezt a tevékenységet – mint fenntebb. Úri dolog. Ebbe nincs és nem is lehet beleszólása senkinek. Kivéve a felsőbb hatalmaknak, melyek éppen úgy büntetik ha megtudják, mint annakelőtte tette a bíboros.
Zárkabéli bunyó…? Kit érdekel…? Bőven van belőle, tán sok is. Közönséges, majdhogynem parasztos buzgólkodás. Nincs benne semmi felemelő, bárki belebonyolódhat, s tán jobb is ha megoldja az aktuális helyzetet.
A szóló’ valami más. Izgatott különleges emelkedettség kiséri. Kizárólag a küzdő felekre tartozik – látványosság – program amire készülni kell, olyasmi mint egy különleges fontos randevú. Nyilvános persze és véresen komoly. Múltszázadi elődeihez képest persze mégis más. Sok a különbség. Más a helyszín, s az időpont is keményen rövidre szabott…Ez is nagyon fontos…
Leginkább az esti folyosómosás ideje jöhet szóba, mert a vízhordás, a kiblik üritése és a két folyosó felmosása akár negyedórát is igénybe vehet..Épp megfelelő az ilyesmire. Az őrség figyelmét másfele terelni pedig semmiség.
 
Nincs hajnali köd a klastrorom melletti liget fái közt – cilinder sincs, sem vidám madárcsicsergés és lovak sem prüszkölnek a földet kapálva.. Kátrányfal van és a klór metszőn orrfacsaró tolakodó szaga, mely hiába erőlködik, képtelen elnyomni az egyéb különlegességeket. Jobb lenne valóban a hajnali madárcsivcsergés, s a lassan felszálló köd lovakkal a liget fái között, de ez legalább nyilvános.
Ajtó nélküli fülkékben, kopott vascsészék peremén, letolt nadrággal guggolók vigyorgó sora – egyféle páholy ez is – és egyik fél sem kántál szonetteket…Modern idők…Szidtad az anyámat…?
 
A Magyar Néphadsereg színházában – az egykori Vígben – adták a darabot, elképesztő sikerrel. Apai nagyapám picinyke szerepének köszönhetően, lépcsőn, vagy pótszéken, de annyiszor láttam, hogy végül kivülről fújtam még Roxán, meg Ragueneau, a pékmester szerepét is.
A Kreml toronyórája c. darabhoz nem kellett pótszék, inkább teméntelen sok katona vattának, mert a Lipótváros úri közönségét kevésbé érdekelték az ideologikus műszaki problémák. Katona, remdőr bőven volt – járjanak a szinházukba – a kultúrát terjeszteni kell.
Kossuth hangulatváltása érthető volt…Sok az a nyolc év. Mintha most ért volna a tudatáig. Nincs mese le kell tölteni. Az volt az érzésem ezen töpreng naphosszat, más már nem is érdekli. Fél az elkövetkezendő évektől – ha ez így megy tovább, és nem lesz valami amnesztia…
…öregember leszek …érted? – ezt súgta egy este takarodó után…Takarodó után nem szabad, nem is ajánlatos beszélgetni, mert könnyen elérzékenyül az ember. Még jó, hogy az udvarról felhangzik időnként a kijózanító éles kiáltás…Állj – ki az..? Tovább…!
….aludj! Ne gondolj másra…Majd holnap megbeszéljük….És persze tudjuk, hogy se holnap se máskor nem fogunk beszélni róla…Minek? Szégyeljük talán – vagy jobb titokban tartani az érzéseinket..? Ragaszkodunk valamiféle suta látszathoz?
 
