inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.07.07. 11:28 inszeminator

BÉÉ hadnagy (szerkesztés) "Máán kíível vagy/Baghíra" főtörzs.

 

 
 
      - Két neve van - nagyon is tudja. Valaki elárulta neki honnan való a második, s azóta még több brillantint keneget vastagszálú fekete hajára.
 
- - -
 
      - Sokáig álltam lassan száradó méretes pocsolyámban a folyosón, senki nem jött értem, mintha ott felejtettek volna. Két széles lépcsősor vezetett fel az emeletre, ahonnan ping-pongozás zaja hallatszott, s erről persze sportőrnagy jutott eszembe, aki tudni vélte hova kerülök, s azzal bíztatott, hogy ott majd ping-pongozni is lehet. Legszívesebben felmentem volna, hogy megismerkedjek a játékosokkal, de nem mertem kilépni a tócsámból.. Öreg kapus sétált el néhányszor előttem bizalmatlan, gyanakvó képpel, aztán csak megkérdezte, hogy akik kinn várakoznak piros sapkában az utca túloldalán a barátaim-e, és meddig akarnak még ott maradni…? Válaszolni sem tudtam annyira meglepett a kérdése. Léptem egyet a kijárat felé, de rögtön visszaparancsolt. No, vissza vissza, maradjon csak ott – mindjárt elzavartatom őket. Odafenn befejezték a játékot, fiatal smasszer jött lefelé hármasával ugrálva a lépcsőkön -  őt küldte ki a kapus, de amaz szinte azonnal visszajött. Nincs ott már senki, kiáltotta és elrohant.
 
      - A kétszárnyú lépcső alatt ekkor kinyílt egy szürke vasajtó, melynek mindeddig semmi jelentőséget nem tulajdonítottam a pompás épületben , vele szélroham, por építési törmelék zúdult a folyosóra. Hatalmas termetű fekete főtörzsőrmester haladt el előttem, futólag rámpillantott, de alig néhány perc múlva már vissza is jött a dossziémmel a kezében.
      - …te is huligán vóótál…? Ennyit kérdezett, és intett, hogy kövessem.
 
      - Néhány hónappal később Pinke, a nyomorult vézna szabólegény, aki most igazi remekműveket gyártó kecske, de odakinn képzett zsebtolvaj, napokig üldözött ostoba felfedezésével…
 
      „….Tudom már …te voltál Mikulás este a sötétek előterében, látom a tüskés hajadon – alig néhány hónapos. Gyáva szarok vagytok mind rohadt politikaiak, veled sem állok szóba soha többé…
      Naponta többször is képes megfenyegetni szörnyű igéretével, miszerint nem áll velem szóba soha többé, mert nem vagyok elég bátor. Mikulás napján valóban hallottam egy suttogó hangot az egyik kufsteini vaspántokkal és szegecsekkel sűrün díszített alacsony ajtó mögül, olyasfélék mögül ahová akár vasgolyókat és szalmát is képzelhet az ember, de momentán mással voltam elfoglalva. Először is fenséges kolbászillat töltötte be a hosszúkás helyiséget, s mivel aznap még egy falatot sem ettem, a gyomrom is erős korgásba kezdett.
      Három politúrozott hálószobaszekrény sorakozott a kufsteini ajtókkal szemben, barbáran rászerelt hatalmas lakatokkal az ajtaján, Baghíra ezekkel bajlódott s ekkor megpróbáltam kissé odafigyelni a suttogóra. Nyilván únhatta magát, próbálta megtudakolni honnan jövök, ki vagyok – hallotta az ajtók nyikorgását amint Baghíra kiborította az első szekrény tartalmát a válogatható fekete ruhákkal, s a bakancsok zúdulását a másikból, meg a „Lenines” időnkénti felbukkanását a sürgető kérdéssel, hogy mehet e már a vacsora. Aggódva érdeklődött a „Lenines”, mint aki korábban maga is végigzabrálta már a kosarat, s tart egy kissé a túlzott sarcolástól…Csak a jóisten tudja marad e valami a feneketlen bendőjű főtörzs komótos falatozása után, aki a szekrények kiborogatása után nyögve előhúzta a sarokban rejtőzködő kocsarat és falatozni kezdett
     - Pinke szerint mindig így történik isten bizony, mert ő gyakori lakója valamelyik sötétzárkának, s szombat és vasárnaponként, vagy máskor is ha hideg vacsora van, az előtérben tárolt kosarak illata teljesen megőrjíti. A ’sötétesek’ csak némi kenyeret és vizet kapnak, hogy ne rémüldözzenek odabenn vígasztalan magányukban, és alig bírja elviselni, hogy már déltájban áthozzák a női körletből a két ruháskosarat. Azt mondja ez is része az összbüntetésnek, másként mi az istan csudájának tennék….? Ott parkolnak alig méterre a kényes orrától, mely mindig teljesen bedugul a felesleges izgalomtól.
     Kiírhatatlan hosszú és csak kín és szenvedés minden hétvége amit kénytelen a vasalt ajtók mögött eltölteni, mert a szűk előtér hamar megtelik a kosarak illatával, meg aztán még rohadtabb érzés hallani a vacsorát megelőző szöszmötölést, böfögést, és fáj a lelke és sírni volna kedve a zsugorodó,halkan pottyanó hüveknyi kolbászdarabkák miatt. Nem is látja egyiket sem, csak az illatukat érzi, s hallja amint sercen a kés és hullik a a megcsonkított darab. Néha megismétlődik a műsor, amikoris már más a böfögés zengésa, más a a megfáradt sóhajtozás, s végül másként csattan, mert már másik a bicska ha ismét bevégeztetett.
 
