inszeminátor

Majd kiderül

Friss topikok

HTML

Ami van...

Utolsó kommentek

ec-pec kimehec

szinesek

free counters

2009.02.17. 23:24 inszeminator

Lambarene, Sartre, meg a levált cipőtalp.

     

       Már megint visszacsöppentem a múlt század elejére. Az ifjú Lin-csi tehet róla, kinek vándorlásai alkalmat adtak egy poszt megírására, aztán a kommentek, s némely emilek, melyek erősen Tristan Tzara és a dada felé vették az irányt. Nem is tudtam, hogy eredetileg román volt. Mint az a másik, a Kopasz énekesnő írója. 

Eredetileg nem szándékoztam visszatérni, és tovább időzni e tájékon, de Pesten tegnap sűrűn esett a hó, s a metróból kijövet beleléptem egy pocsolyába. Máskor is megtörtént már ilyesmi, de most tele lett a cipőm mocskos lével és órákon keresztül amíg ügyeimet intéztem csak arra vigyáztam, hogy egy újabb adagot be ne szerezzek. Később, valahol Újpest külsőn hosszasan várakoztam egy buszvégállomáson, melynek szomszédságában garázsból kialakított, tehát fedett helyen, könyveket láttam. Száraz hely, semmi pocsolya, könyvek is vannak, nézelődök amig a busz megérkezik. A különböző alacsony polcok közül a " minden könyv hatvan forint" feliratút választottam.

Mit lehet kapni manapság hatvan forintért..? Két, három zsemlét..? Egy kockasajtot...? Ha ez könyv, akkor az már csak valami rettenet lehet..? E fura fagyos könyvtárból néhány lépcső vezett oldalt a boltba. Trafik, drogéria, száz apró cikk...? minek nevezzem...? Egy családi ház nagyszobája, a két ablakban mint a csokimikulások, ha annak van ideje különféle szappanok, dezodorok - a szerény kirakat. A hölgy mindezek közepén, mármint a szoba közepén olvas egy karosszékben, úgy fogad. Választott - kérdi, beszélgetnék vele szívesen, mert a megjelenése egyáltalán nem illik a környezetbe, de hallom a buszt, és gyorsan elköszönök.

       A könyv első oldalán ez áll:

       "A könyv a Franklin társulat azonos című kiadása / Budapest 1935 /alapján készült."

       A hátsó boritón:

       "Albert Sweitzer, a neves orgonaművész, a strassburgi egyetem tanára, harminc éves korában orvosi tanulmányokba kezdett. 1913-ban friss diplomával a zsebében, ápolónővé átképzett felesége társaságában elindult  Egyenlitői-Afrikába. Elhatározásában az a cél vezérelte, hogy segítsen nyomorúsággal, betegséggel küzdő afrikai embertársain, s jóvátegyen valamit a gyarmatosítók okozta mérhetetlen szenvedésekből.

       Orvos az őserdőben' című könyvében első afrikai útjáról, a lambarenei kórház megalapításáról, gyógyitómunkájának kezdeteiről ír lebilincselően érdekesen. Kiadónk a mű 1935-ös magyar kiadásának megjelentetésével tiszteleg a nagy humanista emléke előtt a Nemzetközi Albert Schweitzer Társaság 1990. évi, Budapesten megrendezett konferenciája alkalmából."

      Ára: 98,- Ft.

      - - - - -

     Lambarené építését Schweitzer, és munkatársai rengeteg fotóval dokumentálták, nyilván nem véletlenül, s ebből később nagyméretű fotóalbumot szerkesztettek. Egy német nyelvű hozzánk is elkerült, nem volt érdekes a szöveg, mindent elmondtak a gyönyörű fekete fehér képek, büszkesége volt apám könyvtárának.

     Sátoraljaujhelyen BÉÉ hadnagy elég sokat foglalkozott velem egyházi söpredékkel. Valószinüleg unalmában, hogy kitöltse a munkaidőt s persze rajtam keresztül az "Egyházat, annak népnyúzó papjait" s az egész borzasztó intézmény mindenkori rémtetteit igyekezett a nyakamba varrni. Fel alá sétálgatott a hatalmas irodában, ezalatt nekem a helyiség díszének számító büzlő akváriummal kellett foglalkoznom. Hosszú pipettával a halszart szippantgattam az elzöldült akváriumból, meg az életfogytos halacskák reménytelen agóniáját próbáltam megrövidíteni. Az irodában nagyszerű meleg volt, néha órákig hagytam magam meggyőzni, semmi kedvem nem volt visszamenni a fűtetlen, nyitott ablakú zárkába.