Becsei új jövevény volt. Ő volt az iraki forradalom másik érintettje. Átalakulása gyorsan, mindenki meglepetésére történt. Engem is meglepett, mert megszegte az íratlan, hallgatólagos szabályt – talán mert újoncként kevésbé érzékelte, hogy a nagy dumák és fellengzős nagyzolások mögött a beszélő mindig szükségképp rejtve marad. Úgy bújik el a történetben, hogy róla igazából semmi fontosat nem lehet megtudni. Minden csak látszat – te elhiszed amit én mondok, és én elhiszem amit te akarsz elhitetni velem. Szent a béke..a fontos tulajdonképpen az, hogy mi lesz vacsorára…
Jól elvagyunk ezzel – erre jön ez a hallgatag visszahúzódó ismeretlen Becsei és magától beszélni kezd…Mit akar ezzel…?
Díszruhája egyre csak porosodik, mert senki sem keresi, ahogy az intézetben sem kereste soha senki. Egy fiatal nevelőtanár esténként verseket olvasott a félvad csürhének – jókat röhögtek – később Becsei felírt néhány sort az ágya fölé. Baj lett belőle.
Az igazgatónő levétette – mással – Becsei nem volt hajlandó megtenni. Úgy érezte minden szava igaz…”nincsen Anyám, sem Apám sem Istenem, se hazám…” – mi a baj ezzel? Úgy érezte róla szól
Aztán valami érthetetlen történt és sokan eltüntek az intézetből. Bolyongott az üres szobákban, sokat beszélgetett a fiatal tanárral, aki egyszercsak magával vitte Pestre egy teherautó tetején. Felkelőknek szánt krumplival volt megrakva a teherautó, hideg volt, szúrós eső csapott a képükbe, de boldogok voltak. Kisebb csoport ült dideregve a zsákokon, olyanok aki a saját szemükkel akarták látni az eseményeket. Becsei mámorosan járkált az idegen városban, ahol utcasarkokon osztották a magukkal hozott élelmet, és üres kapualjakban húzták meg magukat ha lövöldözés folyt a közeben. Jó kedvű volt, beszédes, mert az intézet komor levegője után szabadon lélegzett és gyönyörködött a bizakodó mosolygós arcokban.
Néhány nap múlva a tanár úr fejlövéssel feküdt egy kórház fűtetlen, rideg folyosóján. Becsei ijedten kuporgott a priccsszerű ágy mellett és nem akart hinni az időnként odatévedő orvosnak.
Nyugodtan menjen haza – mondta az orvos – már nem tér magához. Ő azonban tovább kuporgott s szinte felkiáltott izgalmában amikor a fiatal tanár néhány pillanatra mégis felébredt. Gyönge mozdulattal magához intette, s néhány halk szót suttogott lassan erőtlenül…
…volt néhány szép napunk… és most fáradt vagyok…Nagyon fárdt…! Becsei tisztán értette a szavakat, de csak ezeket, mert ezeket még érthetően mondta. A többit, valami fontos üzenetet már nem értette, és azt sem ,hogy kinek… Várt..Ült a jéghideg folyosón csendesen, nézte a nyugodt kisimúlt arcot, a picinyke, kicsit gúnyos mosolyt a szája szegletében, és észre sem vette mikor halt meg a tanár úr.
Néhány nap volt az egész…Semmiség. Alig kezdődött máris vége. Félelm gyötörte, hogy mindez majd elmúlik nyomtalanul. Járkált az ismeretlen városban – romos kupacokban turkált, és egyre bujkált a pufajkában kutakodó fegyveresek láttán. Kóbor kutyákkal találkozott, akik hasonlóképp céltalanul járkáltak a szemerkélő esőben és szinte irigyelte őket. Nekik elég volt egy kisebb odú hasadék a romok között, hogy meghúzzák magukat. A körút tájékán egy pocsékká lövöldözött ház maradéka mellett széttaposott iskolatáskát talált, benne egy használható, alig megkezdett füzettel. Vonalassal. Néhány törött ceruza is kínálkozott az íráshoz, és lázas buzgalommal nekiállt, hogy mindent lejegyezzen.
„Volt néhány szép napunk” – 1956 novenber 7. – ezt írta címnek legfelülre. Kicsit meglepődött a dátumon, de folytatta. Gondosan leírt mindent amivel a nagyvárosban találkozott, mindent amit a tanár úrral átélt, mert az ő emlékét akarta megőrizni..
Nem sejtette, hogy a saját vádiatát írja lázas buzgalommal. Négy évet kapott krumplilopásért – s még szerencséje volt.
 