      - Tenni kéne már valamit, így nem mehet tovább…Igenis tenni kell, mert felzabaálják a jövőnket…Micsoda nagy szavak!! Gorkíj mester írt hasonlókat az „Anya” című feledhetetlen könyvében és persze kitört a „fóradalom”. Én már túl vagyok egy levert forradalmon, s ha fáj valami legfeljebb a szalmazsákomba suttoghatom a véleméyemet. Ugyan már Pinke, egy ima is többet ér…Ő azt hiszi , aki politikai az csupa lázongás és merő ellenkezés, meg igazságbajnok amikor csak ráér. Azzal vádol, hogy láttam amit ő csak hallott, mert sokáig tartott amíg négykézláb mászva összebogarásztam valami elfogadható ruházatot, s ezalatt „Baghíra” hatalmas nyögések és sóhajtozások közepette türelemmel és nagy kitartással zabálta végig az aktuáls kosarat.
       Nem szűnt közben Pinke izgatott suttogása, s mivel választ nem kapott halkan fütyörészni kezdett. Nem tetszett a zavaró hang a hatalmas fekete bembernek, fejét csóválta, s amint végre elrágott és lenyelt egy jókora darabot, fehér, kolbászillatú felhő kiséretében belebődült a fagyos levegőbe….Nem fütyőőől…!
      Igaza van szegény Pinkének, gyáván hallgatok, és kétszeres igaza van mert láttam amit láttam és az is természetes, hogy hallgatok. Mi mást tehetnék.? Kinek mondjam el..? Tulajdonképpen ő sem tudja kinek lehetne, de állítja, hogy itt csak olyanok szavát veszik komolyan, akik a politikaiak táborába tartoznak és azoknak se mindegyikét. Több az esélyük, néha odafigyelnek némely zajosabb hőbörgésre…
     Hőbörögjek BÉÉ hadnagynak? – aki szerint ez nem leánynevelő intézet és itten egy kettőre letörik a szarvát akik azt hiszik….Ébredj már Pinke kár a fáradtságért, a legtöbb amit megtehetsz, hogy elkerülöd a sötétet, én meg vállalom, hogy gyáva szar vagyok.
 
     - A leánynevelő intézet amúgy gyakori szókapcsolat a hadbagy egysíkú szótárában, s némely sugdolózások és ostoba célozgatások szerint csupán bosszantásul emlegeti, mert tudomással bír egyesek korai, bár erősen bimbózó férfias szenvedélyéről. S szép fekete kesztyűkkel ilynkor valamely sápadt képű borza huligán felé bökdös, és a virslik a szája helyén erőse, fitymálóan megduzzadnak.
      A Mecsekbéli partizánvadászok’ szemtelen vigyorgása viszont az ő lelkében kavar elviselhetetlen zajlásokat, s ha feltűnik némelyik a köréje gyülekezők karéjában, peckes kedve rögvest lohadni látszik…
 
   
             - Minden tükör  egyformán beszédes, hisz éppen arra szolgál, hogy választ adjon az ember kételyére, valamely korrigálandó bizonytalanságára, vagy ha ez túlzás lenne, legalábbis tájékoztasson pillanatnyi küllemi állapotáról. Fontos dolog az ilyesmi – erősiti az ember önbecsülését, de nem old meg semmit. Rendszerint kíméletlenül kritizál, esetleg tanácsot ad, s az ilyen tanácsot nem árt megfogadni.
      - Lenn az őrszobán, jobbra az ajtó mellett lógott egy ilyen tükör. Alig két tenyérnyi, csillogó aluminium keretben légypöttyökkel, épp mintha apró pattanások lennének az üvegen. A belépő nem láthatta, mert belépve a háta mögé került, de kifelé menet a tükör ha akart megszólalt. Éppen úgy mint anyám odahaza a parókián…Hozd magad rendbe fiam…!
 