      Hogy valami élvezetes is legyen a dologban, időnként muszáj volt látványosan ellentmondanom, nem csak Kálvinista neveltetésem miatt, inkább a hadnagy felingerlése volt a célom. Kihúzni a számomra oly kellemes viaskodást legalább vacsoraidőig. Giordano Bruno megégetését azonban szenvedélyesen visszautasítottam. Nagyjából kortársak voltak ugyan, de az római ügy volt, igazán nem lehettett a nyakamba varrni.

      Bár Kálvin és talán még Zwingli is rakatott máglyákat a hit védelmében, de ezek már nem tartoztak a katolikus egyházhoz, úgyhogy volt miről vitatkoznunk annál is inkább, mert egyikünk sem értett komolyabban a témához. Zwingli emlitése BÉÉ hadnagy számára rémületes volt, mert azt hitte gúnyolódom. Izlelgette Fájl:JohnCalvin Best.jpgaz ismeretlen, rémületes szót...Zwingli, Zwingli, - maga szórakozik velem...?

 Azt hiszi minden marhaságot elhiszek...? Irtózatos dühbe gurult szegény hadnagy, komoly veszélybe került az akvárium melletti munkásságom. Befagy a seggem, ha nem pipettázhatom tovább az állami halszart, s hirtelen eszembe jutott az orgonista Schweitzer. Továbbra is kitartottam Zwingli mellett, aki nagy változásokat hozott az egyház életében, minden cifraságot, oda nem illőt elitélt, még az orgonát is ki akarta tiltani a templomokból. ( képen Kálvin János )

Meglehet jobban tettem volna, ha hagyom a Zwingli keltette vihart lenyugodni, de kellemes hazai emlékem volt a fotóalbum, muszáj volt beszélnem róla. BÉÉ hadnagy megállt sétájában. Egyáltalán nem hitte, hogy ilyen is létezik. Orvos, pap, és még orgonista is, aki kórházat épít a feketéknek...?

A feketéket fel kell szabadítani az elnyomók igája alól...- mondta nagyon határozottan. Ez az igazi feladat. Nem az Egyház ópiumára van szükségük...Marx, Engels és Lenin elvtárs tanításai fogják rendbe rakni az ottani dolgokat...Nem gyógyítgatni, kell őket azzal nem mennek semmire. Legfeljebb meggyógyulnak és még többet lehet belőlük kifacsarni. Fel kell szabadítani az egész afrikai kontinenst... Ez az igazi szolgálat.

Hosszú szenvedélyes előadássorozat kezdődött ekkor a, rabszolgaságról, nem kellett aggódnom a jövőm miatt. Az ilyesmi gyakran vacsoraidőig is eltartott.

      Belelapoztam Schweitzer könyvébe a buszon, és rögtön BÉÉ hadnagy jutott eszembe. Micsoda kedvemre való ribillió kerekedhetett volna egy ilyen idézetből:

      "A betegek között egy fiúcska, a rémülettől megszállva vonakodott belépni a szobámba, úgyhogy erőszakkal kellett becipelni. Később kiderült, azt hitte, a doktor leöli és megeszi. 

       A szegény fiú az emberevést nem csupán gyerekszoba-mesékből ismerte, hanem a szörnyű valóságból. A pahuinoknál az emberevést mindmáig nem sikerült egészen kiírtani. Azt, hogy e szokás milyen mértékben van még elterjedve, igen nehéz megállapítani, mert a bennszülöttek a súlyos büntetéstől való félelmükben minden esetet titokban tartanak. Nemrég Lambrene környékéről útnak indult egy bennszülött, hogy távol eső falvakban lakó késedelmes adósait fizetésre szólítsa fel. Soha nem tért vissza. Hasonló módon Samkita közeléből is eltünt egy munkás. Az országot jól ismerő emberek azt állítják, hogy errefelé az "eltűnt" egyértelmű azzal, hogy "felfalt". A bennszülöttek között még a rabszolgatartás sem veszett ki egészen, jóllehet a kormány és a missziók éles harcot folytatnak ellene. Természetesen nem vallják be nyíltan. A betegek kisérői között némelykor feltűnik egy- egy alak, akinek arcvonásai nem az itteni, vagy a környékbeli törzsek jellegzetességeit mutatják.

      Ha ilyenkor megkérdezem, rabszolga-e az illető, különös mosollyal biztosítanak, hogy csak "szolga". Ezeknek a titkos rabszolgáknak nincs valami nehéz soruk. Nemigen bántalmazzák őket. Eszükbe sem jut, hogy megszökjenek és a kormány oltalma alá helyezzék magukat. Ha vizsgálatot indítanak, rendszerint makacsul tagadják, hogy rabszolgák. Néhány év múlva rendszerint felveszik őket a törzs kötelékébe. Ezáltal újra szabad emberekké válnak, és ismét honosságot nyernek valahol. Márpedig elsősorban erre törekszenek."