Lopva körülnéztem – milyen hatást keltette Becsei önként feltár története? Még soha nem beszélt magáról – meglepett vele. Lassan fél éve voltunk együtt ebben az átrendeződésben és szinte semmit sem tudtunk egymásról. A sárga csikó,a lehetséges vamzerek, a jobb félni, mint nyitott szemmel falnak rohanni…
Most láttam mennyire gyáva, visszahúzódó szarrá lapított az ittlét mindannyiunkat. Vagy csak alkalmazkodunk a szorító helyzethez? Tudom, a cserék, a változások éppen ezt szolgálják, hogy a szükséges bizonytalanság örökké fennmaradjon. Nincs barát és nincs ellenség sem, a napok szétfolynak üresen nyomtalan.
Még azt a nyomorult szót, hogy forradalom, még azt is vigyázva ejtjük, talán már ki sem merjük ejteni a szánkon. Minek…? Castel-Jaloux folytonos félálomben, és hol tekereg az egykor víg karaván…?
Talán ezért volt nyugtalanitó EMM hadnagy győzelemittas kijelentése. IRAKban kitört a forradalom….Így is lehet? Hányféle van? S ez most vajon melyik éppen? És hol van Irak, és mi közünk hozzá? Létezik egyáltalán?
Becseit felrázta az iraki forradalom – legalábbis eszébe juttatta a másikat. Most már tudom – mondta – ahol mi jártunk, az volt az igazi…És jó volt - megérte azt hiszem… Nyugodtan, félelem nélkül és természetesen használta a szót, szinte irigyeltem érte.
Biztos vagy benne…? – próbálkozott óvatos ellenvetéssel Kossuth, s ez nem volt meglepő, mert most is a ló másik oldalán tartózkodott sötét pesszimizmusában.
 
Nem mondtam senkinek Szerb Antal véleményét Cyranoról, mert nem volt fontos. Most mégis eszembe jutott az utolsó mondat, melyet a „Világirodalom története” c. kötetében a darabbal kapcsolatos izgatott kutatkodásom során találtam. Becsei története juttatta az eszembe, s kissé elszégyeltem magam…
…giccs, de gyönyörű – ezt írta.
 
A váratlan kitárulkozást zavart csend követte. Őszintén felszabadultan beszélt – talán éppen emiatt. Újra átélte, hogy tartozik valakihez, és azt is hogy örökre elveszti. Mintha most ébredt volna rá, mi és hogyan is történt..És hogy hol is van tulajdonképpen…? És mi lett volna ha nem örökíti meg a fiatal tanár utolsó napjait..? Minden más lett volna – persze…mert akkor nincs mit megtalálni, nincs mit érdekesnek találni, tovább kutatni, és így tovább. Együtt mentek, és együtt érkeztek ide. Mert az ő története is itt ért véget.
Újra kell kezdenem mindent – mondta tűnődő mosollyal, aztán vidáman felnevetett. Nem lesz könnyű – figyelmeztette szárazon Kossuth – nem szeretik az olyanokat akik éveket ültek fegyveres krumplilopásért.
…nem baj, csak fél-cigány vagyok, és tavaly is jeles voltam.Tanulni fogok…
Nagyparaszt szigorú szemekkel méregette…- mit pofázik ez ilyeneket? Kell ez nekünk? Még baja lehet belőle, ostoba fajzat.
 
Becsei nem hallott még a sárga csikjóról, s nem tart a vamzerektől. Nem is érdekli semelyik sem, csak a vállát vonogatja. Azt mondja túl van már mindenen – semmi sem számít. Az a néhány év gyorsan eltelik, lesz elég ereje ujrakezdeni.
Pedig néhány héttel korábban egy vasárnap délelőtt még muszáj volt elvonszolni a kibli melletti ablak elől. Teljesen megfeledkezett magáról. Az ablak előtt állt, lefelé bámult az udvarra és hullottak a könnyei. Nagyparaszt persze rögtön tudta miről van szó.
Látta a lassan cammogó sündisznót odalenn, s nem volt nehéz kitalálnia Becsei bánatát. Valamikor nomád nagyanyja nevelte, ő sütött neki sündisznópecsenyét, még kisgyerek korában.
 
Azután csend volt – ültünk a kályhaközben, a szemközti padon Kósa, a kislányosan szőke félkarú dünnyögött magában., balkezével a vizeskannát karolta - várta az esti jelet, hogy valamit ős is tehessen fél karjával, mely néha túlságosan is elszomorította. Nem lesz már jó semmire soha… Nagyparaszt ajánlatára azonban állandó vízhordási beosztást nyert s ezzel úgy tünt megelégedett. Nem tudott róla, hogy akaratán kívül, csupán különös megjelenésével komoly változást hozott a zárka életébe.
BÉÉ hadnagy pökhendi kérdésére, hogy hol vesztette el a karját, csak szerényen mosolygott…
…na hol?- sürgette fitymáló ajakbiggyesztés kiséretében a hadnagy. Kósa pedig szőkén és szerényen és angyali nyugalommal mosolyogva közölte, hogy tulajdonképpen nem is tudja, mert nem ismeri annyira a várost…Azelőtt ritkán jöttek be Soroksárról.
BÉÉ hadnagy kissé zavarba jött, de valószinüleg nem a számára ismeretlen és rossz hangzású Soroksár miatt. Zavara egészen másból fakadt és erősen látszott rajta, hogy nagyon hiányzik megszokott fekete kesztyűje amivel nyitott baltenyerét szokta volt csapkodni. Most sajnos nyár volt és senki nem hordott kesztyűt, még az a marha Kacsa szakaszvezető sem, akitől egyébként minden szokatlan kitelik.
…maga részt vett… valami lövöldözésben…? – kérdezte bizonytalanul. Az aprótermetű látványosan szőke körbe mutatott és elnevette magát. És ezek…? Nekem nem volt szerencsém…engem eltaláltak!
 