     - „Baghíra” mindig szakított időt egy kis beszélgetésre mielőtt elhagyta a helyiséget. Sűrű fekete haját akkurátusan hátrasimította, a tányérsapkát lassan kíméletes óvatossággal helyezte el roppant koponyáján. Élvezettel szemlélte férfias vonásait a párásodó tükörben, melyet éppen úgy teleszartak a legyek, mint ama Ferenc Jóskát ábrázoló képet a prágai „Kehelyhez” nevezetű vendéglőben, ahol Svejk üldögélt hajdanán ártatlan vigyorgásban.
 
     - Szép vagy…- sóhajtott a tükör, s a fekete pöttyök ilyenkor kissé elpirultak.
     - Ne hízelegj…!
     - Érett asszonyok és oktondi szüzecskék döglenek karcsú derekad és széles vállaid láttán…
     - Tudom…- morogta Baghíra elégedetten.
     - Fekete vagy és irtózatos mint az a párduc a dzsungeli mesében…és az az óriási rézcsat a hasadon….
     - Baghira nem olvasta a „dzsungeli mesét”, egyebet se nagyon, de mint már említettem valaki elárulta neki hogyan nevezik a háta mögött és miért és egyáltalán nem tiltakozott az elnevezés ellen. Maga Kipling mester is meglátta volna benne az indus herceget, de legalább is Baghírát a  fekete párducot. Itt, sátoraljaujhelyen azonban sokkal fontosabb szerepet töltött be, mint holmi mesékben, és éppenséggel a saját törvényei szerint.
 
      - Körletparancsnokként állandó harcot vívott váltótársával a „vörös” főtörzszsel, akit korántsem lehetett férfiszépségnek nevezni, másnak se nagyon, s akiben egy mérsékelt fantáziájú operarendező rögvest Sir John Falstaff lovagot fedezné fel benne smasszeri álruhában.
      - Jóval alacsonyabb és szélesebb volt minden tekintetben az indus ördögnél, de kifelé menet ő is bele-belenézett az ajtó mellett lógó tükörbe. Neki azonban pipiskedie kellett a művelethez, s ezt egy körletparancsnok személyiségéhez méltatlannak érezte.
      - Nem vagy szép – suttogta bágyadtan a tükör, és képtelen vagyok megérteni, miért kell neked mindenből két számmal nagyobbat hordanod…? Nem fogsz belenőni soha, és a csizmaszár is úgy kering a lábad körül mint a…
      - …csitt! – figyelmeztetlek bármikor összetörhetlek, és azt mondom magadtól estél a küszöbre…
     - Igazad van…- sóhajtott a tükör, ne törődj te a múlandó külsővel – hiuság az – elmúlik nyomtalan…Mert a has megereszkedik és kiszélesedik a csípő, s a láb oszloppá torzul idővel…- ám szavaidnak ékessége, s a te bölcsességed maradandó. Arra figyelmezz minduntalan, s béke lesz a te lelkedben napra nap, még akkor is ha épp nem vagy szolgálatban. Egyébként pedig, ha bölcs szavaid és útmutatásaid további pallérozása végett a szolgálati szabályzaton kívül egyéb irodalmat is használnál, akkor talán…
      - Elég…Tükör az örszobán…! Micsoda nőies fakszni…! Dühösen lekapta a tükröt s a közös íróasztal legalsó fiókjába vágta, ahol a nagymératű kocsisgyertyákat és zseblámpaelemeket tartották áramkimaradások idejére. Ott a helyed hazug becstelen holmi.
      - Kiment, dühösen bevágta az iroda ajtaját, s a tükör látta ezt. Még onnan a legalsó fiókból is tisztán látta, és ahogy utánanézett elmenőben, arra gondolt,  meg kell őriznie a beszédes pillanatot, mert lesz majd egy hasonló kép az életében, amikor Tovaris Konyec és ez pont így fog kinézni majd a plakátokon.
 
 
( Egy hajdani homelessre…- Baghíra magánklinikája.
 
