Elkóboroltam a "Kifőzde" felé, mert bármennyire is tiltja a józan ész, mármint a kettes cukor rigorózus szabályrendszere, szeretem böngészni a gasztro oldalakat. Megnézem, mit ennék, ha lehetne, hogyan csinálnám, ha csinálhatnám...? Mert ha egyszer valaki föltalálná azt a csodabogyót, ami mellett degeszre zabálhatnám magam, legyenek legalább felidézhető emlékfoszlányaim a témában. Addig viszont marad a csendes szemlélődés, a hiábavaló vágyakozás és a sötétsárga irigység, melyeket szolidan decens és előkelő önmegtartóztatás kiséretében vagyok kénytelen álságos módon gyakorolni. Ha sikerül....Nem mindig sikerül... De igyekszem. Ilyenkor mindig az öntudatos kis diabetikus nővér szavai jutnak az eszembe, melyekkel eligazított, amikor folytonos sóvárgásomról nyekeregtem: ha éhes, rágcsáljon el egy paprikát, vetette oda könnyedén, és faképnél hagyott.
Viszont a kifőzdebéli kutyás postról jutott eszembe, hogy ideje megemlékeznem Baluskáról, nejem szerzeményéről, a nevelhetetlen önfejű jószágról aki időnként velem együtt a fél falu kutyáit kergette őrületbe.
- Sok évvel ezelőtt egy hideg decemberi estén nejem különös papírdobozzal állított haza, óvatosan letette az előszobában, és kissé pironkodva elmesélte, hogy a Pasaréti út és a Virágárok sarkán lévő buszmegállóban állt amikor valami nyöszörgésfélét hallott, körülnézett, de senki nem volt a megállóban csak ez a doboz. És onnan jött a nyöszörgés. A dobozból. És persze muszáj volt megnéznie. Kibontotta - egy zöld női kalap volt benne, abban meg rongyba csavarva nyöszörgő kis valami és hát most itt van rongyostul kalapostul...
- Nem volt szive otthagyni, nekem hozta. És persze engem kérdezett, hogy most mit csináljunk vele...? A gyerekeknek nagyon tetszett, de nem mertek hozzányúlni, mert a hasán még alig száradt meg az elrágott köldökzsinór. Azon gondolkodtam ki az a marha aki egy néhány órás állatkát kitesz este a fagyba, sorsára hagyva egy néptelen buszmegállóban...? Semmi kétség itt marad, aztán majd meglátjuk. Mindig így, könnyed beleegyzéssel kezdődnek a váratlan eseményekkel kezdődő, s később egyre súlyosabb tapasztalatszerzések, dehát egy kutya az kutya, ha mindössze fél meréknyi, akkor is.
- Éhes, állapították meg a gyerekek, és már rohantak is tejért és vattára csöpögtetve kenegettük a kis szájához. Már nem emlékszem kivel konzultáltunk egy ilyen néhány órás csöppség táplálásáról, mindenesetre megtudtam, hogy kapható kutya-anyatej tehát, ha jót akarok, muszáj kerítenem valahonnan. Még aznap este sikerült beszereznem, injekciós készségbe szippantottuk úgy csepegtettük a pici szájacskába lassan türelmesen, és láss csodát nyelte. Nem köpte ki mint a tehéntejet. Megismerte, hogy ez a neki való.
- Két hónapos kóma következett ezután, pedig nem dobozoltam, mint a "Tóték" tűzoltóparancsnoka, csupán kénytelen voltam éjjel és nappal kábé két óránként megetetni az egyre gyarapodó és egyre erőteljesebben követelőző csöppséget. És persze ugyan úgy felmelegítve minta a kisgyerekek esetében, és rendzseres időközökben. A saját ágyamban a lábamnál helyeztem el a dobozát, hogy halljam mikor kell a nyöszörgésre felkelnem, ha éppen nem aludtam el az etető fotelban, ami gyakorta megesett, idővel azonban, ahogy növekedett egyszerűen kimászott a dobozból, és arra ébredtem, hogy a nyakamon cuppog. Ott kereste a kutya-anyatejet. Ebben az időszakban kizárólag magasnyakú pulóverben vagy pólóban közlekedtem, hogy ne legyek, mindenféle bohókás megjegyzések állandó céltáblája. Már szó sem volt semmiféle nyöszörgésről, egyszerűen fölébredt, végigmászott rajtam, s amikor éreztem,hogy már megint a nyakamon van, nagy cuppanás kiséretében lerántottam onnan.
- Karácsony tájékán ( tulajdonképpen mindenre csak homályosan emlékszem a kétóránkénti felkelés miatt.) már kizsuppoltam az ágyamból, ekkor már gyönyörű formás kiskutya lett, megpróbáltam megkeresni honnan származhatott. Végigjártam a Virágárok környékét de semmi hasonlót nem találtam. Mindenki kaukázusit látott benne, egy kis kaukázusi szukát a mérete miatt, de egyáltalán nem az lett. Szukának persze szuka volt, de valami karcsútestű futós kutya inkább, aki a kishárshegy minden zugát feltérképezte magának rengeteg rohangálása közepette.