Honnan is tudhatná a hadnagy, amit ebben a zugban itt mindannyian? És mennyire meglepődne, ha kórusban hallaná, mi sejlik a kis külvárosi szőke mosolya mögött?
Mert ez éltet, és ez ad nap mint nap önbizalmat. Még ha olykor túlzás és nem is teljesen igaz a lyuggatott kalap. Az ember kihúzza magát, mert ilyenkor bizsergés van ám ott legbelül, és az jól esik nagyon. És emiatt könnyebbek az évek, s így lehet bármely egyenruhás keménykedőnek derűsen a szemébe nézni. Csak így lehet, hisz olyan jó álmodozni valami ahhoz hasonlóról, hogy:
 
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán!
Gém-lábú sasok csodalénye,
Amilyen nem volt soha tán
…ezek a gascognei legények,
 
S, Castel-Jaloux a kapitány.
 
BÉÉ hadnagy ismerte az iratainkat és megvetette a romantikát. Ugyan kérem…Ilyesmi nem fér össze Makarenkó elvtárs útmutatásaival és semmiféle Marx-i gondolatsorokkal, melyek gondosan zárt, és kikezdhetetlen logoikai rendszerében villanásnyi rés fel nem fedezhető.. Ezt a fontos, eligazító tételt amúgy a a legigazabb sport, a röplabda esetéből már korábban megtudhattuk.
A röplabda mint tudjuk a világ ledemokratikusabb sportja. Nem véletlen, hogy szovjet emberek találták fel. És BÉÉ hadnagy aki pedig egyáltalán nem volt szovjet ember , csak vágyakozott erre nap mint nap, roppantul büszke is volt erre, mintha őmaga találta volna fel a röplabdát még ifjabb korában csakúgy, passzióból.
Minden ízében igaz …Igazi szovjet csapatsport…Makarenkó is elégedett lehetett vele. Mostanában nem álmodik ugyan a nagy szovjet pedagóggal, s amaz is mintha megfeledkezett volna tanítványáról. BÉÉ hadnagy álmait manapság semmi sem zavarja. Új egyenruhája is kényelmes, modern szabású, nem az a szűk magasnyakú, a gyilkos csontgallérral amelyben marokra fogott virsliként kellett feszengenie.
Valóban mindent tudhatott rólunk de úgy tünt a félkarú Kósa szelíd mosolya döbbentette igazi felismerésre. A dossziék tartalma emberekről szól…Itt állnak előtte. Értik és tudomásul veszik a helyzetet, de valami nagyon megváltozott. Csupa politikai - már ezt is inkább, legyenek magukban, mint összezavarni szegény közbüntényeseket – már az sem zavarja őket, hogy az egyik megtévedt, a másik meg…Ki érti ezt?
Húsos arcáról eltünt a megvető kifejezés – meghökkenés váltotta fel – majd némi írtózat. Ezek nem vesznek komolyan…nem félnek..Lassan kihátrált és többé nem látogatott a zárkába. Az iraki forradalmat amúgyis EMM hadnagy trombitálta szét, fellengzős, rémesen fals, hamis előadásban – neki semmi köze hozzá.
 
Esteledett…Én Cyrano némely jelenetén merengtem – mi máson. Pedig Roxán és a többiek nem voltak sehol. Raguenau kocsmájára gondolni sem mert, mert a sült libák, pulykák és csirkék látványa mindig is zavart. Tudtam persze, hogy mindezek fából vannak és a sütemények sem illatoznak, csak ha úgy képzelem, de mégis…
Erősen megkopott a jól ismert versezet, pedig alig telt el néhány év azóta…A „ mandulás tortácska” készítése amúgy is rémálom idebenn:
 
Verd a tojást, míg a habot
Megkapod.
Vágj föl egy citromfejecskét,
Hadd csöpögjön rá a lé,
Önts belé
Mandulából szűrt tejecskét.
 