  - Gyakran jártam valamikor az óbudai piacra lángosozni. Akkor még födetlen volt a java piac. A bágyatag októberi napon sütkéreztek roskadozó pultjaik előtt az eladólányok - tehették - még nem födték be betonnal a fejüket. Ha kicsit feltámadt a szél lángosillat lengte be a környéket. Leállítottam a motort valahol oldalt, s mentem a hatósági húskiméréshez, ahol többnyire nyugdíjas nénikék tolongtak nagy izgalomban. El nem árultam volna, hogy a kutyám miatt vagyok közöttük, talán még megsértem valamelyiket. Ha sikerült a vadászat, körbesétáltam, s végül kiktöttem hátul a lángososnál. Kitünő intézmény volt. Jó vastag reszelék volt a fokhagymás lében, néha már csípte a szám szélét annyit rakosgattam a forró lángosomra, aztán visszaballagtam a motorhoz, s félfenéken ráhelyezkedve ráérősen majszolgattam, mint akinek semmi más dolga a világon, mint forró lángossal bíbelődni a langyos októberi napsütésben.
    - Egy ilyen koradélelőtti hideg ragyogásban, ahogy a piac túlfelére a napos részre igyekeztem, rendesen elhasaltam langosostúl, bukósisakostúl és a táskám is elrepült valahova, meg minden amit aznap éppen begyüjtöttem. Összeszedegettem szétszórt vackaimat egy gazdátlan ottfelejtett pultra, s fölültem magam is, hogy majd mindent elrendezzek, de előbb még végezni akartam igy forróbb állapotában a lángossal, amikor megszólalt mellettem a pult másik végében...
    - Kiszakadt a tejföl...! Tényleg kiszakadt ahogy néztem, fehér foltja lent világított a betonon, de nem érdekelt túlságosan, mert meglehetősen hideg volt még, s ahogy átjöttem a hegyen csak gurult lefelé egyre gyorsabban a motor, s közben  kellemetlenül áthültem....Falni akartam, forrót falni de azonnal és mindenáron.
   - Ki fog folyni a táskádban...- intett felém a férfi bicskával a kezében. Kenyerét aprítgatta vele a fogai helyett, s az volt az érzésem talán azért sürget, mert ilyen megcsúfolt állapotában az a tejföl  igazából már őt illetné. Felé nyujtottam - kéred..? Á nem az egészet, csak a legfeljebb felét - legfeljebb...!!! - mondta figyelmeztetőleg - a többit kend a lángosodra.!
     - Soha nem ettem még tejfölös lángost, hát kipróbáltam.  Kiöntöttem egy keveset és átadtam a poharat. Szemben ültünk az alacsony őszi nappal, majszoltunk, én a lángosomat, ő kenyérdarabkákat tűzött a kése hegyére, azt mártogatta az immár megszerzett saját részébe. Nagyokat, merengően mélyeket lélegzett. Sokáig nem szólt egyikünk sem, végül mégis megtörte a csöndet. Hova mész..? - kérdezte, de nem nézett rám csak maga elé, éppen úgy ahogy én.  
      - Van egy  kis házam Csillaghegyen, magam építettem az erdő alatt, ott dolgozom....- mondtam némi szünet után..Bólogatott. Tudom hol van - mondta lassan rágcsálva - a Saroglya  felé...a Péter hegyen...
     - Nem válaszoltam. Elfoglalt a tejfölös lángos élvezete...Télen is ott vagy...? - kérdezte, de csak úgy mellékesen, mintha illendő lenne szóval tartania egy jótékony félpohár tejföl miatt. Csupán bólintottam, de ezzel is megelégedett.
      - Én...- kis szünetet tartott - lassacskán be kell, vonuljak a kóterbe mert már erősen hül az idő - jönnek a fagyok, azt meg nehezen birom, - mondta lecsusszanva a pultról. Intett köszönésképpen, s elcsoszogott a piac belseje felé. Cipőjét leszámítva egész jól öltözöttnek tűnt, adott magára, nem keltett rossz benyomást. Tiszta volt, vastag piros sálja laza eleganciával védte a nyakát, újszerű durva kékposztó vasutas kabátja alatt egy másik felöltőt hordott, afféle tavaszi kabátot - világos, majdnem fehér raglánt, vagy trencskót - olyasmit, amit Humphrey Bogart hordott felhajtott gallérral, Voody Allen kedvenc filmjében a  Casablancában.