      Ha jól tudom, mára már teljesült BÉÉ hadnagy kívánsága. A felszabadult, független államok lakói módszeresen, szabadon írtják egymást zsoldosokkal és gyerekkatonákkal. Közben az is eszembe jutott, hogy Schweitzerék szélesebb családjában két Nóbel díjat is kiosztottak. Az öregúr megkapta a béke Nobeldíjat, unokaöccse meg az irodalmit. Igaz, visszautasította ő tudja miért.

     Mire óvatosan lépdelve hazaértem már nem is gondoltam afrikára. Mit nekem afrika...! - amikor lefagyott a lábam. A szép gondos cipőfelsőrész elvált a talptól, betekinthettem rejtelmeibe. Amúgy semmi baja, majdnem új, dehát...Hogy is van ez a Sartre rokonság...? BÉÉ hadnagynak elég sok zavaros dolgot előadhattam, de itt...Nézzük a wikipédiát:

     "Jean-Paul Sartre tizenöt hónapos volt, amikor tengerésztiszt apja, Jean-Baptiste Sartre meghalt. Jean-Pault anyja, Anne-Marie Schweitzer (Albert Schweitzer nagynénje) apjával, Charles Schweitzerrel együt nevelte. Charles Schweitzer, a német nyelv professzora, unokáját már kiskorától kezdve matematikára tanította, és rendre megismertette vele az irodalom klasszikusait. Jean-Paul kezdetben szülővárosában, Párizsban élt, de amikor 1917-ben anyja újra férjhez ment, a család La Rochelle-be költözött..."

    Volt még annyi időm faluraindulásig, hogy belenézzek a leveleimbe is, elmélázzak újabb kommenteken, meg azon is, hogy mi lett volna ha...? Mert ha nem lépek bele a pocsolyába, és nem válik le a cipőm talpa, biztos, hogy nem keresek száraz talajt, és békén hagyom a 6o-ft-os könyveket. Akkor viszont nem kerül elő az őserdei orvos és híresen hírhedt egzisztencialista rokona, de így...Az egyik kommentelő, bbjnick írta, még a Lin-csi bejegyzéshez:

    "Lehet, hogy létezik valamiféle genetikai, mimetikai, szociológiai stb. oka annak, hogy a generációk nem az őket közvetlenül megelőző nemzedék, hanem a nagyszüleik tulajdonságait/szemléletét öröklik, teljesítik ki. (?)" 
 

    Furcsa, amikor ezeket a sorokat leírta, más okból ugyan, de hasonló gondolataim voltak levált cipőtalpam jóvoltából. Márcsak a mimetikát kellett megkeressem, hogy folyamatosan okosodjak:

    "Sebők Zoltán: Úgy huszonöt éve egy angol etológus-genetikus, Richard Dawkins vetette fel, hogy a biológiai evolúció mintájára esetleg létezhet kulturális evolúció is, és a gének analógiájára a kulturális információs mintákat mémeknek nevezte el. Szerinte tehát ahogy a biológiai evolúcióban a gének, géncsoportok egymással harcolnak a túlélésért - és az egyedek csupán hordozói, szállítóeszközei ezeknek -, talán a kultúrára is lehetne úgy tekinteni, mint az egymással versengő kulturális minták sokaságára. Mém lehet például egy ruhadivat, egy jelszó, filozófiai gondolat, vicc vagy boltívek építésének módja. Ezek aztán tág értelemben vett utánzás útján terjednek, és azok lesznek a nyerők, amelyek - némileg a vírusok analógiájára - sikeresen fertőzik meg emberek sokaságát. A sikeresen fertőző mémek csapataiból alakul ki az, amit közkeletűen kultúrának vagy hagyománynak nevezünk. Például elmondok egy gondolatot, s ha megragad az agyadban, és arra késztet, hogy valamiért tovább is add, akkor az termékeny gondolatnak számít."

    Na itt kell befejeznem, mert előbb utóbb eljutok a Dunai vízállásjelentésig, bár azt is kedvelem. A hajóvontákat, napkeltétől napnyugtáig tartó tizenhatórás munkát a ferdeken'...A vizi életet, nem sportból, nem szórakozásból -  kenyérkeresetből.

 

   

  

  

   

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://inszeminator.blog.hu/api/trackback/id/tr37949672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.02.18. 19:25:19

Sokan rácsodálkoztak már a párhuzamokra Albert Schweitzer és Lénárd Sándor között.
Igazán ideje volna már elővennem a dupla albumot, amit a Supraphon kiadásában megszereztem: Lambarane hőse Bach-ot játszik éppen…
(A legutóbbi három, nem olcsó cipőm egyformán végezte: mindnek ugyanott törött el a talpa. Beépített gyári hibára gyanakszom, mert régen ilyen nem volt. Inkább lett a lábbeli tükörradiál talpú…)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.02.18. 21:06:19

Hát akkor vedd elő, a Supaphonok mindig is elég jók voltak.