Vedd a formácskákat és
Egy kevés
Tésztát kenj az oldalukra.
Kis barackíz, egy parány,
Jó arány.
Az után csöppentsd a lyukra…
 
…tovább nem tudom. De nem is érdemes. Sosem lesz belőle mandulás tortácska. Nincs barack-íz egy parány sem, s ha volna is hova csöppentsem, miféle lyukra…? Ki mondja meg? Talán éppen Becsei, aki színház tájékán sem járt soha?
Rá se merek nézni, annyira szégyellem magam. A szürke egyforma napok, mocskos kopár falak, vezényszavak, az elfojtott, majd sokszoros dühvel feltörő indulatok, a hétköznepok sok sok szennyes hordaléka lassan ránktelepszik – észre sem vesszük elborít.
Raguenau kocsmája ámítás. Hazug pótcselekvés, de csak magamat vádolhatom. Miért beszélünk mindig másról…? Nem kellett volna előhozakodnom színházzal, verses léhasággal, van saját történetünk. Ne bújjunk gyáván a párbajhős költő és csillagász mögé…Nem takar el a széles köpönyeg.
Irigylem Becseit mert volt bátorsága elmondani a saját történetét. Nincs benne bosszúvágy, sem önsajnálat – ami történt,furcsa, de javára történt.
 Minden apróságra emlékszik. A fiatal tanárra aki belevitte a bűnös forgatagba és meghalt a kezei között. Az esőtől fényes utcák lőporszagára, kóborlásaira a nagyvárosban, a karácsony előtti zsibvásárra a Nyugati pályaudvar lépcsőin…Többször is járt ott, s maradék pénzéből detektívregényeket vett, hármat, háború előttieket. Még sohasem látott ilyesmit.
Lehet, hogy találkoztam is vele, elmentünk volna egymás mellett…? Szénhiány volt, iskolaszünet, magam is csavarogtam Furcsa volt hallani, amint elbűvölve mesél a nagyvárosról, a nagy pályaudvarról, az Ilkovitsról, kiégett tankokról, „fálbeszakított” házakról, és mindezeket szépnek, sőt gyönyörűségesnek látta..
Pedig az Ilkovits például egyáltalán nem volt szép. Egyszerű bodega volt a nagy pályaudvarral szemben a körút túloldalán a nagy üres térség szélén. Ha kicsit tovább nent volna a Duna felé ott szebbet talált volna, mert ott volt a szinház. Az már sokkalta szebb mint az Ilkovits, nekem legalábbis az, még akkor is, ha csak ámítás, és hazug pótcselekvés, mert nem is léteznek a gascogne-i legények, csak én szeretném hinni, hogy itt vannak körülöttem.
Márpedig itt vannak – tudom – és hazug és hős bennük a lényeg, de a lelkük büszke vidám…és soha senki nem fogja megverselni őket. Alig várják, hogy elszabaduljanak innen és szétszóródjanak a nagyvilágban. A vágyaik egyszerüek, tulajdonképpen nem is vágyakoznak semmire, csak arra az egyetlen hajnali órára, mely egyszer mégiscsak elkövetkezik.
 
A szinpad utolsó képe van előttem – őszi alkony, hulló falevelek…kolostor…mi kell még? Diszkrét szipogás a nézőtéren minden alkalommal…Ó a színház..! s a hír, hogy „Cyrano úr kimúlt, mert egy hasáb fa a fejére hullt”…És nem gondoltam Szerb Antal véleményére, mert kulcs csörrent, és a Lenines” állt a szélesre tárt ajtóban.
A csendesen merengő várakozás hirtelen darabokra tört. Hűvös légáram vágott keresztül a poros padló felett…Szalmatörek, por kavargott a folyosó felé…az ajtóban szétvetett lábbal álló őrvezető fejhangon visított a koraesti csendbe.
…Kibli – víííz…!
Kósa a kis szőke komótosan kifele indult egykezes kannájával, a kiblisek rogyasztott terpeszben iparkodtak a klórtól fulldokló vécé felé, s a folyosósok is kirohantak, mert jó rongyot szerezni momentán többet ér mint bármely nagyképű világforradalom.
 
 
 
 
 
 

 

 
 
      

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr511243486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.14. 23:15:54

Megint meglepett az az egy húr...
Mikor elküldtem a Le! Vele! met, még nem olvastam a mai penzumot... az még dél előtt volt...
Gondolkozom...