     - Nem kérdeztem miért és hova vonul - Nyelőgépre emlékezetett, de ez csak utólag jutott az eszembe, s néhány nap múltán, amikor ismét arra jártam, s forró lángossal a kezemben köröztem hasonló időben, hogy bizonyosságot szerezzek, már nem találtam sehol.  Bevonult' volna valóban....? Október talán utólsó napja lehetett, még messze nem készültünk gyertyát gyujtani, szúrós aprószemű eső esett, alig vártam hogy fölérjek sáros meredek utakon a hegyre, hogy kimelegedjek egy kis favágástól, s aztán nekiálljak végre valami ésszerű termelőmunkának. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert már napok óta ez a fura figura járt az eszembe otthon is meg a hegyen is. Csupán azért mert emlékeztetett valakire...?! Azt hiszem..
   - Tudtam hova vonul és miért. Ősz van, hidegre fordult az idő, neki most ott a helye. Nemigen léteztek még akkoriban karitatív menhelyek, de lakták hontalanok már akkoriban is a Kishárshegy lejtőit. Némelyik még keritést is font a maga vájta barlang elé, pokróccal fedte a nyílás száját és éjszakára kitette a cipőjét. Pedáns rendszerető ember volt, egy délutáni sétán belestem a pokróc mögé, mert nem láttam kirakva a cipőket. Kétoldalt kis fapolcokon tartotta legszükségesebb tárgyait, pohárban még fogkrém és fogkefe is volt  sok minden egyéb között. Box, okos airdale terrierem, akivel a hajnali erdőt jártam, nem bántotta a cipőket. Kicsit meglepődött amikor egy reggel már négyet számolt. Az új lakóé kisebbek voltak, kicsit szinesebbek, magasabb sarokkal.
    - Emlékeztetett valakire a piaci emberem, olyasvalakire akivel egyáltalán nem volt semmi közelebbi kapcsolatom, csupán ismertem, de ahogy azt a fél pohár tejfölt egyértelműen magáénak könyvelte - többet semmi esetre sem csak ami megilleti - az teljességgel a Nyelőgép stílusa volt, rá emlékeztetett....Ebben bizonyos voltam.
     - Nyelőgép ismert volt Saujhelyen. Beszéltek róla, bámulták, de senki nem kivánta utánozni. Szülei, ha voltak is valaha, hamar lemondtak róla és különféle nevelőintézetek lakójaként nőtt fel, szerinte egymagában. Szemtelen képű szőke, nem túl magas, nincs rajta semmi különleges vonás, talán épp ezért volt a zsebtolvajlás kitünő mestere. Zsebesből nem volt hiány errefelé, ócska, szemét népség - Nyelőgép lenézte őket. Amíg valamely nevelőintézet fedelet jelentett számára, esze ágában sem volt más zsebében kotorászni. De amint kitavaszodott, muszáj volt lelépnie, s valamiből élnie is kellett. Apró büntetéseket kapott ha elkapták, s ilyenkor előbb utóbb a Mosonyiban találta magát kórházi kényelemben, mert nyelt. Már az őrizet első napjaiban lenyelt valami tárgyat, legtöbbször a kanalát, s már vitték is, hogy meglegyen a leltár. S ugyanígy nyelt, ha öszidőben nem volt szándékában visszamenni az intézetbe. Talált megfelelő kórházat, hogy törődjenek vele, ahol tisztaság és rend van és soha nincs sorakozó.
    - Túlérett primadonnaként érkezett. Tizennyolc már elmúlt, tulajdonképpen nem is itt lenne a helye, de ha már így történt megpihen nálunk kis időre. Számos apró büntetése ellenére nem járt még Saujhelyen - sajátos trükkjét alkalmazta ennek céljából, mindeddig teljes sikerrel. Szállitás előtt mint már említettem mindig nyelt valami keze ügyébe eső tárgyat, s mint kiderült ezeket többnyire jóelőre maga köré gyöjtötte. Ezek után csak be kellett jelenteni az eseményt, s a röntgen bizonyította a tényállást. Imádta a számára otthonos rabkórházat, megvárta míg az operált hasa gyógyulni kezd , s ekkor vagy újra nyelt vagy ha semmi nem akadt a közelben, felszaggatta a gyógyulófében lévő varratot. Két ujját keresztbe belefeszítette és reccs...Az a hír járta, hogy ilyenkor elájult kissé, de Saujhelyen nemigen hittek a gyermeki mesékben. Ezidáig, ami persze éveket jelentett, sikerült meghúznia magát a kedélyes Mosonyiban, ahol a küzdelem állandósult közte és a vele hadakozó egyre idegesebb raborvosok között. Ismerték jól, s ezűttal rettenetesen kiszúrtak vele, mert sikerült orvul meggyógyítani. Lekötözték, vagy csellel elkábították, ki tudja - mindenesetre a seb összeforrott, hiába döfködte, hiába ráncigálta, muszáj volt belenyugodnia, hogy szállítható állapotban van. Pedig ezúttal semmi bűnt nem követett el csak amolyan télre behúzódós marhaságot, amit ősszel kell gyakorolni, s épp annyi leisztung jár érte, amennyi tavaszig kitart.