- Aztán falusi kutya lett belőle. Komoly, megbízható házörző, de csak az első temetésig. Sarkon van a ház, a Fő utca és egy mellékutca sarkán, és e mellékutca végében van a temető. Mindaddig csak a motorosokkal voltak problémái, mindig meg kellett nyugtatnom, hogy semmi baj, elrobognak, berregnek egy kicsit, ki lehet bírni a falu ilyen, sok a motoros berregő, ilyen ez a falusi világ. Igenám de valami nagyobb temetés alkalmával csapatostul jöttek a feketébe öltözött vénasszonyok, s Baluska rettenetes patáliát csapott...Hiába kérleltem, ezek nem berregnek, hagyja őket békén fekete öregasszonyok, ártalmatlanok, temetésre mennek, de nem tágított. A motorosokról és a fekete vénasszonyokról meg volt a véleménye, és ilyenkor nagyon dühösen nézett rám, és rendszerint barátságtalan dühös pofával faképnél hagyott...Hogy merészelem pártolni őket - az ilyeneket. Rólam is megvolt a véleménye.
- A szukákkal tulajdonképpen semmi baj azon kívül, hogy időnként tüzelnek. Ilyenkor felfordul a világ és persze véres csaták dúlnak. Jönnek a kerítésrongáló méretes kanok keresztül a sodronykeritésen és megküzdenek. Eleinte ami a kezem ügyében volt azt vágtam hozzájuk, de eredménytelenül. Egyszerüen beköltöztek a kertembe, különböző részeken területet foglaltak maguknak, s azt éberen vigyázták.
- Mindegy elmúlt ez is. Baluska váradós lett, s amikor eljött az ideje nem értette mi történik vele. Remegve hozzámbújt, nem tágított, éreztem segítenem kell. Az eresz alatt volt a háza, melléje telepedtem, majd csak megoldjuk valahogy a dolgot. Az első három nyúlós ragacsos valamit nyalogatta éppen amikor erős berregésre hirtelen felkapta a fejét, s már rohant és ugrott át a keritésen. Ezt is valamelyik gazember kantól tanulta, s úgy vitte át érintés nélkül a nagykaput, hogy csodájára jártak. Rohantam utána, ki az utcára, még láttam amint lelassít, mert a motorost nem érte utól. Visszaindult nem figyelve a forgalmat, s ekkor ütötte el egy szemből érkező Lada minden fékezés vagy lassítás nélkül. Úgy repült be az útmnti árokba, mintha odahajították volna. Ott feküdt szegény, én meg azon gondolkodtam, most kezdhetem előről az anyátlan kutyaköjkök felnevelését, ezúttal akár hárommal, de nem sok kedvet éreztem hozzá. Fölvettem szegény mozdulatlan Baluskát, hazavittem, lefektettem a háza elé. Odabenn a három újszülött nyöszörgött kitartóan. Így telt el néhány perc amikoris hirtelen felugrott, megrázta magát, benézett a házába a hangok irányába és lassan, óvatosan bemászott. Az anyai ösztön munkált benne, a kicsik hangjára tért magához és semmi baja nem volt. Valószínüleg jól pofánvágta a közömbös Lada és elkábult.
- Néhány órán belül még hármat ellett és nagyon hálás voltam, hogy nem nekem kellett az összeset felnevelnem. Azt se bántam, ha időnként később is elkódorgott. Mindig tudtam merre jár, mert azon a tájékon kórusban örjöngtek a kutyák. Leginkább az éjjeli órákban szerette szóra bírni őket, s ha megunta az inspekciót, szépen hazaballagott. Napközben ha tehette inkább forgalomirányítással foglalkozott a ház előtti nagy kereszteződésben. Beállt a közepébe, s azt figyelte honnan jön valami. Busz, teherautó, kamion, mindegy volrt neki. Ilyenkor lekushadt támadóállásba, mint aki várja az ütközetet, én meg rohanhattam a pórázzal, hogy lebeszéljem a felesleges hősködésről. Egy ilyen alkalommal állott ki a teli korsajával a kezében a falu egyik meghatározó egyénisége a kocsma ajtajába, hogy törvénytiszteletre tanítson.
- Rossz vége lesz ennek - mondta - mert ha az ő unokájának bármi baja is esnék a kutyám miatt, akkor megnézhetem magam. Törvények vannak - mondta, és azokat a törvényeket be kell tartani mindenkinek. Kösse láncra a kutyáját, mert baj lesz ...! A mellette állók is hevesen bólogattak, mert a törvény az törvény. Kicsit megszeppenve mentünk haza, de nem tudtam túlságosan mellre szívni az oktatást, mert tudtam, hogy a főszónok talán még megiszik néhány korsóval, aztán szépen elhelyezkedik ott álló Ladájába, a másik felül a bakra, a harmadik berúgja a Simsonját és mindenki megy a maga dolgára. Mert a törvény az törvény...
Utolsó kommentek