      - Így került Saujhelyre - kicsit leereszkedőn, mint ismertebb művészfélék poros, unalmas kisvárosokba  szoktak leereszkedni ha végképp elkerülhetetlen, és muszáj odalátogatniok egy kisebb vendégszereplésre. Fogadta az elismeréseket, a feltétlen rajongás és csodálat jóleső megnyilvánulásait - kijárt neki egy slukk a rigóból a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül, s az idetévedt csomagok tartalmát is megszemlélte kegyes jóindulattal. Néha belekóstolt, éppen csak egy piciny darabka erejéig, de ezt a tulajdonságát az egyszerű kiéhezett népesség nemigen értette...Nem, nem köszönöm ennyi éppen elég volt - képes volt ilyen hülyeségekkel előállni, s voltak akik meg is sértődtek a látszólagos visszautasítás miatt.
     - Pedig egyszerű - mindezek magyarázata a teljes függetlenség megőrzése bármi áron. Nem akart tartozni semmiféle körbe, leginkább pedig a cipészek nagypofájű körébe, ahova beosztották. Képtelen volt megbékülni a cipészműhely robotos unalmával és egyre nehezebben viselte a sivár zárka fagyos szürkeségét. Úgy érezte, letelt az a néhány hét amit e vendégségben el kellett töltenie - ideje odébb állni, még néhány hét és kitavaszodik. Erősen vágyakozott a jól fűtött mosonyiba, ahová behallatszik a nagyváros zaja, ahol nem kell kalapálni és ismerős már minden szeglet és minden bútordarab. Éppen ideje hát szépen csendben odébb állni, ezt mindenkinek meg kell értenie.
    - Mivel azonban sohasem járt még Saujhelyen - "Mán kíível vagy/Baghíra" főtörzs személyét hírből sem ismerte, kénytelen volt szembe találnia magát egy felsőbb akarattal, s olyan szokásrenddel, mely nagyon is eltér bármely rabkórház puhány szokásaitól. Ezen szokásrendek és helybéli gyakorlatok pedig igen hatásosak és az említett főtörzs elővezetésében roppant kedélyesek tudnak lenni.
     - Legszűkebb körében, övéi között, ahol kellő tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, végre megtörtént a nevezetes dolog - nyelt. Igazából és jelentőségteljesen nyelt, szavahihető tanúk jelenlétében. Mégpedig kanalat - más nem akadt a kezeügyébe. Tulajdonképpen egyszerű eset...Lenyelt egy kanalat.
     - Nem nagy ügy, mondták egyesek, s ezzel némi csalódást keltett korábbi feltétlen rajongói körében, akik szerint innen csak akkor menekülhet ha legalább ágylábbal próbálkozik...Ö azonban mosolygott e kishitűségen, tudja jól mit miért csinál, van elég gyakorlata a témában és esze ágában sincs cipészi létbe, silány nevesincs rabszolgasorsba, ilyen rettenetes alárendeltségbe süllyedni.. Még mit nem  - egy művész...? Előfordul azonban művészekkel is, hogy váratlan találkozások adódnak közöttük, s muszáj döntésre vinni a dolgot. Melyikük a nagyobb, az elismertebb és hatásosabb és micsoda tálálkozások ezek....?!
     Baghíra rosszalló képpel fogadta a bejelentést....Eeej édes gyermekem, hát mér' nem vigyáztál...? Mér' nyelted le azt a kanalat teee? Mivel fogol te mostmár vacsorálni, éédes gyermekem....? Vagy nem is akarsz te enni többé sohasem..? A meglepett "művész", útálta már a helybéli szegényes étrendet a hideget és mindent, s mgdöbbentette Baghíra szokásoktól eltérő, sajátos reagálása. Mintha a nagy fekete indus nem is értette volna miról is tett ő hivatalos bejelentést vagy mégis, csak nem veszi komolyan...? Kiverte a víz, hevesen tiltakozott...Dehogyisnem  akar...Akarna ő enni csak most nem tud...Így semmiképpen.
      ....és persze egyben nyelted le ugye édes fiam...csak azért kérdezem, mert ez is fontos lehet...hogy a te dolgodat sikeresen elboronáljuk....! Egyben, egyben jött az ijedt válasz.... Baghíra azonban kételkedett...Biztos vagy benne..? Nem törted te azt egy kicsit ketté gyermekem...Nem, neem....Biztos...? Na jól van én elhiszem neked, de hát itt van ez a jó kis sárgaborsó és hát akkor most hiába. Fejét csóválta bosszankodva. Ilyet mégsem ehetel a puszta kezeddel, hogy is nézne ki az...? Kellett ez most neked...?
      A Mosonyiban majd kiveszik ahogy szokták, ahogy máskor is szokták - vigyorgott szemtelen képpel a kanál tulajdonosa, s ebben a vigyorgásban  volt valami gyámoltalan felszólításféle, hogy mostmár elég lesz az ostoba huzavonából, fejezzük be az oktalan társalkodást de mihamarabb - telik az idő, itt meg rohadt hideg van állandóan és a főtörzs inkább intézkedjen ahogyan kell, mást amúgy sem tehet.
     Baghíra csillogó szemekkel figyelte a magabiztos vigyorgást, mert kedvelte a szolgálat robotjától eltérő váratlan helyzeteket. Extrém ügyekben pedig erős késztetést és jogos felhatalmazást érzett annak szakszerű, aprólékos megoldására, és széles elégedett mosolya jelezte, hogy most ő következik...
     - Áá messze van az a Mosonyi édes fiam, nemigen tudunk mi odáig elvergődni - nem is szokásunk minekünk az ilyesmi - majd megvárjuk inkább amíg kikéreckedik az magától. De én kanalat adni azt nem tudok neked édes gyeeermekem, mert az nekem nincsen...és senkinek nincs itten két egész kanala. A te leltárodat pedig mégsem javíthatom át ilyen semmiség miatt. Ha lenyelted véletlenül a kanálodat, hát az elég nagy baj, de majd csak megoldódik a te dolgod kevesebb mászkálással.
    A fiú elképedve állt a sorban, mert vacsora osztás idején történt mindez, és éppen abból a célból, hogy másnap már el is lehessen őt sürgősen szállítani. Baghíra azonban másképp képzelte el a magoldást. Méghogy szállítás, meg vonatozás...Ugyan minek..? Szépen kihúzta a sorból és húzta, húzta maga után s elvonatozott vele a folyosón egészen addig az ajtóig, ahol se szám sem semmi egyéb felirat nem volt, csak a frissen festett ajtó egymagában, de ezt az ajtót, s a mögötte várakozó helyiséget, jobb messze elkerülni. Innen még a félőrült futóbajnok is menekült amint magához tért egy hosszabb eszméletvesztés után, és oda senki soha önként nem kívánkozott.
     ....na fiam, gondolkodjál egy kicsit - itt majd egészen jó lesz neked - bíztatta a főtörzs és elégedetten körbepillantott az egyébként évszámra üres helyiségben. Szép ez a szoba....nem gondolod.? Szép tiszta, ablaka is van. Fehér falak, fehér asztal, két fehér szék és két szép fehér ágy...Választhatsz is, ha úgy jobban esik...Nézd má', a lepedők is teljesen újak. Fehér az egész ágy mindenestül, mert abban jobban lehet ám gyenglkedni. Neked meg éppen arra van most a legnagyobb szükséged...jól mondom fiam...? Kályha az nincsen idebenn, mert aki gyengélkedik, jobb ha benne marad az ágyában. Legalább nem kell kimászkálnia az ágyából, hogy még azzal is foglalkozzon. Törődjön csak a nyavalyájával, az is elég neki,
     Maaj' meggyógyulsz fiam, csak feküdjél szépen nyugodtan, hogy az a kanál nyugodtan előmerészkedjen...Az pedig előbb vagy utóbb elő szokott onnan...! Ha meg nem akar, hát maj' lesz itt elég segítség ahhoz, hogy megsürgessük....mer' azér előbb utóbb mindig kikívánkozik. Nemigen szokott az bennmaradni....Magától is előkerül az, és akkor majd szóljál nekem, mer' akkor majd mehetsz vissza a többiekhez kalapálni. Látom nemigen van ínyedre a cipészmesterség, de majd megszokod. Azt meg nagyon remélem, hogy egyben lesz az a kanál, mert nem szeretném, ha valami kárt okoztál volna.
     Körbesétált a helyiségben - kibli van, víz van, a csajkára most nemigen lesz szükséged - minden a legnagyobb rendben. Mielótt kiment, akadt még néhány bíztató szava a meredten állóhoz , aki elsárgult képpel, görnyedt tartásban állt az egyik szép fehér ágy végében. Az ágy valóban fehér volt és tiszta - fejrésze előtt háromszögbe hajtott törölköző, s a két pokróc is szinte új, hibátlan, ilyet soha nem látni errefelé.
     ....kijön az a kanál - ki bizony édes fiam, és te avval fogol majd vacsorálni - ha már annyira megszeretted - mondta még, aztán bevágta az ajtót. A "vörös" főtörzs - Baghíra váltótársa nem foglalkozott a gyengélkedőből hallatszó folytonos kiabálással és káromkodásokkal. Nem az ő dolga, ő csak megszámolja amikor szükséges és visszazárja az ajtót. Minden háborgás és méltatlankodás hiábavaló.
      Harmadnap este Baghíra krumplit főzetett a női körlet konyháján, és a házimunkások megpucolták a forró krumplit a mocskos kezeikkel, ám egy morzsányit  se vehettek belőle, mert Baghíra feketén villogó szemei előtt kellett mindezt elvégezni, és amikor készen voltak a krumplipucolással, nagy csomag vattát hozatott a körletiirodából és az összes vattát a gőzölgő krumpliba keverték. Nyelőgép feszt ordított, mert operációs műveletekhez volt szokva fehérköpenyes orvosok és megfelelő segédszemélyzet társaságában, és valódi műtőhöz és számolgatós altatáshoz amit különösképpen kedvelt, nem pedig efféle középkori eljáráshoz, ahol vigyori, retkes kezű és büdös lehelletű házimunkások lefogják egy sötét visszhangos folyosón, és erőszakkal tömik bele a rengeteg vattás krumplit só nélkül a "BÁSTA szekere" alatt...Borzalom...Ki érti ezt...?
    /..."alsóvonalú földszinti folyosónkat" három kép díszitette, úgymint egy színes nyomat a Kreml-ről, falakkal, tornyokkal, a BÁSTA szekere, róla az iskolában tanultunk, linómetszet, Cs. András alkotása, aki tagja volt a pasaréti ifjaknak, valamint egy kitömött sólymot ábrázoló ceruzarajz, melyet szerény személyem készített, egy néhány hónapot is megért rajzkörben, melyet egy valamikori rajztanár, ESSZ hadnagy próbált életben tartani./
     Harmadik napja sorvadozott gyengélkedői ellátmányon, azaz vizen és némi kenyéren a hófehér hűtőházban, s amikor megérezte a párolgó krumpli mennyei illatát, elérzékenyült...Nahát, mégiscsak sikerült - megérte a sok kínlódás. Tévedett persze, mert nem számított a rengeteg vattára amit Baghíra receptje szerint kevertek az illatozó krumpliba, s amitől persze az egész kulimász undoritó és élvezhetetlen. Nyelt és ordított és zengett a folyosó, de a markos házimunkások végezték a dolgukat örömmel és szakszerűen és az elővigyázat okán odakészített kényszerzubbonyra sem volt semmi szükség, mert "Nyelőgép", aki most egyre csak nyelt és nyelt ,s aki korábban néha fennhéjázó, és kicsit gőgös is tudott lenni, most hirtelen szelíden és csendes beletörődéssel megadta magát.
   Baghíra pedig mosolygott, ahogy mindig is szokásában volt - szeretettel és elégedetten - mert ezen elégedett ábrázatot még buzgó "törökverő" állapotában se nagyon nélkülözte, és újra elkönyvelhette magában, hogy semmi nem változott - alsóbb meg felsőbb parancsnokság, szagos tisztecskék kilószám, semmi az - még mindig ő a legszebb, és ő a legnagyobb ebben a példátlan állatseregletben.
     Minden megoldódott szépen és a rend is helyreállt. Nyelőgép pedig nem jött vissza többé a nagy hatosba. Rajongói elfordultak tőle - házimunkás lett - épp olyan mint a többi, koszos és lassú, mert jobban kedvelte a kondérokat, az ételosztást, meg a váratlan feladatokat, és nem kivánkozott vissza az unalomba. Lenézte a cipészeket, az óránként ötven fillérért görnyedőket - szabadon', egyre elhanyagoltabban, kicsit tán meg is hízva lebzselt a komor épületben. A gojzervarrott cipőkkel pedig csak akkor találkozott, amikor becsomagolt állapotukban vonszolódtak beládázva a folyosón, hogy mielőbb elszállítsák mindet a jó büdös francba.   
 
 
 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr961231551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.07.11. 22:36:00

Már először is tetszett - most így együtt is :-)
(Úri lakatlan ember: az úr a pokolban is úr... Ezt nem fogják megérteni sosem igazán a más alapon szocializálódottak.)